Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
- Jó gyerek! - nyilatkozik Fülep Lakatos Andrásról értelmes, törekvő, becsületes. Tudalma persze nem sok. Mi mindent nem olvasott! Ha meggondolom, hogy én ennyi idős korban, 22 évesen már abbahagytam az újságírást! Meghívtam péntekre őt is, nem baj? Amikor Vekerdinek jelentek az új tagról, majdnem azt feleli rá: - Baj! - Én nem szeretem ezeket a fiatalokat. Pökhendiek.
Az utóbbi időkben mindenre érzékenyebb lett Vekerdi, erről beszélek később Vörös Lacival. Ő meg szilveszteri szorongásairól ad számot. Bevallja, hogy Fülep Kondor-revelációja nem töltötte el őt akkora elégtétellel, mint netán föltételezzük. Művészileg nagyra tartja, de emberi hiányérzetei a mi nézetünkkel rokonítják. Ráadásul Fülep legorombította a Kondorral való kapcsolat dolgában: - Micsoda barátság az, amelyik öt évig szünetelhet?
Megnézzük a Szegénylegények-et a Puskin mozibeli díszbemutatón is. Az erkélyen a Nemeskürtyvel, Ortutayval beszélgető Németh László szögletes, okos fejét látom. Sok egyéb nevezetesség számlálható: Kassák, Lengyel József, Köpeczi, Karinthy, Görbe János. Nekünk is jut nevezetes szomszéd: Tóth Dezső és felesége. - Olyan hírek is vannak - mondja Dezső hogy ilyen még nem vót. - Megerősítem ezt a hírt, s gyorsan fölvilágosítom arról is, ki a forgatókönyv írója, s mért nem fog találkozni nevével. Értetlenül rázza a fejet.
Élményem semmivel sem kisebb, mint a múltkor. Egy-két percet nem számítva mindvégig érzem, hogy művészi szuggesztió foglya vagyok.
A zsúfolt filmklub bejáratánál Jancsó fogadja a gratulációkat. Egy mondatot se lehet vele befejezni. Érthető. így inkább Kovács Andrással beszélgetek, s a kevogő fogadás során más régi ismerősökbe botlom. A híres operatőr - kit a Nagymező úti Népművelési Iskolán tanítottam, Szécsényi Ferenc - nem emlékszik a nevemre, de melegen szorongatja kezemet, nem tudja, honnan, de nagyon jó emlékei vannak rólam...
Colin küldött lapot New Yorkból. Szorgalmasan olvassa Bartók leveleit az ottani Archívumban. Bátor Viktor, úgy látszik, rábízza a kötet szerkesztését.
Megismerjük-e egymást? - aggódott Bozay. Most aztán első pillanatban kapcsol, ahogy meglát az Astoriában. Azt sem tudja, ki volt az angol fiú, akivel a Rádióban együtt voltam. Sok egyebet sem tud még. Petrovicsék nemzedékének jólértesültsége rá nem jellemző. A szakmában biztosan mozog, pár szóval pontosan körvonalazza, mi a helyzet a szövetségben. - Szép csöndben átvettük a hatalmat az öregektől... az ő műveiket nem játsszák se külföldön, se itthon.
Durkóról nagy szeretettel beszél, de teljesen ellentétének érzi. Eruptív és filozofikus, harcos és hittérítő ... valahogy így jellemzi kettejük különbségét. - Persze lehet, hogy Szokolay felől nézve én vagyok Durkó - teszi hozzá.
Ízlése, ítéletei megbízhatóak, hangjában semmi nagyképűség. Lelkesen olvassa a költőket: fölfedezte Csokonait, a nyugatosokat sorban, de Juhász Gyulát nem szereti. Juhász Ferencben érzi az erőt.
A zeneszerzők közt Kurtágot tisztelettel, Petrovicsot némi fenntartással emlegeti. Vincze gyáva ... Szervánszky? Őt igen nagyra tartotta, de utóbbi műveiben valami megbomlott .. . A Klarinétverseny is olyan magánakvaló hangzásokkal van teli. Újra és újra elkezd valamit, de sehová se jut.
Ez a vélemény két okból is megdöbbent, egyrészt mert első hallás óta hiába próbálkoztam ezzel a művel háromszor-négyszer, egyre kevésbé tetszik. Másrészt mert a kaján-irigy idősebb pályatársak lesajnálása után most objektívabb, józanabbul látó fiatalember ítéletét hallom a kórosan viselkedő Szervánszkyról.
Kiderül, hogy Attila is balatoni gyerek, fűzfői származású. Tíz évvel fiatalabb nálam, 1953-54-ben Békéstarhoson tanult. Ő ís kérdi az én pályámat, megiIletődik a nehézségek hallatán. Nekik bezzeg könnyebb volt! Tíz szabad éve jutott a bontakozásra. Ősszel talán féléves UNESCO-ösztöndíjat kap Párizsba. Véleményeiből látom, büszke a függetlenségére. "Igazságot keresünk, de nem találtuk még sehol se!" - ezzel a megzenésítésre választott József Attila sorral saját nemzedékét is jellemezhetőnek véli.
Cikkemről nagyon jólesően szól. Csodálja, hogy ennek előtte nem írtam zenekritikákat, hiszen egyetlen lapszus sem volt írásomban. Erőltetés nélkül beszélhetek a további barátkozás hasznáról. Mindjárt meg is állapodunk vasárnapi hozzánk jövetelében, hiszen sok mindent kellene még meghánynivetni.
Erős szemvágású, világos tekintetű, arányos termetű, vékony fiú. Nagyon rokonszenves jelenség. Abban is, ahogy aggályoskodás nélkül rám bízza magát. Kicsit furcsa, hogy rangbeliként fogadok el valakit, aki nekem fontos pályatársakról (Nagy László, Hernádi, Szabó Pista) semmit se tud, de emberi tulajdonságai olyanok, hogy nem aggódom.
3/4 1-kor Hernádi hangját ismerem föl a telefonban, közli, hogy Illés Endre behívatta... kiadja a Folyosók-at ebben az évben. "Félreértés volt - magyarázta -, állítólag a Tervhivatal átiratai miatt nem engedélyezte a Kiadói Főigazgatóság." Illés megmakacsolta magát, utánajárt az ügynek, s íme, az eredmény. . . - Ez "magának" köszönhető. . . - teszi hozzá Gyula.
Este, amikor Fülephez menet találkozunk, barátságosan megölel. Tudom, miért.
Fúj a szél, kemény hideg van. Vörösné föltűrt gallérú kabátban, csúcsos kötöttsapkásan jön-megy a fasorban, Beney Laci és Kornél között. Fülepnek tetszik, hogy Gyula épp most szánta el magát a jövetelre, s kezdi méltatni a finom, hócsillámos időt: - Valami európaibb idő van itt napok óta.
Gyula akár a nap hőse lehetne - a Szegénylegények-ről dicsőítő kritika jelent meg a Népszabadság-ban -, de a Szépirodalmiban történtekről is szerényen, hangsúlytalanul számol be.
Hamar befordulunk a házba, s ekkor már Kormos is köztünk van. Fülep céduláról olvassa föl mára rendelt témáit. Az első mindjárt Follain. Pista nyilatkozik róla, milyen költő, de rosszul kezdi, mert Berdához hasonlítja. A világosszürke ruhás, professzoros küllemű Fülep ettől elkomorodik, mert se költőt, se embert nem tisztel Berdában. Látni csak Schöpflin temetésén látta. Azt hitte, valami csavargó: bűzlött a szesztől és piszoktól. Gyorsan öt lépés távolságra húzódott tőle.
- Már szinte a költészet rovására egyszerű. . . - mondja Kormos Follainről. Fülepet éppen ez izgatja: meddig lehet elmenni az egyszerűsödésben. Marad-e majd valami ennek a kornak a művészetéből? Mert semmit se jelent, hogy a múzeumok tele vannak modern dolgokkal. A jövendőben, ha egyáltalán lesz, máról holnapra kisöpörhetik őket.
Weöres Sanyi paksamétája következik. Kardos Tibor le akarja fordíttatni vele a Divina Commediá-t. Itt van próbaként az 1. ének. Fülep se olvasta még (ahogy belekukkantok, nem látszik remeklésnek). A csatolt versek újszerűek, tárgyias hangúak. A Mesteremnek-ben Fülepre lehet ismerni. Az Ars poetica tetszik Gyulának, de az Öreg tiltakozik Homérosz, Dante, Goethe "nagy hullák" -ként való emlegetése ellen. Ezek igenis élő nagyságok, minden professzori sületlenség ellenére.
Folyóirat-osztogatás következik. Egy-egy rákérdezésből kiderül, szinte mindent elolvasott bennük. Csoóri Éluard -esszéje? - Kelekótya írás... - Kormos is mond valami elítélőt Sándor tárgytól függetlenülő szubjektivizmusáról.
Valamelyik szociográfiai publikáció bújtatja ki Fülepből a persziflálás játékos ördögét. Fölmondja egy mai szociográfia részletes vázlatát.
A szerző gondolkodik az ágyban: el kéne menni vidékre, szociográfiát csinálni. Közli a feleségével. - Mikor mégy? - Még máma. - Pakoljak? - Pakolj! . . . Le van írva, mit és hogyan. Az állomáson a pénztárnál sokan állnak. Valaki ismerőssel találkozik, aki megveszi neki a jegyet. A vonaton ezt meg ezt beszélik. . . Megérkezik. Kiderül, hogy éppen abban a faluban lakik az ángyikája. - Már nem is emlékszem a nevedre, te vagy az, János? - Én vagyok. - Éhes vagy? - Igen. - Mindjárt hozok csülköt meg egy korsó bort. Megeszi a csülköt, elszív egy cigarettát. Talál még egy csülköt. Kiveszi, aztán megkérdi:" - Hányan laknak ebben a faluban? - Én nem is tudom...
Olyan pergő szellemességgel rögtönzi a dramatizált szöveget, hogy oldalunkat fogjuk a nevetéstől, s utólag is föl-fölemlegetjük a részleteket.
Vekerdi Laci a Magyar Nemzet cikkét kapja, amelyben egyik legkiválóbb tudománynépszerűsítőként aposztrofálják őt.
Vekerdi a buszon Leibnizért lelkendezik. Előadása lesz róla hamarosan a Kossuth Klubban.
Fülepnek Colint hozom szóba, New York-i útját. Beszámolok Bozayról. Tetszik neki, hogy fűzfői munkásgyerek.
Vekerdi Rousselot Panorama critique-jét hozta el, én meg Kormos két Ésben közölt versét mutatom. Az Orpheus panasza Fülepnek is nagyon konveniál.
"Ikrás gyöngyöt sírt gyönyörében az elhagyatott fügefa", ilyen szép sort régen olvastam. - De mért van benne az, hogy "nap hold örvendve hozzám futtak"? A kényes nyelvérzékű Fülepet sérti a fölösleges többes szám.
Follain rosszul szerepelt a múltkor, de Frenaud-t, Kormos barátját nagyon méltányolja. Szolid és fogható dolgokat csinál, van bennük matéria. Szívesen olvassa köteteit kicsinyenként. Most, hogy a modern költészetet vizsgáztatja, mindinkább meggyőződése, hogy az új lírából, mely úgy, ahogy van, Rimbaud-ból bújt ki, nem fog több fönnmaradni, mint a régiből. A legnagyobb, úgy hiszi, mégis Eliot. Az ő fő verseiben (Prufrock stb.) van valami imponálóan eredeti. Nála még a természetellenésség is természetes. A műveltség nem önmagát fitogtatva lóg ki a versekből... Az önálló erkölcsi erőt is érzi benne, tanulmányai értékét Vekerdivel együtt magasztalja. - Milyen megvesztegethetetlen esztéta, milyen kitűnő ítéletei vannak! Persze mindent ő sem fogad el tőle, Pope-ot például hiába akarja rálőcsölni.
Érdekes még, hogy milyen nagyra tartja a spanyol Hernandezt a különben is nagy spanyol költészetből, mert rajta érzik, hogy kecskepásztor volt. El tudja képzelni, milyen robbanó tehetséggel söpört el maga körül mindenkit Madridban.
A beszélgetés kevésbé érdekes része az abaligeti barlang három diákáldozata körül forog. Mindmáig nem derült ki, mért haltak meg. Beney Laci védi a vegyészet becsületét: 500-1000 esetben lehet vegyvizsgálatot csinálni, de az ismeretlen ezernyi lehetőségnél hiába. Az egész ügy Laci egyik orvosbarátja vizsgakérdésére adott válaszával fejezhető ki frappánsan: "Mit csinálna, ha egy szobában, melynek se ajtaja, se ablaka, tűz ütne ki? -Kérem, én az ilyen szobába be se mennék."
Vekerdi is tiltakozik a barlangkutatás ostoba sportja ellen, a klausztrofóbiás Fülep azonban megvédi a barlangászokat: nélkülük mit sem tudnánk a barlangfestészet remekeiről. Megint elcsodálkozik az őskori művészet teljesítményein, meg az őket sokszor sziklák alatti vizeken át megközelítő kutatókon is.
Hogy ölték meg őseink pattintott kőszerszammal a medvét, mely a mostani medvének háromszorosa volt?
A téma folytatásaként az utcán még hasznos adatokat hallok Vekerditől a jégkorszakról, a cro-magnoni ember győzelméről, a kétfajta kultúra karmel-hegyi találkozásáról, a földművelő életforma zsidónaptár szerinti 6-7000 éves világkezdetéről.
Fülep ma megint egészen más volt, mint a múltkor, még Dávid evéséről is érdeklődött. Idézte saját óvodás korát, mely éppen olyan közel van hozzá, mintha tegnapelőtt lett volna. Ő nem érzi, hogy csak a messze lévők élnének benne elevenen. Amikor naplóíró tapasztalatként megemlítettem: mi minden hull ki az ember fejéből, rábólintott. - Bizony a memória nem passzív, nagyon is aktív...
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap