Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Meg kell írnom Csernus Mariann Psyché-estjéről a Film-Színház-Muzsikának (Illés Jenőnek) ígért cikket. A műről is bizonyítani szeretném, csak Picasso, Stravinsky, Pessoa proteusi alkotóképességével mérhető.
Éjjel János ugyancsak kicifrázta nyugalmunkat. Két óra hosszat beszélt, vizionált. Didókat (kígyókat), bulárikat (bogarakat) látott.
Sokáig ittunk, Ágh persze nem tudott a korai vonattal elutazni. Ott találom lent a kávézóban. Sört iszik, majd részt vesz a Népfrontnál való hivatalos találkozón is. Nehezen tartom magam, egy korty cseresznyepálinka is megárt. Ötletet azért tudok adni: a Biennále köztes éveiben rendezzen Győr dunántúli költőtalálkozókat.
Mónus vesz át az ebéd utáni programra. A kötöttkesztyű-gyárig autóban rángatva úgy fölkeveredik a gyomrom, hogy a zegzugos üzem (volt tiszti kaszinó) frissen festett folyosói után a csinos igazgatói szobában legszívesebben okádnék egyet... (de lehet, az sem sikerülne.) Rémes, nem tudok egy helyre nézni, mert forog velem a világ. Eközben kell hallgatnom az ifjú igazgató dicsekvéseit, sőt a testes párttitkárnő kérdéseket vár... Egyet nagy nehezen kinyögök. Ezzel beletrafálok a női foglalkoztatottak társadalmi problémáinak legközepébe.
Lesz, ami lesz, menjünk a tett színhelyére! Ott csoda történik, mert az ötven nő érdeklődése szinte lángot vet köröttem. Versmondásaim után szinte nem akarnak elengedni. Érdeklődésükkel a legmélyebben megfognak, alig beszéltem valahol ilyen nyíltan élet és irodalom személyes vonatkozásairól. A szeretetnek és hozzámértésnek ebben a klímájában - mely a bölcsész értelmiségét is felülmúlja - gyógyulok kicsit. Csak utána az igazgatói irodában, az üzemben, ahol a "szellemileg" megismert nők döbbenetes rabszolgamunkáját látom - környékez megint a rosszullét. Alig várom, hogy az autóból kiszállhassak. Elátkozottként sétálgatok a győri utcákon...
Az állomás peronján meg azonnal lefülel Szíj Béla. Persze hogy odaül a vonaton, ahová én. Körülményeskedő, agresszív stílusában végigbeszéli az utat. Mártírként tűröm, olykor-olykor egy-egy információt is elraktározva.
Egyedül vagyok itthon, mennék vacsorázni, mert majd kiesik a gyomrom. Az Alkotmány étteremben németek hopszaszáznak, nincs étel. A Lidóban pedig szinte sistereg a levegő a sör és a konyhabűztől.
Mindezek után visszatérve, kezemben egy győri asszony reszketeg betűkkel írt levele. 23 évi boldogtalan házasság, férje leleplezett viszonyai után öngyilkosságot kísérelt meg. Férjét egyelőre száműzte, amit vádként ellene fordít, színigazságnak látszik. A kamutyiság, a roppanó nagy csend, a sznobizmus mögötti életesség hiánya ebben a családban eléggé nyilvánvaló volt. De szegény asszony se a férfiak öröme. Két napig se tudtam volna mellette élni. És most azt hiszi a jámbor, levelében attól aggódik, hogy Sárikát netán veszélyeztetné további barátságban maradásunk.
Írni kezdek az íróasztalomnál, de olyan súly nehezedik agyamra, olyan rossz nívón fejezem ki magam, hogy inkább abbahagyom...
A Költészet Hete (jobb híján így nevezem) naponta ád nekem munkát. A hosszan előkészített költők-zeneszerzők tegnapi estjével jobb nem dicsekedni, pedig a gondosan megírt bevezetővel szentesítettem az egyenetlen műsort. Mára úgyszólván csak Kormos Pista fellépésére, Hajnal Anna, Vas, Takács Imre verseire, Molnár Piroska nemesen egyszerű, átélt szavalataira, Kocsár Nagy László-zenésítésére emlékszem szívesen. A mai napra azonban kellemetlenségei miatt még inkább fogok emlékezni. Fábián Zoltán vett rá, hogy vegyek részt a József Attiláról elnevezett iskolák ez évi találkozóján. Úgy kezdődik, hogy Miskolcon egy csudára kiöltözött, hosszú kék sálas, kipingált tanárnő, Sz.-né Fitos Éva fogadja a velem egy vonaton érkezett Keres Emilt, mert természetesen ő a fővendég, nem a költő. A kocsiban is csak neki duruzsol. Röpködnek a Tűztáncos idők szólamai, nevei, jelszavai. A Hölgy hamarosan tudtunkra adja: ő az iskola párttitkára, hogy anyja is párttitkár volt, apja pedig államvédelmis. Ehhez képest most egy fából faragott divatdáma, akiben fikarcnyi kedvességet sem találok. A táj, amin átkocsizunk, a "Leninváros" környéke zavaros vidék. Élére állított kockacukor-épületek, sóderért járó dömperek, kavicsbányák-hagyta tavak. Az igazgatói szobába - ahol reggelit kapunk - egyszer csak besorjázik Gosztonyi miniszterhelyettes, Gálos Tibor és Benczédy József.
A szavalóverseny szegényes keretek közt zajlik, a versenyzők kínálata is gyengébb. Ki volt az a szamár, aki A távol új és új egeket szór c. József Attila-versvariánst adta fel kötelező költeményként? Szavazataim többnyire egyeznek Keresével, de az összesítéskor kiderül, akiknek legtöbb pontot adtam, a Kardos Judit nevű pesti, Cifranics Zsuzsa nevű ózdi lány messze lemarad. Sok fontoskodás, közoktatási hivataloskodás, elvtársozás közt az egyetlen üde pont Benczédy. Mellesleg most tudom meg, hogy Eötvös-kollégista volt, azelőtt végzett, hogy én bekerültem.
Legnagyobb szenvedésem a délutáni klubfoglalkozás. Sz. F. Éva bemutatja a József Attila költészetéből csinált 40 perces proletkult műsort. 13 fekete mezes ifjú mondja szegény költő verseit összevissza. Recsegős lemezről közbeadagolják a Mondd, mit érlel Vándor-kórusos feldolgozását. (El kéne végre temetni ezeket a dolgokat.) A gyerekek közt inkább a vendégiskolákból lennének bátrabb kérdezők, de a puccos hölgy folyton belém köt: "Nem értek egyet..." - Igenis az irodalom nevelő szerepe elsőrendű... - (Es hol marad akkor a pártosság? - És miért nem beszélt Váci Miskáról?)
Fertőzöttnek érzem magam, de Benczédyékhez kötve, még az ünnepi műsort is ki kell bírnom. Egy szimpatikus, Takács József nevű ózdi tanár velem együtt dühöng a "reprezentatív vendég" modoros szavalatai miatt.
A nap eseménye a Bábszínház Háry-előadása. Dáviddal megyek a kapott tiszteletjegyekkel. Eleinte azt hittem, meg se közelíti ez a produkció a Petruskát . A külön adaptált zene és hang miatt valóban ingatagabb az egység, s az első jelenetek nem különösek. Hanem amikor megérkezünk a Burgba - mely egy tulipánosláda-mintával díszes almárium megelevenedő figurális köcsögeire, bokályaira, mézeskalácsaira alapozódik -, új és új ötletek sziporkázásában gyönyörködhetünk. Nagyon tetszik például a harangjáték, az angyalokat ellenmotívum idején elkergető kis lapátos ördögökkel. Remek Napóleon megjelenítése. Az empire vonalú, arany babérlevelekkel díszes valamiség fölött egyszer csak fölemelkedik a hatalmas hajókalpag, s balról-jóbbról három sorban a muskétások. Háry egy-egy suhintására fejre állnak, s piros szín önti el őket. Napóleon összemegy... Pompás a bevonulás, ahogy Ferenc császár Nixből megmentett lánya (az is kitűnő részlet, ahogy a szőnyeg kinagyított mintalépcsőzetén handabucskázó Mária Lujzát Háry elkapja!) menyegzőjét készíti. Ferenc behívja a gyerekeket: - Ismerkedj a családdal! Kis betlehemi figurákként ugrándoznak ők az angol gyerekek énekére. Apjuk elnézést kér: még csak így tudnak magyarul. Az "Ábécédé..." énekben pedig előttünk bokázva változtatja alakját az X és Y.
Sok ilyen ötlet kap nyíltszíni tapsot. Az utcán mellettünk megy el a kicsit csámpás József Eta, a nagybácsi fejformáját hordozó fiával.
Huszonegy éve nem látott kedvenc szemináriumi növendékem, Agner Mária kezdeményére hívtak meg a Somogyi Könyvtárba, hol még sohase voltam. A gyerekkönyvtár vezetője, Lukácsy Sára és Péter László is várt az állomáson. A könyvtárvezető Bezerédy szívesen fogad. Kérésemre összehoznak a volt kaposi tanár Marián Miklóssal, kinek csak az arcom ismerős (nem csoda, mivel az én osztályomat sosem tanította), de nevem hallatára földerül sovány arca. Elkérdezi, mit, hogyan csináltam. Kellemes fél órát töltök Péter Laci Tiszára néző szobájában. Kecskeszakálla is kifejezi munkájában jól kamatozó csökönyösségét. Nem ismerek nála jobb helytörténészt. Beszél aktuális munkáiról: az utcanevekről, a Juhász Gyula-kiadásról. Lokálpatriotizmusa kellemes. Dedikálja Tömörkény-kötetét, mutatja, mit írt Németh László 70. születésnapjára, melyen a párt fölháborodott. (Noná, a középkádereket ostorozta benne.)
Mária 40 éves. Férje két gyerekkel itthagyta. Szeretetre méltó teremtés most is. Ő kísér a halászcsárdába, ahol Polner Zoltán lep meg József Attila-könyvemmel. Örül, hogy az általa fölfedezett fényképet belevettem. Később a Tisza-parton sétálva babonagyűjtéséről áradozik, a nép képi látásáról. A szegedi irodalomról keveset beszél, nincs jóban Iliáékkal. Séta után Péter ültet kocsijába, s megmutatja a város főbb nevezetességeit: az alsóvárosi (kolozsvárira emlékeztető) templomot, melynek környékén vásárok voltak, s netán oda temették Dózsa fejét. Ezt a szegedi aspektust, a környékbeli házakkal el sem tudtam képzelni. És Tápé fele menni is jó. Milyen rangos az Árpád-korban alapozott templom! Kimegyünk a Tiszához: élénk mezők, körgátak, virágzó fák, napsugárdíszes oromzatú házak, jó arcú magyarok, a Juhász Gyula-látta bádogkereszt. Aztán újra a város nevesebb utcáiban csalinkázunk. A Marx téren van szerencsém a börtönhöz; illetve ezt így csak kísérőm mondhatná, aki meg is lakta. A Dóm környéke az ott éktelenkedő ülésszerkezettel nem hágy bennem emléket, inkább a Fodor utca, a Klauzál tér, leginkább pedig a Széchenyi tér, melyet az ország legszebb tereként is elfogadnék.
P. L. valószínűleg egyetemi ügyekben bukott le. Mutatja, hol lőttek bele a felvonulókba a félegyházi kék ávósok. Ö csak szerencsévél menekült meg a golyóktól. Itt van a falmélyedés, ahová behúzódott. Ez a virtuális mozzanat meg a két szovjet emlékmű: külön a tiszteknek, külön a közlegényeknek, kissé borzongató. Most először látom szépnek a városházát, a tér sok zöldje, fája, bokra, a körötte lévő házak, a szomszédos Virág cukrászda is Zágrábot juttatja eszembe.
Pontosan 4-kor ott vagyunk a gyerekkönyvtárban. Szegényes ünnepség. Szavalatok, betanult szövegek után kötetlenül és könnyeden szólok a Szegeden diákoskodó költőről és arról, miért írtam könyvet róla. Kérdéseket is kapok, majd jönnek az énekkari szakik, s végezetül elmennydörgik a Mondd, mit érlelt, már ki se rázhatom a fülemből.
Hallom azért az egyik könyvtároslány ízes beszédét is: "Olyan kis girnyó pali vót..."
Az Európa Könyvkiadó Tvardovszkij válogatott kötetének egyszemélyes fordításával kínál. A fonyódi nyaraló renoválása miatt anyagi kényszerből is el kell fogadnom.
Bulla elárulja, Bozay palotaforradalomra készül. A nála következő találkozásra a Fülep-tanítványok egy részét nem akarja meghívni, így hát az ő "dugájába dől" az általa indított negyedévenkénti emléksorozat.
A Berlin pincéjében részletezem Bisztraynak prózakötetéről való nagy véleményemet. Nemcsak méltányolja 12 oldal jegyzetemet, időnként elébe jön a kifogásnak, s mindent szorgosan jegyez. Mit se kívánnék jobban, mint ennek a fiúnak szerencsét. Erre iszunk.
Juhász Péter rávesz, fordítsak le egy-két verset Atanasz Dalcsev jövő heti szerzői estjére, különben is társszerzője lennék a tőle kiadandó válogatott kötetnek.
Képeslapok közt válogatva látom, az Új írásban és a Kritikában is Fülepről írnak. Az utóbbi címlapján pedig az az 1919-es F. L.-portré ékeskedik, melynek színes eredetijét a Széher útra költözéskor láttuk Dórával. Micsoda magisztrális szép arc! Lám, meg kellett halnia, hogy városszerte elgondolkoztassa az embereket: - Ki is ez a Krisztus-fejű férfi? Miklós Pali mekkora respektussal ír róla! Akkoriban rá se bagózott. Nem bocsátom meg a kollégiumnak, hogy első találkozás után olyan fölényesen mondták rá: - Szenilis az Öreg.
Megyek Jánossal az Amerikai úti szeretetkórházba. A kis anorákos ördög ugrál örömében, hogy Marci bácsit láthatja. Ott azonban megijed a sok fehérköpenyestől, csak fél óra múltán szólal meg, biztatva az öregurat: - Gyere haza! Marci bácsi jobban hall, vígabb kedvű, elárulja, hogy májusban tér haza, de csak azért, hogy addigra érkező útlevelével Izraelbe utazzon, ahonnét nem is jön vissza többé. Ottani rokonok csábításának engedve belátta, odakint mégiscsak jobb dolga lesz. Rábólintunk a racionális megoldásra, de sajnáljuk is a kisöreget, talán, mert alig volt vele bajunk.
Sok telefon közt Kohut Magda jelentkezik, kedélyesen közli, hogy ő más Illyés-verseket választott magának. A szerkesztő mégiscsak én vagyok. Kérem, legalább az Anteuszt mondja. Nem, őneki nem tetszik, s különben se szereti Illyést. Szó szót követ, s már kapom is büntetésemet: - Én már ki is szálltam az egészből... s lecsapja a kagylót. Sebaj! - gondolom lehiggadva. Ajánlom Mátrai Eszternek, kérje föl nevemben Molnár Piroskát.
Hamburger Klára keres ismét. Magamban már készítgetem a kibúvót, hiába. Azt ajánlja fel, amit tavaly kárpótlásul kértem Bartók helyett. - Írjak könyvet Stravinskyról. Szabaddá lett a téma. Az se baj, ha csak jövőre kezdem el. Tvardovszkij után már bele is gyalogoltam egy másik orosz veszélyes utcájába.
Az írószövetségben Garamvölgyiné szokatlanul ideges: a kibővített vezetőségi ülésre alig jöttek el. Szerencsére Nagy és Juhász jelen van, s Feri realista diplomáciával fontolgatja, hogyan lehetne életet önteni a Szövetségbe. A korábbiak után csaknem nevetséges a Párt leirata, melyben megengedi az irányzatok érvényesülését. [Valójában ezt a lehetőséget még tíz évvel később is úgy kell kicsikarni. F. A. 1994.] Funk Miklós szerint jövő év elejétől meglesz a Művelt Nép -jellegű "tömegművészeti" lap.
Amikor Beney, Kiss Károly, Örvös aláírt belépési kérvényeit viszem az irodába, Fábián Zoli elárulja: Darvas mindenáron találkozni akar velem. Az új folyóiratnál számítanak rám. Én lennék ott a kovász, a felelős szerkesztő... Otthagynám a könyvtárat.
Ez nem olyan egyszerű, gondolom magamban, belül nyomban elhatározva, hogy a könyvtári hátországot éppen most, nem adom föl.
Családi látogatáson vagyunk Lakatos Andrásnál a gyerekekkel. Ők jól megvannak egymással, én fizikailag, lelkileg is rosszul magam-mal. Említem a tegnapi főhírt. András rövid gondolkodás után azt mondja: - Vállalni kell!... majd azon mereng, milyen félelmetes energiáim vannak. Csakugyan vannak? Pillanatnyilag semmi ösztönző se dolgozik bennem.
Még egy kellemetlenség: Szíjártó István írja Kaposvárról, hogy az Üljük körül az asztalt című diákantológia (füzetes összeállítás) miatt a KISZ-titkár becitálta őt s az igazgatót. Az én bevezető szövegemet is több ponton kritizálta. ("Mindennapok lazító kísértései"?? A szocialista mindennapok nem lazítanak.) Különben is sok kedvezőtlen jelzést, jelentést kaptak elvtárs-uraim somogyi szerepléseimről. Egy ilyet szeretnék látni.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap