Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Kormos Pista mondja, új házigazdája, az építész Erdély Miklós milyen happeninget rendezett amerikai barátai számára. Neki is volt szerepe: hatvan nyakkendőt kötött föl egymás után. Közben eszébe jutott az ő 1953-as "Tovaris Leukoplaszt" alakítása és a mi komédiázásunk utcán, vendéglőkben. Ilyen módon mi is csináltunk már happening-et tizenhat évvel ezelőtt.
Bergman filmjét nézzük, a Szégyen-t. Jelenkori fiktív háború nyomasztó világában ábrázol egy értelmiségi házaspárt, melyben a nő derekabb, mint a pipogyából kegyetlen önzővé váló férfi. (Liv Ulmann, Max von Sydow.) A családi háromszög inkább csak emberiségmodell. Ez a kötelező szabványoktól mentesült rendező még a háborús film agyonnyűtt műfajában is szuverén tud maradni. Az ábrázolt kegyetlenségek nem a fasizmus példatárából valók. Az invenció fölényét látom olyan apróságokban is, hogy a haldokló nagynéni ujján ragtapasz van. A szereplők (kivált Liv Ulmann) kitűnőek, s a végső példázat, ahogy a csónakon menekülő emberpár a felszínen úszó katonahullák gyűrűjét csáklyázza reménytelenül, s ahogy a végtelen tengeren látszik az árva csónak, s az asszony egy álmát meséli éppen - félreérthetetlenné teszi a film szuggesztív művészi üzenetét.
Mindazonáltal éretlen lányok röhincséltek mögöttünk a moziban, itthon meg a világvégi látomással mit sem törődő, optimista Jánoska sír nagy nekibuzdulással.
Este, Bulgária felszabadulásának 25. évfordulóján, a követségi fogadáson egyedül képviselem nemzedékemet. Se Nagy Laci, se Simon, se Juhász Péter. Elmenőben Kardos Laci bácsit kísérem el szolgálatkészen egészen a Vörösmarty térig. Egy padon, taxira várva merengünk a múlton. Milyen derék, kedves ember is ez! Megilletődve emlegeti, amikor egyetemi óráján a Ruszlán és Ludmílá-ról beszélt, én meg ott ültem vele szemben a padban, hátul, baloldalt.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap