Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Első pillanatra megismerem, aztán el is vétem Fekete Dezső figuráját. Magyarázat: tíz kilót hízott a fárasztóbb, de mégis nyugodtabb élet következtében. Bácsalmást azért hagyta ott, mert munkatársát elcsalogatták mellőle, s tőle még pénzt is vettek el. Az itteni könyvtárvezető, Martonosi, úgy is mint régi harcostárs, szívesen befogadta. Folytathatja tovább bámulatos bibliográfiai tevékenységét.
Halas ősi református hely volt, a gimnázium Szilády Áron nevét viseli. Ott szerepelek először, aztán megyünk a Faipar-ba. A munkásközönséggel először úgy látszik, nehéz dolgom lesz, de aztán szívesen figyelnek, még kérdeznek is. Verselemzés (József Attila - Tiszazug) színezi az együttlétet. Hálából a szakállas munkavezető megmutatja a gépesített asztalosmunkákat. A magamfajta értelmiségi lény alapvető dolgokkal nincs tisztában, például nem tudja, hogy működik az elszívó vagy a sűrített levegős fúró vagy kalapács.
A harmadik szereplés közönsége javarészt értelmiségi. A párttitkár előhangja szerény, de magvas. Kiegészítőleg azonos témákról régi és új verseket olvasok föl. A rendhagyó bemutatkozás beválik. Dezsővel még utólag elbeszélgetek. A kvalifikált intellektus és az egyszerű ember sajátos keveréke ő. Huszár Gált, a reformáció korabeli puttyonyos nyomdászát képzelem ilyennek. Bácsalmási emlékeket idézünk. Tizenkét esztendeje már, hogy Sallai összehozott bennünket.
Látogatóban Budán és Pesten. A Ráth György utcában Wilheim Andráséknál. Lakatos Andrástól tudom, hogyan kell vigyáznom a házirendre. Nem gyújtok rá, nem vonakodom elfogadni a jázminteát (természetesen cukor nélkül). Az apa alig idősebb nálam, gordonkájával összeforrt göndör hajú fejét évtizedek óta ismerem a hangversenyekről. Újra tapasztalom, hogy W. A. milyen érzékeny és rendes fiú. A leforgatott Toscanini-lemezt úgy éli át, mint hajdan a kakasülőn vezénylő mániákus zenerajongók. Lemezeket cserélünk, s ami szóba kerül, arról barátságosan elcsevegünk.
Forgács Péterék éppen vacsorázni készülnek. Nem engedik, hogy csak a prezentet hagyjam náluk, leültetnek, káposztás hússal, csopaki borral kínálnak. Péter mit sem tud sorsa esedékes fordulójáról (felfújt fegyelmije után mikor kapja vissza ORFI-beli osztályát?). Annál jobban értesült a politikai újdonságokban Szadat "nasszertalanításától" Nixon és az amerikai-kínai viszony romlásáig.
Abban állapodunk meg, hogy gyógymódom maradjon továbbra is a gyógytorna, kórházba majd csak jövőre fekszem be. Indiába pedig - ahová küldeni szándékoznak - télvíz idején vagy kora tavasszal, elutazhatom.
Szépen süt a nap, virágzanak a fák. Idilli sétára indulunk a Balaton felé. A hasmenéses sirályoktól pettyes mólón kicsit nyers a levegő. Nincs még igazi tavasz, a nádak szára áttetsző sárga, bugájuk meg mintha a levegőben állna. A hegyek színe sápadt, a pára hideg, nem ereszti át a nap fényét úgy, ahogy nyaranta. A szerelmes csókolózók s a horgászok azonban már elfoglalták helyüket. Fényképezkedünk. János karddal hősködik, Dáviddal egymás mellé állunk, hadd öröködjön meg: most volt utoljára egy magasságú velem. Megvettem a "Magyar Nemzet" -et, benne van Bulla jóízű novellája, Albérlet helyett Réticirkáló címen.
Hatkor Takács Imrét várom az állomáson s vezetem nővéremékhez, hogy vacsorázzon velünk. - Régen jártam itt! - sóhajt. Utoljára 1969-ben, de akkor már nagyon odavolt a házassága. Kellemes az utunk fölfelé a hegyre. Mutatom neki a Bélatelepi magas partról nyíló látványt, aztán vezetem a megyei alkotóházba, ott lesz a Somogyban élő vagy innét elszármazott írók tanácskozása. A nagyteremben Szász Imrééket és Somogyi Tóth Sándort találjuk. Imréék pár napja jöttek meg Indiából, ahova legközelebb én is mehetek. Nyitva a televízió, Szásznét a külpolitikai hírek izgatják: Kissinger Moszkvai tárgyalásának tétje. Közben érkezik Tüskés Tibor és Bertók Laci. Előkerül még Kárpáti Kamil, Őrsi Ferenc meg Barcs János. A két utóbbi egyezteti közös Barcsi múltját. Együtt megyünk le a Velics (Kossuth) erdőbeli Panorámába borozni. Tibor, ahogy ilyenkor gyakran, furcsán meglódult hangulatban van, mindent előre kétségbe von, vehemens természetének összes gunyoros vonása megmutatkozik, de mindezzel együtt sem ellenszenves. Bertókkal tudok legjobban elbeszélgetni. Tetszik, ahogy kevésből is sokra tud következtetni. A pesti barátok problémáit kitűnően látja. Fölkísérem a társaságot a Sirály Szállóba. Ez az útszakasz a régi emlékek jó ízével mindig meghat, ezért nem fájlalom a magányos hazatérést se.
A Szülőföld és irodalom témáról való hazai tanácskozást a Somogy szerkesztőségében ötlöttük ki. A szervezést felsőbb jóváhagyással a megyei könyvtár, személy szerint Kellner Bernát bonyolította. A meghívó láttán meglepett mégis, hogy a meghívón a "Somogy" mint hívó és résztvevő fél említve sincs. Írtam Kellnernek egy kemény hangú levelet, ideje volna abbahagyni tájainkon az örök divide elvet. Mert ha még passzívak is voltak Várkonyiék a társvállalkozás gyakorlati részében, akkor is a mi vállalkozásunkról, azaz közös ügyről van szó. No, megkaptam én is a dörgedelmes választ, a kitanítást arról, mi folyik itt a megyében, melyről én is megjegyeztem, "még a bal kéz sem tudja, mit csinál a bal kéz..." Az alkotóház előtt találkozom Kellnerrel. Még mindig háborog s nem érti, miért akarom én őt nagylelkűségből vizsgáztatni. No, végül is nem esszük meg egymást. Elvezi ő is a szellemi erőteret, mely az általunk összeállított névsorból valóságra válik.
Följegyzem, kik ülik körbe a Kellner, Tüskés, Bertók, Kocsis meg énelőttem lévő asztalokat: Őrsi Ferenc, Barcs János, Lakatos Kálmán, Szász Imre, Takáts Gyula, Honfi István, Schwenda, Németh Ernő, Oláh János, Mezey Katalin, Somogyi Tóth, Gulyás József, Kárpáti Kamil, Takács Imre, Várkonyi Imre, Csörsz István, Troszt Tibor, Tari János, Lukács József, Papp Arpád, Szita Ferenc, Sipos Gyula, Szűts László és Kulcsár Kati a Rádiótól.
Ahogy az idő halad, egyre nyilvánvalóbb, volt értelme ennek az összejövésnek. Jó érzés tölt el, hogy ennek a kenyérnek kovásza lehettem.
Tüskés referátumában messziről és körülményesen indul, de aztán odáig is elmerészkedik, hogy a somogyiság sajátságait, a jelképteremtő tájat, a szülőföld iránti odaadóbb, - a szegényebb szülőknek kijáró - nagyobb szeretetet, áldozatosabb munkavállalást is számba veszi. Szünet után Bertók Laci következik. Szép lírai vallomást olvas fel kissé szerény-tompa hangon. Én a Vavrinecz Bélának írt Somogyi Krónika szövegét veszem kézbe, térbeli, időbeli utazásra híva a társaságot. Fél óráig adom elő a Kanyar József-féle történelmi olvasókönyvre (Hatvan nemzedék vallomása Somogyról) alapozott, lírai betétekkel sűrűn illusztrált, zenei utasításokkal is ellátott oratóriumtervezetet. Olykor-olykor magam is meghatódom a verseken, Takátsén vagy Sipos Gyula Somogyi vadkörtefához írt elégiáján. Az első felszólalóként jelentkező Somogyi Tóth mindhármunkat dicsér, még a monoton felolvasásokon is átütött a bensőség ereje. Később Takáts összekulcsolt kézzel, fölemelt tekintettel, mintha azt mondaná: "Hú - - - ez nagyon tetszett..."
Megkapóan beszél Takács Imre. Elárulja, hogy legfontosabb versét, Az elsüllyedt földet Somogynak köszönheti, és Vas megye bizony példát vehetne tőlünk. Ihletetten, komolyan szól Szász Imre, Őrsi (az ő megjegyzése oratóriumomra: "Egy ezredévi szenvedés kér éltet vagy halált"), Szűts László is. Se Csörsz, se Oláh, de még Papp Árpád se borítja föl az asztalt. Az egész tanácskozás, Kocsis zárószava is konstruktív volt.
Bajlódunk még kicsit a rádiós nyilatkozatokkal. Tibor ugyan ezzel sem. Nemcsak a fejében van együtt a mondandó lényege, mindjárt a nyelve alatt is. A nem éppen tündökletes ebéd után várjuk az autókat. Ebben van valami lehangoló, ahogy a vendéglátók mind magunkra hagynak bennünket. Kellner is - viselve a sértett tigris pózát - elhúzta a csíkot, ráhagyva a továbbiakat Szitára. Tőle hallom, hogy a tanácskozás szervezését velük se osztotta meg a főnök. Konfliktusunkról is csak minap tájékoztatta.
Kit erre, kit arra visznek író-olvasó találkozóra. Sipossal, Barccsal Balatonszentgyörgyön kötünk ki. Rigó Lajost és két vörsi pedagógusnőt kivéve nincs igazi közönségünk. Állott cigarettafüst és olajkályha melege vesz körül bennünket. Barcs áhítattal készült erre a szereplésre. Van benne valami a régi népköltőből, beszélgetésbeli megjegyzéseiből is jó szeműnek, becsületesnek látszik. Sipos Gyulából meg mindinkább kiütköznek az öreg somogyi parasztok vonásai. Mélyzöngéjű hangját változatlanul szeretem.
Kaposvári szolgálat s a tegnapi, Irodalmi Színpadra állított költészetnapi műsor után, ma a Tiszántúlon kell ünnepi bevezetőt mondanom. A Rádió kocsija szállít, Óbudán mögém ül be Juhász és Berek. Egyszer már (1954 őszén Egerbe menet) tanúja voltam "behajózásuknak". A sima bársonykabátos költőtárs a nemzetközi nagymenők habitusát hordozza. Tagadhatatlanul van benne valami vonzó és jelentős, de valami fölvett semleges manír is, ami Günther Grasshoz éppúgy illenék. Beszélgetésünk nem mélyül el. Beletemetkezem Rózsa Endre verseibe, ám akaratlanul is hallanom kell a mögöttem ülő pár turbékolását, Rózsa versei ettől rosszabbakká lesznek...
Változik a helyzet, amikor a Pettyes vendéglőben összetalálkozik a két rádiós kocsi. Major grand seigneurként vendégel bennünket. Avar rávesz egy kis borivásra. Schirillát emlegetjük, aki a kenderesi Sport eszpresszó avatására "lefutott" ("Hosszú futásodra mindig számíthatunk"). Nézzük az Alföldet. Ha eső után volnánk, több gyönyörűségünk telne benne. Ferivel Horthyra vonatkozó emlékeinket idézzük. Így kerül szóba 1944 októbere. Kati szegedi munkáslány korából idézi az ottani eseményeket. Ahogy most előad, szimpatikus. A párról így hát érkezéskor jobb benyomásom van, mint induláskor. Mezei András számol be legérzékletesebben a fehér köpenyes tsz-nézésről. Részeg írókra számítottam, de állnak a lábukon. Féja ugyan egy fiút lánynak néz, erősen udvarol neki, míg föl nem világosítják. Én jobban járok, mert csinoska kislány szorongatja kezemet. Annyi róla is hamar kiderül, hogy már asszony, a hetesi Bakos Pista felesége, de már hatvani diáklányként ismert, s a lengyeltóti Antal Jóska keresztlánya.
Czine mellé ülök, hogy megbeszéljük a FÉSZEK-esti ügyet. Úgy tesz, mintha nem állapodtunk volna meg már szilveszterkor, hogy vállalja a határon túli magyar költők egyenkénti bemutatását, mely persze csak írásos formában lehetséges. Arról - szerinte - szó sem lehet. - Hogy képzeled? - néz rám dermedt ibolyakék szemmel. A magam módján dühbe gurulok ettől a fennhéjázó hiúságtól. Nagy László után írásban következni, az már nem cikk? Ha a nemzet vőlegénye nem rezegtetheti hangját, akkor már a nemzet s az érte vállalt feladat sem érdekes? Fölpattanok s faképnél hagyom... Végeztünk, akár egy életre. Ismét megtudtam, milyen a Czine és visszája. S milyen becsmérlően mondta: csináltassam inkább Pomogátscsal. Ezt fogom tenni, de az ő szószegő szélhámosságát nem bocsátom meg.
Féja, Sánta és egyéb jobb emberek Szabó István tsz- és TOT-elnök körül poharaznak. A moziterem közben dugig megtelt. Major kezdi az Ars poeticával, utána én következem. Dorogi egyeztette velem a műsort, így hangzik el Rózsa Endre verse első kortársi hitvallásként. Mezei másodszor is zavarba hoz: ő mondja legjobban a verseit, kontaktusban van a közönséggel. Csoóriné Julcsi fátyolos hangon utánozza a gimesi asszonyok éneklésmódját. Én a Zsoltárt mondom, éppen harangszókor. Valaki később megjegyzi, rezonáltak is rá a népek... Major a Születésnapomra mondásával remekel. Kétszeres poént csinál a záró sorok ríméből.
A közönség nem akar elmenni. Aláíratások... Mezei könyvét teszik az orrom elé. "Addig is, míg a szerző előkerül, melegen ajánlom..." Czine megkérdi, miért hagytam ott olyan sértődötten. Lássam be, amit kívánok, abszurdum. - Miért, csak Somlyó tudja ezt a műfajt, egy népi finák andungja se lehet hozzá?..
Ismét a vendéglátó házban. Avar mellé kerülve erősen iszunk, barátkozunk. Megvallom, nagyon szeretem az ő póztalanságát. Viszonzásul ő is bizalmas hozzám. Megtudom, apját nemcsak becsukták, de saját falujában úgy rugdosták halálra.
Amikor Juhászékat az egri útra emlékeztetem, hálásan csillan rám a tekintetük. Íme, szeretni is lehet őket, ha az ember megteremti a légkört, amit ők maguktól nem teremtenek meg.
A mindennapi Stravinsky-irodalom helyett előbb Vekerdi Fülep-tanulmányát olvasom a "Valóság"-ban. Perneczky steril írása után ő a valóságos környezetet rajzolja a fiatal F. köré, Cézanne fölismerésének jelentőségét központba állítva. Kiemeli a Monte Cassinó-i jegyzeteket, a színészinterjúkat, a Nietzsche-tanulmány és Az emlékezet szerepe ... ugyancsak megkapja méltó helyét. Az az egy lábjegyzet is jutalmat érdemel, ahol Laci közli: Király hatalmas Ady-monográfiájában említés sem történik Fülepről.
Esti élmény Örkény televíziós beszélgetése. Személyiségként lép elő, méghozzá nemcsak story-tellerként, de a magyar nyelv és nép iránti olyan bensőséges ragaszkodással, amit ritkán hallani mostanában. Sehol sem kerüli ki a forró kását. Nagypolgári múltjáról, a nagykátai fordulatról, mikor is kiderül, munkaszolgálatosként hívták be, a négyéves fogságról, ahol olyan ember lett, mint a többi, de még 56-ról és következményeiről is nyíltan szól.
Déltájban kimegyek Jánosnak tavaszt mutogatni. Gyermekláncfüvet tépked a fiú ügyesen. Szeretné, ha lepkét fognék neki, emlékszik, hogy egyszer sikerült. A cseresznyefák, meggyfák habosfehéren virágzanak.
Nővéreim előtt majdnem úgy mondom ki, mintha más beszélne helyettem: május 4-én lejövök ide három hétre dolgozni. (Utolsó lehetőség, hogy a Stravinsky-könyvet határidőre megírjam.)
Ugyanilyen elidegenült kényszeredettséggel megyek be egyszer édesanyámhoz. Nem, ez a zúzott, puffadt arcú roncs nem lehet vele azonos! Bal halántéka le van ragasztva, nem gyógyulnak az elkapart sebek. Bőrrák lehet - gondolja az orvos is, ki hetenként lejár kezelni.
Gyarlóságaim mellé teszem el ezt a képet is, tudom, hogy már ez a szörnyűség se fog gyötörni igazán. Most már csak az együtt érezni képtelenség csődje nyomaszt.
Békési
teljesedett örömét jelenti: soron kívül lakást kapott, május 3-án költözik. Azért persze továbbra is űzött, kínokkal, sebekkel teli.A másik Gyulához (Hernádihoz) alig tudok átszabadulni. Ő a rokkanttá minősítő vizsgálatról jött. Elég sok baja van: a vesekő, epekő mellett 180/113-as vérnyomás. Készült depresszióból is. Novellába illő, ahogy a fiatal pszichológussal való párbeszédet idézi.
- "Érte mostanában valami konfliktuózus helyzet? - Nem, csak úgy egyszerre szomorú lettem. - És mi lesz a családjával? - Eddig én tartottam el őket sok munkával, most tartsanak el ők is engem.
- Szedett valami orvosságot?... - Gyógyszert? - Igen? - Mit?... - Szörnyű ez az emlékezetkiesés. Nem jut eszembe." Az ellenőrző gyakorlatoknál behunyt szemmel persze véletlenül se találta el mutatóujjal az orra hegyét.
A "Somogy" iratanyagában próbálok rendet tenni, s megírok 8-9 levelet. Kovács Sándor Ivántól megkérdem, amit fogorvosnőnk, Binder Irén bridzspartnernője szorgalmaz: akarja-e tudni Boldizsár Iván hősködő novellájának hiteles történetét? Nemcsak hogy nem lőtt Iván, de még a bokáját is csattogtatta a nyilasok előtt.
[ A gyöngyháznyelű pisztoly. Kortárs, 1974/1. A főszerkesztő nem igényelte a szemtanú Tartsayné nyilatkozatát. F. A. 1994.]
A délelőtt rádiókészültségtől terhelt. A Gondolat háromnegyedórás adása Somogyról szól. Tüskés beszámolója, Papp Árpád kommentárja, Takáts válasza s az én Oratórium-idézésem egyaránt jól hangzik. Takáts kakukkmadarai (a Szülőföldem vers végén) megint könnyekig megindítanak.
Vettem 3000 forintért egy japán táskaírógépet. Ez is arra való, hogy Stravinskyról írandó könyvemre figyelmeztessen, elkerülhetetlen mementóként. Elsőül a szomszéd országok magyar költőinek verslistáját gépelem vele, s viszem 20 könyvvel együtt a FÉSZEK-be, hogy másolják ki belőlük a megjelölt anyagot, erre nekem már nem lesz időm. Ha már ott vagyok a Kertész utcában, fölmegyek az avantgárdok - Jeney, Sáry, Vidovszky - hangversenyére. Alig lézengenek a teremben. Maros, Láng, Lendvay Kamilló, Vujicsics... - a szakma is gyéren képviseltetik. Szívesen leszek Eősze László szomszédja. A sorból, ahová letelepszünk, jól körülnézhetek. Előttem éppen Kocsis Zoltán gyerekes profilja. Ágh István, Ratkó, Huszárik s egy nő ül külön csoportban, majd Timár Béla telepszik melléjük. Ratkó ugyan hogyan viseli ezt a zen-buddhista, köldöknéző muzsikálást? Érdektelennek, unalmasnak találom a pár hanggal, hosszú szünetekkel való játékot. Ez az igazi reakciós zene, mely még a tiltakozást se a közös emberi élménytárból veszi. Webern után ez a kontempláció gyermeteg, üres manír csupán. Jeney A szem mozgásaiban nekem semmit se mond a tíz másodpercnyi vagy másfél percnyi akkordkizengetés. Hátha még Kocsis sem ülne előttünk a zongoránál. Eősze elégedetlensége is nekibátorodik. Annyira elfáraszt a fölösleges figyelem, hogy szünetben meg is lógok, fölugrok Domokos Matyihoz, születésnapját köszönteni.
Vas Pista a Napjaink költészete sorozat szerkesztőjeként nagyon elégedett Tvardovszkij-fordításommal, hősies munkának tartja, de Gerencsér Zsiga útján mindenképp rá akar bírni, hogy írjak a kötethez utószót is. Lekötelező, sőt már-már bájos, ahogy G. Zs Pista szavait, hanghordozását utánozza: "F. A., ha csak fölemeli tollát, az is többet ér, mint P. M., dékánhelyettes utószava." - íme, így jutottam megint csődbe (és csőbe!) még létező, kevés szabad időmmel.
Sietek az Írószövetségbe, ahol a fiatal írókkal való együttműködésről lesz ülés. Keresem Orbánt, kitől biztos eligazítást reméltem indiai úti bárcáim kitöltésében - de semmi megfogható tanácsot sem tud mondani. Az értekezletnek részemre annyi érdekessége van, hogy amit legutóbb Simon elmulasztott, most tetézve szórja rám. Orbán, Somlyó és Vasy olyat is mond: nem akar glóriát vonni fejem köré, de rengeteget dolgoztam.
Ez rendben is volna, de ahogy az utcán jövök hazafelé, úgy érzem magam, mint a börtönre ítélt, ki ismerősöket keresve még egyszer körülnézhet a világban. Kiváltom útlevélfényképemet: kopár arccal, falfehéren nézek a világba. Meg kell szoknom, hogy ilyen vagyok.
Nehéz órák délelőtt. Ügyesen kell tárgyalnom a Szövetségben, hogy a szomszéd országok magyar költőinek bemutatásához megkapjak minden támogatást. Garamvölgyiné már kora reggel is elég ideges és felettébb demoralizált ahhoz, hogy a meghívótervezetben mindjárt észrevegye az ott kísértő hibát. Hibát?... - hogy hangsúlyozom benne a magyart. Többféle magyarázat is van rá, miért kell félni az ilyen szövegezéstől. Nagy keservesen találunk másfélét. Aztán kicsinyenként alkuszom ki a nyomdát, a szövegleíratást, a színészek és Pomogáts kifizetésének lehetőségét. Tizenegy óra van, mire tovább mehetek az Európába. A trolin nincs kedvem olvasni, csak nézek kifelé az ablakon, mint egy fáradt diplomata.
Bullával találkozom később. Kicseréljük híreinket. Főnöke, Hámori hosszan panaszolta, hogy Aczél védőszárnyai alól kicsöppenve máris rugdalják őt, ellenzékinek nyilvánították a nemrég csak langyosnak tartott lapot.
Este végre belefeledkezhetem egy könyvbe: Brasnyó István verseibe. Régóta szeretem a költői leltárát, ahogy ő a ma már divatjamúlt falusi világban megtalálja a fontos lírai pillanatokat. Szerepeltetni fogom a május végi FESZEK-esten, főként, ha meg is lesz ez a keservesen készülő demonstráció.
Hazai sporthír: a Bayern München elpáholta az Újpestet.
Ezen a délelőttön talál módot Kulcsár Szabó Ernő, új kolléga, hogy leüljön mellém és elbeszélgessen velem. Ahogy tavaly a nagykállói könyvhéten megismert papáját, őt is igazi emberi és szellemi érdeklődés jellemzi. A Hernádi-tanulmány - mit kötetestül neki ajánlottam, alaposan megmozgatta fantáziáját. (Első írása, amire fölfigyeltem, H. Gy.-ról és a paraboláról szólt.) Véleményeiben toleráns, de nem szervilis. Ízes, tisztántúli beszédével, divatos öltözékével, Csokonaiéra emlékeztető vonásaival, hosszú hajával az egész figura figyelmet kelt. Jól jártunk vele. Múltkor bevallotta, neki is külön kedvet csinált az idejövetelhez, hogy munkatársak leszünk. Két rég hurcolt levéladósságomat kell kielégítenem: Granasztóinak és Bolgár Györgynek. A másodperc rései című kötet esélyes az őszi elsőkötetesek nyitóestjére. Tárgyias, illúziótlan hangja szimpatikus.
Latorékat várjuk esti vendégségbe. László mutatja a Jutka hírelte A szív a hús a csont című, apjáról írt versét. Négyszer egymás után olvasom el a hat versszakot. Benne van László egész eddigi költészetének színvilága és az a plusz, amit a halálról írt versei eddig is sejtettek. Tud valami mélyebbet erről a szörnyű törvényről, de nem a biológiai folytonosság szokott kegyetlen optimizmusával szól róla, inkább úgy, mint egy érzelmeit a gondolatok mögé fojtó létbölcselő. Egyetértünk abban, hogy lehetne a költemény egy idősebb költő utolsó verse is.
Jutka moszkvai napjaik széljegyzeteit közli a hajmeresztően bátor, szellemi nagykorúságra szomjas értelmiségről, a szamizdat virágzásáról s a bomlási folyamatról, ami széteséssel fenyeget. - De kik csinálnák? - Majd a zsidók - mondja nem egészen tartalmatlan cinizmussal.
László a Vas és Aczél közti párbeszédről tudósít. Három kérdést tett föl neki: - Mikor tudta meg? - Két hónappal korábban. - Csalódott-e valakiben? - Nem, sőt az emberekben való bizalma igazolódott azzal, hogy a titkárnője vele ment. - És miért volt szükség a változásokra? - Politikánk érdekében fel kellett áldozni a nyersfehéracélt.
Vas most már utószavamat is látta. Elragadtatással nyilatkozott odaadó munkámról s szomorúan konstatálta, hogy a mégoly szimpatikus Tvardovszkijnak is mennyi kompromisszumot kellett vállalnia.
Lakatos Andris fő mondandója a Kenyeres által kinyitott perspektíva. (Valahol nem rég találkozva vele, K. Z. rátartian mondta, talán nem is sejtem, milyen ritka értékes ember L. A.) Szeretné őt az Irodalomtudományi Intézetbe is becsempészni, hogy ott Király manővereit kivédjék. Furcsa hamiskártyás a sors. Annak idején Király mindenáron be akarta nyomni Andrást az intézetbe. Megnyugodva látom, hogy a fiú most nem tiltakozik menedzserei ellen, belátva, hogy szellemi létformája védelmében is tovább kell lépnie mostani, egyre pocsékabbá váló munkaköréből.
Annyi újat hallok még, hogy Bisztrayt letörte verskötetéről való nem eléggé pozitív véleményem. Értem a fájdalmat, de hát az egykori dajka mozdulatával nem nyúlhatok ismét a fiú írásaihoz, kivált akkor nem, ha írásai a régebbieknél kevésbé életrevalóbbak.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap