Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Somfai Lászlóhoz megyek Stravinskyról konzultálni. Még Colinnal jártam utoljára a Bartók Archívumban melynek Denijs Dille után ő lett az igazgatója. Jóban voltunk már a Széchényi Könyvtárban is, ezzel magyarázom, miért örült a Fodorok közül inkább az én jelentkezésemnek. Semmi fölényesség sincs modorában, de tájékozottsága az én érdeklődési területemen is akkora, hogyha nem volna jó alkalmazkodókészségem, állandóan szégyenkezhetnék. Néhány "mély értelmű" kérdést azért föl tudok tenni. Például: honnét ered Stravinskyban az elementáris ritmusinger, a fogyhatatlan muzikalitás? Élete végén áttért volna Craft nélkül is valami új stílusra? Egyáltalán, hogy értékeljük Robert Craft szerepét? Ez utóbbit ő karmesterként egyértelműen dicséri. Végigmegyünk a nekem kérdéses műveken. Tetszik a fiú eredendő lelkesedése. Semmi hűvösség, szakmai fölényesség sincs szavaiban, amikor az Oedipusról, Miséről, Oktettről, beszél. Elmondom, mekkora könnyebbség volna, ha a felesége fordításában készülő Eric Walther White féle nagymonográfiát magyarul olvashatnám. Sajnos, a szöveg piszkozatban van még, kénytelen leszek a felhasznált részletekben is saját fordítóleleményemre támaszkodni. Ajánl viszont László egyéb, jólhasználható kézikönyveket a témámhoz. Napom további része is zenész kíséretében telik
Múzeum utcai rövid munkálkodás után Szentendrére megyek Czigánnyal, a következő társművészeti est képzőművész szereplőihez. Az autó üvegmosócsápjai folyton járnak előttünk. Eközben hallom, hogy Grabócz Miklós meghalt. Gyurka is úgy érzi, a halál mindjobban hozzátartozik életünkhöz. Apja is hirtelen megrokkant, összekeveri maga körül a dolgokat.
A Bálint Ildikó - Lukoveczky Endre házaspár a múltkor látogatottak szomszédja. A madárcsontú asszonyról mindjárt kiderül, milyen okoska és pergő beszédű. Végén csattan a megvilágosulás ostora: kiderül, hogy a kis hölgy nagypapája Bjelajev cári tábornok volt, nagybátyja kinti geológusprofesszor. Nagymamája a szegedi egyetem orosztanára, s az egész famíliában a legeszesebb, és ő a nagymamához húz. Körülönt bennünket a szláv lelkiség Istenhez közelebbi bizonyságaival. A hallgatag férj - ő meg szlovák eredetű - csak álldogál, nem jut szóhoz. Gobelint csinál legszívesebben. Mindketten száműzték műveikből a figurálist. Ingerülten beszélnek minden ezzel kapcsolatos eltévelyedésről. Ildikó linói olyanok, mintha gépalkatrészekről készültek volna a lehető legszikárabb eljárással. Hazafelé kellő élénkséggel vonjuk le mi is a tanulságokat. Egy-egy ilyen felderítő látogatásunk olyan, mintha orvosszociológusként mennénk családlátogatásra. - Könnyű dolgunk lesz - mondja Gyurka (az ínye is kilátszik, olyan jóízűt nevet) -, csak rábízzuk az estet a kis hölgyre, beszél ő majd helyettünk.
Mai rossz alvásomba a dátum baljós volta is belejátszik. Colin halálának évfordulója van. Leverten ülök a lapzáró értekezleten, majd amikor eljön az ideje, megyek a Karolina úti kórházhoz. Vízkelety adjunktus, Hernádi népi kollégista diáktársa igen kellemes ember. Madárcsontú, szemüveges, igencsak eltalálja a beszélgetés tónusát. Minden megalázás nélkül vet alá a vizsgálatnak. Erre-arra meglapogatva közli: gerincem bizony lapockától lefelé csaknem teljesen merev, és a nyaki gerinc és a csípő mozgása is korlátozott. Előrehajolva kezem a térdemig ér el csupán. - Tovább nem megy? Ebből a kérdésből megérzem, hogy valami komolyabb baj van. Nem is juthatunk a problémák végére: pénteken újra kell jönnöm vérsüllyedés-vizsgálatra, röntgenfelvételre. Ez utóbbit valószínűleg Aczél Györgyné végzi majd rajtam.
Furcsa érzésekkel jövök vissza intézményünkbe. A társak nem veszik tragikusnak híreimet, Sárika is inkább örül, hogy a régi, család által is szorgalmazott kívánság végre teljesült. Egy idő múlva én is könnyebbséget érzek, jókora késéssel megérkezem Csűrösékhez. Lakatos András és Bulláék is ott vannak. Nagyon nyájas, teljesen természetes a fogadtatás. Miklós feloldja bennem a József Attila értekezleten lenyelt gombócot. Én ugyanis J. A. költői értékének sine qua nonját, tovább nem bontható lényegét kívántam felmutatni, mely a szavak, hangzók egymás mellé tételében, a formálás törvényszerűségében, téveszthetetlen eredetiségében létezik. Ezért párhuzamosítottam Vörösmarty "Most tél van, éj van és hó és halál" sorához az Óh szív! Nyugodj! kezdő szakaszának egzisztenciális magányképletét. Szerinte a reagálás azért maradt el, mert kialakult József Attila-képemmel az ifjak nem tudtak mit kezdeni.
Csak mellesleg említi a fiú doktorrá avatásának tegnapi vitáját. Szinte ellen szó nélkül fogadták el Kodolányiról való tudásait. Király csak azt jelezte, volnának vele más ügyben vitái.
Alexától származik a hír, hogy Kovács Sándor Ivánt a Pártközpontban csakugyan megrótták a rólam közölt hosszú írás miatt.
Andrást Fogarassy erősen agitálta, lépjen be helyette az Új Könyvek-be. Andrást már az is megnyugtatja, hogy én nem voltam az ötletadók közt. Megnyugtató, hogy Bulla E. Fehér által való beszervezési kísérletére, hogy írjon kritikákat a Népszabadságba Domokos is, Csűrös is nemet mondott.
Nagyon jól összehangolt a társaság különben is. Anikó csak úgy jókedvéből véleményt mond Karcsi novellájáról, majd ugyanebben a tónusban kijelenti, úgy megszeretett bennünket. Az én gerincbajomra hasonló nyíltsággal vallja meg, ő már első látásomkor észrevette, baj van a tartásommal. Ma Erzsi is élénkebb a szokottnál. Amikor a kétgyerekes anyák közt nullának nyilvánítja magát, azzal csitítom: ismertem olyan asszonyt, aki nyolc évig egy szót sem panaszkodott ez ellen az állapot ellen.
Életem egyik nehéz napja ez a mai. Gondolom, sápadt lehetek. A dunai reggel szokatlanul világos. Félek a klinika nekem idegen belvilágától. Kísérteties pontosan jegyzem meg az arcokat. Abban is van valami kísérteties, hogy Bossányi Ada laboratóriumi főorvosnő éppen a fehér köpenyes Forgács Péterrel beszél. (Vörös Laci említette, hogy saját kórházán - az ORFI-n belüli felfüggesztésén Aczélné Csató Zsuzsa próbál segíteni. Nyilván ezért van itt Péter.) Szokott hülyéskedő modorban eszmél rám, megsimogatja fejem tetejét. Vidám, bodros hajú nő veszi véremet. Közben legszebb inggombom leesik, eltörik. A röntgenben mintha számítottak volna rám. Szürke arcú, vágott hajú, szemüveges nő palástolt rutinnal végzi körülményes fényképezésemet. Ő bizonyára nem Aczél Györgyné volt.
Lemegyek az ambulanciára, a csípőficamos, gyerekeikért reménykedő szülők közé. Tétovázom: szemlélődjek, gondolkodj ám, vagy olvassak? Végül belemélyedek a Filmkultúra Wajda cikkeibe. 11 óra felé látom meg Vízkeletyt egy idősebb nő és Forgács társaságában. Kezük ügyében röntgenfényképeim. A nyájas mosolyú idősebb hölgy Csató Zsuzsa. Kérdi, mennyi idős vagyok, s csodálkozik, hogy a látható előzmények után csak most jelentkezem, hogy ilyen jól bírtam, s hogy aránylag még jó a tartásom. Az ő öccse is így járt, de nála megállt a folyamat. Forgács halántékomat nyomogatja, kérdi, nekem a fájdalom nem olyan, mint másnak?
Hiszen már tíz éve is sokat kínlódhattam. (Igaz, néha éjjel arra ébredtem, hogy szét akar roppanni a gerincem.)
Nézik a mellkas- és egyéb fotókat, melyeken én zavaromban se tudok eligazodni. Csípőmnél valami dudor van. - Tipikus Rés! -mondja Péter s végre annyit érthető nyelven is közöl, hogy az ő betege leszek. Kórházi befekvésre lesz szükség, áprilisban, amikor állítólag visszakapja az osztályát. Mégis, mi bajom van? - Valamiféle reuma. Kérdem, nem Bechterew? Elüti a dolgot azzal, hogy olyan széles a skála és különben se társadalmasítsam a betegségem hírét, mert akkor mindenféle módon gyógyítani akarnak. Újra elmondják, ahhoz képest, hogy 45 éves vagyok, meglepő jó a tartásom. Volt-e a családban hasonló? Apám korán meghalt rákban, bátyám még korábban vesezsugorban... Rheopyrint írnak föl, ez Vízkelety utolsó működése. Péter hétfő délutánra vár magukhoz. Fogunk majd a kórházban tornázni, úszni. - Én együtt úszom a beteggel, közben legalább fogyok. Ígéri, hogy kétágyas szobába tesz, legalább dolgozhatom is. Ebben a lehetőségben találok annyi vigaszt, hogy nem keseredem el. A telefonbeszélgetések közben azért kicsit sajnálom magam. A nyilvánvalóvá lett romlás valahogy a fátumot hordozza: összes mostani gondjaim alól átsötétlik az alapszín.
Intézem sűrű ügyeimet bent a Múzeum utcában, itthon, a Szövetségben Illyés műfordítói estjén vállalunk hármas szereplést, Nemes Nagy Ágnes, Lator meg én. A FÉSZEK-ben az intézmény 75. évfordulójára megjelenő kiadvány szerkesztőjévé tettek. Ott vár a ma esti pódiumra szerkesztés is. Szerencsére alaposan felkészültünk, közönség is van bőven. Székely Magdi izgul mindenkinél jobban. Domokost, Kormost, Hernádit, Ascher Gabriellát, Horváth Jenőt látom a közelben, amikor bevezetőt mondani kiállok. Sajnos, üresen őrlöm a gondolatokat. Czigány sokkal jobban fűzi a szót. A két nő: Székely Magda Vathy jól érvényesül Halda Aliz és Maros Gábor előadásában. Ratkó pulóveres, zsebre dugott kezű figurája a mufurc alföldi paraszté. Mániákusan beszél törvénytelen halottairól. Érdesen Váci Mihály méltatlan megtámadásáról. Bodor Tiborral olvasatja fel Darvas emlékére írt versét meg a Dévát. A leghatásosabb mégis, amikor néhány rövidebb versét maga intonálja. Kocsár cimbalom-fuvola kettőse (Fábián Márta- Elek Tihamér) szépen hangzott. Czigány pedig ügyesen vonja be a záró beszélgetésbe a képzőművészpárt.
Az est éttermi része is hangulatos. Sokakkal találkozom. Most derül ki, hogy jelen volt Tornai, Takács meg Ladányi Miska is. Virtigli FÉSZEK-asztalnál is kell ülnöm, ahol Moldován Stefánia és férje mellett Demeter Imrétől a munkatárs Bulla Karcsi dicséretét hallhatom. Ez az én igazi fizetségem.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap