1972_03. [2]

Fodor András naplója - 1972. március 7. kedd

Blaga Dimitrova tiszteletére sokan gyűltek ma össze a Bolgár Központban. Gergely ÁgnesseI, Kada Júliával, Juhász Péterrel beszélgetve teljesen kilendít biztonságomból, amikor a rövidre nyírt hajú Nino közli: tudom-e a hírt, hogy a hónap végén megy haza végleg? Ő lesz a Kulturális Kapcsolatok otthoni igazgatóhelyettese. Búbánatosan hallgatom Dimitrova verseit, Ágnes regénybevezetőjét. Nem így képzeltem Nino sorsát életemben.

Unom a Csarakcsieva játszotta Chopineket, a szendvicsevészet utáni kedélyes együttlétet is fonákjáról látom. Tetszik Blaga emlékezése a nálunk bolgárkertészkedő nagypapára, aki titokzatos magyar szavakat mondott előtte tirnovói gyerekkorában. (Nino érzelmességgel köszönti, aki 1954-ben első verseit közölte a Szettemvir-ben.

Nino ragaszkodik hozzá, hogy néhányan még menjünk el a vendéggel valahová. Bejelentem ezt Sárikának, s egy másik Sára (Karig) mellé préselődve megyünk föl a Gellérthegyre. Mögöttünk Kada Júlia, Gergely Ágnes közt Dimitrova, egy másik kocsiban Toso Doncsevék, Szvetlozar Vaszilev és Csarakcsieva.

Ninót a Citadella bárban is úgy ismerik, mint a rosszpénzt. Pár napja láttam mozifilmen ezt a panorámát, mely az ablakból nyílik, valóban marvellous, ahogy Blagának mondom. A hölgy tud angolul is, oroszul is. Karig Sára foglalja le főként. Mellettem Nino Ágnest traktálja a Nagy László-fordítás miatti kétségei vel. - A "Pártom, te kardos angyalom" -at le se lehet fordítani. A "kardos angyal" bolgárul nyelvi képtelenség. .. Először látom Ágnest feloldódottan nőiesnek. Ujjai olykor Ninó bongyor fürtjeiben csavarognak. Én a kéknyelű ivása közben is szikkadtnak érzem magam. Örülök a tovább állásnak, csakhogy Ninóban még mocorog az ördög, s most a pesti éjszaka "ismert alakja"-ként egyenesen a Pipacsba lódít bennünket. Ott majd kapunk bablevest. Éppen Torday Teri és Ungvári Tamás jön ki az imbolygó fényű teremből. Egyedül semmi pénzért se jönnék ide. Ungváriék asztalsorának sarkán kapunk helyet. ÁgnesseI Tomi szívesen fecseg. Köztünk is előkerülnek a régi dolgok. - Egyben volt igazad - mondja. - Sejtem. Hernádiban... De ő igyekezett is jóvátenni tévedését.

Már éppen kanalazom a bablevest, amikor Terike átnyújtja értem vékony karját: - Nem táncolunk? Ezt nem lehet kihagyni - gondolom. Féltem, sokkal magasabb nálam, de ha kicsit ágaskodom, tűrhető pár vagyunk. S milyen odaadó a lelkem! Simul, amennyire csak lehetséges, arcát halántékomhoz dönti, kösöntyűs kezével mindenféle figurákat csinál, csak éppen beszélni nem tudok vele... Tomi azt mondta neki, "nagy költő" vagyok, ennek köszönhető a vehemens érdeklődés. Később a pár japán módra (együtt) elmegy WC-re, s elfelejt visszajönni. Egy illatos muszlinsálat itt hagyott rám trófeaként. Kada Julival is táncolok. Ő bennem a "relax"-ot dicséri, én meg benne a gyors reflexeket. Ő veszi észre, hogy Csukás sőt Csurka is ott tömörlik a táncolók közt. Mikor meglát, a zongora hajlata fölött felém nyújtja vastag kezét. - Mit szól ehhez a Laci bácsi? - játssza a botránkozót, Németh Lászlóra célozva. Egy-két fordulóra magához ragad s közli, hogy seggrészeg. Csukás talán Horváth Gittát karolja kétfelől. Ágnes is táncol, tetszik, hogy jókedve, elevensége nem hervad. Hanem most már tényleg jó volna menni: fél öt van. Konzumnők, rémes pofák közt fordulunk ki, újra bezsúfolódunk hatan a Mercedeszbe. Nino sorba adogatja le a nőket, mindegyiktől puszit kap. Közben érzem benne a fölgyűlt keserűséget s a végzetességet. Sejtem, hogy nem lesz hajlandó engem hazavinni. Úgy fordul ki a Szent István körútra hogy az előttünk menő rendőrkocsiból derékig kihajolnak megnézni, kik vagyunk? Diplomáciai testület! Hagynak futni bennünket. Hiába spekulálok arra, hogy már és még nincs nyitva semmi. Saját territóriumába, a Bolgár Központba be tud hatolni Nino. Sört, ennivalót is talál a hűtőszekrényben; cigarettát hoz, s a hajnalló Révay utcai ablakok előtt elkezdi vad monológjait. Blaga Dimitrován való sajnálkozása (ő az oppozíció háttérbe nyomott főalakja otthon) hamarosan átcsap vádaskodásba, hogy mi, magyarok, hülyék vagyunk. Én is, akit legjobban megszeretett. Sznobok vagyunk, egoisták, nem értjük, hogy inkább velük kéne közlekednünk, nem a lengyelekkel, a Nyugattal. Kínosan érint mindez, mert Kada Júliának, Gergely Ágnesnek ma éppen erről magyaráztam. Nem vagyok hajlandó bűntudatot mutatni. Egyszer, valami indulatos kifakadásra föl is pattanok, meg akarok szökni. Utánam jön, visszarángat. Valakinek vallania kell ezekről a dolgokról. Mond majd még kellemetlenebbeket is. Ami búja-baja van, mind elém önti. Mi értelme volt kétévi munkájának? Mire való ez az egész ház? (Megkopogtat ja faburkolatát.) S miért akartam én még a Citadellában is békíteni őt Nagy Lászlóval? Igazán értelmes választ adok, friss érveket N. L. jelentőségéről, de ő nem hajlandó figyelni, újra meg újra belevág szavamba, mondja a magáét. Az avanzsálás mögött tehát ott van benne a kétség: hová, merre tovább? Az iránta való baráti nosztalgia alábbszáll bennem, mert hisz mi joga van neki, bárkinek kevesellni, amit csinálok, ahogy élek?

Végre fél nyolckor hajlandó elengedni. Az utcán szorongatva kezem, többször elkérdezi, nem haragszom-e?

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Holczman [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1972. március 17. péntek

Bp. - Pécs

Elkésem egy kicsit a taggyűlésről. Darvas már szónokol. A Szövetség munkájának taglalásakor, amint sejthető volt, külön kiemelésben részesül a Költőszakosztály átgondolt tevékenysége, melyet a pályakezdők integrálásáért oly következetesen folytatott. "És bár nem kívánunk személyi kultuszt csinálni, mégis erről a helyről szeretném megköszönni Fodor Andrásnak..." No, ilyen nyilvános dicséretben se részesültem még! Érzem is aztán a felém fordulók hangsúlyaiból ("minden idők legjobb titkára"), kérelmezéseiből (Káldi János), simogatásából (Solymos Ida), az általános figyelemből, hogy egy fokkal fontosabb lettem. Mindez arra is jó, hogy bátrabban eredjek Illyés nyomába. Ismertetem vele a FÉSZEK Művészklubbal való írószövetségi együttműködés tervét, melynek első nevezetes eseménye az ő ott rendezendő szerzői estje lenne. Méghozzá nem a születésnapon, hanem május végén, a könyvhét előtt. Illyés szabódik, de hangja, gesztusai jól érzékeltetik minden gondolatát. Fiatalosnak, jókedvűnek látom. Végül is örül a fölkérésnek. Ki vezesse be? - kérdem. Gondolkodás nélkül vágja ki: - Weöres Sándor.

A hozzászólások nem érdekesek. Némelyik olyan hosszú, hogy Boldizsár joggal küldi föl az elnöki asztalhoz előttem írt céduláját: "A lovakat lelövik, ugye, de a hosszú felszólalót nem..." Eörsi okos, taktikus szöveget olvas föl könyve betiltása ügyében. A továbbiakban inkább a folyosón látott, futólag érintett társakra emlékszem (Lajta Kálmán, Somlyó, Kormos, Hajnal Gábor, Demény, Tornai, Orbán, Bába Mihály, Sándor András, Szász, Gergely Ágnes, Mezei András, Pákolitz, Arató, Szederkényi, Urbán, Takáts, Ungvári...).

Ott kell hagynom a gyülekezetet, mert Hernádi ma esti pécsi bemutatójára ígérkeztem el. A családot szállító egyik kocsiban nekem is jut hely. (A Kende Jánoséban.)

Gyula fesztelenül jókedvű, élcelődik Darvas dicséretén. Úgy látszik, valóban elnök vagy főtitkár leszek a Szövetségben. Remélem, a keserű poharakat eztán is el tudom "mulasztani" magamtól. Idegességet már csak a pécsi szállodában veszek észre a szerzőn. Tüskéséket nyomatékosan meghívta, találkozunk is a nézőtéren. Különben elég kevés az ismerős arc.

A nyitott színpadon eleinte zavar a sok tánc, később a szöveg és az alakok mindinkább helytállnak. A szituáció lassan éleződik. Mintha egy tsz vezetőségében lázadna föl az agronómus, a főkönyvelő és a párttitkár. A négergyilkolás inszinuálása óhatatlanul a koncipiált perek hangulatát idézi. A tárgyalás gyors berendezése, lefolytatása, Bujtor kiváló alakítása révén hitelesen kétes, az ügyvéd utólagos ellenbizonyítékai látszólag ingatagok. Mégis, amikor a bizonyító médium főbe lövi magát, a dráma újra feszes lesz; még lehet hinni a magára maradó pár (Tímár Éva Holl István) heroikus újrakezdésében, de aztán újra jön Dana ezredes az embereivel, 24 órát ad a távozásra, különben előveszi a fiú elleni bizonyítékot, amit az agronómus szolgáltatott ki. A fiú hasba szúrja a rendőrt, a rendőrök puskatussal agyonverik a fiút. S marad az elsötétülő színen Francis Wright a szokott, kultikus mozdulattal, kétfelől a combját ütve, a végső kétségbeesés jajszavaival, akár egy kiszolgáltatott állat.

Becsületesnek, jónak érzem a drámát, a közönséggel együtt tiszta szívvel tapsolok, míg csak ki nem lép a Falanszter nagyhajú szerzője. Tiborral hamar egyeztetjük jó véleményünket. Megkeressük az igazgatói irodát, gratulálunk Síknak, Nógrádinak és Hernádinak, ki most semmi veszedelmes extravaganciát, aktualizálható allegóriát se lopott a színpadra, de elképzelhető, hogy ez a műve maradandó lesz.

A színészek mulatságaiból azt látom, ugyancsak megszerették a darabot.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Kis Gergely [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.