1971_02.[2]

Fodor András naplója - 1971. február 3. szerda

Némileg már fölszabadulásunk jelképe ez az operába menetel. Szállingózik a hó. Sárika anyjától örökölt, átszabatott perzsabundáját avatja, Mariska is fölvette ünneplős fekete ruháját. Elmondom neki a három színpadi játék történetét. Feltűnő könnyen érti. Viselkedése a naiv csodálkozással együtt cseppet sem zavaró. Jó helyünk van a 12. sor szélén. Meghatóan szép a Kékszakállú. Ütő Endre, Kasza Katalin artikuláltan, nemesen énekelnek. A rácsos kapu mögött felmutat ott jelképek jól helyettesítik a feltáruló ajtók mögötti más-más légkört, csak a Könnyek tavát nem sikerül sehogy se fölmutatni. A zárójelenet igen szép. A leereszkedő rács két oldalán még egyszer összenéz a herceg és Judit. Ég szemem sarka az elérzékenyüléstől.

Amilyen meggyőző volt a Kékszakállú, annyira ügyetlen a Fából faragott színpadra állítása. A természetet úszósapkás békaemberek jelenítik meg... A tánc fantáziátlan, mechanikus, a várat csodafa­szerű, lombfűrészesen áttört valami szimbolizálja. Semmi súlya a királyfi pontozott ritmusú belépőjének. A bábufaragás izgalma sehol. Idétlen a bábu megtalálása is. Az átváltozás félelmetes táncában pedig hiába keresném a "ránk szabadult ítélet" tombolását, amiről első látás után, versemben szóltam. Annyira elmegy a kedvem a produkciótól, hogy az egész művet - életemben először ­sikerületlennek érzem. (Vigasztaljon, hogy Bartók maga is járt így vele egyszer-másszor.)

A második szünetben megtaláljuk az Operaház belső múzeumát. Mulatságos relikviák vannak benne, például a Hamv-pepelyke c. plakát.

A Mandarinban is zavaró a színtér tisztázatlansága, a hívó motívumok elmaradása. (Hisz a zenében ott vannak.) A félelmetesség azonban más módon, de érvényesül. A Mandarin sokáig az ágyon gubbaszt, majd kaftánját levetve lisztes (valóban péklegényére emlékeztető) meztelen testtel veti magát a lány után. Szumrák Vera áttört harisnyája, merészen rajzolódó feneke, a táncok, aktusok nyíltabb érzékisége bizonyít: itt legalább próbáltak valami korszerűbbet produkálni. Mariskánk elégedett a nagy élménnyel.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Chuluunbat Gansukh [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1971. február 15. hétfő

Kaposvár

Tavaszias idő fogad Kaposváron. Bulla már-már otthonosan jár itt. Takáts születésnapja miatt jöttünk, de be kell látogatnom Wilhelm Rudihoz. Jól fölkészítem társamat a találkozásra. Háttal ül a sötét szobában, meglepődik, de hamar hangot talál velünk. Colin halálát ő hozza szóba. A szombati Zenei Krónikában hallotta a gyászhírt. Tud erről is, másról is érdemlegesen szólni. Karcsival a klasszikus gitárról elmélkedik, s a régi emlékek élnek benne. Őt Bartók Hegedűversenyének tragikus kezdete emlékezteti folyton Colinra. Visszaréved a két estre, amikor ő ment vele hangversenyre, s egy képeslapra, mit így írt alá: "Szervusz: Colin!"

Takáts Gyula maga nyitja a Kovács Sebestyén utca 9. kapuját. Lássunk hát egy boldog embert! Előkerülnek a Munkaérdemrend-átadás fényképei. Ott feszít a Parlamentben Loncika is. Gyulának tetszik, hogy épp a születésnapján érte a megtiszteltetés. Rajta nem látszik izgalom, inkább Tüskésen. Szíjártó Árpádné csatlakozik hozzánk, Gyula Emil öccsével is összesodródunk. Több az idősebb kaposi, mint az én közönségemben volt. A pszichológus Gyenes Zoltán, akit huszonnégy év óta nem láttam, meglepődik, amikor idézem egy Rudira és rám tett 1947-es mondását: "Arriválni fogtok!" Melléje kerülök a könyvtár előadótermében, az első sorban. Mögöttem Bertók Laci és Karcsi. Szita Feri frappánsan mutatja be a szereplőket: ...József Attila-díjas, ...Jászai-díjas és Tüskés Tibor tanár úr. Tibor körkörös életműátfogást kísérel meg, Jancsó Adrienne nincs a tegnapi formában, de az Írni a mészkövön megjelenítésével "levesz minden lábamról". Most különösen az átmeneteket találom szépnek s kozmikus távlatúnak a táj gondos, pontos részletekből épült architektúráját. Gyönyörködöm a Ragyogj, messze fénylő panteista üzenetében. Bulla jó érzékkel jegyzi meg, Alastor lelke lobog ebben a költeményben is.

Sallai Pista, ki könyvtárosküldetésben van itt, legendás Daru cigarettájával kínál a szünetben. Fájlalja Colin halálát, számított rá, hogy idén ő lesz egyik bázisa Angliában.

Az igazi élmény az ünnepeltet hallani. Szemüvegét föltéve, kis notesz lapjait hajtogatva beszél. Kézmozdulataiban a régi, akkurátus tanárt érzem, aki azonban - Tüskést igazolva - költőként is látja a dolgokat. Realista, mint egy latin honorácior... Méltatja közös iskolánkat, a Somssichot, a piktorokat: Balázs Jánost, Ripplt. Elmondja, miként jött rá, hogy a műalkotás lehet céltábla is, amikor vásott kölykek a Donnerben kifeszített rajzlapját dobálták. Szépen beszél a pécsi egyetemi évekről: Várkonyi Nándorról, Halasi Nagyról. Most hallom, Weöressel úgy ismerkedett meg, hogy a fiú elindult föl a Tettye felé, s folyamatosan Tatay Sándor nevét kiabálta, nem tudva, hol lakik. A pontos valóságlátás jól megfér Gyula meséiben a gyakorlati tényekkel. Így tudja az általa felújított Berzsenyi Társaság dolgait egyszerre igazságként és legendaként elmondani. Kiderül, hogy a Kaposvárról is támadott Szabó Lőrincet például a Parasztpárt jóváhagyásával merte meghívni: "Vadorzó volt, lehet, de már nincs körözve"...

A Park vendéglőbeli vacsorára Kanyar Jóskával ballagok. Nagy hangon taglalja Illyés vasárnapi cikkét: mi dolog, hogy Lukács Györggyel kell a magyar sorskérdéseken vitáznia?

A különterembéli együttlét vártnál kevésbé meghitt, Gyula viszont jól érzi magát az első kritikusaként dicsért Mayer ügyvéd és Wirth Feri, öreg kaposi barátai közt. Loncika dicsekszik, hogy száz táviratot kaptak, s hogy mennyien írtak verset: Veress Miklós, Rónay, még Mátyás Feri is. Bizonyára az elmúlt napok nyomasztó emléke okozza, hogy nem tudok igazán fölszabadult lenni.

Takátséktól elköszönve, mi ifjabbak még szívesen ülnénk be valahova. Főként Tibornak volna kedve egy kis kicsapongásra. Hiába, a bár ma zárva. Egy menedékünk marad: Szerecz Ágiék konyhája. A kislány finom Baccardit tesz elénk. Tibor hangulata emelkedik legmeredekebben. Bertókból viszont a humor tör fel. Irántam való szeretete jól megfér egy kis malíciával: - Te, Bandi, engem alighanem összekeversz ám Nagy Árpád nevű kollégámmal. Annak volt a marcali postán egyenruhája... A ruhát én csak később kaptam meg itt a kaposi börtönben.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Földes Zsuzsanna [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.