Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Divatos mintájú kék ingben, frufrus frizurával ül szemben velem Fábián László. Legutóbbi együttlétünk óta "bellemében" is igazán újdivatú ifjú lett. Elszántan szektás. A vele egy megyében született Takács Imrét, anélkül, hogy igazán ismerné, megveti, dilettánsnak, narodnyiknak tartja, de Oraveczért, Bálint Istvánért tűzbe menne. Az utóbbinak vállalja is novemberi bemutatását. Elhatároló véleményeit minduntalan kinyilatkozza, így beszélgetésünk nem éppen dinamikus, de legalább barátságos. Lengyel ügyekben nálamnál tájékozottabb, két hónapig volt kint nemrég. Ficowski Levél Chagallhoz versét sűrűn emlegeti. Most F. L. különben regényt ír. Olyat, ami egyetlen mondatból áll majd.
Bertók Laci jött Pécsről. Könyvét "menetelve a somogyi fák nyomában" dedikációval már előreküldte. Bulla Karcsi hív bennünket hozzájuk Óbudára, Lacit ünneplendő. Négyputtonyos tokaji aszúból iszunk a fiú egészségére. Vidám és felszabadult köztünk, mint aki végre egyenrangú lett lehetőségeivel. Írószövetségi bemutatójául Csűröst szeretné kérni, esetleg Csorbát.
Ica mama leültet vacsorájához, pedig nekem még egy vendégségbe kell mennem, át is adom a székemet Bisztray Ádámnak.
Hernádiéknál jó a családi hangulat. Gyula mindenekelőtt egy Playboy-t nyom a kezembe, aztán Királyi vadászat című frissen gépelt drámája oldalait. Minap mondta a minisztérium színházi szakértője, Bőgel, hogy a Falanszter után az Antikrisztust még jobbnak tartják, nem csoda hát, ha valóságos Hernádi-fesztiválról beszélnek némelyek. Gyurkó Huszonötödik Színháza három művet játszik tőle, a pécsiek kettőt, most Várkonyi Zoltán is jelentkezett. Hát persze, a szelek is másként fújnak a szerző körül. Ideje, mert a Jancsóval való közösségvállalás manapság a legkevésbé sem elég a boldoguláshoz. Most látja Gyula, micsoda siserahad tolong Miklós körül. Amikor legutóbb a Bem-film miatt sürgették hazajövetelét, ezt üzente: "Majd észreveszitek, ha hazamentem." És vége-hossza nincs a Monica Vitti, Giovanna Gagliar körüli pletykáknak. Az itteni filmgyár állítólag be akarja perelni Gyuláékat a most esedékes forgatókönyv elszabotálásáért.
Jó ideig köztünk ül Kriszti, ki nemsokára munkába áll a Történettudományi Intézetben. Apja kifogásolja kinőtt, csúnya pulóverét.
A hang csak látszatra zord, azé az apáé, aki nem él igazán a családdal, ám ezt nem lehet sérelmezni, mert közben igazi grand seigneur tud lenni.
A választmányi ülésen Szakonyi mellé, telepszem. Változatlanul ő a legrokonszenvesebb nekem ebben a gyülekezetben. Darvas mellett ma Dobozi is feltűnt. Sűrű szemhunyorgatások közt közli velem, hogy nagyon jó verseket olvas tőlem mostanában. Bejelentik, hogy a jugoszláviai magyar írók közül néhányan vétettek államunk törvényei ellen, ezért nem kapnak beutazási engedélyt. Darvas még ilyenkor is játszani képes a kérlelhetetlen elvi szigort. Elhatároztam, hogy a Költőszakosztály nevében társművészeti esték sorozatát indítom el novembertől a FÉSZEK-ben, a középgeneráció íróit, képzőművészeit, zeneszerzőit, filmeseit szólítva pódiumra. Ez lenne az elsőkötetes sorozat folytatása. Szóltam már erről a titkárságon, megjegyezve, hogy e karitatív tevékenységből az én generációm természetesen kimarad, hiszen a cél az utánunk jövők fölkarolása. - Persze, jegyezte meg Garai gúnyosan - mi legyünk mindig a nagylelkű lemondók. (Ez a szöveg bizony rosszul szólt Garai szájából, aki egész írói létében kivételezettséget élvez.) Ebben a gondolatkörben mozogva kérem Cserest, a Prózai Szakosztály gazdáját, javasoljon néhány nevet. Úgy "nyálazza" a névsort, mint egy becsületes iparos, és ezeket írja fel: Lázár Ervin, Nádas Péter, Szász Imre, Mészöly Miklós. Az első két név megfelel, a másik kettő ebbe a gárdába már nem sorozható.
Molnár Ferenc pártközpontbeli férfiú sóderszövegeket "nyom" könyvkiadás és a kritikai élet helyzetéről. Kossuth-díjasokat kell jelölni, a szokott felülről oktrojáló módszerrel. Darvas a következő tíz nevet ajánlja: Örkény, Sánta, Cseres, Galgóczy, Keresztury, Király, Déry, Németh László, Juhász Ferenc, Simon István. Vajon miféle flastromul szolgál az ilyen biztonsági jelölés költőtársaimnak?
Közel két éve történt, hogy egy És-ben publikált versem, a Szerelmünk földi tája összehajtogatott, ridiküljében tartott kivágatával házalni kezdett egy hetvenen fölüli öregasszony. Szakonyi végül elmondta neki, hogy jól ismer, s tavaly tavasszal összehozott bennünket. A hölgyről kiderült, nem akárki: apja Pártos Gyula, Lechner építésztársa volt, anyja Bertolucci Victoria híres operaénekesnő. Szülei itáliai esküvőjén Türr István volt a tanú. Én viszont azzal nyertem el Csipkayné szimpátiáját, hogy versemből a neki tetsző panteista hitvallást olvasta ki.
Boldoggá tesszük mai családi kirándulásunkkal. Sárika egykettőre megérzi a légkört, amiért annyira megszerettem ezt a gondosan tervezett, kertes, Dunára néző házat s légkörét. - Mit iszunk? - kezdi huncut derűvel Iri néni, aki láncon lógó szemüvegével egészséges átmenet a harmincas évek életrevaló vidéki úriasszonya s egy nyugati, fiatalos öregasszony közt. Szép bútoraiból, falusi kemencére emlékeztető kandallójából otthonos melegség árad, s a konyhában tálalt ebéd minden mozzanatánál, a gusztusosan formázott sótartótól a maga készítette narancsdzsemmel töltött tortáig, jelentősége, bája van. Sört iszunk és kövidinkát. Bent nekünk albumok jutnak, Jánosnak meg játékok, mert a hölgy megveszi Janikovszky könyveit vagy a mágneses szamarat csak úgy jókedvéből. A tárgyakat most Sárika szemszögéből nézem meg alaposan, a csengőktől a hároméves korában skarlátban meghalt kislánytól Bajor Gizi 22 éves kori dedikált fotójáig.
Játszunk az asztali kuglival. Dávid a győztes. Idősebb fiú módjára nagyon szépen viseli magát. János időnként megbokrosodik.
Vörösékhez csak én megyek este. Vekerdi, kinek javallatára összegyűltünk (aki miatt Lakatos Andrásék is eljöttek), mindvégig távol marad. A vendéglátók így is nagyon lelkesek. Judit minden féléket készített, még babos meg húsos rétest is. Kivallatnak lengyel tapasztalataimról. Talán most beszélek legnegatívabban, hozzátéve: lehet, hogy az utazóban van a hiba. Írország óta nem tetszik neked a világ, jegyzi meg Laci. Fülep készülő köteteiről Tímár Árpád révén Andris tud legtöbbet. Megerősíti észrevételemet, hogy meg hökkentően sok bátorság, dönteni tudás van már az ifjúkori írásokban. S mennyi fölényes humor, milyen megvesztegethetetlen irónia!
Beney Zsuzsa szívesen vállalja a sorozatnyitó FÉSZEK-esti szereplést. Kivételes hangsúlyt akarok adni a vállalkozásnak, a nemzedékhatáron álló költőkkel, zeneszerzőkkel. Így kerülne együvé Beney, Buda, Tornai. A versek kéziratát már meg is kapom Zsuzsától.
Gerzson Pali jelenik meg a színen. Átad egy vázlatfüzetet, amibe rám gondolva akvarellezett. Tele vannak a rajzlapok szépen elkapott Balaton-felvidéki tájakkal. Kedves levél is van a spirálfüzethez mellékelve. Mivel azonban megtalált személyesen, elkísér egészen a Bajza utcáig. Útlevelem rendben van. Simon a Petőfi-ünnepélyről akar majd velem és Juhásszal tárgyalni.
Bozay telefonja egy váratlan találkozásról számol be. Nyomban tudom, hogy Pribojszkyról van szó. Panaszkodott. Félreértés történt, mivel ő nem tud elég pontosan fogalmazni. Szeretne a dolgokon változtatni, mert így sehogyse boldogul az élettel. Attila nem árulta el, hogy mindent tud, óvatosan tanácsolta, próbáljon ő telefonon megkeresni.
Futtában bekapott ebéd után lódulok a vonatra. Ki se veszem fejem a Fülep-kéziratokból. Ahogy reméltem: Czigány - kinek korábbi elfoglaltságai voltak errefelé - ott áll a debreceni állomáson. Rögtön kérdőre vonom: ráér-e november 25-én? Merthogy más javaslatokkal szemben az enyémet fogadták el: immár bizonyosan ő lesz tehát a FÉSZEK-esték házigazdája. Munkánkért ugyan nem jár egy fillér se, de egymást jól értenénk s lelkesítenénk a közös munkában: én mint szerkesztő, ő mint állandó házigazda. Abból indulok ki, hogy mindig nagyon jól érzem magam Cz. Gy. mellett, még elhallgatásaiból is hallom az együttrezdülés csendjét. A színház melletti eszpresszóban hangoljuk össze műsorunkat. Itt a Josquinblokk után a Künn a fákon következik majd.
Jövetelem ürügyén adtam lehetőséget ifjú levelezőpartneremnek, a még gimnazista Csontos Sándornak, hogy személyesen is megismerkedhessünk. Kormos hajú, pufók arcú, szemüveges, mindenképp kisdiákos.
Dugig van a városi könyvtár. Úgy érzem, átveszik az élményt, a Künn a fákont például megpróbálják rögtönözve kánonban énekelni. Elmenőben a folyosón akadok össze Kiss Tamással: elnézte a dátumot. Kovács Kálmán pedig, ki múltkori meghívómon fedezte föl, hogy szülőföldünk szomszédos, mindenképpen akart jönni (hiszen ő Kaposmérőből mindenkit ismer!),de sajnos, Kálmán-nap lévén, nagyon sokat ivott. Mindezt a könyvtárvezető Kertészné mondja el nekem az állomásig menet, roppant nyájasan.
Első érzéseim nagyon kedvezőek. Otthonos a város, kedvesek hozzám a trafikban, az optikusnál, a rádiópénztárban, de legfőképp persze a munkahelyemen. Az Írószövetségben ér az első horogütés. Garamvölgyiné közli, hogy Kamondy ma éjjel öngyilkos lett. A másik pofon a tévé irodalmi osztályának levele. Szerződést bontanak, mivel a Mai lengyel líra c. művet nem írtam meg?!? Ahol útlevelemet adom le, Kiss Csabába botlom. Az én javaslatomra utazik Lengyelországba. A Kálvin térig menet a buszon egyre-másra föl is készítem.
A továbbiakban minduntalan eszembe jut Kamondy sok fontoskodása, hetykesége, aztán megannyi nyomorúsága. Utolsó együtt létünkkor, ahogy karomba kapaszkodva kísértette magát, már-már rezgett az egész ember, mint aki atomjaira hullik hamarosan. Szépen fest a mi nemzedékünk! Domokos, Hernádi a Kárpátiában vették sorra, kiből mi lett. Hozzájuk képest én milyen stabil vagyok... Aztán egyszer csak egy telefon. Bugán Jóska, egykori kollégista pártfogoltam, a nagybátonyi szimpatikus ifjú (már amilyen 22 éve volt!) közli, hogy részeg, és hogy vele olyan történt, mint a Wilhelm Rudival. Feljöhet azért? Könnyelműen ígérem, rászánok egy órát. Döbbenetes kép fogad. A hajdani hamvasszőke, fehér bőrű, csinos gyerekből táskás szemű, puffadt arcú, gombócos, akadozó beszédű nyomorék lett. S persze mindjárt piát kér, mert hogy ő mindent elvesztett. Két éve vált el a feleségétől, azóta kétszobás lakásban egyedül él a Szigony utcában... Eladta magát egy lakásért, pedig ő nem tett ilyet sose. A kollégiumban őt a cinikusok fonták be. (Neveket sorol...) Egyedül csak én óvtam, mondtam, hogy a tiszta lap ő, amire írni lehet... Csak félrefordított fejjel meri mondani vallomását, közben a Ruszlán és Ludmilát idézi, melyből oroszul tanult, Sárikáról való régi verseket, képeket kér számon. Meg kell merevíteni magam, hogy kibírjam a szerencsétlen Tékozló Fiú szerepjátszását, ahogy szinte böfögi fel magából megcsúfolt illúzióit. Hányja-veti magát az ágyon, lefekszik a könyvespolc elé (Dávid meg közben kajánul leskelődik). Négyszer kell "pisálni" kísérnem a vendéget. Csak nagy nehezen tudom kiimádkozni a hallba. Onnét se akar tovább mozdulni. Végre egyszer megsértődik. Vele indulok le a lépcsőn. Joggal féltem, hogy az utcán baj lesz vele. A járdasziget mellett teljes hosszában elhasal. Az istennek se akar járműre szállni. Zúzódott arcú, sántikáló nyomorúságán nem tudja túltenni magát. Állítólag a szenespincébe menet zúdult neki a korlátnak, nyilván tökrészegen. Lehet, hogy józanul is ilyen bolond ez a fiú? Azazhogy kijózanodik-e még egyáltalán? Elrémülök attól, hogyha eztán gyakran fog látogatni. Sűrűn emlegeti a halált, de a villamos elé nem fekszik. Rossz lenne, ha itt vérezne el. Esik az eső, hajam, cipőm átázott. Se elmenetelre, se villamosra nem tudom rábírni. Egyszer már otthagyom. Aprehendálva kiált utánam. Egyedül csak bennem bízott... Tudom én, hogy mi az a magány? Nyakamba borul. Végre félórás küzdelem után föltuszkolom egy 52-esre.
Kamondy után ez a még-éppen-élőről való lidércnyomás jól befeketíti bennem október 23-át. S önérzetem védelmében még a Televíziónak is meg kell írnom a magamét. Sárika szerint 'A düh prófétáját' követem. Annyi tapintat azért van bennem, hogy Bernáth Rózsának kézírással mellékelek pár sort.
Többször is keresem az És-t. Ma, éppen ma, késve jelenik meg. A partjelző bukása szerencsés véletlen folytán Iszlai Művészet rovatának a vinklijébe van téve. Íróasztalomon egyszerre lepik meg kollégáim az olvasnivalót. A MŰVÉSZET fejléchez odaírtam: Szerkeszti a Bíró,így a kevésbé járatosok is megsejthetik, miről szól a költemény.
Mai látogatómról, Oláh Jánosról elmondható, hogy váltott lelkű. Nagyberki kovácsmester unokája és strukturalista, cselgáncsbajnok és elidegenedett poéta egy személyben. Bárkiről kerüljön szó, tele van bizalmatlansággal, félszegséggel. Titkos plebejus vonzalmát leplezi le mégis, hogy a Csepeli Olvasóklubban megszeretett Tamási Lajost választja elővezetőjének.
A Népköztársaság útja torkában Pribojszkyba botlok. Negyven év körüli hivatalnoknőt mutat be jövendőbelijeként. Jövő szombaton veszi feleségül a még korábbi férje nevén bemutatkozott, a Filharmóniánál dolgozó asszonyt. Matyi azt hiszi, amiként ezzel az érdekházassággal életét, elrontott barátságát is rendbe hozhatja, csak le kell ülnünk a béketárgyaláshoz. Szerencsére ő se ér rá, hamarosan megy a Szovjetunióba. Hiába, a népszerűség sodrását követnie kell.
Kilenckor már jön értem Joósné Rózsika, a járási könyvtárigazgató, visz az egyik általános iskolába. Délután ugyancsak általánosba megyünk. Furcsa, de a 13-14 éves vidéki gyerekekben olykor nagyobb az érzékenység, bátrabb az érdeklődés, mint a pesti gimnáziumok harmadikosai közt.
Fél óra beszélgetést ígértem Péntek Imre, lenti illetőségű költőnek. Láttuk az utcán, s hogy utána betért a könyvtárba. Zalában csupa rosszat beszélnek róla: képtelen valahol megmaradni, Miskolcról is visszajött, elvált, ideszabadította Bari Károlyt, kinek szereplése botrányos volt. Amit én olvastam Péntektől, arról nincs rossz véleményem. Viselkedésében is vannak szimpatikus vonások. Biztatom, hogyha módja lesz rá, keressen meg Pesten. (Azt hitte különben, hogy Pécsen lakom.)
Estetájt: irány Letenye! Végre pihentethetem beszélőkémet. A ködös sárga rétek fölött szép domborulatok. Egészében hangulatos vidék. Letenye pedig, noha járási székhely rangjától megfosztották, szinte városias hely. Talán a határforgalomnak is köszönhető, de vendéglátó-komplexuma igen takaros. A könyvtáros kellemes ember, még inkább a szövetkezetvezető, Szalai Román. Béládi Miklósra hasonlít, s később választékos beszédével, jó modorával, tájékozottságával lep meg. Szép, magyar képű, 34 éves menyecske kerül mellém. - Országgyűlési képviselő!-dicsekszenek vele. -Ettől függetlenül is nagyon szimpatikus! - szólok vissza. Különben Lakos Zoltánnénak hívják. Keresztneve Zsuzsa. Ruhaüzemben dolgozik, apja a Parasztpárt elnöke volt. Kislány korában látta a náluk megaludt Erdeit, Veres Pétert.
A Pinceklubban olyan jó a légkör, hogy egy perc alatt végiggondolhatom, mit és hogyan beszéljek magamról. A Pusztaberény, A család, Bátyám citerál, Mulatság, Egy lengyel lányra, Titok, Szerelem, Az újszülött, Bajkál s a zalai fogantatású Honvágy versfüzére közt olyan természetes közvetlenséggel mutatom be magam, ahogy csak kivételes helyzetekben sikerül. Jönnek a kérdések. Egy Nagy Jenő nevű tanár annyira igényesen fogalmazza meg Juhász értelmezésének problémáit, ahogy a témáról a bölcsészeten se szólnak. (Hallom később, a fiatalember havi ezer forintokat költ könyvre.) A legnagyobb elismerést egy háziasszonytól kapom. Többször is odajön hozzám, dicsér, milyen sokat adtam, mennyivel gazdagabb, értékesebb a munkásságom, mint amennyire a közvélekedés számon tartja. Bizonykodik, hogy itt még ilyen szép este sose volt. Szinte kár, hogy el kell mennem.
Az étteremben terített asztalnál a képviselőnő ösztönös reprezentáló gesztussal ül mellém. Nem flörtöl, szó sincs erről, csak modoroskodás nélkül adja magát. Nem restelli bevallani, hogy a Duna menti palotából is csak visszavágyik a szép Letenyére. Ez az igazi, itt van jó levegő meg minden.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap