Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Latorék még nincsenek otthon, lesétálok a szomszéd utcába, ahol gondolataimból lép elém Bozay Attila. (Délelőtt telefonon is beszéltünk, hívtam őt Fülephez.) Gyorsan beszámolok neki Latorról, régi barátságaim eredetéről, megtartó erejéről és katasztrófáiról.
Ők Weöresékkel vannak nagy barátságban, mivel igen közel laknak hozzájuk. Sanyi már kétszer fölajánlotta, Attila állítsa össze helyette gyűjteményes kötetét.
László megnézi új verseimet. Háromnegyed részüket dicséri. Főleg a személyesen túli, szinte rejtélyes mondanivaló miatt, Judit ugyancsak méltányolja dolgaimat, különösen a Szerelmünk földi tájá-t. László végül azon mereng, milyen szomorúak ezek a versek. Még a Szép nyár.
Kormos Pista helyzetét egyformán aggasztónak látjuk. Mitomániája egészen kórossá vált. Se pénze, se lakása, se szerelme, se verskötete, de mindegyiket úgy szuggerálja szavakkal, mintha ezáltal valóságosak lennének.
"-Urak, most gépeltem le kilenc emberszem nem látta verset!" "-Hol vannak?" "-A szobámban.'' "-Ide vele őket!" S hozta az Egy kihantolt sírra átdolgozott változatát s az 1962-ben írt Tíz évesek leszünk-et.
Sokat beszélünk a váratlan fordulatokkal alakuló csehszlovák helyzetről és kulturális ügyeink ingatagságáról.
Vöröséken kívül a múltkori társaság kíséri Fülepet.
Bozay szólóban. Vekerdi újságkivágatokat kap, melyekben írásait dicsérik. Én Fábry cikkét kapom vissza. Étosza nagyon tetszett olvasójának, bizonyos, hogy ő látta jól, nem a szerkesztői ellencikk, milyen a kisebbségi magyarok helyzete északon. Kérdés, érdemes-e ragaszkodni a nyelvhez, amelyik olyan, mint Fábryé? (Túlságos szigorú ítélet ez, hisz Fábry nem is magyar eredetű, és örökké idegen nyelvi környezetben élt.) Én is rovást kapok, mért tettem ki Rózewicz-előszavamban az "egy" -et a múzeumban látott hajfonat elé? (Azért, mert különben úgy hangzana, mintha az óswecimi múzeumban más se volna csak az a hajfonat, de ezt nem merem fejtegetni.) Bozay a szóvivő. Fülep emlékszik, hogy annak idején, Attila párizsi útja előtt Mijó -nak mondta Milhaud-t, azóta megtudta, mégis Miló. Elnézést kér a megtévesztésért. Attila viszont köszöni az akkori kiigazítást, mert a franciák mégiscsak Mijó-t mondanak.
Kérdések következnek a mai francia zenéről. A kérdezett lassan, megfontoltan felel. Boulez, Xenakis nevét említi, akik meghatározott stílusban, komolyan csinálják a magukét, de jelentőségük nem mérhető a nyolcvanas években vagy a körűl született nemzedékhez. Honegger után Kodályt is köztük említi. Fülep ezen fönnakad: - Miben látja Kodály inspiratív jelentőségét? A vokálís művekben: dalaiban, kórusaiban, a magyar prozódia megteremtésében. - Fülep szkeptikus. Bartók szerencsésebben, általánosabb érvénnyel nyúlt a népdalhoz is. A Húsz magyar népdal kottáját, melyet a honi főzenészek idegenkedve fogadtak, 1907-ben magával vitte Firenzébe. "- Extraordinari! Moito interessanti!" - mondták ott.
Külön téma az elektronikus zene, melynek korlátairól, kétséges újításairól Attila Fülep gusztusa szerint beszél. Fülep különösen a "mitlauferséget" kárhoztatja: a technika zenébe engedését a technika korában. Attila is mechanikusnak érzi a szemléletet, hogy amint a romantika korának a hegedű volt a hangszere, most a generátor legyen.
Kodályhoz visszatérve Fülep azt az izgalmat kérné számon, ami Bachban máig is megtalálható. Ilyen csakugyan ritkán fordul elő Kodály műveiben. Az is igaz, hogy az Énekszó sorozat úgy aránylik a népdalhoz, mint Petőfi nép dalai az igaziakhoz. (De hát az Énekszó nagyon korai mű!) Élvezettel taglalja a rejtélyt, mért olyan lapidáris, tiszta a Fábián Pista népdal vagy a Kis kece lányom, s mért nem utánozható se szövege, se dallama? Attila szerint Beethoven némelyik témájában lehet találni hasonló lapidaritást.
Andrással hátul ballagva hallgatjuk a párbeszédet. Fülep friss és elmés. Amikor már lefele jövünk, hozzánk oson a német turisták kíséréséből szökött Körmendi Klári. Olvasta versemet Badacsonyban, a Balatoni almanach -ban. Lelkendezve teszi kezét karomra. - Milyen helyes két ember! - mondom Andrisnak Bozayékra. (Kéz a kézben mennek előttünk.)
Andrist, Kornélt sörözni hívom a Lánchíd teraszára. Hallom a fejleményeket kötetem körül. Az ellenőrző lektor sértőnek találja a Lengyelek című háromrészes verset. Ezt mondták rá 1956-ban is. A költemény marad. Illés a régi gárda tagjainak úgy magyarázta a kiadóból való eddigi hiányzásomat, hogy befogadásomra most érett meg az idő.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap