Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Fülep műveit olvasva - talán mert ő maga személyesen és peripatetikusan jelen van köztünk - eddig nem éreztem kényszerítve magam a jegyzetelésre. Most, hogy újra kezembe került A Szellem folyóirat 1911-es első száma, s elmélyülten olvasom az Emlékezés a művészi alkotásban-t, szinte mindent szeretnék kijegyezni magamnak. Mintha állandóan nekem szólna a lecke. Sőt, mintha már ebben az írásban igazolódnék a "nekem konveniál" kölcsönös elve, mely Fülep tanítványává tett: "minden intuíciónkba vagy percepciónkba beleszól és beleolvad a múltunk, az emlékezésünk..."
"Az emlékezésnek nevezett komplex jelenségben a kísérő érzelemnek is ugyanarra a sorsra kell jutnia, mint a képnek, amely az érzelmet fölébreszti: az érzelemnek előbb intuícióvá kell válnia, az intuíciónak emlékezéssé, hogy azután az emlékezés kifejezéssé váljék."
"A művész... nemcsak tökéletesen intuál... hanem tökéletesen emlékezik is; sőt - és ez a lényeges - az ő emlékezésében a figura nem veszít elevenségéből... hanem még elevenebbé és világosabbá válik, mint amilyen a valóság..."
Ilyeneket olvasva mintha egész művészi szemléletem apológiájának tükrébe néznék. Bár lehetne érvényes a valóságosabbá elevenülés jóslata erre a naplóra is, bárha itt az intuíciónak és percepciónak más, kiszolgálóbb szerepe van, mint az alkotásban.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap