Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Szokásos Új Könyvek-értekezlet a Visegrádi utcai Könyvtárellátónál. Bereczkyvel meglátogatjuk az itteni főnököt, Ubornyákot. Igen kedves ember, abból a ritkuló típusból, amilyenek az ötvenes évek plebejus népművelői voltak. Nyájas aurájához persze az is hozzátartozik, ahogy búcsúztatásunkkor munkatársnője, Bauer Gitta benéz kézikönyvei közt az Értelmező Szótár mögé, s meglátja a konyakosüveg aranykupakját. Laci egy talponállóban folytatja velem az ivást. Toprongyos figurák bávatag világával vegyítünk egy kis aktuális irodalompolitikát: Pándit, Szigethyt, Hajdú Ráfist. Ezt folytatom később Simon Pistával, ki egy bolgár újságírónő ürügyén citál be a Szövetségbe. Pocsék ott a hangulat. Garamvölgyi Mária is zord kedvű. Pista öt hétig Párizsban lévén, tőlem kérdi, mi van itt? Darvas a lapalapításról akar lemondani, Garai is kikészült, beteg. Ő főszerkesztői leváltásának tapasztalatait mondja újra. A motívumok évek során egyre színesednek. Úgy, mint aki tisztában van testvére minden gyarlóságával, jámboran hallgatom ezeket a történeteket, hiszen igazság is van bennük, és az előadás szórakoztató. Tény azonban, hogy K. S. I. jobb lapot szerkeszt, mint amilyet Pista csinált. Végezetül invitálom a fiút a tervezett kaposvári Csokonai-ünnepségre. Szívesen vállalja.
Itthon Bertók Laci Csokonai-könyve vár az asztalon. Úton-útfélen, járműveken mostanra éppen elolvastam a könyvtári példányt. Közvetlen hangú, méltóságosan könnyed stílusú, hasznos kötet. Ugyanebben az Így élt...-sorozatban, fej-fej mellett, szinte egy időben jelent meg Tüskés Tibor Zrínyi-könyve. Ugyanolyan példás kismonográfia, mint a másik. Talán valamivel több benne a személyes elem. A csurgói diák és a kanizsai diák ugyan egálban van, de Tibor érzéseibe netán a részint horvát eredet nosztalgiája is beleszól. Tibort különben olyan szamárság is izgatja, hogy a pécsi pályatárs könyvét előbb hozták forgalomba. Miért nem inkább arra gondol, hogy második könyve jelent meg az idén, s kettő van készen kéziratban. A pécsi szociográfia 350. oldala alá éppen most tett pontot.
Jólesik, hogy Oláh Jánost megfogta vele-törődésem, rendszeresen ád kéziratot. Csűrös a másik somogyiról, Veress Miklósról írt dolgozatát mutatja, mely a tendenciák lassú fölfejtése után a sokoldalúság tárgyilagos dicséretében summázódik. Beszámol Nagy Lászlóról való olvasási tapasztalatairól. Az általam emlegetett rokonságot nem látja (én a Kortárs-ban most olvasott Temetés után óta még jobban.. .), merthogy N. L. nem vív meg olyan mélyen kísérteteivel, csak úgy indulatosan rákiabál a halálra. Tetszetős megfogalmazás, de nem stimmel.
Zalaegerszegről érkezve, itthon csak teaivásnyi időm van, megyünk a Hernádi -Jancsó -féle Vörös Zsoltár 25. Színház-beli próbájára. Lassan engednek be. Ki az a szörnyű némber a darócruhában, aki Engels Frigyes levelét olvassa? Csak nem Berek Kati? Az első sorba kerülünk, mögöttünk Liska Tibor és Pólya Lenke. Iglódi különféle dzsentripózokban bokázik, s vele szemben fehér öltözetű, szegetlen szoknyás, föltűrt gatyás, mezítlábas lányok, fiúk. Stilizálás, gyertyák, danolászás, gyertyák, danolászás, le-föl szökdécselés. Kesernyés pofával szemlélem az előttem elvonuló eres lábakat, Jobba Gabi vastag bokáját, az áldozati lányok hárászkendős, majdnem levetkőzős szertartását. Az egyetlen ötlet, ami tetszik, a karikás ostor csattogása felett ugráló tisztelendő úr, merthogy ez igazán szellemes karikatúra, nem csak ízetlen groteszk. Különben az 1 óra 20 perces, borivással végződő spektákulumból csak menekülni van kedvem. Mészáros Márta is valami ilyet mondott: "Űrhajóban kilőve jobban érezném magam."
Háromkor hosszadalmas választmányi ülés kezdődik a Bajza utcában. Garai felolvassa az olasz írószindikátus Haraszti ügyében írt tiltakozó levelét. Ezen sokat vitáznak. Galambos Lajos szerint provokáció az egész, nem is kell rá válaszolni. Urbán másképp böfög Király Pista mellől. Gyurkó beismeri: olvasta az inkriminált művet, nem szociográfia, inkább politikai pamflet.
A másik hosszú tésztát Király Pista gyúrja fontolt indulattal. A kormány készülő komplex csecsemő- és anyavédelmi intézkedéseiből bizonyos avantgárd értelmiségi kör kiszakította az abortusz részleges visszavonásának tervezetét. Aláírásokat gyűjöttek olyan illusztris személyektől, mint Bacsó, Bálint Endre, Eörsi, Bíró Yvett, Csurka, Gazdag Gyula, Göncz, Gutái Magda, Gyöngyössy Imre, Hernádi Gyula, Jobba Gabi, Károlyi Mihályné, Konrád, Kristó Nagy, Ladányi, Lengyel József, Máriássy Judit, Marsall, Mészáros Márta, Nemes Nagy, Vekerdi, Zalatnai, Zsigmondi Boris. Van, aki magát a névsort is provokációnak minősíti, Keresztury, Simon, Fekete, Darvas honfiúi lelkülettel száll ki a nemzetpusztítás mai formái ellen. Gyurkó, az árvízi hajós, most lapít, mint nyúl a fűben.
Bulla a pécsi Filmszemlét pocskondiázza, melyen csak a Rényi - Csoóri közt kipattant vita volt érdekes Vitányi a bölcs önmérsékletet tanúsító Csoóri mellé állt. Másnap Deus ex Machinaként megjelent Aczél elvtárs. Tüskés igen komolyan vette zsűritagságát, de a társaságból rajta kívül senkit se ismert.
Ahogy megyek haza, kigyullad a villamos fara. - Mint egy Salvador Dali-kép! - humorizálok. Benkő Zsuzsának de aztán lehervad a kedvem, hallva Sárikától, hogy Karcsi apját agyvérzéssei kórházba vitték.
Pontosan 5-kor ott vagyok a Bajza utcában. Az eső környezte házban összejövünk 40-50-en Sárándi és Szentmihályi Szabó bemutatására. Költő kevés jött el, fölismerem viszont két kritikusomat, Agárdi Pétert és Kis Pintér Imrét. Féja a fellegekben jár (egy volt tetőfedő munkáshoz netán ez illik?!) - - Sárándiról szólva. Király sokkal ügyesebb, mert komolyan veszi a feladatát. Már a meg szólítása is ez: Tisztelt Szakosztály! Pista bebizonyítja, Szentmihályi verseiben mi a piros, a kék meg a zöld. Csodálatos - töprengünk később Domokossal -, hogy Nagy Laci megszenvedett, csontjaival igazolt feketeségét inkább gyanakodva nézi.
A színészekkel - Lukács Sándorral Sinkó Lászlóval - adódik némi zavar, egyébként az est lefolyása hibátlan. Csak Csűrös Miklóssal tudok néhány szívbeli szót váltani. Nem bánom, ha nem kell most az ifjakkal tartanom, gazsuláljanak csak Féjának Királynak, keressék egymás közt az erővonalakat. Nekem azért kárpótlásul eszembe jut: nélkülem ebben a házban nemigen lenne érdemleges szellemi tevékenység.
Domokossal a Lukács cukrászdában kommentáljuk a múltat, jelent, jövendőt. Neuralgikus pontjaink Gyurkó és zsoldjában Hernádi. Hallom, Orbán miniszter dicshimnuszt zengett róla a Vörös Zsoltár láttán. Lám csak! Eszméink ereje. Mennyi problémánk volt ezzel a Hernádival, és most...!
A FÉSZEK-ben a mi sorozatunk eredményeire épülő (attól felbátorult) új sorozattervről, a 40-60 év közti alkotók társművészeti estjeiről tárgyalunk. Javaslatomra Hubay Miklós lenne a szerkesztő, Czigány György szerepét átadná Mátrai Beteghnek. Németh Lajos, Mihály András meg én szaktanácsadóként szerepelnénk. Az első esten az én ajánlatom szerint kerülne össze Kormos, Bozay, Mészöly.
A megbeszélés után Lajossal ballagok elfele. Véleményeit sok mindenben - Például a magyar festőavantgárd megítélésében - mértékadónak tekintem. Fontos adatokat hallok tőle a Fülep-hagyatékról. A nagy mű csakugyan nincs sehol. Még összefüggő fejezeteket sem találni. Szerencse, hogy Lőrincz akkor volt jelen, amikorra ők ketten Dórával átkutattak már minden zugot. Tolnay cikke szerinte jelentéktelen: egy féltékeny öregember felületes írása, persze az is valami, hogy nevét kölcsönözte az ügyhöz. Az előkerülő művek azért így, töredékesen is szenzációt jelentenek. Jellegzetes magyar dolog azonban, hogy Fülep a jelentésesztétikával elkésett. Másként néznének rá a nagyvilágban, ha a szemiotika művelőit megelőzte volna.
Csűrössel még egyszer tüzetesen átnézzük a Másik végtelent. Elolvasta egyvégtiben a rólam összeszedett kritikákat. Mind nagy várakozással tekint rám, de csekély kivétellel hiányol is valamit, amit nem határoz meg pontosan. A történelem okozta fáziskésésben látom a hiány jogos indokát. Bevallom, hogy legközvetlenebb pályatársaim is fanyalogtak olykor termésem túlságos bőségén vagy a kívánatostól eltérő voltán. Kormos például elfelejt említeni interjújában az egykori hosszan hallgató írók között. - De ha verseid előtt nem, legalább műfordítói unkásságod előtt tiszteleghettek volna általánosan... Ennek visszhangtalanságára is találok magyarázatot. 1967-ben már "sokkötetes" költő voltam, akin csak ráadás volt a fordítói teljesítmény a szépen kiadott Napraforgó-kötet.
Érdekeseket mond Miklós absztrakt-konkrét szemléletem összefüggéséről hogy nálam a szabadság mindig a nyílt ég, az idő: a valódi idő, a hajszoltság. És ki írta meg a Tilalmas ifjúságot nálam plasztikusabban? Annyira tele van velem a fiú, hogy szinte kívülről tudja verseimet, s a hideg utcákon elkísér egészen a Bazilikáig.
Az újságárus azt kiabálta az Astoria aluljáróban hogy vége az arab-izraeli háborúnak.
Szokolay Sándor operájának bemutatója jeles esemény. Sárika fölvette bársonyruháját, nagymamáját örökölt, láncon függő aranyóráját. Érezzük a ránk tapadó szemeket s szomszédaink, Czine Mihályék is nyilván Némethéktől kaptak jegyet. A jobb harmadik páholyban ül a család. N. L. múmiaszerűen feszes arca Flóráé és Elláé között mosolyog. Mögöttük a gyerekek, Gigi, Judit... Jobbra Szokolay új feleségével. Valahogy mindig itt voltam Sz. S. operabemutatóin, de az előttünk két sornyira ülő Weissmann János kellemetlenül emlékeztet Colin hiányára.
Nem szenzációs, de elég jó a színpadkép - zenedráma és a szereplők együttese. Különösen Palcsó tetszik, kitűnően mozog, és markánsan deklarál. A szöveget nehéz érteni, a zene mintha az előző két opera szintézisét hordozná.
A szünetben érzékelhető, mekkora a fölhajtás. Miska naiv, amikor azt hiszi, hozzá lehet férni Németh Lászlóhoz. Még Ellához sem. Domokos Matyi és Kristó Nagy csap le ránk. A feleségek estélyiben pompáznak Kivonult a szakma is: Maros, Újfalussy, Bónis, Kovács János, Feuer Mária, Kocsár, Sárai, Durkó (ő még integet is). Másrészt olyanok vannak jelen, mint Hölvényi, Szilágyi Ferenc, Illés Jenő, a pápai Kuncz Elemér, Békés Rita, Szőnyi Olga, Garamvölgyiné férjestül, lányostul, no meg Borsos Déry.
A mű igazi súlya a második rész. Itt a látvány is, a mozgás is drámaibb. Jó például, ahogy a szűk résen kihúzott láncokon vezetik elő Sámsont, ahogy a nép követeli őt mulatságul, az is jól megoldott, ahogy érzékien simogatják. A zárt számok nem elég jelentékenyek, de a Vérnászra emlékeztető tetőzés itt is megvan. Abban már a Németh sorsát mélyen átélő azonosulást érzem, ahogy Sámson ráförmed az őt hajigálókra: "Könnyű a nagyot eltalálni..."
Az oszlopdöntögetés is hatásos, de a siker attól válik foghatóvá, ahogy a szinte sámsonian vak, oldalazva tipegő Némethet kivonszolják a függöny elé. Az egzaltált komponista úgy néz rá, mint aki összes dicsőséget szeretné Némethre visszasugarazni. Házy Böske meg is csókolja az öregembert. Egyszer szegény, segítség nélkül is kibotorkál a vakító fénybe. Merevsége közben kicsit oldódik, agyas szép fejét meghatódva látom eltűnni a függöny mögött. Alig lehet kifele mozdulni, annyira tombol a közönség. Kodály óta kit is lehetne ilyen össznépi bizalommal ünnepelni?
A ruhatárnál belebotlom Weissmannba. Soványan, hűdötten, alig hallhatóan beszél arról, hogy a "Guardiar"-ban várja a Kettős rekviemről írt recenzióját. Szokolay művéről azt mondja, zeneileg visszalépés, de operaként a siker lehetőség. (Ha Colin itt lenne, többet tudnánk a valóságos értékekről.) Itthon a televízióban ismétlődni látjuk a végső jelenetet, a lelkes ünneplést, sőt másodpercekre Sárika kontyát is.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap