1971_11. [2]

Fodor András naplója - 1971. november 11. csütörtök

Szob

A váci vasútvonal, mely az első vaspálya volt Magyarországon, abszolút méltatlan régi nagy híréhez. Kivált a Vác-Szob közti szakasz, mely pedig a börzsönyi környezet s a világos szemű, öleléssel fogadó meghívóm, Rusvay Tibor társaságában kellemesebb, nagyon vesződséges. Ő nagyon hálás, amiért ilyen korán hajlandó voltam fölkelni. Mindig túlfűtöttnek ismertem, így megalázkodása zavaró is; hiszen ez a száműzetés neki (akit 56 után, lengyelországi hamis vádakkal, publicista följelentéssel úgyszólván ok nélkül ítéltek el), a kitűnő szlavistának, rangon aluli. Ám ő, akárcsak volt szobatársa, Sárosi Bálint, kezében tarja környezetét. "-Müllerkém, vigye a táskámat!" "Kérek engedélyt áthaladásra!" - köszön át a határőrparancsnoknak. Egyáltalán, mindenkinek köszön. Sáros, zavaros, isten háta mögötti hely. Amit Tibor pompásnak írt le, az is kisszerű. A tanárok családiassága azonban megkapó. Bejön egy Dubinak hívott dögésztanárnő, felszólít, egyek egy kicsit a lábaskában kedvemért behozott paprikás csirkéből. Utána a Dubi bárban, a szertárban sörrel is itatnak.

A puszta télenből csinált óra jó volna, ha nem elsősökkel kellene kommunikálnom. A szabad beszélgetés is hasznos lehetne, ha nem a szörnyű, rosszul világított moziteremben kerülne rá sor, ahol se nem látok, se nem hallok. A publikumnak mindenesetre esemény ottlétem. A kis, áttetsző szőke tanárnő szélnek ereszti diákjait, mondván, lehetetlen utánam órát tartani. Egy tiszta fejű, Bohony Nándor nevű tanárról jó emlékem marad.

Itthon látom, Illyés megküldte két művét, mindegyiket szeretettel dedikálta, ezúttal se adva tudtomra, mit szólt József Attilámhoz.

Hatkor az Eötvös Klubban somogyi diákok összejövetele. A meghívott írók: Sipos, Somlyó, Takáts, Papp Árpád, Győri László mindegyik jelen. A főiskolás ifjak most jobb hatással vannak rám, mint legutóbb. Kellner is képes betölteni a patriarchális elővezető szerepét. Amikor sor kerül rám, így szólal meg: "F. A. nekem és sokaknak még sokáig F. Bandi marad... Nemrégiben eseménynaptárt kellett összeállítani a megyei könyvtárban 1980-ig, ott láttam: F. A. 50 éves - 1979-ben." Ha már ilyen furfangos volt Kellner, én is megeresztem az állítólag Sipos Gyulától származó mondást: - Gyerekek, ok az ivásra: most ünneplem fiatal költőségem 25. évfordulóját. (A Félálom, Zsoltár, Vonatok című verseket mondom, Somlyó és Takáts felolvasására még oda tudok figyelni. Nincs mód arra, hogya diákokkal beszélgessek, pedig volna kedvem hozzá. Jobb híján Várkonyi Imre kulturális elnökhelyettest noszogatom, törődjön többet azzal, hogy a Somogy időszaki közlönyből szabályos periodikává, igazi folyóirattá váljon.

Amikor hazajövök, szól a telefon, Pór Péter jelenti, vállalja Beney Zsuzsa elővezetését.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: ELTE Könyvtártudományi Tanszék [2006.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1971. november 29. hétfő

Pécs

Döglesztő nátha tört ki rajtam, mégiscsak el kell indulnom Tüskés Tibor családiasra tervezett szerzői estjére, hisz ez neki rehabilitációs ünnepe is lesz. Ahogy sejtettem, az állomáson vár. Mellette Varga Pista. Annyira fázom, annyira elgyötört vagyok, alig várom, hogya taxi fölvigyen bennünket a Surányi utcába. Ott van Tibor István bátyja, előkerülnek Anna mögül a gyerekek is. Mindenki kedves, de legjobban a hatalmas pohár forralt vörösbornak örülök. Később a tett színhelyén megint nagyon kutyául vagyok, csak Takáts Gyula, Csorba, Martyn és Konrád látványa élénkít föl. Ő véletlenül van itt a városban. Pártfogolom, leültetem mellém. Eggyel odébb Győző, mögöttem Bertókék. A szerencsétlen küllemű Bessenyei Gyurka bevezetése meglepetés. Szenvedélyesen szól lényeges dolgokról: Tibor józanságát, komolyságát dicsérve nem feledkezik meg szerkesztői érdemeiről.

A felolvasott részletek mind ismerősek, Pribojszky citerajátéka nekem már nem szenzációs, de a műsor tetszik a közönségnek.

Félek a néhány elmondandó gondolattól, miket délelőtt írtam föl fekete rostirónnal. Zsebkendőkkel kitömve, ahogy a színpadra lépek, váratlanul taps fogad (hátulról, a lányoktól jön). Könnyebben hibázok rá a közvetlen hangra. Amikor példálózom, néha levelet kapunk "Kedves Barátom" megszólítással, pedig aki írta, talán nem is a barátunk... jóleső felhördülést hallok. Meghatározom a barátság szerelem, munka melletti életfontos szerepét, tanúsítom, hogy kihalóban van, s azt, hogy T. T. alkalmas a barátságra. Ki ő valójában, tizenkét éve tudom. Vannak itt, akik nálamnál régebbről ismerik, van, aki csak ma este ismeri meg igazán. Bizonyos, hogy nem őróla mintázták a Tulajdonság nélküli embert. Nagyon is karakteres, vehemens, néha tán érdes, indulatos ember, de hogy egyéniségének jelentősége, ereje, súlya van, mindenki tudja, aki valaha találkozott vele. Sikerül jól fölolvasnom a Credót, a verset a barátságról, mely mindig veszélyben van, amelyiket mindig meg kell és lehet menteni.

Nem használom ki a hosszú tapsot, hisz az már az utánam következő Tibornak szól. Záróvallomásából nem hiányzik némi önsajnálat s némi élesség ("Talán nem említésre méltatlan..."), mivelhogy a Jelenkor főszerkesztése emlegetésekor az És-beli interjúból Szederkényi és Alföldy egyaránt kihagyta nevét.

Jó látni, mennyien s milyen olvadtan gratulálnak az ünnepeltnek. Anna szinte szerelmes boldogsággal dicsér szereplésemért, sose láttam ilyen boldognak. A gúnárnyakú Gábor is büszke most az apjára.

Konrádot én sikerítem oda Ervin beleegyezésével a Széchenyi téri szerkesztőségbe. Ott se láttam még ennyi embert. Győző kivételével mindenki a fedélzeten. Még Kellner is Kaposból, Martyn, Bécsy Tamás. Amikor ez utóbbival kezet fogok, bemutatkozik. Emlékeztetem első györöki találkozásunkra. (Inkább tettette magát szemlélőmként, mivel egyáltalán nem szíveli Tüskést.) Bertókékat jó kedélyűnek és igen kedvesnek érzem. Csűrös mellől élvezettel nézzük, ahogy Tibor Konrád mellett ül. Szederkényi visszatér a pécsváradi beszélgetésre, s engem az újra megszólalók utolsó mohikánjaként aposztrofál. A sok itt nyüzsgő ember a treuga dei jegyében őkörülötte forog, Varga Pista és Martyn a legkevésbé, Konrád sem, ki sajátos érzékeléssel nagyon buta fiúnak véli Tibor utódját. Pribojszky szívesen citerázik, de áhítatos csend itt bizony nem keletkezik. Később én viszem hozzá Takáts Gyulát, Marafkót, hívják meg a citerást máskor is.

A testi erő csodája, amit a jókedv és a jó ügy győzelmének tudata mível rajtam. Végül András-napi ráadást itatva környezetemmel, a csorgó esőben, jobbomon Annát karolva ballagunk a hegyre. Alig győzöm, de segítem mondani a reflexiókat. Az új pohár forralt bor megint használ. Hátam majd beszakad, mintha nem is tulajdon testemmel feküdnék a pöttyös huzatú ágyba.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Békey Mária [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.