1963_02. [1]

Fodor András naplója - 1963. február 21. csütörtök

Négykor jön hozzánk Bulla Károly. Most még szímpatikusabb. Kiderül, hogy betegesen magányos fiú (sokáig volt beteg), s ezért idősebbnek érzi magát társainál. Klasszikus gitárt tanul, rajong a preklasszikusokért. Pergolesi Stabat Mater-ét kívülről tudja. A romantikusokat nem szereti. Polgári műveltségű osztálytársai "von Haus aus" műveltségét gyanúsnak érzi. Olvasta Jelenkorbeli vallomásomat nemzedékem zenei köztudatáról. Mintha csak róla szólna. Sok ponton derül még ki szellemi, érzelmi rokonságunk. Az Apám árnya vers magyarázatába Fülepet is belekeverem (abban a pillanatban szól a telefon, ő jelentkezik). Igen, az ő apja is szigorú, de melegszívű ember, régi világból továbbszolgáló katonatiszt, Komárom megyei parasztivadék. Ő gyerekkorától Óbudán nőtt fel, az Árpád-gimnáziumba jár. Egysíkúnak, felületesnek látja a mai fiatalokat, de szereti őket.

Végig olyan vonzónak érzem fiatal vendégemet, hogy már-már barátomnak tekintem. Van egy felesleges jegyem a holnapi modern kamarazene-estre, neki adom. Szerénykedik, de elfogadja. Beneyékkel megyünk föl a síkos Széher úton. Fülep nem jön elénk. - Látták-e már a Dolce vitá-t? Kirobban a vita, mihelyt Zsuzsó kezdi mondani szörnyülködő véleményét. - Az embernek az élettől is elmegy a kedve. . . hogy nincs szerelem, se apa iránti szeretet, se becsület. .. hogy nincs semmi emberi a filmben ... igen, szépek, rokonszenvesek az alakok, éppen ez a borzasztó! Anita Ekberg? Mézben meghempergetett kígyó! Legföljebb gyík! -mondom én. Sárika vörösre gyulladt arccal tiltakozik az élet mindenkori szabad törvényei nevében: ami természetes, igaz. Az Öreg inkább Zsuzsónak ad igazat. Van itt valami nóvum, mert a vatikáni kancahágatók még vitalitásból csinálták disznóságaikat. Szerintem itt is van valami korcs mozgás, ami mégiscsak jobb a teljes dermedtségnél. És a rendezésben éppen az a jó, hogy félig-meddig vállalja ezt a világot, amely a mi világunk. S félig-meddig részvéttel van alakjai iránt, felcsillant bennük emberi vonásokat.

Éppen azokban, akikre Zsuzsó semmi mentséget sem talál. - A kislányt egy freskóról vakarták le - mondja -, semmi köze az egészhez. Nehéz vitázni az ingerült tiltakozóval, aki a tények tudomásulvevőit romantikusoknak mondja, aki borzasztónak találja, hogy éppen a realitáshoz alkalmazkodóknak verekedniük kell az érvényesülésért, aki tele van morális előítélettel, gátlással, rémülettel a világ romlása miatt. .. Az úton lefelé lelkiismeret-furdalással kérdi, nem volt-e túlságosan éles. No hiszen, mi sem voltunk kevésbé kemények.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Janó Annamária [2016.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.