Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Három költő (Csoóri, Váci meg én) Debrecenbe tart. Úgy volt, hogy Kardos György is jön velünk, de valamiért visszamaradt. (Talán Csoórival való előzetes afférja miatt.)
Megint varázslatos a földszintes városszéli házak, majd a sárga csonkatorony mellett befordulni a Piac utcába, aztán megérkezni a Nagyerdőbe. Csak nem pontosan tizenhat éve jártam itt először, de akkor még nem ontották sugarukat a szökőkutak, s az ifjúság nem volt kíváncsi költő voltomra. Most pedig mindjárt a pódiumra kell ülnöm. Bevezetőnk, Fülöp László éppen Csoóri, majd az én érdemeimet sorolja. Jó szembenézni a fiatalokkal tömött padsorokkal. Kiválasztok egy kontyos lányt a bal szélen. Lábát keresztbe vetve állja érdeklődésünket. Leejti a kezében forgatott kulcsot. Besüt a nap az ablakokon. Váci kezdi, a Kelet felől-t. Nagy a sikere, de Csoórinak még nagyobb, amikor az Anyám fekete rózsát mondja elsőnek. Úgy van ő is, hogy fél, igényesebb új verseit netán kevésbé értenék meg. Hogy fel ne boruljon az ország - kezdem - én meg a "Nyugat felől"-t mondom el, mivel a pódium bal oldala éppen a haza másik oldala . . . fölolvasom a Pannóniá-t. Egyenletes tapsot kapok. Megpróbálkozom még a Titánok toborzójá-val, majd Az ifjúsághoz-zal. Erre reagálnak legmelegebben. Érthető.
A kérdezést Barta professzor kezdi: - Mi érdekel bennünket az 1910 előtti költészetből? Nekem kell felelnem. Dicsérem a régi magyar nyelvet, hirtelenjében kiemelve Halábori Bertalan Énekek éneke-fordítását. Váci az eszmei örökséget hangsúlyozza, Sanyi pedig a népköltészet szürrealizmusát. Egy fiú okosan szól közbe: mindhárman, főleg Váci és én, összegezésre törekszünk. Nem érezzük-e magunkat túlságosan öregnek verseinkben? Fejtegetem, hogy a magyar költészetben mindig is volt ez a túlzott komolyság, felelősségvállalás, talán Weörest kivéve. Nem véletlen, hogy Illyésnek, amikor Franciaországban emlegette, két költőnk is meghalt csatatéren, ezt mondták: " - Mi a fenének mentek oda?"
Hat órakor vonulunk ki az ifjakkal. Kardos Pali bácsi, aki zárszavában Illyés, Szabó Lőrinc, Juhász Gyula évtizedekkel ezelőtti itt jártát emlegette, így adva hangsúlyt, távlatot szereplésünknek, mellettem kattyog le a lépcsőn. A KISZ megvendégel bennünket. Barta Jánossal beszélgetek meggyléivás közben, mint két volt Eötvös-kollégista. Szívesen nézegetem közben a csinos Somorjai Orsolya költőnőt, s talán Kiss Anna arcát is megtalálom.
Este a művelődési házban még egyszer kell szerepelnünk. Itt dr. Nagy János tanár mutat be minket a Dóczi-gimnazisták szavalókórusának. Babits Jónás könyvé-t adják elő.
Szünet után következünk mi. Az Idegenből hazá-t, A tenger bitófái-t meg a Titok-ot mondom. Csoóri, Váci részben ismétli a délutániakat. Miska ezúttal nem óvakodik a hatáskereséstől. Lassan, zsolozsmázva olvas. Különben Nagy János nyitószövegéből vettem észre, mennyire rányomja bélyegét a városra a kálvinista múlt. Szinte az igehirdető pap szerepében pontifikálja az estet, mely végül is sikeresnek mondható.
Bata Imre, Kiss Ferenc szegődik hozzám elmenőben. Batát becsülöm, éppen a táskámban van tanulmánykötete. A Bikában ír is belé néhány elfogódott sort. Vacsora közben többnyire vele beszélgetek. Nézeteink vártnál többször egyeznek, a Fülep - Németh-ügyön túl Weöres megítélésében is, vagy éppen Váci dolgában. Szimptomatikusnak tartja, mennyire szívére vette Mihály a minapi Népszabadság-glosszát, hogy Rényi, Komlós balosnak nyilvánította őt. Bata és Kiss szavaiból kiviláglik, ami Pesten és Pécsen probléma, itt még nyomasztóbban megoldatlan. Kiss megszökik innen. Pestre költözvén, de Bata netán itt fog megőszülni.
Vacsora után a bárban kötünk ki. A szakállas (vásárhelyi) Pákozdy Ferenc ül mellénk. Különös csomorkányi őslény ő is. Kicsit Juhász Gyulára hasonlít. Rekedtes, lassú tónusú hangon fejtegeti különvéleményét az ország kulturális helyzetéről. Olykor nagyon okosakat mond, de őrá is érvényes, hogy a nádasból kiabál. Pedig van önérzete, hiszi, hogy hetvenhez közeledve is még szükség lesz rá.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap