1973_08.[2]

Fodor András naplója - 1973. augusztus 12. vasárnap

Fonyód

Ezt a napot szívesen kihagytam volna az életemből. Írni is nehéz róla. A föl-fölriadó, lázas, nyöszörgős fiú, a fejére borogatást illesztő, vele kamillateát kortyoltató Sárika gondja nem hágy elaludni. Legalább ötvenszer megy oda a kiságyhoz. - Istenem, csak ezen legyünk túl! Három óra felé megint hányás és lázálombeli félrebeszélés. Nem áruljuk el egymásnak, de mindketten a legrosszabbra gondolunk: agyhártya... Nem tudom száműzni magamból a vonatkozó képzeteket, pedig forgolódásaim közben megpróbálkozom minden semlegesítő példával. Hiába, ez a kis lázas-panaszos test visszakényszerít az aggodalomhoz. Iszonyú, de lehet, hogy ugyanazt kell átélnünk, amit korábban Dáviddal. Most látszik, milyen mélyre szívódtak az akkori szenvedések, mert ennek a kis embernek a károsodását még hisztérikusabb tiltakozással utasítom el. Nem, nem, lehetetlen volna tőle megválni. Borzalmas a kórház esélye is, ami Sárika száján lehetőségként már kicsúszott. Hajnal felé csökken a fájdalomérzés, de nő a láz. S teljesen valószínűtlen, amiket mond: - Mikor kelünk már föl?

Egyetlen kedvezés nekem, hogy álmatlanság és szorongás közben gyorsabban múlik az idő.

Barátságtalan hideg fogad kint. Megyek tejért meg az orvosért. A fiú megadó türelemmel tűri a vizsgálatot. Amikor kinyújtott lábát bokánál fölfele húzzák, fájdalommal reagál. Ez győzi meg Karsait, hogy a beteg állapota súlyosbodott, s a lidércnyomásként ránk nehezülő szót kénytelen kimondani: - agyhártyaizgalom... kórház... mentők. Sárika bámulatos önuralommal készíti útra a kisfiút. Még egyszer látom felöltözötten, csendesen oldalt feküdni az ágyán. Szép kis kerek arcát mohón szívom szemembe. Én mondom meg halat pucoló nővéremnek a baljós fordulatot. Elsápad, s jön át azonnal. Éva némán vasal, öccse rakodik a kocsiba. Úgy határoztak, elindulnak Pestre. Az idő se jó.

A doktor a kapuban többször is nyugtat bennünket: jóindulatúnak látszik a folyamat, a siófoki kórház csak mint biztos óvintézkedés kívánatos. A mentők nem engedik meg, hogy én is beszálljak, majd megyek Karcsiékkal. Pénzzel tömöm a pirosra gyúlt arcú Sárikát. És János? Nem láttam, ahogy kihozták. A kocsi nyitott tejüveges ablakán nézhetek be rá. Talán még halálom óráján is kísérteni fog a fejtámasztóról felém forduló arc, a könnyben úszó, mosolygó szempár, ez a könnyharmatos tekintet, amilyen apámé is volt. Ijedtség, bizakodás, szeretet és vágyakozás néz ezekből a kis golyóbisokból. Nem tudom soká nézni őket, elfordulok a ház sarka felé szédülve, s ráz a sírás.

Mit érthet mindebből a közben fölépült Dávid, pedig... A Simcában elöl, jobbra sokáig meg se szólalok. Mit tehetnék ahhoz, amit reggel már mondtam: ellenségeimnek se kívánom, hogy megéljék helyettem ezt az álmatlan éjszakát, s ami azóta történt. Hangulatunk, akár a felhőkből táplálkozó, nyomasztó idő. Két kilométeres a kocsisor, a Shell-kútnál hosszan kell várakozni.

Annyit tudok, hogy a kórház Kilitin van. A portás fülemre adja Csentei doktor hangját. A fonyódi orvos gyanúja az agyhártyaizgalomra jogos, de még nem tudni, vírusos fertőzésről vagy napszúrásról van-e szó. Elkülönítik, vizsgálják. A kék ruhás Sárika csak fél óra múlva jön a bejárat felől. ...Szemfenékvizsgálat... gerinccsapolás... a láz kicsit alacsonyabb. Ivott a kiszáradt fiú, megadóan szorongatta lázmérőjét, mosolygott a doktorra, a búcsúzáskor nem sírt, visszaintegetett.

Mentőkocsi utáni megérkezés, a levetett ruhákat ölében szorongató asszony, az első jó hírért epekedő várakozás... milyen ismerős motívumok 1966-ból. A szűkölő átállás is milyen ismerős! Először gondolni se akartam arra, hogy igazi veszélyről van szó, most már az agyhártya lidércnyomása alól szeretnék szabadulni. Mert, ugye, az mégsem lehetséges, hogy vele igazi tragédia történjen - mondom ki később gyerekes makacssággal -, hiszen benne van a horoszkópjában, hogy hosszú életű lesz.

Megható, hogy Bulláék még velünk maradnak, cukrászdaasztalhoz kötnék nehezen oldódó bizonytalanságunkat. Csak fél kettőkor búcsúznak tőlünk.

Fűzfaárnyas, féltámlájú padon ér a Sors első kedvező jele. A Nagy Erzsi nevű, 2-kor leváltott ápolónő a vonat fele igyekezve fölismeri Sárikát. - Nincs baj! - legalábbis a szemfenékvizsgálat nem mutatott fenyegető veszélyt.

Babánál ebédelünk. A két nővér összeszedte a környék hasonló betegségtörténeteit. Mindenki azzal vigasztalta őket, ma már az agyhártyagyulladás is gyógyítható. Sárika arcáról lessük - telefonos érdeklődésekor, mit mond neki az orvos. A szemfenékvizsgálat nem mutatott fokozódó agyi nyomást, de a tünetek még megmaradtak. Várják a főorvost a további gyógymód, az esetleges csapolás megbeszélése végett. A kényszeredett mosolygást az orvos idegi tünetnek gondolja, mi az ijedtség palástolásának.

Este, miközben vigasztalom Sárikát, hallom fiunk panaszos hangját, látom elesettségét. Kétszer meghúzom a konyakos üveget, hogy álomba szabaduljak ezektől a képektől.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Benedek Janka [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1973. augusztus 17. péntek

Kecskemét

A népzenei találkozón egymás melletti teremben és egy időben zajlik Vitányi Zene és ifjúság c. előadása és Bálinté a hiteles népdaléneklési stílusról. Bálint - Czigány Györgytől hallott fiunk állapotáról - magabízóan hiszi, hogy nála lesznek többen, de az értelmiségi, szakértői hallgatóság távol marad. Megismerkedünk a csinos Tapasztónéval, a kellemes modorú Mallerrel, kivel hármasban máris Eötvös-kollégista fölényben érezhetjük magunkat. Jelen van Vankóné Dudás Juli meg Zsíros néni. Bálint a régi módon cigánykodik hallgatóságával. Tud bánni velük, itt legalább nem sértődnek meg. Egy galgamácsai menyecske majd megeszi a zsebkendőjét a sok pikáns kiszólás hallatán. Bálint elveivel én legalább egyetértek. Folyton a kultúrát emlegeti, azt, ami a népdal mögött van, ami nélkül a legkiválóbb utánzat is csak utánzat marad. Élvezem a bemutatásokat, a nagyvisnyói pógár katedráról való megénekeltetését vagy a dudautánzó, Brueghel-képre való szőnyi öregasszony produkcióját.

Nem könnyű a házból kimenni. Bálintot ugyancsak körülveszik, de még nekem is jutna egy és más, ha úgy ügyeskednék a menyecskék közt. E tekintetben a kecskeméti találkozó nem különbözik a világ valamennyi hiúság vásárától.

Az Aranyhomok éttermében a Hadzsimu házaspár mellé kerülünk. Remekül megy nekik a magyar, kislányukat is itt akarják taníttatni.

Autóbusz visz bennünket a tábortűz színhelyére. Ahogy besodródunk a nevelőképző udvarára, Frigyesyné csúszik be előttünk, két piros kendővel kötött fejű kislányával... Régi tábortüzek kissé erőltetett változata ez. Túlságosan nagy a térség, nem összeszokott a közönség. Vargyasnak, Olsvainak, de még Kálmán Lajosnak sem áll jól az igrickedés. Kiszólítanak Féja mellé. Az öreg sámán ágálni még tud. Most éppen Voigt Vilmost támadja. A mögöttem cincorászó sándorfalviak kérésére a Bátyám citerált kell elmondanom. Erőltetem a hangom, nem tetszem magamnak. Bálint kazettáját visszaforgatva bizonyítja, nem voltam rossz. Érdekesen pattog a tűz hangom hátterében. A hazai székelyek erre-arra forgó polkájára s a gardont helyettesítő dobszóra fölfigyelek.

Elmenőben Polyák Feri kínál demizson borral. Előkerül Takács Imre, sőt Csoóriék is. Sipos Gyula idegiérvekkel gyorsan kimagyarázza magát, miért nem felelt a Somogy-ba invitáló megkeresésemre.

Az Aranyhomokban két asztal közt választhatunk: egyiknél Csoóri (Ittzésékkel, Dudás Julival), a másiknál Féja a főnök. Vargyas és Siposék a köztes rezonőrök. Én Heltaival sört iszom, majd átülök Csoórihoz borozni. Komolykodva érdeklődik a kecskeméti előzményekről. Asztaltársasága, úgy látszik, jót mondott Sárosiról, mert fékezi magát, amikor róla beszélek. Nem így akkor, amikor békítő manőverrel a mellettünk elsántikáló (lumbágós) Bálintot mellém hívom. Sanyi, mint a tigris veti rá magát, az őt Takács Imre előtt pocskondiázóra: méghogy ő akar erdélyi lenni?! Tudom, hogy mindkét félnek igaza van, azt is tudom, milyen belső motívumok késztetnék most Bálintot békülésre. Hiába, mert Sanyi nem fogadja el a kinyújtott kezet. Abban állapodnak meg, hogy majd, egyszer szócső nélkül leülnek egymással beszélgetni. [Tudtommal erre máig nem került sor. F. A. 1994.]

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Mészárosné Mócsai Dóra [2017.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.