Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Sebestyén János rádiós szerkesztő és csemballóművész telefonál, véletlenül ráakadt Colin Mason egy lakklemezre fölvett nyilatkozatára. Keszi Imre cikkéből értesült C. M. velem való kapcsolatáról. Teljes tájékozatlanságból, de segítő jóindulattal indul el a róla való megemlékezésig. Mondom neki, sokat jártam a Fillér utcai házban (Huzelláékat látogatva), ahol valaha lakott. - Most is ott lakom - mondja.
Zachár Zsófi meghívására férje, Lojzi helyett megyek hangversenyre. Az erkély első sorából Királyt látom vonulni lányával. Persze, Durkó Ady-kantátája miatt jött el. Vaughan Williams Thomas Tallis témára írt változatai mindig is kedvencem volt, most már szinte gyászzeneként kötődik bennem Colinhoz. Emlékszem, az Albert Hall mellett, még 1957-ben vallottam neki erről. Ő egy hasonló értékű Peter Racine Fricker-műre utalt. Talán az volt a címe, hogy Litany...
Durkóval csak emberi ambivalenciája miatt nehéz barátkozni. Mennyire tüzelt az ilyen vers-megzenésítések ellen, s lám, egész jól csinálja. Kantátájának zenekari közjátéka Bartók Divertimentoja és a lengyel iskola stílusa közt feszül. Van benne originális erő. A közönség ehhez képest lanyhán tapsol. Ránkit bezzeg hatalmasan ünnepük a szörnyű hosszú, a meleg miatt is nehezen viselhető Brahms-zongoraverseny után. Persze a nőknek is bálványa lehet a magafajta csinos ifjú.
Domokos Matyival diskurálok: pontos értesülései vannak a Csurka-ügyről. Nem fogják nagyon megbüntetni. Nem is lett volna kázus az egész esetből, ha a Művészeti Alap illetékes elvtársa be nem gazol az Alkotóház - szeretőjénél lebzselő, azaz távollévő - gondnokának ijedelme miatt. Csurka csakugyan hőzöngött a kocsmában, de ott helyben a pufajkások elnézőek voltak a "zsidó hizlaldából" való férfiú iránt. (A nép állítólag így emlegeti az Alkotóházat.)
Ebéd után Pomogátshoz ígérkeztem. Gyógyulnak sebei, de éppen emiatt van most zsábaszerű idegbántalma. Elgyötörten kuporog, fekszik a kanapé sarkában, megnyilatkozásai tisztesen őszinték, vallomásosak. A sok átélt szenvedés mintha megkomolyította volna. A negyvenesek öngyilkosságain elmélkedve igazán érdekeset mond. Pór Péterrel beszélték, hogy nekik, az ő nemzedéküknek sose volt annyira fontos a rendszeren belül lenni, mint a "Fényes szelek" generációjának. Nekik mit se számít, ha nem kapnak munkájukért József Attila-díjat. Lehetséges tehát - még az ő 5-10 évvel fiatalabb szemükkel is úgy nézni ránk mint kénytelen elkötelezett hatalmi fóbiásokra? Én magamról ilyet elképzelni is képtelen volnék. Hallok Király és Pándi Csurkáról folyt éles vitájáról. Király szerint Cs. I. egyszerűen csak cinikus. Fekete Sándor viszont Béla szerint Pándival szövetkezett. Hallok Czine és Kiss Ferenc több mint száz oldalon kifejtett elvi álláspontjáról, nézetrendszerezéséről is.
Pontosan 7-kor ott vagyok Sebestyén Jánosnál a stúdióban. 1930-ból való rádióhíreket olvastat be éppen Egy rádiós naplójából című most felveendő műsorába. Ebbe kerülök be én is Egy barátságra és a Halálhír verseimmel. Eztán testet ölt a csoda. A fekete lakklemez forogni kezd, s frissen, kedves elevenen, ahogy 1949-ben elbúcsúzott tőlünk, megszólal Colin. Ez volt az a szöveg, amit a Cséplő-villában hallgattunk az Orion készülékből. Naplómból kikeresve a pontos dátumot, sőt a műsorcímet is be tudom jelenteni: 1949. július 13. 18.30 - Élő Zenei Újság. A hangkeverők, segédrendezők, Tamássy Zdenkó, de maga Sebestyén se érti, miért vagyok olyan megindult a régi interjúszöveget hallva. A hölgy azért csodálkozik: - Ilyen jól beszélt magyarul?! A megörökített beszélgetés hangneme egy boldogabb, még reménykedő világ visszhangját idézi, amelyről most nem tudom elhinni, hogy egyszer s mindenkorra, örökre elmúlt.
Az egész család hangversenyre megy, de Sárikáék Dávidéra, én Bozay citerás fellépésére, a KISZ Művészegyüttes Rottenbiller utcai székházába. Pribojszky - elsőként a késettek közül - Kurtággal egyszerre lép be. Ez volna az az ember, akit úgy ünnepeltünk, akinek temérdek levelét őrzöm?
Az igazi bosszúság a vezető karnagy Simon Albert, a "Jumi" szövegelése. Stockhausen 15 perces művét, a jó, de nem zseniális Telemusikot kétórányi összevissza dumába csomagolja. Gyermekien élvezkedik némely struktúrán, de az egész művet nem tudja átfogni. Attila mérgesen vonul be citerájával, amiért annyit kellett várakoznia. Ráadásul tervezett másik, Sorozat című művét nem tanulták meg. Egzaktan szól a hangszerről, Pribojszkyt mint legjobb citerást és ihletőt említi. Ő, az általa meghívott ekkor már a fal mellől figyeli, mit művel Attila. (Először is követeli az ajtó becsukását és a ventilátor leállítását.) Nagyon jól pönget a fiú. A kihangzások, az egészen finom hangrezgések kevergése, egymásba játszása van olyan érdekes, mint a generátorok, remodulátorok művi attrakciója, álzene-csinálmánya. A középső tétel kicsit rövid, a harmadikban az effektusok lendülete, intenzitása magával ragadó. A közönség bőszen tapsol, szívesen kérne ráadást is. Balassa Hárfatrióját hallgatjuk még. Jó mű.
Matyi már a lépcsőn lemenőben mondja, amit Attilának megismétel: - Olykor tátottam a szám... Tudnék még ötleteket adni... Nem minden tetszett.
Csűrössel vagyok délelőtt. Lakatos Andrisról annyit tud, hogy jövő hétre szeretne elkészülni tanulmánykötetem kritikájával. Bulla csak legyintett erre az új határidőre. Miklós Varsóba utazik, talán még az ugyanoda repült Hernádival is találkozik. Legnagyobb újságja, hogy Bodnár Gyuri nyomatékosan felszólította: kérjen aspirantúrát. Van rá esélye, ha másként nem, levelezőként. Vezetőként Bodnárt, Királyt, Béládit kéri. Utóbbi már kérdezte tőle: dolgozik-e "rajtam"? Szabolcsi Miklós pályakezdőkről írt tanulmányára jegyezte meg: okos írás.
Fazekasnak, mivel levélben kérte, módot adtam a beszélgetésre, hisz akárhogy forgatjuk a dolgokat, én örökre lekötelezettje maradok. Akkor volt hozzám rendes, amikor leginkább szükség volt rá. Frissen, derűsen, kevés, de lényegre ható szóval mondja el életváltásának történetét. Icával való házassága kiüresedett, nem tudott részt venni az ő ügyeiben. Az igazi negatívumokat tapintatosan nem is említi. Egyébként mindennek ellenére maradt volna a házasság, ha nem jön a szerelem. A 26 éves ifjasszony Borbála nevű gyermeket szült. Anyjának tetszik az új meny. Az előzővel miért, miért se, nem tudott kijönni.
Nehezebb dolog a kötetről beszélni, mert nem igazán jó. Inkább az időproblémát feszegetem, a kijelentések körüli ellentmondásokat. "Hűséges vagyok azokhoz, akikre emlékezem", "Ami elmúlt, nem igaz", "Jövőből sarjad a jelen." Fazék is olyan ember, aki bizonyos dolgokat teljesen kiejtett memóriájából.
Takáts Gyula jelentkezik, az EMKE-be hívom, hogy onnét együtt mehessünk a Bajza utcába. Hallom, a "Somogy" még mindig nincs nyomdában, csak a pártbizottságon.
Csoóri Sanyin az Amerikából érkezés dicsfénye. Könyve (Párbeszéd a sötétben) éppen ma került az asztalomra. Ő még nem látta. Mellette ülök, jobbomon Takács Imre. Ma először érzékelem ezt a gyülekezetet konstruktívnak. A Csurka-ügyet elég tisztességesen teszik rendbe. A delikvens maga is megjelenik. Az etikai főbíró Földeák által fölolvasott szövegben annyira elítélődik a vétkes szánalmas viselkedése, hogy már nem is kell mit hozzátennie. Csak a tisztesség kedvéért jött el, s a tárgyalás elől Darvas javaslatára távozik. Hubay, Örkény, Fekete Gyula, Tatay, Bárány Tamás, Nagy László - s végül Sánta hallatja szavát. Ő igen finom distinkciókkal, egy unitárius pap módjára szólítja föl a híveket a legszebb gesztusra, a megbocsátásra. Hogyan, hogyan se, végül az izgékony Csoóri is belenyugszik a gyöngéd megrovás deklarálásába.
Kissnének virágcsokrot adnak át. A tiszteletre méltó patrulnő nyugdíjba megy immár véglegesen. Utóda: Garamvölgyiné.
A tagok még sokáig nem szélednek. Visszatekintve rájuk, úgy tetszik, szeretik is egymást valamelyest.
A FÉSZEK-esten érdekesebb a három zeneszerző (Jeney, Sáry, Vidovszky) zongorája, mint minden más kellék. Igaz, Gy. Molnár, amikor Czigány Gyurival nála voltunk Szentendrén előzetes terepszemlén, rokonszenves egyszerűséggel adta elő magát. Tisztességes iparosként nem próbálta színes tapétáit misztifikálni - így aztán itt sem okoz csalódást.
Aktuális mondandóm a bevezetőben ezúttal az ifjúságról, mint aktív stimulánsról szól. Bella már 14 éves korában publikált. Sáry Lacinak megtaláltam öt év előtti első hangversenyműsorát, Simonffyról, jól emlékszem, mekkora büszkeséggel szólt Szabó Ede, mint az "Új írás" nagy reményű felfedezettjéről. (Haumann felolvasta novellája itt is szép siker.) Legjobb, már-már anekdotikus emlékeim Orbánról vannak, hiszen őt még Szauer Ottó korában a Waldapfel-stílusgyakorlatokon láttam. Előttem van a VI.-os teremnek az a jobb oldali sora, melyben PAX-os diáktársai közt ült.
Jól hangzanak a versek. Bella Pista Tél után című verséért szép tapsot kap. A Sounds 28 perces koncentrációját, a preparált, parafa dugóval tompított húrok "püpögését" nehezen viseli a közönség. Egy idősebb hölgy legalábbis szörnyülködik mellettem, s amikor a befejezés utáni hosszú szünetbe ingerülten beletapsolnak, azt hiszi, hogy a zongorára görnyedő Sáry sír. Pedig a komponista előadók csak a tapsot akarták kikerülni. (Így persze nem megy.)
Az igazán hatásos dolgokat Orbántól halljuk (A régi idők hölgyei, Hajtson a Marine drive-on). A lelkesedés ugyan nem veri az eget, de bizonyos, hogy jó este volt.
Martin Cooper barátságosan válaszolt a dedikált Kettős rekviemre. Hallott rólam Colintól s emlékszik, amikor C. M. Leningrádban (a Puskin-házban) hosszú magyar nyelvű üzenetet írt nekem a vendégkönyvbe. Csodálkozva nézték a Britten kíséretében ott járó angol zenészek. Reméli, találkozunk még Londonban vagy Pesten. Volna miről beszélgetnünk. Tolnay Károly is elküldte Fülepről és Cézanne-ról írt francia dolgozatának kópiáját "a közös Mester jegyében". (A rádióújságban pedig szépen benne van a jövő keddi colinos műsor.)
Szemlélődöm a Kossuth Lajos utcában. Jó volna kicsit lazábban élni. Vas Pista "gyalogos őslény"-perspektívából írt elkeseredett szonettje sajna közelebb van a valósághoz, mint az én illúzióim. Éretlenedik, hülyül, távolodik az emberi világ, nemcsak a fiatalok, a korosztályombeliek is.
Hernádi dicsekszik: abszolút elismerő kritika jelent meg drámaíró voltáról a Népszabadság-ban meg a Tükör-ben. Utóbbiban még karikatúra is látható, amint a föléje hajló Jancsó megszüli az Antikrisztust.
Colin rádiós műsorának hallgatásához két olyan házaspárt hívtam vendégül, akik eddig még nem ismerték egymást, de az asszonyok lánykorukban találkoztak Colinnal. Szijj Zsuzsa még a kollégiumi kabaré közönségeként emlékezhet rá, Zachár Zsófi Londonban is találkozott vele, nemcsak nálunk. Zsuzsával fölemlegetjük a 30 évet. Dicséretes, amilyen objektív elragadtatással tud szólni az akkor tízéves Sárika szépségéről. Velem együtt elmondhatja, láttuk a homokban játszani... Férjét, Jóskát holland szivarral kenyerezem le.
Aki jóindulatúan belehallgat Colin beszédébe, megérezheti egy ifjú ember okos, meleg fluidumát, emberi tisztaságát, kikezdhetetlen értékét. A Bartók Hegedűverseny-nyel kezdődő, emlékezéssel, versekkel körített tízperces emlékműsort szívszaggatóan zárja le, azaz: hagyja nyitva Didó búcsúja, a "Remember me, but ah, forget my fate" ["Emlékezz rám, de ó, felejtsd el végzetem"].
A nap negatív híre: Konrád Györgyöt Haraszti Miklós miatt letartóztatták.
Elmegyek a szláv írásbeliség sanyarú ünnepére. Most látszik igazán, hova süllyedt a Bolgár Kulturális Központ Nino távozása után. Előadás címén olyan sivár adatolást mívelnek, mintha egy gyári üzemegység működéséről jelentenének. Márai Enikő úgy szavalja Javorov Örményekjét, hogy a fordítót nem is említi. (A versnek ugyanis csak azt a felét adták át neki, ahol a fordító még nem szerepel.) Pribojszky külön meghívott: játszani fog, s én már régen hallottam. Szmokingosan lép föl, de nem ez a baj. Virtuózabb lett, ám sokkal simább. A régi magyar táncok némelyikébe, de a szlovák jednotába is több érdesség, szögletesség kéne.
Tíz órakor érkezem Hernádiékhoz. Örkényék, Sükösdék, Domokosék és Kriszti van jelen. Konrád Gyurit már hazaengedték. Haraszti Darabbér című, egy jugoszláviai magyar írótól lefoglalt műve volt a rá is valló corpus delicti. Igaza van Örkénynek, hülyeség és önpusztítás volna ilyen ügyeken elvérezni.
Gyula körül mintha megfordult volna a széljárás. Azaz, nem teljesen. Várkonyi közölte vele: mégse mutatja be a Királyi vadászatot, Eörsi darabját választja inkább.
A Jékely - Weöres-féle mai FÉSZEK-estre Takátsot hívtam meg Sanyi bevezetőjének. Már délelőtt olvashatom a szöveget, s föl-fölujjongok a megjelenítés-meggondolkoztatás remekén. "Még annyira se áll a földön, mint a földbe szúrt tű hegye..."
Együtt ebédelünk, s mivel a nemzetközi vásár miatt nincs hely a szállodákban, fölajánlom Gyulának, aludjék nálam. A metrón Horváth Bélával akadunk össze. Mint egy vidám, kvietált katonatiszt, a lefizetett emberek módján, nem zúgolódik.
Szorongat belül költőket párosító vállalkozásom kockázata. Jártomban-keltemben a biztonság kedvéért egy meghívó hátára leírom a bevezetőbe szánt gondolatmenetet. - Az irodalmi világ mendemondái közül az egyik legártalmasabb hiedelem, hogy nálunk az írók nem szeretik egymást. A pályatárs iránti közöny gyakorlatát már ifjan elkezdik, a távolság aztán a múló évekkel egyre nő. Személyi motívumok mellett már csak azért is ez a szokásrend az elfogadott, mert aki másféleképpen ír, szükségszerűen nem jól ír. Elismerem, hogy ez a céhünket környező feltételezés nem alaptalan, éppen ezért oly fontos, hogy ezen az estén másféle bizonyosságban lesz részünk. Meggyőződhetnek róla, hogy egy nemzedéken belül, de generációk közt is munkálhat más, pozitív kohéziós erő. A mai estén olyan költőkkel találkozhatnak, akik nem csak magukkal törődnek, akik sose is igényelték a kizárólagosságot, akik ily módon saját ünnepüket is így, egymás mellett vélik legszebbnek, leginkább kiteljesedőnek, önkéntelenül is bizonyítva, hogy a testvéri szerénység nem ellentétes a nagysággal.
Sok ismerőst látok, miközben ezt a leckét fölmondom (Kormost, Fábián Lászlót, Beney Zsuzsát, Vöröséket, Gergely Ágnest, Hajnal Gáborékat, Kristóékat). Majdnem telt ház van, de az Illyés-közönség "fejei" hiányoznak. (A szakosztály vezetőségéből rajtam kívül senki sincs jelen.) A Jékely-bevezetőt mondó Lator háromba hajtott papírszeletről olvas fel, bal hüvelykujját szokása szerint nadrágzsebe élébe akasztva. A versmondók (Csernus, Jancsó, Nagy Attila, Vallai) nagyon jók. Adrienne még a gyengébb verseket is megemeli. A Hinta után már tapsot kap, a Mátraszentimrei templomban pedig meghozza a felfokozott, a Kalotaszegi elégiával (szépen mondja Vallai!) még meghittebbé tett hangulatot. Az igazi csúcspont nekem a Futballisták meg a Petőfi utolsó verse, érzem azon is, ahogy szemüvegem lencséje meghomálylik. Zsoli nem hajlandó a pódiumra állva verset mondani, így a vele való szünet előtti zárás terve meghiúsul. A szünetre én adok jelt. Az arcokról azt olvasom le, hogy jól mennek a dolgok.
Takáts komótos méltósággal mondott bevezetőjén Beney Zsuzsó is ellágyul időnként. Az igazi szenzáció Weöres versei közt - még mindig! a Háromrészes ének. Ha semmi mást se írt volna Sanyi, ezzel az egy költeménnyel is ott lenne a legnagyobbak közt. A mellettem ülő Károlyi Amy már ettől is meghatott, a Canzonétól, Naconxypántól nemkülönben. A Nocturnumból a Psychébe való átmenet is sikerül úgy, ahogy elterveztem. Sanyi hajlandó a pódiumra állni, s gyerekes mély hangján záróverset mondani. Mégpedig úgy, hogy előveszi zsebéből Sutarski Konrad most fordított Történelmi lecke című versét. Ő hívja maga mellé a sötét szemüveges Jékelyt, ki a nyílt színen (engem is visszaigazolva) megöleli költőtársát. Végezetül én kívánok boldog születésnapot a két ifjú hatvanévesnek, kiket aztán Mátrai Eszter és Galambos az előtérben pezsgővel vár. Az utóbbi még tósztot is mond: "ha ilyen oszlopok tartják költészetünket" - felkiáltással. Bata és Kiss Feri meghatottan szorongatják kezemet: működésem csúcsának tartva a mai estét. Ennyi bőven elég nekem elégtételül a sok munkáért. Még éjfél után is együtt vagyunk az étterem asztala körül. Gyalog baktatunk haza Takátscsal, élvezzük gyors, mindig találó reagálásait a megélt mozzanatokra. Egészében nagyon elégedettek lehetünk. A hivatalos érdektelenség a "Kritika" új számában közölt, erőltetett Psyché-bírálatokból is magyarázható. Nehezebben fogadja el Gyula a közönyt, mely sok pályatársat visszatartott Sanyiék ünneplésétől.
Két jó hírem is van: megjelent végre a Nemzedék hangján, továbbá, hogy csakugyan fölterjesztettek a Cirill és Metod-díjra.
Könyvem első dedikált példányát Domokos Matyinak adom át. Ő, bár Fock elvtárs reprezentációcsökkentő javaslatát jogosnak érzi, propagandistánkkal, Mátis Líviával együtt invitál hozzájuk. Veszek örmény konyakot, s tőlem telhető elragadtatással gratulálok Matyinak a "Tiszatáj"-ban megjelent, pompásan időzített, elmét, érzést nyitogató esszéjéhez.
Az Astoriában "kedves buzgár barátomnak", Hernádinak is ajánlást írok kötetembe. Konráddal beszélget. Életemben először letörtnek látom őt. Úgy látszik, az egynapos letartóztatásnak is nagy ára van, ha a szabaduló kénytelen másokat is belekeverni a maga bajába. Tanácsolják Komádnak, keressen másik állást.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap