Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Beney Zsuzsa jön hozzám munkahelyemre, a Múzeum utcába. Fülep sokkal jobban van, de azért ne higgyük, hogy csak volt beteg. Olvasni még például nem képes. Hiába mutatta neki folyóiratban Kondor Béla rajzát, jelezve, hogy nekem is van benne versem...
Este Dóra közli: Fülep határozottan kéri, ne látogassam még holnap se. Ezt üzeni: "Majd ha visszajön Angliából, bepótoljuk, Andris..."
Holnapután elkötik az érgyulladást. Ő nem fél tőle. Ő akarta...
Általában jobban van, de ma éppen nyűgösebb napja volt.
Hivatalosan a British Council vendége vagyok, ott kell hát először bejelentkeznem. A fogadtatás igen lekötelező. Mrs. Davies kitartóan Doctor Fodornak titulál. Programom rendben van, egyetlen sajnos, hogy nem tudtunk jó színházat választani. Pártfogóm, Mr. Mason az Oh Calcutta!-szerű meztelenkedő játékokat ajánlja, még azzal is fenyeget, hogy ez ügyben nemleges döntés esetén protestálni fog, ám ő erkölcsi lény, vendégeinek sohase mutatna ilyesmit. Kirendelt kísérőnőm, Mrs. Brole pedig a Hair-féle zajos dolgoktól riadozik. Majd csak megleszünk valahogy. Kaptam 50 fontot. Tom Rakewellel szólva: I am a rich man! [Gazdag ember vagyok.]
Eric Walter White, az Art Council titkára Szász Imre-szerű, magas, nyugodt ember. Kérdésemre, hogy kik az igazán figyelemre méltó új költők, mindenekelőtt Ted Hughest és Philip Larkint említi, s a további nevek közt külön hangsúlyt ád egy ír költőnek, Seamus Heaneynek. Besüt a nap a régi bútorzatú nagy szobába, melynek sötétkék kanapéján ülve hallgatom a kellemes, szerény, ősz úriembert. Ő rendezi az évi költőtalálkozókat is, melyen az idén részt vett Weöres Sándor. Mondom neki, muzikológusként milyen régóta ismerem, hogy a The Rake's Progressről írt beszámolóját már 1951-ben olvastam. (Igazság szerint a Tempo összefirkált közprédaszámát a pesti Szerzői Jogvédő előszobájából elcsenve jutottam hozzá tanulmányához.) Bevallom, mennyire csodálom Stravinsky-monográfiáját. Szerényen elutasítja dicséreteimet, ő csak amatőr. S nem tud ötletet adni, hogy lehetne a költőket, zeneszerzőket jobban összebarátkoztatni.
A sok angol szótól szédülve mosolyognom kell a gondolatra, mi volna, ha most búcsúzóul így szólalnék meg: pajgyom!
Este a Royal Festival Hall környékén Colinnal együtt bukkanunk rá a randevúra odakéredzkedett Mészöly Miklósra. Pohár sör mellett cigarettázva úgy viselkedik itt is, mint otthon. Szegény, de fölszabadult, könnyed és szomorú egyszerre. Míg Colin bediktálja frissen írt hangverseny-beszámolóját, mi, keletiek megtárgyaljuk a világ sorát. Ő honi nyomorúságunkon töprenkedve rádöbbent, hogy igazi jó prózaírók szinte nincsenek is a nemzedékben. Amikor egy üzletember nyolc nevet kért, a harmadik után bizony zavarba jött. Neki mindazonáltal szerzői estje lesz a Szepsi Csombor Körben. (Siklós István, a szervező, engem is kapacitált későbbi alkalomra, de ez a későbbi, bizonyosra veszem, semmikori lesz.)
Colin vacsorázni visz bennünket abba az olasz vendéglőbe, ahol első ittjártamkor, 1957-ben már voltam a Mason házaspárral. Netán ülő helyünk is azonos a régivel. Ízlik a máj és a vörösbor. Colin és Miklós kitűnően megtalálják a közös hangot.
Három kandúr kihagyhatná-e a Sohóban csavargást? A sztriptízbárok nem olyan feltűnőek már, mint 1967-ben, a könyvek jelentése viszont megváltozott; ezen a környéken kizárólag a sexy-irodalmat jelenti. S a címlapok sokkal perverzebb tartalomról árulkodnak, mint hajdanán. Miklós Beckett kedvenc Soho-beli parkjáról is tud, noha egyetlen ép angol szó nem jön ki a száján. A nyalánkságokat is fogahullató farkasként szemléli. A pennypotyogtató játékhoz van kedve. Mindhárman vesztünk.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap