1975_04. [2]

Fodor András naplója - 1975. április 2. szerda

Takáts táviratilag hívott a Fészekbe, hogy a József Attila-díj fölvétele után ott ebédeljünk együtt. Éppen jön lefelé a lépcsőn. A szertartás így a végén és kívülről nézve profán, még ha Tornai, Rákos, Szakács Eszter elégedett arcát látom is. Gyula Pomogátsot várja még, de az utóbbi sehol.

Amikor megérkezik, Gyula nekem adja át a szót. India így, tőle és tőlem telhetően érdekes lesz egy óra hosszat. Béla mellesleg meséli, hogyan maradtam ki A költő felel sorozatból. Békés Tamás szerkesztő, de még a színészek is tehetnek róla. Önálló műsorral akarnak majd kárpótolni.

Úgy elálmosodtam ettől a kávétól - jegyzi meg később Pomogáts -, Klári talán jobbat főz, gyertek föl. Majd egy éve jártam náluk utojára. A könyvek azóta csak szaporodtak, Cirmi cica is csak hízott.

Se bor, se harapnivaló, se cigaretta, de lassan kerül ez is, az is. Még Jékely is megkerül, kit Gyula ugyancsak a Fészekbe rendelt, hiába. Soproni kékfrankost iszogatva megtapasztalhatom, milyen kellemes ember Zsoli, s milyen késhegyig logikus, amikor neki fontos dolgokról: Erdélyről, ifjúsága igazságáról van szó. Ez utóbbit Vas István memoárrészletei segítik földeríteni. Megtudom, miért nem rokonszenvezett ő Radnótival. Mert a Vas emlegette antológiának - amit Pista elhallgat - R. M. úgy volt szerkesztője, hogy önmagától négy, József Attilától két verset vett be. További társasági emlékeket is idéz Fifi, szerintem magyarázható, részrehajlásáról, averziójáról, mely miatt harmadik találkozásukról, amikor Szerb Antallal járt náluk, egyszer csak kioldalgott. Zsoli előadásmódja szemléletesen eleven. Kár, hogy sohase fogja leírni ezeket az emlékeket. Szerinte csak a vers a fontos. Gyula hajlanék saját észrevételeinek megfogalmazására.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Horog Vanda [2016.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1975. április 15. kedd

Siófok - Bp.

Iby András vár az állomáson. Szakálla, kezében tartott kalapja, tartása, ahogy a fasorban vezet a Halásztanyáig, élő magyarázat: ez a fiú gazdatiszt gyereke volt, ám hat gyerekkel szinte nyomorogtak a szülők. A harmincas években éltek Öreglakban is. Iskolám - előttem járt, de a háborús idők miatt éveket vesztett - költőjétől most adtam le verseket a Somogy-nak. Hajdan a Darlingban összejárt, barátkozott az Újhold-asokkal, ennek köszönhető, hogy Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs és Mándy Iván eljöttek ide ma velem közös irodalmi estre. Előzőleg még telerekording-felvételen kell válaszolgatnom a kérdező Varga Róbertnek, a kaposi könyvtár munkatársának. Úgy kell felelnem, hogy valami kimaradjon a válaszból, amit majd a vetélkedőknek kell kitalálniuk.

Az írótársakkal Ibyék kellemes polgári otthonában gyülekezünk. Ágnes a tükör előtt készíti magát. Sápadt, náthás. Igyekszem nem érzékenykedni, lenyelni Lengyel Balázs bevezetőjét, ki szerint a József Attila-féle áttételes hangnak csak két közvetítője van: Nemes Nagy és Pilinszky. Ágnes toleránsabb. Én pedig gálánsan fizetek mindhárom társamnak egy-egy nekik is szóló verssel. A Félálomba Ágnes Déli pályaudvaros versét gondolom bele, Balázs kedvéért az általa is József Attilásnak elismert Csendet olvasom föl, majd megkérdem a népes publikumot, ki lehet ihletője a Tribün az égen versemnek? Kórusban felelik rá: Mándy! Ettól ő igen meghatott. Többször hangoztatja később: Jékely Futballistákja óta ilyen szépet a témában nem hallott.

Megyek az állomásra szolgálatba jövő vasutas sógoromat várni. Baba szavai motoszkálnak bennem: "történhet valami..." Ahogy látom jönni, komótos járásából már a szavait is hallom: "Bandikám, sajnos Édesanyánk ma negyed háromkor..." Már reggeltől viaskodott szegény a halállal. Sokat szenvedett. Tegnap már semmit se vett magához.

A szél port vagdos arcomba, ahogy visszamegyek a társasághoz. Vidámak. Iby 50. születésnapját ünnepli. - Bandi, maga olyan levert -leplez le a feleség. Mándy többet is észrevesz. Kifelé menet megmondom neki, mi történt. Ágnesnek nem szólok, különben is el van bűvölve memóriámtól, miközben Iván a közös emlékeket idézi Bácsalmásról, Bajáról. Így érkezem meg Pestre.

Sárika gyengéd hozzám, kicsit szégyenli, hogy épp krimit néztek. Így van rendjén. Hernádinak akarom jelenteni, hogy az én anyám már befejezte. Csak Ica van otthon, kétségbeesve közli, hogy ma reggel Gyuszi anyja is. Ez, hogy testvérek lettünk a veszteségben, gyászban, sorsszerűvé teszi az eseményt.

A gyerekek lefekvése után ágyamra fekve tűnődöm, mellettem Sárika. Együtt idézzük a hajdan kedves, fürge asszonyt, ahogy lebegős futással, örökké sietősen, járt le-föl a két udvar közti lépcsőn Tótiban. Ahogy vitte a korpát a disznóknak, ahogy kaposi sorsomat egymaga elrendezte, az orosz járáskor is győzte a kockázatos özvegyi háziasszonykodást. Igen, fehér bőre azonos volt az enyémmel-, és nincs többé.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Horváth Sarolta [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.