1965_12. [3]

Fodor András naplója - 1965. december 2. csütörtök

Békésinek fogalmazok szeretetteljes választ megjelent kötetére, s hívom őt hozzánk nagyobb társaságba, holmi szerzőiest-félére.

Fülephez Vekerdivel hármasban megyünk. A Bognár úton jön velünk szemben. Újságolja Sárosi Bálint kandidálását, melyről távollétünkben mi is értesültünk. Néhány aktuális irodalmi megbeszélnivaló után megint Kondor Béla képét taglaljuk. Vekerdi ismét kifejti ellenérzéseit a szándékos egyszerűsködés, a csinált pokol, a műközépkor, a Kafka-víziók hamissága, a sznobok gyanús lihegése ellen.

Fülep leszegzett állal, figyelmesen meghallgatja az érveket s végül azzal cáfolja őket, a műalkotás ítésze nem indulhat ki önmagából, tárgyilagosnak kell lennie, el kell sajátítania a nyelvet, melyen az esetleges remekmű íródott. Szerinte a neki ajánlott képen minden helyénvaló. Vonakodásunk párhuzamául emlékeztet az első Gauguin-kiállításra, ahol egymást lökdöső, hahotázó emberek értetlenkedtek a vásznak előtt. - De miért tudunk egyéb dolgokban hasonló minőségi különbséget tenni, például Weöres javára, ha mostani ellenkezéseink eleve nem igazak? - kérdem. - Mert a költészethez értenek, a művészethez nem eléggé. Csontváry a műítészek közt netán hatással volt kortársaira? A Japán kávéházban ő volt a fő figura, mindenki vele komédiázott.

Fülep láthatóan föltette lapját Kondor világméretű jelentőségére. Kíváncsi vagyok, a művekkel való sorozatos találkozás, melyben nyilván Németh Lajos segíti, elmélyíti-e majd meggyőződöttségét. Minket tiszteletre méltó türelemmel próbál szelídíteni, ne legyünk apodiktikusak, eleve ítélkezők, hátha bennünk van a hiba. Csak a mű fontos, a mű tárgyi mivolta. Kit érdekel, a barlangfestmény alkotója kiféle, miféle ember volt. Régebben nem kellett ennyi alázat a művek megértéséhez, mikor Bethlen Miklós jobban értett az építészethez, mint a pallérok, de a mostani tónusvesztés, eltávolodás korszakában nekünk kell keresni a megfelelő aspektust.

Vekerdi Lacit láthatóan megkeseríti a témán való rágódás. A Kuruc úton lefelé olyanokat mond, nem érdemes vitázni, az ember tartsa a száját. Minden reménytelen ebben az atomizált világban.

Belül magam is tiltakozom. Fülep ugyanazokat a sajátságokat tartja Kondor érdemének (virtuozitás, mindent tud, túlságosan is kezére állnak a dolgok), amit Juhászban oly kérlelhetetlenül letarolt. És miért kellene belenyugodnom abba, hogy valami úgy is lehet nagy, rendkívüli érték, ha érzelmiig semmi kapcsolódásom sincs hozzá.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Szabó Bence [2017.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1965. december 20. hétfő

A Szegénylegények vetítése a Filmklubban. Bízom a filmben, s jóleső biztonságot ád, amikor a szerzőpárost megpillantom a lépcső karfájára könyökölve.

A kor hangulatát idéző sematikus rajzokkal, magyarázó szöveggel kezdődik a történet, aztán rögtön a helyszínen vagyunk. Az Alföld nagy tere, a sánc különös-rejtelmes belvilága.. a fekete köpenyes zsandárfigurák, zuhogó eső... Az eleinte fontoskodónak látszó ügymenet, ahogy Madarast kivezetik, átviszik a zsúptetős kis házba, s látszólag szabadon engedik, később mind kényszerítőbb törvényszerüséggé válik.

Görbe-Gajdor János megjelenése egyszerre tragikus feszültséget, etnográfiainál mélyebb hitelt gerjeszt a vásznon. Ettől kezdve akár el is feledheti az ember, hogy filmet néz. A tőmondatokra egyszerüsített párbeszédek, melyekben archaikus modorosság helyett inkább a közmondások tömörsége él, Hernádi beleérző képességét, írói leleményét dicsérik. A foglyok jól differenciált öltözéke, az ügyesen választott színészek, de a funkcionális operatőri beállítások is Jancsó okszerű, végiggondolt rendezői koncepcióját bizonyítják. A részletek kétségbe vonható tárgyi igazsága helyett a láttatás sugallatos ereje ád egységes, következetes víziót a történtekről. A leány megvesszőztetésének stilizált jelenete, Veszelka viharlámpákkal keresgélése nyilván nem felelhet meg a valóság tényeinek, de az atmoszférában, a fő szereplők játékában nincs törés. Remek Barsi Béla kedélyes pandúrja vagy Őze Lajos rendhagyó hangsúlyú hisztérikus vallatómódszere! Feledhetetlen, amikor Gajdor három kikötött gyilkosának - akik mint sziklához láncolt sasok állongnak - a közeledő katonabanda hangjára odamondja Barsi: Zene! érdekes, hogy nemcsak Molnár Tibor profilja, de Agárdi Gábor bőrzekés figurája is milyen kitünő - akár egy pusztai keselyű, ahogy a körűlötte zajló eseményeket vizslatja. Az árulás mechanizmusa, az egymás ellen kijátszatás személytelenül álnok technikája hátborzongató. A Talpalatnyi földben elhangzott, Makláry Zoltán szájából hallott megalkuvó mondat: "élni kell!" óta nem találkoztam olyan elevenbe vágó kijelentéssel, ahogy az árulásra biztatott Gajdor-Görbe mondja; "Muszáj ezt vállalni, kérem."

Döbbenetes a tragikus végkifejlet, ahogy a sejtelmetlenül összeszedelőzött szabadcsapat előtt fölolvassák őfelsége leiratát. Rózsa Sándor távollétében kegyelemben részesül - a csapat lelkendezve énekli a Kossuth nótát... aztán az utolsó sornál folytatódik a parancs olvasása: -...a többi elnyeri méltó büntetését. S már rohannak is rájuk, húzzák fejükre a daróccsuklyát... Ez a drasztikus megoldás egy nagy film summája... kitünő.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Bessenyei Ágnes [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1965. december 21. kedd

Nem lehet kétségem afelől, hogy Csanádi Imre legyintése mögött általános degradáló ítélet van. Domokos Matyinak kétszer is odaszólt: - Hallom, ledöfted a Fodort... - Olvastad? - Nem. Kristó Nagy is meglepve tapasztalta, hogy amikor Németh László elégtétel érzését közvetítette hozzá -mégiscsak igaza volt, amikor a Magyar Műhely bevezetőjében tíz éve leírta ezt az öt nevet, Juhász, Simon, Nagy, Fodor, Csanádi-, azt a választ kapta: velem kapcsolatban tévesen jósolt, új verseim bizonyítják: rossz költő vagyok. Mivel új kötetem beadása éppen aktuális; s mivel eddig valamennyit Imre fogadta, tisztáznom kell vele, tulajdonképpen mi baja van velem. Véletlenül találok rá a Léger'-plakáttal díszített szobában. Kérdésemre zavartan magyarázza, haragot nem akar, de kiderült, hogy az én ügyködésem "a szerencsétlen Zsuzsi körül" többet ártott, mint használt. Emlékeztetem őt előző feleségével folyt, kiátkozással végződő beszélgetéseimre, amikre annak idején ő is biztatott, vajon kitérhettem volna az elől, hogy ütközőfelület legyek? Másrészt felmutathatom Zsuzsa korábbi vallomásait: "Köszönöm neked a másokért viselt szeretet gondját..."- írta például szigligeti levelében, de ez most nem számít. Végre is nevetséges, hogy jószolgálataimért bűnbakká nyilvánítanak. - Bízom benne, egyszer ezt még szégyellni fogod. . . - Szégyelld magad te, neked éppen annyi a szégyellni valód... Fölállok, nézem a falat, fölidézem magamban, ahogy legutóbb Pápán, a lánya új házasságától ódzkodó Rabnénak vállaltam garanciát Imréért, aztán úgy, ahogy az ember a reménytelenül eltávolodott testvérére néz, szembefordulok vele. - Most mit nézel, mit nézel?! -olyan indulattal mondja, ami után már csak ütés következhet.

Sikerül hangot váltanom. Nyugtatom, hogy az eldobott barátságért se pró, se kontra nem teszek semmit. Kötetemmel ne foglalkozzon; Ettól kicsit lehiggad. Amikor az ajtófélfához érek, ennyi figyelmeztetés még telik tőlem: jöhet idő, hogy mindaz, amit most torzul lát, kiigazodik. Ezt a lehetőséget ő is bekombinálja. - Találkozzunk majd egyszer tavasszal... - A kötet szerkesztését pedig, személyes okokra hivatkozva Kardos György előtt, elhárítja majd. Még kezet is fogunk, de nem éppen nyugodt lelkiállapotban. [A következő, de végül békülést hozó kézfogásra nyolc évvel később került sor. F. A. 1983.]

Este Lakatos András ül nálam. Először a költészetről beszélgetünk, később filmről is. József Attilát jobban szereti, mint Adyt, hatását kimutatja verseim rendezettségén, szakaszos megvilágosodásán. Nagy Lászlóban a Garcia Lorca-i hangot érzi dominánsnak, Juhász kezdeti fázisában a Vörösmartyékra is érvényes nemzeti illúziókat emlegeti. Weörest nagy költőnek tartja, de hiányzó egyénisége zavarja. Illyés szerinte kelleténél nagyobbnak látja Szabó Lőrincet.

Olvasta az Életünk-ben az Így jöttem-ről írt recenziót. - Tehetségesnek tartod Jancsót? - kérdi nagy komolyan, merthogy ő az Oldás és kötés-t nagyon rossznak.

Témánk persze Fülep is, kihez jövő héten egyéni látogatásra megy. Kicsit fél, amért nem lesz támasza, de igazán ismeri a professzort, olvasott tőle, s még nem billent át annyira Lukács irányába, hogy ne várná szívesen, nyitott ajtókkal a fülepi hatását. Abból érzem leginkább, méltó partnerre akadtam, hogy magam is formásabban tudok elmondani neki egy-egy jelenséget.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Balassi Ildikó [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.