1972_11. [6]

Fodor András naplója - 1972. november 1. szerda

Fonyód-Bp.

Ködből szakadozó reggel. Baba néném is indul a mi családi koszorúnkkal Lengyeltótiba. Jó helyet kapok a vonaton. Olvasom egyfolytában Fülep Dante-tanulmányát Olyanfajta írás ez, mint amilyen egy-egy szabályszerű ismeretközlő beszámolója volt. Ezt is csodáltam benne, hogy olykor ilyen lineáris tudott lenni. Úgy fogalmazott, adatolt, mint egy igazi, kijelentő mondatokban beszélő pedagógus.

A Múzeum utcába csak délfele érek be. Megyek tovább, nem sokkal később Kamondy temetésére. Kodály halála óta nem jártam a Farkasréten. Most, halottak napja lévén nagy a nyüzsgés. Elsőként Bodnár Gyurka karol belém, aztán sorban a nemzedékbeliek: Czine, Béládi, Kiss Feri, Juhász. Rajta látszik a legnagyobb zavartság. Ő még két nappal halála előtt beszélt Lacival a kórházban. Nem volt semmiféle jele az öngyilkosságra való elszánásnak. Itt van Simon, az ő felesége a halál előtti napon látta Lacit. Nagy Laci is botoz, Sánta és Csák a funerátorok. A volt lektortársak közül Domokost pillantom meg, őmellé állok. A többi, kiknek arca emlékezetemben marad: Takács Imre, Ágh, Fábián László, Varga Jóska, Csordás János (a szülőfalubeli tanító, búcsúztató cikkét Zalában olvastam), Kardos György, Szabó Sándor, Pintér Jóska, Csoóri, Tornai, Rádics Jóska, (először ő mutatta nekem, még Tóth Lászlóként Kamondyt, 1950-ben, a Gólyavár környékén), Vajda Miklós, Cseres... -Ennyien szerették? - fordul hozzám Kincses Mari, kivel itt válthattam évtizedet átívelő mondatokat. A kérdés igazából azért jogos, mert az eltávozottat tiszta szívvel kevesen szerették. A gyászbeszédek sem tartalmaznak semmi igazán megrendítőt. Erkölcsi nagyságot, tehetséget, nemzeti öntudatot emlegetnek, de a szenvedélyes felkiáltás, a személyes mély gyász, a felelősségkereső kétségbeesés nem kap hangot. Pedig mégiscsak megrendítő, hogy a Nemzedék most már egyik társa koporsója előtt nézegeti egymást. Látom a koszorúk után vonuló szülőket. A feleség, kitől Laci válófélben volt, sírástól fekete arccal jön mögöttük egy Lacira emlékeztető férfi karján. A koporsót Tatára viszik, a szülők lakhelyére. Október 23-án halt meg, november 4-én temetik. Ez a fajta jobb híján politizálás, az okos tett helyetti teátrális gesztus mindig is jellemző volt Lacira.

Hát csak ennyi az élet is, a temetés is? Nincs, aki valami vigasztalóbbat tudna mondani. Vajda Miklós szegődik hozzánk, fölajánlja kocsiját.

A Múzeum kávéházban adtam randevút Döbrenteinek, Tóth Bálintnak. Döbrenteinek még táviratoztam is Lentiből, várjon, ha netán késni fogok a temetés miatt. Előzékenységem meglepi, már csak azért is, mert a katonatisztfi hajós mentalitás mögött neki is van hajlama a korrektségre. Egyébként kettősükkel azt demonstrálja, hogy Bálintot tekinti elővezető mesterének, menedzserének. A találkozásnak ez a módja jó arra, hogy tudunk végre kedélyesen is beszélgetni.

Fél kilenctől vetítik az Illyés-műsort. Bernáth Rózsa szabadkozott, amiért Domokos Matyi neve kimaradt a műsorból. Valójában nem lehet szó véletlenről. Az történt, hogy Aczél felszólította Illés Endrét, köszöntse ő a 70 évest. Illés átruházta a szerepet Bernáth Aurélra. Ez az előszó bizony kényszeredett. Illyés személyes vallomásai a legérdekesebbek, okos mondatfűzéseire most is oda kell figyelni. Versei is szépen szólnak, drámarészletei s az Ebéd a kastélyban dramatizálása kevésbé. Mutatósak a régi fotók, az életrajzból feltűnően hiányoznak a harmincas évek.

Matyival még közlöm, hogy Takács Mari mégiscsak kiejtette a nevét. Hernádi szidja a Soproni nevű filmnacsalnyikot, ki Illyés Kegyencéből nem enged filmet csinálni, mert az parabola.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Dávid Adrienne [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1972. november 16. csütörtök

Debrecen

Utazunk a reggeli gyorssal az Irodalmi Napokra. Az előző kocsiban akadok össze Fekete Gyulával, Kiss Ferenccel, Molnár Zoltánnal, Für Lajossal. Fekete rám kapcsol... Állunk kint a folyosón, s ő mondja, mondja, mondja a magáét. A népesedési ügyekben vesze­delmes szakértő lett. Közgazdászok se mernek leülni vele vitázni.

Debrecenben a megafonból szól az üdvözlet. Hamar fölismerem Kovács Kálmánt. Nagyon jóképű, széles szemöldökű, szimpatikus fiú. Éppen Móricz Lilinek csókol kezet. Mutatom neki kaposmérei fényképemet, hátha ilyenként még látott. Később tisztázzuk, való­ban nem találkozhattunk még sehol. Pályánk a két földi, egymástól diametrálisan eltérő útja: őt csurgói református gimnázium Debrecennek adta tovább, engem Kaposvár Természetszerűen Budapestnek közvetített.

Király Pista alig ismert rám a buszon, amikor szembe kerültünk, aztán örömében két kézzel simogatott, nagyokat kacsingatott. Ehhez képest - talán szerencsémre - meg se említ engem 50 perces előadásában, csak a Benjámin, Simon, Juhász, Nagy, Garai ötösfogatban szemléli és szemlélteti a pártosságot-népiséget.

Megismerkedem Ilia Mihállyal. Egész másnak képzeltem. Nem siet múltkori elmaradása magyarázatával, de még lehet rá módja.

Béládival ballagok vissza az Aranybikába, a napsütötte Piac utcán. Morog Királyra, aki erőszakkal húz árkokat, csak azért, hogy ellentéteket támasszon. (Erősen szidta Konrádot, még inkább a Psychét dicsérő Somlyót, s lám nem akadt marxista kritikus, aki szembefordult volna vele!) Illés Endre szerint, aki asztalfőnek ül hozzánk, Király hangjában mindig van valami nádtető-gyújtogató indulat. Illés úri passzióval rendel valami abszolút száraz bort, sajnálja, hogy birka vagy juhtúrós galuska nincs. A gesztenyepüréről leszedi a habot. Ki nem állhatja a geil dolgokat. A délutáni ülésszakon ő az első szónok, a Mit tanulhatnak a fiatalok Móricztól címszóra. Szabolcsi nagyjából-egészéből teljesen egyetért Királlyal. Mocsár Gábor népi sarmőrként (mennyire emlékeztet Pribojszky beszédtehetségére!) borzolja a kedélyeket. Hasonképpen Bata szót emel Weöresért. - Te példamutatónak tartod a Psychét? - szól le a katedráról tanáros kézfölemeléssel Király. Bata busa fejét hátrafogva ezt mondja: - Remekműnek tartom. Molnár Zoltán prédikátori hevéből egy mondatot jegyzek meg: "Nem örülök annak, ha lángoló szóval beszélnek bizonyos tendenciák ellen." (Egyébként Fekete Gyulát védi.) Csűrt' István - akit Darvas Véletlenül Csűrt' Bálintként mutat be - szégyent hoz apja nevére meg a kollégiumunkra. Seggnyalásból rendez parádés bemutatót, amikor is Király előadását zseniálisnak mondja. Vetélytársa lehetne a Debrecen szülötte Nemes György, ki a publicisztikát hiányolva és dicsérve, egyetért KiráIlyal a forradalmi közelnézés (szép kis fogalom!) követelésében. Hát ez nem volt valami épületes vita.

Bata, Simonffy, Béládi, Koczkás, Végh Anti, Simon Pista asztalához kerülök. Egész napos fejfájásom miatt - melyet az Illés Endrétől kapott Demalgon sem enyhített - nem iszom. Simon helyteleníti is tartózkodásomat, mert hogy nagy a hangulat. Koczkás bennfenteskedve Báróként szólongatja Szabó B-t, valamiféle irodalomtörténészi különpáholyból nézve a világot. A színház Móricz-műsorára viszont ők nem kíváncsiak. Engem érdekel, hogyan szól Móricz hangja itthon, s milyen a debreceni publikum. Odafelé menet Hatvani Dani kínos dolgokat mond elődjéről. Előfordult, hogy Bari neki küldött kéziratos versét illetékes helyen gépelve tárták a szerző elé. Voltaképpen maguk a kecskeméti írók zsuppolták ki Varga Miskát. A másfél órás, zsöllyékből mondott recitálás mérsékelt sikerű. A hazai hangot Kiss Tamás tónusos bevezetője, kisújszállási lelkülete próbálta megszólaltatni a bevezetőben. Az igazán szép most is a Boldog emberből vett részlet, meghatódás nélkül sohase tudom hallgatni. Úgy hat rám most is, mint első olvasásakor.

Kovács Kálmán és felesége, Ibolya vesznek közre, s kísérnek az Alföld szerkesztőségébe, pontosabban a Zenei Könyvtárban zajló fogadásra. A nagy kavalkádban először Héra Zoltán zsákmánya leszek. A Rózewicz-kötetről írt cikkét köszönve jutunk a Józan reggel egykori kemény bírálatáig, melytől ő már mint ifjúkori kisiklástól határolja el magát. Új igazodási pontjai nincsenek messze az enyéimtől. Hasonlóan vagyok Szabolcsival is, ki sebét nyalogatja, amiért Fekete Gyula éreztette vele, a népdalozáshoz neki semmi köze. A közgyűlési tort emlegeti fájdalmas emlékként, akkor is népdaloztak az őt, őket kirekesztő népnek. Ráveszem Feketét, tisztázza ezt a dolgot. Megteszi. A népdalozásban egyébként éppúgy, mint a tósztok mondásában is Király viszi itt a prímet. Talán ezért nincs kedvem együtt fújni ma a nótát. Garamvölgyi Marikáról meglepetve tapasztalom, milyen természetessé tud oldódni, ha kedvére való embermeleg közösséget érez maga körül. Előbb Darvas, aztán követe, Végh Antal szólít föl, holnap kapcsolódjam be én is a vitába, mert Király 10-15 évre szóló vezéreszméit némely mezei hadak lejáratják. Megmondom kereken, hogy semmi hajlamom sincs ilyen szerepvállaláshoz. Különben is, ha ők szisztematikusan kihagynak a példamutatók közül, miért várják, hogy én mentsem meg nekik a hazát? Marika, de még Végh is helyesli visszalépésemet.

Jelenlétem legérdekesebb része a Kovács Kálmánnal való eszmecsere. Ahhoz képest, hogy ő itt a házigazda, igazán nagy figyelmet szentel rám. És amit jólesően tapasztalok, gondolkodása nem tapad az itteni mokány hagyományokhoz. Nincs benne érzelmes messianizmus sem. Vácit, Czinét éppúgy helyére teszi, mint Ratkót, kinek az a szerencséje, hogy Kállón dolgoznak helyette a könyvtárban, s hogy onnét istenkedhet műveletlensége teljében. - Nekem az a vesztem - mondja -, hogy Debrecenben én maradtam a legokosabb ember. Szívesen tárgyalok még Simon Zoltánnal, Dicsérem Hernádiról írt elmés cikkét.

Amikor 1 óra tájt mindenki elmegy már, néhányan még maradunk a szerkesztősége szobákban. Kálmán és Für Lajos Húszéves vitájukat folytatják (már Csurgón is együtt jártak), mi többiek viszont zsoltározni kezdünk. Kovácsnénak igen szép hangja van. Varga tanítóm büszke lehetne rá, hogy Batával is győzöm versenyt fújni legnehezebb énekeinket. Az egyetlen pápista, Simon Pista csak darvadozik közöttünk. Részeg is éppen eléggé.

Fél három lehet, amikor Ibolyát karra fogva megyünk a Bikáig.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Gyurákovics Bernadett [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1972. november 17. péntek

Debrecen

Garamvölgyiné és Féja társaságában reggelizem. A szarkasztikus lábú prédikátor a szálloda bengáliai viszonyait és a júnói termetű, kútvízben mosdó óbudai nőket ecseteli eleven színekkel. Az ő felszólalása később, Ördögh Szilveszter igényes kevesetmondása után Móriczról legalább kompetens. Hatásos párhuzamokat von Ady - Móricz, Petőfi és Arany közé. (Csontos Sándor most éppen előttem ül, kis táskája tele van dedikáltatandó könyvekkel. Hogyan, hogyan se, mindenkihez hozzáfér.)

Kiss Ferenc aggasztónak tartja a nagy egyetértést. Király jól választotta ki a kulcsproblémákat, de hogy kerül össze Nagy László és Garai? Konrád Látogatója, ha nem is a korszerű Árvácska, magyar regény. Ami a nemzeti érzést illeti, a veszélyérzetet nem Fekete Gyula találta ki. Illyés drámáiban, Juhász A halottak királya eposzában is ez a tragikumérzés feszül. A kritika és publicisztika mindezt nem reagálja le. Ami a fogyasztói szemlélet veszélyét illeti, szerinte a magyar szellemi életet nem a turisták valutája veszélyez teti, hanem a belső turisták viselkedése. A határon kívüli magyar irodalommal pedig vezető kritikusok nem foglalkoznak. Ő maga ezért szorult ki az Új Írás-ból. És amíg Pándik, E. Fehérek osztják el a fórumokat, ez nem is lesz másképp.

Darvas pámpillósan sajnálkozik: amikor a vita legizgalmasabb lenne, akkor jutunk a végére... - Ez nem izgalmas, ez felháborító! - veri az asztalt nekidühödve Király. Azonnal szót kér. Ismerem indulatmenetének természetét. Fojtott, látszólag nyugodt hangon kezdi a lényeggel. Ő büszke rá, hogy az ötvenes években szerkesztett, hogy kommunista volt. A Támogatás elvével baj van, amíg Somlyó Füst Milán-könyvében Weöres levelét idézheti: akkor lesz itt arany kor, ha a politikus Adyt, Móriczot félrenyomhatják. Ő volt az utolsó szerkesztő, aki 1949-ben közölte, és az első, aki 1956-ban elővette Weörest (ez nem igaz, én tudom igazán, aki a közlést úgyszólván kierőszakoltam, a Dunántúl-ban előbb publikáltak tőle). De ha Móriczot bántják, akkor Móricz a modern, és ha Weöres a modern személyiség költészete, akkor ez nem a zászló és a nyele ügy. Az egységbe pedig igenis a pártosság és népiség egyaránt beleértendő. Ezért tartozik össze Juhász - Garai, Karinthy és Darvas. Ő világosan megmondta: Ady - Lukács - Bartók! Aki közülük Lukácsot belső turistaként ki akarja piszkálni... Ezt már sírós, idétlen nekibőszüléssel, szinte ordítva mondja. - Gyér taps.

Fekete Gyulának szerencséje van: félgőzzel helyre teheti a dolgokat. Mindkét vitázót érti, de egység szuverenitás őrzése nélkül nem lehetséges. Szabolcsi a 800 dolláros nemzeti jövedelmet emlegette; csakhogy mi tizenöt év óta gyerekeinket eszegetjük, ebből hízunk. A degresszív szülési arány 2035-ig nyomja életszínvonalunkat.

Simó áldás gyanánt szórja közénk az állami sódert, már ahogy a miniszterhelyettességhez illik, Dobozy parlamenti stílusú beszéde itt-ott értelmes, Móricz Lilié váratlanul méltó a papához. Czakót, Ratkót, Székelyhidit már nem engedik szóhoz jutni. Király zárszava ismét atyai. Még egyszer összegzi teoretikus pontjait. Fenemód megnyugtat bennünket, amikor szinte fölesküszik: Kiss Ferencet, a tsz-paraszt fiát éppúgy meg fogja védeni, mint Rényi Pétert. Mert az illetékesség jogát nem szabad megtagadni.

Darvas már-már eufóriában nyugtázza a disputát. A "felháborító" szót, Király kifakadásának eme véletlenét, ő törölni fogja szótárából. Dobozyra néz: Mióta is csináljuk már? Tizenhárom éve. Azzal kezdték, egyetlen író se érezheti jól magát, ha méltó pályatársai nincsenek a színen. Éljen az egység!

Csontosnak utcai árustól megveszem Fülep Magyar művészetét. Délután még találkozunk. Újabb rejtély, miért ez a kisfiú hozza a Móricz-domborműn elhelyezendő koszorút? Netán ő most Debrecen pozitív Nyilas Misije?

Illusztris íróink elszáguldtak már különféle állami kocsikon. Én csak a lemaradtakkal nézem a kollégium impozáns belső termeit. Ha nem volnék ennyire fáradt, jobban elidőznék egyházam történetének, a magyar bibliafordításoknak dokumentumain. Így a trónfosztás termét, a Kollégium meg a politika kapcsolatának Makkai László gyűjtötte anyagát szemlélem tüzetesebben. Itt van az 1945 tavaszán Kaposban is látott plakát az Ideiglenes Kormányról.

Egy fal Magyarországon, ahol Nagy Imre, sőt Tisza István képe látható!

Régi ház mögött (melynek előde Fazekasé volt) modern tömbház épületben laknak Csontosék. Az átlátszó üvegű lépcsőházban többekkel is "Sziát" vált kísérőm. Amikor kerek fejű, igen jó arcú apja ajtót nyit, zavarban vagyok: Báty-e vagy az apa? Meg kellett érnem, hogy barátom apja fiatalabb nálam. Szabvány kispolgári környezet, kis tévé, esküvői kép, virág, csipke. Az atya kissé dorgálja "kutya"-ként becézett fiát, amiért mostanában csak az irodalom érdekli. Erről a témáról különben nem esik szó, inkább a tegnap bejelentett, ma újságokban is közzétett árdrágulásokról. Sándor csöndesen ül, homlokába lógó hajjal, homályló szemüveggel az orrán. Búcsúzás előtt látom a fiúk szobáját, ahol bizony még a nagymama is lakik. A csinos papa mellé időközben az igen kedves mama is megérkezik az Ingatlankezelőből. És persze kínálnak erősen.

A díszvacsorán alig lézengenek. A mikrobuszra rajtam kívül nincs jelentkező. Ilia szinte tudatos dezinterferenciában van velem. Most például színházba ment. Kovács Kálmán vesz maga mellé. A sejtettnél mélyebb ellentéteket tár föl közte és Kiss Feri közt, akivel egy bugyorban volt, akit karrieristának, szűk látókörű, mű nélküli embernek tart.

Mocsár szellemeskedik velem: - Legalább te képviseled itt a pannon derűt.

No gyerünk! Sajnos nemcsak előreülnöm, de beszélgetnem is illik a sofőrrel. Kimerülten érek haza 1 órára.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Hegedüs Anikó [2010.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1972. november 21. kedd

Győr

Több csoportban érkeznek a költővendégek. Belehallgatnak a szavalóversenybe. Némelyik leplezetlen örömmel köszönt, tudva, hogy én hívattam meg. (Lakatos István, Papp Árpád, Pécsi Gabi, Veress Miklós, Nawrocki.) Somlyó nagyon kíváncsi, mi történt Debrecenben. Kávézás közben, gyors iramban tudósítom. Az ősbarát Karinthy Cini olyasmit persze nem mondott el neki, hogy Király őt inkább Darvassal barátkoztatta, mint vele. Somlyó túlságos jelentőséget tulajdonít Király iránta való averziójának, a tőle kapott megrugdosásnak. Érdekes, később a tanácsterem zsúfolt előterében, hogyan rohan le Gergely Ágnes a Debrecenről hallott rossz hírekkel. A "belső turista" neki egyértelműen zsidót jelent. Hiába próbálom eltéríteni ettől a fixa ideától, mondata, hogy "...engem mégiscsak Pándival, Rényivel fognak újra bevagoníroz..." - sokat elárul Ági És-ben hordozott pszichózisáról, pedig különben a zsúfolásig megtelt, faragott székes, emelvényes, eredeti funkciója szerinti táncteremben üde látvány, ahogy szorgalmasan jegyzetel. Sikerül Somlyót rávenni, üljön ki velünk Módosné mellé a "dobogóra.

Tüskés csaknem 50 percig beszél. "Kevés volt az időm, ezért sokat írtam" - jegyzi meg magát kommentálva, szellemesen. A szünetben érzékeljük, mennyire sikerült Tibornak a figyelmet célszerűen ünnepivé hangolnia. Többen mondják rá, méltó utóda lett Várkonyi Nándornak. Mielőtt Takáts Gyula Mézöntőjéről írt verselemzésembe fognék, elmélkedem kicsit a Debrecen-Győr élmény különbségén. Ott némi malíciával azt mondták rám, én képviselem körükben a pannon derűt. Ez a derű aztán elfanyalodott bennem a fölismeréstől: új költészetünk java dunántúli, az irodalomtörténészek viszont más tájak szülötteiként felületesen és érzéketlenül ítélik meg a mi dolgainkat. Takáts költeményét éppen azért választottam, mert présház is van benne, gálicos kút is és ehhez képest az egész kozmikus világ. És mert kétszeresen is tanúja voltam Takáts vidékhez kötött írói sorsának, miként tudott felülemelkedni minden lekicsinylésen, torzításon.

Műfajom nem ekkora nyilvánosság elé való, de úgy látszik, megfelelt a Tibor szövegét kiegészítő, felhangoló funkciójának. Valaki példaszerűnek mondja. Somlyó, Bata Imrének a Psychére tett esküjére mintegy rátromfolva, szellemesen jegyzi meg: - Nem példamutató, hanem remekmű. Mégsem ez a siker a legnagyobb örömöm, inkább az, hogy titkártársammal, Z. Szabóval milyen könnyű együttműködni. Fölírom a harminc-egynehány költő nevét, akiket látok, közülük aláhúzom azokét, akiknek mostanában kötete jelent meg. - Ezeket hívd ide az asztal köré. Így elkerülhetjük a sértődést. A második szünet után, a tulajdonképpeni irodalmi esten - még mindig telt ház előtt -, Somlyót, Takátsot a legvégére hagyva, betűrendben lép föl egymás után tizenhat költő. Mindketten mondunk rövid bevezetőt, majd Z. Szabó ismerteti a szereplőket, akik e szerint következnek: Bárdosi Németh, Bertók, Galambosi, Gergely Ágnes, Hajnal Gábor, Hárs Ernő, Kormos, Cs. Nagy, Papp Árpád, Nawrocki, Veress Miklós, Ténagy Sándor, Somlyó, Takáts.

Emlékezetes Bertók. Fojtottan, szuggesztíven mondja Tedd le a kést! című versét. Elragadó Gergely Ági vallomása (Takáts, Kormos is nagyon dicséri) a pannon ég alá jött kaftános ősről. Hajnal Gábor tán élete legjobb versét produkálja (Úgy is belépsz a ködbe... ), Lakatos úgy szólal meg, ahogy a Válasz-ban megismertük. Nawrockinak hatalmas sikere van a lengyelül elmondott Szeptember végénnel. Papp Árpádban csak az a fals (talán nem is őszinte), ahogy engem dicsér. Veress újra meggyőz tehetségéről. Kormosról bevezetőmben név nélkül elárultam, van köztünk egy rejtett hazataláló, aki a Szigetköz és Normandia közt sugarazta fel új líráját. Z. Szabó elárulja, róla, a Szomjúság szerzőjéről beszéltem. Somlyóban most a mértéktartás tetszik, Takáts utóbbi időben legjobbnak érzett ars poeticáját, a Tarkóm, betűm mögöttet mondja nagy elhitető erővel.

Éppen tízre végeztünk (s bámultuk mindvégig az egyetemes figyelmet). A terített asztalok körül szűken, testközelben vagyunk, de szintúgy lélekközelben. Ezt érzem még Hajnal Gáborral is. Sőt a feszélyes viszonyban lévő Bertókot - Bebesit szinte kibékítem egy mással. Fürdök az egymásra sütő elégedettség melegében. Még táncra is kerekedünk. A társaság nagy hangulatára jellemző, ahogy három órakor szállodánk folyosóján viháncolunk, s Hunyadi Pista hosszú alsóban pisszeg ki ránk szobája ajtaján. - Egy rossz költő, ó, mily megindító! - idézi Somlyó szabadon Kosztolányit, s szavaiból most nem a fölény, csakis a szeretet szól, mint ahogy Kormos, az FTC ifi futballistája is boldogan idézi föl Bárdosi Némethnek, a Haladás egykori kapusának a régi közös futballdicsőség emlékeit.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Sarvay Réka [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1972. november 25. szombat

Kormos Pistával a Városkapuban. El van ragadtatva a szülőföldjén szerzett tapasztalatoktól. Mecséren egy 80 éves bácsi azt kérdezte tőle: Mi a tehetség? Egy kislány kívülről fölmondta az Óda a kukoricáhozt. A győri szállodában pedig a mosolygós portáslány volt hozzá igen-igen kedves.

Nagy vállalkozásunkra, a társművészeti estre készülve, már 7 órakor ott vagyok a FÉSZEK-ben. Buda Ferencet kivéve - kinek hiába irkáltam annyi levelet - sorba előkerülnek a szereplők: Beney Zsuzsa, Lázár Ervin, Tornai József, Jeney Zoltán és Kalmár László zeneszerzők, Haraszthi István szobrász, Molnár Sándor festő. A közreműködő színészek, zenészek: Bencze Ilona, Fodor Tamás, Maros Gábor, Papp Éva, Szabó Gyula, illetve Almásy László, Pröhle Henrik és Schmidt Nóra.

A színészekkel ott a helyszínen véglegesítem a sorrendet. Nem vagyok ideges. Mátrai Eszter is elégedetten jelenti: "zsufi" ház van.

Bőven látok ismerős arcot. Ez és Czigány meghitt intonációja biztonságot ád. Hívó kérdésére elmondom, hogy vállalkozásunkat hiányérzet hozta létre. Nincs kontinuitás sem a műfajok, sem a nemzedékek közt. Szeretnénk az egymáshoz méltókat összehozni, fölmutatni azokat az alkotókat, akik az elmúlt évtizedben már vitték valamire, de még nem eléggé ismertek. Kiemelem a Költőszakosztály és a FÉSZEK áldozatvállaló partnerszerepét, az 1945 utáni első nemzedék felelősségét az utána jövőkért. Arról is szólok, hogy az elmagányosodással szemben ezek az esték a családiasság jegyében szerkesztődnek majd. Buda versei - szerzőjük nélkül - nem hatnak szenzációként. Jeneyék a preparált zongorán valami gamelánszerű muzsikát mívelnek. Huzamosabb idő után kissé unalmasan. Annál fölszabadítóbb Lázár Ervin novellája. Bencze Ilona jól beleéli magát Tropkó úr és a fájdalom küzdelmébe. Tornai Jóska Kósa Ferenc és japán felesége esküvőjéről kissé kapatosan érkezett, de helyt áll magáért, főként a Szent István-os versben. A szójátéknak tetsző Naptáncról elmondja, beszámíthatatlan állapotban írta. Kissé bizony ez is hosszú, bár a szerző bírja szusszal. Szabó Gyula orgánuma kitűnő.

Ahogy terveztem, inspiráltam, Czigány ügyesen modulál Tornaitól Haraszthi mobiljaiig. Frissen összegzi az otthonából hozott élményt, s a bátorkodó szobrászból is kijön a gumikutyás kedvesség, mellyel végképp leveszi lábáról a közönséget. Ácsingózó gyerekekként nézik a szerkentyűket. Kalmár zenéje szép, franciásan finom, Beney Zsuzsa verseit Fodor Tamás nagyon jól, Bencze Ilona közepesen, Papp Éva zavartan mondja. Czigány zárószövege nagyon kedvemre való: figyelmeztet a társművészetek, a "züllő távolságok" összehozásának szükségére. Csupa elégedettség körülöttem a búcsúzáskor. Mátrai Eszter és Galambos igazgató hálásan szorongatják kezemet, netán visszahoztuk az intézménybe az Egyéb Komédiások egyenrangú szerepét, a Festők És Színészek mellé. Szimbolikus tiszteletdíjként adják át igazolványomat a klub tiszteletbeli tagságáról. Bulláékkal, Bozayékkal ülünk még össze. Kedveset mondott Vörösné Jutka: Az elmúlt évtized nálam rendezett negyedéves zenei találkozóit eszerint ide, a Kertész utcába tettem át...

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Ladányi Hajnalka [2011.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1972. november 30. csütörtök

Garamvölgyiné visz kocsin Váci síremlékének leleplezésére. A fényes hidegben rögtön megpillantom Váciné Máriát, a Kortárs és az Új Írás embereit, a sír mellett Illyést. Szemközt Darvas vár beszéde elmondására. Látom Miska öccsét, mamáját. Szépen összeállított műsorban szavalókórus intonálja a Szőkén, szelídent, éneklik az Elindultam szép hazámbólt s az Én Istenem, rendelj szállást. A síremlék fehér márványába parasztarcok, emberfejek vannak domborítva. Darvas igyekszik a szokványtól eltérni. Pásztáznak bennünket a kamerák. Illyéssel utólag fogok kezet. Máriához odamegyek. - Köszönöm, hogy eljöttél - mondja.

Kissné, aki visszamenet beül kocsinkba (Garamvölgyiné másik oldalára meg Simon Pista), tovább agitál Vietnam miatt. Január elején kéne menni a Petőfi-évfordulóra. Nem lelkesedem... Délutáni óráimat megeszik a telefonok. Könnyebbség, hogy mennem kell elsőköteteseim harmadik estjére, a Szövetségbe. Jancsó Adrienne már ott van. Böcsülettel visszaadja minden nála lévő holmimat, plusz amerikai útja egyik emlékeként a műsorpros­pektust, melyben jó nevek közt én is ott szereplek Zsoltár c. versemmel. A vájt fülű szakma, például az Újhold és vidéke nem kíváncsi Bertókra, Bisztrayra. Csanády János, Hunyadi István, Beney Zsuzsa, Ács Jenő ... ilyen vegyesen ülünk 50-60-an, az új székekkel berendezett klubban.

Lakatos András lehetetlen maga elé motyogással adja elő Bertókról írt kiváló szövegét. Adrienne Laci verseivel nem mindig tud megbirkózni. Sok bennük a törés, a fojtott rövid szakasz, a váratlan vágás. Miklós erőtlen hangján talán azért is érvényesül jobban Ádám dicsérete, mivel Adrienne-nek már az erdélyi nyelv otthoniassága is előnyösebb. Hatalmas taps zárja a műsort. Személytelen házigazdaként a közönség nevében mondom ki: nagyon szép este volt, hála a költőknek s lelkiismeretes közvetítőiknek. Kihirdetem a december tizenkettedikes összegző vitaestet.

Miklós bemutatja édesapját. Biztatásomra tér be a társaság a büfébe konyakozni. Az időhúzásra az otthoni András-napra készü­lődő Sárika miatt is szükség van. Jó, hogy Vekerdi Laci eljött, s hajlandó a folytatásban is részt venni. Bata ugyancsak szívesen jön hozzánk András-napolni. Invitálom még Bertók Laci jóképű Viktor öccsét. Varga Pistáékat nem sikerült elhívni, Vörösék, ki tudja, miért, nem jöttek. Zachár Zsófiék hazaviszik kocsin Jancsó Adrienne-t, csak aztán csöngetnek be hozzánk.

Kilenckor elég nagy még a zűrzavar. Takács Imre Batával beszélget a kanapén, a többiek, Bozay Attiláék is, a belső szobában diskurálnak. A sok ifjasszony segít a konyhán, de János elaltatásához Erzsike most már nem elegendő, órák hosszat halljuk még fiunk tiltakozó óbégatását a kisszobából. Anyja, szegény, a két asztalra tálalás után bevonul hozzá, s 1/2 11 után látjuk viszont. Az itatás az én tisztem, emiatt sehol se tudok megállapodni. Jó viszont látni az általános megelégedettséget. Lassan áthúzódik a társaság a nagyobbik szobába, a kamarabeszélgetés kiszélesül. - Ki az a szemüveges, ősz férfi? - Attila most szembesül Takács Imrével. Bata Bulla Karcsira emlékezni vél, ültek egyszer hármasban Sántával. Meghitt melegséget érzek Erzsi s főként Lakatosné Éva szavaiból. Dicséri -és nem udvariaskodva - a Kettős rekviemet. Bisztrayné Marit először látom nagyvilágian nadrágkosztümben, parókával a fején. Éjfélkor a nagyobbik rész elmegy, de a maradók még jobban összemelegsze­nek. (De a távozott, kapuig kísért Zsófi -Lojzi páron is érzem, jól föltalálták magukat.)

Vekerdi Lacinak jön meg a szava. Magyaráz a Szíriát oszlopairól, arról, hogyan nőtt az ember agya együtt a gondolkodással, hogyan kezdte látni mindazt a térben, amit Däniken túlvilági úrhajósok művének vélt. Takács Imre különös figyelemmel reagál. Batáról hazai, egerlövői körülményeiről hallunk részleteket, élénk leírást annak ürügyén is, hogyan érezték magukat a hozzájuk látogató Weöresék. Sanyi csöngei beidegződése azonnal működni kezdett, igazi falusiként tudott viselkedni.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Kovács Klaudia [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.