Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Tiszatáj-emblémás borítékot ad át a postás, melyre elég csak rápillantanom, tudom, hogy rossz hír van benne. S valóban Ilia Mihály szinte a mártír tiszta hangján sorolja el, miért jutott arra az elhatározásra, hogy december 31-én lemond a szerkesztésról. "Tudom, hogy jó ügyet szolgáltam, s jó ügy veszít lemondásommal fórumot. De ti ne haragudjatok, értsétek meg az én érveimet is, az enyémet, a roppant magányosan és egyedül élőét, ki pénz nélkül csinálta meg azt, amit központi folyóiratok nagy pénzzel, munkatársi gárdával... Nem érdem, kötelesség volt e tisztességes munka. Köszönöm írásaidat, jó szavadat, barátságodat. Ez utóbbit őrizd meg irántam." Tüskés patetikusabban búcsúzott tizenegy évvel ezelőtt, de neki is igaza volt. Megértem Iliát, s magamat nem sajnálom, csak Vajda Kornélt, kinek I. M. éppen most ajánlotta fórumul a folyóiratot.
Takács Imrét az OTP étkezdéjében érem utol. Beülünk a Greshambe, ott mutatom neki Ilia levelét. Elkomorodva olvassa, kommentálja. Az ő főnöke, Kovács Sándor Iván is célozgatott rá, hogy lemond. Szép volna, ha a két bárány - a fekete és a fehér egyszerre lépne le.
Bort iszunk, s nyugodt hangon eszmélkedünk. Hallom, hogy Csoóri nagyon beleszeretett Németh Lászlóba, puritán Adynak tartja... Hallok a Tornai Jóskánál zajlott szilveszterról, ahol Imre nagyon irigyelte az összkomfortot, az elszívóberendezést, az étkészletet, amiból neki csak egy-egy darab van. Elmélkedik, vajon nem kéne-e neki visszaköltöznie vidékre, szerényen élni, találni egy jobb kiadású Jolit.
Hernádi jelenti: Gyurkóval, Jancsóval Aczélhoz volt behíva baráti beszélgetésre. Aczél továbbra is nyeregben érzi magát. Szidta Ceausescut, akiről a kongresszusukon olyanokat mondtak: "a mi Julius Caesarunk, a mi Periklészünk". Gyurkó pertuban van Aczéllal. Jancsó viselkedésére csak annyit mond: óriási diplomata. Őt magát meggondolkoztatja az Ilia-ügy. Nem hiszi, hogy elengedjék, hiszen annyira derék fiú. Tüskés is az volt...
Két fiatalember, Marosán Miklós vegyésztechnikus és Vass B. István autószerelő - közvetítő inspirációjával jutottam arra az elhatározásra, hogy József Attila halála ügyében tovább nyomozzak. Siófokon szolgáló vasutas sógorom, Szentannay Laci hoz össze Máté László állomásfőnökkel, velük és Dávid fiammal együtt megyünk az egykori málházóhoz, Bóza Jánoshoz, aki József Attilát kivette a kerekek alól. A művelődési házon messze túl lakik a hatvannyolc éves bácsika. Igen egyszerű ember. A konyhában fogad bennünket. Az egykori főnök, Zábó Károly vallomását több ponton tévesnek mondja. Ő azon a decemberi estén lassított léptekkel ment a sorompóhoz, gondolván, a rakodás megvár engem. Látta Attilát, köszöntötte is... Nem volt az arcán semmi különös, búskomor volt, mint máskor... Hanem egyszerre csak elvillant mellette, s az átjárónál behasalt a még álló tehervonat két kocsija közé. Miért nem rohant nyomban oda? A dermedtségen túl a maga helyét tudó szeméremből, "még azt hihetnék, valami rám van bízva"... De aztán, hogy abban a minutumban indult a szerelvény, szaladt oda, ordított: - "Hé, álljunk meg, álljunk meg!" Nem fért hozzá, a fékbódé vaslépcsője miatt se. "Egy tíztonnás üres I-kocsi kereke tolta, megfordította, rákapott, keresztbe fordult a hátán. A kocsi megemelkedett... Lassan ment a vonat, de legalább húsz métert vonszolta, mire megállt. Kihúztam. Könnyű volt nagyon... Mennyi lehetett szegény? Talán 48 kiló. Még volt benne élet, még úgy rugódozott a karomban, de már nem élt... Vért nem lehetett látni, csak a kerekek karimája vágott be mélyen a derekán... Jött a bíró, az orvos, tanakodtak, fogadjanak-e kocsit. Előbb a vasút tragacs ára, végül négykerekű targoncára tették, ott volt letakarva Magyarország 1914-ben kiadott vasúti térképével. Bajz János alkalmi munkás húzta a holttestet a ravatalozóba, ugyanaz, akivel a nővéreket is értesítettük. Én magyaráztam neki, hogy nagyon vigyázzon, csak lassan, nagyon óvatosan mondja el."
Lehet, hogy az elmondottak mögött nincs szó szerinti igazság, de az elmondás tónusa hitelesnek látszik, s a vitatott öngyilkosság tényét valószerűvé teszi. Ahogy egyébként a vasutasközösség magáévá vállalta ezt a problémakört, arra is bizonyság, hogy József Attila elmúlás a éppúgy a legendákba költözött már, mint Petőfié.
Itthon késő este Lakatos Istvánné telefonja ér el. Férjével különös baleset történt szilveszterkor: pezsgősdugó pattant szemüveges szemébe. Kockázatos operációk után valószínű, hogy 1-2 dioptria különbség lesz a két szem közt. Sebaj, mondom, feleségem két szeme közt is ilyen dioptriakülönbség van, mégis jól elboldogul. Egyébként azért hívott, mert Istvánnak eszébe jutott, hogy a szövetségben át kéne vennie tagsági könyvét. Ebből látszik, mégis mennyire fontos volt neki a rehabilitáció, melyet némi csalafintasággal kieszközöltem.
Hernádi találkozott Kardos Györggyel. Az utóbbi félreértéseket emlegetett, meg volt győződve róla, hogy Gyula gyűlöli őt. Most hát szent köztük a béke. K. Gy. is mélyen helyteleníti az Iliával történteket. Őt Csoóri tájékoztatta az enyémhez hasonló levél birtokában. Gyula mindinkább azt hiszi, nem hagyják Iliát elmenni.
Nézem a Domokos Matyi forgatókönyvéből készült szép Veres Péter-műsort. Akárki beszél róla (Illyés Palotai Erzsi Móricz Virág Somogyi Árpád), átsüt a szavakon a rendkívüli ember előtti teljes tisztelet. Nagy örömünkre a mai Németh László is beszél. [Feltehetően ez az utolsó nyilvános szereplése - F. A 1994.] Sűrű vágásokkal bár, de értelmes szöveget produkáltatnak vele. Ha nem is a régi, de ahhoz hasonló stílusban, üzenet ez is Péterről kiben a magyarság olyat termett, akinek mindig volt talaj a lába alatt s volt a testében gerinc. Móricz Virág találóan mondja, Veres Péter kicsit édesapja utóda lett. A közben bejátszott felvételek idézik ifjonti alakját, amilyennek negyvenkilenc évesen először láttam, s a késeit, akivel körüljártam a Balatont. Ahogy utolsó pillanatban szeme kedvesen visszacsillan a kamerára, ezt a személyes gesztust mindketten észreveszük
Elrendelt beszámoltatásunkra egyszerre érkezem a Fészek elé Galambos Tibor igazgatóval. Ez a hosszú sálas, sísapkás fiú derűs, becsületes lény. Előre elmondja nekem, milyen eshetőségeket szimatolt ki a kulturális politikából. Szerinte Aczél pozíciója a látszat ellenére romlik. Embereit kilövik, elszipkázzák. Bereczky Lóri is megy a Pártközpontból. A felülről jött ember (Simányi?) eléggé jóhiszemű. Két óra hosszat mondjuk neki közmunkánk adatait. Ha eddig nem, most már nyilvánvaló, hogy itt csaknem minden az én munkámra épül. Igyekszem emberünk tudatába rágni: mi nem protokollt csinálunk, hanem kontinuitást.
Délre érek a Múzeum utcába. Vajda Kornél szombat óta már tudja, mi történt Szegeden. Humorral fogja fel balszerencséjét: ahova ő beteszi a lábát, ott mindig tönkremegy az esély. Szegény Ilia!
Kovács Vilmos István fiát ajánlották hozzám. A félszeg, hosszú fiú itt él Szolnokon, de otthon maradt apját követve ő is versel. Elég jól. Továbbítom írásait Juhász Bélának, Kovács Kálmánnak Debrecenbe.
Kormos Pista telefonon kínál meg a Verses országjárás című antológia szerkesztésével. Ez nekem való feladat, szívesen fogadom. Hív bennünket Pista zsámbéki kirándulásra, vasárnap Móser Zoliékhoz.
Németh László felolvasónője jelenti, hogy Laci bácsit kórházba vitték. Pedig nagyon jó állapotban volt. A család még bízik, hiszen új agyvérzés nem történt. Jegyeket ajánlanak a VIl. Gergely bemutatójára. Csakhogy a bemutató egybeesik az én Pilinszky-estemmel. A hölgy buzgón jegyez, átcserélik a jegyet a főpróbáéra. A kapott rossz hír egészen fejbe kólint. Írok gyorsan Vekerdi Lacinak. Értesítenem kell, hogy jegye lesz a pénztárban.
Ahogy szobámba lépek, Gretchen-frizurás, furcsa arcú kislány ül asztalom mellett. Neve Dóra. A gyors- és gépíróiskolások közül való, akiknél nemrég jártam. Anyja már telefonon jelezte, hogy a kislány verseket ír. Összesen tizenhat éves a szentem. Olyan modorban versel, mint a múlt századi emlékkönyvek dilettánsai. Nagy spirálfüzetben örökíti meg első szerelmét, első csókját. Mellette társas oldalak, szívek, színek, aláírások is találhatók, s végül véleményt kell írni. Nekem is. Megmondom, hogy csak akkor juthat tovább, ha meggyőződik róla: ezek a versek rosszak. Kicsit bánatosan, de felnőttes komolysággal veszi tudomásul végzésemet. Felölti csinos, fehér prémes irhabundáját, s kézfogás után jobbról-balról megpuszil: "Mi, fiatalok ezt így szoktuk." S aztán fölényes biztonsággal nekigyalogol Körtés Júlia íróasztalának. Alig tudom kivezetni a lépcsőházba.
Következő vendégem Vekerdi, ki expresszlevelemre ezzel a látogatással reagál. Vállalja az együtt szereplést Fülep emléktáblájánál, s az emlékülésen is. Németh javulásában nem bízik. Egy közművelődési brosúrasorozat tervéről beszél, melyben Sík Csabának lenne állandó tanácsnoka. Sok jó erőt szeretne belevonni a vállalkozásba. [Ebből lett a Gyorsuló idő - F. A. 1994.]
Estére könyvespolc-kiegészülés ünnepére ifjaimat hívtam össze. Bulla ugyan rá se néz, csak úgy bevágódik a plafonig magasított állványzat alá. Később mondja fáradt-szórakozottan: "Alig tudom levenni róla a szememet." Vajda Kornélék már egy órával korábban megérkeztek. Kornél Jánossal játszott az ágyon "pisztolyosat", Dávid meg Erzsinek mutatta be a terepasztal minden titkát. A billentyűk funkciójával én is most ismerkedem: - Dehogy, Papa! - szólja le fiam dilettáns vélekedéseimet. Kornél Erzsije kellemes hangú, okos, derék teremtés, nagyon jól illik választottjához, kit ugyancsak nagyon megkedveltünk. Sárika hű kutyához hasonlítja. Fülep mosolya van előttem, ahogy róla szólt; gyerekességét szerette.
Átmegyek a Hírlaptárba megnézni, mikor jelent meg Pilinszky Harbach, 1944. verse. Emlékezetem nem csalt, a Magyarok egyik 1946-os számában (júniusban, a 294. oldalon). Bata könyvtárostársammal akadok össze. Ő a szerkesztők lemondását nem tekinti csődnek (Iliát persze sajnálja). Kovács Sándor Iván most legalább rádöbbenhet, hogy nem futnak utána. Bántotta, hogy nem nevezik ki felelős főszerkesztőnek.
Bulla jegyével megyek a Szerelmem, Elektra vetítésére. Látványban, ötletekben jobb ez a film, mint a Még kér a nép. A perverziók persze ugyanazok a buzeológiától a pisztolyig s az örökmozgó háttérig. Törőcsik itt sem tudja átlépni önmagát, Madaras viszont ezúttal is remekel. Talán az egyik legjobb ötlet, amikor őt a hatalmas labdán gurigázzák. És furcsa módon a piros helikopter is szép látvány. Hanem a "hej-hej" -ező újévi kéményseprőről, erról a sanyarú magyar songok Cseh Tamásáról már leszokhatna Miklós. A meztelenségeken ezúttal bőven legelészhet szemünk, vannak szép formájú lányok.
Álmomból ébreszt Némethék titkárnője. Imádságos lelkű diakonissza lehet. Varga Jóskát keresi rajtam, hiába. Németh állapotáról semmi jót se mond. Nem eszik. Ella a bemutatóra sem jön el. Mi hármasban vagyunk ott a főpróbán. A harmadik sorból prímán láttunk. Erősen kell figyelni a szövegre, Dávidnak ez nem kis erőpróba, de nem unatkozik. Sinkovitscsal eleinte elégedetlen vagyok, későbbi, öregkori figurája természetesebb. A legjobb alakítás Horváth Sándoré: nagyszerűen tud légkört teremteni. A főszereplő ezúttal kevésbé a szerző szócsöve, inkább Fülepre formáz. Nagyon sokat kell Némethre gondolni mégis. Szégyenlem, hogy már-már hozzá szokom a gondolathoz: bármi történhet vele.
A szünetben Alexa és Szakolczay panaszkodik a barbár állapotokra, a Népszabadság bikacsökös támadóira. De másutt sem különb a helyzet, Alexa ott akarja hagyni a Magyar Hírlap-ot, ahol a folyosón lefasisztázták.
Itthon Pilinszkyvel foglalkozom. Átolvasom összes versét, kikeresve az újakat is. Annyira beleélem magam világába, hogy érzelmileg sem esik nehezemre a vallomás. Csak a felelősség szorítása miatt fogalmazok lassan. Éjfélre készen vagyok a bevezetőmmel.
Hernádi ébreszt háborogva. A Népszabadság-ban Falus Róbert mint színpadra eresztett vadbarom szétöklelte, -gázolta novelláskötetét. S mi több: egész művészetét a "megválthatatlan ember" körüli tohuvabohunak tekinti. Azzal vigasztalom a szerzőt, hogy legalább ő sem kövül bele a megbánthatatlan nagyság kategóriájába.
Soha még ilyen nyugodt szívvel nem mentem a Fészekbe. Még háromnegyed nyolc sincs, de már hosszú sorok csavarodnak a ruhatár felé. János is feltűnően nyugodt, csak Mátrai Eszter izgul: hová ülteti majd a népet. Szüntelenül hordják a pótszékeket a bárból.
Csak én megyek ki előre a szövegemmel. A javarészt ismeretlen közönséggel is van kontaktusom. Fábián Márta a cimbalmánál ül, János egy kis asztalkához telepszik. A Harbach még nem, de néhány régi verse, az az Impromtu, az Apokrif, a Félmúlt nagyszerűen hangzik. Ez utóbbitól nem sajnálja a dinamikát, még öklével is belejátszik a ritmusba. Fábián Márta a zenekadémiainál szebben adja elő a Kurtág-féle Szálkákat
A szünetben Vörösék horgára akadunk. Sárika marad, én továbbmegyek a költőtársakhoz. Takács Tornai a szerkesztőválságról tárgyal. Nem nagy örömmel hallom, hogy Illyés, Nagy László a Kortárs jövendő megmentőjeként engem emleget. A második rész apró verseire is feszülten figyel a megritkult közönség. Ezekból az Elég, a Két arckép, a Tapasztalat, a Sztavrogin visszatér, a Gótika és Kráter fog meg különösen. Közben kigondolom az illendően súlyos zárómondatot: - Legyen elégtételünk a múlhatatlan jó érzés, mi itt mindnyájan egy választott költő vendégei voltunk.
[Az est anyagának java része megtalálható a Szabadesés című 1986ban, Pilinszky János emlékére kiadott Hungaroton lemezen. '-F.A. 1994.]
Most utólag már nekem is jut a gratulációkból. A Török Eszter Forgács Péter pár, Marosék, Illés Arpádék és Győri Franciska, sőt az irodában Pilinszky is lelkesedik. - "Milyen paraszt vagyok, meg se köszöntem, pedig szöveged annyira zavarba hozott, alig mertem utána elkezdeni a versmondást..." (Lehet, hogy a Harbach mondása ezért lett halványabb? Kár. A kétségbevonóknak mindenesetre határozottan kimondtam, Pilinszky csak a legnagyobbakkal mérhető, a Szabadság és a Soha többé egyik fő tudatosítója. S szeretném hinni, hogy nem jön utánunk olyan generáció, mely versei tanulsága iránt közömbös marad.)
Beney Zsuzsa melegen köszön el, nem mer a szerzőnek személyesen gratulálni, mert nézeteltérésük van a régi és új versek értékhasonIítása körül. Az étteremben olyan sokan gyűlnek össze, hogy bele kell nyugodnom, a hódoló slepp kiszorít érdemelt helyemről.
Sipos Gyulával diskurálok. Kiderül, hogy a Benjámin-féle lappal már 1957 óta kísérleteznek Aczélnál. Most, hogy végre megígérték Benjáminnak, ő elfeledte még egy telefonnal is értesíteni a többieket, hogy ki vannak nullázva. Így cselekedett nyilván azért is, mivel Fekete Sándort vette be a buliba, akit S. Gyula nyilván Fekete Gyula oldaláról néz, és kevéssé respektál. Főbűne, hogy beállt Pándi fullajtárjának.
Mivel hazai dolgokról, a Somogy folyóiratról is beszélgetünk, most életrajza előtem homályos részleteit is föltárja. 1942-től 1957-ig volt kommunista párttag. A kaposvári Baloldali Blokk demonstrációnak persze egyik főszervezőe lett. A Parasztpártból baloldaliság miatt zárták ki. Nagy Imrével a közös "kihelyzettség" hozta össze. ("Na, te is ide kerültél"- mondta neki.). A mendemondával, hogy Sipos inkább Dzsingisz kán-párti, nem értek egyet. Amikor beszélek vele, mindig megejt hazai parasztmentalitása, realista bölcsessége. Nekem ilyen okításra is szükségem van.
Hernádi jelenti, Nemeskürty tetemes pénzt ajánlott a Királyi vadászat filmesítésére. De hiszen Jancsónak a dráma nem tetszett... Igen, de nyomtatatásban látva megváltozott a véleménye...
Valóságos Örkény-egyperces, amit H. Gy. Sükösd közvetítéséből Juhász napi szerkesztő rendtartásáról elmond. Naponta megjelenik három szál virággal, kiosztja őket a hölgyek között. Bevisz egy üveg konyakot is, mindenkivel koccint, aztán összeüti a tenyerét; tapsol: - Na, akkor dolgozzunk!
A Zenekakadémián telt ház van Fischer Annie nagytermi hangversenye miatt. A kistermi koncerthez nincs elegendő ruhatári hely se. Elkésve csak a fönti ajtón át szívhatjuk a Verklärte Nachtot Régi, lelkesebb házimuzsikák emléke kísért így is a libegő, holdfényes részeknél. A közönségről egykettőre kiderül, igencsak rangbéli:
Durkó, Véghelyi, Szabados Árpád, Maros, Kocsár, Vidovszky, Deményék, Feuer Mária, Szentjóby (a nagy magyar hippi, bizonyára Berio műve miatt...). Az operatőr Tóth János, Fábián Márta meg Kurtág is itt van. Bozaynak előre gratulálunk a jó közönséghez. Eötvös Péter szürke pantallóban áll ki vezényelni. Berio O Kingje nagyon szépen hangzik. Lefokozottságában, hártyaszerű hangárnyalataival csakugyan kifejez valami bensőséges gyászt, s Sziklay Erika eszközhangja ezúttal is kitűnőn alkalmazkodik.
Mögöttünk - az utolsó előti sorban - gúnyos megjegyzést tesznek a zongoristára, amikor Attila Sorozat című műve elkezdődik. Talán mégse kellett volna Klára kedvéért zongorabevezetőt írni ehhez a műhöz? Azért nem tudok a kérdésre felelni, mert nekem az első vonóstétel se tetszik, a két osztottan szóló sem, igazából csak a teljes zenekar együtthangzása hat rám, főként a két utolsó tételben. Schönbergbe öltött Bartók, a hidegség melege! - elmélkedem. Az utolsó tétel egyre lassúbb, egyre több súlytól duzzad. Egyik legszebb zene, amit valaha Attila írt. A mű egészében, módszeres építkezése ellenére, kicsit spekulatív, kicsit befejezetlen, nem fogja meg a közönséget. A ráadást úgy kell kicsikarni. A szerzőnek mégis tudunk szívből gratulálni, mert helyenként kitűnőn szóltak hangszerei, igazi zenei mélységekig hatolt velük, s cseppet sem hagyományos módon. Az Abbáziában ott van egész előadói gárdája.
Mellénk ülve élvezi kicsit a laikusok által is bizonyított dicsőséget.
Tavaszias napsütésben szállok le a vonatról, Takáts ott vár az állomás sarkán. Vele minden útszakasz tartalmas. Lelkesen tud beszélni arról, hogy a Béke Szálló új neve Dorottya lesz, s hogy betűit is az épület stílusának megfelelően szecessziósra alakítják. Loncikát messziről látjuk, amint a város színeiben, kék-sárgában viszi ki a szemetet. Bent a két karosszékben, kávé és konyak mellett beszéljük meg a régóta aktuális témákat. Gyula arról világosít föl, hogy van az irodalomban három klikk: a Nemes Nagy Ágnesék, a Nagy Lászlóék és a Györéék. Ezek egymást állandóan számon tartják, mi viszont egyikben sem szereplünk. Tudok én ennél elszomorítóbb tényeket is. Mutatom Ilia két levelét, elmondom a szerkesztőségek helyzetét s külön-külön néhány íróét. Az összképből az derül ki, hogy igen rossz az atmoszféra. Amíg ő Tatay Sándor panaszos levelét olvassa föl az íróasztalnál, kezembe veszem Kántor Lajos Mai magyarországi költészet című kötetét, amiben - szép kis dolog - benne se vagyok. Nyugaton és a szomszédságban lám, egyaránt üzlet a publikálódás, és Pándi Pál vagy Kántor Lajos ugyanazt az irodalompolitikai előítéletet alkalmazza rám.
Szeretem Gyuláék szerény, de szertartásos ebédjét. Együtt ballagunk le az Ezredév utcán, s hátunk mögül szól ránk Szíjártó és Tüskés. A szerkesztőségi ülésen Várkonyi értekezleti stílusban közli a változásokat: az országos terjesztés, a honorárium és példányszámnövekedés esélyét. Rovatomat végigmondva, a hatás kipróbálása kedvéért is fölolvasom minap leírt művemet, a Hogyan halt meg József Attilát. Gyula, ki - most tudom meg - másnap, 1937. december 4-én kint volt Szárszón, azt hallotta Zábótól, hogy szerencsétlenség történt, s mindmáig úgy vélte, József Attila nem öngyilkosságot kísérelt meg, erősen hatása alá kerül érvelésemnek. Tibort meg Ilia lemondása viselte meg. Kapott ugyan egy csaknem felbontott levelet, további együttműködést kérve, de ezt most ő is úgy fogadja, mint 1965-ban én Pákolitz szirénhangjait Pécsről.
Este és éjszakára Kelemen Lajosék vendége vagyok. Ahogy a fiú az apróbb reáliákról beszámol, megállapítható, hogy logikus, rendszerező gondolkodású, nem olyan élhetetlen, mint költőalkatából, betegségéből következtettem. A kétszobás lakásra még középiskolás korában fizettek be szülei. Nejével, ahol első állása kínálkozott, a FÜSZÉRT-ben ismerkedett össze. Egy MÁV-kalauz unokája, akivel bejáró koromban sok bajom volt. Amikor Lajos kitölti a Caesar konyakot, ahogy Szabó Lőrinc nekem, én is fölajánlom neki a tegeződést. A keskeny világos szem örömmel csillan, mondja is mindjárt a szervuszt, de aztán sose használja. Ahogy leveleket, kéziratokat azonnal megtalál, ahogy könyveit, rendszeresen járatott hét folyóiratát, a regiszteres füzetben számon tartott 22 költő adatait látom, egy kicsit önmagamra ismerek. A statisztikákkal, játékos rendtartással, kérdései okszerű egymásra következéséveI is azt bizonyítja, hogy roppant komolyan veszi a költőmesterséget.
Délután belépek Bisztray Ádámmal a Keringőbe, hogy új prózáját, a Csillagpázsitot megbeszéljük. A második rész első fele is remek, kár, hogy a szerkesztés a továbbiakban vékony pilléreken nyugszik. Tetszik az intim szféra, ahogy a szemérmes fiú Marival való vonatos szerelmét föltárja.
Lakatos István hazakerült a kényes műtétről, szeretne majd bennünket látni, de most neki kell majd kivárnia az én kórházi fázisomat. Forgács egyébként jövő kedden iktat be osztályára.
Négy éve először járunk a Széher utcában. Hihetetlen, hogy annyi idő elmúlt. Legföljebb egy esztendőt realizál belső időmérőm.
Az előttünk menő kocsiból Fischer Annie száll ki, a mögöttesből Csanak Dóráék. Az udvaron mintegy ötven ember szétszórt csoportokban. Csűrös Miklós, Vekerdi Laci együtt, máshol Németh Lajos, Tímár Árpád, Zádor Alina. Botra támaszkodva a jelenlegi lakó, a bokája tört Várkonyi Ágnes. Jobb szélén Raskóné és egy csinos fiatalasszony. Itt van Vörös Jutka és Lőrincz, s szorosabb egységben a Zeneművész Szövetség képviselete: Kósa, Szőnyi Erzsébet... Mindenképp fura, hogy a két ünneplő társaság nincs koordinálva. Vekerdit alig lehet rávenni, hogy álljon ki mellém, s mondjon valamit. Súgom neki: emlegesse Bartókot, Kodályt, Stravinskyt, akik megfordultak ebben a házban. Laci arról szól, mennyire tiltakozott volna Fülep az emléktábla ellen. (Befutott a jobb szélen Halmy Feri is, a volt feleség apósa iránti kegyeletből.) Kellemetlen az idő, nem segít az emelkedettség hangulatához. A gazdátlan ház verset mondom el, In memoriam Fülep Lajos, 1971 tavaszánnal bővítve a címet. Hangsúlyaimat ezúttal nem tudom bensőmból vezényelni: az egész ünnepség ízetlen, profán. Az is, hogy Németh Lajos odaakasztja a koszorút, még inkább amikor a Fészek igazgatósági tanácsából ismert tagtársam, a málé arcú Ferenczy György kicsit indignálódva emlékszik mesterére, s ízetlen ül emlegeti a jelenlévő Fischer Annie-t. Ő is föltesz egy kis koszorút a márványtáblára, mely elsőként azt közli, Dohnányi Ernő építtette ezt a házat 1929-ben családjának. Megüti fülem később is egy Dohnányi-hívő méltatlankodása: miért nem beszéltek róla többet, s mi volt ez a vers, azt se tudjuk, ki írta.
Még beszélgetünk kicsit az ismerősökkel, de java részük siet vissza a városba, miközben Lakatos és Bulla nyelvlógatva jönnek. Lekésték az átszállásokat s az avatást. Tímár Árpáddal én ismertetem össze Vekerdit. Akik együtt maradunk heten, lemegyünk az alsó traktusba. A ház melletti rönklépcső még megvan. Mutatom, merre volt a szomszédvár: Sárközi Márta háza. Kis csapatunk virulensnek látszik, amikor is átlépi a nem messze lévő Csiga úti ház, Bulla Karcsiék végre elkészült lakása küszöbét. Vekerdi mondja ki mindnyájunk jó érzését, hogy: Klassz! A háziasszonyi tisztet Sárika veszi át. Fülep 90. születésnapját ünnepelve illik, hogy egymást jól megtaláljuk. Hernádi epegörcs miatt nem jött, de itt van senki által se vitatott jogon - noha sose látta a Professzort - Csűrös Miklós. Az öreg skót whisky megfelelően fűt bennünket. Bár Karcsi csak egy kerek doboz sajtszeleteit tudja köztünk kiosztani, mégse mozdulunk háromig, fél négyig.
Lipták megküldte tervezett költészeti (bibliofil) sorozata velem kezdett első kísérleti példányait. Gesztusát is kifejezendő A barátság bére címet adtam hozzá. Mivel a cím adó versben róla is szó van, illik, hogy az első dedikált példányt Bulla Karcsinak adjam át az EMKÉ-ben. A tegnapi együttlétből is érezte meghitt összetartozásunkat, csak Erzsi búsult, hogy ő minden jóból kimarad, hiába írtunk neki közös levelet.
Este sikerül elérnem Sinkovitsot. Először a VII. Gergelyről beszélünk és szerzőjéről. Friss hírek szerint kicsit javul: sétálgat és lehunyt pillája mögül figyel. Romlása valószínűleg már múlt év végén kezdődött. Az idei szilveszter szűkebb körű volt, nem hívtak senki fiatalabbat. Borsos figyelmeztette: ő már akkor se volt köztünk. Imre próbált Némethből valami VII. Gergelyre vonatkozót is kihúzni, de még igent, nemet is alig mondott, mindössze ennyit: "Furcsa ember volt." Most aztán Imre teljesen őt játssza...
A Fülep-emlékülésre írt Illyés-dolgozat Az eligazító felolvasását szívesen vállalja.
Domokos Matyi jár nálunk. Kicsit zaklatott: ideje nagy részét a Rádiónak írt összeállítások, írások viszik el, pedig anyagilag se jár jól, csak a pénze után fut. Kedden Szegedre kell utaznia Bari Károly hadi törvényszék előtti tárgyalására. Elítélik a fiút, de ha föllebbez, leszerelik, fölmentik. - Persze szeretnék találkozni azzal az orvossal - így Matyi -, aki ezt a 35 kilós emberkét katonai szolgálatra alkalmasnak ítélte. (Amiközben Boldizsár Miklósoknak sikerült fölmentést kapniuk!)
A város némely kerületében hó esett. A nedves utakon aránylag pihenten érkeztem a kórházhoz. A Frankel Leó út 54-es épület E.osztályán nyájas főnővér vezet be a 109-es, kétágyas szobába. Ősz, atléta típusú, szimpatikus ötvenes férfi a társam, Fischer Tiborként mutatkozik be. Tud rólam Pétertől, ő is a magánbetege. Baja alighanem súlyosabb, mint az enyém, gerincbántalmak gyötrik, olykor aludni se tud. Amúgy szimpatikus vagánynak látszó, közlékeny és segítókész férfiú. Egy helyes, Marika nevű ápolónő irányít a főnővérhez. Megméri súlyomat, magasságornat. Bizony, csak 162 centi vagyok, valaha 166 voltam. Megyek összefelé, mint a cseh posztó?!
Forgács helyettese, Genti György nevű, hosszú fejű, fekete, szemüveges fiatal orvos faggat barátságos tónusban. Egy kackiás ifjú doktornővel tanulmányozzák gerincemen a "bechterew"-es jellegzetességeket. A hölgy most tanulja a sóber használatát. Az áll-szegycsont közti kitérés 16, egy centivel több, mint legutóbb. A mellkas ki-belégzési különbsége változatlanul 6 centi, mert a vállal besegítést nem számítják hozzá. Előre hajlásommal Genti elégedett, meszesedésemet se tartja veszedelmesnek, adnak majd folyamatot gátló gyógyszert, s holnaptól beiktatnak különféle kúrákba. Délután az idő folyása jótékonyan lassú. Olykor kimegyek cigarettázni a szűk társalgórészbe. A pizsamás melósok, slafrokos, aranyfogú nők közt kicsit úgy vagyok, mint hajdan a népművelési iskolán. Nem igyekszem tüntetően idomulni, de nem is idegenkedem a szociális képlettől, melyet Forgács "tudatosan vidékról és a peremkerületekból gyűjtet össze. A témák persze elég közönségesek: nők, pletykák, orvosok, ápolónók, különféle pajzánkodások, a házirend és a koszt taglalása. A koszt, bizony elég gyenge. Miatta máris meggyilkolok három hazulról hozott narancsot."
Szomszédom panaszkodva ébred. Pocsékul érzi magát. Később egyre inkább fölvidul. Irántam való figyelmességből átváltja medencefürdőjegyét iszapra. A Joli nevű tornásznőhöz is egymás után megyünk. Teljesen ősz, igen dinamikus személy keze alá kerülök a vasalódeszkára. Valahogy így képzeli az ember a masszírnőt. Megvan elégedve gyógytornásznőm, a korábban itt dolgozott Demeter Rózsika munkájával: - Látszik, hogy jól benne van a tornában, gyönyörűek a rekeszizmai...!
Az iszappakolás ilyen jó szimatú, viselkedni tudó kísérővel novellába illő élvezet. Tibor a vödörből iszapot öntöző dolgozóknál is tudja, hogyan kell kilátásba helyezni az obulusokat. (Engem, remélem, a kabinos fog megsüvegelni, húszast adtam neki, mert nem volt kisebb pénzem.) Fáraóként bebugyolálva a magas mennyezetű teremben, melyben jó logikával vannak elhelyezve a stációk - érzek valamit a két világháború közti Budapest levegőjéből.
Délután menetrendszerűen megérkezik a nagy kibeszélés ideje. Megtudom, hogy Tibor ifjúkorában Fehér Tiborként a Bristol Szálló-beli tangóharmonika-verseny negyedik helyezettje volt, s részint ennek köszönheti életét. Volt munkaszolgálatosként Ukrajnában, ahol például Szabolcsi tanárurat látta kikötve, leköpdösve. Megszökött. Kárpátalján egy tábori csendőr (mert azért ilyen csendőrök is voltak!) adott neki hamis papírt. Ám a vonaton kishíján elkapták, egy térdén térképet nézegető némethez csatlakozott társalkodónak.
Késöbb is volt úgy, hogy lézengő katonaként félreállították, mint akit a kaszárnyába kell kísérni, míg a többit vitték a Dunapartra. 1945 márciusában Vértes régész (unokatestvére) példájára belépett a Kommunista Pártba, az Új Szó propagandistája lett, majd az edelényi bánya valamije. 1948-ban az egyesüléskor kizárták, mert nem végzett elég pártmunkát. Ez a téma hozza elő József Attila sorsát. Mindketten megállapítjuk, nem bírta volna ki saját utókorát.
Ebédlőbeli asztaltársam palóc assszony. "Most lesz egy kis ákásztás" - mondja elmenőben. Forgács a folyosón kap el. Egy mondatot szólok kórházi helyzetemről, ő a most megjelent Konrád-interjúval felel. (Reméli, hogy Szelényi ígéret szerint kimehet, ő meg maradhat.)
A társaságon ujjongva fut át a hír: vasárnapra feloldják a látogatási tilalmat. A Kerberosz (a rosszabbik portás) könyörtelenül megszakítja 9-kor Láng Vince kalandjait a villanyoltással. (Az Egy óra múlva itt vagyok tévésorozat mai epizódját.) Géppuskasortűzzel ér fel, ahogy a készülék dobozának ajtaját fölcsapja, bekulcsolja. Mert 101 betegből egynek se volt gondja az engedélyeztetésre. A népség háborogva, mégis meghunyászkodva távozik.
Ülünk sorban Forgács ajtajánál fájdalommérésre várva. Valami pártaszerű rézlemez szorul homlokunkra, s jelezni kell, amikorra már elegünk van az irritáló szorongatásból. Az előttem kipróbáltak eredménye 1.1, 1.4. Az enyém 2.2. Igaz tehát Péter föltételezése, hogy a szokásosnál jobban bírom a fájdalmat.
Kapott leveleim közt van egy, amit Colin édesanyja írt. Fiáéra emlékeztető gondos nívós fogalmazásban adja elő, hogy férje, Frank értelme fokozatosan kihunyt, júniusban meg is halt. Lánya, Margret szörnyű idegállapotba került. Szegény Ella mama...
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap