Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Ez eddigi legrosszabb reggelem: fejem és minden porcikám fáj. Forgács, Genti keresik az okokat, de aztán úgy vélik, nincs nagyobb baj, adnak valami új gyógyszert. Sárika jelenti, a Kulturális Kapcsolatok illetékes előadója, Gáthy Vera közölte: Újdelhiben szeretettel várnak, csak egy hónappal előbb jelentsem, mikor akarok menni. (Jelentettük hát, hogy egy hónap múlva.) Útitársam egyelőre nincs. A másik hír rosszabb: Lator édesapja múlt hétfőn meghalt.
Akadémiai szereplésemre tekintettel egész napos kimenőt kaptam, fél 10-kor már a Margit hídról és a 2-es villamosból nézem a ködös dunai napsütést. Miközben Sárikát várom, mindenfelől jönnek buzgó sietők: Bozay, Bulla, Pór Péter, Illés Jenő, Körner Éva, Németh Lajos. Besuttyan hirtelen Illyésné Flóra is.
A kisebbre függönyzött nagyterem egyik hátsó sorában ülünk le. Nem messze tőlünk Dóráék, Vörösék és mindenféle ismerősök: Tüskés, Szederkényi, Takáts Gyula és a pécsi Takács Gyula. Az Illyés szövegét mondó Sinkovits is a teremben van. Major Máté bajai emlékeket idéző barátságos szövege után izgatottan várom Illyését. Féltem, hogy kissé kényszeredett írás lesz. Fölöslegesen, mert nagyon is nagyra méretezi a figurát. Miért nem ment el ő is 1919-ben? - Itt hagyni a süllyedő hajót? Ilyesfélét mondhatott neki, amikor Várkonyban utólag megvallatta. Ekkor döbbent rá a kérdező, hogy bizony ő lenne jó kormányzó kapitánynak. Új nekem, hogy Kereszturyval 1945 után egész egyetemet akartak neki teremteni a népi kollégiumokból, de aztán kiderült, hogy fél méterrel a föld felett jártak. Aztán a Válasz!- de annak is ködbe ment a szekere. Nyilván nem egészen így hangzott, mégis hálás vagyok, amiért Illyés most fenntartás nélkül vállalja Fülepet. S szépen illeszkedik a sorba Takáts emlékezése, ki nemcsak a pécsi évekről, fonyódi emlékekről, de A lacikonyha római elemzéséről is remek érzékletességgel számol be. Martyn is meglepő elevenítő erővel idézi föl várkonyi élményeit. Zádor Anna a szeretet objektivitásával, Szabó Júlia tanítványi számadással szolgál igen szimpatikusan. Dercsényi is jól beszél, csak Sinkovits István szövege lóg ki a sorból, mintha káderjellemzést írt volna.
A Greshamben ebédelünk, kissé hosszan. Visszaérve Hajnóczy már prelegál. Körner és Németh Lajos egzaktul hatásos, a legtöbb ismeretanyagot, kommentáló felfedezést Csűröstól kapjuk. Vekerdi most sem tagadja meg magát az aktuális igazságok kimondásában. Még Ilia sorsát is belesikeríti szövegébe.
Belejtenek Weöres Sanyiék. Kedvükért felbomlik a tervezett, szünet utáni sorrend. Közben járkálhatok kicsit a csoportok, résztvevők közt. Tímárnak helyes felesége van (Küllős Imola, néprajzos). Itt van Petrovics első felesége, Halmy Feri, úgy is mint riporter, Lőrincz, mint a teremtésben egyedüli vesztes (őt nem hagyták beszélni). Wilheim András is befutott, Varga Hajdu Pista mögöttünk ül. Láttam Nagy Ildikót. A tisztelt kollégiumból Rózsa Gyurkát, Bodnárt, Miklós Pált, Szili Jóskát. De leginkább Domokos Matyival törődöm, kinek bizalomkeltően csillog a szeme. Forgácsot csak távolról látom Vekerdi mellett. Gerzson Pali végig kitart, Beney Zsuzsa mellé megjön Koffán.
Sejtettem, hogy Sanyi renitenskedni fog..., de hogy ennyire? Pár jelentéktelen általánosítás után áttért Killermann Emil zsidó orvos, pécsi múzeum pincéjében dohosodó képeire, hogy azoknak adjon külön termet Kömer Éva... (Így kereszteli át az elnöklő Gera Évát.) Sárosi Bálint, ki ma repült el Svájcba, rám bízta szöveges mondandóját a Professzor dalairól. A magnetofont Küllős Imola kezeli. Fülep eleven hangja igazi szenzáció. Minden arcon tükröződik valami az elragadtatásból. A "hűséges ifjaimra" utalás megrendíti hangomat, de végig tudom mondani az egész üzenetet. Bozay roppant biztonságosan viselkedik. Szava, játéka egyaránt meggyőző. Talán nekem is használt a pódiumpróba: ura vagyok szövegernnek. A tanítványokról szóló vallomás után funkcionális helye van a San Miniato al Monténak. Amikor a dobogóról lelépek, szinte csak könnyes arcokat látok. Takács éppúgy megölel, mint Zádor Anna vagy Gera Éva. Kint Szabolcsi Gertrúd szorongatja kezemet. A Fülep-rokon Porzsolték is előkerültek. Jó magam körül tudni Tornait, Vizaknai Tamást, Lakatos Kálmánt, aki a mai alkalomra verset is írt. Szederkényi pedig azt ígéri, közli a konferencia egész anyagát a Jelenkor-ban.
Akik együtt maradunk, a csatlakozó Bakos Pistával együtt feljönnek hozzánk. Még van egy órányi időm a kimenőból. Boldogan öntöm a konyakot, pálinkát. Matyi Vekerdi korprobléma-elemzésére jegyzi meg: akik ott voltunk most az Akadémián, érezhettük, nincs olyan élő ember, akinek rajtunk hatalma volna, s lám, egy halottnak VOLT...
Bakos ötlete, hogy írjunk egy lapot Illyésnek. Féltett bécsi Brueghel-reprodukciómból veszek elő egyet: "Köszönet az Eligazítóról való eligazításért..." S mindnyájan aláírjuk.
Zokon esik a korai ébresztés. Véremet veszik. Minden rendben, 9-es a süllyedésem. Fejem mindazonáltal tartósan fáj, nem enyhít rajta semmi gyógyszer. Péter nagyviziten csípőből balra-jobbra hajlíttat, s megállapítja: - Kicsit oldódott. A fájdalommérőjén ma 1.7-et érek el.
Délután szokatlan módra átalszom a csendes pihenőt. Kérem, mérjék meg a vémyomásomat: 160! Ez sok. Lehet, hogy ezért fáj a fejem ilyen tartósan. Adnak megint gyógyszert, de nem sokat ér.
Onnét látszik, hogy készülök azért az indiai útra is, hogy új szemüveget állíttatok elő magamnak. Mert ha a meglévőt véletlenül összetöröm, mihez kezdek ott a látvánnyal teli szubkontinensen?
Sietve szedem föl a kezeléseket, hogy mielőbb mehessek az iszapba. Gyógytornám közben hallom, az elválasztó vászon mögötti fiatalok hogyan pertraktálják Jancsót. Éva Ras lengyel színésznőt emlegetik, csak tudnám, melyik Jancsó-filmben találkoztak vele.
Búcsúzásul italokat viszek Forgács szobájába. Természetesen veszi tudomásul, különben is felmutatom versfüzetemet, melyen ez a cím olvasható: A barátság bére. Még egyszer elbeszélgetek a folyosó egyszerű népeivel. Keserűnétől megtudom, mi az, amit naponként oly kedves beleérzéssei szoktak énekelni: "utoljára, drágám..." - - A Homokóra.
Utolsó korai ébresztés. Ezt azért nem fogom sajnálni, merthogy különben könnyen viseltem a kórházat. Így bírtam volna - a közösség iránti nosztalgia miatt - a katonaságot is. Forgács hívat a zárójelentés miatt. Ami elgondolkoztatóan meglep: ezentúl bármikor kiírathatom magam táppénzre. Tehát mégiscsak komoly a bajom. Gentinek csak művészettörténeti ismereteit gyarapíthattam, a tanulmánykötetben talált borítékot önérzetesen visszaszármaztatta. Erdőst, ágybéli utódomat csinos lánya, Ágnes (Hankiss Elemér új felesége) kísérte be. Neki adok még pár hasznos tanácsot, s úgy megyek el a folyosóról, mint aki még visszajön.
Belátogatok a Múzeum utcába, s a csendes pihenő emlékére még egyszer ledőlök kicsit. Fülemben van a sokszor hallott "UtoIjára, drágám..." Lám, még nosztalgiám is van... Kellemetlenebb emlék, hogy kórházi tarkófájásom is visszakísért. Gyorsan gyógyszert veszek be, úgy megyek a FÉSZEK-be, mert máris be kell állni a feladatvállalásba. Annál is inkább, mivel Mátrai Eszter beteg. Szerencsére Czigány kitűnő formában van. Gergely Ági pedig helyes, lámpalázasan tanárnős. Mintha előre megtanult szöveget mondana. Szépen szól gyerekkoráról, akarva se tudná megtagadni szimpatikusabb énjét, a hazához, nyelvhez, emberekhez kötődőt. Ez jön ki még a Chicagói versekből is. Érdekes, hogy a Zagyva hídjáról az előadó Szabó Gyulának ugyanolyan rémes emlékei vannak. (A vonattetőn utazók közül többnek levágta fejét a híd vaskorlátja.) Okosakat mond Ági veszélyérzetéről. Kistétényi Melindára találóan mondja Sárika: bohócos, mert a következő percben ő maga vallja be: udvari bolondnak kellett volna lennie. Dalai jól szólnak, s a vadhajas Siposs András által föladott improvizációs témára pedig remekel. Kitűnőek Vajda Béla fekete humort kísértő rajzfilmjei. És noha kicsit farmernadrágosra játssza magát a "szocik"-ról (szociográfiákról) beszélő decsi gyerek, Czakó Gábor, az ő szereplése is jól sikerült.
Sikerről szólva, hallom, hogy Dávid a kerületi iskolák matematikai versenyén hatodik lett. Valami.
Délután tavaszra készülő enyheségben sétáltatom János fiamat. Szemrevaló portéka új kétcsövű, távcsöves puskájával, piros csíkos sapkájában, piros csizmájában. Pattogatott kukoricát kér, és megmássza a játszótér valamennyi rúdját. Gyógyszertárban, virágüzletben, fényképésznél és trafikban fordulok meg. Tudatában vagyok annak, hogy sápadt vagyok, kórházban gyógyítottak, amint fényképem bizonyítja: megöregedtem, nem vagyok vonzó, s hogy az Indiába menetel veszélyes játszma, mégis derűsen nézek előre, hiszen egymás után jó dolgok következnek. Ma Vargha Balázséknál vendégeskedünk. Lehet tíz éve, hogy utoljára nála jártunk, Sárika mégis emlékezett az üveges átjáróra, honnét olyan a látvány, mintha expresszionista díszletek közt lennénk. A lakásnak igen jó a hangulata és Ágnes felettébb figyelmes hozzánk. Balázs pedig a bőséges étel-ital mellé irodalomtörténeti nyalánkságot is talál,
Kosztolányi utolsó nagy szerelméról. Fölolvassa a levelet, amit "Maga tájékozatlan buta lúd" - megszólítással Kosztolányiné írt vetélytársának, Papp Oszkár
festő édesanyjának. A vendégként velünk lévő Epstein Erzsi (mindenki csak úgy ismeri, mint Halász Gábor menyasszonyát).
Hubay Miklós nyilatkozatát olvassa, amikor megjelenik ő maga. Idézni tudja a Tiszatájból versemet "a magunkra vállalt élet merényletét", de arról mit sem tud, hogy Ilia leköszönt a lap főszerkesztőségéból. Érdekesen mondja el egy Tolnay Károly találta kis Krisztus-faragvány és a Ferenczy Béni
hagyatékából most előkerült hasonló mű véletlen azonosságát, de firenzei tanárkodásáról rejtélyesen beszél. Kiderül, hogy egy ajándékba viendő komondorkölyök kiválasztása végett hajnalban Gödöllőre kell mennie. Premier-ajándékként repülőn viszi majd Rómába.
Érdekes élmény a Színészmúzeumban Sárdy János emlékkiállításával szembesülni. Ez a nagykónyi születésű, Andocson is élt (s Kaposmérőn kis manipuláció híján majdnem katolikus kántortanítóvá lett) fiatalember teljesen úgy artikulált, ahogyan a mifelénk élő emberek. Ezért bocsátom meg oly könnyen hibáit, a korszak felszínéhez való reménytelen odatapadását. Olvastam én is diákkoromban a csalódott cikkeket a kiváló operaénekes-jelöltről, akiból csak "filmdalocska-énekes" lett. Orosz Júlia is mondja: új Kiepurát reméltek tőle, akivé bizony nem lett. De a hang erejét, szárnyalását ma is élvezem, s ezek a filmdalok voltak egykori (14 éves) voltom költészetének ihletői. Külön kis léleknyomozó regényt lehetne írni erről a témáról.
Rövid időt töltök a munkahelyemen, mert nemcsak a KKI-be, Pécsre is meg akarok lógni. Gáthy Vera vékony és vörös változatban éppoly reprezentatív megjelenésű, mint norvég referens kolleganője volt, de amíg az könnyeden liberális, ez vallásosan komoly. Szigorú elvei vannak, szinte fenyegetően sorolja a tilos vagy nem ajánlott dolgokat, a sanyarú tudnivalókat: hogy az ottani pénz harmadát éri, s az indiaiak elvárják, hogy előadásokat tartsak angolul. Vigyek házi gyógyszertárat, vigyázzak az orvosokkal, a borravalókkal, a mohamedánokkal, az esti programokkal. Hajtsam föl X., Y., Z.-t, ne hagyatkozzam a Sahitya Akadémiára, mert ők egy helyben topognak. Bevallja, hogy előző kollégáim úti teljesítményétől nincs elragadtatva, merthogy ők turisztikának tekintették az egészet. - Indiáért meg kell dolgozni! Na hiszen! Már megint olyasmi előtt állok, ami erőn felüli feladatot ró rám. Még jó, hogy mégis lesz útitársam: Nemes László, a Képzőművészeti Főiskola ideológiai tanára. Arról is lehet szó, hogy Bejrútban megállva kimehetünk Baalbekbe. Rossz kedvvel távozom mégis a Dorottya utcából. Ugy kell nekem most ez az út, mint hátamra a púp.
A Pécsre menetel is egy kisebb púp: csak taxival érem el a vonatot. A pécsi állomáson ugyancsak taxi vár Tüskés jeligével. A pécsi Akadémia Bizottság épülete Győzőék utcájának folytatásában a Jurisics utcában található. Zsolnay-majolikás, mutatós úriház volt, most látom először. De ez semmi, ahhoz képest, hogy az előtérben engem is fogadó Csorba Győző most mutat be Várkonyi Nándornak. Hihetetlen szinte, de sohase találkoztunk. Annál megtisztelőbb tapasztalnom, milyen atyafiságosan nyalábol át. Hiszen végtére egyik felfedezettje vagyok. Nemrég derült ki, milyen lelkesen beszélt 1947ben hozzá került diákverseimről. - Tehetséges a gyerek, lesz belóle valami... S ha Szász Imre nem mutogatja olyan szorgalmasan a Sorsunk-ban közölt verseimet, vajon elegendő munícióm gyűlt volna az Eötvös-kollégiumba való felvételhez?
Sorra előkerülnek az ismerősök: Csányi, Galambosi Pákolitz, Szederkényi, Kodályné és édesapja, Péczely László. Ő nyitja meg ezt a Kodolányi és Tüskés jegyében zajló tudományos találkozást. Az alkalom ürügyén a hajdan megismert dombóvári fiatal tanárról is igen melegen szól. A korreferens Csűrös megint széles nyomtávon halad, tartalmasan és sokat beszél. Alig vitázik Tiborral, de látszik, hogy nagyon érti a dolgát. Várkonyi hozzászólását bizonyos Csekő Gyöngyi olvassa fel: lendületes, kerek írás, kritizálóbb, mint Miklósé. Csányi is nívósan mondja a magáét. Végezetül Tibor ihletetten vonja le a tanulságokat, mindent az ügyre testálva, az irodalom és az élet azonosságát emlegetve. S megszólaltatja magnetofonról Kodolányi recsegő, de igen numerózus hangját. Még a száraz beszédű Szederkényi is ünnepélyessé válik zárszavában. Érződik a levegőben, hogy itt valami szép és nemes dolog történt. Ifjúságom kedves írója és Tibor megdicsőült. A jelenlévő két Kodolányi unoka a család áldását is ráadta a történtekre.
Egy emelettel lejjebb a kerek asztal körül bort iszunk. Martynné állít meg pár percre. Furcsállta Keresztury hiányát a Fülep-emlékülésen. (Szederkényi meg - mondta Tüskés - sokallta az én Keresztury -magasztalásomat), Péczely igen nyájas ember. Előkerült közben Bisztray és Bertók is, de Laci Tüskésékhez nem tart velünk. Arckifejezésén látom, Tibor és közte valami törés történt. A Surányi utca 25-ben két hölgyvendég van, Tibor első janusos tanítványai közül: Rónaky Edit és Dizseri Eszter. Anna ővelük külön vonul, mi fiúk a virsli mellett a nemzeti problémákat, Erdély ügyét rágjuk. Tibor meggyőző elszántsággal, szinte fennkölten szól, kiadói lektora, Szalay Károly erősen kontrázik érveihez. Kikötünk végül a cigánykérdésnél, a faluk elnéptelenedésénél Besencéről megint döbbenetes adatokat kapunk. Rossz belegondolni az Ormánság írójának jóslataiba.
Tizenegy után kerülnek vissza Edit és Eszter. Dizseri a rajzfilmnek dolgozik, szakmai ügyekról kérdezgetem. Éjfél után maradok kettesben a házigazdával. Szóbahozom a Bertók-problémát. T. beismeri, hogy rosszban vannak. Úgy érzi, Lacinak nincs rá többé szüksége. Interjújában csak Csorbát emlegette, pedig hát mi mindent tett érte ő is. Ma ebédre is hívta, amikor Ádám-várás közben meglepte az állomáson, de kijelentette: Ádám az ő vendége. Tibor rátartiságot emleget, s nehezen látja be, hogy Lacit is sértheti az ő tanáros viszonyulása hozzá, a kisfiúhoz... hisz immár negyvenéves. Amikor Anna Lacinak mondott maliciózus megjegyzését fölidézem: "Nem veszi észre, hogy csak azért kísérteti magát, hogy vigye a Tibor táskáját?" - T. nem ismeri el, hogy ilyen kijelentés egyáltalán elhangzott. (Később Anna azzal próbálja semmissé tenni saját szavait - nem is sejtve, hogy mennyire maga ellen érvel -, hogy ő csak egyetlenegyszer beszélt Bertókkal, amikor miattam voltak náluk. Hátborzongató nekem ez a szinte kérkedő idegenkedés, miközben itt van a fülemben Anna letagadott szavainak még a muzsikája is.) Tibor panaszos hangjából viszont azt hallom, neki is fáj Laci elfordulása. Mondom neki, ne várja a Tékozló Fiú visszatértét. Nem, ő megelégedne azzal, ha megszólalna egyszer a telefonja. Búcsúzásunkkor, fél kettő felé, bevallja, ha az egész Kodolányi-históriának annyi haszna volt, hogy erről az ügyről emberien beszéltünk, akkor is megérte.
Jönnek egyre-másra a dilettánsaim. Indulnék végre, amikor beállít Bencze Jóska, kapta épp Somogyból a kötetét. A küszöbön állva dedikál egyet Tüskésnek és nekem. Szegény fickó, púpos kis alakjával olyan, mint egy rozsdás teve. (De az ajánlást jól megfogalmazza. )
Csupa kapkodás az élet, míg végre öt órakor ott vagyok a Bajza utcában az első kötetesek összegző vitáján. Előzőleg kínos telefonom volt Albert Zsuzsával, kérdezte, eljöjjön-e? Juhász Béla szövege ismeretében nem bátorítottam, jóllehet az összegzés néhány passzusának enyhítését is kértem.
Telt ház van, még hátul is állnak. A tizenkét költőt bemutató versműsor - Győri Franciska és Kovács P. József hangján - elég jó, Juhász hosszú értékelése tanárosan szigorú. A szünetben ugyan nem mondanak rá rosszat, de Bolgár Györgynek, Horváth Lajosnak aligha esik jól a megszorító besorolás. A többiek közül - Albert Zsuzsa Szőllősi, Péntek Imre, Szalai Csaba, Tamás Menyhért, Dobai Péter - csak az utóbbi lehet elégedett. Berkes Erzsébet korreferálóként nagy svádával "prelegál a szürkeség változatairól", de Orbán, Vasy, Kerékgyártó, Ács Margit, Iszlai bőven, sokszínűen vitáznak vele és egymással. Már kilenc óra után kerül sor záró szövegemre. Nekem is elég jól megy a beszéd, erre vonatkozhat Béládi megjegyzése, hogy különdíjat kéne kapnom a jó házigazdaságért (- Öregem, olyan légkört tudsz teremteni!...)
Még elmenően is sokan vagyunk. Néhányan beülünk a Lídóba megbeszélni a Fülep-emlékülésen történteket
Sor kerül az ifjú zenészek közti színvallásomra a Zeneművész Szövetségben. Földes Imre és az ifjú Demény közé ülök. Sok ismeretlen arc közt egy-egy ismerős, például Ittzés Kecskemétről. Enyém a szó, magam építem föl mondandómat a a kaposvári diákkórustól Bartókig és Stravinskyig. Földes őszintén csodálkozik a hallottakon. - Mégis, mennyit tudsz a zenéről?... Tudod például azt, hogy nápolyi szext? - Nem. - És azt, hogy mixolid hangsor? - Azt igen, már a magyar népzenéból is, meg a zongora fehér billentyűiből. Földes szinte irigyel, hogy lám, én egész életet töltök együtt a zenével. Demény Janó tanácsot kér tőlem, a laikus testvértól. Nem tudok mást mondani, mint hogy próbáljanak olyan társművészeti esteket csinálni, amilyenekkel én kísérletezem a FÉSZEK-klubban
Este Bulláéknál vagyunk házszentelőn. Kissé hézagosan, többnyire asszonytalanul, de itt van például Bertók Laci. Szenvedélyesen és mindenképpen próbálom megbékíteni Tüskés iránt. Reménytelen ügy. Annyira mélyen sértve érzi magát, hogy nem is akar kezdeményezni. A közös beszélgetésben gyakran esik szó Hernádiról. Bozay nem leplezi fenntartásait.
A ház légköre nagyon kellemes, a már kismamás löbikében járó Erzsi szendvicsei kitűnőek, de eléggé sok bort nyakalunk hozzá. Nehéz elindulni, még az utcán is dalolunk, táncolunk. Karcsi kísér bennünket üveg borral a kezében...
Még egy Kettős rekviem-est hazai kérésre, a Szépirodalmi Kiadó anyagi hozzájárulásával. Beletartozik ebbe az is, hogy Móser Zoltán megkapó fotomontázsokat készített Fülep és Colin amatőr képeiból. Némelyik alá feliratot is rögtönzök: "Kampósbotjára dőlve, meg-megállva..." "Igen, mi ketten, professzor úr meg én..." (Ez utóbbi Colin és Fülep közös fotója alatt. Vannak Colinról kaposvári felvételek is. A tablókat a megyei könyvtár tárlóiban helyezzük el. Fölszereljük a magnetofont is, hogy az érkező Sárosi itt is megszólaltathassa a Professzor dalait. A kiadót szervezőként Mátis Lívia, bevezető spiritus rektorként Domokos Matyi képviseli. Önkéntes vendégpárként Czigány Györgyék is eljöttek.)
Sinkovits helyett Haumannt sikerült megszerezni főszavalónak. Lábremegtetőn szépnek mondja a verseket, de előre előlegezi artikulációs hibáit. Halálos fáradt, most költözött egyik albérletból a másikba.
Közönség van szép számmal. Matyi szövege jól komponált, összeszedett, ismét frissnek ható, Haumannról hamar kiderül, többnyire kívül marad a verseken: melléolvas, kihagy, betold a szövegbe, ahogy megjósolta. Vallai kissé ünnepélyes, de hű a versek szelleméhez. Kitűnően mondja a Dylan Thomas az elevenek köztet, az Amikor én kiáltokat és a Fekete tót. Haumannak később az írországi versek sikerülnek. Matyi külön bevezetést alkalmaz Bálint föllépte előtt s a mi beszélgetésünkhöz. Természetesen következhet utána Levélváltás című azóta írt versem s a Fülepnek szóló San Miniato al Monte. Bár a gazda elmúlt - teszem hozzá -, de mi itt vagyunk, s ha már félig Itáliában, félig Pannóniában, kérem Takáts Gyulát, segítsen a tanúskodásban. S fölidéződik megint A lacikonyha igézetes római versmagyarázata. Csaknem két órája ül együtt a közönség, de figyelmén semmi lankadás sem észlelhető. Miután záradékként elmondom az Élni tovább egy részletét, a hallgatóság ott marad ülve Matyi nem akarja a profán elbocsátó gesztust megtenni, így kissé fojtott kedvvel hagyjuk ott a színteret. A Dorottyában gyűlünk össze ismét. Ahhoz képest, hogy belül vadonatúj, nem igazán barátságos hely. A galérián kapunk hosszú asztalt. A folytonos zenélés miatt nem tudunk igazán egymásra találni.
Nem mutatom, de belül szomorú vagyok, hogy lám, ez is megtörtént, s mindez már a múlté.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap