Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Objektivitásom próbájaként elmegyek az Oldás és kötés filmklubbeli vitájára. Tömve a terem. Figyelemre méltó, hogy a fiatalokat érdekli a film, s hogy Jancsó szimpatikusan állja a vitát. A hozzászólók egyik fele kifogásol, a hangulat azonban inkább a pozitív oldalon növekszik. Egy szemüveges fiú értelmesen beszél valamit az intellektuális drámáról, ahol csak utólag esik le a húszfillér. Más lelkendező a csodálatos "kafkai" apát s a "mondriani" szerkesztést dicséri. Király embere, Tasnádi Attila hebegve-habogva mondja el negatív észrevételeit, senki sem figyel rá. Az én kifogásaimat is hallom többektől. A végső diadalmas summázás sem tud meggyőzni arról, hogy az Oldás és kötés jó film, legföljebb előjátéka lehet a további jobbaknak.
A cannes-i fesztivál embere megnézte a Kertes házak utcájá-t meg az Oldás és kötés-t. Az előbbit választotta. - Hát kinek csináljuk a filmeket, ha azok is ilyen hülyék! - háborog a hírt közlő Hernádi Gyula.
Kristó Nagyék hívtak meg bennünket délutánra, hogy a Tóbiás Áron menedzselte japán fordítónőt, Hani Kyokót megismerjük. Csúnya, de igen értelmes. Tulajdonképpen ő is Bartók kedvéért tanult meg magyarul.
Kristóék félig polgárian, félig bohémes-művésziesen élnek. Annyi a kép szobáik falán, alig látszanak egymástól. Márta, kinek cicaszemére még kaposi gimnazistalány korából emlékszem, rendkívül szívélyes, kedves, férje ugyancsak buzgó házigazda. Zenét hallgatunk, a Magnificat-ot. A japán hölgy szerint Bach sem ismeretlen Japánban. Izgalmas világ lehet az ő hazája. Minket főleg filmjeik bűvölnek el, legutóbb a Kopár Sziget.
A kis nő bölcsen hallgat. Rajong Móriczért, Bartókért. Fülephez csak Beney Laci és Dóráék jönnek. Csöpörög az eső, de az enyhe levegőben jólesik sétálni. Dóra az akadémiai nagyhét témáját pedzi, én a japán nőről beszélek.
Talán a Nagyvilág-ban közölt olvasmánynaplóm nyomán (melyben újra vallok róla) keríti szóba Fülep Audent. Szeretne tőle bővebben olvasni, mostanában jobban ízlik neki, mint Eliot. Egyetért abban, hogy nálunk méltánytalanul háttérbe szorították. Holott Eliot persziflál, Auden nem. Eliot a XVIII. századdal öltözteti magát, Auden vállalja a kort. Elég ronda kor, nem kell kifigurázni, csak megmutatni. Audennél maga az anyag beszél. Ha lehet valamire azt mondani, hogy korszerű, akkor éppen arra a "matter of fact" maga tartásra lehet, ami rá jellemző.
Mindezt a vélekedést úgy adakozzuk össze Füleppel. Két gondolat birizgál közben: hogy József Attila után netán sikerült még egy költőt megszerettetnem a Professzorral, másrészt azon morfondírozok, bármilyen kutya nehéz, meg kéne próbálkoznom Auden fordításával.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap