Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Megyünk Kristóékhoz újszülöttet nézni gyerekestül. Jánossal az utcán alig bírunk. Minden pocsolyába beletoccsan feketebetétes cipőjével. A Nagymező utca sarkán akkorákat húzok a fenekére, hogy belefájdul a karom.
Kristó szobájában faragott kis bölcsőben búbájos gyermek látható. Finom vonásai meg-megrebbennek, mosoly, mérgelődés suhan át szempilláin, száján. Mégiscsak érdemes volt vállalni a kockázatot. Egész ottlétünk alatt meg se nyikkan a baba. Mártának születésnapja is van. Tortával kínálkozik. Jánost egy rokkával lehet valamennyire szórakoztatni. Kristónak pedig ezúttal sikerül megjátszania, hogy mit sem tud a világról. Láthatóan meg van hatódva az apaságtól.
Extra szerencsétlenség, hogy kora reggelre (8 órára) kell a Múzeum utcába mennem polgári légvédelmi oktatásra. Benkő Zsuzsa mögé húzódva javítom A Dunánál-est Szegeden nyomott kéziratát, még mindig bizonytalanságban afelől, vajon engedélyezik-e vállalkozásomat. Az oktatásról szabadulva elő is vesz a nyugtalanság, hiszen most három hétre elutazom, tudnom kéne valami bizonyosat. Telefonálok a minisztériumba. Ódor Lászlóhoz kapcsolnak. Első volt, akivel majd egy éve közöltem elképzelésemet, most neki panaszkodom. Teljes megértéssel áll mellettem. Közben Funk - két hónapra szerződtetett helyettesem - jön, vele is a szomszédság problémáiról tárgyalok. Szerencsére el tudom kapni Garamvölgyinét. Akadozva beszél, de csupa jót mond. Marczali főigazgató-helyettes fúrta vállalkozásomat, de Tóth Gyula szembeszállt vele, kijelentette, rendben van, mindenképp meg kell csinálni. Így aztán nyomda is lesz, pénz is. Az engedélyezés Ódorra tartozik, megígérte, 24 órán belül intézkedik.
Elutazásom előtt, ma délután még hét-nyolc programot le kell bonyolítanom. Olyan is van köztük, mint fogsorom Binder Irén által való megkoronázása. Így, frissen koronázva megyek Horváth Feri festő "szolid" kanmurijára. Ahogy sejtettem, extravagáns lakásban él. Kékre festett, fogantyús bársony karosszék, fölötte kereszt (Hernádi jól mutat benne), fölakasztott WC-ülőkén kisbaba, galéria, réz- és kovácsoltvas tárgyak, faldísz régi akt-levelezőlapokból és az emlékezetes plakát a nővel koitáló lóról.
Páskándi - kigombolt lajbliban Rácz-Székelytől már tud róla, fúrják az estemet. Kihirdetem a győzelmet. Hallván, hogy Erdélyből nem jöhet senki, ígéri, hogy ő azért a közönség sorai közt ott lesz, Tímár Béla fog tőle verset mondani.
Gyula élvezi, hogy druszája Csák, már 1/2 7-kor fedezi magát otthon. - Szia, Mama - mondja a telefonba. Régi Walpurgis Nachtok részletei idéződnek. Szokásos férfikérkedés: ki, kivel, mikor utoljára...
Páskándi eleinte velem akar jönni a FÉSZEK-be, de aztán marad. 1/4 8 érek oda, egy liftben utazom a főszereplő Csukással, Biharival. A meghívók késve mentek ki, a közönség plusz része hiányzik. Örömmel köszöntöm Kormost, Tárgyaimról írt szellemes jegyzeteit ma olvastam a Kortárs-ban.
A vetítés miatt másként alakult az ülésrend, rosszabbak a hallásviszonyok. Csukás része jobban sikerül, mint Biharié. Decsényi szívesen beszélt volna még, de a kamarazenekar már nagyon nyugtalankodott. A zene és B. Farkas kisfilmje szép. Császár István írásának Horváth Sándor által érzékeltetett humora szenzációs. Csukás hívna még a bárba, de ehhez már nincs erőm.
Juhász Péter bolgár ügyekbe akart bevonni, Földeák Iván a Puskin-ünnepségekre utaztatni, ez már mind elmarad saját utazásom jóvoltából. - Próbáld kirázni magadból ezeket az utolsó napokat! - búcsúztat Sárika a Déliben. Futó esőkben érjük a balatoni állomásokat. Fonyódon már kisül a nap, mindhárman várnak. A villában lakástól féltenek, hidegek a falak. De a zöld környezet, a teljes zavartalanság hatása jó reménnyel tölt el. Késő este kiötöljük, mégse tanácsos a hideg nyaralóban laknom. További esők szaga a levegőben... Bözsi hirtelen kedvességgel beinvitál hozzájuk. Végre ő lehet a vendéglátóm. Kellemes is a cserépkályhás, fűtött szoba, ott végzem mindennapos tornagyakorlataimat.
Laci sógor szolgál a menetirányítóban, senki sincs körülöttem. Zavartalanul élvezem Stravinsky személyes közelségét ebben a könyvben, mely lényegében a Colinnal való beszélgetésből készült. Amikor Colin 1957-ben Amerikában elébe terjesztette kérdéseit, nem ok nélkül felelt rá így: - "Ebből egy egész könyvet lehetne írni..." (Merthogy a Crafttal csinálandó könyv terve akkor már megvolt.)
Nagyon jellemző álmom volt. Zongoraszerepléssel kellett kirukkolnom. Olyasféle helyen, mint a kaposi MÁV-internátus étterme. Belül biztos voltam benne: kívülről tudom a kötelező Stravinsky-művet. Kifele menet még az is eszembe jutott, az egyik effektusnál nyomni kell a pedált. Aztán zavarba jöttem: hogyan is kell kotta nélkül belekezdeni? Vajon eltalálom-e majd az első hangot? S ahogy leülök, próbálkozom, hiába! A billentyűsor néma. (Jó, vagy rossz ómennek tekinthető ez a szorongásos álom, majd kiderül.)
Követem Igort Pétervártól Párizsig. Ahogy a Gyagilev-balett közreműködőiről s kivált egyéb foglalkoztatott zeneszerzőiről szól, abból látszik, milyen rátarti volt, bár hogy szemernyi igaza se lenne Prokofjev és mások maliciózus megítélésében, nem hiszem. Egyelőre még a tónusról sincs sejtelmem: hogy fogok mindezekről írni.
A francia elnökválasztási fordulóban Mitterrand jött be Giscard D’Estaing előtt. Ezzel kolompoltak a De Gaulle-izmusnak.
Éjfél felé annyira elgörnyedek az olvasástól, hogy nyakamul éppúgy nem tudom fordítani, mint rég. A tornászás így nagy gyötrelem. Az ágyban pedig a szemem nem győzi tovább, "ügyeskedhet, nem fog a macska..."
Amire erősen rágondolok, Pomogáts dolgozata - ott van az asztalomon, két példányban. Nem egészen olyan lett, amilyennek rendeltem, de bizonyos fokig még jobb is, esszészerűbb. Pár óra eltelik vele, míg rendesen átnézem. Itt-ott módosítok a szövegen, húzok belőle, s küldöm vissza neki és a minisztériumnak engedélyezésre. Garamvölgyinének is írok, tartsa kezében az ügyet.
Holnap ráhajtom a táblát olvasnivalóimra, s belekezdek a könyv írásába. Persze annak is lőttek már, hogy húsz napom maradjon saját szövegem fogalmazására, de még elég messze van 29-e, amikor vissza akarok térni pesti támaszpontomra.
A könyv írását még mindig nem kezdtem el, csak a jegyzeteimet rendeztem, regisztert csináltam a több füzetnyi jegyzethez. Megadom magam az esti televíziós kínálatnak, mely a Szombat este keretműsoron belül a szokottnál is gyatrább. Nézek valamit a karmesterverseny döntőjéből. Kobayasi japán fiú a legrokonszenvesebb (Bozay is vezényel). A szlovák Ondrej a másik, aki gusztusom szerint vezényel.
A Híradóból csak azt várom meg: Nixon lemond-e, vagy sem. Még tartja magát.Még mindig az 500 sűrű oldalnyi jegyzeteimet rendezem, de nővéremék segítőkészsége nem dicsérhető eléggé. Mivel nagyon hűvös van, berendezik nekem a szobát úgy, hogy egy kellő magasságú asztalon írni is tudjak. Izgalmasak a délutáni órák, mert nagyjából tudom, hogy fél négy, négy közt írom le majd az első sorokat a tejbegríz-szín fedelű kockás, spirálfüzetbe. A kezdő mondatok fogalmazása majdnem egy óra hosszat eltart. Este hétre azért mégiscsak eljutok a lap aljáig, ami gépírásba átszámítva két oldalt ér. Tehát minimum még százszor ennyit kell írnom. Szép kilátások!
Ami igazán jólesik, a Stravinsky-művek újrahallgatása. Szinte minden ütemük bennem van. Tíz éve elő nem vett kompozíciók is elementárisán ismerősök.
Írnom kell végre Tolnai Ottónak is Újvidékre, biztosítandó, hogy ő és Brasnyó legyenek ott 31-én a FÉSZEK-esten. Remélem, ekörül távollétemben jól mennek a pesti dolgok.
Amióta írok, ma délután érzem először, hogy felnövök a mondanivalóhoz. A Petruskáról mégiscsak van annyi saját véleményem, hogy nem kell szemérmesen rejtegetni nézeteimet. Bár a kiadói útmutató figyelmeztet, nézeteimre önálló elméletet emelek. Valójában a dokumentálás kötöttségei nagyon fékezőek. Amikor kiírok egy-egy részletet a könyvekből, nem érzem, hogy az egésszel gyorsabban haladok.
Ma végre optimista vagyok, bár előttem az egyik legnehezebben megmászható vonulat a Le Sacre du Printemps.
Gyöngyös és Baja vetélkedik a televízióban. Nekem a Sárköz szomszédságában lévő Baja etnikuma, igyekezete tetszik jobban. Éber Sándor festőnél Fülep-portrét is láthatok. Vitray Tamás, az ország ablakának legintelligensebb berendezője azt se tudja, mi fán termett F. L. Kérdi a hasonló nevű gyöngyösi könyvtárvezetőt, nem rokona-e?
A másodszor játszott bajnokcsapatok randevúján a München biztosan győz 4:0-ra. Hoeness pompás góljait élvezhetem. A tőlük vereséget szenvedett, ma 5:0-ra kikapott Újpestre sógorom azt mondta: "Csak futkostak, mint pókok a falon, azt se tudták, hol a labda."
Sárika telefonál, a bolgárok holnapután délután Cirill és Metód-kitüntetésben részesítenek, ha lehet, utazzam Pestre. Próbálom a rosszat jó oldaláról nézni. Szükségem van rá, hogy pár órát ügyeim intézése miatt Pesten töltsék. Mátrai Eszter üzent, valami baj van a meghívók körül (én magam összeírtam vagy hatvan címet), s Pomogáts szövegeiről az Írószövetségben mit se tudnak.
Postaszekrényemből Pomogáts expresszlevele hullik ki. No, ez aztán bead nekem. Csupa keserű tényt sorol fel, s azzal végzi, hogy munkánk méltatlan kezek közt semmibe veszett. Tóth Gyula kilenc napig tartotta magánál a szöveget, elvi kifogásai vannak. Garamvölgyiné nem tudja biztosítani a nyomdát. Úgy tetszik, mintha körbe-körbe szabotálnák az egész históriát. Külön bosszant, hogy Czinének végül igaza lesz: "Nem lehet megcsinálni." Ketrecbe zárt vadként föl-alá járok szobámban, egyáltalán lehet-e ilyen lelkiállapotban dolgozni? De ebbe nem lehet belenyugodni. Holnap vonatra ülök és rendet csinálok. Föladok mindjárt két táviratot, aztán, mint aki újra elhelyezte az idő motorjában a biztosító szerkezetet, fölülök rá...
Nehéz téma következik: az Oedipus Rex. Ezt hallgatnom se kell újra, hogy elevenen a fülemben legyen. A sok vesződség, amivel egykor (1957-58-ban) lefordítottam az oratórium szövegkönyvét, most javamra válik.
Alig lépek a lakásba, fél szemem a postán, fülem már a telefonkagylón. Szerencsére Tóth Gyula cseppet sincs Pomogáts szövege ellen, Garamvölgyiné is haptákba vágja magát s mondja a mentő megoldást, amit én is ajánlottam: a Szabó Ervin Könyvtár sokszorosítóját. Ezzel már indulhatunk is a bolgár követségre, sötét ruhában, kezemben ernyővel.
A kitüntetés kissé egyebugyán folyik. Barabás Tibor hatalmas érdemei (Svájcban Szervezkedett Dimitrov kiszabadításáért) íme, jutalmat kapnak. Sipos István, Nagypál Teréz, Szenczei igazán megérdemlik, a magam megbecsülését túlzásnak érzem. A követ, akár egy Tüzép-telepi dolgozó ünneplőben, de a tévéhíradó elkap bennünket, amint épp mellemre tűzi a plecsnit. Pezsgőt meg babakekszet kínálnak, Barabás négy pár csókot vált velem.
Itthon Sárika mutatja Dávid kisvasút-terepasztalához készült kapcsolótáblatervét. Hajmeresztő! Igazi mérnöki tervrajz. Fölhívom Nagy Lacit. Szíven üt, amikor azzal kezdi: Te elmégy, és itt mások dolgoznak helyetted. - Csak vicceltem - teszi hozzá -, irigyl em azt, aki dolgozhat. Nincs probléma bevezető-vállalása körül.
Cserélem a könyveket, koncentrálok. Holnap lesz Nino Nikolov szerzői estje, amit esetleg nekem kellett volna bevezetni. Sok mással együtt megy ez is a kútba. Ebben a három hétben szemlélhettük, mi minden követelőzés van rajtam, köröttem, amikor másutt vagyok szolgálatban. Jó ötlet, hogy Sárika kikísér az állomásra, így tudunk leginkább meghitten beszélgetni. A fekete kabátos feleséget most is csinos portékának látom.
Van helyem a vonaton, de két Kanizsára tartó, nagy hangon povedáló ifjú miatt átvonulok a szerelvényelejéből a végébe. Ott meg csak az utolsó pillanatokban észlelem Fonyódot, annyira elmélyedtem az írásban. Hónom alá kapkodott könyvekkel már a mozgó vonatból lépek le. - Csak előre! - szól utánam kedves aggodalommal rejtvényfejtő fülketársnőm, ki még a Diagilev's Balletet utánamhajítja. Nagy eső esett, a raktár felé kerülgetem a sarat. Így kerülöm el az állomásra kijött Bözsit. Egy vasutas nő azt mondta neki, még Siófok előtt leszálltam. Hívta hát a szolgálatban lévő sógort Siófokon. Szegény, ő is töprenghet azóta: ott se szálltam le, itt se, vajon hová lettem?!
Baba melegebb hangján mindjárt megérzem, láttak a tévéhíradóban.
Délután megint egy nagy próba: a Zsoltárszimfónia. Újra és újra hallgatom, próbálom ugyanazt végignyomozni benne, amit a szakmai elemzések nem mindig világosan írnak le. A szövegrészeket egymás mellé állítva, a Bibliának is hasznát veszem, amit egyik fiókban találtam. De néha az utolsó pillanatban látom meg, egy-egy föltételezésem téves, éppen ellenkezőleg van, mint ahogy gondoltam. Hiába, mégiscsak erőfeletti mutatvány, amit művelek. Attól most már mégse félek, hogy megbukom vele, mint Demény János a sorozatba szánt Bartók-könyvével.
Sok eső esett. Csepereg még, amikor az utcára lépek. Sárika küldött utánam postát, van benne jó is. Dóra megtalálta Fülep egy jegyzetét két versemről (Dicséret, Először). Mintha Beney Zsuzsa ellen akart volna érvelni, ki nem lelkesedett kellőképpen, amikor e versek hatását megpróbálta rajta. Emlékszem jól közvetlenül reagáló szavaira. A Múzeum utcai erkély szinte megemelkedett velem, ahogy fülemen a telefonban hallottam fejtegetését. A Dicséret "tengeres" metaforájára azt mondta, ennél szebb a világirodalomban sincs... Az elmaszatolódott, nehezen olvasható betűket többször is előveszem, silabizálom, miközben úgy érzem magam, mint akit egy személyére szóló titok elvarázsolt.
Dolgozom, mint a megszállott. Enyhe bolondériámra jellemző, hogy a Kárpáti Kamilnak összekapkodott levelet úgy akarom feladni, hogy a borítékról lemarad a címzés. A postaládától szaladok vissza, mert fejből nem tudom, hol is lakik ez a szerencsétlen arkangyal. Most már a villában alszom. Éjszakai műszakomban a Szimfónia három részbent vizsgáztatom. Lenyűgözően szép az intonációja. Ha a II. világháború megrázkódtatását kéne pár ütemmel kifejezni, ezt választanám.
A Kondorról való filmet eredetileg ki akartam hagyni szoros napi menetrendemből, de nem bánom, hogy befogadtam szemembe a félórányi montázst. A felvezetés, még a kísérőzene is hozzájátszik, mégis határozottan érzem most: Kondor jelenség volt. Fantáziája gazdag és fogékony, kifejezett egy ránk jellemző, esett, vágyakozó, szörnyekkel, machinációkkal és technikai kísértetekkel teli, ugyanakkor hitelesen emberi világot. A figurák, a drámai helyzetek ragadnak meg most a képkivágások nagyítója alatt, és olykor a versszövegekből is kisugárzik az őszinteség s a transzcendencia hitele. Pedig ez az erkölcsi tisztázatlanság, önkényeskedés volt nekem mindenkor a leggyanúsabb, a hamis legendárium tápja, amitől úgy fáztam, mint némely sanzonhangú Ady-verstől.
Tegnap tizenhat flekknyit sikerült a füzetbe írnom. Az utolsó művek körülírása után a záradék következne. Egyre jobban szorít annak kényszere és vágya, hogy Kelenföldön úgy szállhassak le a vonatról: - Készen van.
Perceim bizony meg vannak számlálva. Az utolsó művek közül az Introitust és a Requiem Canticlest tudom csak élményi erővel megidézni.
A két nővér megjelenik nálam a délutáni verandán, hoztak egy kis frissen szedett epret. Fürge figyelmük minden köszönetet megérdemel, ha nem ők gondoznak itt, aligha jutottam volna vállalásom végére tizenhét, tizennyolc nap alatt. Szívem minden melegével integetek nekik szakaszom ablakából. Kegyetlenül ráz a vonat, alig tudok írni, és még most is erőfeszítés kell a koncentrációhoz. Talán nem a legjobb irányba megyek, amikor a záradékban csak a haldoklás tényeit sorolgatom, de nem csak a tehetetlenség sodor errefelé, úgy érzem, el kell mondanom erről az istenek kedvencéről, milyen nyomorultul magányos volt halála előtt. A zaklatott tempót, ahogy térdemen a sorokat rovom, azt hiszem, sohase fogom elfeledni. S bármily hihetetlen, éppen befut a vonat Kelenföldre, amikor munkám végére odakörmölöm: 1974. V. 29. ¾ 9.
Kirakom asztalomra a rengeteg holmit. A befejezett kéziral őszinte ámulatot kelt. Iszunk is a teljesítményre, közben megy az idő. Túl vagyunk az éjfél utáni egy órán, s ami Fonyódon nem fordult elő: fáradt és álmos vagyok.
Hívom az Írószövetséget, a FÉSZEK-ben Mátrai Esztert. Ügyeink végre rendeződtek. Most már arról is lehet szó, hogy nagy sikere lesz a soha nem volt vállalkozásnak. Rácz-Székely az új minisztert is meghívta. Nagy László a választmányi ülésen szót emelt az illetékesek szabotálása ellen. Olyasmit is mondott: úgy látszik, mi is Ceausescu jogara alatt élünk. Volt aztán nagy magyarázkodás. Hivatalosan jött magyar költő, hiába indítottam az akciót hónapokkal ezelőtt, egy sincs. Csak Tolnai Ottó, Emil Boleslav Lukac van itt, odaátról egyéb külügyi munkatervek jóvoltából. Igazi esemény, hogy megjelent Fülep kötete, A művészet forradalmától a nagy forradalomig . Raskóné Teri néni jóvoltából már asztalomon is van a két súlyos kötet. Nem hiúság, valóban fontos, hogy Tőkei megemlített bevezetőjében. Megelégszem azzal az egy sorral, helyes, hogy inkább Weöres akadémikus-riogatója kapott nagyobb helyet.
Domokos ki van éhezve a találkozásra. Nincs jó hangulatban. Őt éppen az nyomasztja, amin én már túl vagyok: ebben az évben meg kell írnia Illyés-könyvét Illés Endrének, akivel egyre rosszabb munkaviszonyban van.
Ahogy múlik a nap, mindinkább érzem a FÉSZEK-estért
hordott felelősség terhét. Takács Imre együtt ebédelt Nagy Lacival. Olvasta bevezetőjét. Vannak benne erős dolgok, de végtére "nem úgy csisszen el, ahogy kéne". Ebben az észrevételben talán a legutóbbi választmányi ülésen szereplés kettős rossz visszhangja is kísért. A népi faltörőknek Laci kevés, mivel a "csatákból csak előkelően kibotoz", a másik oldalon meg - teljesen alaptalanul-legszívesebben antiszemita hírbe kevernék.
3/4 8-ra a gobelinteremben lassacskán összegyűlnek a szereplők. Mindegyiknek van valami kis problémája. Garamvölgyiné olyan ideges, mintha még most is egy bizonytalan kimenetelű provokáció elhárítója volna, pedig tudom, hogy az eredményért izgul. Hát éppen ez az, ami engem is kínosan érint: nincs tele a nagyterem, nagyon is hézagos. Mindazok a hivatalosok, akiket Rácz-Székely fölhajtani vélt, hiányoznak. Nemcsak Polinszky miniszter, de az ígérkező Simó Jenő sincs jelen. Az irodalmi osztályról, a Kiadói Főigazgatóságról, az Irószövetség vezetőségéből - Garamvölgyinét kivéve - senki. Ma reggelre Garai is beteget jelentett. Mi más ez, mint hosszú, megfeszített szervezőmunkám bojkottja?
Valami kényszeredettség van abban, ahogy a félháznyi közönség elé kivonulunk. Nagy Laci mellőlem kel föl, s mondja el fontolt, kemény hangú prológusát. Követeli, hogy a határon kívüli magyar költészetet szellem szerint integrálhassuk. Ha más nemzetek líráját tiszteljük, fordítjuk, szerethessük végre nyíltan a környező országok magyar költőit is, akiket nem kell fordítani, akik több millió magyart képviselnek.
A bátor szavak után rossz szavalatok következnek, csüggesztő, hogy a közönség a műsort kiegészítő füzetet se használja célszerűen, s hogy ebben a nyomasztó légkörben a verseknek nincs igazi hatásuk. E. B. Lukacot sikerül illendően bemutatnom, de olvashatott volna fel a műsorhoz alkalmazkodóbban is. Kertész Lajos elfelejti bemondani, mit ad elő Bartóktól (Négy régi keserves, Scherzo, Ballada).
Tolnai várakozáson felül jól szerepel, versét is átélten mondja el Tímár Béla. Ő maga az Árva Csáthot olvassa remegő kézzel. Brasnyó írásaiból nem jön ki, amit beléjük gondoltam. Az előadók (Bodor, Ferenczy Krisztina) bizonytalanok, csak Jancsó Adrienne hiteles.
A szünetben hallom a jó és rossz véleményeket. A bojkotthangulatot azért mindenki érzi. Vekerdi fenntartás nélkül lelkes. Sárika beszélt Varga Pistáékkal, akik a szünetben elmentek. Itt van Gerzson Pali, Jeney Jutka, Benkő Rita. Czinének mondom: látod, hogy mégis készülhetett szöveges ismertetés. - Lexikonszövegekből! - vágja rá zavart fennhéjázással. (Perc múltán gratulál Pomogátsnak a teljesítményhez. Hát, ilyen legény ő.) Eljöttek természetesen Czigányék, Kormos, Csukás, Ágh, Parancs a költők közül, de aztán senki több. Kiss Feri a silány versmondásokra panaszkodik, de ő legalább sejteti, tisztában van, mennyi fáradozás kellett ahhoz, hogy ez az est létrejöhessen.
Magamban helyre téve a keserű tanulságokat, csak félszívvel figyelem az est további részét, amiben vannak azért jobb dolgok, például a Farkas Árpádtól elhangzott búcsúzó vers. Miután sorra került mind a huszonhat költő (Ozsvald Árpád, Veres János, Tőzsér Árpád, Cselényi László - Balla László, Kovács Vilmos -, Herceg János, Ács Károly, Fehér Ferenc, Domonkos István, Tolnai Ottó, Brasnyó István - Bartalis János, Szemlér Ferenc, Horváth István, Kiss Jenő, Kányádi Sándor, Székely János, Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Magyar Lajos, Király László, Farkas Árpád), kiállok a dobogóra zárszót mondani. Kezemet idegesen rakom ide, oda, de szavaim közt biztonságos rend van. Kimondom, nem misztikus, hanem valóságos oka van annak, miért ily későn volt első ízben effajta est. Akadályai vannak, s nagyon vigyázzunk, hogy a külsőn kívül nehogy belső akadályai is legyenek. Mert az Ady-féle "ezer zsibbadt vágy" -ból így nemcsak erős akarat nem lesz, de maga a vágy is elzsibbad végképp. Megköszönöm az Írószövetség Költőszakosztálya nevében - mely úgy látszik, csak eszmeileg létezik, de mi néhányan mégiscsak hiszünk abban, hogy valóságosan is működik - a közreműködést, a figyelmet. A FÉSZEK hozzájárulását, amiért nevéhez méltón helyet adott a más-más tájról való, más-más hangon danoló, de az anyanyelv közös fészkén nevelkedett énekeseknek. Nagy Laci apró mosollyal elsőként mondja: jól beszéltél.
Ha azt nem is, amit reméltem, valami meghitt hangulatot azért össze tudunk hozni magunk köré. Beülünk a bárba Kormossal, Csukással, Takáccsal, Fábiánékkal szemben. Később az étterembe is lelátogatunk. Kis ideig a két Nagy testvér közt ülök. Laci emlegeti: meg kéne jelentetni a bevezetőjét.
Jobb híján azzal vigasztalom magam: a kudarc tanulságait sem szabad lebecsülni. Pomogátsnak nálamnál is rosszabb a szája íze. Bosszantja az érdemes emberek tüntető távolmaradása. Elmereng Juhász Ferenc magatartásán: hogy lehet ennyire közömbös. Meg kéne neki mondani. Bezzeg más ügyekért szolidaritást vállalt. Általánosságban pedig a szent nemzeti ügyek képviselete nálunk, úgy látszik, megmarad a pofázás szintjén. Kormos véleménye is lesújtó a költőtársakról: - Monomániás, önző banda; csak magukra gondolnak.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap