Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Bónist pillantom meg elsőnek a trolin, ő is ugyanoda igyekszik, a FÉSZEK-beli díjosztásra. A várható kínos helyzetektől az ment meg, hogy az engem feszélyezők egymástól még inkább tartanak. Csanádi Imre bevette magát a nagyterem túlsó sarkába, Rab Zsuzsa viszont úgy ül szemben a miniszteri asztallal, mintha a szertartás egyenesen neki szólna. 56-ban valahogy más hangulat volt itt, kevesebben is voltunk. Galambos Tibor a házigazda jogán is kedves hozzám. Sík Ferenc és Nógrádi mellé ülök. Harmadiknak szólítanak. Imre ősz fejét, Fekete Gyula büllögését éppen csak látom. A díjátadásból csak Ilku összecsippentett szemére emlékszem. Fél óra alatt ledarálják a rengeteg nevet. Zenészek ülnek a környékemen: Kocsár, Kocsis, Sárai. Jönnek a hivatalos gratulálok: Tóth Gyula, Funk, Szabó B. István. Éppen velük vagyok elfoglalva, amikor Rab Zsuzsa mint lelkes pionyirka, tiszteletkört végezve, poharával koccintani akar. Nekem már nincs konyakom. Nem baj, ád ő szívesen a magáéból, jószívűen. Buda szakállas arcát dörgöli hozzám. A költőtársak hálásak, de Csanádi Imrével lehetetlen szembesülni, mert Fekete Sándor védelme alatt hátát dönti mindnyájunk felé, hogy véletlenül se lásson nemkívánatos személyeket. Kovács Sándor Iván úgy szorít velem kezet, hogy ki kell mondanom: - Kölcsönös megnemtámadási egyezmény. - Így is vagyunk mi egymással kezdettől fogva - vallja be. Mond még valami nagyon elismerőt - a nemzedéke legtehetségesebb irodalomtörténésze - Csűrösre.
Aczélt sikerült kikerülnöm, Nemes György atyáskodását nem. Jólesik még Huszárik Zoli szíves üdvözlete. Ezzel jövök haza.
Nemes Nagy Ágnes és Lator ül nálunk, együtt megyünk Tatabányára. Semmi feszélyezőt sem érzek most a tintavérűként emlegetett hölgyben. Lehet, hogy neki is rossz a memóriája, meg talán jól öregszik, de az itthoni kínálkozásban, az autós beszélgetésen s a szereplés körül is teljes köztünk az összhang. Lászlót Tatabányán emlékeztetem: 24 éve itt volt utolsó nyilvános közös szereplésünk. Pálmay Kálmán előadása után ki kell ülnünk az asztalhoz. Ágnes kezdi. Jó pedagógus ösztönnel Tölgyfa című versének, ennek a városi mesének háttértörténetével. Elkanyarítva tőle a mikrofont, találkozásunk rendkívüli alkalmáról vallok s főként Lászlóról mondom el, "Kicsoda, Micsoda". (A közönség ebből a népszerű tévéműsorból ismerheti leginkább.) Költőtestvéremnek nevezem, föltárom összetartozásunk elvi, emberi alapjait, még versét is elmondom, azt, amit az Eötvös-kollégiumi fölvételen először láttam tőle Fazekas asztalán. Az elmúlt negyedszázad nehéz költősorsáról szólva térek rá a magam dolgára, a Kettős rekviemre és mintegy utószavaként az Élni továbbra. Lászlót kicsit elbizonytalanítottam. Szabódik a bemutatkozástól, a versmondástól is. Végül csak elmondja a Fehér izzáson fénysötétet.
A spiritus rector Z. Szabó tanácsára Győrben szállunk gyorsvonatra. Hárman ülünk ismét az étkezőkocsiban. Ágnes meggyőződhet róla, sokkal jobban ismerem, mint vélte. A kölcsönös respektus tart egészen a metróig. Ott derül ki, hogy miközben én fizettem a vacsorákat, Ágnes erszénye eltűnt... Szerencsére megkerül. Van a hölgyben valami a litterary ladyk s a Cilikék ügyetlenségéből. Ezt ő maga is tudja, s ettől még szimpatikusabbá lesz.
Szívesen megyek az osztálytársak közé. Ők is meggratulálnak, már aki tud a dologról. Bakay Árpád, a Heller-Forgó világot járt ügynökeként is, számtalan kelet-nyugati tapasztalatára hivatkozva állítja, sehol sincs tejjel-mézzel folyó Kánaán, itt még mindig jó élni. Boross Péter ettől megbokrosodva mond néhány megszívlelendő destruktív adatot a pangásról; az állandóan magunknak élésről. Mert itt nem épül semmi nagyobb jövőt szolgáló intézmény: kórház, sportpálya, színház, koncertterem...
A kecskemétiek kötelékében érkezem a művelődési házhoz. Petőfi-kiállításuk nagy meglepetése, hogy a leszármazott Herpaiak csoportképén egy férfiban fölfedezem P. S. vonásait.
A pártbizottsági embertől a rokonságig sorra kezelek mindenkivel. József Etától megint két csókot kapok. Melléje ülök, amikor három gyenge színész J. A. szabadszállási verseit mondja. Én javasoltam ezt a produkciót. Eta helyesli. Azt mondja, a meghívóra írt kézírásom Attila és Ödön kézírásának keveréke. A közönség fogékony arra, hogy az Emlékről beszéljek. Eta mutat később egy fejkendős asszonyt, kinek "lelkébe vágtak" szavaim, megérezte a versből a szegénységet, amiben neki is volt része. A tsz-elnök Szabó Józsefnek nehezen megy a sok József közti eligazodás (Katona József, József Attila). Juli a feleség, Attila unkokahúga és megkótyagosodott fiuk (19 éves kora óta ilyen habókos) képviselik az Etelkán kívüli rokonságot. Buda Feri, ki feleségével és három fiával van itt, majd elsírja magát a Tanyahazám olvasása közben.
Piróth Gyula a tsz udvarán levő gyatra szobor előtt deklamálja még a Hazámat, a színészek aztán lelépnek. Minket a "Holt vidék" felé visznek, a tornyos kiskastélyba. A száraz földek láttán nehéz elképzelni, hogy a természeti leírásokhoz innét gyűjtött élményt J. A., mégis érdemes kicsit körülnézni. Szívesen járnám körül a volt halastavat, de csak a pincébe kormányoznak borozni, majd a kinti kondérban főtt birkapaprikáshoz. Jobbomon Szabó József próbálja idézni halvány emlékeit, amikor egy ízben jött Attila segítségért, mert a Dörmögő-Nagyapa nagyon beivott. Kis szobájában a gabonák össze voltak keverve. Érdekesebbet tud Juli a "kemény kontyú ángyom"-ról és férjéről, a "halász bátyám"-ról. Azért nem vitték semmire, mert "mindig részögök vótak". Kiderül, hogy Julinak is voltak szebb elképzelései az életről. Attila csábította színi iskolára. Járt is fönt Pesten, aztán...
Bonyolult úton, fáradtan érek haza, s személyes veszteségként hallom a hírt: Meghalt Picasso! Lám, az örökifjú is elmegy.
Megyek a Nemzetközi Költőtalálkozó FÉSZEK-beli nyitó fogadására. Helyzetem, szerepem semmiben se hasonlít a régebbiekhez. Olyan kapós lettem, alig tudok haladni, minduntalan jó ismerősbe ütközöm. Nehéz az út Darvastól Weöreséken, Kesziéken át Takáts Gyuláig. Legnagyobb örömem az ő öröme: - Nem találkoztam emberrel, aki ne áradozott volna rólam írt tanulmányodról... Ungvári kijelentette, egész esztétikai nézőpontunkat meg kell változtatni. Le vagyunk pipálva. - De kicsit te is ludasnak érzed magad, ugye? - mondta neki Gyula. Hajnal Anna, Hunyadi Tata, Latorék, Demény Ottó, Garamvölgyiné után hirtelen csak a szibirják Mark Szergejev áll előttem. Hat év után mit sem változott. Lengyelek keresnek - mondja Somlyó. Ernest Bryll s egy régi vágású úr, Ostromecki kel föl tiszteletteljesen Sutarski mellől.
Nagy a szóródás, hiányzanak a fénypontok, a körüljárható jeles figurák. Enzensbergeren kívül nincs igazi híresség. Voznyeszenszkij azért nem jött, mert Vinokurovot utálja, ő pedig megbetegedett.
Beülök végül a bárba. Orbán és Lengyel Balázs forgatja Pór Jutkát, míg én Sutarskit édesgetem oda, Papp Tiborral és Thinsz Gézával társalgok. Veress Miklós Pardival bravúrozik, ki úgy hányja-veti magát, mint ama nőstényrozsomák asszony, amikor az összes mézsör fejébe szállt.
Illyéssel egyszerre érkezem a Tudományos Akadémia Országház utcai termébe, ahol a tanácskozás kezdődik. Juhász szeme nem tévedett, valóban láthatók Illyésen a megzökkenés külső jelei. Valami torz, kesernyés van az arcán, amit eddig nem láttam rajta.
Darvas unalmas előhangja után Fekete Sándor szövege most is gondolatébresztő és merész. László szerint az oroszokra sokkhatással lehetne. (Érdekes, Fekete milyen félszegen húzódott tegnap a fal mellé. Soká vele voltam, mutattam neki, ki kicsoda.) Vas ismert dolgozata újra érdekes, a grúz Abasidzéé teljesen jelentéktelen. Ő csak a garjacsij privjetet (a forró üdvözletet) hozta.
