Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
A fasorban Domokos Matyi az első madár. Később Beney Zsuzsó Vörösék Meg Lakatos Andris kerül elő. Fülep mindjárt hátramarad Matyival. Hiába a hivatalos ajánlat, a fogadtatás ugyanolyan rideg, mint a múltkor. Fél füllel, messziről is hallom a diskurzus menetét. A tónus később egyre enyhébb, de a végeredmény azonos. Egyelőre még várjunk a válogatott tanulmányokkal. A Magyar művészet-et egyébként a Corvina akarja kiadni.
Régebben is tapasztaltam, most is, hol túlságosan büszke az ifjúkori írásokra, hol túlságosan aggályosan szól róluk. Például igy: - Aurél is mondja, máig érvényes, amit 1910-ben A Ház címu folyóiratban publikáltam Rippl-Rónairól ...hát azért újra meg kéne nézni... Ahogy a külön beszélgetők csatlakoznak hozzánk, Fülep provokálná az irodalmi szenzációkat. Andris mondja, hogy Konrád György A látogató című regénye mekkora siker. A Szépirodalmi Könyvkiadóban szégyenkeznek, amért nem ott jelent meg. Fülep szívesen reagál Konrád neve hallatára. - Okos fiúnak látszott...
Szó kerül a Derkovits -cikksorozatról. Prezentálhatom Szabolcsi Miklós abszolút pozitív véleményét. Kérdeztem is tőle: most már nem tartja a szerzőt a rombolás apostolának? - Nem! Nem!
Benne volt már az újságban is, hogy a Szépirodalmi Figyelő legközelebbi műsorában Domokos Matyi Németh Lászlóval beszélget "Negyven év tanúja" címen az életműsorozatról, engem pedig, mivel széles érdeklődésű, más művészeti ágakra is fogékony vagyok, "Durkó Zsolttal és Vekerdi Lászlóval folytatott beszélgetésben" kíván bemutatni a kiadó.
Ezért egyezkedek most Vekerdi Lacival a városmajori park egyik napos padján.
Laci ígéri, vigyáz arra, hogy szerény maradhassak, hogy Németh László és Fülep neve az összekötő szövegben elhangozzék. A második kérdéscsoport lesz Bartók, a harmadik a költészet és a zene viszonya nálam. A Hangverseny Párizsban-ból indulnánk ki. Most pedig gyerünk Durkóhoz, lesz, ami lesz, rátörünk a Pasaréti úti lakáson. Szerencsére csak a takarítónő van nála, szívesen fogad bennünket, kávét főz, finom italokat vesz elő: gint, camparit, whiskyt. Közben csöngetnek. - A Fodorék? - mondja az ismerős orrhang. Véghelyi állít be, ki most Szervánszky után Durkót menedzseli. Hallotta az Altamirá-t, szerinte Bartók óta ilyet nem írtak. Ezekkel a túlzásokkal együtt is szimpatikus a férfiú jelenléte. Laci ugyan nagyokat hallgat. Véghelyi persze az ő kötetét, működését nem ismeri. Mint kiderül, az enyémet se igazán, mert amikor a készülő műsor dolgában Németh Lászlóra kerül szó, borzongani kezd a szerző várható exhibicionizmusától. - Remélem, nem szereted!? - fordul felém, erre mondom meg, hogy rosszul ismeri munkásságomat. Kisvártatva Zsolt is bejelenti, hogy szereti Németh Lászlót. - De te ugye nem?! - fordul mostmár segélykérően Vekerdihez, mire ő: - Könyvet írok róla.
Amikor a vendég távozik, Laci megmagyarázza, az ilyen fensőbb óvások ellenére mit kell szeretni Némethben. Ez az önző ember mégis egész életét az ügyért áldozta, és mindig tudott adni, Illyésnek, Pilinszkynek, Fodor Andrásnak is.
Úgy belemelegedtünk a kapcsolatos témák, sorskérdések vitatásába, hogy nehezen modulálunk vissza a hétfői közös szereplés megbeszéléséhez. Fölolvasom a Hangverseny Párizsban-t. Zsolt nem ismerte. Reagálása maximális: - Mért nem lettél te zenész?! Találó refIexiói hallatán úgy döntünk, kezdődjön a beszélgetés a vers után. Ő a zenei, én a tárgyi háttérről beszélek majd, Zsolt hozzászól a költészet és zene viszonyához is.
Az egymásra találás légkörében kitűnően érezzük magunkat. Zsolt nemcsak húga meglátogatásáról mondott le, de velünk is akar vacsorázni, asztalunkhoz híva feleségét.
Bárha Hernádi védelmében spontánul fegyverkeztek a "lukácsisták" a tegnapi Népszabadság-ban, Pándi a védő cikkekkel azonos terjedelemben vágott vissza. Végül megadja a kegyelemdöfést is a Sirokkó-nak: "művészileg jelentéktelen, de eszmeileg hibás mű".
A Filharmónia Semmelweis utcai kisterme tele van. Az első részben Lator megjelent Sárangyal kötetéből hangzik el öt vers. Csernus Mariann meg tudja éreztetni a hang belső hevét, szuverén erejét. Domokos Matyi a belső izgalomtól kissé mereven beszél Némethtel, de ügyesen mondatja el vele a "harmadik Magyarország"-ról a provincializmusról és a minőség elvéről való nézeteit.
Mi csak a szünet után következünk. Durkó Zsolt és Vekerdi nálam is zavartabbak, alig tudom őket mellém ültetni. A Hangverseny Párizsban-nak vártnál nagyobb visszhangja támad. Egy testes férfiú (hangversenyeken szoktam látni) fölkiált: - Bravó! - Csernus Mariann fogja a vállamat, föl kell állnom. - Mondd, mért nem lettél te zeneszerző? - fordul felém Zsolt. - Sokkal előbb kellett volna kezdeni - felelek, s döbbenve észlelem, hogy Durkó megfeledkezett a megállapodásunkról, végigmonologizálja a témákat, Vekerdi alig tud mellékapcsolódni, kérdezőként közbeiktatódni. Zavarában ő is eltéveszti a művek címét. Ilyen körülmények közt én se tudom elmondani a vershez tervezett kommentáromat. Idézem inkább az Eötvös-kollégiumi estet, ahol utoljára szerepeltünk együtt Latorral a nyilvánosság előtt, 1949-ben. Beszélek a bartóki példáról, Németh jóindulatú arcából is biztatást kapva fejtegetem saját nézeteimet arról, hogyan véd meg minket Bartók, ha mi is védeni tudjuk őt magunkban.
Csernust Az ifjúsághoz sikere miatt háromszor is kihívják. Somlyó büszkén mondja később, hogy Németh László gratulált Mariann-nak. Az ünneplés jó hangulatában ereszkedem vissza a nézőtérre. Egyszer végre megértem itt Budapesten, hogy értelmes közönség reagál értelmes szavaimra. - Mért nem taníthattál te engem! - mondja a hívek kis csapatából Vörös Laci, miközben vállára tett kézzel kísérem ki Némethet. - Ez a hang hiányzott a katedráról.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap