Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Este hangverseny. A III. Brandenburg verseny-t mégsem szeretem annyira, mint a negyediket. Mozart Szimfónia concertanté-ját majdnem unom, Veress Passacaglia concertanté-ja azonban fölvillanyoz. Különösen az allegro scher zando és andante parlando tétel tetszik. Ezek mozgalmasságában, áttört ritmusú gazdag szövevényében megmerítkezve, úgy érzi az ember, mégiscsak történt valami a magyar zeneszerzésben Bartók óta. De szép ám Honegger II. Szimfóniája is! Különösen a zárótétel, amelyben Sárosi Bálint sohasem értette a kürtkorál funkcióját. Legutóbb Zachár Zsófi fumigálta ezt a művet nálam. Nincs igaza, hogy nagyhangú, bőbeszédű zene Honeggeré. Tiszta szívű, hivő ember lehetett, és van saját hangja, ez nem kis dolog.
Miniszterhelyettesi kollégium az Új Könyvek-ről. Ónody főszerkesztőnk indítja a tárgyalást. Szól az összes kritikát megelőző információs munkánk kockázatáról. A bevezetőt nekem kell kiegészítenem. Az Irodalmi osztály és a Kiadói Főigazgatóság emberei mondanak ezt-azt, pozitív Mészöly-recenziónkba persze beleütköznek, de még ők is dicsérik szerkesztői munkánkat. Lapengedélyt kéne kémünk - mondják - a belső terjesztés helyett. Elég biztonságosan válaszolok a szerzők, művek szerinti észrevételekre. Számon kérem Tóth Dezsőn, mért nem nevezte nevén a támadott regények hibáit, mint ahogy Béládi például elemezte Mészöly regényének erényeit. Bíró Vera végül meglepő engedékenyen nekünk ad igazat Mészöly-ügyben. Jogunk van ahhoz, hogy véleményünk olykor eltérjen a hivatalos irodalompolitikától, sőt akár a párt irányvonalától. Ő különben olvasta Mészöly könyvét (Az atléta hálálá-t), neki tetszett. Üdvözletét küldi még a recenzoroknak is. Az öt százalék hibalehetőség mindenkori esélyét elismeri.
Könyvtári osztályvezetőnk, Kondorné az értekezlet végén közli, szóba kerültem féléves UNESCO-ösztöndíjra. (Nem valósult meg. F. A. 1983.)
A Lapkiadóban, különös véletlen, Mészölybe botlom bele. Enyhe vigasz, amit mondok neki. Teli van panasszal: Béládit egyéves szilenciumra ítélték miatta, szerződést nem kötnek vele, régi novelláit kivették kötetéből. - Egyedül maradtam ... - mondja rezignáltan. - Nem egészen, hiszen Hernádi Fiktív lejátszás-át a betördelt Új Írás-ból vették ki. A szerkesztői fogadkozás, hogy akár állásuk kockáztatásával is! ..., ennyit ért. A szerzőt ott nem kisebb váddal illették, mint hogy egyenlőségjelet tesz a szocializmus és a Horthy-fasizmus közé.
Csoda-e, hogy e drámai nap déli óráiban ott volt Hernádi is az ítélethozónál? Aczél György ezúttal nyájas volt az elutasítottál. Sajnálkozott. Elismerte, hogy 10-12 ember közül, kinek ad a szavára, mind többen mondják Hernádit tehetségesnek. - "De magának két arca van..." Nem volt nehéz a másik arcot bizalomkeltővé tenni, hiszen ő mindig felelős posztokon dolgozott, most éppen a Várostervezési Intézetbe hívják. Az az igazság, hogy prózai munkaköreiben nem volt módja olyan hátteret alakítani magának, amely védené. Aczél az Így jöttem ügyében beismerte tévedését, a tévedés tehát a most letiltott kisregénynél is lehetséges. Ő nem akarta belejátszatni művébe a Rajk-pert, de még ha ezt az asszociációt vonzaná is a cselekmény, miért baj erről beszélni? Itt megszakadt a beszélgetés. Aczél búcsúzott, a diskurzus fehér asztalnál való folytatását helyezve kilátásba. (A szóban forgó kisregény Borotvált tabló címen 1980-ban jelent meg a Magvető kiadásában. F. A. 1983.)
Ezen kívül Jancsó cannes-i benyomásairól hallok még Hernáditól. A Tízezer nap díjazásában csakugyan jelentős része volt az ő zsűritagságának (s tavalyi személyes mellőztetésének). Otthagyta a zsűrit, amikor látta, hogy Kósa filmjét ejteni akarják. Ijedten futottak utána.
Antonioni filmjét dicsérte, de ő maga "állati nagyképű pasas". Miklós háromszor mutatkozott be neki. Sajtófogadásán ezzel kezdte: "Csak azt ne kérdezzék, miről szól a film! ..."
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap