Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Ma a tisztázódások napja van. Mezei és Csoóri szörnyen háborog a József Attila-díjak miatt. E. Fehér híján csakugyan aszerint osztották ki, ahogy a felsőbb apparátus jónak látta.
Következő elsőkötetes estem szereplőit keresve Urbán Gyula végre megkerült. Összeszedett, művelődni vágyó ifjú, tisztelettel kezeli egész tervezetemet, szeretné, ha Tornai mutatná be.
Iszlaival is megbeszélem szerepléséhez készült versválogatását. Maga a Lármafa c. kötet is úgy állt össze annak idején, hogy az olvasásra felmutatottak közül a jókat félretettük. Ilyenkor Zoli olyan, mint a kezes bárány, de minap, amikor Kardos jó véleményét mondtam neki, szája sarkából lógó cigarettával, szinte blazírt fölényesen mondta: - Szeret engem a Kardos.
Szente Feri szinte durván bátorít, lépjek föl a köröttem lévő tarthatatlan körülmények, a besúgásos főnöki rendszer ellen. Az "Új Könyvek" különben is addig van, amíg én itt vagyok. Mutatom neki a "Kortárs" friss számában lévő Az újszülött versemet. Az első része híven tükrözi, hogy éreztem magam itt két évvel korábban. Ilyen előzmények után nem lehet támadni.
Két elhatározóan fontos dolog történt még ma: beadtam valutakérvényünket a tervezett olaszországi utazáshoz. Öcsényben Sárika nagyapja 92 éves korában meghalt.
Vöröséknél Fülöp Géza és Körmendi Klári kivételével csakugyan együtt vannak a Füleppel sétálók. Lakatos Andrásnak most mondom el a Kardossal találkozást. Vekerdi Lacival Némethről beszélgetünk. Szörnyedő együttérzéssel ismeri el az agylágyulás lehetőségét. Elhatározzuk, hogy 14-én együtt megyünk be hozzá a kórházba. Hernádi Erődjéről ő is, Vörös is (H. Gy. két Pápai-Párizos kollégista társa) lelkesen nyilatkozik.
Mai megismerendő költőm, Rózsa Endre, a vártnál nehezebb fiú. A választott kilenc közül nekem ő a legközelebbi. Külön öröm, hogy ami kötetéből legjobban tetszett, a Legenda neki is kedvenc verse. Értelmes ember, de nehézkesen fogalmaz. Baranyából származik, érzek is szemléletében rokon vonásokat. Kedves, de mégis kissé nyers modorú. Noha rajta látszik leginkább József Attila hatása, most ő is ráhangolódott Adyra, őt véli a régi értelemben vett nagynak. A népi kortesekről, sőt a Kilencekről sem beszél istenítő stílusban. Többnyire egyetértünk a bajok konstatálásában, sőt abban is, kik a rendes emberek.
Este hangverseny. Körmendi Klári kitesz magáért: Stravinskyt, Schönberget egyaránt jól játssza, de Webernt és Kurtágot is.
Jánost viszem a nővérekhez, míg édesanyja az őcsényi temetésre utazik. Jól megvagyunk a vonaton, persze járkálni kell a fiókával, meg tartani az ablakban. Bogláron kinézve Gerzsont pillantom meg. Kőművesekkel tárgyalt a szigligeti házépítés ügyében. Délután megy tovább Pécsre, így máris meghívom ebédre, s napomat fogyasztó társnak. Gátlásait néném közvetlensége hamar feloldja. Bort vesz elő, megborotválkozik, fölsétál velem a Jókai utcába. Különösen nagy formában van, amikor paprikáscsirke-ebéd után elviszem Bélatelepre. Festőhöz méltóan beszél az erőskék hegyekről, melyek párját (Balaton nélkül) ő is csak Ázsiában látta. Igen tetszik neki Pali szigorú szenvedélyessége, ahogy még Illyést is leszólja, meg Bernáthot, Domanovszkyt, Barcsayt - elismerve közben értékeiket. Bennem is munkál a megivott bor, leginkább azonban vendégem vehemens, kedves egyéniségét élvezem. Sokkal líraibb barát, mint messzebbről nézve gondolnánk. Szinte meghatódva emlegeti, milyen jó, hogy ennyi időt tölthetett velem.
Ebéd után szokásosan az Astoriába, Lakatos Andráshoz. Míg várok rá, látom, az előtérben ülő olasz fiúk körül hogy zajlik a kurvavásár. Milyen messze vannak tőlem a lányok, Úristen!
Könnyen kapcsolódom Andráshoz, és bosszús is vagyok rá, mert máris visszakozik Petri György bevezetésétől. Kiváló képességei mellett egyik fő jelzője ez lesz majd: a Nagy Lemondó... Persze megbocsátok neki, mert most éppen egy külföldre szakadt régi nagy szerelem visszakísértése zavarja lelkivilágát. Örömmel hallja, hogy Bisztrayt ma délben fogadják a Magvetőben. Döbbenettel értesül róla, hogy Bulla egy baráti autózás közben kocsistól együtt kettőt szaltózott, majdnem ott maradt Pákozdnál. Szerencsére csak a feje fáj nagyon.
A hónap eleji kedd különben ismét hozott egy személyes fontosságú gyászhírt: 88 éves korában meghalt Stravinsky.
Hamburger Klári üde hangon közli, felelősségre vonta ügyemben a főnökséget. Mélyen sajnálkoztak. Pók Lajos, ilyenkor szokásos módon, letagadta, hogy ő a vétkes. Várta, hogy az ügy intéződik, s én majd jelentkezem. Fölajánlanak viszont bármit huszadik századi sorozatukban, írjak monográfiát arról, akiről akarok. - Arról is lehet, kinek halálhíre a mai újságban olvasható? - Nem, Sajnos ő már foglalt. Másról viszont nincs szenvedélyes értékű mondanivalóm.
Hányszor gondoltam félve arra, amikor már Stravinsky sem lesz kortársunk! S itt van, ez is most történt, amikor annyira elgyöngít Fülep és Colin visszahozhatatlan elmúlása, amikor Németh László is odavan. Kell áldanunk Stravinskyt is, hogy él... Auden sora többé nem érvényes.
A Pest megyei Könyvtárnak leszek költészetnapi vendége Dabason. Végh György feleségét, Takács Mártát kapom szavalómnak. Régebbi rokoni pletykákból tudok a hölgy megszöktetőjéről, Gyurka bácsiról. A történet azóta már a Mándy-féle Fabulya feleségei negyedik menete lehetne. Rossz benyomásom van a piszkos kezében két Bartók-kottát szorongató Agonás György zongoristáról. A műsort Kemseivel, a könyvtár módszertanos munkatársával állítjuk össze. Markovits mester, volt Móricz Zsigmond iskolai titkár, a nagy operabarát is itt tüsténkedik. Hajdanában sokkal rátartibb volt. Debreczeninéről hamarosan megtudom, mért oly hírhedett nevű. Csak gyakorlati dolgokon rágódó, műveletlen, a könyvtárfejlesztés vaskorából itt maradt elvtársnő, a kecskeméti Góhér Anna méltó párja. Kizárólag a külsőségek embere, ezért van a nagy felhajtás Dabason, a kopott nemesi kúriában levő könyvtárban, majd a fene rangos, de kétharmad részt üres járási tanácsteremben. Köröttünk megfélemlített könyvtároslányok, akik csak a szék karfájára mernek ülni. A tanácsi emberek viszont elég értelmesek. Mondanak egyet-mást Dabas társadalmi múltjáról. A szegényedő nemesség főfészke volt ez, Katona állítólag itt írta a Bánk bánt.
Versösszekötő-szövegemmel egész jó műsor kerekednék, ha a szép, drámai hangú T. Márta nem olvasna oly gyakran mellé. Agonás, kiről útközben megtudtam, volt szovjet ösztöndíjas, akadémiai tanár az Este a székelyeknélt, a Tizenöt magyarparasztdalt zongorázza. Végül a kanásztáncot elrontja cefetül.
Visszajövet Debreczeniné maga mellé rendel, s még a könyvtárbeli evés-ivás közben is hallgatnom kell a tanácsi, pénzügyi, szervezési nehézségek végtelen áradatát.
A Bazilikánál hárman, férfiak kiszállunk. Fölhívom a fiúkat. Eleinte nagyon élvezik a Pinot noirt. Agonásból előjön a kisebb rendűség minden tünete. Menekült görög családból való, igazi száműzött. Teljes nyíltsággal szól csődjeiről, rajongva nézi Sárika fényképét, szégyenkezik "félelmetes" memóriám miatt. Kemseiről, erről az elrajzoltabb arcú "Kormos Pistáról" is megtudom: Kirchner nevű sváb fiú, kinek Pécsen különféle zűrös ügyei voltak. Fölhívja első számú pártfogóját, Marsallt. Félrészegen beszélek vele én is. Kemsei mindinkább kikészül, rókára vadászik, fancsali képeket vág. Agonás meg egyre mélyebbre süllyed a lelkizésben. Hogyan lehet, hogy én a 42 évemmel fiatalabb vagyok, mint ők, hogy engem nem tört össze úgy az élet, mint őket?
Éjfélkor sikerül taxit hívnom. Pénzt dugok Kemsei zsebébe. Felejtsük el...
Fonyódról menet hátulról süt bennünket a nap. Buzsák felé a rét úgy tárul ki, mintha verseim illusztrációja akarna lenni. A művelődési ház könyvtárában két nyiszlett lány. Zavartak, ügyetlenek. No hiszen, ha rájuk volt bízva a szervezés! Menjünk sétálni, mondom kísérőimnek. Néha rám köszönnek a szembejövők, de mindinkább úgy érzem, erőltetett volt az én nagycsütörtöki idehívásom. Az igazi buzsákiakkal aligha fogok találkozni. Éppen Karáékról beszélek, amikor a feleség kifordul elénk az udvaron. Invitál, egyszerre tesz szemrehányást s fejezi ki örömét. Két tenyerét arcára borítva sír... Még mindig ennyire nyűgöző emléke a Lalival töltött három hónapnyi házasság? Hiszen új férjétől már 14 éves fia van. A férj bort hoz, nem zavarja, hogy Kara utolsó megmaradt faragványait, kis, celofános noteszban szétzüllő fényképeit nézzük. Némelyikről a szellem napvilága ragyog.
Alkonyodik, amikor visszamegyünk. Sejtelmem bevált: a régi buzsákiak sehol, miközben az igazgatónő-jelölt kisasszonytól megnyitóként csak ennyi telik: "F. A.-t nem kell bemutatni, ahogy hallom, itt mindenki ismeri."
Ügyetlen versmondások után természetesen veszem át a szót, vallok Buzsák-élményemről legalább az előttem ülő kék ruhás Sárikának. Verseimmel azért sok lírai információt közlök, jöhetnének a kérdések, de a nyiszledék háziasszony nem tud bánni közönségével. Egy idegenből került tanító mond végül fanyar megjegyzéseket: szerinte semmit se lehet megtartani már a régi Buzsákból. A Kaposból érkezett megyei könyvtárbeli Szita Feri legalább független szemlélettel szól. Nagyatád óta tizedszer van velem Somogyban, és minden alkalom más volt, a Somogytól a nagyvilágba nyíló élet egy-egy szelete. Neki most is sok újat mondtam, még önmagamról is, de a meleg légkör, ami Kaposmérőben körülvett, itt elmaradt.
Háziasszonyunk csaknem azt mondja végül: menjenek már haza! Társait mi visszük tovább kocsin. Egy árva kukkot se mond. Hát miféle új nemzedék ez? Nekik beszéltem a régi falu erejéről? Hánytam a falra a borsót... Kiss Jóska csak búcsúzáskor ért oda, egy maga faragta dobozt szorongatva a hóna alatt. - Most vertem rá a zsanért... Ez azért mégis megható volt.
(Szó volt róla, hogy nővérem, Baba is velünk jön. Jó ösztöne súgta, hogy mondjon le erről a találkozásról, pedig ott zajlott minden egykori udvaruk szomszédságában.)
Bisztrayt harmadik hívásra érem el: sikeres volt találkozójuk. Kardos ígérte, ő tartja majd kézben kiadatása dolgát. Hernádival ülök a Duna Intercontinentalban. Bevallja, hiába szabad az otthona - most ráadásul még szalmaözvegy is -, csak itt érzi magát jól. A régi nyugtalanság, mi akkoriban a Marika eszpresszóba hajtotta, most tehetősebbként ide vonzza. Úgy jár ide, mint munkahelyére. Reggel átadják neki a telefonüzeneteket. Mivel én is szalma vagyok, meghív vacsorára. Ötszázas kötegekből fizet. A sárga zakós, szörnyen udvarias pincérek úgy tisztelik, mint egy bajor nagytőkést. A könyve körüli hallgatás kicsit idegesíti, de az ilyen fojtott csendet is elismerésnek lehet tekinteni.
Nincs nagy tömeg a húsvét előtti balatoni gyorson. Amire Boglárig érünk, el is olvasom Tüskés Tibor Magyarország-könyvét. Eszményien jó ismeretterjesztő könyv, de Tibortól az ember valami rendkívülit vár azokban a műfajokban is, amelyekben eddig nem működhetett.
Kései ebéd után a barackfa nyíló virágai alatt játszom éppen kétesztendős Jánosunkkal. Dávid az ajtó előtti sámlin strázsál, ne szökjön ki az utcára öccse.
Az este a vacsoráé, pontosabban a televízióé. Az asztalt úgy fordítják, hogy mindenki láthassa a képládát. Nagy Laci A Duna menti népek szerelme alcímű versciklusa az ízlésesen válogatott népzenékkel jól hangzik. Antonioni Éjszakája jobban tetszik, mint 1963-ban. Amit revideálok, Valentina figurája, ahogy például búcsúzva mondja: "Sikerült rongyot csinálnotok belőlem." Kitűnő találat végül a pár kétségbeesett szerelmeskedése az útszélen.
Fölmegyünk Babával a napos-szeles délutánban a temetőhöz. Ilyenkor, hogy a munkából kikapcsolva magát kénytelen szemlélődni, mindig lehet hallani tőle valami érdekeset. Most például - nyilván József Attila-könyvem hatására - említi, hogy Édesapánk 1937. december 4-én, reggel, a baleset másnapján említette, amit már előző este a vasutas kollégák híradásaiból tudott, hogy Szárszón valami kommunista újságíró vagy író öngyilkos lett.
Most hallom, hogy Graner berényi intézővel együtt ő is rajta volt 1919-ben a kommunisták halállistáján. Graner a riválisa, Fürjes miatt járt rosszul. Kommunista szimpátiája miatt a fordulat után el akarta küldeni, ám annak sógora a fehérek közt volt főember, így Tószegi uraságot is meg őt is Fonyódra hurcoltatta. Tószeginé rohant Siófokra Horthyhoz kegyelemért. Megkapta. Távirat is ment Fonyódra a csendőrlaktanyába, de a parancsnok ezt az előzetes üzenetet zsebre vágta. Tószegi alatt kétszer is leszakadt a kötél, amire Tószeginé odaért, lobogtatva az amnesztiát. Őt meg drótkötélre akasztották. Graner nővére eközben Édesapánktól próbált hírt szerezni, mi történt az öccsével. Édesapánk gyorsan elküldte Zoltán bátyánkat Fonyódra. Ő hozta is a vészhírt... Édesanyám felelősségre vonó csodálkozással lépett az irodába, az asszony ebből sejtette meg, hogy valamit titkolnak előle. Elment, sose látták többé.
A berényi ősmúlt mellett az itteni kopott községi környezet (a Szarvas Vendéglő istállója, a lebontásra ítélt Hullám) jelene kísér bennünket. Jani sógor sírjától a Várhegy csúcsa felé egész nagy terület van tele új sírokkal. A Róbert-lak mögött viszont új utca keletkezett. A rossz emlékű volt csendőrlaktanyától arrafelé megyünk. Kicsit hűvös, de tiszta a Balaton fölötti térség. Virágzik már a kökény, a barackvirág, az aranyeső. Végül is jó volt ez a séta.
Nehéz nap a mai: eleget kell tennem Fülep Teri nénije utolsó felszólításának Széher úti látogatásunkkal. Meghatározónak szánom, hogy a szép tavaszi napfényben egész családom lássa még egyszer ama 22-es házat, ahonnét Teri néni talán már holnap elmegy a lakást cserélő Ruttkay Kálmán - Várkonyi Ágnes házaspár helyére. Akkora ellentöltés van bennem, hogy érzelmek moccanása nélkül tudok lemenni a ház melletti füves, fakeretes lépcsőn. Mindez - így, hogy Fülep már nem él itt - értelmét vesztett világ. Körben mindenütt csak a dolgok, csak a tárgyak álcái. Hiába vannak fönt a falon a régi képek, ez már nem az Ő környezete. A könyvek, a csodálatos titkú dolgozószoba föltúrt, kifordított rendje sem döbbent meg. Előttem van Bálint Magyar népi lírája - elvihetném, minek? Saját könyveimet se keresem. Elfogadom T.-től, a nekünk (Dávidnak) szánt karikás ostort ("rád les az ifjak hadsora, / egyke karikás ostora" - jut eszembe, közben József Attila Illyésnek szánt oldalvágása, melyhez végtére Fülepnek is köze volt). Kapunk még egyet a kampósbotok közül. A képek közül csak Varga Pistáét fogadom el. Ismét mondhatom József Attilával: "hogy én csak száraz kenyeret egyem / az isten testén való osztozásnál".
Persze, ha nem leltározok is, mint a Néprajzi Múzeum munkatársai, sok minden megmarad bennem. A verandaajtó előtt csinálok két felvételt, s végképp elbúcsúzom a Fülep-háztól.
Késő délután a második stáció: megyünk Németh Lászlóhoz. Vörös Jutka szép csokrot vett, férje, Laci szorong, én kevésbé. Örömmel halljuk bent, hogy Némethék sétálni voltak. Ellán is látszik a javuló helyzet: jobb a színe és a lelkiállapota. A beteg éppúgy félvak, éppúgy kihagy az agya, mégis folyamatosabban beszélget. Kire-kire jobban ráhibáz. - Tegnap a Várban jártál - próbálja mozgatni férje memóriáját a feleség -, ma meg a Normafánál. Közben, amikor Judit átadta a csokrot, arra is figyelmeztette: el ne sírja magát. Megjön Vekerdi Laci is, ettől még bensőségesebb a légkör. Beszél Ella a tervezett vásárhelyi Németh László-napról s a kitüntetésről, amit Aczél Illyés társaságában akar átadni jövő vasárnap. Merthogy hazamennek s onnét tovább, 23-án Sajkodra.
A folyosói összegezésben már visszafogottabb Ella. A professzor nem mond diagnózist. Az ország legnagyobb gondolkodójára ő nem mond ítéletet. De legalább egy év, amire kiderül, merre megy tovább a folyamat.
Vekerdi elmenőben elkeseredetten pesszimista. Szerinte igazi javulás már nem lesz. Sejtek tömege ment tönkre az agyban. S a kiesés nem részleges, szóródásos. Igen, ahogy Takáts Gyula ráhibázott, ez - agylágyulás. Milyen borzasztó büntetés ez ilyen elmének!
Domokos Matyi öccse, Laci hívott Bella Istvánnal, Csanády Jancsival a József Attila-, illetve Költészet-napi műsorra. A fiút, ki évek során sokat barnult, nehezen ismerném föl. Nem ő tehet róla, hogy a műsorban se látom őt mint első számú inspirátort, talán inkább Versényi Ida tükröződik benne. Az első sorból hallgatom, s eleitől fogva fölháborít a hakniszellemiség. Rossz Ladányi-utánzatok hangzanak el, s Kerekes zenésítette József Attila-dalok. Közben üdülés Bellát, Csanádyt hallgatni.
A szünetben kiderül, hogy József Attila-könyvemből egyetlen példányt se szereztek be. Vásárhelyen sincs, mondja volt tanítványom, az ottani megyei könyvtár igazgatója, Kirschner Márton. S e tény megnyugtatja őt, holott ebben a tunyaságban is van ma annyi fölháborító, amennyit Móricz látott a harmincas évek Vásárhelyén, ahol akkor egész évben nem vásároltak könyvet.
Amikor előttem Somhegyi György Dénes Margit-sanzonokat zengedez, azzal állok ki: - Engedjék meg, hogy visszazökkentsem a tónust ahhoz az eszméhez, aminek jegyében mi, költők idejöttünk. Beszélek J. A. makói múltjának karakteres értékeiről, ihlető hatásának elevenségéről. Két József Attila-versemet is fölolvasom. Érzem, hogy a maximumot adom, s a kontaktust is elhitetem magammal, akár Buzsákon. Később derül ki - hiába mondja Csanády Jancsi: - Megmentetted az estét... - merényletemet senki se méltányolta igazán. Még a Domokos fiúk se, akik az est után sürgősen elszelelnek.
Úristen, hová tűntek az Espersitek, Saitos Gyulák, Galamb Ödönök, Tettamantik, Diósszilágyik, Kesztlerek - de hová a Császtvayk, Gajdik utódai? Vagy már annyira kiábrándultak, hogy el sem jönnek ilyen helyre? "Makón mindig így sikerül" - vigyorog Kirschner Marci. A városi népművelési emberek is félrehúzódtak, érzik, velem nem tanácsos eszmecserézni. Vagy tán eszméjük sincs a dolgokról?
Ma is Költészet-napi estére megyek, ezúttal a Pécsről érkező Tüskés Tiborral. Az állomáson unokahúgom, Kardosné Benke Baba vár bennünket. Az ő közreműködése garancia, hogy itt nem lesz baj a szervezéssel. A könyvtár udvari falán hatalmas tabló, képeinkkel. Milyen kifejező a Másik végtelenből vett képem! Szívesen ellopnám. Szurmay Ernő, az új igazgató minden elődjénél kedvesebb, Pápainé meg őszintén örvend a viszontlátásnak. Ipari tanulókhoz kell mennem. Húgom azzal dicsekszik, hogy 500 könyvemet adták el a városban. (A tegnapiak után szép kontraszt.) A szakmunkástanulók közt szemlélhetem, mit tud használni egy-két jóravaló ember érdeklődése. Egyaránt tetszik, hogy a fiatalok érdeklődők, s tanáraik még szakértőként is partnereim. Vacsora után Kardosék vendégei vagyunk. Volt osztálytársam, a férj, vidám pipázással fogad. Kislányuk, Adrienne, hibátlan melizmákkal énekli el a Bodrog partján nevelkedett tulipánt. Tibor őszinte nosztalgiával szól később a megtapasztalt bensőséges osztálytársi kapcsolatról. Neki ilyen kötelékei nem maradtak.
A közben megérkezett Takáts Gyulát nem lelem a Tisza-parton, megyek hát Kardosékhoz. A két férfiú meccset néz, méghozzá az abszolút hozzáértés hevével kísérve a látottakat. Baba húgom mandulával kínálkozik.
A Ságvári Művelődési Ház oly sokszor látott nagytermében ülünk össze végre Csoóriékkal. Dicsérik a tegnap esti karcagi szereplést. Fürtökben lógtak a gyerekek, s hallgatták Sándort és Marosi Júlia néven népdalokat éneklő nejét. Sanyi a dedikálások közben ejt néhány sort a díjakon való háborgásáról s könyvem okozta öröméről.
Tüskés ötlete bevált: a Dunántúl-antológia elé írt bevezető szövege, saját dramatizált előadásában, kitűnően hat. Csoóri föl-fölneszel a nyomós gondolati igazságokra. Igen célszerűen, közvetlen tónusban eszközli Tibor a bemutatásokat is. Mindegyünkről mond valami személyeset. Sándornak egy levelét idézi, Gyulát múzeumi munkája közben jeleníti meg, nálam az első dedikációt - "testvér-barátsággal" - idézi.
Sanyi okosan döntött, hogy saját maga mondja verseit. Az Anyám fekete rózsával kezdi, 16 év alatt nem unta meg. Takátsot Sellei Zoltán közvetíti, engem egy gimnazista lány. Fölállva, mintegy végezetül a következőket mondom: - Egy magyar író, akinek mindnyájan adósai vagyunk, mert mindannyiunk helyett előtanuló volt, akinek a Dunántúl- Tiszántúl lelkét, szellemi értékét, Kelet és Nyugat mindenkori feszültségében-vonzásában sikerült a legérvényesebben, leggazdagabban kifejeznie, Németh László holnap lesz hetvenéves. Az ő tiszteletére, jó egészséget kívánva neki, egy róla írt versemet, A szem hatalmát szeretném elmondani. Mélyen átérzek minden szót. A hatást Sanyin mérhetem le, ki mondja, majdnem rosszul lett: - Egészen megizzadtam, az istenit...
A kisteremben elégedetten búvik össze a társaság, szereplők, rendezők, még a Lenocska nevű orosz mérnökfeleség is egészen oldott köztünk. Nem kell kétszer szólítanom, Csoóriné zendíti máris a legszebb moldvai, erdélyi dalokat. Szurmay is, Benke Baba is sugárzik az elégedettségtől. Az utóbbi javaslatára táviratot küldünk Németh Lászlónak.
Olyan alföldi falu ez is, mint a többi. Környékén poros dűlőutak, kacsaúsztató, a házak közt zsúptetős is akad. Református templom, tisztes tanácsháza. A könyvtárba lépve, a vágott hajú, szemüveges ősz hölgy Jancsó Adrienne-é után a nevemet hallva, engem is megcsókol, jobbról, balról, merthogy ő József Eta. Köszöni a könyvet, nagyon tetszett neki. Végre, hogy valaki ilyen hangon írt. Egyet-mást ő is hangoztatott már számonkérő érveimből, de neki azt mondták, nem illetékes. Nagydarab, ősz férfinak mutat be. Ő a József Attila Tsz elnöke, Pőcze-Ieszármazott, a Sándor bácsi fia. Jön még egy kerek fejű, ráncos asszonyka, ő is unokahúg, meg a rosszul beszélő, szavakat csak félig kiejtő fiatalamber is unokaöcs. Kínos hallgatnom, ahogy nagybátyjáról beszél.
Egész deputáció jön Kecskemétről köztük Buda Feri Spontán a nyakamba borul. Vonulunk együtt a tanácsházára. Néhány intelligenciabeli, katonatiszt ifjú, itt-ott egy-egy parasztarc. F. Tóth Pál, a Petőfi Népe főszerkesztő-helyettese mond ünnepi megnyitót. Engem is méltat. Már az 1955-ös "Csillag"-ban olvasta, most idézi József Attila versemet. Talán még sehol sem sikerült ilyen összeszedetten szólnom a témáról. Kiemelem az innét hozott anyanyelv fontosságát, mert az élmények mellett ez az, amiből a költő saját kifejezésmódját megteremtheti. (Amikor az Arany János-i vonatkozásokról szólok, mindig érzem Jancsó Adrienne szimpátiáját.) Elemzem az Emlék verset. Mintha a legegyszerűbb hallgatók is értenék, miről van szó ebben a teljességgel szabadszállási versben. Buda szépen felmondott költeménye, Adrienne jól válogatott ciklusa: Mama, Kései sirató, Holt vidék, Levegőt! - hallatán némelyek még könnyeznek is. Eta végezetül néhány értelmes mondatban összegezi a tanulságot: ez a szép alkalom váljon hagyománnyá.
És szeressék a költőket, mert kis ország vagyunk, de tehetségekben gazdag.
A József Attila Tsz udvarán szobrot lepleznek le. A dilettáns művész ott sündörög körülöttünk Adrienne tanácsára a macskaasztalhoz ülünk, ahonnét hamar továbbállhatunk. A birkapaprikást azért megesszük. Goór Imre és Buda Feri a Forrás főszerkesztőjét, Varga Miskát szapulja. Elismerik, más nem hozta volna össze így a lapot, de most már el kéne tőle venni. Zám Tibort elmarta, Goór se jár be szívesen a szerkesztóségbe, ahol V. M. többnyire csak a titkárnővel hetyeg.
A második írószövetségbeli bemutató esten többen vagyunk, mint az előzőn. Mindhárom költőt a rosszul látó Kozmán Gusztáv vállalta. Nagy betűkkel leírta magának a verseket. Kisebb hibákkal, elég szépen mondja őket. Iszlai elégedett lehet, mert Alföldy Jenő lelkiismeretesen látja el vállalt bevezetői feladatát. Amint vártam, Rózsa Endre mutatkozik az eddigi legjobb költőnek.
Tornai Urbán Gyula bemutatásával kelt ismét elismerést. Mindhárom költőn látom a felszabadultságot. Zoli kérdi: megyünk-e valahová? Az újságírókhoz? Szürkebarátot iszunk az én kontómra.
Tornai panaszolja, hogy Gyurkó mindkét drámáját visszaadta.
A mozihálózatban csak most bemutatott Égi bárányról B. Nagy László magas szintű dicsérő kritikája olvasható ma. Misztériumok szimbolikáját véli megtalálni a filmben, s minden berzenkedő dilettánst lepöcköl komoly érveivel.
Megjelent a "Muzsika". Benne Colin tőlem kölcsönzött kollégiumi képe s egy rövid emlékezés. Nehéz, nehéz Colin állandó hiányával élni. Csináltatok nagyítást egyik legelevenebb utolsó, Bond Street-i fotójából.
Lakatos András különféle hírei közt a legijesztőbb Lukács György betegségéről értesít: halálos beteg, tüdőrákja van. Nagy fájdalmak közt húzhatja még valameddig. A tanítványok igyekeznek titkolni a hírt.
Kiábrándító film a Zabriskie Point, nem vetélkedhet a Nagyítással. Az erős reklámszínek, különféle mutatványosdi eleinte tetszik, bár látható, hogy a diákösszeesküvők fényképezése mennyire külsőséges. A két főszereplő karaktere, szituációja aztán egyre kevésbé hiteles. Mark Frechett fogsora és Daria Halprin profilja egészen üres, jelentés nélküli. Los Angeles a levegőből s a Zabriskie-magaslat látványként lélegzetelállító, de ami lejátszódik? A pánerotikus tömegszeretkezés majdnem nevetséges. Egy szeretkező pár folyamatos fényképezésével érzékelhetőbb, a szem felfogóképességéhez mindenesetre alkalmazkodóbb volna a mámor látványa. Persze tudom, Antonioni itt az LSD-látomást akarta reprodukálni: villanó fényben éles képeket, s lett belőle üres, naturalista gimnasztika. A két fiatal kapcsolatában nincs lélek. A fiú visszatérése, halála legalább még érdekes, de a lány bosszúvíziói, ahogy képzeletben fölrobbantja a sziklára épült kéjlakot - megint csak külsőség. Hiába, Antonioni is megbotlik, noha azt hittük, mindig két lábon áll. András még ingerültebben kritizál, neki még a Napfogyatkozás is jobb volt ennél.
Egy jó hír: Németh László fokozatosan javul. Legutóbb már németül is fogalmazott.
A lengyel-magyar műfordítói konferencia elég kellemesen kezdődik. Elbert elmésen, szabadon beszél, említi Herbert Fortynbras-versének szavaló-szemináriumi összehasonlítását, de diplomatikusan elhallgatja az eredményt. Kerényi Grácia úgy látszik, kizárólag az én referátumomhoz akar kapcsolódni. A szakosztály vezetősége, Makai Imréék szinte rákényszerítettek, hogy összegezzem Rózewicz költői fordításának tanulságait. Grácia változatlanul nem fogadja köszönésemet, de vannak azért itt jó embereim: Olsanski (kinek kedvéért unokatestvére, Lator is megjelent a színen), Sutarski, Bába, Rákos Sándor.
Gyakorolgatom a lengyel szövegeket. Ezzel lesz némi bajom. Már csak azért is, mivel Kerényiék gúnyos vizslaszeme előtt kell szerepelnem. Mindenre elszántan kezdem olvasni a 14 oldalnyi gépelt szöveget. Lehetetlen, hogy ne érezzék, mennyire átgondolt, alapos, numerózusan pontos. A Gráciának szóló részt - hogy a versfordítónak mindenekelőtt versül kell tudnia - alaposan kiemelem, de különben Sutarski is elismeri, végig tárgyilagos maradok.
Ő viszont kizárólag csak rajtam akarja megbosszulni, hogy az ellenem uszított lengyel költő végül mégis egyedül engem bízott meg válogatott kötete fordításával. Lovagol a nyelvtudáson, büszkélkedik apjával, közli, hogy ő le is doktorált, őt nem lehet beskatulyázni, nincsenek filológus fordítók és költő fordítók. Verset is azok tudnak igazán tolmácsolni, akik sok prózát (több kilométernyit!) lefordítottak. Mert mi kell a versfordításhoz? Csak költőnek kell lenni. Még személyeskedőbbre fordul a hangja, amikor a Rózewicz-kötet ügyét hánytorgatja föl, változatlanul állítva, hogy az ő javaslata volt bent előbb az Európa Kiadóban. Ezt a ténybeli lódítást cáfolom, egyébként megadóan hallgatom leégető adatait, melyből Elbertnek is jut, ki velem, a más szláv nyelvekből fordítóval együtt, összekeveri olykor a czerwenit és a czarnyt. Bűnöm továbbá, hogy egy helyütt a csatorna helyett gödröt, patkány helyett vakondot fordítottam. Saját fúrási kísérletét úgy állítja be, mintha erre a költő hatalmazta volna föl, amiért fordítók nélküli válogatásról kapott listát. Ő, Grácia, ki is szállt ebből az egészből. (így is lehet mondani, valójában kiszállították.)
Makai elnök zavarban van, nekem kéne szót adnia, de a nagyobb botrányt kerülendő, helyettem is Elbert válaszol. Műhelytanulmányomat a "Nagyvilág"-ban föltétlen közlésre javasolja. (Grácia összenéz barátnőivel.) Azt nem meri megmondani, hogy a négy "Fortinbras-fordítás" közül Gráciáé a leggyengébb. Ilyen sor is van benne: "most elmegyek a dolgomra..." Sutarski Konrad és Olsanski se tudnak megvédeni, de tán így a jobb, hogy végül Kamila Mqdral, Grácia fegyvertársa még a kegyelemdöfést is megadja Fodor kartársnak. Verset merek fordítani úgy, hogy nem tudok jól lengyelül? (Vajon Lengyelhonban kik fordítják a magyar lírát? Magyarul tudó költők?) A nyelvtudás három etapja szerinte, ha valaki beszéli a szóban forgó idegen nyelvet, ha telefonon tud társalogni, végül ha verset is tud olvasni.
Sokan jönnek hozzám bátorító kézfogással, részvéttel (Kiss Csaba, Tóth Gyula, Mohai Béla); a kontraszt elég nyilvánvaló volt, fölösleges rágni magam. Napközben mégis el-elfog az émely: ott kell hagyni az egész lengyel nyelvterületet Gráciának és truppjának. Boldoguljanak csak ők, nekem ebből elegem van.
Kialudtam magam, s kevésbé vagyok ingerült. Az irodalmi osztályvezető Tóth Gyulának azért átadok egy följegyzést a Rózewicz-fordítás ügymenetének hiteles történetéről. Úgy látom, enélkül is védelmemre készült, mert alaposan beolvas tegnapi támadómnak: - K. G. mintha tudatlansággal akarná vádolni F. A.-t, holott előadása mást bizonyított, költői, műfordítói munkásságát a szakma igen nagyra becsüli. És Arany Jánosnak is lehettek volna problémái egy londoni áruházban...
Kerényit, hogy, hogy sem, éppen kihívják, de Tóth Gyula visszainti: - Jöjjön csak, magáról beszélek... Most már Makai is odamondogat a szakmai tudással hivalkodó, de művészileg értéktelen fordítás mívelőinek. Sutarski pedig új felszólalásában kimondja: furcsa, hogy Kerényi azt a módszert ítéli el itt, amivel ő maga is produkál kint sikeres fordításokat.
Fáztam egy kicsit az esti fogadástól, valójában itt ér az igazi jóvátétel. Kovács Endre gratulál. Nagyon élvezte elmélyült elemzésemet, feleségének pedig így számolt be: "Abból látszott F. A. fölényes biztonsága, hogy még csak nem is reagált a Nő támadására."A Nővel neki is megvolt a maga konfliktusa tíz éve, azóta nem is köszöntik egymást. És akárhová megyek, szívesen fogadnak, a Gráciát környező nagy utálat népszerűvé tett.
- Én egy ilyen rossz Rózewicz-fordító mellett is szívesen ülök - tréfálkozik Simonffy.
Mészöly Miklós szívéhez kapva leül, amikor Mason haláláról tudósítom. Hozzá nem jutott el a hír.
Kiss Benedek tér be hozzám. Viszem sörözni a Múzeum Kávéházba. Az első világháborús bakák közt voltak ilyen szép szőke parasztarcok. Sok nagyon szimpatikus vonás van a fiúban, de az intelligenciája hiányos. Ezért nem meri vállalni, amire kértem, írjon recenziókat az "Új Könyvek"-be.
Sárosi megküldte Cigányzene... című könyvét. Felhívom, megköszönöm. Erdélyből visszajövetele után találkozunk majd nála, esetleg Tanimoto társaságában, akit 1962-ben eredetileg is nála ismertem meg. Kiböki még Bálint, hogy a népzenekutatók Kodály halála után azzal vádolták, hogy semmiért vette föl a fizetését. Szerinte ebben a könyvben több van, mint amit az egész csoport produkált.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap