1975_03. [5]

Fodor András naplója - 1975. március 4. kedd

Bejrút

Az előreugratott idő szerint negyed négykor kezdünk lefele ereszkedni. Új szemüvegem csillagzó tisztán mutatja a földközi-tengeri jelenést: a tenger gyöngykaréját, a meredeken álló hajókat. Ahogyan gépból kilépünk, hűvösebb otthoni nyáréjszaka levegője fogad. Megzavar, hogy nem találom zsebre gyűrt bársonysapkámat. Visszamennék keresni. - Whats the problem? (Mi a probléma?) - kérdi egy kávébarna arcú férfi. Hagyjam csak, majd ők megkeresik. No, erre keresztet vethetek. Minden utazásomon elhagyok valamit. Korán kezdem. A szállodák egyeztetése közben egy szimpatikus őszülő férfi csatlakozik hozzám, neki is a Napoliban lesz szállása. Jámbor vidékinek gondolom, később derül ki, gyógyszergyári megbízott Bombayben. Igazi nagymenő. Neve: Fáry János. S amire nem számítottam, Mr. Fodornak hozzák a sapkáját. Örömömben kezet fogok a pilótával.

Végre valóban Bejrút felé megyünk. Jobbra palesztin menekült tábor (kocsi is áll némelyik kalyiba előtt), balra a szavanna. A gyümölcsárusok még kint vannak az utcán. Emelkedők, feltűnően jól megépített, divatos vonalú házak. A Hotel Napoli és a Bedford, ahová Nemes került, nincs messze egymástól. Öt óra fele jár, de még sötét van. Szobám ablaka előtt hatoldalú, viaszcellára emlékeztető fényvédő rács. Hűtőszekrényem dugig van szabott árú italokkal, de természetesen a hazulról hozott narancsitókát iszom meg. Ezzel alszom el, s a még egyszer fölidézett goromba ténnyel, hogy Németh László nincs többé a glóbuszon.

Az utca lármájára ébredék, mert itt aztán tülkölnek az autók veszettül. Semmiféle közlekedési rendet se látok, ahogy harmadik emeleti szobámból alátekintek a Hamrára. Az égen alacsonyan szálló repülők sivalkodnak. Az Air India értesít telefonon: délután mikor jönnek értem. Nemes már kint sétálgat a hotel körül. Folytassa csak, míg Fáryval megreggelizünk. Ő, a nagyobb tapasztalatú mindjárt észleli, hogy a bár, ahol teát, vajat, sajtot, dzsemet, olajbogyót kapunk, igazából egy call girlös garniszállóhoz tartozik. Minden ülőke fölött ott van a telefon.

Baalbekbe csak úgy mehettünk volna, ha lényegében le se fekszünk. Most beérjük a roppant élénk város szemrevételével. Fáry vezet bennünket a Hamrán, ki a tengerig. Ez egy véghetetlen Váci utca, tele üzlettel, pénzbeváltó hellyel. Való igaz, itt a forintért is adnak valamit. A legjobban a tiszta napfény tetszik, de a nők sem csúnyák, egy kicsit Bulláné Erzsike típusára formázók. Fáry inkább a vadonatúj kocsikat gusztálja, mindnek tudja az árát dollárban.

- Ez csak 2800 dollár, hogy lehet?! A házak stílusegyvelegén túl az igazi meglepetés az, hogy folyton és mindenfele építkeznek. Itt aztán van pénz!

A tengerparton köszöntöm az igazán kék vizet, amilyet Itáliában se láttam. Az öböl körül pálmafák, arabos, áttört, teraszos, lapos tetejű épületek rendszere. Egy térségen kiásott korinthoszi oszlopok. A minaretben cipőnk őrzőjének kell fizetni. Bent semmi érdekes, néhány mezítlábos férfiú ütögeti homlokával a padlatot. A piac, az már aztán igazi élmény. Sikátorszerű útelágazások négy-öt irányba. Egymás hegyén-hátán, egymást túlkiabálva kínálkoznak áruikkal a nem éppen szegény kereskedők. Színek, szagok szédítő egyvelege, már-már rosszul vagyok tőle. Kosárszám a rákok, káposztafejekként kirakva a sütésre váró velő...

Ebéd közben Fáry már Indiára készít bennünket: nem igaz, hogy reménytelen ország, van azért ott előrehaladás is, de rosszul tápláltak, nem tudnak szervezni, s még az értelmiség is csak egy-két gondolatot tud tettre váltani.

Fény és árnyék élesen elválik. Megjegyzem a lovas kocsi látványát, az utcán át tálcán kávét szervírozó pincérfiút, a kurvásan kikészített arcú lányokat, az ékszerüzletben áttetsző melltartósan demonstráló európai tulajdonosnőt, a mellékutcában játszott amerikai film képeit. A meztelen nők keble gondosan leragasztva. Látok cédrusos nemzeti zászlóval a kormányért ágáló tüntetőket.

Visszavonulok szobámba. Még egyszer fölmérem a naphoz, helyhez, társaimhoz képest mit jelent nekem Németh László földi létből való kiiktatódása. A sors akarata megint, hogy ne lehessek ott a hazai gyász részeseként. Csak nyolc óra után jön értünk a repülőtársaság autóbusza. A beszállóállomáson, ahol a procc és az arab kosz üli közös diadalát, a vámosok külön szemléje után útitársaink vihetik az aranygyűrűt, Cannon fényképezőgépet, megvan hát a boldogság, csak Szendrő morog a ganyé hindukra, hogy jönnek majd porontyaikkal, akik bőgnek, szarnak, hugyoznak, bűzlenek a gépben... Ami igazán feltűnik: a kontyosra borotvált két tar fejű, fehér ingben tüntetű bonctanonc.

A hatalmas Boeing gép, akár egy repülő falu, 400 embert vesz föl. A kezüket imádságos an arcuk elé emelő stewardessek mögül szitárzene szól. Mellettem vékonyka, Bombaybe utazó hölgy. A gép három perc alatt fellódít bennünket. Kuwait olajfúró tornyait később Fáry mutatja. Előttem ül és jókedvében whiskyt rendel nekem. Ahogya jégkockákon elterül az ital, ahogy kortyolgatom, valami új biztonság száll meg. Fokozódik, amikor az indiai ételeket sorra igen ízletesnek találom.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: ELTE Könyvtártudományi Tanszék [2006.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1975. márius 5. szerda

Bombay - Delhi

Az alattunk elnyújtott kacsalábnak látszó tengerpart netán Bombay környéke. Fehér sópárló tavacskák, hegyek, folyókanyarulatok s valami sárgás-pirosas, már ránézetból is párás, meleg boltozat közt ereszkedünk lefelé. A dörmögő Szendrő jóslata beválik: a ganyé hinduk átraknak bennünket helyi járatra. Ahogy a lépcsőn elindulok lefelé, egyszerre csap meg a fülledt, meleg szag, a beöltözött munkások túlságos létszámú, ácsorgó, suvikszos arcú serege. A reptér gazos, elhanyagolt. Távolabb pálmák, felhőpamacsok, sortos katonák, kutyák. Nincs erőm megnézni se, mi miért olyan, amilyen. Egy Caravelle-re kapunk új beszállókártyát. A három és fél órás időigazítást most szenvedem meg. Minden irritál, még a turbánját le-föl tekergető szikh férfiú is, előttem. Bosszant, hogy Bombay után Delhi már nem lehet igazi újdonság. Jó mégis végleg a földre érni. Szendrőné mellől lép elénk Szabó József követségi férfiú s Mr. Sharma, a fogadó fél képviselője. Officiális jelentőségünkre hivatkozva gyorsan intéztetik a formaságokat. Hanem amit a reptér épülete felé jövet éreztem -, hogy itt minden ideiglenes, elhanyagolt, ütött-kopott, mintha felvonulási épületek közé cseppentem volna ­ folytatódik az utca zűrzavarában. Összevissza megy a közlekedés (még úgyabbul, mint Bejrútban): autók, biciklik, bivalyos fogatok, várakozó, bizonytalan csoportok, útszélen valamivel foglalatoskodó munkásemberek. Kéthetes tavasz van itt, mondja a Pakisztánból ide­került ifjú Szabó; de a lapos, sivár tájban nem érzem a készülődő nyár bujaságát.

Útközben látjuk Újdelhi nevezetességeit, az ősi csillagvizsgálót, melynek pálmás kertje először kelt bennem autentikus indiai be­nyomást, a kormányzati palotát. Európai jellegű utca, kirakatsor egyébként sehol, csak egymáshoz ragasztott bodegák. Az utcák rendjén se tudok eligazodni, de hát nagyon fáradt vagyok, a jóindulathoz is fáradt. Szabó vagányul vezet a balra hajtás óvilági, vad törvényei szerint. A Szász Imre emlegette Dzsan Path Szálló lesz a mi tanyánk is. Bejáratánál a díszes öltözékű portás nyomban kézbe adatja a kulcsot, de az én 109-es szobámban még lakik valaki, menjek addig a 333-asba, Nemeshez, ki igencsak fancsali arccal szívja szobája állott levegőjét. Különben is - panaszkodik - minden koszos, éppenhogy­csak-látszatú, a sürgő szolgák fél óra hosszat nem húzzák föl az új ágyneműt. Közben Sharma úr jelzi, hogy nekem négyhetes programot dolgoztak ki. Megelégszem három héttel is. Utaztassanak inkább mindkettőnket egy útvonalon.

Végre két órakor beengednek a szobámba. Altatót veszek be s 5­ig el vagyok valahogy az álom alján. Az eligazító megbeszélésre Sharma főnökével érkezik. Megegyezünk abban, hogy 24-ig maradunk. Útitervünkból Calcutta, Santiniketaan, Orissza ugrik, marad csak a Madrasz-, Madurai-, Bombay-vonal. Magunkra maradva kimegyünk sétálni. A rosszul világított utcák szélén mindenfelé tűzzel pepecselő bizonytalan egzisztenciák. Nemes javaslatára az elegáns kínai vendéglőben vacsorázunk. Én vonakodtam, de nekem ízlett inkább a furcsa, pempős húsleves meg a lecsószerű második fogás. Megörültem az ecetben ázott cseresznyepaprika-szeleteknek. Ettól kicsit közelebb kerültem az otthoniakhoz. Rosszcsont Jánosunkat talán most viszik haza az óvodából. (Holnapra már hírt kapnak rólunk.)

Szobámban kereszthuzatot csinálok, olvasom Orbán könyvéból az idáig való utat. Fürgébb szemmel nézett, s főként mozgékonyabb aggyal reagált a dolgokra.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: ELTE Könyvtártudományi Tanszék [2006.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1975. március 6. csütörtök

Delhi

Olvasom a "Hindustan Times"-ban Narayan ellenzéki pártvezér nyilatkozatát. Reggeli közben kiderül, miatta, a mára tervezett tüntetés miatt városnézésünk akadályokba ütközik. Azért mégiscsak elindulunk egy rozoga Ambassador kocsin a kevésbé fenyegetett városrészekbe. A Dzsan Path-on kétfelől rohamsisakos rendőrök állnak, kezükben bambuszbottal, némelyik pajzsot is tart maga előtt. Átláthatatlan parkrendszer íves útkereszteződésekkel, ahol úgy vezet a sofőr, ahogy akar. Egy helyütt jobb felől tehén legelészik, bal felől elszánt nyugalmú krikettezők. Aztán egy kórház modern építménye, egyemeletes lakóházak, az esőtól csíkokban végigrozsdásodva... Bodegák, bodegák, közbül a Bata cipőgyár képviselete. Úgy látszik, egész Ázsiában ilyen bazárrendszer van. A házak igazából nem is természetes kellékei a városnak, inkább a kihagyások, a homokbányaszerű sivár útszakaszkok, az útépítés.

Kis lovas szekér megy át előttünk. Lám, a habitus egy pillanat alatt eldönti a hindu-cigány rokonság tényét: így csakók tudnak ülni a rázkódó szekéren. Ott vagyunk a híres Kutab Minarnál. Úgy áll előttünk, mint egy gyönyörűen faragott sakkfigura, hármas osztású, más-más díszítésekkel, a belső lépcsőkhöz igazított körkörös rétegződésseI. A szépen felsepert finomporos úton bejutunk a Kuvat il­Isziam mecsetbe. Sharma úr elmagyarázza, hogy az iszlám hódítók hogyan alakították át saját ízlésrendjük szerint az emberi ábrákkal ékes oszloprendszert. Leverték a táncos figurák fejét... Odébb már iszlám stílusban építkeztek, de a faragásokon keveredik a geometrikus, Koránból vett ábrázolás a hindu kőfaragók hazai stílusával. Itt van a Gupta-korból való, nem rozsdásodó vasoszlop is, amiról mindenki tud, aki valamit is hallott erről a városról.

Visszafelé megnézzük még a Handicraft Emporiumot. Ez afféle iparművészeti kirakat, alig győzöm nézni az elefántcsont faragások, textíliák, miniatúrák, szőnyegek, rézedények csodáit, miközben a legelőkelőbb modorban vezetgetnek bennünket, ezüsttálcán, cinpohárból kínálva a jeges üdítőt.

Déltől már utcára nyíló szállodai folyosóm könyöklőjéról nézem az utcán szaporodó tüntetők csoportjait. A fehér klepetusok, ,a nők nagy száma igazolja, nem igazi forradalmi demonstráció ez. Érthetetlen jelszavak, transzparensek, dobszó, harangszó, olykor egy-egy scooterre kapaszkodó főemberek vonulása. Bámészkodók, egy-egy csupasz lábszárú gyalogló.

Délután Shrikant Varma íróhoz megyek, Szász Imrével volt együtt lowa Cityben. Kísérőmnek ötször kell megkérdeznie, merre van a keresett házszám. Ácsorgó gyerekek úgy küldenek tovább, mintha kültelki bizonytalanságba. Pedig itt elég rendes házak vannak, s szentül hittem, hogy a világjáró Varma exkluzív helyen lakik. Ehelyett a sötét lépcsőházban úgy kell fölkapaszkodni hozzá, mint a világ első emeletes házába, ahol még nem tudták eltalálni a lépcsők fokainak osztás át, emelkedőjét. Dupla magasságú fokok után, ajtó nélkül lépünk az ínséges lakásba, ahol körülnézni se merek, olyan ideiglenes, szegényes minden. A könyvek mintha stelázsin lennének. Varma aprócska, szemüveges férfiú, szerénysége már-már fájdalmas. Festő barátja, Rangupta még szerényebb, kettőt se szól. Előkerül egy kis göndör fürtű fiúcska, majd a bájos arcú feleség köszönt szálemmel. Vízzel kínálnak, most kóstolom először: mint a mosogatólé. Az anyós hozza a teát. Ő már semmit se mond. Mélyen hallgat Sharma úr is, nézi a szomszéd szobában hangoskodó minitelevíziót. Kosztümös angol királydrámát közvetít, talán Errol Flynn szívdöglesztő mosolyát, miközben itt mástól kéne a szívnek megszakadnia.

A házigazda viszont intelligens. Nemcsak Iowa City művelte ki, van véleménye Lukács Györgyről Ernst Fischerről, Gramsciról éppúgy, mint a renegát filozófusokról. Tud Bartókról, Jancsóról, olvasta Illyés Petőfijét, olvasta Craft naplóját Stravinskyról. Sokfelé járt Nyugat-Európában. Róla írt könyvét (Európa indiai szemmel) szeretné kiadatni. Dedikálja verskötetét, merthogy elsősorban költő. Egyik címlapján Rangupta gyerekrajzszerű ábrázolata. Elsősorban a lengyel-cseh-magyar viszonylat érdekli a mi térségünkból. A románokról- habár Munteanuval együtt lakott - nincs jó véleménnyel. Érdekes, ahogy elgondolkodva mondja: - India egész világ, ha egész életemben tanulmányoznám, akkor se jutnék a végére. Fura, hogy bennem - egy nap után - ugyanez a fölismerés fogalmazódott meg ma.

Távozunk. Sharma úr nagyon elégedett: dicséri a very sober (nagyon józan) Varmát.

Fantasztikus, fantasztikus! - hajtogatom magamban megmerítkezve Delhi rőzse illatú, mozdulatlanul langymeleg vagy inkább lágyan hűvös levegőjében, a legszebb fonyódi nyárestékre gondolva.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: ELTE Könyvtártudományi Tanszék [2006.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1975. március 7. péntek

Delhi

Sharma úr ma a Vörös Erődbe visz bennünket a legendásan rozoga, szürke Ambassadoron. Ezt a márkát a Birla cég Calcuttában gyártja, de harmincöt éves licensz alapján. Ezért olyan vacakul döcögnek szegény kocsik, mintha petróleum dolgozna bennük. Hajmeresztő, ahogy előttünk merőleges vonalban kiugrik egy szakállas, turbános motorozó. Útközben megnézzük a Mahatma igen egyszerű sírhelyét. Tulajdonképpen virágokkal díszített, domború pázsit. Nehru sírja valamivel díszesebb, de legfőbb ékessége ennek is a kezdetlegesség. És megint a városszélien rendetlen környék: tehenek, lovak, nagy kopár térségek, gyér növényzet. Nagy kerekes, hintó szerű batáron heten-nyolcan ülnek. Egy férfinak a haja égő vörösre festve, mintha a Vörös Várat ekképp akarná köszönteni. Ez az erődítmény lehetne akár Kínában is. Két kapuja közül a lahore-in megyünk be. Előtte árusok... pávatollbokrétát kínálók. Kétoldalt bazársor, füstölő­illat. Orrunkat azonban nem ajánlatos erre-arra fordítani, mert azonnal ránk csimpaszkodnak a baksiskéregetők.

Az eddigi legrosszabb angolt hallom a szemüveges Guide szájából. Szerencsére Baktay könyvéból tudom a tudnivalókat Dzsehangir trónjáról és Sah Dzsehánról. Sharma azért hozzámondja még a fogadóterem, a téli-nyári fürdőház, s a hárem titkait. Közben az első kígyóbűvölőt is megpillantom a palota alatt. Egyik márványpadlatú helyen papucsot húznak cipőnkre. Sose fogom elfeledni a tapadóolajos szempár tulajdonosát, ahogy ősemberi mélységből fölnézett rám, miközben a pertlit bokámra kötötte.

Délutáni programunk a Modern Galéria. Szép épület, csinos berendezés, de látogató rajtunk kívül szinte senki. Tagore festőnek gyatra volt. Az igazán tehetséges Dzamin Roj Matisse-os eleganciával keveri az indiai dekorativitást. Chirico rajza, Tapies egy-két képe után látjuk Amrita Shergil félmagyar festőművésznő különgyűjteményét. Erre nagyon büszkék a hinduk, pedig csak elkezdett valamit a frivol naturalizmustól a Gauguin-féle freskós expresszionizmus felé haladva.

Rövid szállodai intermezzo után Sharma úr sajnos harmadik programra is bevet bennünket: nézzük meg a Vörös Vár udvarában a Light and Sound (Fény és Hang) illúziórevüt. Az épületcsoport fény- és színkapcsolásaival, egy óráig tartó angol kísérőszöveggel lejátsszák Delhi történelmét. A technika tökéletes: hallani a perzsa lovasok vágtatását, s az angol hadsereg bevonulását, a kurtizánok csintalankodásait, Mahatma és Nehru eredeti beszédét, a vízcsobogást és a húros hangszerek zenéjét - az egész mégis monumentális gyerekség, s a hűvös esti szélben szörnyen fázni kezdek vékony ruhámban.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: ELTE Könyvtártudományi Tanszék [2006.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1975. március 28. péntek

A délelőtt kellemes eseménye Kormos Pista jövetele. Asztalomra teszi kötetét, a Mikrokozmosz-sorozatban megjelent N. N. bolyongásait - Most már legalább nem vagyok egykötetes költő. Ahogy forgatom a lapjait, elementáris tetszés csap meg a kartonborítású füzetből: Pista régi hangja súlyosabb változatban. Megőrizte magában a gyereket - ahogy Fülep mondta róla. Őt viszont bántja nagyon Vas Pista fülébe jutott véleménye: "Egy legendával le kell számolni... A mai Kormos megérthetetlen nyelven ír." Irántam viszont részvéttel van, amiért a tévé nagy verssorozatából kihagytak. Márta mondta is neki: "Bezzeg a Bandi ki tudott maradni az egészből!"

Gerzson Palival a Múzeum kávéházban ülünk össze. Ahogy ő képes az India-ügyet elemelten tárgyalni velem, s ahogy kettőnk kapcsolatát, saját működését, az otthoni feszültségeket elém tárja, dramatizálás nélküli tárgyiassággal lényege szerint magával ragadó.

A Fészek választmányi ülésén unalmas dolgokkal foglalkozunk, de ott van Domokos Matyi is, utána együtt maradhatunk. Az Emke oszlopai alatt közli legfontosabb mondandóját: látta Németh temetésén, ahogy Aczél és Flóra összecsókolódzott... Ott a sír felett. Neheztel Illyésre nekrológjának utolsó bekezdése miatt, a nyári Népszabadság-cikk kilógó lólábai miatt. Lehet, ezekre a lehangoló fölismerésekre azért is szüksége van, hogy Illyés-könyve folytonos halasztásáért, csődjéért fölmenthesse magát.

Latorékhoz menet bekombináltuk a szomszéd utcabeli Bozayékat is. Ildikó, Attila nővére nem adta át üzenetünket, így váratlan a menetelünk, de annál természetesebb. Klári szülei is jelen vannak. Iszunk egy korty örmény konyakot, megnézzük Gergely babát, kinek világos arca most is koránál felnőttesebb vonásokat hordoz.

Pór Jutka leleményesen Orbánékat hívta meg velünk együtt. Juli nyíltan hálás a cikkért, amit Ottó fordításkötetéért a Nagyvilág-nak írtam. Annyi idézet van benne, hogy nemcsak nekem, a fordítónak is fizettek honoráriumot. Indiai beszámolóm persze inkább élményegyeztetés lesz.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Pozsár Vivien [2016.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.