Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Keresem Sükösdöt, közben Hernádi Körösit is beszervezi a Fülep-cikk megbeszéléséhez. Befut Lakatos Kálmán. Mutatom neki a változtatásokat: áldását adja rájuk.
Vácival volna randevúm a Hungáriában, de csak Kalászt és Csanády Jancsit
találom. Invitálnak magukhoz, szerintük a Váci-féle nagy ember úgyse jön találkozóra. Csakugyan nincs híre-pora se. Azaz, hogy vidékre utazott, s nem értesített róla.
Körösivel egy buszon utazom. Szimpatikus fiú. Tavaly augusztusban voltam már vele egy társaságban. Akkor is tetszett. A Kis Dóm eszpresszóban ülünk össze. Nagy örömömre a Fülep-portré mindhármuknak (Sükösdnek is, Gyulának is) kedvére való, közlését nyomban elhatározzák.
Sükösd úgy tudja, augusztusban átalakul a Kortárs: Somogyi Tóth egész státusba, én fél státusba bekerülök. Gyula regényközlésének kulcsa is Körösi kezében van. Ha főnöke, Hegedüs András hajlandó lesz valami pozitívat írni a Folyosók közgazdasági koncepciójáról, Simon végre kötélnek áll. Egyetértünk abban, hogy Tüskés kidőlése után a Kortárs-ban és a Valóság-ban pislákol még a szellemi kontinuitás lehetősége.
Írtam Vekerdi Lacinak ott is találom a Madách téren. A buszra szállva mondja el kéthetes balszerencse-sorozatát. A szekszárdi belgyógyász főorvosságtól elütötték, Galileiről írott cikkét Trencsényi Waldapfel Imre tanácsolta el a Magyar Tudomány-ból 50 000 forintos OTP-Iakásukhoz nem kapnak kölcsönt. (Még 20 000 készpénz kellene, holott ugyanennyi adósságuk van már.) Mindezeken túl a minap a rendőr 50 forintra büntette a Nyugatinál. Dühében összetépte a számlát. Inkább megy a börtönbe. Hiába, a másolat ott maradt a rendőrnél.
Dóráék sőt Beneyék is jönnek frissen, fitten, csak Weöres Sanyit nem engedte el egyedül a járni nem tudó Amy. (Mallarmé-kötetet akart hozni.) Elmondom a pécsi változásokat. Fülep érdeklődve hallgat. Zsuzsó nem mulasztja el orrom alá dörgölni: lám, bármi megtörténhet, minden mindig rosszabb és rosszabb lesz. (Erről jut eszembe, hogy Goldwater lett az amerikai republikánuspárt elnökjelöltje.)
Fülep hamarosan a dögészeihez fordul: - Lehet-e az elemekből új elemet előállítani? - 1919 óta igen, közli Vekerdi. A plutónium is új, addig nem ismert elem. A nap energiája is az átalakuló elemekből termelődik. A tágulás, a kiterjedő világegyetem nem fér Fülep fejébe, pedig Vekerdi ezt is meggyőzően magyarázza: úgy terjed a világ, mint egy háló. Fülep szerint, ha nincs központ, tágulás sem lehetséges. A fotonrakétán való utazás sem fér a fejébe. Vekerdi ebben igazat ád neki: nincs időkülönbség a fotonrakétán és a földön. A relativitáselmélet félreértése azt hinni, hogy ott lassabban öregszik meg valaki (a föltételezett rakétautas). Ugyancsak nagy a véleményegység a világ kontingenciájában s abban, hogy a törvényszerűségek csak hozzávetőlegesen igazak. Szidja Fülep a Descartes-féle gondolkodókat, akik az állatot automatikus gépnek tekintették. - Hát nem láttak egy szúnyogot?!
Descartes különben is bögyében van az Öregnek szerinte a cogito ergo sum semmit sem old meg. Persze Fülep inkább arisztoteliánus. Beszél Hegelről is, akit a marxizmus hozott divatba. Natúrfilozófiáját nevetségesnek tartja, történetfilozófiájában vannak érdekes dolgok, de elődje, Vico jobb. Ezt szinte egyszerre állapítják meg. Herder az igen! Neki még volt kapcsolata a természettel. Úgy látszik, ez most Fülepnél a legfőbb kritérium. Mélységesen lenézi az absztrakt lényeket s az egész kapkodó újkori filozófiát.
Meghatóan finom a tejet szalmaszállal szopókázó Dávid arca. Odajön a nyugágyam mellé, s magyaráz nekem "valami irgalmatlan nagy bata-batáról" (traktorról) meg a fejembe tűzött hajszálakról, amik olyanok, mint a szivatytyú, s bizonyára vizet szívnak a fejemből oda hátra a nyakamba. - Na, mi van, papa? (Győzködöm egy ocsmány-nehéz norvég vers fordításával.) - És miért fogod a fejed? Hogy le ne essen?
Átmegyünk a túlsó partra Tüskésékkel együtt. Irány: Tihany. A badacsonyi állomáson a Pestről jövő vonatban Juhászt fedezem föl. Ahogy meglát, rögtön húzza le az ablakot, s előre elkészített szövegként mondja, jöjjek át Badacsonyba 5-én, Domokos Matyi is itt lesz. A következő ablakban látom Erzsikét meg Nagy Laci ősz fejét.
Sajkodon, a dúlőúton, mellettünk biciklizik el a postásnő. - Visz egy táviratot? ..., Igen. Két perccel előbb érkezik, mint mi. Lassú léptekkel, az új lugas alatt jön elénk Németh László. Kicsit soványabb, de jó állapotban van. A múltkori öreges tétovaságnak nyomát se látni rajta. Bevezet zsúptetős kulipintyójába. Meglepő, milyen rend van ott. Amint várható volt, még ő szabadkozik, amiért Ella nem ment ki elénk kocsin, de Tihanyban van dolga. Ráismerek figyelmességére abban is, ahogy Tiborhoz fordul; vallatja, mi történt vele, hogy vészelte át az eltávolítást? Az is jellemző viszont, ahogy rögtön arról elmélkedik, a vele való pécsi találkozások nem járultak-e hozzá Tibor bajához? - Még szerencse, hogy én ritkán jelentem meg nálatok.
Az üldözési beképzelésben javíthatatlan. Úgy hiszi, Sőtér ellensége lett, amiért nem ment vele Illyés helyett PEN-dekórumnak Rómába; a Kritika folyóirat ellenséges hadműveletei mögé is Sőtért gondolja. Teljes képtelenség! És hiába az új meg új kiadások, ő azt veszi észre, hogy a Társadalmi drámák nem fogy.
Szívesebben hallgatom objektív panaszát. Közbenjárt Basch Lóránt keresztfiáért, Lacikáért. Meghatónak tartja az Öreg és a fiú közti viszonyt. A fiú 17 és fél pontot kapott, ennyivel nem vették föl.
Ella érkezése után átmegyünk a másik házba, melyre a tavaszi beomlás után végre fölhúzták a családi emeletet. Most viszont az alsó épület falai repedeznek. Németh új magyar irödalömtörténet megírására biztatja Tibort, s Nagy Péter könyve után egy ellenportrét kívánna Szabó Dezsőről is. Erről az ügyről jobb, ha hallgatok. Hiába idézi Németh Szabó Dezső 1919. áprilisi Nyugat cikkét: Legyünk internacionalisták, de hogyan?, mert kénytelen vagyok elképzelni a Fülep leírta másik jelenetet is, amikor Sz. D. mellét verve bizonygatta az írói kataszter tárgyalásán - "Én már az anyám hasában is kommunista voltam." - Ti többet olvastok, merre láttok valami biztatót? Ő inkább aggódik, az ifjúság helyzetét is borusabban ítéli meg. A környezetében lévő ifjak életérzésük fő vomisaiként az ösztönt, a hiúságot és az unalmat jelölték meg. Én ugyana félelmet látom e mögött az unalom mögött is, de elgondolkodtató, amit Tibor idéz Benedek István Bertha Bulcsu atomhalál-képzetes novellájához küldött hozzászólásában. Szerinte mindezek a félelemérzések pubertáskori dolgok. Lehetséges netán, hogya háború kockázata nemcsak az állandó veszélyérzetet szünteti meg, de az új generációt a szorongastól is megkíméli? A romantikus idők spleenjéhez jutnánk el újra? ...
Délután két kocsifordulóval bemegyünk az apátságból lett múzeumba. Németh is csak másodszor jár itt, de sokkal figyelmesebben hajlik oda a szépdolgokhoz. A klastromkert kútját is Ő mutatja, és a Károly király egykori szobájából nyíló gyönyörű kilátást. A Rege cukrászda nyitott teraszára vezetnek bennünket. Németh sorban kérdezi a nemzedék tagjait: Hernádit, Kamondyt, Juhászt, Csanádi Imrét. Nagy szeretettel időz Takács Imrénél, Csoórinál. - Mégiscsak van itt érték! Nem volt igaza Tolnainak, hogy ő a Magyar Műhely előszavában első- és harmadrendű költőket sorolt egymás mellé. Újra emlegeti, hogy ezt a tanulmánykötetet nekünk írta.
Tibor Várkonyi Nándorhoz címez lapot. "Jó társaságból jó embernek" jegyzi rá Németh. Én meg alája: "Az első szerkesztőnek, aki közölt." Meg is magyarázom Némethnek, az 1946-os Sorsunk -ról van szó, abban kerültem elő költőként. Régi barátaim, Lator, Kormos, Domokos kerülnek szóba. Matyiról nagyon melegen szól. - Egy-egy fülszövege esszével ér föl. Kormosról is szívesen emlékezik párizsi találkozásuk óta. Én hozom szóba Vekerdit. Németh még mindig nem tudott belenyugodni válásába. Legalább csak egyik életét rúgta volna föl, ne mind a kettőt. Aki egyszer szerencsétlenné tette magát, nehéz meg állnia.
. Némethéket Sienára emlékezteti a Rege cukrászda, engem rangos tanyaudvarra. Balra-jobbra: fészer, konyha.
Ella még a révhez is el akar fuvarozni bennünket, de éppen indul a busz arrafelé. - Hát csak melegítsük egymást!, búcsúzik vendéglátónk, s még a busz ablakréseire is visszainteget. Megindító, mennyire ránk áldozta ezt a napot. Tibor fülét sem kerülte el a mondat: - Legföljebb napi egy órám van olvasásra. . .
Illyés házával bajban vagyunk. Autón, félhomályban érkeztünk tavaly, egyőnk sem tudja, merre van. A motel pultja mögött valaki elmagyarázza, de rossz úton indulunk el. Végre egy fején zsákot cipelő néni házhoz irányít bennünket. Fáradtan, kimerülten lépünk be a zölddel futtatott vaskapun. A gazdát rokonok hívják ki. Sárga ingben, koránál sokkal fiatalosabban mozog köztünk. Mint első találkozáskor, most is a rusztikusságot látom gesztusaiban. Bort, mandulát hoz a malomkerékasztal érdes korongjára. Nem téveszti meg Tibor vidáman előadott históriája, hogyan váltották le a Jelenkor főszerkesztőségéből. Hirtelen indulattal kifakad a világban tapasztalható, szerinte általános normalizálódás hazai kerékkötői ellen. Kemény kifejezésekkel, egész fizikumát a szavak parazsán hevítve sorolja vádjait, miket ha módja lesz, másutt is ki akar tálalni. Ö a környező konstellációt tekintve optimista.
Kísér bennünket a révhez. Görbe, súlyos léptekkel megy előttem a.terméskő lépcsőkön, kezében villanylámpa. Kicsit ügyetlenül fordul hozzám: "Te most mit csinálsz, András? (Nem tudja, hol dolgozom.) A homályosodó út partján haladva, negyedóra alatt bámulni való éleselméjűséggel értekezik velem a költészet aktuális problémáiról. Másik tétova hozzám fordulása váltja ki ezt a diskurzust. - Te most mit olvasol... verset? Mallarmét említem Weöres fordításában, mire ő a Rimbaud óta rejtekező francia lírát húsz mondatban, precízen elmagyarázza. Az Egy évad a pokolban homoszexuális hátterét, Mallarmé titkos szerelmét s a róla írt könyvtárnyi kommentárt összegezi. Az is kiderül, hogy ő személy szerint az elvontabb, hidegebb lírát a magyar költészetben is üdvösebbnek vélné. Minek mindent megírni? Azért, hogy az olvasó a költő nadrágjába is belelásson? Szabó Lőrinc pokollá tette az életét a poklok kivallásával. Mindent azért ő sem tudott elmondani. - Te hogy képzeled el? . . . A pompásan fogalmazó, két fejjel magasabb férfi mellett nehezen forog a nyelvem. A nem követendő, szélsőséges példákat mondom. Ő egyiknél sem áll meg, de a magáért való képzuhatagról rossz a véleménye.
- Minek csinálni? - Valami racionálisabb, rendezettebb líra kellene, mondom én, de legalább olyan fontos a meghökkentő, szenvedélyes merészség. Sajnos, az irodalmi atmoszféra ezt nálunk csak egy-két embernek engedélyezi. Szerinte az irodalom a líra legnagyobb veszedelme. Ő egyébként veszélyt lát abban is, hogy nálunk a költészetnek akkora rangja van, mert hiszen nincs igazi átütő prózánk, nincs értékelő irodalmunk, mely a költészetet helyre tenné. A költő hiába feszül bele, a Kalevalá-t vagy az azték költészetet nem múlhat ja felül.
Sűrűn mennek mellettünk az autók. Villanó fényükben Tibor tüskés disznót pillant meg az aszfalton. Gyerekes megrendüléssel kiált föl, fut oda menteni, félrekotorni a "másik tüskést". Egyebek közt ez is mutatja, mekkora lélek lakik benne. - A sündisznók ezért királyukká tennének, nemcsak főszerkesztővé - jegyzi meg kísérőnk.
Ég-víz mindinkább egymásba gomolyodik előttünk, csak a lámpák gyöngysora jelzi, hol a szántódi part, ahol Tibor született, ahova most igyekszünk. Megérkeztünk a komphoz. Az utolsó, búcsúzó mondat következik. Előre érzem a súlyát. Nem ok nélkül, mert így hangzik: - Lassan mégiscsak rátok marad az irodalom ügye, András, itt az ideje, vegyétek át a stafétabotot.. . Tibornak bizonyára jólesett, hogy Illyés komolyan beszélt hozzá, hogy a betyárbecsületen túl a jövő becsületét is előlegezte neki.
Amikor Simon szobájába nyitok, éppen Fehér Pált búcsúztatják. Nyájasan invitálnak, mintha a szerkesztőséghez tartoznék. E. F. P. most járt a Szovjetunióban, Tvardovszkij maga fogadta, összeismertette Ahmatovával, Szolzsenyicinnel. Szolzsenyicin anyja tatár. Szűkszavú, de nem barátságtalan ember. A táborban magyarokkal volt együtt. Az Iván Gyenyiszovics egy napjában is szerepelt egy moldvai spicli, akit elsőnek egy magyar rúg farba. (Emiatt nem fordították románra a regényt.) Józsa nevű szekszárdi sorstársát emlegette. Lengyel Józsefnek csak hírét ismeri. Az ő írását viszont oroszra nem fordították le. Tvardovszkij pártolja a jó, új irodalmat, de Voznyeszenszkijt papírmasé költőnek tartja.
Amikor Simonnal kettesben maradok, beszámolok neki tihanyi napunkról. Ő a Kortárs felvirágzásáról szól megint nagyon optimistán. Áradnak a jobbnál-jobb kéziratok. Hernádi regénye közléséről tartózkodva szól, és a szerkesztőség belső átalakulásáról se mond újságot. Úgy néz ki, hogy Tasnádi marad nem találnak neki helyet. Így hát az én tervezett idejövetelem a leghalványabban sincs körvonalazva. Gyurkó, az újdonsült apa csodálkozik ezen az ajtóban. Vele tegnap Simon egész másképp beszélt.
Vekerdi Laci hűségesen áll a Madách téren. Csontos kezével hajába turkálva hallgatja a sajkodi híreket. Szerinte nagy a különbség Illyés meg Németh közt. Illyés igen okos, de hideg ember. Dóráék a fasorban, a Széher úton Fülep, majd Beney kerül elénk.
Ma nincs filozófiai téma. A Fülep-bibliográfiáról hallunk, mit Lőrincz Ernő, Fülep régóta emlegetett antikvárius ismerőse állított össze. A hiányokat hosszas vonakodás után ő maga egészítette ki a láda mélyéről előhalászott cikkekkel. Jó volna látni azt a bibliográfiát, s megkeresni a rettegett ifjú dörgedelmeit. Sikabonyi Antal könyvész folyóiratában is írt később hasonló "kitaposó" kritikákat. A Bakonyi-féle Kun László darab kritikáját H. M. néven jegyezte, mégis egykettőre röpítették miatta. Más kritikákat Eöry Lajos néven írt. (Magamban somolygok arra gondolva, nem is sejti, mi készül ellene a Valóság-ban.) Illyésről, Némethről Fülepnek nem merek beszámolni. Lesújtó megjegyzéseire számítva a legérdekesebb mozzanatokat is ügyetlenül mondanám el. Azt említem inkább, amit ma tudtam meg, hogy Bokányi is 1931-es áldozat. Fülep minden ilyen értesülés után tovább csodálkozik, hogy maradhatott életben Lukács? Lukácshoz asszociálódik Brecht. Vallat bennünket, milyen szerző, ő egyetlen drámáját se olvasta. Vekerdi A Galilei-t dicséri, bár illusztratívnak tartja.
Ma sötét kalap van Fülep fején, megint furcsán kavarodik benne a vidéki és a nagyvilági ember.
Búcsúzáskor Vekerdi előhúz egy Descartes-tanulmányt, Fülepnek, nekem meg a Princípia keletkezéséről írt különnyomatot adja át dedikálva. Ezt nézegetem az utak fényében, miközben Kormos Pistát várom a Keringőbe. Késve jön Weöreséktől. Sanyi két verssel dedikálta neki A hallgatás tornyát. Vannak pesti nők, akik Pistát itt marasztalnák, de ő csak menni vágyik. Furcsa érzés lehet, hogy mindent fölégetett maga körül. Semmim se maradt itthon, öregem.
Ahogy jött Budáról, eszébe jutott, milyen keveset találkoztunk. Tudom az okát: nem volt szükség a gyakori együttlétre, őt másféle társas élet kötötte. És a régi barátok? Sárosi Bálinttal egyáltalában nem akadt össze. Nem is kívánta a találkozást.
Megígérem Pistának, hogy kikísérem kedden a repülőtérre.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap