1972_08.[2]

Fodor András naplója - 1972. augusztus 3. csütörtök

Estém Kormoséké. Próbálok úgy viselkedni, mintha nem tudnám, amit tudok. A hangulatos, jóízű vacsora után a szobába vonulva Pista rukkol ki a hírrel:

- Nagy esemény előtt állunk. Úgy ahogy van, világos zsebes vászoningében megölelem a leendő apát. Januárra várják a kis Bencét vagy Lucát. Pista ezeket a neveket nézte ki. Márta sugárzik a boldogságtól, hajlandó a jó reményre még whiskyt is inni, és sokkal később fekszik le, mint férje előlegezte. Ezúttal fontos dolgokban is érdemlegesen nyilatkozik, dicséri például Hernádi Pécsen megnézett Falanszter drámáját.

Kettesben maradva a Ház Normandiábanról vallatom a vers szerzőjét. Takáts Mézöntője mellett erről szeretnék verselemzést írni. Pista eleinte szabódik, aztán mégis sok mindent föltár a 14 sor hátteréről. Tíz év után teljes frissességgel mond el új részleteket Cécile-lel való viszonyáról, a városmajori (Mészölyék lakásában töltött) négy napról, az Amerikából visszatért professzornő körüli kísérteties időkről, amikor - ha befeküdt volna C. lázas teste mellé, fél évvel tovább kint maradt volna. Különös, milyen valóságosak ezek a történetek, pedig lehet, hogy csak mesék, mint ahogy az sem bizonyos, hogy a Ház Normandiában valóban 1962 őszén készült, ahogy ő mondja. Hiszen minden új versét remegő kíváncsisággal azonnal véleményeztette.

Most a félfrancia lánnyal való szakítás végső okát ebben a kijelentésében summázza:

- "Az Északi-sarkra is inkább, mint Magyarországra..."

Sok szó esik persze irodalomról is. Ő úgy hallotta, az új lap főszerkesztője Benjámin lesz.

- Te akkor mi leszel ott?

- Nyilvánvalóan semmi, és ez így van rendjén.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Telek Zsuzsa [2016.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1973. augusztus 17. péntek

Kecskemét

A népzenei találkozón egymás melletti teremben és egy időben zajlik Vitányi Zene és ifjúság c. előadása és Bálinté a hiteles népdaléneklési stílusról. Bálint - Czigány Györgytől hallott fiunk állapotáról - magabízóan hiszi, hogy nála lesznek többen, de az értelmiségi, szakértői hallgatóság távol marad. Megismerkedünk a csinos Tapasztónéval, a kellemes modorú Mallerrel, kivel hármasban máris Eötvös-kollégista fölényben érezhetjük magunkat. Jelen van Vankóné Dudás Juli meg Zsíros néni. Bálint a régi módon cigánykodik hallgatóságával. Tud bánni velük, itt legalább nem sértődnek meg. Egy galgamácsai menyecske majd megeszi a zsebkendőjét a sok pikáns kiszólás hallatán. Bálint elveivel én legalább egyetértek. Folyton a kultúrát emlegeti, azt, ami a népdal mögött van, ami nélkül a legkiválóbb utánzat is csak utánzat marad. Élvezem a bemutatásokat, a nagyvisnyói pógár katedráról való megénekeltetését vagy a dudautánzó, Brueghel-képre való szőnyi öregasszony produkcióját.

Nem könnyű a házból kimenni. Bálintot ugyancsak körülveszik, de még nekem is jutna egy és más, ha úgy ügyeskednék a menyecskék közt. E tekintetben a kecskeméti találkozó nem különbözik a világ valamennyi hiúság vásárától.

Az Aranyhomok éttermében a Hadzsimu házaspár mellé kerülünk. Remekül megy nekik a magyar, kislányukat is itt akarják taníttatni.

Autóbusz visz bennünket a tábortűz színhelyére. Ahogy besodródunk a nevelőképző udvarára, Frigyesyné csúszik be előttünk, két piros kendővel kötött fejű kislányával... Régi tábortüzek kissé erőltetett változata ez. Túlságosan nagy a térség, nem összeszokott a közönség. Vargyasnak, Olsvainak, de még Kálmán Lajosnak sem áll jól az igrickedés. Kiszólítanak Féja mellé. Az öreg sámán ágálni még tud. Most éppen Voigt Vilmost támadja. A mögöttem cincorászó sándorfalviak kérésére a Bátyám citerált kell elmondanom. Erőltetem a hangom, nem tetszem magamnak. Bálint kazettáját visszaforgatva bizonyítja, nem voltam rossz. Érdekesen pattog a tűz hangom hátterében. A hazai székelyek erre-arra forgó polkájára s a gardont helyettesítő dobszóra fölfigyelek.

Elmenőben Pólyák Feri kínál demizson borral. Előkerül Takács Imre, sőt Csoóriék is. Sipos Gyula idegi érvekkel gyorsan kimagyarázza magát, miért nem felelt a Somogy-ba invitáló megkeresésemre.

Az Aranyhomokban két asztal közt választhatunk: egyiknél Csoóri (Ittzésékkel, Dudás Julival), a másiknál Féja a főnök. Vargyas és Siposék a köztes rezonőrök. Én Heltaival sört iszom, majd átülök Csoórihoz borozni. Komolykodva érdeklődik a kecskeméti előzményekről. Asztaltársasága, úgy látszik, jót mondott Sárosiról, mert fékezi magát, amikor róla beszélek. Nem így akkor, amikor békítő manőverrel a mellettünk elsántikáló (lumbágós) Bálintot mellém hívom. Sanyi, mint a tigris veti rá magát, az őt Takács Imre előtt pocskondiázóra: méghogy ő akar erdélyi lenni?! Tudom, hogy mindkét félnek igaza van, azt is tudom, milyen belső motívumok késztetnék most Bálintot békülésre. Hiába, mert Sanyi nem fogadja el a kinyújtott kezet. Abban állapodnak meg, hogy majd, egyszer szócső nélkül leülnek egymással beszélgetni. / Tudtommal erre máig nem került sor. F. A. 1994.]

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Lengyel Tamás [2016.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.