Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Ennek a napnak több mint tíz stációja van... A délelőtti intézendőkből izzadtan, űzötten érek haza. A biztonságból nálunk megszállt Tüskés Tibor, mára készült új öltönyében menetkészen vár. Megyünk a Royal eszpresszóba, hogy Hernádit is magunkhoz csatoljuk. Ahogy a Fészek elé érünk, éppen szállnak ki a miniszteriális emberek. A fordulóban szembetalálkozva, Aczél kenetesen nyújt kezet Gyulának: - Majdnem meglátogattam agyrázkódása idején...
Én már nem kapok ülőhelyet, a domborműves oszlopot támogatom. Majd amikor mégis széket fogok, szomszédomban Mózer Pali iparművészt (kapori osztályunk eszerint másik középdíjasát) ismerhetem föl. Látom távolabb Sárosit Kecskeméti Pista mellett. A sors iróniája, hogy akit 25 éve annyit figurázott, most egyféle megítélés alá került vele. A legnagyobb tapsot olyanok kapják, mint Béres vagy Baranyi. (Tamkó Sirató és Baranyi engem ölelget, gondolván, nekem köszönhetik díjukat.) Bálint, mintha puskából lőtték volna ki, eltűnik, pedig a volt kollégista társ, Óvári Makszi milyen mézes arccal nézett rá.
Mintha a fogadási rész ezúttal érdektelenebb volna, mint a korábbi időkben, de lehet, hogy optikai csalódás foglya vagyok. Gyula különösebb elváltozás nélkül lép az utcára, Tiboron maradt valami az üdvözültség fényéből. Jellemző a nagy teátristára, hogy fiának se árulta el, miért jött Pestre. Hiába küldtem nekik kettős meghívót a Gerzson-kiállítás meghívójára, az atya mihozzánk rendelte Gábort, s vele nyittatja fel a gemkapcsos borítékot. Sokat elárul ez a mozzanat Tiborék oda-vissza kialakított konspiratív családi ügymenetéről.
Gerzson katalógusa jól sikerült, s az erőteljes műfényben képei még szebbek. Sok az ismerős (Varga Pistáék, Csűrös, Bulla, Tornai, Klimó, Tellér, Sárika mindkét gyerekkel, Jeney Jutka maga varrta szép ruhában).
Száraz a torkom, a szám széle. Nehezen győzöm hosszú mondataimat, de Gerzsonné szerint a szakmabeliek is elégedettek voltak, siettek az általam magasztalt Napkeltéhez, és igazat adtak nekem.
A Művész cukrászdába én hívok össze néhány ismerőst, annak örömére is, hogy utazásunk összes jegyei kezemben vannak. Gyalog megyek tovább a Herder-díjas Kereszturyt köszönteni. Kerek üveg szilvabrandyt viszek neki. Nagyjából a múltkori társaság van együtt. Dezső a főfotós Tőkésnek mutogat régi képeket. Az Eötvös-kollégium tetőjavító, újjáépítő munkájában tevékenykedő vékony, szemüveges igazgató annyi idős sem volt akkor, amennyi most én vagyok. Látom az ifjú minisztert Bajor Gizivel táncolni, meg Gobbival. Hiába, mégis ez volt az ő aranykora. Később, a kanapén ülve sokat beszélgetünk az idő követelményeiről. Aczél csakugyan könyörgött neki, vegye át az írószövetségi elnökséget. Dobozyt úgy utálja, mint a szart. De ő nem megy bele a csőbe, mint ahogy a Nemzeti Színház igazgatóságát se vállalta. (Átmenetileg szerepelt feltételei közt olyan is, hogy Major költözzék vidékre.) Fél tíz fele megfogyatkozva bár, de még mindig ott ülünk Keresztury körül. A három parasztpárti vezető tétetik helyre. Dezsőnek, Lászlónak, Matyinak egyaránt az a véleménye, hogy Veres Péter nagy fej, de korlátolt gondolkodó és rossz politikus volt. Erdei javára Dezső a háztájit írja (van aki ezt Fehér Lajos érdemének tartja). Veres Péter utólag is kap még a fejére (a különben nagynak elismert fejére...). Milyen elborzasztó irodalom a Rossz asszony- ezt László mondja; Dezső szerint pedig az ő bűne a Balaton körüli szőlők tönkretétele.
Matyi kerül egyre fölstimmeltebb hangulatba. Fogadkozik, hogy velünk tart a Berzsenyi-ünnepekre, s hogy Szegeden megismételjük a Makóra tervezett, most nélkülem zajló Lator-Fodor-Kormos-estet. [Egyik terv se teljesült. F. A. 1994.] A villamosmegállónál már olyan vallomásos a közelség köztünk, hogy akár összeölelkezhetnénk.
A megilletődöttség itthon tovább tart, amikor végighallgatom a Sárika
fölvette Kedves lemezeim-műsort. Ritkán adódik, hogy egy napon két múzsát is szolgálhassunk
Kicsit imbolygott hajónk a nyílt vízen. Jóízű Tuborg sört használva altatónak csak a 7 órai ébresztőre ütöm fel a fejem. Már innen is, onnan is közel a part. Ismerős a táj, csak a színek télies komorsága, a levegő jeges fuvallata nem emlékeztet 1974 szeptemberére. Üvegfal mögül látjuk az oslói kikötő közeledtét. Mutatom a barnásvörös városháza kettős tornyát, jobbról a Tengerészeti Akadémiát, a repülőteret, ahová éppen leereszkedik egy gép. Kiszállásunk zavartalan, gyors. Egy tengerésztiszt mindenkit elbúcsúztat. Ahogy a görgős csomagszállítón lecsúsztatjuk táskáinkat, már látom is Sulyok Vincét: mutatja, merre kell továbbhaladnunk. Mulat rajtunk, hogy útleveleinket szeretnénk kezeltetni. Nem kell, aki Skandináviába belépett, azt több határvizsgálat nem zaklatja. A Ford Granada kocsi kényelme jobban meglep most, mint amikor Vince kesztyűs kezét először láttam meg a kormányon. Röstelkedik a rossz idő miatt; mondja, mindjárt bele fogunk kerülni egy hóviharba. Valóban söpret velünk szembe az apró szemű hó. Különben mindenütt ott lappang a még megbújt fehérség, a látnivalók mégis vidámmá tesznek bennünket. Sárikáéknak minden új a fúrótoronytól a fehér ablakkeretes sötét házakig, a dimbes-dombos tájakig. Sulyokék háza szebb, mint volt. Barátságos színei szinte megölelgetnek bennünket. Az alsó traktusban lesznek szobáink. A sarokszobából, ahol két éve menedéket kaptam, kilátni a behavazott gabonatáblákra. Határozat van rá, hogy azokra a földekre sohase építenek házakat.
Éva munkahelyén, Péter iskolában van. Ma először indult biciklin, korábban sível, ródlival. Katrin a nagyszülőknél, hogy első esténket ne zavarja. Ő is olyasféle önző második, mint a mi Jánosunk.
Múzeum- és városnézésre megyünk. A Munch-gyűjteménnyel kezdjük. Engedelmesen járok a képek közt, de a vitathatatlan nagyság levegője most sem nyűgöz le. Vince Adyt emlegeti párhuzamként. Fülep valószínűleg erre se bólintana rá. Fölkanyarodunk a Holmen Kollenig. A hótól visszavert erős fényben csodálatos a város látványa a feketén meredő fenyőktől a szigetekkel teli öblökig. Nem baj, hogy ilyen időt fogtunk ki. Ha süt a nap, a tavasz közeled tét is érezhetjük, s nem rossz röntgenszemmel, Vince remek látcsövével mindenüvé belátni.
A Nemzeti Galériához bőségesen elegendők múltkori jegyzeteim, de megyek híveimmel oda és a Városházához is. Vince bekalauzol bennünket Európa legszebb illemhelyére. Csupa márvány minden, s a vizeldén ott van az eredeti angol firma. Egyúttal ajánlja, nézzem meg a pesti Keleti pályaudvar új vécéjét is, mert ahhoz hasonlót ő még nem látott, pedig ült már professzorával Jelecben is közös reteráton.
Járkálunk kicsit a városban, s fölvesszük a munkahelyéről fehér arccal jól öltözötten kilépő Évát. Péter az ajtóban jelenik meg, mint ha semmit se nőtt volna, de igen értelmes, mély lelkű kölyök. Vince, ebéd közben az egri bikavér ürügyén általános tegeződést rendel el. A gyerekeknek úgyis roppant nehéz a magázás, s itt északon a nyelv már annyira angolosodott, hogy csak erőltetve lehet nem tegeződni. Az ajándékcserék során én részesülök egy viszonozhatatlan szép meglepetésben. Jövetelem alkalmára az Aftenposten szombati, hatalmas számában egy illusztrációként alkalmazott akttal ott látható Három mozdulat című versem. A szerkesztő is nagyon szívesen dolgozott bele ebbe a meglepetésbe. Ilyet mi otthon aligha tudnánk produkálni. Talán Vincéék is használni fogják a hozott beregi hímzést, hallgatják az íróink hangját, Török Erzsi énekeit. A szép békés környezetben azért valami hézag is van köztünk, főként, ha belecsavarodom különféle irodalmi intrikáinkba, ők ezeket követni se tudják már. Vince bevallja, olykor hasonló félelmekkel gondol Pestre, ahogy én a panelházakból özönlő fekete népségre Kolozsváron.
Fölenged a köd, megint tavaszias tájakon megyünk át. Dimitrovgrad, egy kicsit nyájasabb Sztálinváros, azaz Dunaújváros. Haszkovót meg Gencso a bulgár Nyíregyházának mondja. Ahogy bekanyarodunk az új épületekkel rakott főtérre, az Aida Szálló felől lánycsapat indul elénk virágokkal. Megjött Druzsinné is tegnap este repülőn. Ő mondja, hogy a lakosság itt cigánnyal, törökkel kevert. A török nők a szőkébbek, noha barna arcúak. Arról is meg lehet ismerni őket, hogy kék nadrágot viselnek - ez hasonlít a bugyogóhoz. Egy zsenge nyárfasorral kanyarodó, kikövezett patak partján, a Rodopi Szállóban lesz tanyánk. Ez egy fokkal rosszabb az eddigieknél.
Amit a balkáni lődörgésre mondani szoktak, itt látható igazán. A parkban cigányidill, az utcákon mintha nem is lennének járművek, a főtér sarkán Brezsnyev és Zsivkov hatalmas ölelkező plakátja. A megyei könyvtár új épületét járjuk végig: külsőleg szép, de alacsonyak a termek. Minél följebb megyünk, annál rosszabb a levegőjük. És nem szépek a könyvek. A zenei részlegben Liszt magyar rapszódiájával köszöntenek bennünket. A Petőfi Sándor iskola összes tanulója be van zsúfolva a tornaterembe. Ahogy megjelenünk, rázendítenek magyarul "Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék"- re... (Rejtelmes, miért éppen ez a dal terjedt el karakterisztikus magyarként Bulgária-szerte...)
Aztán néhány leányzó harcos pózokban Petőfi-verseket szaval. Könnyen fölismerem őket. Színészeink igen kedvesen komédiáznak. Venci megtanítja az Ej Jancsiko, Jancsiko, zasto szi susumigo, ot Dunava duchá-t (Georgi Krumov fordítása). Nagy mozgáskultúrájú a fiú, ebben méltó társa a két lány is, Galina és Kalina.
Éppen csak megpihenhetünk a szállóban, következik a színházi szereplés. Most már mintha az egész város az utcákon kerengne. Mulatni kell ezen az otthon elképzelhetetlen látványon.
Bemutatkozásomat most tízperces jól átgondolt szöveggel egészítem ki, a két nép előzetes történelmi párhuzamaira, temperamentumbeli hasonlóságaira utalva, Ratkó külön megjegyzi: Szépen beszéltél. Filmfelvevő is működik, s megkapjuk az elismerés virágait.
Városkörnyéki terméskőcsárdába visznek bennünket. II. Aszen Ivan cár vívott itt (Hancse Klokotinka helyén) győztes csatát a görögökkel, majd hazaengedte a hadifoglyokat. Ennek a békének a jegyében torozunk mi is. Szomszédom a bennünket hivatalosan is köszöntő tanácselnök-helyettes felesége, olyan sótlan nő, mintha bolgárul sem tudna. A finom sopszkasaláta és az italok hamar földobják a hangulatot, a még meleg pomposkának is tudunk örülni, de aztán már csak annak, hogy Druzsin szerencsés beszédfordulattal végét veti lakománknak. Nekünk még így is tovább kell mennünk Gencso szüleihez.
Először vagyok bolgár nagyparaszt házában. Emeletes, többszobás kúria ez, csak az ízlés nem triumfál benne. A fiúnak rengeteg magyar könyve van. Most éppen kuruc dallamokat szólaltat meg lemezjátszóján, családtagjai mandulát, sült kolbászt, bort hordoznak asztalunkra. Mellettem ülő anyja szavából egy kis szomorúságot is érzek. Szeretné, ha már menye is volna, például egy szófiai színésznő... Gencso 36 évesen úgy viselkedik, mint egy ábrándos, szűz kamasz, s magyar költészet iránti romantikus szerelme is tisztázatlan, de hogy ő maga nagyon kedves fiú, az nem vitatható. Verset írok egy hatalmas emlékkönyvbe, inkább, mint egyek-igyak.
Csoóri ébreszt föl, hivatalosan is tájékoztatnom kell őt, találkozunk a Gyopárban. Szívesen kérdezget, szépen beszél, benne is megvan a tájékoztatás kettős igénye. Szidja Juhászt, s próbálja Illyés viselkedését, az el nem küldött levél dolgát is magyarázni. Az ötletadó ez esetben is Juhász volt, aki Aczél szekerére ült fel, de egyszer csak le fog onnét potyogni, mert ez a szekér nagyon göröngyös úton megy. Aki közel megy hozzá, tönkreteszi, megégeti. Tálalom a kiadványunkkal kapcsolatos helyzetet s megnézem Sanyi két elkészült Berzsenyi versét a Töredéket s a Berzsenyi elégiáját. Ez utóbbi kitűnő, elevenbe vágóan aktuális, ezt kell majd mondania.
Takács Imre is szóba kerül, de levelének csak második oldalát mutatom kint az Engels-tér mellett. Sanyi megpördül a sarkán: - Imre irigy?!... Megjegyzi, hogy sem ő, sem én nem kerültünk a Kortárs-ba, nem kaptunk a tanácstól házat. Ami pedig állítólagos fiaskómat illeti a felfedezésben, ő bizony Csanády első kötetét respektálta. Révész György Szerb Antal-filmje zagyva, s vajon ehhez képest miért a rendezőt magasztalják, egy szót se ejtve Szerb Antalról? Zsidó dolgokról jut eszembe, minap Kardos G. Györgybe ütődve kérdezte: - Te lengyeltóti fiú vagy - Mellettem halt meg egy odavalósi fiú Izrael védelmében: Goldmann Jancsi. - Hát persze, emlékszem a Goldmann rőfösékre, feleségem családja, nővéreim is vásároltak náluk.
Kormos jókedvű, azzal kezdi, hogy május 28-án szívesen vállalja Csorba Győző bevezetését a Takátséval közös Fészek-esten. Aztán elmeséli Aczél Györgynél történt látogatását. Valaha Gy. megígérte neki, ha megnősül, lakáshoz segíti. Most megtudom az egykori motiváló okot is. Az "aranysisakos fejű" lánnyal ült a Dunapart lépcsőjén, valamikor 68-69-ben. A lány éppen nyakába hajtott fejjel sírdogált, amikor csokor virágot terjesztve föléjük megjelent Gyuri bácsi, és meghívta őket... Pista most váltotta be a bianco-csekket, s ígéretet kapott. Franciakonyakivás-közben kivallatta őt a fiatalok elégedetlenségéról. Miért mondta Marosi azt, hogy Szabó Pál első könyve honoráriumából 40 tehenet vehetett, s miért Veress Miklós a KISZ-kongresszuson, hogy Kosztolányinak annyi idős korában, mint ő, házvezetője volt. Faggatta Pistát a népi-urbánus vita ősokáról is. Pista, miután A. Gy. mocskolta E. Fehért, közölte, Kiss Ferenc miatta lett antiszemita. A. Gy. úgy nyilatkozott, becsüli Kisst, Czinét viszont nem. Pista felvilágosította vendéglátóját, hogy Juhászt, Nagyot sikerült végképp elvadítani egymástól. Különbségüket társadalmi okkal is magyarázta: a munkásszármazék Juhász az alkalmazkodást hozta hazulról, Nagy László
inkább a paraszti gyanakvást. Amikor végül én szólok az ismét manőverezni látszó Juhászról, azt mondja, ne csodálkozzam, avagy gondoljak vissza 1951-es, rólam mondott kétféle véleményére.
Kereszturyt látom a földalattin. Eléje mutatom a Tiszatáj címlapját: egymás mellett szerepel a nevünk Németh Lászlóról szólva. A klubban Csoóri és Tóth Dezső mellé kerülök. A halálunalmas Dobozy-expozéra nem figyelek. Olvasom a Tiszatáj-at. (Keresztury szövege Némethról a Móricz-féle, Babits Mihállyal a Garda-tónálra emlékeztet.) kézen-közt forog a közgyűlés elé exponált, átalakult Tükör, az Új Tükör első száma. Legértékesebb meglepetése néhány 1927-ben készült ismeretlen József Attila-fotó Nagyon kedves, ahogy kissé kinőtt zakóban áll a Kossuth tér sarkán. Csanádi Imréről Tóth Dezső mondja, hogy nagyon beteg, kórházban van. Marczali ellenszenves, leszerelő beszéde közben így dünnyög Dezső: "Mintha bizony nem volna megszabva a papírkontingens, és az írók írhatnának, amennyit akarnak..." Szárnyaszegett társaság a választmány, zárt tárgyalásukon nem kell részt vennem. Szomszédaim szerint ez a mentelmem már nem tart sokáig.
A szünetben G.-né Marika bizalmasan megmutatja, kiadványom ügyében milyen írásos jelentést küldtek a minisztériumnak. Szerinte nem kétséges, hogy Juhász volt a följelentő. - "Bájologva néz rám, miközben ki akarta törni a nyakamat."
Jovánoviccsal együtt távozom. Mossa kezét az És-beli kijátszásom, Gerzson szövegem elsikkasztás a miatt, de hát a kolumnista így döntött. Bálint Endrének se tetszett Vadas MÁRTÁS-a, írt ellene egy levelet.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap