1964_08. [4]

Fodor András naplója - 1964. augusztus 1. csütörtök

Domokos Matyi életében először bejön a munkahelyemre, könyvespolcaim mögé. Többek közt azért szeretné a badacsonyi találkozást, hogy Juhászt, Latort és engem bevonva megcsináljuk Kormos verskötetét.

Szó kerül a Simon közti dolgokról. Kormos tegnap botránkozva emlegette, milyen durván beszél Juhász Nagy Laciról. Szarjankónak tartja, gyalázza, hogy meri őt utánozni?! Bármilyen nevetséges Laci esetleges szervilizmusa, utóbb írt három versében (A forró szél imádata, A zöld angyal. Versmondó) lepipálta Ferit. A motorvezetéses versenyen ezúttal a kerékpáros megelőzte a motorost.

Fejfájással küszködve olvasom Orbán Ottó Valóság-beli pasquillusát, melyben föllázad volt tanárnője. Nemes Nagy Ágnes ellen. Szellemesen magyarázza, mért esett ki N. N. Á. az időből, s mért maradandóbb Pilinszky, kinek hatása rá és társaira elkerülhetetlen volt. Mindezeken túl mégse hihető Orbán a költészet jövőjébe vetett optimizmusa, mert saját ars poeticáját nem érzem sokkal tágasabbnak a cikkben támadottnál.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Timkó Tamás [2017.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1964. augusztus 4. kedd

Barátaim közül csak Colint szoktam kísérni a parádés Ferihegyi úton. Bevallom, sokkal megindultabban, mint most Kormos Pistát. Nagyobb summa pénzt kért tőlem, minek fejében megpendítettem, talán pár napot adandó alkalommal mi is tölthetnénk Franciaországban, ő azonban nem kombinál ezzel a lehetőséggel. Megértem. Cécile-re gondol mindenekelőtt. Egy óra hosszat ácsorgok a hűvös teraszon, hogy lássam még beszállni. Egy dossziét hagyott rám; benne leveleket, fényképeket, címet, ahova majd a Kortárs-at, az Írás-t Nagyvilág-ot meg kell rendelnem...

Kettőkor ebéd Vácival. Tőle telhető nyíltsággal vázolja az irodalom romló helyzetét. Véleménye szerint az írók 1956 utáni válságokból merített élmény világa kimerült, alig van jó mű (csak tudnám, miért és milyen kéziratokkal dicsekszik ugyanekkor Simon?) és a népieseket nyomják a polgárok. Példákkal bizonyítom, hogy a népiek inkább magukat fűrészelik.

A közös panasznak értelmesebb irányt ad, amikor előveszem Miska Szegények hatalma címu kötetét. Dicsérem: a hang melegségét, oroszos lágyságát, másutt az indulatos összefogottságot, markáns képeket, feszes sorokat, de a lamentáló, pátoszos hang hibáira is figyelmeztetek. Egy-egy találó megjegyzés szíven üti Miskát. Odanyúl karomhoz. - Csuda rendes ember vagy te! ... Végül is megmagyarázza ellágyulását: barátai nagy része "egy kurva szót" se mondott neki a kötetre. -

Miska vett rá, hogy mivel a lap élén közölnek, hagyjam lerajzoltatni magam. Lakásomra jön Klimó Károly. Mindjárt mondja, hogy ő is kaposi gimnáziumban érettségizett, Takátstól hallott is rólam. Konyít a költészethez, könnyen egyetértek véleményeive, de arcommal nehezen birkózik. A negyedik próbálkozásra se találja el a karakteres vonásokat. Már Wilhelm Rudi is mondta, milyen nehéz engem rajzolni: szögletes is, kerek is az arcom, kemény is, lágy is.

Rab Zsuzsánál fejezem be a napot. Kéri, sokáig maradjak nála, mert sok mondanivalója van. Sajnálom szegényt, mert fantaziálása egy Pistával kapcsolatos téveszme körül forog: "Mi fogunk még együtt élni!" Később, amikor teljesen jóhiszeműen leleplezem az Augusztus 18. vers [Később Harang címen F.A. 1983] körüli ködösítést, azt kell kimondania szerzőjére: Pista az, aki tiszta szívűen tud hazudni."

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Baris Melinda [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1964. augusztus 13. csütörtök

Pécs - Várkony

Örömmel látom a redőny alján besütő napfényt. - Jó reggelt! Elég jó a reggel, professzor úr? - kérdezem.

- A bizonytalansági reláció változatlan, de most már rászánom magamat. Hernádi pontosan fél nyolckor fölszól értem. - Negyedóra múlva már látom Fülep sapkás fejét a Széher úti kert kedvenc gyalogút ján oda-vissza fordulni.

Viharkabát a könyökhajlatban, kis kartontáska a kézben. - Gute Reise! - ­búcsúzkodik Teri néni.

A kocsiban hosszú elmélkedés a várható időről. Gyula csak később és titokban árulja el, hogy a reggeli időjárás-jelentés szerint Pécset vastag felhő takarja. Köröttünk is fenyegetően párás a levegő, de minél délebbre megyünk, annál derűsebb. Kömlődön kiszállunk valami enni-innivalóért. Fülep a kocsiban költi el a térdén kibontott kartontáskabéli elemózsiát. Kis orvosságosfiolából slukkol is utána jószagú szilvapálinkát.

Gyula Weöres Tűzkút-ját dicséri. Most már lehet, Fülep is kedvezőbben nyilatkozik róla. - S mennyire szereti Sándor a professzor urat! - Igen, ez régi és kölcsönös szerelem. Ö úgy véli, ha Sanyi franciának születik, a világ főköltője volna. Gyula elérzékenyülve idézi első találkozásukat, amikor Sándor rizst válogatott a konyhában, s megmutatta, hogy kell hexameterben beszélni. mert ez mindennek az alapja... Szerénységét, kedvességét emlegetve Fülep minden szavunkra rábólint, így vallva be, hogy fenegyerekeskedései, örökös ellentmondásai ellenére milyen bensőségesen szereti Sanyit.

Szekszárdon - Gyula hivatalos ügyei miatt - hosszabban időzünk. Fölsétálunk a volt megyeházáig. Fülep szerint Pollack legszebb műve. Milyen szerencsések az arányai, milyen barátságos, ölelni való oszlopai vannak, s a belső udvarban is mennyi harmónia! Egy-egy akcentuált ív mellett alacsonyabb ívek. A falon csak pár vonal, épp hogy kopár ne maradjon; Ez az igazi építészet, ahol a vonalak tisztán érvényesülnek. Csak az újrameszelés fehér színét hibáztatja. Mennyivel szebb volt a régi sárga! Mert hogy lakott ő ebben az épületben a húszas évekbeli papsága idején.

Le-föl sétálva a tűzoltószertár mellett, s továbbgördülve Baranya felé, mind családiasabban érezzük magunkat a professzor társaságában. Bizakodó elevensége, érdeklődése egész úton lelkesít bennünket. A Mecsekbe fölmenet többször lelassítja a kocsit, hogy körülnézhessünk. Megint elmondatom vele a dunántúli megyék színeit: - Fejér - fehér, Tolna - kék, Somogy - zöld, Baranya - barna.

A várkonyi elágazásnál, ahova most még nem kanyarodunk be, megállítunk egy asszonyt, üzenetvivőnek. Mint akit varázsütés ért, lassítja lépteit, rőkönyödött csodálkozásba fordul az arca: - Csak nézöm, nézöm. .. - szól felismerve az egykori tiszteletest.

Nem sokkal tizenkettő után érkezünk a Széchenyi térre. Tüskést otthon találom, éppen pontot tett Martyn Ferenc Mallarmé-illusztrációiról írt cikke végére. Nyugodtnak, harmonikusnak látom a viselkedését. Velünk ebédel. Fülep gavallérosan meginvitálja Nagy Jóska sofőrt. A szeplős pincérfiú is igen rokonszenves neki. Tíz forint borravalót nyom a kezébe. Írok egy-egy képeslapot Beneyéknek, Dóráéknak, az enyéimnek Fonyódra. Nagyon remegő kézzel, de ő is aláírja. Bizonyos Visy Laci bácsi emlékezéseiről beszél Tibornak nagy lendülettel, melyeket Granasztóiéhoz hasonlóan publikálni lehetett volna. Dehát Tibor formailag is éppen ma szerkesztősködik utoljára.

Ég a nap a mediterrán Széchenyi tér felett. Lekapom Tibort És Fülepet A Jelenkor három sorba tördelt cégtáblája alatt.

Pécsváradon át megyünk Várkonyba. Szellemi vezetőnk nemhiába figyelmeztet bennünket a gyönyörű elhelyezkedésű pécsváradi templomra. Kecses, fínom vonalait, hegedüfonna, karcsú alakját jobban megcsodálom most, mint tíz évvel ezelőtt.

Zegzugos a várkonyi utca. Bognár Évika, a körösztlány, kivel elsőként találkozunk, akkor még elemista volt, most kétéves asszony. És milyen szép! Koromfekete hajú, kreol bőrű, fanyarkás mosolyú. Napfényt nyájasan visszacsillantó szemében ott van a rokoni as öröm. Jön velünk a gesztenyésbe. A hosszú közön haladunk. Kaposmérőben éreztem ilyen meghitt szagokat, iskolából hazafelé az ottani "köz"-ben. Vágott fa, góré, trágya, érő gyümölcs és fű illata keveredik az árnyékfoltos, délutáni verőfényben. A szabadon növő gyümölcsfák, vékony suhángokkal szórt szérűk egyszerre fölidézik a tíz év előtti emlékeket is.

A dús növényzetbe szinte beléveszünk fölfelé vonultunkban. Tibor kiveszi kezemből a gépet, hogy megörökíthessen bennünket, amint éppen szilváért nyúlunk. Itt csakugyan szabadon garázdálkodhat az ember, nem csak azért, mert a tulajdonosi gyanakvásnak hírét se látní, de érzik, amire Fülep folyton hivatkozik: - itt csak az úristen a gazda. A természet maga szabta ki saját törvényeit.

Akkor, 1954-ben a virágzó gesztenyés látványa szebb volt, de a sárgás derengés, a levelek különös ragyogást hüvösségbe oldó csodája most is megragad. Rátalálunk az öreg törzsre is, amely előtt akkor fényképezkedtünk. Alaposan megtépázódott, hiányzik a teteje. Gyula méltán ámul a gesztenyés millió éves múltját hallva. Hiszen kőkorszaki szénleletekben is föllelték leveleinek nyomatát. A fák ősiségét most jobban át tudom élni. Talán, mert én is öregebb lettem tíz évvel?

Szeretnénk szétnézní a fennsíkon, de onnét lövöldözés hallatszik. A volt hadifogoly a hajdani egyetemista katona látva az irányunkba mutató céllövő-ábrát, hátat fordít a szép nevü Zengőnek. Menjünk hát a Górícára. Tibor szederrel kínál. - No, Andris, innét csináljon képet! A vadvirágözön felett kilátni a bokros, fás, háztetős völgyre, a kopott falú templomra.

Borul az ég, dörög is. Föltámad a szél. Kanyargós úton jutunk vissza a. házak közé. Nem kell nagyon félni az esőtől. A templom közelében valaki, kétgyerekes asszony a délelőttihez hasonló meghatottsággal ismer rá a papra, ki előtt lány korában konfirmálkozott.

Évika gombáért szól be valamelyik udvarba. Ránk tátja száját az őrködő kutya. Gyula találékonyan elnevezi egyik nagy hangú kortársunkról. Ugatni kezd a szomszéd házőrző is. Ugyancsak megkapja a nevét, s az alattomban elősomfordáló félzsódéros feketeszőrű is. Fülep mulat, fejét fölvetve hahotázik, s a következő, mindegyiknél nagyobb' méretű loncsos fehér ebre ő mondja ki az illő keresztnevet.

A patak mindeközben békésen csordogál az úton át; a templom alatt. - ­Első éjjel nem tudtam aludni. Itt volt a háló szobám, azt hittem, egész reggelig esett az eső. . .

A Bognár házaspárt az udvaron találjuk. A komaasszony máris invitálna bennünket befelé, de csak sokszínű muskátlijaiban gyönyörködünk, megyünk tovább a közrnegyei gesztenyésbe. Ott magányosabb, de még hatalmasabb törzsek állnak. - Mint királya birodalmában... van benne valami népmesei - ­mutat Tibor az előttünk botozó öreg,emberre. Eljutunk a Joó János emlegette gödörig és a már nagyapja emlegette "kölletlen gyümölcsű" berkenyefáig.

Visszaúton már a sötétség redői lépcsőznek alattunk. Évika adja kezünkbe a kézmosáshoz való szappant, majd lekíséri a Pécsre távozó Tibort az autóig. Anyjából árad a jóízű beszéd, kínálja a finom rántott csirkét, önti egyre-másra a pinceleheletű kellemes-fanyarkás vörös bort. Gyula szokásos mohósággal versenyre hív engem. Fülepen most érzik, hogy levetett minden finnyás, feszes, felsőbbséges tartást. Tíz éve a tanítóéknál még nem így viselkedett.

Lemegyek nézni, visszajött-e már a kocsi. Pár percig érzékeimmel jól megvallatom az esti falut. Igen, meg lehet értem Fülep idevágyakozását. ("Három hely van ebben az országban: a Balaton Révfülöptől Szigligetig, a Bükk meg ez....") Meg lehet érteni, hogy innét eIköltözve az Eötvös-kollégiumban fél évig a honvágy úgy gyötörte Várkony után, alig tudott hova lenni. Mindig a gesztenyést látta.

Gyula kijön utánam. Lovak isznak a patak kövecses vizéből. Ballag a hold a fák bozontja fölött. Be akarunk nyitni a parókiára, de egy eb onnét is ránk csahol. Visszamegyünk Bognárékhoz.

Érzem a bor hatását. Fényképeket nézünk, két szép szőttest csddálunk Fülep válla mögül. Búcsúzáskor szemem, fülem a távozó öregemberen. Elérzékenyülten emlegeti, netán utoljára volt itt, hiszen már nyolcvanéves, de Bognárné természetes józansága, kedvessége nem enged a végleges búcsúra' készülő meghatódásnak. A lépcsőig kisérnek bennünket a háziak. Tele vagyunk a nap Gyula többször is elbóbiskol orkánkabátjára dőlve. -. Professzor úr nem ivott annyit! - magyarázkodik. Még hogy ő?! Négy pohárral! Ez a fiatalos kérkedés is nagyon kedvemre való most.

A két órát - míg 90-100 kilométeres gyorsasággal a Széher útig érünk - arra használom, hogy minél többet megtudjak a most amúgy is a visszafele gondolkodó, energikus útitársam múltjáról. Mintha egy már leírt életrajzot akarnék bizonytalan pontokon kiegészíteni, a sorsfordulóra kérdezek rá. 1902­ben jött Pestre, 1904 és 1906 közt Franciaországban volt, aztán 1907-től Firenzében. 1909-ben ismét Párizsban, Franciaországban és Londonban. Rómába csak 1913-ban költözött. Csakugyan ott akart maradni végleg. Állást nem kellett vállalnia. Mindig volt kitartása: Ferenc József-ösztöndíj, cikkek, könyvrészletek.

Anyja betegsége miatt jött háza, s közben történt a szarajevói eset. A Rómában maradt holmikért a feleség utazott ki, már a háború kitörése után. A teológiára 1916-ban szánta el magát. A külső körülmények kényszere mellett Dani bátyja, a székelyvajai pap életstílusa lebegett előtte. Például ahogy nála lakván, hajnalban elmentek szénáért. (Nem először mondja, de mindig nagy gusztussal...) - A szekeret megrakni, megkötni rajta a szénát, mesterség volt a javából. Aztán föltelepedtek a rakomány platójára. Ott el is szenderedtek, míg egy óra hosszat bedöcögött velük a szekér. Otthon a hajnalkával futta- tott filegóriában várt rájuk a jó reggeli. Volt étvágy is hozzá. Azután egy könyvvel elvonuIni valahová, az igen!...

1918 tavaszán került segédlelkészként Szovátára Összeomlás után Haypál Béni a Szilágyi Dezső téri templomban beszámította "gyakorlatait". (Hangzik az idézőjel, ahogy ezt a szót megnyomja.) Közben dolgozott a külügyben, járt Fiuméban, Itáliában két ízben is. Aztán került a Dunántúlra, Medinára, Dombóvárra, Bajára. Baján öt évet töltött. Sokallta a reprezentációt, a sok iskolát, ezért nézett cserelehetőség után. Amikor várkonyi vizitjéről megtért, ő is azt mondta: "Várkony o morte!" - Hogy lehet olyan helyre menni, ahol még vasút sincs? - kérdezték tőle sokan elképedve. Én nem elutazni akarok onnét, hanem ott maradni.

No és a pécsi egyetem? Egyáltalán, hogyan került szóba odakerülése? Nagy Jóska (Halasi Nagy), kinek a Szellem folyóirat szerkesztése idején ő kéziratot adott vissza, levélben fordult hozzá, aztán Tolnai Vilmossal együtt fölkereste. Rendes tanárrá persze nem léphetett elő, hiszen amikor Halasi Nagy megkérdezte Kornist, publikálhatna-e Fülep az Athenaeum-ban, Kornis egészen elrémült: "Mit képzelsz?"

Fölénk esőznek Budapest fényei. Látom, ahogy Fülep több levél papírpénzt guberál ki erszényéből. Ezt kapja majd a sofőr. Kiszállunk a kocsiból, úgy búcsúzunk egymástól. - Hány ilyen nyolcvanévesseI találkozott? - Eggyel se! - ismeri be a sofőr, ki akaratlanul is hallhatta, milyen lankadatlanul beszélt a mögötte ülö utas Várkonytól idáig.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Nagy Enikő [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1964. augusztus 21. péntek

Budapest

Mai programom a Fülep-cikk végső elrendezése a Valóság szerkesztőségében. Mielőtt bemennék, hívom föl az Öreget. Két külön megbeszélendője van: egyik, hogy Beney Laci nagy tájékozatlanságra valló minapi közbeszólásában ő valami "animó"-t vélt fölfedezni. Én csak a szokásos, a "kérlelhetetlen igaz mondó" replikáját éreztem Laci Szókratész-ellenességében. A másikat már a múltkor egész nap kérdezni akarta: Németh Lajostól hallja, hogy a Valóság-ban valami készül... Ó nem tudta megmondani, ki a szerző, de én - vélte - bizonyosan tudom. No, most aztán lebuktunk. Töredelmesen elmondom, honnét eredt a tanítványi vallomás ötlete. Amikor a szerző személyét elárulom, s az én kontraredaktori érdekeltségemet, megnyugszik. Ő csak attól félt, hogy valami sületlenséget írnak róla.

A Valóság szerkesztőségi hangulata tetszik nekem. Különösen Körösi közvetlensége hat rám kellemesen. A javasolt kihúzások többnyire értelmesek, az ügy javára válnak. Beleegyezem A várkonyi gesztenyés versidézetének elhagyásába s az összes meghatottabb hangú dicsérő szöveg mellőzésébe, csak a bevezetőt kérem visszatétetni, s a várkonyi nótákhoz fűzött kommentárt, hiszen mi másból derülhetne ki a húszéves várkonyi időszak? Sajnálom Kodolányi Baranyai utazás-ának vonatkozó részletét, de belátom, ha Fülep saját írásaiból is közölni akarnak, szükség van a helyre.

Mindkét Laci (Beney, Vekerdi) ígérkezik az esti, Füleppel való sétára. Az Öreg még mindig a várkonyi úti jó hangulatában él. Beszámolok Jancsó - Hernádi új filmjéről, melyet a filmgyárban láttam, és nagyon tetszett nekem. Fülep velem együtt háborog azon, hogy Hernádi neve nem fordul elő a felsorolt közreműködők közt, márpedig az Így jöttem hangulatvilága, hadifogolyélménye teljességgel az ő története. Fülep azt gondolta, annyi pénzt fog kapni Gyula, hogy autót vesz rajta, s mehetnénk vele újra Várkonyba. (Az Apák és fiúk című olasz film kisgyereke jut eszembe, aki csak azért szeretne repülős lenni, hogy onnét fentről leköphessen a vicéné fiára.) Kedve volna az ősz folyamán ismét lerándulni Várkonyba. Most vinnénk Vekerdi Lacit is, kiről ma tudja meg, három évig erdőmérnökjelölt volt Sopronban. Mindjobban megszereti egymást a két ember, csak a descartes-i elvekben nem tudnak megegyezni. Fülep tovább faggatózik, de Vekerdi nem meri vállalni a szembenállást, megint azt mondja, neki nincsenek is elvei. Egyáltalán, kinek voltak? Rankénak például. Ranke inkább jó regényíró, mondja Fülep, mint filozófus-historikus. De hát miben rejlik Descartes "sex-appeal"-je? (Előzőleg Brigitte Bardot Magánélet című filmjével kapcsolatban hangzott el ugyanez a kérdés, akkor én nem tudtam rá kielégítően válaszolni.) F. maga adja meg a választ is a kérdésre: - Cogito ergo sum!? Nevetséges közhely. Amit geometerként megállapít, a görögök már mind tudták. Marad az állat-ember - gép koncepciója, ami ellen még indulatosabban protestál, mint egy hete. Vekerdi még a méhek táncát is erre magyarázná. Fülep tiltakozik. Csak a gép, a gép: annak se az anyaga, csak a mechanikája. És a növények? Fülep a mindennek mindennel való kapcsolatát fejtegeti. A hold és a fa is beszél egy mással, csak mi nem értjük ezt a nyelvet. A félszegül támadó vitapartnert teljesen leszereli ez az érv: a világmindenségnek ez a belülről való, lelkes szemlélete.

Mindezek után a győztes ismét megmagyarázza, mitől lett olyan naggyá a legázolt Descartes. A korok nem elhatározásból születnek s halnak el. Ami kor a keresztyénség megszűnt mindent betöltő erő lenni, jött a reneszánsz, s amikor már a skolasztika elégtelensége is köztudottá vált, kapóra jött valaki, aki az ész nevében kimondta a kételkedés jogát. De ezt is felemás módon tette, hiszen nem hitt a kopernikuszi világképben. Ahogy erről beszél, megint személyes harag érzik a hangján. - Pascal, az igen! Öt sokkal többre tartja. És ami Descartes-bál lett! Utálkozva emlegeti Heidegger Sein und Zeit-jének sötét zagyvaságát és Jean-Paul Sartre felületességét. Bármelyik írása bármely mondatából bizonyítani tudná, hogy érvelése megalapozatlan, hogy igazságai látszatigazságok. Jaspers komolyabb ember. De Husserl az ő egész műve is értéktelen, levegőre épített...

Többször jut eszembe, míg lábamban a fáradtság súlyosbodik s hátamra egyre hidegebben tapad az ing: vajon hány ember van Európában, akinek szájából ilyen merész állítások ilyen megföllebbezhetetlen konkrétsággal el hangzanak?

Vekerdit is ez bénítja. A Moszkva térig menet egymásra licitálva dicsérjük Fülep szuverenitását, argumentumainak érzéki varázsát.

A Moszkva téren meglepetésemre láthatom Laci szerelmét, Juditot, aki a rákkutatásban munkatársa volt. Melegen összecsókolózik vele. Magas, olaszos arcélű, csinos és nagyon kellemes modorú nő. Különösen mosolyában érzek sok kedvességet. Intelligenciájára, érdeklődésére jellemző, hogy rá tud kérdezni a Tárogató úti dolgokra.

- Ki kell jönnie oda, és hozzánk is! ... - ezzel búcsúzunk.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Csoma-Simon Mária [2010.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.