A szünetben Kalásszal, Beney Zsuzsával, Csűrössel vagyok, majd igyekszem erőpróbámnak megfelelni: soros elnökségemet teljesítve változatos jelzőkkel jelentem be, búcsúztatom Beniucot, Nemes Nagy Ágnest, Hilde Domint. Ez utóbbit Fülep is méltatta. Fülemben van, ahogy szinte csettintő elégedettséggel mondta ki nevét: ... az valaki!
Iszlai nagyon megdicsért színes elnöklésemért, önbizalmat mégis inkább az ád, hogy Tadeusz Sliwiakkal tudok lengyelül társalogni. Lengyel társaságban Sutarskival, Rymkiewiczcsel kerülök az Alabárdos ebédasztalához is.
Délután fogadás a bolgár központban. - Megint leköröztél bennünket - mondja Kiss Feri Kormos-elemzésemre célozva. Dalcsev és Valerij Petrov verseit mondják. Ascher Gabriellával megyek át az Irodalmi Színpadra. Zolnay Pali rendezi a tévé-közvetítést. Csoportban ülnek a külföldiek, a nézőtéren kíváncsi matrónák, diákok vegyes érzelmekkel hallgatják a rögtönzött vitát. A leggógyisabb fiú - mint sejthettük - Enzensberger. Ő röhög legnagyobbakat. Van az egész eszmecserének valami happening jellege. Egyszóval: komolytalan.
Csontos Sanyinak mindez igazi élmény volt. Mentsége, hogy még csak 17 éves.
Rossz alvás után Juhász Péter telefonál, némileg restelkedve, hogy az egész bolgár küldöttség, Valeri Petrovval együtt, szeretne föllátogatni hozzám. Nem a legjobbkor, mert háziasszony nincs a lakásban, s nekem kora délután Szegedre, Makóra kell utaznom. Lóhalálában intézem függő ügyeimet, ölben hozom a harapnivalókat, kabátom zsebében a Colákat. Még jó, hogy Gergely Ágnes segít előkészíteni a terepet. Mire fél óra múlva érkezik a népség, ki is beszélgetjük magunkat. Kínálok konyakot, pálinkát, kávét. A két ifjú költőnek, Canevnek, Karaangovnak antológiákat mutatok. Élvezettel szemlélődnek a könyvek és képek közt. A Shakespeare- fordító Petrov jól eIboldogul angolul Ágnessel, én meg a hajdan magyarul is jól beszélő Nevena Sztefanovával társalgok oroszul. Ő volt annak idején Nagy László cserepartnere. Nagyon szimpatikus nő, de valami szomorúság súlyosodik benne. Évek óta gyűjt verseket egy tenger témájú antológiához. Nem az első eset, hogy ilyen nemzetközi egyvelegben a bolgárok a magyarokkal találtak össze leginkább. Igy volt az 1967-es moszkvai Puskin-ünnepségeken is. Juhász Péter szerint a látogatás fő eredménye, hogy Petrov Gergely Ágival összebarátkozott. Azért, hogy rám, fordítójára is emlékezzen, rátukmálok ajándékul egy bibliofil kiadású eredeti Shakespeare- kötetet.
Domokossal, Mátis Líviával jókedvűen érkezem Szegedre. Matyi öccse, a makói könyvtáros, mikrobusszal visz bennünket tovább. 7 órára dugig van a terem, de az előadók még sehol.Végre Fodor Tamás feltűnik, Mensárost kocsin hozzák kedvenc kutyájával együtt. Petőfi kedvéért el kéne mondani a Négyökrös szekeret. Belesül. A közönségnek így is tetszik. Matyi szövege a Kettős rekviemről szépen hangzik. Az autóban hagyott kutya is hajlandó ez idő közben abbahagyni az ugatást. Mensáros versmondása fokozatosan javul, de Fodor Tamás ihletettebb, nagyon jók a szünetei. Katarzist nem, de megrendülést időnként éreztem. A közönség megmoccanásaiban, előadás utáni hozzám sereglésében is érzem, hogy a szellemidézés mégiscsak sikerült. Kiábrándító végül a nagy művész látványa, amint a "stexet" számolja. Kétezret kapott, s mintha csak ezért jött volna, fordul vissza nyomban Pestre. A fanyar élményeket feledteti Domokosék vacsorameghívása. Az atya 79 éves, de még jó tartású ember. Noha eléggé süket, áldozatosan figyel ránk, s kínál bennünket a hatalmas hidegtáll javaival. Matyiék Lívia előtt folyvást Makó szellemi tradícióival dicsekszenek. Még 1949 nyarán is láttam valamit a ragyogás árnyékából.
Megyünk a Sajtóházba, mely hajdan Albrecht főherceg szeretőjének szolgált, aztán a Parasztpártnak. Második emeletén találjuk a "Tiszatáj" szerkesztőségét. Ilia Mihályt itt mozgékony, kedves fiúnak látom. Nagyon szimpatikus Annus József munkatársa is. Miska horizontján sokat tágíthatott a tarka jugoszláviai, erdélyi spektrum. Meglepetésemre az is kiderül, hogy csak úgy, jókedvéből több helyre elküldte könyvemet: Erdélybe, Délvidékre, de még Czigány Lórántnak is. Most végre, a halászcsárdában, ebéd közben szóba hozom Veress Miklós dolgát. Azóta jóra fordult vele való viszonya. Matyi "Tiszatáj"-ba való megnyerésének igen örül. Mindenfelől azt hallja, ő a nemzedék legokosabb kritikusa. Jó, hogy éppen rólam szólva nyilatkozik meg ilyen lendületesen.
Pesten is esik az eső. Garai váratlanul, igen szépen ír rólam az "És"-ben. "Úgy szól egyetlen önmagáról, hogy testvérien kezet nyújt mindannyiunknak: Mindig nekik világítottam, kiket nehéz elérni. " Ezt nem vártam Garaitól, nem azért, mintha nem érdemelném tőle, hisz egykor én segítettem ki a vízből.
Bába Magdi szervezte könyvtárszakos évfolyamtalálkozóra megyek a Pilvaxba. Perczel Marika, Altorjai Gabriella, Bauer, Léczes, Kepes, Drechsler van még ott abban az órában, amíg velük lehetek. Magdit több mint húsz éve nem láttam, megőszült, de arcának szeretetteljes bája, modorának finomsága ugyanaz maradt. Észlelem, hogy bár én jobban emlékszem a régi dolgokra, mint ők, feltételezik rólam, hogy messze távolodtam a közös emlékektől. A József Attila-díjat s az elismertséget misztifikálják, a valóságosnál többre értékelik. Régebben talán én is azt hittem, jobban fog látszani rajtam a kitüntetettség, s hogy előnyét éppen ilyen alkalomkor fogom élvezni, most meg csak napirendre szeretnék térni a dolog felett. Ez vonatkozik a ma esti, kollégáimmal töltött itthoni együtt-létre is. Jólesik, hogy vidáman esznek, isznak, táncolnak, hogy olyan testvérien el lehet keverednem köztük, mint hajdan egy buzsáki bálban.
Mai túlzsúfolt napom halálhírekkel kezdődik. Ma temették Kerényi Károlyt. Vitapartnere, Fülep is csodálkozna, a világhírű férfiú milyen rövid emlékezést érdemelt csak az újságjainkban. Még inkább sajnálkoznak Kertész István karmester miatt, ki fürdés közben, Izrael partja mellett fulladt a tengerbe.
Az élők közül kezdem Németh Lászlóékkal. Ella annyit beszél, hogy elfelejti átadni a kagylót férjének, kinek ma van a születésnapja. Laci bácsi versügyeiről majd írásban fogom elküldeni észrevételeimet. Meglep, Ellát mennyire megfogta a Kettős rekviem-beli Levél című versem, bárha férfi szemszögéből íródott, mégis, úgy látszik, lelkébe vágott, mint a szabadszállási asszonynak.
Két értekezlet közt egy Csokonai-cikket gépelek Kovács Kálmánék részére az "Alföld"-be. Szilágyi szegődik mellém az utcán, mondja, hogy Surányi Ibolya fia, Fábri Péter lelkes cikket írt a Kettős rekviemről, ugyancsak az "Alföld" részére. Weissmann János tanácsára küldök a kötetből példányt a "The Guardian"-nak, s Colin volt főnökének, Martin Coopernek. Bulla Karcsival kell találkoznom, majd Gyenes Zoltánnal. Az utóbbi annyira elfáraszt, alig tudok székemen megülni, pedig most is nagyon szimpatikus, éppen emelkedett stílusa miatt. Elmondja, hogy pusztították el szép feleségét, s hogy menekült meg ő Buchenwaldból. - Ritkán beszélek erről - nincs kinek. Említi, hogyan találkozott Adyval, ki megtépve fekete üstökét, ezt mondta neki: - "Zsivány, olvassátok, szeressétek Vörösmartyt, mert ő a világosság fejedelme!"
Még visszamegyek munkaasztalomhoz, mert írnom kell Bellának, Simonffynak közelgő estjük miatt. Trehányságuk bőszítő, hetek óta udvarlok nekik kézirataikért. Belláékhoz föl is megyek, átadom levelemet a most éppen szőke feleségnek.
Kelekótya meghívást kaptam péntekre Szíjártótól Kaposvárra, minden előzetes megbeszélés nélkül. Negyvenegy szavas levéltáviratban válaszolok: "így nem lehet szervezni!" - befejezéssel.
Lakatos András meg van hatva levonatból olvasott tanulmányaimtól, merthogy folyvást velük foglalkozik. Nagyon szépeket tud mondani a Takáts-, Kalász-, Hernádi-, Auden-portréról, a hazai tájról s a zenéről írtakról. Fölfedezte, hogy gondolkodásomban, konzekvensségemben van valami Fülepére emlékeztető. Két hét múlva ígéri cikke elkészültét. [A cikk nem íródott meg. F. A. 1994. ] Azt is jólesik hallani, hogy Tímár Árpád merő vonzalomból szeretne velem találkozni. Vagy amit Várady Szabolcs hallott Vastól, hogy még aznap este Nemes Nagy Ágnes mennyit áradozott neki a győri közös utazásról és rólam. Mire Vas úgy felelt, az én erényeimet és érdemeimet ő már régóta ismeri.
A Németh László-versekről való jelentésemet teszem rendbe, aztán elmegyek Király Nyina előadását hallgatni a lengyel romantikus drámáról. Előzőleg Wajda rendezéséről (Minden eladó) vetítenek dokumentumfilmet. Roppant szimpatikus, póztalan, de szenvedélyes férfi Wajda. (Olyan, mint egy ember és mint egy lengyel...) Odaadóan hallgatom K. Nyina világos, szakszerű, okos fejtegetését. Volna mit tanulnia tőle a szakmának, mely távollétével tüntet, Gáldin, Gimes Románán, Bodolayn és Surányi Ibolyán kívül alig van megnevezhető lény.
Öngyilkos lett B. Nagy László, méghozzá Balatonszárszón. Már 11-én is ott őgyelgett az állomás környékén. A rendőrségnek gyanússá lett. De hát talált végül rendőr nélküli terepet. Imponáló, hogy legalább a csőd szentesítésekor törekedett szellemi allegóriára, olyan jelentést adva az eszelős pillanatnak, ami az elvesztegetett tehetség aranyából is visszaválthat valamit.
Thinsz Gézával beszélgetek hosszabban. Van humora, sőt öniróniája. Emberismerete is jó. Az egyik minisztériumi fullajtárban fölismerte a smasszert, aki csak a századoson aluliakat üti. Kicsit szédül feje a sok hazai benyomástól. Nyíltan mondja el Weöres körüli ügyködését. A Nobel-díj húszas keretében három magyar van: Illyés, Weöres, Juhász. (Németh László sose volt esélyes, regényeit érdektelen XIX. századi rekvizitumoknak tartják.) Lundkvist, kinek nagy szerepe van a közvélemény-formálásban, beleszeretett Juhászba. A Sanyival való külön összehozás pedig abszolút kudarccal végződött Csatlóséknál. Sanyi hátravetette magát a karosszékben, s félszeg daccal arról filozofált, hogy a költészet nálunk már nem érdekes, csak a happening. Egyetlen kérdésre se felelt valamiféle dafke nélkül. S amikor Lundkvist elment, így reagált: ? "Itt volt a svéd Illyés Gyula.". Thinsz tudja, hogy ezt is csak úgy botránkoztatásul, nem meggyőződésből mondta. Fél, hogy a két idősebb jelölt meghal, s marad egyedülinek Juhász, ő lesz a nevető harmadik. Ő ugyan egy sort se fordítana tőle, de mennyien mondanák akkor: ? "Az a hülye Thinsz hiába volt ott." .
Csűrös, következő páciensem kicsit késik, mert volt osztálytársával, Alexával akadt össze. Kovács Sándor Ivánnal kisütötték: neki kell írnia Benjámin kötetéről, merthogy ilyen költő több nincsen. Visszautasítottam... - mondja határozott mozdulattal. Ahogy most elhallgatom a fiú beszámolóit a délelőtti Thinsz, Kibédi Varga, Ács Vera-találkozóról vagy Jánosy Ferenc, Kádár, Aczél előtti kipakolásáról a Lukács-tanítványok ügyében, ez már nem az a szűkszavú, éppen csak nyilatkozó ember, amilyennek megismertem. Egyre több szín, elevenség, reagálni tudás van benne.
Kibédi Vargáék gyerekei játszanak nálunk. A szülőknek a látott Illyés-bemutatóról (Az ünnepelt) rosszabb véleményük van, mint Domokos Matyinak, de nagyon érzékenyen, a külföldi szemével érték tetten Ella családkormányzói szimpátiafölvonulását.
Áronék búcsúztatását körítettük Latorékkal, Czigányékkal, Kormossal. Sokáig tart a pogácsa melletti pálinkázás és az evésnek sincs igazi jó hangulata. Áron biztonsága, de főként László jókedve menti meg a helyzetet. Tizenegy felé már harsányakat kukorékolunk, úgy mulattunk citátumain és produkcióin. Utánozza Mécs Lászlót, káromkodásokat prezentál Apor Péterből és Cserei Mihályból. Legfrappánsabban most is ifjú Kanalas Béla verseinek vándorsorsát mondja el a Kormossal, Jékelyvel végzett álpróbáztatások után a Sanyikának visszajátszott afférig. Ettől már Czigány hallgatagsága is oldódik. Az ő fő újságja, hogy a Kodály Műveltségi Verseny győztesei: a debreceni református gimnázium jutalmazásától hogyan lépett vissza a KISZ-központ, az Expressz Utazási Irodára hárítva a további felelősséget.
Éppen csak beülünk operaházi rossz helyünkre, kezdődik Berg Luluja. Tíz éve készült jegyzeteimből követem a bonyodalmakat. Akkor jobban izgatott a zene, most a látvány köt le s a címszereplő Kalmár Magda - küszködése a nem mindenben neki való szereppel. Figyelmem minősége időközben romlik, még az sincs ínyemre, hogy a rendezés a századvégiségbe nyomja vissza az egész operát, meg a ditirambusos közjátékot se érzem olyan sodró erejűnek, mint korábban hangfelvételről.
Gergely Ágival érkezve Beney Zsuzsához, egy Ausztráliában élő jogász-könyvtáros írót találunk ott: Domahidy Lászlót. Öltözéke, mint egy szolgabíróé, de művelt, jóérzésű, jó humorú ember. Az egész együttlét kellemes. Zsuzsó elárulja, saját prüdériája miatt nem képes értékelni a Psychét. Az ausztráliai vendégnek nincsenek ilyen gátlásai. Az itthoni magyar dolgokban, főként szülőföldje, az Erdőhát dolgaiban bámulatosan tájékozott. Még Végh Antal könyvét is olvasta, az Erdőháton, Nyírent.
Tüskés Tibor üzente, szeretné, ha részt vennék Fülepről vállalt előadásán. Magam is ajánlkoztam, ezért ülök vonatra. Sárika ugyan féltett, hogy Fülep szelleme ki fog süvíteni a másvilágból Tibor miatt, ki megbocsáthatatlanul vétkezett a várkonyi gesztenyés ellen... Én is sűrűn gondolok az elszánt vállalkozóra, miközben Ungvári Tamás Déry-könyvét olvasom. Bezzeg itt nem akadékoskodtak a kispolgári és nagypolgári intimitások miatt a kutyáktól a kártyáig, a Nasici RT-től a Mallorcai agarakon át a londoni repülőtérig dokumentált életstílus nyílt föltárása ellen úgy, mint Németh László és Kodolányi saját világát bemutató Vekerdi, illetve Tüskés ellen.
Fülep úr mégis összevonta szemöldökét Pécs felett. Esik az eső, és senki se fogad az állomáson. Fél órát állok a placcon, de a taxi nem jön. - Mégis van csoda! - mondja az ajtó ablakát nyitó Tibor. Szombaton föladott levelemet nem kapta meg, ezért nem várt. Esernyő alatt vonulunk le a városi művelődési házba. Előtte Bertók Laci kézteregetése vallja ki a Tiboréhoz hasonló meglepetést: - Hát mégis! Itt van Bárdosi Németh és Arató, különben csak fehér blúzos diáklányokat látok a bábozók termének kényelmetlen széksoraiban. Tibor a deszkaparaván előtt nagy köteg cédulával, s egy aktatáskányi könyvvel kezd hozzá szónoklatához. Jól felkészült, másfél órányit beszél. A végrendelettel kezdi. Talán csak a "fekete gőg", a "túlzások, elfogultságok" említéséből érezhető, hogy minderről neki is keserves, személyes tapasztalata volt, egyébként lelkes nagyvonalúsággal teríti elénk egy gazdag élet, gazdag szellem sokszínű világát. Vezérfonala mindenesetre a Lakatos Kálmán-féle "Valóság"-beli összegzés (még a Lukács-bújtatás miattam eltévesztett adata is onnét való). Közben-közben úgy érzem, ennél autentikusabb és hatásosabb idézést ma senki sem végezhetne. Meg is mondom ezt végezetül, amikor Tibor szólítására, részletes bevezető szöveg után fölmondom a Látogatást és Az ezredik estét. Martyn melegen szorongatja a kezemet: - Ez is történelem volt. Igen, de megörökítésére senki sem gondolt. Estémet a Tüskés családdal töltöm. Tibor keserűen élcelődik a maga kéziratgyártó mivoltán. Vannak bizalmas panaszai is. Egy miniszteriális ember 5000 forintot kölcsönzött tőle, s nem adta meg. Továbbá, hogy űrlapfóbiája miatt lecsúszott az olaszországi út valutaigényléséről. Most újra kellett kezdeni az egész processzust, de erről Gábor fiuk előtt ne szóljak: - Tudod, milyen elemi indulatai vannak! (Van persze tehetsége is, alighanem néprajzos lesz. Pásztorok dalai című dolgozatát Sárosi Bálinthoz küldi véleményezésre.) Elkérem a Szépirodalmitól visszakapott Kodolányi-könyv kéziratát. 1/4 3-ig olvasom az ágyban. Szemem elfáradt tőle, de agyam üdült. Disznóság, hogy egy jeles író, eredeti figura portréját nem lesz mód így fölmutatni, pedig éppen az új dokumentációk bizonyítják elsőrangú értékeit. Kiderül egyébként az is, mennyire kommunista volt a húszas években, szinte hangadó. Valószínűleg ez a legnagyobb bűne neki is, a könyvnek is.Fodor József 75. születésnapjára válogatott ünnepi gárda ül a Bajza utcai klubban. Hegedüs Géza és neje, Rónai Mihály András és neje (kiket holnap lesz 29 éve, tanúként F. J. adatott össze az "ötkerületi"!!! - így mondja... anyakönyvvezetőnél). Továbbá Hidas, Szőnyi Sándor, Földeák, Molnár Géza, Tóth Gyula, László Gyula, Vértes, Barabás, Urbán Ernő, Rákos Sándor, Major Ottó, Dobozy, no meg Sikó Zsuzsa, ki kocsin hozta férjét, ezért nem ihat. Darvas rövid bevezetője anekdotázásra serkenti az ünnepeltet. Fura kakas-mellkasát kidüllesztve dicsekszik, milyen jól érzi magát, milyen szabadon írhat, "ha föl is állították számunkra az okos korlátokat..." Azt hiszem, ennél gyatrább magyarsággal Hidas sem beszél. Halljuk a Révaival való találkozások, összekülönbözések történetét, amikor Szófiában szocdemként körülünnepelték a Dimitrov vesztére spekulálók. A hebrencs beszédből kibukó elszólások - álltam én már szemben gonoszabb hatalommal is, mint a kommunisták - derűt keltenek. Pár mondatban fölpanaszolja 1957-es magányát is: én voltam akkor az ország legutáltabb írója. Jó embereim, akik azt mondták előzőleg, F. Jóska zászló - szöcskeként ugrottak át előttem az út túloldalára. Major Ottó azért kihirdeti: F. J. volt Kassák mellett a legkeményebb ember. Ő különben dicsérő szavakat mond nekem a Kettős rekviemről. "Komlós Aladáréknak is tetszett. (Épp tegnap említette T. Tibor, hogy Komlós Aladár kritikatörténetében Fülep neve se fordul elő.) F. J. meg azzal dicsekszik, hogy személy-azonosságim szerint én F. J. fia vagyok
Egy órával később már az Újságíróklub padlásterében, a 25. Színház előadására várok. Iszlai húga, a színház pénztárosa meglepődik láttomra, én meg Juhász Ferenc láttán. Tőkei, Hubay kerül elő még hamarjában. T. magyarázkodik, hogy a Fülep-kiadás előszavába nem talált verseimből idézhető részletet. Hubay pedig, ki Tolnay Károlynak viendő példányt vállalt, éppen csak belenézve saját példányába, azt hitte, Fülepről szóló versek nincsenek is benne.
A színház ura, Gyurkó lebernyeges bőrzekéjében olyan utálatos, mint egy fontoskodó vadászkutya. - Ha te is azt kérded, miről szól a darab, szétrúglak. Kár, hogy az ember ebben a stílusban képtelen visszafelelni.
Ahogy Jobba Gabi szemüveggel az orrán, mikrofonba kezdi mondani a szöveget, elég idétlen a helyzet. Őrá később is azt kell mondani, "Lehetne jobb a Jobba!" A Falanszter nem sikeresebb itt, mint Pécsen volt, de a szünet utáni Antikrisztus az ottani előadás után nagy meglepetés. Már a színpadtér is, horizontális elemeivel, a bújtatóhelynek, a kalodának egyaránt alkalmas középső négyzet fölött a hárompados katedrával, lepipálja a pécsit. A szöveg rövidített változata s főként Iglódi érzékeny, okos játéka izgalmassá teszi a légkört. Kitűnő, gyorsan váltó rendezői fogások (ráccsal való játék, az oltárkép, a hatos jel levegőbe rajzolása) fokozzák a feszültséget. Pécsen mit se tudtak kezdeni Solarral, itt látjuk, a középső négyzetbe zárva, hogy szenved. És halandzsás szövegmondásai, ha nem érthetőek is, szuggesztívek.
Zolnay hangosan röhög, Juhász is élvezi a sok aktuális utalást. Gyula ugyan rám kacsint, de nekem szemem se rebben, amikor Feri előadás után elsőként öleli meg a szerzőt.
Bulla számol be kacifántos estjeiről, például Ágh Pistával való előző napi ivásáról. Volt mit hallgatnia, mert Á. I. elárasztotta személyemet hódoló dicsérettel: "Ez az egyetlen igaz... akinek a könyvei megmaradnak... Milyen remek ez a könyv... Írni kellene róla!" Óvta Karcsit, vigyázzon rám és magára, ne úgy fizessen vissza, mint Csanády Jancsi meg ő is. Úgy szégyelli, nem is tudja, visszafizetheti-e valahogy? Juhász is mondta rám, nagy ember, csak nem barátkozik velem, fél a naplómtól.
Derűsen hallom ezeket a részleteket, valahogy nem áll össze bennem - nem reális - Ágh magára vett bűntudata. De Karcsi még csak tódítja a pályatárs bűnvallását: "Ki tett meg ennyit a fiatalokért?" - Itt egy Döbrenteit ért mellbe vágás következett, majd ismét röstelkedő búbánat: amiért nem fogadta el a barátságot tőlem, aki egyedül őrizte meg magát a nemzedékben, tőlem, az igai európai, mindenre nyitott embertől - akivel mindenki kitolt.
Harminc-egynéhányan vagyunk a "Tiszatáj" ankétján. Koczkás finoman fogalmazza meg a bakikat, amiket Fekete Gyula szerint nem is a szerkesztőség követett el. Tüskés a fiatalokkal való példás bánásmódról ad számot, aztán elég tartalmas hozzászólások következnek. Bata, Kiss Feri, Mocsár mind a kiemelkedett vidéki orgánum veszélyes helyzetét járja körül. Mocsár szerint meg kéne írni a vidéki folyóiratok történetét, merthogy Bata a "Tüskés lapátját" is példaértékűként emlegeti.
Ilia okos zárszavában panasz és tetszelgés nélkül említi: havi 3-4000 levelet ír meg. Az se hangzik kérkedésnek, amikor végül a bukás perspektíváját mutatja föl. Az öngyilkosságét, mely B. Nagy temetése előtti napon nem csak frázis.
Éjjel 4-kor akkora fejfájás jött rám, azt se tudtam, hová legyek. Koponyámon tenyeremet körbetapasztva jártam le-föl. A csillapítók végre egy óra múlva hatni kezdtek. Hernádi már nyolc után ébreszt, de ezúttal jó hírrel. Héra valóban ihletett, lényegre tapintó sorokat ír a könyvemről. Megkapó, hogy Mikessel kezdődik az írás. Fülep, ha élne, már hívott volna: - Olvasta? Ugye, mondtam, hogy ebben a Hérában van valami...
Éppen csak fél órát ülök asztalomnál, mennem kell a SZOT-székházba, mert jelöltem, Békési Gyula mégiscsak megkapja a díjat. Harmadikként őt szólítják Gáspár Sándorhoz. Utána én szorítom meg izzadt kezét. Szeme a megindultságtól különös, hályogos-kéken csillog. Tarkójáról ismerem föl Czigány Györgyöt, ő is a díjazottak közt van. Az etetés, itatás itt bőkezűbben megyen. Garai és Kissné közt épp csak koccinthatok Gyulával, elragadja őt egy rádióriporter. Utána már hiába intek neki. - "Békési befutott..." Hunyadi Pista jut eszembe, ahogy 6-7 éve elmesélte Solymos Ida, Lukács eszpresszóbeli szereplésekor, hogy ment el asztaluk közt libegve, köszönésüket se viszonozva. H. I. feleségére nézett, lemondó hangsúllyal mondván: "Hiába, Ida befutott..."
Domokos Matyival találkozom még, beszámol B. Nagy temetéséről. Simon és Bodnár óvatos beszéde után Kósa Ferenc olvasta föl a halott igen bátor (a Nemes György által szolgaian kihúzott szárszói gondolatok után is), igazi, minden nekrológnál megrázóbb, mert lényegre tapintó levelét.
Megnézzük Pasolini Teorema című, botrányosnak bizonyuló filmjét. Hát - velünk együtt! - ennyi hülye ember van? Még csak nem is fészkelődnek? A szerző, rendező persze azt hiszi, hogy az elidegenedésről görög tragédiákhoz méltó művet alkotott, holott csak dilettáns rémregényt vagdalt össze.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap