Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Kora délután be kell mennem a Szövetségbe, hogy a zeneakadémiai Petőfi-műsort megbeszélhessük. Fábián Zoli szobájában ott ül, s húsos kezével, görgetegi (apámék szomszéd falujabéli) üdvözlettel köszönt Puszta Sándor, a leányfalusi pap. Jön Juhász is, Simon is. Megnyugtató, hogy ezt az estet végre nem nekem kell végigcsinálnom. Tizenegyes keretet jelöltek ki: Illyés, Juhász, Benjámin, Simon, Csoóri, Nagy, Vas, Garai, Takáts, Fodor, Kiss Benedek. Főként annak örülök - részben tán nekem is köszönhető -, hogy Gyulára is gondoltak.
Vitaestünkön, úgy látom, megint kevesebben leszünk a méltányosan várhatónál. És a magnetofonra fölvétel nem a Szövetség figyelmességét, csak óvatosságát árulja el. Ketten is itt vannak a minisztérium irodalmi osztályáról. Garamvölgyiné ideges.
Bata szövege, sajnos, fölolvasva is rossz. Alföldy hozzá képest lelkiismeretes szöveget prelegál. Pór Péter meglehetős csalódás. Hiába olvasta el a köteteket, együttvéve csak azt állapítja meg róluk: rosszak. Veress, Döbrentei, Bertók, Bisztray tehát egyaránt értékelhetetlen? Inkább a megszólalás reflexe van jelen, mint belső kényszere. Tüskés Tibor kikel a mítoszkövetelés ellen. Ne gyártsunk új legendákat, s ne Weöres mítoszi gondolkodása legyen az egyetlen eligazító példa. Alexa hiányolja a filozófiát, a közösségi és nemzet- tudatot. Abba is hagyta ő az elsőkötetesekről írást, mert mindegyiktől ugyanazt kell számon kérni. Weöres legnagyobb felkészültsége ellenére is a Psyché borzongatóan valóságidegen. Tornai és Novotny szól még, az utóbbi kissé fölényeskedve: - Mit vállaltak ezek a fiúk egyáltalán?
Bata nem is próbálkozik érdemi összefoglalással. Hajtogatja, mennyire természetellenes a fiatalok helyzete, míg nincs meg az önállóságuk, különállásuk. Bisztrayról beismeri, noha legnagyobb a mesterségbeli tudása, ő húzta a rövidebbet, mert tiszta idilliumba menni nem távlatos dolog, ez az út nem visz messzire. Vállalja az egyoldalú sarkítást - mondja -, de megindokolni, védeni nem tudja álláspontját.
Fél nyolc múlt, mikor fölállok zárszót mondani. Közben itt van már Kormos, Takács Imre, Mátis Lívia, elment Simon Pista. Juhász Feri mellett itt ül a lánya. Legjobb, legélesebb mondandóm - nem mítoszt kell csinálni, hanem jó verseket írni - bennem marad. Valamit azért szólok saját irodalomszociológiai tapasztalataimról, a folyamatosság fontosságáról. Idézem Takács Imrét: egy nemzedéknek sem volt ennyire szüksége arra, hogy az utána jövők támogassák. Az idősebbek közül miért nem jártak hát ide többen, mintha bizony nem az ő ügyükről volna szó?! Szólok a fiatalok egymás közti idegenségéről, hogy olykor még egy közös estén se figyeltek egymásra. Elítélem a kritika összemosó felületességét, majd fáradtan, hangsúlytalanul fejezem be.
Jobb kedvre derít, hogy a társaság - lehetnek még ötvenen - nem akar szétoszolni. Korteshangokat is hallok: mégiscsak jó, hogy mindez volt, s hogy mennyire nekem köszönhető. A Radnóti Sándorral párban lévő Pór Péter mégis ezt kérdi tőlem: - Áruld már el bizalmasan, van ezekben a költőkben egyáltalán valami? Juhász, ki az Újságíró Klubban mellém kerül, a harmadik nemzedékbeliekre ráolvasott kritikákat idézi. Ugyanilyen kifogásokat vágtak a fejükhöz: nincs közösségtudatuk. Mit akarnak tulajdonképpen?
Solymos Ida szerint az egész sorozat legjobb estje volt a mai. Tüskés szerint viszont - miközben Csűrössel, Szeghalmival vacsorázik, megállapítja - érződött a levegőben a kritikai határozat dermesztő szelleme. Egyszer célzást tettem a mikrofonra: ne féljenek tőle, a felszólalásokat nem közvetíti a rádió. Bulla Karcsi szerint nagyon sápadt voltam. Semmiképpen sem a félelemtől, inkább a kimerültségtől. Még mondtam is Fábián Zolinak: ha máglyán megégetnek, öntsön rám egy dézsa vizet.
Én fizetem az egész számlát, amikor tízkor fölkerekedünk. A pécsieket még ellátom enni-innivalóval.
Gerzson Palitól hallom: meghalt Kondor Béla. Vörös Laci, kit a barátért való aggodalom már egy hete is fölvitt hozzá, majdnem sírva egészíti ki a hírt: - délutáni álmából nem ébredt föl. Mondta neki legutóbb, érzi, hogy valami nagy baja lesz. Őutána még Nagy Laci és Németh Lajos járt nála. Pilinszky másfél évre a Boldogságtöredék után, még csak rá se nézett, pedig a fordított féltékenység volna indokolt: a Szálkák fölött köröz láthatóan a Kondor-keselyű... Az állam 92 ezer forinttal tartozott neki. Anyagi gondjai voltak. Amikor szó került róla, hogy érdemes művész legyen, Somogyi József leszavazta: - Ugyan, a Kondor?! Laci megrendült belémkapaszkodással mondja mindezt. Én kevés szeretnivalót találtam Kondor nyers kamaszarcában, de a baráti veszteség katasztrófáját közvetve is át tudom élni.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap