Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Kormost ma is nagyon szomorúnak látom. - Majd azért találkozzunk egyik este, ha ráérsz! - olyan esendőn rezeg a hangja, hogy szinte bűnösnek érzem magam.
Hernádi Jancsó új filmjének (Csillagosok, katonák) forgatásáról beszél. Madaras szerint ismét remek dolgokat csinált Miklós, főként mozgásban, vario-glaukárral.
Dórával, Vekerdivel s a visszatért Beney Zsuzsával ballagunk Fülep elébe. Kedélyesen áll közénk. Lacit kérdezi munkahelyéről. Jókor! Éppen összeveszett a könyvtárbeliekkel. Összetépett valami kimutatást múlt pénteken, azóta tájukra se ment.
Lakatos Andrást értékeljük. Fülep véleménye változatlanul kedvező. Jófejűnek s jó karakternek látja. Weöres verseiről szólva elárulja, van a kötetben egy költemény Beney Zsuzsa pokoljárásáról. Hunyorogva bevallja, róla egész ciklus, három vers szól. (Eszerint szent a béke!) Sophia Loren is témánk, ö annak idején csak a manekent látta benne, s Ginának adta az elsőbbséget. Igen, én akkor vitatkoztam is vele, de nem akarta elfogadni aspektusomat.
A tanárok emlegetett elbocsátása élezi ki a politika témáját. Dóra úgy értesült: Rákosi meghalt. - Megint? - mondom, mert már nem először hallom ezt a hírt.
Érzik még a levegőben az olajfák illata, s a múltkori rossz emlékű együtt-lét után most jólesően tart össze bennünket Fülep apadhatatlan érdeklődése, humora. Tréfásan megrója Dóráékat, amért mindmáig nem akadtak a Remington villanyborotva nyomára. Pedig a Nemzetközi Vásáron hirdetés volt róla: "Remington borotváját ingyen megjavítja...", "igazi férfi csak Remington villanyborotvával borotválkozik".
Két év után ismét megunta mesterünk a szakállviselést.
Tüskés Tibor és Veres Péter vitába elegyedve egymással a Balatonról és a közép-dunántúli mentalitásról, mára tűzték ki a felülvizsgálat, a közös autósexpedíció dátumát, melyre jó előre engem is beszerveztek.
Ahogy Siófokon megpillantjuk a magát "kétkedő tiszántúli nazarénus"-nak nevező Pétert, csizmanadrágos tropikál ruhában (mindig van ilyen öltönye!), egyszerre több kedvem támad a vállalkozáshoz. Bemutat István fiának, ki őszülő, 45 év körüli jámbor férfi, teljesen az anyját formázza. Ő vezeti majd a kocsit. Siófok zűrzavarában hirtelen kiderül, hogy Péter itt katonáskodott, innét szökött, Kilitiből, 1944 novemberében, míg én, nem messze ide, Lengyeltótiban, a Számadás-t olvastam éppen. Így hát Kilitiből kezdjük az utat. Különben is, ez itt a XVI. század. Péter agrárkultúrára mohó szeme azonnal észrevesz minden rendetlenséget: a gazdátlan, omló tetejű házakat, a kopár udvarú iskolát, az uradalmi istállóknál is elhanyagoltabb tsz-telepeket. Itt-ott méltányolja a kézben tartott szőlőket, kerteket, de a rendetlenséget sokkal többször veszi észre. Mit is mondhatnánk ellenvetésül? Olyan ijesztő szakértelemmel magyarázza a fák hasznossági problémáit, elültetésük módját, hogy csak ámulunk. Emlékezete pedig félelmetesen pontos. Tudja, hogy Nagy- Hortobágyon 1932. május 12-én ültette el a kanadai nyárfát, melynek gödrét így és így ásta ki... Tiborral össze-összenézünk a hátsó ülésen. Szavunk se lehet, egy parasztenciklopédistával utazunk, kinek megvesztegethetetlen racionalizmusa áttöri a mi összes, históriára, kultúrára, esztétikumra alapozott érveinket.
A kultúrát ő is emlegeti, de csak a megművelt földdel tudja kapcsolatba hozni. A fák gyökere közt a bogarak munkája már kultúra: baciluskultúra.
A boglári szőlőültetvény tetszik neki. Közelebbről megnézi, pössent is egyet az árokszélen. Továbbgurulva Fonyód felé, megtudja, hogy ezen a vidéken vagyok honos, de semmi érzelmi kötődéstől sem tud meghatódni. Ha ilyesmire célzok, törvényszerű, hogy ő nem hallja meg. Fonyódon úgy alakul, hogy a Volgában kávézunk. Elugrok Sárikáékért, Dávidot is viszem bemutatni. Ahogy a kerti asztalnál együtt ülünk, s a feltolt karimájú kalap alatt elnézem a szép bajuszos arcot, hallgatom találó dicséreteit a sárpilisi együttesről meg a szatmárököritóiakról, örülök ezeknek a perceknek. Tibor későbbi fényképezéseinek is. Tán egyszer még Dávid is büszke lesz rá, hogy Veres Péterrel egy képre került.
Németh László és Fülep közt ezt az embert tudom legtöbb fiúi tisztelettel szemlélni. Kedvessége, okossága Némethre, szigora, mindentudása Fülepre emlékeztet.
A bélatelepi magasparton erőt vesz ridegségén, maga ajánlja, tekintsünk le. Magyarázom a hegyeket. A Tóti-hegy nevét megkérdi. A látvány kivételes szépségébe azért nem feledkezik bele. Még inkább a máriai szőlők s a Balaton Nagybereki Állami Gazdaság köti le a figyelmét, de az utóbbiból sem kér sokat. Megállunk az egyik csatorna mellett, aztán visszafordulunk Tiborék fenyvesi nyaralójába. Dicséri a háziasszony szép, zalaiasan változatos "e"-jeit, Tünde lányát pedig kedvére valóan parasztosnak találja.
Bent ülvén az árnyas szobában, először kerül szó irodalmi dolgokról: Móricz, Illyés vitatható (szerinte hibás) parasztábrázolásairól (Úri muri, Tűvé tevők, Bolha-bál), Krúdy tehetségének elzülléséről, Kosztolányiról, Kinek Édes Anná-ját szereti, Aranysárkány-át nem, kinek nyelvvédő tevékenységet becsüli, Nemzeti Újság-beli működését, játékos grasszálását elítéli. Tersánszkyból is hiányolja az elszánt erkölcsiségét, ami a másik nagybányai származékban, Németh Lászlóban megvan. A Németh iránt régebben is megnyilvánult elismerő hang most kiegészül az apa naplójának s a Herder-cikknek a dicséretével. Németh apját a nemzetfenntartó értelmiség típusának tartja, kinek elődeit Kézai Simonig vissza lehet vezetni. Érdekesen magyarázza Kézai övéhez hasonló józan materializmusát. Figyeljük csak, hogyan cáfolta a meótiszi legendát bemocskoló germán Orosius feltételezéseit (a magyarok kimustrált gót rosszlányok rossz szelleméből nemződtek...): mindez nem lehetséges, merthogy a rossz szellemeknek nincs csontja, így nem lehet velük párosodni.
Töltöttpaprika-ebéd s a fenyvesi pap boritala után megyünk tovább az északi part felé. Közben a kanizsai úton eltévedünk, a 80%-os értékű erdőben. A magaslati útról látjuk a keszthelyi öblöt. A védett keszthelyi vadgesztenyefasor tetszik neki, de nyomban megjegyzi, a haszontalan vadgesztenye helyett mennyivel hasznosabb lett volna mézhozó hársakat ültetni. (Pontosan ezt mondta Fülep három nappal ezelőtt, olajfaszagú esti sétánkon.)
Amikor Györök táján, ahogy a megejtő távlat elénk nyílik, a barázdás zöld víz látványa végre őt is szóra bírja, így: - Haj, szegény Balaton, de töri-zúzza a szél. - Tehát még most is az anyagot sajnálja. Mondja is később Ederics felé, lehetne éppen merengeni itt a szépségeken, de őbenne a hasznosság és szépség fogalma mindig összekeveredik, neki egy jól nevelt kukoricatábla is szép, minden érdek nélkül. S győzi szapulni a Szigliget és Szentgyörgy-hegy közti elhanyagolt, elvesztett Kánaán felelőtleneit. Milyen paradicsomot lehetne itt termeszteni, hiszen a csatornák is megvannak, le lehetne szívatni a vizet. Így persze csak a savanyú fű terem a réteken, amit ha lekaszálnak is, ott eszi a fene. A Gulács előtti völgy is megkapja a magáét, aztán következik a célszerűtlen fásítás témája.
Csak a Balatonrendes utáni morénás tájjal elégedett, ott látja a küzdelem nyomát, azért is forgatták föl mélyen a talajt, s barackost létesítettek rajta.
Füreden ő ajánlja, menjünk egy presszóba kávézni. Konyakot is rendel. Kicsit fáradtnak érzi magát, rendetlenkedik a szíve... Beszélő kedve azonban nem csökken. Most derül ki a parasztpárti idők egy-két titka is.
Próbára teszem emlékezetét az 1946-os, kaposi első találkozásunkkal, amikor a Baloldali Blokk alakuló nagygyűlésére megjelent szónokként, Rákosi és Bán Antal társaságában Egyed Kovácséknál lakott, a parasztpárt somogyi elnökénél. Igen, a kovácsműhelyes ház udvarára emlékszik, énrám természetesen nem. Izgatja mégis, milyennek maradt meg egy kaposi diák szemében. Kíváncsi, politikusként nem látszott-e pökhendinek.
Mondhatnék valamit az autóra váró, hirtelen másra koncentráló Veres Péterről, arról, hogy igazából aggódtam politikusi jövőjéért, de inkább hallgatom az ő adatait. Egyszer még szerepelt Rákosi Mátyással. Akkor nem előre, hanem hátra tették, okulva a kaposi tapasztalatokon, amikor is sokan ott hagyták már a harmadikként szónokló Mátyást. "- Elhoztuk Neked Nagy-Budapestet!" - mondta Révai a Hősök terén, de amikor szavaira, hogy a "földesurak után most a Weissek és Chorinok is sorra kerülnek földübörgött a taps Rákosiék ejtették őt a közös szereplések terveiből. Erről a témáról is, mint bármiről, teljes nyíltsággal szól velünk. Megmagyarázza, mért látták őt Déryék 1955 végén opportunistának, tisztázza 1956. október 23-i szerepét. Az Írószövetségben csak a párttagírók lázadtak, őt a Petőfi Kör sem hívta soha. Tevékenysége annyi volt, hogy az elébe tett 6 pontos követelést teljesen átírta. (7 pontosra.) Szövegét később sohasem inkriminálták.
Elválunk Tibortól, ki már tudja mi a teendője Györöktől Füredig föl is jegyzett néhány adatot.
Az én további közös utam Akarattyáig, Pestig csak növeli az élményt. Persze Péter ezután is láttatja velem az "elvadult paradicsomokat", a "Kopárdi"-vá lett Almádit, szidja az érzéketlen útcsinálókat, amért átereszről nem gondoskodva tönkreteszik az elvizesedett kerteket.
Az akarattyai villa mosolyognivalóan puritán berendezéséhez képest Takács Imre mondén környezetben él. Festett bútorok, kopott sárga szekrények, amilyenek régi falusi szobákban szoktak állni. (Kicserélnénk - mondja apja hallótávolságán kívül Pista fiú - de ő nem engedi.)
Kis asztal előtt fonott szék Tíz esztendeje itt születnek Veres Péter művei. Kényelmetlen faszékek, otromba ovál asztal körül az előszobában vödrök.
Nyugágy, de benne folyóiratok. Két unoka. Akármelyik nyugdíjas pályamunkás unokái lehetnének. Itt is meg kell néznem a 400 négyszögöles kertet, a Péter ültette szilvafákat, a maga kapálta káposztást, paprikaültetvényt, a saszla helyébe került rizlinget. Elmagyarázza a nap-árnyék útját a kert felett.
Egy órával a vonat indulása előtt kivisz az akarattyai partra. Közben minden szép kertet megmutat. Itt bizonyosodik be igazán, mennyire földmíves maradt, s egyúttal az is, milyen mélységesen igaza van.
AHétfői Hírek-et terítjük a nedves, piros állomási padra. Itt magyarázza el a magyar zsidóságról való pozitív történelmi koncepcióját. Azt sem tagadja, hogy pillanatnyilag Izrael-párti. Azt viszont 71 éves korában tőlem hallja először, hogy a Csárdáskirálynő dalszövegeit eredetileg Gábor Andor írta.
Az I. osztályú ülésen készülő könyve, a Szülőföldem, Hortobágy mellyéke fejezeteit mutatja. Ezekben ("A nép", "Ingázók") szépen összegződnek útközben fejtegetett nézetei a közösségérzésről, a nép, az etnikum biológiai vonatkozásairól. A habitusról kerülvén szó, tiszagyulaházi esetemet hozom szóba, ahol először, csüggedten vettem tudomásul, hogy a Veres Péter-es tartású Hazafias Népfront-elnököt Gráfel Józsefnek hívják... aztán ugyancsak meglepődtem, amikor megtudtam róla: balmazújvárosi, nagyon is jóban volt Veres Péterrel. Ő most megerősíti benyomásomat, egykori komája értelmes ember.
Néhány személyes kérdést is kapok vonatozásunk során, de útitársam tekintete folyton az ablakon túli vizes tájon csüng. Sokat és igen érdekesnek szél az időjárásról, arról, hogyan fázott Debrecenben, a leningrádi Téli palota előtt, milyen remek volt Bulgáriában megízlelni a mediterrán klímát. Laxness délre vágyakozásából értette meg a normannok délre törő ambícióit. A St. Gallen-i kaland csontokkal dobálózó magyar harcosait pedig a cséplőbandák egymást kukoricacsutkával hajigáló napszámosaiban érte tetten. - Megértettem, hogy valóban magyarok voltak...
Sajnos nem győzöm leírni, mit tanultam ettől az embertől az elmúlt 12 órában. - Nem voltam fárasztó? - kérdi Kelenföldön, mikor búcsúzom tőle. Hangja, bár rekedtes, éppoly szeretetteljes, amilyen fiával volt, amikor elutasította ajánlatát, hogy Pestig vigye őt kocsin.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap