Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Itteni misszióm tele van pozitív meglepetéssel. Az egyik elemi iskola felsős diákjai avatottabban kérdezgetnek irodalomról, mint Pesten a szakköri gimnazisták. Délután a könyvtári találkozón a helyi irodalmi színpad mutatja be verseimet. Még műfordítói karaktervonásaimra is gondjuk van, nekem csak az arcképet kell kiegészítenem. Egy jóképű fiatalember a hátsó sorokból többször kérdezősködik az Eötvös-kollégiumról, különböző hatásokról, bevallja, nemrég költözött ide, ám itt vidéken közvetlenebb légkört érzékel, mint a rideg Budapesten. Karakai, a másik gyakran kérdező (az egyik vendéglátó pedagógusnő férje) eleinte az ötvenes évek javíthatatlan elvi emberének látszik, később derül ki róla, hogy a szó jó értelmében forradalmár. Beszédstílusa egyéni, érdeklődési körében - atyafiságos kapcsolatokkal hitelesítve - benne van egész Kelet-Európa. A győri vagongyár ügyeiről, Horváth Edéről senkitől sem kaptam ilyen pontos képet, vagy a bábolnai csodavállalkozó Burgert Róbertről, aki kiirtotta Budapesten a patkányokat. Bármiről kerüljön szó, neki véleménye, élménye van a dolgokról. Mekkorát tévedett Veres Péter, amikor ezt az embertípust csak a Tiszántúlon tudta elképzelni. Búcsúzáskor nem restelljük bevallani, hogy kölcsönösen megszerettük egymást.
Szállásomon telefonüzenet vár. Napsütötte udvarról szállítanak a premontrei házzal szemben lévő másik iskolába. Talán polgári lehetett régen. Folyosóján gyerekek köszöntenek, vezetnek Hudy Endre igazgató elé. Az ő feleségét is láthattam tegnap... Összeszedett, csinos, igen barátságos.
Először a gyerekekkel találkozom a könyvtárteremben. Ők maguk mesterkedték össze ismertetésemet, helyenként egész ügyesen. Dávid fiamék a Bazilika mellett ilyesmire bizony képtelenek lennének. Itt a könyvtár is élő szervezet, természetesen teszik föl Sebőék Medvetánc -lemezét, aztán kezek erdejével találom szembe magam, alig tudok válaszolgatni köztük. A foltos arcú, szőke tanítónőből nem néztem ki, hogy ilyen sokoldalúan és intenzíven tud foglalkozni gyerekeivel. De nincs vége az ünnepi meglepetéseknek. A pedagógusok gyülekezete vár rám. Ahogy belépek az ajtón - szól belülről Bartók zenéje. - Divertimento, harmadik tétel! - nevezem néven a bizonyára kedvemet szolgáló figyelmességet. Egy emberként, teljes odaadással fordulnak felém, Nagy Kálmán énektanár zenei cikkeimből idéz, én meg a H. Kovácsról írt vallomásom végét olvasom föl hódolatként a pedagógusoknak. Rengeteg beszelni valóm volna. Meg is állapodunk, hogy eljövök még ide. Most egyenest Nyíregyházáig kell mennem, mert amint írószövetségi vezetőségünk vonakodásából kiderült: a 60 éve született Váci Mihály-emlékülésen egyedül én képviselem majd őket..., ha a pesti átszállás szerencséje is úgy hozza.
Győrig még kísér egy Sipőcz nevű művelődésügyi ember. Ő is rokonszenves. Ha összeszámolom, csupa ilyennel volt dolgom. A Kisalföldről való jó előérzetem bevált.
A Keleti pályaudvaron szerelvényeken átgázolva találom meg helyemet a Lillafüred expresszen. Szép kis expressz az ilyen, alig van benne világítás. Nagy nehezen találok egy világosabb szakaszt.
Először egy szakállas segédmunkás kérdi, mit csinálok (korrigálok ...) Egy baktalórántházai harmadik gimnazista kislány, miután lebácsizott, nevemet hallva fellelkesül: ő már olvasott F. A.-tól. Szemben a kötögető néniről meg kiderül, velem egyidős, a Dóczyba járt, neve Mácsay Irén. Egyszerre nagyon bizalmassá válik, mellém ül, mutatja családi fotóit, fölajánlja, hogy fiai kocsiján bevisz a városba. Jó, hogy nem tette, mert a Sóstón van a szállás. Az állomáson Íróvendégek feliratú kocsiba tessékel Mózsi Ferenc.
Nem nagy öröm, hogy a Pártoktatási Telepre kerültünk. Szerettem volna legalább telefonálni az enyéimeknek Pestre. 20-30 ember ül az étkezőben. A két Kovács (Iván és Kálmán) egyszerre ül mellém, mindegyiknek fontos a mondandója. Iván magyarázza: Kelemen versei valóban az ő fiókjában vesztegeltek. Egyúttal fenyeget: Juhász hatalomátvétele ne feledtesse el, mekkora terjedelemben állt ki mellettem Csűrös esszéjével. Kálmán meg atyafiságos melegséggel arra int, a szülőföld szolgálata mellett róluk, debreceniekről se feledkezzem el. A busa fejű Juhász Béla buzgón bólogat.
A társaság inni szeretne még, de nincs bor. A Pártközpont kocsiján, mellyel Szabó B. István és Simon érkezett, Kovács Kálmán és Novotny megy be a városba. Ölben hoznak 15 üvegpalackot. Fábián Zoli aggódva nézi: mi lesz ebből! Szobatársaim: Sárándi, Rigó Béla hívnak az ivók közé. Ott van már Apáti, Bata, Márkus Béla, Kiss Tamás, Pete György a nagy bajuszú miniszteriális ember. Kovács Kálmán és Kiss Tamás képviselik a régiót. Mindketten elismeréssel szólnak Szenczi Molnár-írásomról, amiért dunántúli létemre is állom velük a versenyt a Zsoltár dicséretében.
Apáti siránkozik, neki bezzeg nincsenek olyan "haverjai", mint kollégájának, Bullának. Később Pete ugyanígy rimánkodik: ne mellőzzük őt, ne lássuk benne a hivatalos embert. Közben Simon szól oda: Hát az öreg Simonnal nem is koccintasz!? (Ez a kedvesség levesz a lábamról.) Többnyire közte és K. Kálmán közt osztom meg érzelmeimet. A legkellemetlenebb figura Novotny, aki a nótát is irányítani szeretné, s Váciról, 56-ról is nyilatkozik. Kálmán nagyon óvatosan kezdi a reagálást, erre amaz nekiront a szent ügy védelmében, "mert különben kinyírlak, kinyírlak" - ismételgeti. Kálmán innen-onnan megmutatja a derekát: - Te csak ne kezdjél ki valakivel, akinek ilyen ereje van. De lelkiereje még nagyobb. Képes hosszan békülni az idétlen hepciáskodóval. Ő nyújt neki kezet. Színes, érdekes ember, tele töréssel, keserűséggel. Jövőre le akar mondani az "Alföld" szerkesztéséről, mert hiszen a főszerkesztőt előbb-utóbb meggyűlölik. A mindig köröttünk lévő Molnár Zoliból ez a tótágas-helyzet nem hoz ki semmi igazán érdekeset, történetei félben maradnak. Lassan elpárolognak a nótás testvérek. A kaposszentbenedeki Kálmánnal maradunk utolsónak. Simon is jobban bírta, mint a tiszántúliak.
Elátkozottként kevergek a világban. Ledőlnék, de nem használ. Még egyszer beülök a megritkult tanácskozók közé. Itt van Szőllősi, akiért most már vetélkednek a szerkesztők: melyik fedezte fel? Őt tekintik Váci örökösének, de éppen hogy ebben a keretben nem fér el.
A mögöttem ülő Novotny szólásra emelkedik, de mire Simon szólítaná, meglepve látja, elaludt. Igen, karosszékébe ereszkedve durmol. Ezt a jellemző képet viszem magammal Nyíregyházáról.
Beadom a Gondolat Kiadóba korrigált Stravinskymat. Hamburger, Szíjj Zsuzsa és Siklós Margit viselkedéséből ismét látom: vállalkozásom sikeres volt. Klára bevallja, nagyon élvezte a könyvet.
Délután elviszem a családot munkahelyem Mikulás-ünnepére. Csak a mi részlegünkben is rengeteg az apróság: Jánosunk aranyos, ahogy nyílt mosollyal megy oda Vargha Balázshoz, mint akit a tévén keresztül családtagként ismer.
Este a FÉSZEK-be kell mennem, már csak szolidaritásból is a Domokos vezette Lator, Szász Imre Láng István-estre Meghökkenve látom, hogy nincs közönség, csak a kiadókbeli hű emberek lézengenek a terem bejáratánál. Orbán pipáját szívogatja, Parancs, Kormos, Somló Vera meg Fazekasné Nagy Ica várja a kezdést.
További kínos momentum: Melocco nem vállalta a pódiumra ülést, el se jött, szobra se látható. László verseit Papp János mondja. Matyi a beszélgetést okosan - egy racionális, régebbi nemzedék korteseként - vezeti. A felhangokból folyton kiérzik: ezek az írók nem tartoznak klikkbe, de nincsen is közönségük. Láng a nemrég meghalt Keszi Imre Matyi idézte téziseire jól megfelel, Intermezzo című darabja is szépen szól, de mögöttem egy szörny-szobrásznő hangosakat sóhajt: csak már lenne vége! Talán ha ötven ember volt jelen. Enyhe vigasz, hogy a kudarc most nem az én kontómat terheli. Furcsállom inkább, hogy Matyiék oda se neki hangulatban vannak. Mara meg Matyira mérgelődik: mért vállal el ilyen dolgokat újra meg újra, amikor végre komolyan kéne dolgoznia. ...Mert neki rossz a munkabeosztása. Pór Jutka szerint egyedül én bírom ezt az életformát és a munkát összehangolni.
Nagy nehezen bekerülünk a bárba. A nők mellől Kormos hív a fiúk közé. Szokott, mélyről háborodó hangján mondja el, hogy Illyés azt terjeszti: Nagy László támadó cikke miatt szüntették meg egykor a Válasz-t. Összekeverik Nagy Lacit B. Naggyal, de azt már 25 éve tisztázhatták volna, melyikük kicsoda. Azóta már az egykori Nagyból B. Nagy lett, s a magát tőle F betűvel (felsőiszkázi?) különböztető költő pedig visszavehette eredeti nevét.
Elviszem Nagy Icát táncolni. Örömmel figurázik velem, még ha olyan mutatványokat nem produkálunk is, mint Tímár Béla a szép lábú Máriássy Judittal. A túlsó soron Kertész Ákos és Páskándi látható. Csurka nagyvonalúan whiskyt rendel a jelentkezőknek.
A Szépirodalmi Könyvkiadó és propagandistája (Mátis Lívia) összegyűjtött bennünket még egy családias estre. A vonaton ugratjuk Domokos Matyit, ki bámulatos tájékozatlanságot árul el földrajzból. Azt se tudja, Sárbogárd vagy Dombóvár van előbb. Ahogy közeledünk Somogyhoz, bennem egyre erősebb a lokalpatrióta buzgalom: élvezem, hogy én vezethetem a fiúkat diákvárosom esőszemerkéléstől nedves utcáin. Matyi is ugratja Hernádit, hogy Párizs óta itt jár először gyalog. Kormos emlékszik, hogy Rádics Jóskával volt itt utoljára, 1950-ben. Eszünk valamit a Kapos étteremben, s megyünk a Kovács Sebestyén utcába. Takáts mindjárt hozza a Ibos-pincéből való hosszú nyakú borosüvegeket. Barna ruhájában elegáns, ruganyos, a tárgyak lelke csak úgy sugárzik körötte. Nézzük a képeket, faragványokat, a Kapoli-féle tülköt, s háromnegyed nyolcra ott vagyunk a megyei könyvtárban.
Matyi mellé ülök a pódiumra. Azzal kezdi, hogy igen szépeket mond rólam. A gesztus viszonzásául a többieket én segítem bemutatni. Hiszen már gimnazistaként fújtam itt nem messze Kormos "Válasz"-ból megtanult versét: "Balázs iszákja penészes, / régen járt itt, / Boldizsár leült a földre, / hoppsz egy sámlit / hozz Bálint a komád alá, / aztán tüstént / menjetek és rúgjatok föl / minden törvényt."
Hernádiról eldicsekszem, hogy egy szerkesztő, aki én voltam húsz évvel ezelőtt a "Csillag"-ban, ezekben a napokban jegyezte föl: "...Talán az első igazán tehetséges költőt fedezem ma föl szerkesztősködésem óta. H. Gy.-nak hívják..." Kellner igazgatót is provokálom, idézve, mekkora elragadtatással szólt az itteni színházban előadott Falanszter-drámáról.
Kormos szerepel elsőként. Matyi a népi szürrealizmusról vallatja. Pista egy frappáns példát mond az élet szürrealizmusára. Amikor beteg nagyanyját, ki lehunyt szemmel ült előtte, faggatta: min gondolkodik? - ő így felelt: széken. Beszél a Kereszttel hátuk szőrén keletkezéséről, melyet első igazán jó versének érzett. Ferenczy Krisztina meglepő szépen szaval tőle. Ő maga a Szegény Yorickot mondja ráadásnak. A következő szám Hernádi. Ő is ügyesen felelget. Kiselőadást kanyarít Szondiról s egzaktul meghatározza érző-gondolkozó, az irracionálisat humanizáló ars poeticáját. Tetszik a közönségnek a Mensáros fölolvasta írás is, az RNS.
A szünetben ismerőseim közt vágok utat Kelemen felé. Beviszem a belső szobákba is, hogy forgassam. Persze, minket is ide-oda cincálnak. Pista lényegében semmit se beszél vele, Hernádi legalább néhány mondatot. Takáts még a legtöbbet, de nem figyel oda. Az ő szünet utáni szereplése kitűnő. Tanárosan, de igen világosan összegzi, miért maradt Somogyban, s hogy a Két oszlop végén mit jelent a "Szalonta, Nikla és Somogy harangjai már jönnek értem..." Jól elmagyarázza a Heszperidák kertjén innen jelentését is. Én a magam a kaposmérei virágoskertekkel intonált Amit még nem mondtam el versemmel stílusosan igyekszem búcsúzni.
Éjfélig jól elvagyunk a szálló részünkre kinyitott különtermében. Akkor derül ki, hogy hétfő lévén megint nincs bár. Hiába megyünk az állomásra, a resti is zárva. Matyiban pedig igen nagy az ihatnék.
Hernádi jelenti, Polányiné Ducsinszka Ilona bécsi munkásfelkeléséről írt könyvéhez várnak tőle bevezetőt. - Sok lesz a jóból, nemde?! Holnapután nemcsak integrálódásodat, de inkarnációdat is ünnepelhetjük.
Nekem is tartogat a nap kellemes mozzanatot: Somfai visszaküldte Stravinsky-kéziratom nála lévő példányát. Baráti alapon, de örömmel olvasta el. Kiemelt betűkkel írta le: "NAGYON JÓ a könyv - le a kalappal!" Ezt a mondatot vártam én egy év óta, szorongva. Illenék, hogy jobban örüljek neki, hiszen a kifogások nem vészesek, azaz: teljesítőképességem határait jelzik. (A Capriccio, a Hegedűverseny, Persephoné zenei jellemzését kellő meggyőződöttség híján mulasztottam el; a túlságosan is jól ismert The Rake's Progressét a tartalmi ismertetés vitte el. A Threnit, a Sermon...-t nem tudtam még igazán megszeretni, hiszen élő előadásban egyiket se hallottam.)
Kapkodva buszozok Budára. Kiss Gy. Csaba hívott az Eötvös-kollégiumba, a Polonisztikai Bizottság ülésére. Kovács István Norwidról készítendő disszertációjáról számol be. Csak a romantikus korszakáról ad számot. Kérdezem tőle, a későbbi rejtélyesség jellemző-e már rá ekkoriban. Nem felel egyértelműen, Sipos István professzor viszont lényegesnek érzi kérdésemet. Két-három lengyel is jelen van és sok fiatal. (Spiró György, Balázs Mihály.) De itt pompázkodik Kerényi Grácia is. Tüntető sebességgel beszél lengyelül. Kovács nem ijed meg tőle.
1/2 1-kor gyorsan elhúzom a csíkot. Furcsa, hogy bármennyire tekingetek az épületben ide-oda, semmi nosztalgia sem érint, még Fülep hajdani ablakai láttán sem.
Az Európában Latorék kivételes közvetlenséggel fogadnak. László testvéri ámulattal konstatálja zenei kéziratom sikerét, hogy Wilheim E. András a nemzetközi szakirodalomhoz méri teljesítményemet... Hirtelenjében én sem értem, hogy jött ki belőlem ez a produkció.
A Kossuth térről a Kertész utcába megyek: Galambos igazgató hívott a FÉSZEK-be Czigánnyal együtt, hogy a megnőtt figyelemnek eleget téve újítsunk műsorunkon. A lényeg az, hogy nagyon meg vannak ijedve a minisztérium iránti bejelentéskötelezettség (előzetes cenzúra!) miatt. Vigyázzak, hogy a Pilinszky-esttel ne legyen valami grimbusz. Arra ők vigyáznak, hogy az estnek semmi propagandája se legyen.
Este Hernádiék nálunk. Gyula látja, egy meghatározott kört vérig sértett azzal, hogy magát nagy írónak merte mondani. Mindazt, amit különben tett, nem írják javára. Bezzeg, ha ő követett volna el olyan vétket, mint Konrád - ki sógoráékat, Ághékat először kézirata odarejtésével, majd tagadásuk után a leleplezéssel hozta több mint kínos helyzetbe -, sohase mosta volna le magáról az áruló gyávaság bélyegét.
Tímár Árpád jön hozzám konzultációra. Gondterhelten is meg higgadtan is, mindenesetre tiszteletteljesen tárja elém az új Fülep-kötet anyagát. Ez egyelőre csak 600 oldalasnak látszik. Nem tudja, mitévő legyen a töredékekkel, egy létesítendő második kötet függelékébe kéne tenni. Mutatja az összegyűjtött kritikákat.
Hallom, Lőrincz válaszolt Csanak Dórának magánlevélben (miután lap, újság nem akadt, mely közölte volna). Árpád szerint Lőrincz bele fog dilizni monomániájába. Neki csak az a fontos, hogy F. L. Dvorak előtt alkotta meg a szellemtudományos művészettörténeti módszert. És persze ragaszkodik fixa ideájához is, hogy az oly régóta írt Műnek meg kell lennie, különben Fülep hazudott...
Tárgyalunk a február 5-re tervezett akadémiai Fülep-ülésszakról. Délelőtt, délután zajlana az emlékezés. Örülök, hogy Vekerdi is, Csűrös is ott van a tervezett nevek közt. Átnézzük az Ars Una-beli, Fülep által kijavított Művészet és világnézet esszét. Tetszik, ahogy a fiú közben fölsóhajt: - Milyen remek írás ez! Megnyugtatom, hogy nem kell minden összefüggést és egyéb germanizmust okvetlenül kiirtani, mert hisz az Öreg se tudott megnyugtató szinonimát mondani. A pótmegoldásként ajánlott szövedék csak ritkán találó. Előhozakodik Árpád a január 23-i emléktábla-avatással is. Vekerdit ajánlom, mert én akkor, ha igaz, kórházban leszek. (Egyre nehezebb a tervezett január-februári két hetet megőrizni a leselkedő programoktól.) Ceterum censeóként hozza szóba a fiú az Arcok és vallomások-sorozat Fülep-kötetét. Igaz, hogy a Stravinsky-könyv terhe alól lassan kimászom, de még nem állítottam át magam, és feszélyez a tudat, hogy naplóimban ott van leírva kb. 1000 vele töltött este. Ezt Árpád is akceplálja. (Említi még, hogy Zádor Anna egyenesen megtiltotta Lőrincz Akadémián való szóhoz juttatását.)
Kulcsár Szabó mutatja Szalai Csabáról a délutáni bemutatásra írt szövegét. Többet vártam tőle: a balmazújvárosi fiú nyelvi erejéről alig mond valamit. Tímár Árpád jön újra a Fülep-féle Egykegyűjteményért. (Ezt az egyik kollégiumi könyv- és iratselejtezéskor rám hagyta a Professzor. Megint nagyon tetszik, mennyire otthon van T. Á. az anyagban, s hogy méltányolja: az elmosódott kék betűk a dobozon Füleptől valók.)
Fizikailag nagyon rosszul vagyok: gyomrom, fejem fáj, szinte szédelgek a náthától. A szövetségi est előtt is csak bajlódok, kapkodok. A távollévő Dobai Pétert húga képviseli. Nagyon szimpatikus, jó ránézni és kezet fogni vele. Szokatlanul nagy az érdeklődés. Itt van Solymos Ida, de még Beney Zsuzsa is. Ács Mara miatt még Latorék is eljöttek. Látom Utassyt, Csűröst, Hernádit, ki a Dobai-versekhez delegált Bajcsay Mária miatt van jelen. Szalai Csaba a versmondóját se jól fogta ki, Kürti Pappról ilyenkor derül ki, hogy olykor külsőséges eszközökkel él, csaknem triviális szavaló. Péntek elégedettebb lehet Papp Jánossal, de mint kiderül, honoráriumot is remélt. Ács Mara sötét ruhájában mint vizsgázó tanárnő áll az oszlop előtt, s nagy fennszóval hirdeti átfogó, tárgyilagos nézeteit, tiszteletteljesen vitatkozva Csűrös Miklóssal is. Egész kis gyűrű övezi őt végül, sápadtságán is látszik, mennyire izgult.
Zárószavaimban eléggé biztonságos vagyok, jó az összekeveredés légköre, telik belőle arra is, hogy átmenjünk a FÉSZEK-be. Csak fejfájásomon nem tudom túltenni magam, mintha ködből nézném a köröttem levőket: Gyulát, Latorékat, Kulcsár Szabót, Szalait, Kiss Ferit (ki nagyon nyájas), Csurkát (ő nemkülönben), Takács Imrét, Bajcsayt (ki Gyula mellett szerénykedik s vele távozik), Vilmon Gyulát, ki búcsúzáskor Latorral nem mer kezelni. Ő adta vissza a verskötetét.
Domokosék 10-kor mennek el, Kormos még csak eztán ül közénk. Latorék sok konyakot ittak Somló Vera születésnapján, talán ezért oldottabbak.
Háromkor választmányi ülés a Bajza utcában. Igencsak gyéren vagyunk: mindössze 16 szavazatképes személy, s csomó vidéki kültag. Csoóri mellé ülök, kit mindjárt le is szerződtetek a jövő májusra tervezett FÉSZEK-beli Nagy László-est bevezetőjének. Minket három személy díjazása érdekel: Takáts Gyuláé, Hernádiért és Tornaié. Takátsot Dobozy is bezengi, hozzátéve, hogy "ki tudja, meddig..." Illés Jenő közbe is kiáltja: - Hiszen fiatalabb, mint valaha! Belső kérdésemre, hogy vajon meg merik-e tenni most is Hernádi Gyula hivatalos annullálását, frappáns a válasz. Csák Gyula: igen, Bertha: igen, Héra, Demény, Maróti, még Vidor, Kiss Dénes is, de ő, Dobozy sehol. Csoóri máris jegyez, készül tiltakozó felszólalásra. Megelőzi Keresztury (neki Boldizsár Iván a fontos), Földes Péter (Janikovszkyról áradozik), aztán Örkény emelkedik szólásra. Gondolnám, Gyuláról szól majd, de nem, ő is Boldizsárt tutujgatja. Csoóri kissé indignálódva azzal kezdi: - Hernádi nélkül nincs magyar film... (Dobozy, mint a süket disznó a rozsban...), Sanyi odasandít a vélt ellenzék, Fekete Gyula felé, mire ő sztentori hangon így: - Első a listámon! Kuczka is kontráz, Illés Jenő is. Fekete Gyula már föl is áll: - Gondolom, engem nem vádoltok elfogultsággal, de... (Nívót emleget, problémaérzékenységet... megint kontráznak hátul.) - A Vörös rekviem pedig remek. Érdekes, hogy Örkény csak ezután szólal meg Gyula oldalán, dicsérve új novellás-kötetét, aminek azonban - bevallja - elfelejtette a címét. Mi mondjuk meg: Logikai kapuk.
Így adódik, hogy amikor a pótnevek szavaztatására kerül sor, 14 kéz emelődik föl Hernádiért s tizenötödiknek köpönyegváltó lelkes lendülettel Dobozyé. (Ha eleve így gondolta, ugyan mért nem vétette föl a titkársági listára?)
Egy óra hosszat eltart a szavazatszámlálás, közben Garamvölgyinétől hallom: valaki a FÉSZEK tagságából betelefonált a minisztériumba: mi dolog az, hogy Budapest felszabadulásának 30. évfordulóján ott egy katolikus költőt, Pilinszkyt szerepeltetnek?! Pukkadjanak meg! Azért is meglesz az est.
Gergely Ági pontosan és vidáman érkezik. Hangulata hasonlíthatatlanul jobb, mint hajdan, korábbi működése színterein. Az irodalom ügyei csak szordínósan érintik fülét. Domokos Matyitől mint főnöktől el van ragadtatva. Diszkréciót kérve számol be Keszi temetéséről, ahol a zsidó szertartás keveredett az államival. Öten beszéltek... Amikor eresztették a koporsót, egyik sarka kinyílt, s Vas István éppen akkor lépett oda hozzá: - Ági, maga milyen szép! Később ellátogatott Hajnal Annához is, és ott találta Bóna Annát, aki feltűnő ildomtalansággal leszájalta az öreg hölgyet... [A többi csakugyan maradjon diszkréció!... F. A. 1994]
Megnézem Bozayékat. Attila nagy hajjal, vidáman jön elém. Átadom neki lektori honoráriumát, a 100 dudás címkéjű, henger alakú whiskyt. Gergőnek is hoztunk ezt-azt. Ő maga nagyon helyes, kopasz kobakú gyerek. Szeme alatt meg-megmoccanó arca figyelmet, okosságot árul el. Attila büszke, hogy a fiú többnyire őrá mosolyog.
Nekifogunk a Stravinsky-kézirat böngészésének, illetve a megjegyzések összesítésének. Sejtettem, hogy keresztkomám lesz a legszőrözőbb kritikusom, cseppet se lep meg, hogy már az első oldalon belekapaszkodik két mondatba. Különben agyba-főbe dicsér, illetve bevallja: nehezére esik az elismerést részletezni, így inkább a hajszálnyi hibákat tárja elém, alapos gonddal. Egyik se igazán elevenbe vágó, de kétharmadát hasznosítani tudom még a korrektúrában. Egy óra tájban Klári ebédhez invitál, egyszerűen, de formásan zajlik ez. Klári helyes, ügyes kismama, lemezfölvételeket csinált a múlt héten rogyásig.
Megkeresem a közelben lakó Sárosiékat is. Bálint arca majdnem szétmállik a fáradtságtól, irigyel, hogy nekem ilyenkor van még fél napom a jövés-menésre. Beszéltelem moszkvai, leningrádi élményeiről. Orsit, Zsófit csak jövet-menet látom. Zsófi nagyon szép, csak úgy izzik a szeme. És az is tetszik, hogy nem nőtt olyan magasra, mint a mai lányok. Joli túrós rétessel kínál.
Különféle családi komissiók után este kilenc felé még el tudunk menni - most már együtt Sárikával - Latorékhoz. A rózsadombi ködben, kezemben egy üveg pezsgővel, már azt se bánom, ha a Jutka ígérte szilveszterből csak ez az este marad. Megörülök, amikor Matyit, Marát meglátom. Ugyanekkor meghökkent, hogy Marán semmi személyes érzelmet se fedezek föl. Később meg azt furcsállom, milyen naivan kérdezget Matyi az orosz és távol-keleti dolgokról. Nem emlékszik, hogy jártam Szibériában, pedig hát... A szórakozottság igazi ellenmérgét mégis Lászlótól kapom. Elmondja, hogy a kiadóban játékból kivel-kivel fölíratta a 12 legjobb élő magyar költő nevét. Mutatja az eredményt. Én senkinek se voltam a listáján, az övén se. Kizárt dolog, hogy hasonló tapintatlanságra képes volnék. S lám, ő nem röstelli fölmondani előttem a rajtam kívül csupa mások nevét. Mintha kuriálisan elintézett ügy volna, hogy a magamfajta sose kerülhet az első csapatba. Márpedig, ha játékról van szó, akkor a szolidaritás joga nagyobb, mint a vélt objektivitásé.
Rögtön az jut eszembe, az igazi barátsággal az ilyen léha játék nem fér össze. Netán a tavaly elvétett szilveszterért bűnhődöm így? Rosszkedvűen iszom a pezsgőt, s a Margit hídon Pestre gyalogolva Matyi mellett is rágja oldalamat a sérelem. Persze nem szólok róla, de eszembe jut, milyen vidoran jegyezte meg László: "Kormosnak nálam előkelő helye volt..." S amikor Pista helytelenítéseit közölte az engem szigorúan bíráló Matyival, az a megjegyzés azért ott volt a levélben: "Bandi verseiben sok a hasbeszéd." Én ilyen tónusban, azt hiszem, sose beszéltem legközelebbi barátaim stílusáról, de hát úgy kell neked, nyomorult hiúság...
Ma Pribojszkyék jönnek Johnny Walker whiskyvel. Belgiumról és Erdélyről beszélgetünk. M. dicséri Kiss Feri muzsikus fiát, s leteszi Sebőék felemás, hűvös zenélését. Erdélyben szerinte Csoóri ellen is dühöngnek: Könnyű neki odaát ádázkodni! Őellene még mindig ágál: Ne higgyenek Pribojszkynak, amit csinál, csak virtuozitás. Pedig, aki olvassa most P. M. levélidézetét a Film - Színház - Muzsikában, s aki, mint mi, hallja a száz diaképhez fűzött japán élménybeszámolóját, meggyőződhet róla, hogy Matyiban több is van egy cigánykodó matadornál. Belső invenciója bámulatos. Külön beszélgetésben újra utal rá, hogy utolsó ittjártakor fölöslegesen sértődött meg. Azóta mélységesen megért: tudja, milyen kényes dolog az idő. Váltig csodálja azt is, hogy voltam képes neki válaszlevelet írni.
Hernádival szerettem volna beszélgetni, de különféle közbejövő személyek miatt nem sikerült. Majdnem keserűen jövök haza, de nem mutatom, legföljebb azzal, hogy átadom magam a külső erőknek, televíziónak, Varga Pistáékhoz menetelnek. (Bulláékat is hívtuk, de ők költözés előtt lévén nem tudnak szabadon tervezni.)
Pista meggyógyult téli nyavalyájából. Eszter sassoon-frizurát csináltatott magának. Halkan szólatja a tánczenét, s szembe kell néznie a ténnyel, hogy ifjabb Kodolányi János szélnek eresztette a Néprajzi Múzeumból. Pista vészes híreket kapott Erdélyből: külföldi látogató most már csak szállodába mehet. Mindent hadikiadásra fordít az államháztartás, a magyarok csak vándormunkát vállalhatnak. Kallóst két és fél évre elítélték. Lassan kiölik belőlünk a vágyat is, hogy egyáltalán eljussunk Székelyföldre...
Az Intermezzo kínálkozik esti filmcsemegének. 1940-41 táján az egész fonyódi intelligenciát átjárta a "tavaszi zsongás". Emlékszem, anyósom is látta ezt a nagyon is nekivaló édes-bús-édes históriát, melyben van kiskutya, kislány, finoman érző szerető és megbocsátó hitves.
Írt Pilinszky, expressz. Közli elmondandó versei címét. Sok lesz, de legalább kezemre adta magát készségesen. Jó esténk lesz bizonyosan.
Elmegyek János fiammal a Manzú-kiállításra. Mindig szimpatikus volt ez a szobrász. Szenzációsnak nem találom, de legalább megbízható. Erő és finomság, klasszikus hagyomány és nagy anyagszeretet van benne. Az egyik (a jobbik) ölelkező párról fiam megállapítja: birkózók. A másik, rosszabbik párról megjegyzi: - Ezek inkább pusziszkodnak... Neki persze inkább a taligás gyerekek tetszenek. A jellegzetes kardinális-figurákból csak egy van, a pápáról két bronzrelief. Itt van a Kokoschka-portré is, mellette Barnard professzor kevésbé sikerült bronzfeje.
A városligeti hídon állva száz év legmelegebb december 28-áján, a napsütésben szépen villognak felénk a sárgák, kékek. A változott világról árulkodik, hogy a sok közt csak két csavaros korcsolyát látni.
Év végi látogatás Csűröséknél. Ott vannak, kicsit jobbkedvűen Bulláék is. Miklós kezembe adja a rólam írandó könyv első fejezetét: Kaposmérőtől az Eötvös-kollégiumig. Sorsom krónikája, úgy látom, itt jól pereg.
Míg Karcsi az asszonyokkal beszél, krónikásomnak megvallom, hogy jártam a minap Latoréknál. Lehet, hogy igazából ők is Lengyel Balázs ókuláján át néznek engem? Miklós érti, mi fájhat nekem: maga a semmibevétel. Mintha valaki levetkőzött volna előttem a szobában, anélkül hogy észrevételre méltatott volna. Hangsúlyozom, nem a márkázott értékrendet kívánom, csak a szolidaritást azoktól, akik iránt én gondolkodás nélkül lojális vagyok.
Jókor hívom Hernádit, megy új törzshelyére, a Martinelli téri Snack bárba. Ott most elmondom neki is múlt vasárnapi esetemet Lator listájával. Okosan térít észhez: árulásnak tartja ugyan a fiúk viselkedését, de olyan értelemben, ahogy a hű feleséget meg lehet csalni. - Köszönöm, már rendben is vagyok. Mert különben az ember számoljon azzal, hogy a teljes bizalmat nem kapja vissza. Még azt se bánom, ha rám bizonyítható: Te tűzbe teszed értük a kezed, ők nem teszik... Ez az igaz barátság aspektusából csak annyi különbség, amennyi a poligám férfi és a monogám nő eredendő szerelmében a körülményektől függetlenül is örökös érték maradhat.
Délután nyugodt lélekkel utazunk Fonyódra. Nincs sok utas. Fáradtságom könnyedséggé változik, s meghívom Sárikát egy konyakra a kissé hűvös étkezőkocsiba. Fiókáink szerencsére nem betegek, csak a tévét nézve nem jöttek elénk az állomásra.
A szilveszteri műsorban ismét Hofi a fő attrakció. Ezúttal a híres nemzetközi sakkmestert alakítja. "Kedves ëlvtársak, ëlvtársnők, bárátaim..." (Van, aki nem ismer rá?) Pompásan nyomogatja a szavakat, eltalálja a szóközti szüneteket, ahogy hozzáragaszt a mondatrészhez egy hangsúlyos ist. Vagy ahogy a tudjukat vagy az útjánt túlhangsúlyozza - a persziflázs félreérthetetlen. A hárommillió képládanéző magyar most elhiheti: IGAZÁN LIBERÁLIS ORSZÁGBAN ÉL, HISZEN A GÓRÉT MÉG CSÚFOLNI IS LEHET... A szolgálatos udvari bohóc pimaszkodik is a szájukat szigorúra kámpicsorító kádereken, akik Kádárt tőle akarják megvédeni...
A műsor most nem volt erősen fűszerezve a hajdani békeidők szentimentalizmusával, fene tudja, miért van mégis, hogy amikor az Országház díszlete előtt a fehér blúzos gyerekek énekelni kezdik a Himnuszt, páfrányosak lesznek a szempilláim.
Isszuk a pezsgőt. Dávidnak már mindannyiunkhoz le kell hajlania, hogy csókot váltson velünk.
A sógor sétára noszogat bennünket: zargassuk fel a már nevükben is provokálható Csendeséket. Baba angyali jelenség, ahogy manó-sapkásan, tömböli alakjával a méteres papírkürtön át betrombitál. Én meg a gyerekeknek hozott Bamba oroszlán álarcával jelenek meg a már ágyból riasztott háziak előtt. Pocsék rosszulesik az ízes bor, szerencsére nem maradunk sokáig, s nem firtatjuk: örültek-e első újévi jókívánságainknak.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap