Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Szép a havas város. Enyhe szorongás birizgál, de erről nem ejtek szót. Igyekszem nem félni a szereptől, melyet huszáros nekibuzdulással vállaltam: szólok az elmúlt 25 év magyar irodalmáról, különös tekintettel Pécsre, ahol (Tüskés főszerkesztésből való elmozdítása óta, mivel vele maradtam szolidáris) hetedik éve egy sorom sem jelent meg. Pedig csaknem negyedszázada, íróként én is innét indultam el a Sorsunk-ban.
Tibor műanyag talpú cipőjében minduntalan el akar zuhanni a jeges, lejtős úton. Kedves látvány lehetünk, ahogy egymásba kapaszkodva kecmergünk lefelé, a kibontott barbakán mellett.
Megnézzük a Leövey Gimnázium kiállítását soron kívül. Kortárs jeles írók kéziratai, dedikált művei, a közelmúltban elhunyt Tersánszky, Kassák, Tamási, Füst Milán fotói mellett az élők gazdag szemléje. S mindezt egy középiskola irodalmi szakköre és persze Tüskésné Szemes Anna produkálja. Ő vesz át férjétől s visz az igazgatói szobába. Onnét megyünk tovább az ünnepi színhelyre. A Jelenkor igencsak kivonult. Kezelek Szederkényivel, Pákolitzcal, Bárdosi Németh Jánossal, Arató Karcsival. Látom az arcokon a meglepődést, hiszen a meghívón nem szerepelt a nevem. Valószínűleg még inkább megzavarja őket, hogy beszédemben a pécsi irodalom folytonosságáról, mindenkori jelentőségéről szólok. Egyébként tartani tudom magam a Dombóvár -Sásd közt lejegyzett gondolatmenethez. Kellőképp méltatom a kiállítás rendezőelvét, magát a példás vállalkozást, s felelek a kérdésre: Vannak-e ma igazán jelentős írók? A mindennapi közelség itt megtévesztő hátránnyá válhat. Említem a valahai pápai rokont, Petőfi iskolatársát, ki valahányszor a nagy költőről vallatták, csak legyintett: - Ellopta a dohányomat. Lehetett hát akármekkora költő, ő sohase bocsátott meg neki. Lehet, hogy ma egy jó versnél nagyobb szenzáció a fiatalok körében, hogy John Lennon és Yoko Ono kétcentisre vágatták hajukat. Annak idején Zarah Leander és Nagykovácsi Ilona is igen népszerű volt, ki emlékszik rájuk? Ám, amit Illyés 1945-ben vagy 1956-ban versbe írt, az esemény marad. Végül jelenlétemet indokolva elmondom, lassan negyedszázada már, hogy első folyóiratba került versemre valahol itt írták rá a nyomdai jeleket. Ezt sohasem fogom elfelejteni.
Nagyon szép volt! - rázza kezem Arató és Bárdosi Németh, a másik kettő viszont úgy eltűnik, hogy utánuk se kiálthatnék. Hallgatom a zenére énekelt Csíjja csicsíjja rózsá t s Csanádi Imre Erdei vadakját. A kislányok mind egy szálig aláíratják velem a Martyn-rajzos meghívót. Végül a tárlónál Weöres és Kassák levelei fölött Martynnal kettesben maradok. Szívesen emlékszik a niklai találkozásra, reméli, majd Tihanyban is találkozunk, s megajándékoz egy különnyomatával.
A Nádor-söntés emeletén halat ebédelünk. Tibor nem győzi hangoztatni, milyen körültekintő voltam beszédemben, talán még hatása is lesz az itteni békétlen irodalmi körökben. Persze lehet, hogy mindez csak képzelgés, hiszen, ha mi most érezzük is a régi közös platformot, Pécs már nem az a szellemi azilum, amilyennek egykor joggal gondoltam. Itt már csak elszigetelt szellemi emberek élnek - semmi sincs abból, amit a Szántó Tibor, Tüskés szerkesztette folyóiratok levegőjében éreztem. Elhalóban a Pécsi Balett is, az, hogy Illyés új drámáját itt mutatták be, nincs kapcsolatban a város szellemével. A Tisztákról különben sokat beszél Tibor, nagy dolognak tartja, ez szerinte Illyés legjobb színműve. (Emlékszem, Sárközi Márta mennyit csipkedte a szerzőt, már az ötvenes évek elején is folyton emlegetett albigensek miatt.)
Ballagunk föl, Csorba Győző lakása felé, amikor egy autóból elém ugrik Anna egyik szakkörös kislánya: menjek vissza azonnal az iskolába a tévéfelvétel miatt. Hát még ezt is ki lehet bírni: méltatom a kiállítást a kamera előtt, ahogy megszabták, 40 másod percig. Annára még további tortúrák várnak, engem fölszalaszt a kocsi Csorbáékhoz. Jön a kedves Margitka, csókkal illet Zsófi, Nóci. A sötétedő szobában vallat Győző a Jelenkor-ral való konfliktusom történetéről. Neki az adatok 90 százaléka ismeretlen, de az ügy ódiumát igyekszik Tibor nyakába varrni. Magamagának szerezte a bajt. A velem való kapcsolat sosem említődött a fő bűnök között. E tekintetben az én napi följegyzésekkel erősített emlékezetem megbízhatóbb. Többféle igazolt adatom is van arra, hogy Tibort a velem való szoros kapcsolat miatt hibáztatták. Nyomban leváltása után szinte szankciószerűen ajánlotta neki Szederkényi, írjon kötetemről. Nem vállalta, én ezek után csak Tiborral lehettem szolidáris. Igaz, hogy ő közben megbékült a lappal, de nekem világos intelem volt négy közben előkerült könyvem jelzés nélkül hagyása. Legutóbb Pomogáts ajánlatát hárították el: válogatott kötetemről se kívánnak íratni. Mindezt azért kell ennyire részleteznem, mert Győző láthatóan hajlik arra, hogy a mi makacsságunkat hibáztassa. Mennék már, de Győző az Iszlai körüli ügyekről is részletes jelentést kér. Ő - ezt némi meglepetéssel hallom - mindig a sikertelenség skizoid példányát látta benne. Verseit csak miattam közölték.
Békével, jó hangulatban távozom. A kis Zsófi már nem is oly bátortalan, amikor megpuszil kétfelől.
A Surányi utcából gyalog megyünk Tiborral, utolsó látogatásként Bertók Laciékhoz. A két család még nem jött össze így, két-két párosan, talán ennek tulajdonítható, hogy Laci. kissé merev házigazda, szigorúan "asszonyom"-ozza Tüskésnét. Arról persze nem tehet, hogy nem áll kezére a kínálkozás. A felesége szeme változatlanul színes-eleven, csak arca lett fáradtabb. A kis Attila szép gyerek: fehér bőre az anyjáé, vonásai apjáé.
Fő témánk itt a Pécsi irodalom utánpótlása. Tibor erről is kompetensen, kedélyes-gunyorosan, kelleténél talán vesézőbb alapossággal szól. Közben a jól berendezett környezetből szeretnénk Laci költői termékenységét kiszólítani, netán provokálni. Tibor is, Domokos Matyi is bízik benne, Csorba szinte felelősséget érez iránta, mi hiányzik még a döntő lendülethez? Győző szerint lusta a fiú, szerintem inkább csak nehézkes.
Anna fáradtsága miatt tíz órakor már vége a vendégségnek. Tibor még a pécsi fiatalok antológiájához írt bevezetőjét adja kezembe. Az intonálás biztonsága, a fordulatok leleménye, az irónia mögött is érződő közösség a dolgokkal, emberekkel nagyon kedvemre való. Mondhatni, ezek csak odavetett firkálmányok, forgácsok, de akárhova nézek, mindenfelől érzem itt a műhely melegét.
Jeney ott vár a megbeszélt helyen, a Gresham előtt. Fölkészítem Fülepre, de bizonyos vagyok benne, hogy konveniálni fognak egymásnak.
Szűkebb körben vagyunk. (Vörösék nem jöttek, Dóra ismét férje vetélkedője miatt van távol.) Vekerdi mondja: volt felesége állapota lassan javul.
A havas úton Vajda Kornélba kapaszkodva közeledik Fülep. Kesztyűs kézfogással avatja be az Új tagot. A bekecses, szakállas, erdészküllemű fiú közvetlenül mellette ballag, de csak a Ferenc-kórház előtt kerül sor arra, hogy olaszul érdeklődjön itáliai múltjáról. Vekerdihez fordulva a parapszichológiáról mondja el a Rien könyvében olvasottakat, a kockafeldobás rágondolással való befolyásolhatóságát. (Tíz évvel ezelőtt is izgatta már őt ez a probléma.) Laci megmagyarázza, a neuraszténiát azért nem lehet hipnózissal gyógyítani, mert nem kortikális, hanem agytörzsi jelenség. Hitler hipnotikus ereje kerül szóba. Fülep nem hiszi, hogy nyolcvanmillió embert hipnotizálni tudott a kocsmahangú Adolf A báránybőr kucsmás Andris valahai rémisztő emlékét idézi, amikor gyerekkorában egyszer ő is találkozott hanglemezen ezzel a hanggal.
Jeney Sienáról mond valamit, ennek ásszociációjától jutunk el megint, ki tudja hanyadszor, az ottani földrengés élményéig. Bámulatos elevenséggel él minden részlet: az "igéző, alsóruhás", utcára szaladó etruszk arcú hölgyek, a saját excrementumában ájultan fekvő szerencsétlen, Alfini Úr, a szálloda kétségbeesett igazgatója.
Lejtmenetben az én interjúm a téma. Ki a Hernádi Miklós milyen volt a visszhang? Elmondom, hogy Keresztury nehezményezte, a nagy névsorolvasásból mért maradt ki éppen ő, a lehetőségek megteremtője. Kizárólag azért, mert negyedévvel ezelőtt ugyanebben a rovatban egy mukkot sem nyilatkozott Vargha Balázsnak saját igazgatóságáról. S ha én szóba hozom, nem hallgathatom el az ő leváltásának teljes botrányát. Márpedig levelében is bevallja, sebei közül az Eötvös-kollégiumé az, amelyik állandóan vérzik. Én remélem, jóvá tudom tenni ezt a vétkemet. Fülep hallgat, nem kommentál. (Vala miért, talán Marika sérelme miatt, nincsenek egészen rendben egymással.)
Fülepnek is megvan a maga baja. Neki ezúttal is azzal, aki írt róla. Perneczky cikke módfelett fölháborította. Készült is valami nyilatkozatra, mi szerint "eleitől végig hazugság!", de aztán másnap kint volt nála Zádor Anna, s védelmébe vette a tettest. Ő nemcsak felületesnek, szószegőnek tartja tanítványát. Vekerdi dicséri a század eleji műkritikáról írt összegezését.
- Ott sem azt írta meg, amit kellett volna. Hiszen elmagyaráztam neki a Strobl- meg a Jászai -cikkek hátterét. - S még hogy Márkus Lászlót folytattam, mivel három esztendővel fiatalabb voltam nála!? Én voltam az orákulum, mert csak én jártam Párizsban, én láttam eleven Cézanne-t s az egész Gauguin kiállítást. Ha ezek a cikkek nem Benczúrok, hanem francia megfelelőik ellen íródnak, világraszóló ügy lett volna belőle.
Újra visszatérünk Itáliába Sőt a kedvenc Szicíliába. Jeney kérésére a magasztalt szicíliai dalokból egyet el is fúj az Öreg az utcán.
Átadjuk a Neue Zürcher Zeitung-ot meg az És-t. Kornéltól tudjuk meg később, tőle nagyon érdeklődött Fülep a Bulla -féle estről. Ő azzal tudta növelni vállalkozásunk jelentőségét, hogy mellette ülvén hallotta Béládi nyugtalan érdeklődését: mikor kerül már sorra Fodor bevezetője? Vekerdit meg Sántha Kálmánról írt cikkéért vegzálják. Még Újhelyi Szilárd szerint is bátrabban kellett volna megírni. (Bezzeg Újhelyi akkor nem volt bátor, amikor tavaly, kiadói főigazgatóként ügyemben kellett volna igazságot tennie.)
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap