Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Múzeum utcai szobánk első ízben mentes a Főnöktől és Titkárnőjétől. Bereczkytől hallom, utódlása esélyét remélve Kati még törleszkedett hozzá, szívesen maradna mellette. - Elrontottad te a dolgodat itt - mondta neki -, jobb lesz, ha továbbállsz.
Zachár Zsófi máris érzi hangomban a változás hozta vidámságot. Szívből jót mondok neki Lojzijára: szimpatikus, csillogó szemű, becsületes képű ember. Varga Pistáék telefonhorgán lógok még, majd elmélyedek a Kortárs Janus-anyagában. Csorba fordítása a legjobb, Benjáminé - amit K. S. I. úgy dicsért - az egyik leggyengébb. Hasonlóan alant szárnyal Hegedűs Gézáé, Kerényié, akik olyan nagy feneket kerítettek művüknek. Somlyó, Garai se remekelt, Dudás se. Az elsők közt bizonyosan ott van az enyém is, nem kívántam ennél jobb helyezést.
Varga Pista tanmenetét kell stilizálnom több mint egy órán át. Ugyancsak hosszan beszélgetek Kristóné Mártával, ki még tele van szerzői estem jó emlékeivel; s a Még kér a nép Kossuth Klub-beli vetítéséről is forradalmi lelkesedéssel számol be. Férje nyitotta meg a remekművet ünneplő hozzászólások sorát. Károlyi Mihályné is áldását adta a látottakra, noha ő a filmbeli szőke lovagló hölgyek közül való.
Szépen megfizették Janus-fordításomat (1200-at adva rá), melyre ma ketten is mondták, talán a legjobb az egészben. Colin Dodie-ja jelenti, hogy február 6-án, Colin halálának évfordulóján a BBC is emlékhangversenyt adott. Akarom-e a szalagot?
Éppen Hernádi Gyula helyét kapom meg az Astoria-hall bal sarkában. De ő megy máris tovább, közlik vele: itt a taxi. Ennek Lakatos András örül legjobban, így nem kell nyilatkoznia a Még kér a népről mely szerinte is komponálatlan, keserves alkotás, minden mást jelent benne, mint ami. Aggodalmasabb közölnivalója is van: beszélgetett Ács Marával, ki aggódik, hogy férje, e két rólam mondott bevezető tanulsága szerint megint rossz irányba, a nemze-déki eszme, a hősi múlt felé megy. Nem azért vakarta le Juhászról, hogy most egy másik költő jussa legyen. Bántja az is, hogy őt csak lektorkodó háziasszonynak nézik. "Magácskának ilyen vastag kéz-iratokat kell olvasnia?" - csodálkozott rá minap Vörös Laci.
Jól elgondolkoztat, de nem ejt kétségbe András. Vigyázok én, hogy ne vigyem túlzásba Matyi mozgatását. Bár ennyi, szerintem nem árt neki.
Ács Jenő lep meg. Különös kelet-európai információs központ ő, még azt is tudja, hogy Bulgáriába, Csehországba egyiptomi vendégmunkások érkeztek, s hogy a cseh írók némelyike halaskocsi-kísérő, kukával vagy rakodással keresi kenyerét. (Erre mondja Hernádi este: - Igen ám, de 68-ban Prágában nem lőttek... tovább tart a dermedtség.)
Hivatalos levelezésemet intézem. Titkári teendőim kilenc levél megírására kényszerítenek egymás után. Hogy lehetne körülményeim közé az elmélyült munkát is beleszorítani?
Hernádi dühöng és vigad egyszerre. Mondja: Pécsen a színészek utálják, gyűlölik a Falansztert, az igazgató szerint viszont ebből a darabból nagy siker lesz. Hivatalosan is fenemód pártolják az ügyet, nyilván feledtetni szeretnék a Csurka-darab letiltását.
Gyula tajtékozva szidja a Hungária-klikket, Zelkkel az élen, aki abból, hogy bezzeg Hernádi darabja megy, azt szuggerálná, hogy ő konformista. Abban igaza van, hogy azon a táján osztják a hazai zsenik vitézi telkeit, s Gyulát azért nem veszik be ma sem, mert kezdetben se volt az ő emberük.
Sűrűn töltöm a szamorodnit. Barátunk ettől eleinte fölélénkül, aztán meg annyira elbángyorodik, hogy le kell feküdnie. Felesége háta mögött háromnegyed órán át szabályosan horkol.
Blaga Dimitrova tiszteletére sokan gyűltek ma össze a Bolgár Központban. Gergely ÁgnesseI, Kada Júliával, Juhász Péterrel beszélgetve teljesen kilendít biztonságomból, amikor a rövidre nyírt hajú Nino közli: tudom-e a hírt, hogy a hónap végén megy haza végleg? Ő lesz a Kulturális Kapcsolatok otthoni igazgatóhelyettese. Búbánatosan hallgatom Dimitrova verseit, Ágnes regénybevezetőjét. Nem így képzeltem Nino sorsát életemben.
Unom a Csarakcsieva játszotta Chopineket, a szendvicsevészet utáni kedélyes együttlétet is fonákjáról látom. Tetszik Blaga emlékezése a nálunk bolgárkertészkedő nagypapára, aki titokzatos magyar szavakat mondott előtte tirnovói gyerekkorában. (Nino érzelmességgel köszönti, aki 1954-ben első verseit közölte a Szettemvir-ben.
Nino ragaszkodik hozzá, hogy néhányan még menjünk el a vendéggel valahová. Bejelentem ezt Sárikának, s egy másik Sára (Karig) mellé préselődve megyünk föl a Gellérthegyre. Mögöttünk Kada Júlia, Gergely Ágnes közt Dimitrova, egy másik kocsiban Toso Doncsevék, Szvetlozar Vaszilev és Csarakcsieva.
Ninót a Citadella bárban is úgy ismerik, mint a rosszpénzt. Pár napja láttam mozifilmen ezt a panorámát, mely az ablakból nyílik, valóban marvellous, ahogy Blagának mondom. A hölgy tud angolul is, oroszul is. Karig Sára foglalja le főként. Mellettem Nino Ágnest traktálja a Nagy László-fordítás miatti kétségei vel. - A "Pártom, te kardos angyalom" -at le se lehet fordítani. A "kardos angyal" bolgárul nyelvi képtelenség. .. Először látom Ágnest feloldódottan nőiesnek. Ujjai olykor Ninó bongyor fürtjeiben csavarognak. Én a kéknyelű ivása közben is szikkadtnak érzem magam. Örülök a tovább állásnak, csakhogy Ninóban még mocorog az ördög, s most a pesti éjszaka "ismert alakja"-ként egyenesen a Pipacsba lódít bennünket. Ott majd kapunk bablevest. Éppen Torday Teri és Ungvári Tamás jön ki az imbolygó fényű teremből. Egyedül semmi pénzért se jönnék ide. Ungváriék asztalsorának sarkán kapunk helyet. ÁgnesseI Tomi szívesen fecseg. Köztünk is előkerülnek a régi dolgok. - Egyben volt igazad - mondja. - Sejtem. Hernádiban... De ő igyekezett is jóvátenni tévedését.
Már éppen kanalazom a bablevest, amikor Terike átnyújtja értem vékony karját: - Nem táncolunk? Ezt nem lehet kihagyni - gondolom. Féltem, sokkal magasabb nálam, de ha kicsit ágaskodom, tűrhető pár vagyunk. S milyen odaadó a lelkem! Simul, amennyire csak lehetséges, arcát halántékomhoz dönti, kösöntyűs kezével mindenféle figurákat csinál, csak éppen beszélni nem tudok vele... Tomi azt mondta neki, "nagy költő" vagyok, ennek köszönhető a vehemens érdeklődés. Később a pár japán módra (együtt) elmegy WC-re, s elfelejt visszajönni. Egy illatos muszlinsálat itt hagyott rám trófeaként. Kada Julival is táncolok. Ő bennem a "relax"-ot dicséri, én meg benne a gyors reflexeket. Ő veszi észre, hogy Csukás sőt Csurka is ott tömörlik a táncolók közt. Mikor meglát, a zongora hajlata fölött felém nyújtja vastag kezét. - Mit szól ehhez a Laci bácsi? - játssza a botránkozót, Németh Lászlóra célozva. Egy-két fordulóra magához ragad s közli, hogy seggrészeg. Csukás talán Horváth Gittát karolja kétfelől. Ágnes is táncol, tetszik, hogy jókedve, elevensége nem hervad. Hanem most már tényleg jó volna menni: fél öt van. Konzumnők, rémes pofák közt fordulunk ki, újra bezsúfolódunk hatan a Mercedeszbe. Nino sorba adogatja le a nőket, mindegyiktől puszit kap. Közben érzem benne a fölgyűlt keserűséget s a végzetességet. Sejtem, hogy nem lesz hajlandó engem hazavinni. Úgy fordul ki a Szent István körútra hogy az előttünk menő rendőrkocsiból derékig kihajolnak megnézni, kik vagyunk? Diplomáciai testület! Hagynak futni bennünket. Hiába spekulálok arra, hogy már és még nincs nyitva semmi. Saját territóriumába, a Bolgár Központba be tud hatolni Nino. Sört, ennivalót is talál a hűtőszekrényben; cigarettát hoz, s a hajnalló Révay utcai ablakok előtt elkezdi vad monológjait. Blaga Dimitrován való sajnálkozása (ő az oppozíció háttérbe nyomott főalakja otthon) hamarosan átcsap vádaskodásba, hogy mi, magyarok, hülyék vagyunk. Én is, akit legjobban megszeretett. Sznobok vagyunk, egoisták, nem értjük, hogy inkább velük kéne közlekednünk, nem a lengyelekkel, a Nyugattal. Kínosan érint mindez, mert Kada Júliának, Gergely Ágnesnek ma éppen erről magyaráztam. Nem vagyok hajlandó bűntudatot mutatni. Egyszer, valami indulatos kifakadásra föl is pattanok, meg akarok szökni. Utánam jön, visszarángat. Valakinek vallania kell ezekről a dolgokról. Mond majd még kellemetlenebbeket is. Ami búja-baja van, mind elém önti. Mi értelme volt kétévi munkájának? Mire való ez az egész ház? (Megkopogtat ja faburkolatát.) S miért akartam én még a Citadellában is békíteni őt Nagy Lászlóval? Igazán értelmes választ adok, friss érveket N. L. jelentőségéről, de ő nem hajlandó figyelni, újra meg újra belevág szavamba, mondja a magáét. Az avanzsálás mögött tehát ott van benne a kétség: hová, merre tovább? Az iránta való baráti nosztalgia alábbszáll bennem, mert hisz mi joga van neki, bárkinek kevesellni, amit csinálok, ahogy élek?
Végre fél nyolckor hajlandó elengedni. Az utcán szorongatva kezem, többször elkérdezi, nem haragszom-e?
A Még kér a nép díszbemutatójára az otthon feledt jegyek miatt késve érkezünk. Az utolsó sorban ülve alig fér el a lábunk. Szünetben odamegyünk Illyés, Somlyó, Vas Zoltán páholya mellé. Illyés Sárikát - pálfai alapon - állhatatosan szervuszolja. Zavart és barátságos. Somlyót próbálom fölkészíteni, de a vártnál nagyobbat csalódik. Én is sokkal jobban látom a hibákat most. Igazán jónak csak az alkonyi út széléről fényképezett vonulást, a májusfa körüli részt meg talán a visszaesketést tartom. A közönség azért tapsol, végtére a szerzők meghívottal. Illyés egyszerre csak az én kezemet szorongatja: - Gratulálok, András, nem is tudom, hogyan csinálod ... - Miért kell neki gratulálni? - tüsténkedik Vas Zoltán. - Mert a filmet a barátom írta - vágom ki magam. Kullog velem Illyés, dicsőíti a látottakat, de le is rántja: - mintha egy némával találkoznánk, aki nagyon akar, de nem tud beszélni.
Hernádi mint a számonkérőszék jelentkezik, de most már látja, hogy ambivalens a reagálás. - Mindegy, bármit írt Gyertyán a "Népszabadság"-ban, ez a film megy Cannes-ba. S ami még fontosabb, jól áll a Falanszter ügye Pécsen... Volt a próbákon. Ma a pártbizottság is kivonult, s a város nevében - ott, ahol hajdan Pestről kiszorult söpredékként emlegették - sűrűn megköszönték neki a művet.
Délelőttöm irodalmi közügyekkel telik. Mezei András nyugtat, ha új munkatársa bármiben inkorrekt lenne irántam, vele gyűlik meg a baja. Most vall először cionista emigrációja (1948-51) részleteiről. A legérdekesebb, ahogy a kinti zsidó-magyar hitközségekről szól, ahol atillás olajképek alatt Deák-párti stílusban beszélnek az egyházatyák. Ezekhez képest ő kommunista, az NDK-ban revizionista, Magyarországon zsidó, Izraelben menthetetlenül magyar.
Másik beszélgetőpartnerem - kábelen - Somlyó. Határozat van a következő költőtalálkozó előbbre hozataláról (Petőfi-év!), Darvas meghívta őt, próbálta sérelmét feledtetni (amiért legutóbb Sipos Gyula megtámadta: mi haszon volt ebből a találkozóból, s mibe került?). Somlyó azonban nem felejt. Ő nem kapott elégtételt. Még ha legalább valahol ő képviselhette volna a magyar költészetet külföldön! Engem és Csoórit ajánlott új szervezőkként. Munka mellett persze nem tudnám csinálni. Talán kikérnének. Tudom, hogy ez sem megy, de egy okkal több ez arra, hogy Kondornétól magánkihallgatást kérjek.
Kecskemétiek estje (Forrás-est) zajlik a FÉSZEK-ben. A Petőfi- számhoz csinálok javaslatot Varga Miskának. Fél hétre megyek oda. Ortutaytól Batán, Kiss Ferencen át Pribojszkyig, Pócsik Dezsőig és Nyers Rezsőig széles és változatos az emberkoszorú. Stenczer minisztériumi ember mellé kerülök. Megsúgja, hogy József Attila kultuszának ápolásáért és saját költészetemért a Móra Kiadó külön fölterjesztett József Attila-díjra. Eszembe se jut, hogy ezzel a javallattal tovább foglalkozzam. Mátrai Esztert, a FÉSZEK szervezőtitkárnőjét keresem meg inkább ajánlatommal: működjünk együtt reprezentatív irodalmi ügyekben. Mit szólna például a 70 éves Illyés május végén itt rendezendő ünnepi estjéhez? Boldogan vállalná. Éppen a legjobbkor szóltam, hogy műsorfüzetükben is szerepelhessen majd az esemény. Weöresék érkezése is arra jó nekem, hogy Sándortól beleegyezést kaphassak az írószövetség-beli Psyché-esthez.
Kondorné a minisztériumban szívesen fogad. Láthatóan nem kételkedik szavahihetőségemben, s méltányolja, hogy ez ideig nem mentem hozzá panaszra. Megszívleli a Bereczkyről mondottakat, ígéri, hogy első és legfőbb ajánlata az ő osztályvezetői kineveztetése lesz. Helyettese meg legyen Pelejtei. Elismeri, hogy mindketten rendes emberek. Bemegyek még Stenczerhez is, kérem, stafírozzák ki Bereczkyt, mert Kondor Magdának (ki 1951-es minisztériumi rövid együttműködésünket szívesen visszaigazolta) most már csak egy aggálya van Bereczky miatt: elfogadják-e őt járatos emberként, vajon eléggé író-e?
A Múzeum utcában éppen újságolnám a történteket Pelejteinek, amikor belép Iszlai. Nagyon a bögyömben van, amióta hallottam (éppen Pelejteitől) "búcsúnyilatkozatát": - Most ugye, megkönnyebbültetek, te is meg Bandi, hogy elment a "Törtető?!" Különben így igaz, azzal a különbséggel, hogy mindenki megkönnyebbült.
Este a Hajnal Anna, Keszi Imre pár van nálunk Gergely Ágival. Idejövetelük során sokáig tévedeztek. Imre még itt is liheg, szuszog. Kevés étel-ital fogy. Félnek a gintől, de azért jól érzik magukat. Anna két szép verset mutat, boldog, amiért dicsérjük. Amit egy guevarista lányról elítélőleg mond, helytállóbb, mint Ágnes érvei, ki a szerkesztőségbeli ultrabalos ifjakat próbálja megérteni. Azt hiszem, két év se kell hozzá, Ágnes rosszul fogja érezni magát az "És"-ben. Most még természetes neki, hogy Faragó Vilmos vezeti be estjét.
A Rákóczi téri Ruhaipari Szakiskolában Kiss Ferenc beszél rólam, és Bánky Zsuzsa mondja verseimet. A vártnál jobb minden. B. Zs. a Dicséretnél majdnem elsírja magát, utána egyre nagyobb a sikere.
K. Feri pedig, ha dadogva is, de értelmesen fejti ki, mi érték van abban, ha valaki költő és ember, és kívül tudott maradni a nagy megtévelyedéseken. B. Zsuzsa Közben K. F. háta mögött egy szelet papíron pár sort nyújt át: "Nem rémes, hogy fél óráig kell magyarázni arról, hogy egy költő lehet rendes is?"
Éppen odaérek Sárikával Az Egyetemi Színpadra. A holnapi szövetségi taggyűlésre felutazott Csorba Győző Takáts Gyulától tudta meg, hogy lesz ez a Psyché-est. A véletlen folytán éppen mögéjük ülünk be. Nagy öröm.
Rendkívüli élmény Csernus Mariann Előadása. Weöres Sanyi bevezető szövege is bűbájos, de az elhitető erő kényszere főként a versek hallatán, s az Ungvárnémeti Tóth-féle epizód okán ragad el bennünket. Ha valami zseniális napjaink irodalmában, ez a lírai sokszorozódás, kivetülés bizonnyal. S mennyi valódi poézis a kunéros játékok közt! Sárika majd megpukkad a nevetéstől, amikor ilyeneket hall: "a serbedlin ülve bömbölt", vagy ahogy Beethovent rángatják, be ne lépjen a "pocsolá"-ba. (Itt János is eszébe jut a saját használatú potolával.)
A szünetben sok jó fiatal arcot látok s néhány költőt. Kínosan érint, hogy Vas Pista akkora elánnal gratulál Janus-fordításomhoz. "Minden irigységem, csodálatom, amiért a viam voremust így meg tudtad csinálni." Gyorsan áthárítom az elismerést a mellettem álló két fordítótársra, Csorbára, Takátsra. Nekem könnyebb a dolgom, amikor az előadás végén megyek gratulálni a szerzőnek és előadónak.
Elkésem egy kicsit a taggyűlésről. Darvas már szónokol. A Szövetség munkájának taglalásakor, amint sejthető volt, külön kiemelésben részesül a Költőszakosztály átgondolt tevékenysége, melyet a pályakezdők integrálásáért oly következetesen folytatott. "És bár nem kívánunk személyi kultuszt csinálni, mégis erről a helyről szeretném megköszönni Fodor Andrásnak..." No, ilyen nyilvános dicséretben se részesültem még! Érzem is aztán a felém fordulók hangsúlyaiból ("minden idők legjobb titkára"), kérelmezéseiből (Káldi János), simogatásából (Solymos Ida), az általános figyelemből, hogy egy fokkal fontosabb lettem. Mindez arra is jó, hogy bátrabban eredjek Illyés nyomába. Ismertetem vele a FÉSZEK Művészklubbal való írószövetségi együttműködés tervét, melynek első nevezetes eseménye az ő ott rendezendő szerzői estje lenne. Méghozzá nem a születésnapon, hanem május végén, a könyvhét előtt. Illyés szabódik, de hangja, gesztusai jól érzékeltetik minden gondolatát. Fiatalosnak, jókedvűnek látom. Végül is örül a fölkérésnek. Ki vezesse be? - kérdem. Gondolkodás nélkül vágja ki: - Weöres Sándor.
A hozzászólások nem érdekesek. Némelyik olyan hosszú, hogy Boldizsár joggal küldi föl az elnöki asztalhoz előttem írt céduláját: "A lovakat lelövik, ugye, de a hosszú felszólalót nem..." Eörsi okos, taktikus szöveget olvas föl könyve betiltása ügyében. A továbbiakban inkább a folyosón látott, futólag érintett társakra emlékszem (Lajta Kálmán, Somlyó, Kormos, Hajnal Gábor, Demény, Tornai, Orbán, Bába Mihály, Sándor András, Szász, Gergely Ágnes, Mezei András, Pákolitz, Arató, Szederkényi, Urbán, Takáts, Ungvári...).
Ott kell hagynom a gyülekezetet, mert Hernádi ma esti pécsi bemutatójára ígérkeztem el. A családot szállító egyik kocsiban nekem is jut hely. (A Kende Jánoséban.)
Gyula fesztelenül jókedvű, élcelődik Darvas dicséretén. Úgy látszik, valóban elnök vagy főtitkár leszek a Szövetségben. Remélem, a keserű poharakat eztán is el tudom "mulasztani" magamtól. Idegességet már csak a pécsi szállodában veszek észre a szerzőn. Tüskéséket nyomatékosan meghívta, találkozunk is a nézőtéren. Különben elég kevés az ismerős arc.
A nyitott színpadon eleinte zavar a sok tánc, később a szöveg és az alakok mindinkább helytállnak. A szituáció lassan éleződik. Mintha egy tsz vezetőségében lázadna föl az agronómus, a főkönyvelő és a párttitkár. A négergyilkolás inszinuálása óhatatlanul a koncipiált perek hangulatát idézi. A tárgyalás gyors berendezése, lefolytatása, Bujtor kiváló alakítása révén hitelesen kétes, az ügyvéd utólagos ellenbizonyítékai látszólag ingatagok. Mégis, amikor a bizonyító médium főbe lövi magát, a dráma újra feszes lesz; még lehet hinni a magára maradó pár (Tímár Éva Holl István) heroikus újrakezdésében, de aztán újra jön Dana ezredes az embereivel, 24 órát ad a távozásra, különben előveszi a fiú elleni bizonyítékot, amit az agronómus szolgáltatott ki. A fiú hasba szúrja a rendőrt, a rendőrök puskatussal agyonverik a fiút. S marad az elsötétülő színen Francis Wright a szokott, kultikus mozdulattal, kétfelől a combját ütve, a végső kétségbeesés jajszavaival, akár egy kiszolgáltatott állat.
Becsületesnek, jónak érzem a drámát, a közönséggel együtt tiszta szívvel tapsolok, míg csak ki nem lép a Falanszter nagyhajú szerzője. Tiborral hamar egyeztetjük jó véleményünket. Megkeressük az igazgatói irodát, gratulálunk Síknak, Nógrádinak és Hernádinak, ki most semmi veszedelmes extravaganciát, aktualizálható allegóriát se lopott a színpadra, de elképzelhető, hogy ez a műve maradandó lesz.
A színészek mulatságaiból azt látom, ugyancsak megszerették a darabot.
Ebéd után meglátogatom társbérlőnket, Marci bácsit a kórházban. Viszek neki narancsot meg a "Labdarúgás" képeslap új számát. Az öregúr felettébb megörvend. Fiatalabb barátai, Bojtárék ülnek ágyánál. Igen szimpatikus emberek. Az asszony még szemrevaló is. És mennyire szeretik a verseket! Arany Toldiját hallva még könnyeztek is. Marci bácsi dicsekszik, hogy én "József Attila költő" vagyok. - Csak maradjon ilyen szerény - búcsúztat Teréz. Marci tata tehát elégedett sorsával. Már kétszer ült a napon. Látom mindenfelé hitsorsosait, akik így együtt sokkal szimpatikusabbak, mint külön-külön. Becsületes vidéki arcok. Különben pedig olyan itt, mintha Izraelben volnék. Az elhanyagoltság, kosz csak családiasabbá teszi a hangulatot.
Latorral, Domokossal megyek Vekerdi Jóskához a József-napi kollégista murira. Azazhogy "muri" nem lesz, mert az ünnepelt tiltakozott a szeszes italok ellen. Hatalmas szerencsi doboz bonbont viszek neki. Érkezésünkkor már alig van üres hely, de a létszám még megkétszereződik. (Orosz L., Szabadi, Tarnai, Horányi, Szepesi, Ritoók, Tőkés, Rózsa, Fügedi, Farkas, Nagy Géza, Rusvay, Bornyi, Benyhe, Sarkady...) Rusvay közvetítésével itt van Brusznyay Árpád tenyeres-talpas lánya, Margit is. Gordonkáját is elhozta, játszik rajta Bachot, Poppert, Saint-Saens Hattyúját. A papa vidámságából szorult belé valami, szigorából kevesebb. Jóska a március tizenötödikéi összefogdosásokról tudósít, Benyhe viszont leszólja a randalírozó guevarista ifjakat, akik csak hőzöngnek. Lektor barátaim az urdu és cigány szótárban bogarásznak pajzán szavak után. Jóska Bari Károllyal való megismerkedéséről is tudósít. Tehetséges költőnek, de igazi hazudozó cigánynak tartja, ki maga újítja a nyelvet sehol sem található szavakkal.
A fojtogató melegben az összekevert italoktól szenvedve, nem bánom már, ha útra kerekedünk.
Csűrös Miklós jön, mutatja Népszavába írt recenzióját Beney Zsuzsáról. Jól fogta meg a költőnő elvontságában is hiteles líráját, emberi mélységét.
Nino Nikolov búcsúzkodik s kér bocsánatot a részeg hajnalért, nem tudja, miket beszélt.
Tornai elmondja a taggyűlés nem túlságosan érdekes folytatását. Továbbadja a Nagy Lacitól eredő nevezetes információt is, hogy Darvas, Dobozy a legutóbbi közgyűlés szavazásakor kibuktak a választmányból, de a szavazatszámláló főmegbízottat, Féját rávették, hamisítsa meg az eredményt. Jóska levonta a konzekvenciát, többé nem vesz részt ilyen gyűldékben.
Többen is jönnek asztalomhoz, legjobban Kormos Pista ballonkabátjának örülök. Lemegyünk kávézni. Újságolja, hogy Puskás Karcsitól tudja már a József Attila-díjasok hivatalos névsorát. Ő és László is II. fokot fog kapni. Örül, hogy Lászlót nem nyomták le - ahogy tán híre volt - a III. kategóriába. (Jó, hogy én nem vettem komolyan jelöltetésemet.) Pista a Juhász Feri-féle új szerelmi botrányról is tudósít. - Tudod, olyan ez, mintha belépett volna a munkásőrségbe... Arról is hallok, hogy Kováts Miklóst Rázsó Gyula nagy hadvezérekről írt könyvének Rommel-fejezete miatt netán leváltják.
Bulla jókedvűen készül az állásváltásra és sikerszériájában bízva behozta novelláskötete anyagát. Diktálom neki a Kardoshoz írandó levél szövegét. 13 írás van a gyűjteményben. Bízom sikerében én is.
Sárikáék Dávid egykori ápolónőinek látogatására mentek. Megható lehetett, amikor Juhász Margit múltkor utolsó mondatként kivallotta: "Tudom, hogy nem sokat számít, de én nagyon szeretem magukat."
A FÉSZEK nagyterme tele van. Hubay beszél a PEN Klub nevében, aztán Kenyeres Zoltán mutatja be Jobbágyot. Legnagyobb szellemként, akivel életében találkozott, Fülepet említi. De őszerinte Chagall és Picasso nem fért össze, mint ahogy Lukács szerint Kafka és Thomas Mann se. S az a baj, hogy a tanítványok ezt a vagy-vagyot vették át. Szemtelen alak! (Legalábbis nem olvasásra használja a szemét.) Legalább És-beli interjúm utolsó passzusát ismerhetné!
Gergely Ágit Faragó fölényes könnyedséggel, de semmitmondóan vezeti be. Versei közt vannak megkapóak. (Keserű gyökerű, Halak). S végső saját szavalatában a szerző meghatóan zavarban van. - Még a lábam is reszketett - mondja, miközben körülveszik volt tanítványai, köztük Puskás Ildikó.
Simonyi Imre estjére megyek a jó idő miatt kihalt Váci utcán át. Mint sejthető volt, gyér a közönség. Faragó, ezúttal is bevezetőként, felfedezésével kérkedik: egyszer merészelt József Attila-díjat javasolni S. I.-nek, azóta se kapja meg.
A beteg Latinovits helyett Papp János ugrott be. A hölgyek Váradi Hédi, Ilosvay Katalin, Ronyecz Mária mondanak egy-egy hatásos darabot. Leginkább a besúgásról való pályázat tetszik. Kormosnak is, merthogy rajtam kívül csak ő itt a költő. No meg persze jelen van Hubay. Bemegyünk az öltözőbe. A torz Krisztus viseli megcsúfoltatását. Nincs körötte semmi a megjósolt nagy fölhajtásból. A színészek ész nélkül elszeleltek. Ő azért kitesz magáért, valóban remek előadó. A Tímár József-es vers, amit kéziratban még Tüskés szerkesztői asztalán láttam, mennyivel jobb, mint olvasásakor. De a minapi "És"-ben már olvasatra is oly megragadó N. L. 70 évest is oly meggyőző erővel mondja, hogy már-már elsírja magát. Szegény ördög, megértem, hogy nehezen hagyja abba, és hogy legalább engem hív egy kávéra. Faragóék jönnek még és Tompa László. De legalább fölírhatja Németh László címét, érdeklődhet róla és Vekerdiről.
Sok jó emberem van jelen a Lengyel Kultúra Rózewicz-estjén. A műsorról azonban - noha minden részletét én tartottam kézben - megoszlanak a vélemények. A főköltemény, a Síkság, nem hangzott elég drámaian. A Patetikus költemény, Az úgynevezett líra..., az Összefoglalás tűrhető, de igazán csak a két utolsó vers, a tizennégy éves gyerek haláláról szóló meg az Elbeszélés az öregasszonyokról szól kedvemre valóan. Kovács Endre bevezetője barátságos légkört teremtett, Körmendi Klára jó stílusérzékkel, a semmibe pilinckázó műveket zongorázott. A befejezéssel én voltam suta, mert nem hajolhattam meg az igazi szerző helyett.
Lator eltorzult arccal szidja a szavalókat, neki Ronyecz is rossz volt, Jerzy Robert Nowak, Kiss Csaba (újabban Kiss Gy.-nek írja magát) régi hű embere viszont ragyog a lelkesedéstől. Sochacki igazgató is viruló kedvvel magyaráz és több konyakot engedélyez. Vannak, akik a nagy költőről beszélnek, vannak (rádiósok), akiket csak az ital érdekel. Ami pénzt kapok, azon "félig-meddig vendégeimet" meghívom az Abbáziába. (Harminc közül vagy tízen követnek.) Ágh Pista méltatlankodik, hogy Buda József Attila-díjának elmaradása tűrhetetlen, Dénes Pista témája Latinovits. (Az egész város a színész veszprémi botrányán csámcsog.) Bába Miska, ki velem együtt észlelte Kerényi Grácia távollétét - diadalmasan iszik. A szomszéd asztalnál Lázár Ervin teszi ugyanezt. Dicséri ő is Janus-fordításom refrénjét. Ágh Pista is tudja, hogy bátyja az "emésszük az utat"-tal operált. Netán mégiscsak Árkádiában élünk, ha egy-két verssornak ekkora közvélemény visszhangozhat. Abból pedig, ahogy ezek a fiúk legjobb riválisaimhoz mérnek engem, érzem a tiszteletet is. Éjfélkor végre kidobnak bennünket. Bába magukhoz invitálna, de inkább mi hívjuk őket. Megint kiderül, a feleség és Anna lányuk milyen kedves. Az utóbbi a Szép versekben lévő Az újszülött legérdekesebb sorait találja meg ("... árulás jege koccant a szemekben."). Illusztrációként ugyanebben a fényképes kötetben megmutathatom a szóban forgó személy cipőgombszemét is. Nosza árad a panasz Miskából. Kis híján a "Magyar Hírlap" is megkapta az illetőt munkatársul.
Gratulálok Kormosnak a József Attila-díjhoz. Örül, hogy jó társaságban volt. Nem sokkal később Lator jelentkezik, hív házi ünnepségükre. Budára menet útba ejtem a Berlint. Bulla, Bisztray ül ott nagy korsó sör mellett. Hamarosan jön Lakatos András is, előveszi a kék átlátszó dossziéban levő kéziratot: Elfelejtett tél farkasokkal. Ádám gyerekkori emlékezései. Remekműnek szóló tisztelettel szól róla. Olykor még Sütő könyvénél is szebb. Egy korsó sört iszom a bizalom jegyében, s megyek tovább a Kupeczky utcába. Ott még egyelőre Latorka uralkodik. Dolgozatot ír Az egri csillagok tájképeiről - anyai segítséggel. László kiadói ünnepeltetéséből érkezik. Vörösbort iszunk. Most megtapasztalta, a hivatalosok mindjárt komolyabban veszik az embert attól, hogy megjutalmazzák. Ilku külön asztalhoz ült vele, fölemlegetve a régi emlékeket. László apja kétszer is megmentette őt. Elintézte igazoltatását, majd sógora, a főispán telefonjára kiszabadult a háromnapi ütlegeléses börtönből, ám ha László nem kap díjat, Ilku sose kérdi meg tőle, mi van az édesapjával.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap