1966_03. [2]

Fodor András naplója - 1966. március 11. péntek

Vekerdi ma elég jókedvű, de a Nagyvilág-gal való esetem nagyon fölhergerli. Fülep a közvilágítás hézagai miatt hadakozik. Egy hete telefonált az "Elektromosok"-nak, azt mondták, másutt is így van. Idéz a Népszabadság-ból. Egyetemi vizsgálódásokon kiderült, az ifjak alig tudnak érdemleges előadásokat hallgatni. Fülep a diákok dicséretére mondja, hogy nem örülnek helyzetüknek. Ugyanebből az újságból idéz egy olvasói levelet. Egy vevő érdeklődésére: nem romlott-e az áru, így reagált az elárusító: - No és aztán? Legalább előbb felfordul! Ízlelgetve ismétli Fülep ezt a kijelentést.

Kérdem, mi a véleménye Perneczky új cikkeiről. - Undorító locsogás! tör ki belőle az indulat. A szecesszió föltámasztásáról írottakra legyint. - Tíz évvel ezelőtt elkezdték: a megelőzőnél mindig régebbi stílust kell eszményül fölmutatni, hogy kérődzhessenek. Mert nem egyéb ez, csak kérődzés. Különben is, hogy kerül a szecesszióba Csontváry?... -Megüzentem Perneczkynek Németh Lajossal, hagyja már velem kapcsolatban a neohegelianizmust. Lajossal együtt honnan veszik, hogy engem Hegel mentett meg? Talán le sem írtam a nevét.

Csontváry-ügyben ismét baj van. Illés Endre írta meg a minap, hogy a Marokkói tanító-ról hiányzanak bizonyos részletek, színek. Németh Lajos elment valaki illetékesseI, s csakugyan, a kép koloritja is teljesen megváltozott. Ha szétszabdalták volna a vászont, sem árthattak volna neki ennyit, mert amit egyszer levettek, azt már nem lehet visszarakni. Mihályfi Ernővel már tárgyalt, írni fog az esetről. PÖG (Pogány Ödön Gábor) fölényesen kitért a felelősség elől. - Kinek mi köze hozzá.

Ilyenekkel kell töltenem az időt! - morog Fülep.

Sort kerítek Durkóra, elég sokat beszélek róla. Az Öreg ajánlja, hozzam ki egyszer.

-És az ifjaknak nincs valami problémája? - Steiger Kornél hallgat, mint a csuka, Andris előhozakodik Walter Benjáminnal és Adornóval. Az elsőt Fülep elkényeztetett frankfurti nagypolgárcsemeteként jellemzi, akinek egyszer csak eszébe jutott: miért írjon ő úgy, hogy akárki megértse? Innét a kacifántos, csakugyan szecessziós stílus magyarázata.

Adornót sokkal többre tartja. Használati utasítást is ad, hogyan kell tanulmányozásához kezdeni. - Ragyogó elme, élesen látó; szellemes, de tipikusan nagyvárosi lény. Zenei írásai árulkodnak erről leginkább. Én ugyan zenei dolgokban nem vagyok arbiter, csak dilettante, ám ha valaki mindig csak a modernekre hivatkozik, gyanús. Mert ebben a modernizmusban is éppen annyi kóklerség van, mint a képzőművészetiben. (Andris élénken bólogat.) - Adorno undorodik mindentől, ami népi, ami természeti; a zenét is mesterkéltnek, laboratóriumban kitalált észmunkának tekinti. (Bartók- és Stravinsky-ellenességének is ez a magyarázata, gondolom én.) S bizony elég nagy a hatása ma világszerte.

Érdeklődik, Boulez-n kívül van-e más nevezetesség a fiatal francia zeneszerzők közt. Hozzá fogható másik név nincs. - És az angolok közt? - Ott inkább: Davies, Fricker, Williamson... - Érdekes volna, ha rácáfolnának az "ein Land ohne Musik" tételre. Persze képzőművészetük se igen volt, de Constable meg Bonington kitűnő, impresszionizmust előző mesterek.

Turnerről újra elmondja határtalan kiábrándulását, mely összekeveredik már saját 1957-es emlékeimmel. S szidja tovább a többit, a praeraffaelita giccsőröket, Rossettit, Ruskint, akiről azt tartják, a legnagyobb angol stiliszta, Walter Paterhez mérik... Következik Walter Pater dicsérete. Ehhez csak Vekerdi konyít közülünk. Egy művét olvasta.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Szabó Dóra [2012.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1966. március 14.

Durkó Zsolt mindjárt jó benyomást kelt. Zárt szögletessége ellenére Dávidtól igen meghatódik, belecsókol a hajába, s akárhányszor elmegy mellette, utánanyúl: De szép neved van! Vörös Laci faggatja elsőként a zenész delikvenst. Zsolt részletesen elmondja, milyen kemény stúdiumokat végzett Petrassinál. A tíz tanítvány közül végül csak kettő maradt. Hetenként háromszor kellett vinnie új művet, bizony nemigen maradt ideje Róma kulturális életébe bekapcsolódni.

Amikor már mindnyájan együtt vagyunk, s bor is van előttünk, a rokon jelenségek szomorú számbavétele következik. - Uraim - szólal meg Zsolt az átmeneti szünetben -, ne búslakodjunk. Most látlak benneteket először, de ugyanezt a hangulatot produkáljuk mi is, ha együtt vagyunk.

Alkotás lélektani problémák mélyítik el a beszélgetést. Pontosabban Zsolt beszámolója Lendvai könyvéről. Az adat, miszerint Bartók még leíratlan művében a 275. taktushoz beírta: itt lesz klimax! meglepi a fiúkat. Valóban lehet így alkotni? Jancsó kérdez legtürelmetlenebbül, mert hogy ők film írás közben csak araszolnak, s képtelenségnek látják a semmibe lendülő, átfogó tervezést. - Versnél is megvan ez az előre beírt csúcspont, Bandi? Sokszor igen. A nagyobb kompozícióknál föltétlenül.

A legérdekesebb most már Durkó szín vallása a zene szerzés problémáiról. A zongorához lépve bemutatja, hogyan jutottunk a füllel ellenőrizhető hangzás világ végére. A felhangok szaporodása a századvégen jutott el az egész hangú skáláig s ennek felezéséig, a pentatóniáig. Innét a Kodály - Debussy-féle egymásra ismerés.

A példák improvizálásában abszolút biztos, de kicsit színvonalunkat meghaladóan gyors a fiú. - Mittudomén ... valami ehhez hasonló ... mindig ezzel fejezi be a magyarázatot. Mutatja, milyen az indiai nép zene miénktől teljesen elütő világa. Közbevetőileg idéz Szonoda professzor előadásából, aki a japán zene tulajdonságait is leírta. Jóllehet bámulatosan utánozzák Európát, zene igényük mégis egészen más. Nem törődnek például az idővel. A professzor hatvan perces, madár csicsergésből kombinált művet forgatott le. Legnehezebben azt értjük meg, mért járt le a zenei natúr korszaka? Zsolt a Le Sacre utolsó tételére hivatkozik, melyben a tizenhatodoknál gyorsabb ritmust már aligha lehet játszani, másrészt a tonális gondolkodás módosulását vezeti le: hogy jutottunk oda, hogy egyik hang a másikkal nincs többé vonatkozásban.

Vörös Laci kérdésére, hogy mi a mai komponista feladata: határokat ostromolni, kompromisszumra, szintézisre törekedni, vagy egyénién újat mondani - kitérően válaszol. Hernádi érveire, miszerint a földön járó ember csillagokba repülésével a gravitációtól, tonalitástól való elszakadás nem föltétien ahumánus, Jancsó is rátromfol. Amikor ő Rio de Janeiróba repült Afrikán át, teljesen elvesztette földi biztonság érzetét. Ahogy egy repülőtéren burnuszos kiszolgálók hozták az üdítő italokat... Zsoltnak ebben az összefüggés- rendben a humánusság fogalma se tetszik. Szerinte valaminek a végére értünk, rengeteg új út van. Az nyer, aki ezt a hang tartományt (vaktában beleüt a zongorába!) minél alaposabban tudja meghódítani. Vekerdi továbbgondolkodva úgy véli, a zene most lett igazán önálló, amikor lemond a közönségről. Csakhogy a körünkben avantgarde-nak tisztelt Durkóban ezen a ponton felülkerekedik az érző művész, a kifejezés visszhangjára kíváncsi ember: - Egy hangot se tudnék leírni abban a tudatban, hogy nem lesz, aki meghallgatja. A beszélgetésnek az itt következő a legegyenletesebb része, amikor is megállapodunk abban, hogy a művészet helye, szerepe a fölfordult világban változatlanul szilárd és fontos. Primátusát a tudományéhoz képest Vekerdi fogalmazza meg legfrappánsabban: - A tudós mindig rákényszerül, hogy meghazudtolja magát, a világra szűzien rácsodálkozó művész nem.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Udval Tserendorj [2016.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.