Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Latorékat várom a túlsó partról, János társaságában. Messziről látjuk, Fazekasné Ica is ott van a hajón érkezők közt fiastul, lányostul. Jutka a szokott nyári pírral arcán, László a szokott vehemens kíváncsisággal közeledik. Lángossal, konyakkal, kávéval kínálkozunk. A gyerekek gurigatják kint a színes labdákat. Hűvös levegő jön kívülről, majdhogynem elromlott az idő, alig tudok egy kis fényt lesni a fényképezéshez, filmezéshez. Ilyenkor még az se baj, hogy a Deltában hosszan tart az ebéd. János minduntalan ölbe véteti magát Lászlóval. Ica is készségesen hordozza őt, mint afféle kengurumama. Gyerekeit sose láttam olyan helyesnek, mint ma. A válás sebei, úgy látszik, behegedtek.
A fürdés azért nem marad el. Lászlóval a mélybe úszva idézzük az egykori emlékeket. Az 1966-os szép időknek itt a parton most inkább a kesernyéje kísért. Sárközi Márta halála, Dávid nemsokára bekövetkezett balesete, Iringó, Zsuzsi kámforrá vált hűsége. Kint a kígyópadon ülve, a hajóra várva teljes köztünk az egyetértés, kerüljön szó Szadatról, Kadhafiról vagy Allendéről. Furcsa ráeszmélni, hogy a politika csak per tangentem van jelen beszélgetésünkben. A központ továbbra is az irodalom.
Hosszú idő óta legszebb természeti élményem ez a hajóút. Az ősi nádaspart mögött változó színek, vonalak, az elúszó hegyek, a borús ég alatt még szinte elevenebb víz és föld szinte állandóan köti a szemem. Partot érve elindulunk célirányosan arrafelé, amerre rajzos útmutatásán Gerzson Pali jelezte házukat. Az Aranykagyló-völgyet csúnyán parcellázták, vannak azonban igazi parasztházak is. Tehénistálló szaga csap meg a Kápolna felé vivő kanyarból. Kukoricás mellett kapaszkodunk fölfele. Jól sejtettük, melyik teraszos ház elé kell érkeznünk. Azon a helyen a Kamonkő külső hegye éppen a Badacsony előtti völgyre néz. Remek látvány. Pali éppen a hegyközséghez ment valami iratért, merthogy ő most szőlősgazda is lett. A két szintes, nagy épület fönt műterem méretű szobát, két szőnyeggel borított kisebb hálószobát és teljes komfortot foglal magába. Mária panaszkodik az elfuserált pallérmunkákra, mégis elégedettebbnek látszik, mint Pesten.
Az érkező Pali még sok mindent megmutat a házból. Festő barátom rendszeresen kénezi a hordókat, méghozzá minden neofita túlzás nélkül. Bemutatja a szőlő meneteles magasságpontjairól is a táguló látványt, majd együtt nézzük az Antall-hegytől a fonyódi hegyekig játszódó felhőváltozást, záport. Éppen 25 éve látogattam meg Varga Hajdú Pistát Szigligeten. Azt hiszem, látom a lejtőt, melyről az "ikrásan úszó fényköteget" szemlélhettük az éjszakai vízen.
Elindulunk a völgybe, a Királynő szoknyája felé. A modern vityillók közt Palinak csaknem minden őslakoshoz van szava. Nem Varga Pista módjára, de járatos a falusi dolgokban.
A háromnegyed részt árnyékos Badacsony bizonyítja, mennyire valóságosan ábrázolta Egry a valőrviszonylatokat.
Nem hajóval, hanem busszal megyünk vissza, Badacsonyban lekéssük a csatlakozást. A szörnyű zsibvásárban, a szeméthalmok, a cigányzene nyavalygása, mutogató részeg vagy álrészeg nők, férfiak, léggömbpumpáló árusok... Szegény Egry, még egyszer belehalna a róla elnevezett tér szörnyűségeibe.
Bulla Karcsi elgyötörten száll ki a volán mögül, meghozva feleségét s a ferrarai nővérééket. Így most tetőzik a vendégforgalom. Tegnap Sárosi Bálint és Joli jött, ma Pomogátsékat várjuk a túlpartról. Velük hajózik a húgát látogató Takáts is. Filmezem a kikötést. Gyula régi turistás eleganciával, egy szál tarisznyával a vállán lép partra. Délután pedig azzal állít be hársfaárnyas kertünkbe, hogy kilencvenéves anyja szeretettel üdvözli F. A.-t és kedves feleségét. Ajánlja, hogy holnap mi látogassunk át Becére. Karcsiék autója adja az ötletet.
Szép, tiszta, csendes alkony ül a kikötő felett, ahogy Gyulát kísérjük. Búcsúzóul buzdít, hozassam rendbe a hátamat. Egyre többen észlelik hátam görbeségét? Valamit csakugyan csinálni kéne vele.
Még egyszer működésbe lép a nagycsalád-étkeztető mechanizmus. Vacsoránál 13-an ülünk az asztal köré, s még evőeszköz, pohár is jut mindenkinek. Az állomásra kísérjük Sárosiékat. Zsófi úgy "lefeketedett", hogy akár félvérnek is elmehetne. Azt hiszem, jó emlékeket visznek tőlünk a Saxoniával. Bálinttal egy hét múlva találkozom majd a kecskeméti népzenei napokon.
Nem akarom hinni Sárikának, hogy Dávidot lázasnak találja, hiszen az ilyen reggeli homlokérintések csalókák, mégis neki volt igaza. A lázmérő 38 fokot mutat. Így Sárika délelőtti programja az SZTK-ba menés, miénk, többieké a strand. János, a vele felettébb barátságos, anyáskodó Kriszta biztatására két hajót is cipel a vízhez. Egyik keze a kezemben. A gumimatracra telepített két gyereket hárman is kísérjük. Később beúszom a mélyebb vízbe, már csak a parti homokban látom játszani az aprókat. Erzsi hintázni vinné Jánost, kit előzőleg én kísértem a férfivizeldébe. E vidám epizód után megüt a hír, hogy a fiú nem kívánt hintázni, csak lefeküdni az árnyékba. Perc múlva jön Kriszta: - Jánoska sír, mert fáj a hasa. Ennek fele se tréfa. Felöltözöm gyorsan, s viszem az ölemben a síró gyereket. A sorompó után csitul, de feltűnően bágyadt, kis fejét vállgödrömbe hajtja. Előre látom Sárika arcát, hogy az egyik után lám, a másik gyereke is rosszul lett. Nem kíván enni. Beköltözik ő is a betegszobába. így most már nyilvánvaló, hogy csak én mehetek Bulláékkal Becére. Még gondom van Éva születésnapjára, csinos kis kalocsai hímzést veszek neki. Keszthelyen meg Jánosra gondolva egy mackós kulcskarikát vásárolok. Útitársaimnak tetszik a tó délnyugati karéjának ősi világa, a Szépkilátótól pedig szinte lélegzői fojtva nézik a lenti gyönyörű látnivalókat.
Csíkos ümögben, rövid strandgatyásan jön elénk Takáts. Meneteles kertjének minden stációjáról más-más a panoráma. A nagy piktorok pincéje elé "ültetett" kőasztalnál (a Kunffy Lajostól származó malomkeréknél) le is fényképezkedünk. Gyula szinte szökdécselő kedvvel hozza borát, mutatja szőlőgyökér szobrait. A holdfény récéi úsznak már a vízen, amikor előkerül a Bacchus-könyv. Most Karcsinak kell beleírnia. Loncika könnyeden illeszkedett közénk, Buozziékon pedig látszik, hogy az egyik legkarakteresebb magyar szellemmel találkoztak itt, aki a tájat is képes volt a maga képére formálni.
Doboznyi ajándékba kapott barackkal vonulunk le a kertből, rég hallott tücsökorkeszter kíséretében. A kocsiban Évát és lányát hallom pompás tisztán danolászni. Gratulálok a ferrarai magyar asszonynak ehhez a megőrzött dalkincshez.
Jókedvemet mindjárt letöri itthon, amit Mátis Zsuzsitól előre hallok János állapotáról. Többször is hányt, állandóan fájdítja a fejét. Karsai doktor napszúrásra gyanakszik, de csak holnap délelőtt mondhat biztosabbat... Egyőnknek sincs kedve, mersze a becei hangulatot idézni.
Ezt a napot szívesen kihagytam volna az életemből. Írni is nehéz róla. A föl-fölriadó, lázas, nyöszörgős fiú, a fejére borogatást illesztő, vele kamillateát kortyoltató Sárika gondja nem hágy elaludni. Legalább ötvenszer megy oda a kiságyhoz. - Istenem, csak ezen legyünk túl! Három óra felé megint hányás és lázálombeli félrebeszélés. Nem áruljuk el egymásnak, de mindketten a legrosszabbra gondolunk: agyhártya... Nem tudom száműzni magamból a vonatkozó képzeteket, pedig forgolódásaim közben megpróbálkozom minden semlegesítő példával. Hiába, ez a kis lázas-panaszos test visszakényszerít az aggodalomhoz. Iszonyú, de lehet, hogy ugyanazt kell átélnünk, amit korábban Dáviddal. Most látszik, milyen mélyre szívódtak az akkori szenvedések, mert ennek a kis embernek a károsodását még hisztérikusabb tiltakozással utasítom el. Nem, nem, lehetetlen volna tőle megválni. Borzalmas a kórház esélye is, ami Sárika száján lehetőségként már kicsúszott. Hajnal felé csökken a fájdalomérzés, de nő a láz. S teljesen valószínűtlen, amiket mond: - Mikor kelünk már föl?
Egyetlen kedvezés nekem, hogy álmatlanság és szorongás közben gyorsabban múlik az idő.
Barátságtalan hideg fogad kint. Megyek tejért meg az orvosért. A fiú megadó türelemmel tűri a vizsgálatot. Amikor kinyújtott lábát bokánál fölfele húzzák, fájdalommal reagál. Ez győzi meg Karsait, hogy a beteg állapota súlyosbodott, s a lidércnyomásként ránk nehezülő szót kénytelen kimondani: - agyhártyaizgalom... kórház... mentők. Sárika bámulatos önuralommal készíti útra a kisfiút. Még egyszer látom felöltözötten, csendesen oldalt feküdni az ágyán. Szép kis kerek arcát mohón szívom szemembe. Én mondom meg halat pucoló nővéremnek a baljós fordulatot. Elsápad, s jön át azonnal. Éva némán vasal, öccse rakodik a kocsiba. Úgy határoztak, elindulnak Pestre. Az idő se jó.
A doktor a kapuban többször is nyugtat bennünket: jóindulatúnak látszik a folyamat, a siófoki kórház csak mint biztos óvintézkedés kívánatos. A mentők nem engedik meg, hogy én is beszálljak, majd megyek Karcsiékkal. Pénzzel tömöm a pirosra gyúlt arcú Sárikát. És János? Nem láttam, ahogy kihozták. A kocsi nyitott tejüveges ablakán nézhetek be rá. Talán még halálom óráján is kísérteni fog a fejtámasztóról felém forduló arc, a könnyben úszó, mosolygó szempár, ez a könnyharmatos tekintet, amilyen apámé is volt. Ijedtség, bizakodás, szeretet és vágyakozás néz ezekből a kis golyóbisokból. Nem tudom soká nézni őket, elfordulok a ház sarka felé szédülve, s ráz a sírás.
Mit érthet mindebből a közben fölépült Dávid, pedig... A Simcában elöl, jobbra sokáig meg se szólalok. Mit tehetnék ahhoz, amit reggel már mondtam: ellenségeimnek se kívánom, hogy megéljék helyettem ezt az álmatlan éjszakát, s ami azóta történt. Hangulatunk, akár a felhőkből táplálkozó, nyomasztó idő. Két kilométeres a kocsisor, a Shell-kútnál hosszan kell várakozni.
Annyit tudok, hogy a kórház Kilitin van. A portás fülemre adja Csentei doktor hangját. A fonyódi orvos gyanúja az agyhártyaizgalomra jogos, de még nem tudni, vírusos fertőzésről vagy napszúrásról van-e szó. Elkülönítik, vizsgálják. A kék ruhás Sárika csak fél óra múlva jön a bejárat felől. ...Szemfenékvizsgálat... gerinccsapolás... a láz kicsit alacsonyabb. Ivott a kiszáradt fiú, megadóan szorongatta lázmérőjét, mosolygott a doktorra, a búcsúzáskor nem sírt, visszaintegetett.
Mentőkocsi utáni megérkezés, a levetett ruhákat ölében szorongató asszony, az első jó hírért epekedő várakozás... milyen ismerős motívumok 1966-ból. A szűkölő átállás is milyen ismerős! Először gondolni se akartam arra, hogy igazi veszélyről van szó, most már az agyhártya lidércnyomása alól szeretnék szabadulni. Mert, ugye, az mégsem lehetséges, hogy vele igazi tragédia történjen - mondom ki később gyerekes makacssággal -, hiszen benne van a horoszkópjában, hogy hosszú életű lesz.
Megható, hogy Bulláék még velünk maradnak, cukrászdaasztalhoz kötnék nehezen oldódó bizonytalanságunkat. Csak fél kettőkor búcsúznak tőlünk.
Fűzfaárnyas, féltámlájú padon ér a Sors első kedvező jele. A Nagy Erzsi nevű, 2-kor leváltott ápolónő a vonat fele igyekezve fölismeri Sárikát. - Nincs baj! - legalábbis a szemfenékvizsgálat nem mutatott fenyegető veszélyt.
Babánál ebédelünk. A két nővér összeszedte a környék hasonló betegségtörténeteit. Mindenki azzal vigasztalta őket, ma már az agyhártyagyulladás is gyógyítható. Sárika arcáról lessük - telefonos érdeklődésekor, mit mond neki az orvos. A szemfenékvizsgálat nem mutatott fokozódó agyi nyomást, de a tünetek még megmaradtak. Várják a főorvost a további gyógymód, az esetleges csapolás megbeszélése végett. A kényszeredett mosolygást az orvos idegi tünetnek gondolja, mi az ijedtség palástolásának.
Este, miközben vigasztalom Sárikát, hallom fiunk panaszos hangját, látom elesettségét. Kétszer meghúzom a konyakos üveget, hogy álomba szabaduljak ezektől a képektől.
További biztató hírek a kórházból. A hányás megszűnt, a hátgerinc-csapolás megviselte ugyan a fiút, de holnapután már látogatni lehet. Mivel én akkor Sajkodra megyek, Bözsi jelentkezik Sárika társául. - Csak gyógyuljon meg, még jobban el fogom kényeztetni! Ez az egy elszólás is jelzi, mekkora elemi ragaszkodás van az anyában gyereke iránt.
Jellemző az is, hogy ma, amikor Fickó kutya belekapott Dávid kezébe, Sárika olyan ideges lett, mintha valami borzasztó dolog történt volna.
"Úgy látszik, feszült, érzékeny gyerek" - mondta az orvos Jánosra. Hát milyen is lehetne egy költő fia?
Tüskés Tiborral és Gábor fiával hajózunk át a túlsó partra, ahonnét Takáts Fiat kocsiján megyünk tovább Németh Lászlóékhoz. Érkezésünkkor a házaspár éppen fölkelt délutáni álmából. Németh kissé kétfele néző szeme közt is érzem a jóleső örömöt. Elmondom, Sárika miért nem jöhetett. Őszinte megdöbbenés. Lassan jövök társaimmal a szőlősor mellett. Laci bácsit bizonytalan járású aggastyánként vezeti Ella. Első szavaival éppen azt konstatálja, hogy húszéves emlékei alapján Gyulát könnyen fölismeri. Bent az árnyas szobában Ella szinte vidáman számol be férje futásáról, ő meg, mint afféle vásott gyerek, közbe-közbe szólva mentegeti magát. Eltévedt a viharos éjszakában. Háromszor esett el, mindig a jobb arcát verte be. Szörnyű volt, de lám, tiszta már a szeme környéke. Annyi ereje maradt, hogy egy házba bement, kérte, hogy segítsenek rajta. A veszprémi kórház - hová mentők vitték - nem értesítette az itteni rendőrséget, ezért volt a rendőrkutyás kerestetés. A gazdát csak a régi emlékek érintik meg. Gulyás Pálról még eszmecserézni is tud Gyulával. A szomorú, hogy már nem a világító lámpás, kint a teraszon, övéi körében. A fényképezést, filmezést T. Gáborral közösen csináljuk. Ella a szokottnál is nagyobb buzgalommal terít. Hívta Illyéséket is, de ők 6-7 óra előtt nem tudják összeszedni magukat. Ella legérdekesebb históriája a Ha miniszter lennék kéziratával való hercehurca. Aczél szinte minden példányt elsíbolt tőle, mondván, ez az írás neki szól. Ella egy éve kéri, legalább jelezze, mit nem enged belőle közöltetni. Az ő feltétele, hogy előbb Pándi közöltethessen belőle a "Kritiká"-ban. Ella ettől dührohamot kapott, fölemlegetve, hogy Pándi nászajándékba Sztálin-képet vitt Magdinak, Szász Imrének.
Laci bácsi furcsa elidegenültségét a békés alkonyi fény oldja kicsit. Utolsó Sajkodi perceinkben befutnak Ágnesék.
Takáts szinte bocsánatot kér, amiért belül szabódott a látogatástól. Németh mégiscsak emlékeztetett régi magára, az orvosok szerint is sokat javult.
Fonyódon terített asztal és jó hír vár rám: szombaton már hazaengedik Jánost.
A népzenei találkozón egymás melletti teremben és egy időben zajlik Vitányi Zene és ifjúság c. előadása és Bálinté a hiteles népdaléneklési stílusról. Bálint - Czigány Györgytől hallott fiunk állapotáról - magabízóan hiszi, hogy nála lesznek többen, de az értelmiségi, szakértői hallgatóság távol marad. Megismerkedünk a csinos Tapasztónéval, a kellemes modorú Mallerrel, kivel hármasban máris Eötvös-kollégista fölényben érezhetjük magunkat. Jelen van Vankóné Dudás Juli meg Zsíros néni. Bálint a régi módon cigánykodik hallgatóságával. Tud bánni velük, itt legalább nem sértődnek meg. Egy galgamácsai menyecske majd megeszi a zsebkendőjét a sok pikáns kiszólás hallatán. Bálint elveivel én legalább egyetértek. Folyton a kultúrát emlegeti, azt, ami a népdal mögött van, ami nélkül a legkiválóbb utánzat is csak utánzat marad. Élvezem a bemutatásokat, a nagyvisnyói pógár katedráról való megénekeltetését vagy a dudautánzó, Brueghel-képre való szőnyi öregasszony produkcióját.
Nem könnyű a házból kimenni. Bálintot ugyancsak körülveszik, de még nekem is jutna egy és más, ha úgy ügyeskednék a menyecskék közt. E tekintetben a kecskeméti találkozó nem különbözik a világ valamennyi hiúság vásárától.
Az Aranyhomok éttermében a Hadzsimu házaspár mellé kerülünk. Remekül megy nekik a magyar, kislányukat is itt akarják taníttatni.
Autóbusz visz bennünket a tábortűz színhelyére. Ahogy besodródunk a nevelőképző udvarára, Frigyesyné csúszik be előttünk, két piros kendővel kötött fejű kislányával... Régi tábortüzek kissé erőltetett változata ez. Túlságosan nagy a térség, nem összeszokott a közönség. Vargyasnak, Olsvainak, de még Kálmán Lajosnak sem áll jól az igrickedés. Kiszólítanak Féja mellé. Az öreg sámán ágálni még tud. Most éppen Voigt Vilmost támadja. A mögöttem cincorászó sándorfalviak kérésére a Bátyám citerált kell elmondanom. Erőltetem a hangom, nem tetszem magamnak. Bálint kazettáját visszaforgatva bizonyítja, nem voltam rossz. Érdekesen pattog a tűz hangom hátterében. A hazai székelyek erre-arra forgó polkájára s a gardont helyettesítő dobszóra fölfigyelek.
Elmenőben Polyák Feri kínál demizson borral. Előkerül Takács Imre, sőt Csoóriék is. Sipos Gyula idegiérvekkel gyorsan kimagyarázza magát, miért nem felelt a Somogy-ba invitáló megkeresésemre.
Az Aranyhomokban két asztal közt választhatunk: egyiknél Csoóri (Ittzésékkel, Dudás Julival), a másiknál Féja a főnök. Vargyas és Siposék a köztes rezonőrök. Én Heltaival sört iszom, majd átülök Csoórihoz borozni. Komolykodva érdeklődik a kecskeméti előzményekről. Asztaltársasága, úgy látszik, jót mondott Sárosiról, mert fékezi magát, amikor róla beszélek. Nem így akkor, amikor békítő manőverrel a mellettünk elsántikáló (lumbágós) Bálintot mellém hívom. Sanyi, mint a tigris veti rá magát, az őt Takács Imre előtt pocskondiázóra: méghogy ő akar erdélyi lenni?! Tudom, hogy mindkét félnek igaza van, azt is tudom, milyen belső motívumok késztetnék most Bálintot békülésre. Hiába, mert Sanyi nem fogadja el a kinyújtott kezet. Abban állapodnak meg, hogy majd, egyszer szócső nélkül leülnek egymással beszélgetni. [Tudtommal erre máig nem került sor. F. A. 1994.]
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap