1974_09. [3]

Fodor András naplója - 1974. szeptember 2. hétfő

Bp.- Koppenhága - Oslo - Haslum

Táviratot adok fel Norvégiába, Sulyok Vincének Ő lesz ott egyetlen támaszom. Kérem, keressük egymást kölcsönösen.

Földúlja kedélyemet, hogy a Szederkényitől végre megkapott válaszlevélből Kelemen Lajos valamennyi küldött verskézirata előkerül. Szerintük közlésre még nem elég érett a fiú. Én is szívesen nyilvánítanám őket szerkesztésre még nem elég felelőseknek.

Felhívom Sárosiékat: vigaszomra csodákat mesélnek Norvégiáról... ott a gyerekek biciklijüket a játszótéren hagyják éjszakára, s két nap múlva mennek érte. Meg a Bergen-Oslo közti vasútvonal! S a nyugalom, ahogy élnek, ahogy a városi forgalomban alig lehet észrevenni az autókat.

Amikor négy éve repülőútra indultam, Hernádi Rónay Lászlóra hívta föl figyelmem. Most Zappe Lászlónak az Irodalomtörténet -ben közzétett fanyalgásait olvasta be a telefonba. Szigethy után Z. L. se adhatja alább: ő is elhegedüli a nótámat, amiért annyira nem szeretem a dogmatikusokat és a kritikusokat. Verselemzéseimre tudós egyszerűséggel azt mondja: laposak. De elemezni ma már csak tudósok tudnak. Sárika neheztel az utoljára rosszhírmondó barátra, de tán jobb így, ha a zappelyhet kifújja fejemből az északi szél.

A lenti világ akkor kezd érdekes lenni, amikor már Dánia fölött repülünk. A táj mint valami iparművészeti variációsorozat. A szántóföldek mint egy-egy fonott négyszög, téglalap. Hajdan - még a maszekvilágban - a szigligeti Várhegyről láttam ilyennek a környező világot.

Koppenhágában napsütés és nyugalom. Hatalmas folyosókon kell gyalogolni. Aki sietni akar, meghajtja magát egy-egy kézbeli rolleren. Első idegességem hamar elmúlik. Itt mindennek rendje, módja van. A jólét biztonsága látszik a rengeteg kirakott árun, a szeIídszölke lányokon; a fonnyadt nőn is, ki lábát az asztalra téve A. Christie-t olvas. Dollárt váltok be norvég koronára. Sokat mászkálok, de a teljes biztonságban is mocorog bennem a kelet-európai ősgyanú: mi van a csomagommal?

Késve indul a gépünk tovább. Barátságosan végigbuzerálnak valami nyüszítő, gyűrűs masinával. Öngyújtóm jelez. Kedélyesen veszik tudomásul. A SAS-gép meredekebben szárnyal, kissé hűvösebb is belül. Rákos szendviccsel kínálnak. Ízlik.

Tüneményes látvány: a gyönyörű felhők alatt felbukkanó oslói fjord. A szétszórt, borzas szigetcsoportok látványát ez ideig csak Shelley Alastorával szemléltem. Megható, hogy ilyen szép tud lenni a befolyásolatlan, úgyszólván zord természet.

Az útlevél elvételekor egy kartont kell kitöltenem. Csomagom máris jön a mozgó szelvényen, vámnak híre-pora sincs. Kijutva a nagyobb térségbe, addig szemlélődöm, míg egy hosszú arcú hölgy nevemet mondva rám bukkan. Taxiba ültet, közli, hogy kései jövetelem miatt most azonnal Bergenbe kell utaznom. Átadja a programot, a szállodai csekkeket, vasúti és repülőjegyeket, főnöke üdvözletét és "Mr. Shuljok" telefonszámát, ki már érdeklődött utánam, s végül 1400 korona járandóságomat. Közben látom oldalt pillantva az öblökben a sok tarka hajót, a város dimbes-dombos, nagy térségekben ritkásan beépített, szimpatikus alakzatát. Az Ostbanen nem nagyon barátságos. A hölgy mindent megkérdez helyettem, s mivel még egy óra van a Bergenbe indulásig, magamra hagy. Így kezdek ismerkedni a norvégokkal: nézem a színes gumicsizmás vidéki fiatalokat. Gyorsfényképezde, meztelen folyóiratok, lépcsőn evő angol lány, vöröskeresztes bélyeget áruló diák... ezek az első benyomásaim.

Merészebb vagyok a csomagjaim elhagyásában, végtére a legendásan becsületes északiak közt vagyok. Persze azért vissza-visszanézek. Nem sokkal a vonatindulás előtt, amikor már azért ácsingóznék, mikor lehet végre beszállni, ahogy visszanézek a lábak közt, űrt látok kisebb csomagom, a szép új, fekete, körbe-körbe villámzáras szatyor helyén. Kővé meredek, majd mint az őrült, forgok saját kétségbeesésem körül: Most mi lesz?

Minden fontos holmim benne van: a program, a csekkek, a fényképezőgép meg a napló! - Éppen eszemben járt: mi lenne, ha egyszer a naplót elveszítenérn... - És itt van, ni! Az oszlop másik oldalán álló férfi mit se látott.

Menjek a rendőrhöz! - biztat. De hol a rendőr? Véletlenül belebotlom. Visz az őrszobába, nyugodtan, tisztes angolsággal vallat, bemondja URH-készülékébe az adatokat. Pillanatokra a Scotland Yard csodáját várom. Fogom aztán a fejem, újra és újra rádöbbenve, hogy vonatom elment, szállásom Oslóban nincs. A rendőr szerint a nekem fontos irományok a tolvajnak mit sem érnek, még vissza is kaphatom a Diaryt. Igen, de most mihez kezdjek? Menjek talán taxin a városi rendőrkapitányságra, a Politokammerre. (Egy cédulára fölírja a címet: Möllergt. 19.)

Dúlt lélekkel taxizom a városba, alig látva belőle valamit. Nagy, régi épület előcsarnokában dadogom el panaszomat. Jön egy hegyes orrú, fiatal tiszt, bevezet egy kuckóba. Ott kell hosszan részleteznem, mi veszteség ért, milyen formája volt a szatyornak. Külön jegyzőkönyvet vesz föl Sulyok nevére, az egyetlenére, akit ismerek, hogyha valami fejlemény adódna, értesíthessék. A tiszt keresi is őt telefonon, de már nincs a könyvtárban, még nincs otthon. A magyar követségen is csak a takarítónő veszi át az üzenetet. Várnom kell. Nézem a csorgó esőt, a gumikesztyűs, úriasszonyforma takarítónőt, a szalmafürtű rendőrlányokat. Enyhíti kínom, hogy az én fogalmaim szerinti rendőrségre itt semmi sem emlékeztet.

Végre átkocsizhatom a Rózsadomb-szerű, szép helyen levő követségre. Erika titkárnő és a sofőr felesége magyarázza: itt is elmúltak a biztonságos idők. Sok a vendégmunkás. Nyilván jókedvvel lovasították meg ajándék szeszeket is tartalmazó csomagomat.

Az igazi fölszabadító érzés, amikor meghallom Sulyok jellegzetes, dunántúlias dialektusú, kásás-fojtott hangját: szállásra gondom ne legyen, jön értem, hazavisz, holnap utánanézünk a programnak. A követség máris értesítse a külügyi ügyelet által az én fogadtatásomat intéző Marianna Seippet! Követségi tikárunk ettől fázik, ő csak reggel fog telefonálni. Vince hamarosan ott van értem Ford Consul kocsijával. Összeölelkezünk. Ez a szeretet múltkori, írószövetségi találkozónkban is benne volt. Lassan lehiggadok, de botrányos témámtól nem könnyű eltávolodni.

Haslum talán "szentendrényi" távolságra van a várostól. Szép családi ház nyílik meg előttem, körötte teljes vidéki csend. A barna feleség, Éva is nagyon szimpatikus. Magyaros pörkölttel, egri bikavérrel kínálnak. Vince bevallja, Hazafelé kötetemet megjelenésekor vette meg, a Józan reggelt pedig maga után küldette, így ő tud rólam többet. Megviseltségem ellenére nem vagyok fáradt. Tizenegykor a háziakon megérzem, hogy ilyenkor szoktak lefeküdni. - Igen, ilyen kispolgárian, mert kora reggel már vinni kell a gyerekeket óvodába, iskolába. Kellemes fekhelyem van, de az álom késik. Éjjel is föl-fölriadok a csúfos megcsalatás vissza-visszasújtó bántalmára.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Cseh Zsófia [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1974. szeptember 6. péntek

Bergen

Lailával azért nincs igazán szerencsém, mert túlságosan sokat dolgozik, eléggé fáradt. Íróasztala fölött híres művészek dedikált fényképei függnek, köztük Földes Andoré Taxi jön értünk, megyünk Grieg házához, ahol a téma szakértője, Torstenson úr is vár ránk. Angliai, walesi útjaim jutnak eszembe, ahogy a szűk úton, sok-sok zöld közt visz bennünket az autó. Weöresnek igaza van: a norvég lányok "mindig mosolyognak, de sohase nevetnek". Kodály kóruszenéjét hallva fülemben, Lailát is beavatom költőtársam észrevételébe. Nem tiltakozik.

Torstenson úr esernyővel vár a faház előtt, mert milyen is lehetne Grieg háza, mint fából való és fehér. Belül nem a gazdagság, inkább valami extrém szolidság fogja meg a látogatót. T. úr a legfontosabbakat elmondja az angol ősökről, a pálya állomásairól. Liszt mellett Dohnányi képe is ott van a falon. Vezetőnk a nevét se tudja kimondani. Fantáziámban megképzik a kicsi Grieg s a hatalmas Björnson, a hintón ide kirándulók, a nyári kamarakoncertek, az énekesnő feleség, kit Lenbach rajzáról régóta ismerek. Kimegyünk a sziklák közt lépcsőző kertbe. Itt aztán volt muzsikához való környezet, ideális magány: egy ház, egy tó s a zavartalan természeti keret. Torstensonnak tetszik, hogy egyet-mást fordítottam költészetükből. Laila csak legyint. - Nem norvég eredetiből!

Visszaérkezve részt veszek egy hármas kiállítás megnyitásán (a konzervatív grafikus Nemes Endre tanítványa), majd megnézem a Rasmus Meyer Galéria anyagát. A romantikus tájfestészet korai alakjai (Dahl Munthe Tidemand) után az emeleten találkozom Munch képeivel s mintegy ötven grafikájával. Szépek a Ravatal, a Kövek a parton, a Féltékenység, Melankólia, Walther Rathenau s a Haját fésülő lány. Grafikák közt pedig a Mallarmé-portré. Megtudom, hogy Sulyokék utcájának névadója, Eilif Peterssen ugyancsak festő volt. (Axel Revold nagyhangú, kellemetlen.)

Délután elmegyek a halpiac felé s a Bryggenre. A hajók barátságosan álldogálnak, nincs semmi védőőrizetük, mindenki ott jár, ahol akar. Illetve a Haakon Hall és a Rosenkrantz-torony túloldalán nem tudok kijutni. (Sajnos bejutni se az épületekbe, ahhoz későn jöttem. )

Gyors esők pásztázzák a tiszteletre méltó kőtornyot, a gótikus csarnokot. Egy hajót látok éppen befele jönni, s a tengerésziskolások gyakorló vitorlás hajóját a túlsó parton állni. Hazamenet egy nyilvános WC-ben elégedetten állapítom meg, hogy a rajzok, jelek itt is ugyanazok

Laila megszervezte még, hogy ma este színházba mehessek. Liv Scojen dramaturg hozza jegyemet a Björnson-szoborhoz Ahogy Pesten mondanák, snassz nő; melle semmi, szürke pulóvere van, lapos cipője, de a viselkedése nagyon is nőies. Italt rendel a színházi büfében, tetszésem szerint, leül velem egy asztalhoz, kellemesen eltársalog. Kiváló angolját Skóciában csiszolta, a norvég-angol balladák rokonságát kutatva. Van hát valaki, akinek idézhetem: "To Noroway to Noroway...", a Sir Patrick Spens sorát, mely a repülőn ide jövet folyton fülemben szólt. Máris dicsőítem Arany János zseniális fordításait, eléneklem a Walesi bárdokat skót dallamra Liv ámul, milyen autentikusan hangzik a "van-e ott folyó" meg a "legelőin" szótagugratása.

A színházba járók elegánsabbak, mint a tegnapi koncertlátogatók, de éppoly magukba süppedten ülnek, nem duvadnak ki a székből. Az előadás annál inkább dimenzionált. Sokkal jobb Arturo Uit látok, mint amilyet nálunk produkáltak. A szöveg értése szinte mellékes, annyira együtt van zene, mozgás, szcenika. A színészek is jók. Dicsérem is a dramaturgnőt, ki asszisztensként a német rendező mellett segédkezett.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Szilágyi Gabriella [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1974. szeptember 8. vasárnap

Oslo

Sulyok ígérete szerint jön értem, s hamar rendbe teszi dolgaimat. Ad egy jó térképet, s javasolja, menjünk múzeumba, kiállításra. Csakhogy mindenütt, a Városházán is 12-kor nyitnak, kimegyünk hát a tengerésziskola mellé, hogy visszanézhessünk a városra s kifelé a fjordra. Kerényi Károly - ki naplóiban sokszor utal Sulyok Vincére - azt mondta, a görög öblökre emlékeztette ez a látvány. Igen, már a repülőből láttam: monumentális és emberi egyszerre.

A Nemzeti Galériában Vince a romantikus tájfestőket tartja fontosnak, Norvégiára jellemzőnek. Első itteni éveiben sokat bámulta Egedius Táncolóit, s közben mély nosztalgiával gondolt haza. Hisz ez a két nő feketében van, arcuk se látszik. A háttér is olyan komor: tónusa szerint inkább temetésre emlékeztet, mint mulatozásra.

Meglepetésemre a bejáratnál, a reprezentatív csoportban Vasarely, Tapies, Moore társaságában ott van Varga Imre egyik szobra, a láb és fej nélküli hadfi.

Végigjárjuk a hatalmas Városházát is. Nem mondtam maflaságot, amikor a Madách téri házak rokonságára utaltam. Valóban, azok innét ihletődtek. Szép a hatalmas aula, de a fali freskók (pannók?) éppolyan rosszak, mintha egy szocialista országban készültek volna. Látom a termet, ahol Vincéék házassága kimondatott. Axel Revold szörnyű faliképeit mértékkel fumigálom. S. V. kicsit gyöngédebben mér itt, mint másutt.

Irány a Munch Múzeum! A művész kikötése volt, hogy összes művei önálló kiállítási helyet kapjanak. Az állam teljesítette kívánságát. A négyszegletű kert (benne Naum Gabo ajándékkompozíciója, a négyfarkú páva) köré szervezett épület művészeti központ is egyben.

Vince jól ismeri a témát, módszeresen vezet be Munch jellemzőibe, színszimbolikájába. A felcsigázott várakozás után kevesebbet kapok. Mégis, ebben is Fülepnek lesz igaza? Én lelkesedtem a Sikoly szerzőjéért, Berg Wozzeckjét is vele akartam neki megjeleníteni. Ő nem találta kifejezőnek az ajánlott párhuzamot. Itt, ezzel én még rendben volnék, de a primitív szimbolizmus elkedvetlenít. Vince szerint Munch igazi értéke a grafika, a fa erezetébe komponált Csók, a Három lány a hídon, a Két asszony a parton, a Madonna. (Ez utóbbiak csakugyan szépek.)

Együttlétünk során a képek mellett Vincéről is egyre foghatóbb, karakteresebb a benyomásom. Valamiféle humánus individualizmus jellemzi. Mindenekelőtt a toleráns megértés. Eszerint persze az én tolvajomat is meg kell érteni. Szegény pakisztáni vendégmunkásnak is meg kell élnie, hiszen nem segíti az állam... Másik, ezzel csaknem ellentétes tulajdonsága a kényes szigor. Konrád regényét fordítja, de nem lelkesedik érte. Megkínálták az óriási módon reklámozott Szolzsenyicin Gulag-Archipelagójának norvégra fordításával, nem fogadta el. Otthonukban ebéd után nézem a fényképalbumokat. Az apa temetéséről készült fotókon megüti szememet a Sklanc név. Talán vend származású a család; ez magyarázná az ugorosnál is lágyabb természetet? Tudok már a győri bencésekről, a kijövetel drámai motívumairól, a jugoszláv tábori életről. Csaknem a véletlen hozta, hogy a belga befogadók helyett a norvégokat választotta. Ám ezt nem bánta meg. Szimpatikusan hozza szóba, hogyan jutott a feleségéhez. Egy villanyszerelő hívta föl a figyelmét a házukba költözött magyar lányra, ki nagyon egyedül van.

A gyerekek is nagyon kedvesek. Péter visszahúzódó, becsületes képű srác, igen jó tanuló, nagy matematikus, kitűnő futballista, az osztály bálványa.

A televízió egyetlen érdekes híre, hogy Ford megkegyelmezett Nixonnak.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Gaján Éva [2011.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.