1976_05. [4]

Fodor András naplója - 1976. május 14. péntek

Telefonálok Hamburger Klárinak, hátha megvannak már a példányaim. Igen, éppen postázni akarták őket. A főszerkesztő Szíjj Zsuzsának verses dedikációt fogalmazok. ("Szeretettel adom Detréné Zsuzsának, / általa az egész kedves Szíjj családnak. / Hej bizony azóta sok szép idő eltűnt, / midőn Laci bácsi azt mondta, hogy: Peer Gynt, az a szép muzsika! / Ámde barátságunk akármilyen ódon, / ki gondolta volna valaha Fonyódon / míg a szél borzolta göndör hajad tincsit, / hogy a kiadódnak én írok Stravinskyt... / S mert nemcsak megírtam, végre ki is adták, / szorgalmunk gyümölcsét szerkesztőnőm, vedd át!...")

Zsuzsa annyira megörül a sorok olvastán, hogy többször is összecsókolózik velem. - Hé, zárjátok be az ajtót, szól be kolléganője kívülről.

Délután azon idegeskedem, milyen angolos dedikációt írjak White úrnak szánt könyvembe. Senki sincs kéznél, aki ebben segíthetne. Végül maradok a szolid közhelynél, mely végtére igaz "as a token of high asteem" (nagyrabecsülésem jeleként), s rohanok az

Erkel könyvesbolt felé. Az EMKE aluljáróban összefutok Marával, Matyikával, mindketten nagyon csinosak. Jelzem, hogy egy órán belül fölmegyek hozzájuk dedikált könyvemmel.

A körúti bolt emeletén hosszú sor áll az ősz, feltűrt ingujjú férfiú asztalánál. Révész Dorrit kedves hozzám. Mondja, hogy a tegnap említett kivétel én voltam, s hogy beszélt White-nak rólam szeretettel emlékezett Colinra... Gyorsan vásárolok egy neki szánt példányt a Kettős rekviemből is. Ahogy a kézírásos munkából fölemelkedő férfival szembesülök, ahogy egyik, majd másik könyvemet nem találom, rálépek a cipőfűzőmre, zavaromban végre párbeszéd indul köztünk. E. W W kezd emlékezni 1970. október 7-i találkozásunkra. (Fülep halála napja, akarva se felejthetném.) - Colin nagyon hiányzik nekem - mondja -, nem is sejtettem, hogy ilyen meghitt pillanatunk lesz itt. - Colin emlékére írt versek, nyújtom a C. M. arcképével kezdődő verseskönyvet. Ő a monográfiájába ugyancsak konvencionálisan, mert túlzó melegséggel ezt jegyzi: ,Inscribed for my friend F. A. with admiration and affection E. W. W."

Jó érzés tölt el. A dedikációk sora nem akar apadni, a háttérből Stravinsky-zene szól. Az előadás persze megvolt tegnap, a 106-os teremben. Dorrit csóválja hosszú fejét, hogy elküldtek engem a helyszínről, sőt, meg se hívtak. Somfai is megjelenik, átveszi tőlem kiegészített dedikációjú példányát: "en tout sympathy artistique" - s köszönettel, hogy írni segítettek egy nyelven, melyen nem beszélek...

Jókedvvel, szesszel fölszerelve megyek Matyihoz, de az ajtónyitáskor mindjárt látom, Tóthné Erzsinek egy kicsit igaza volt: Matyi rossz állapotban van. - Kilyukadtam - mondja ő keresetlen nyíltsággal. A különféle vizsgálatok, melyek szervi bajt nem állapítottak meg, másrészt az elmúlt idők különféle lelki feszültsége hirtelen összeroppantotta. Szombaton kezdett inni, vasárnap egy üveg konyakot nyelt le s fél üveg cseresznyepálinkát, hétfőn, amikor Tóthné volt náluk, még ráivott. (Ezért mondta Erzsi nekem: "Szegény Matyi, teljesen elvesztette önmagát.") Mara szerint volt úgy, hogy M. kiment, és sírt. Volt pszichológusnál, s ahogy kivallatták, kiderült, hogy csak képzelt baja van. De várva kint a buszt, egyszer csak úgy érezte: mindegy, hogy jön, vagy nem jön... elaludt kint a padon. A szinte bőrre feszült idegek reagálását olvasom le abból, ahogy a Cantata profánáról, meg Lator gyönyörű verséről, A hallgató Berzsenyiről szól. Pór Jutka még a vers címét se tudta helyesen idézni, s annyi megjegyzése volt: "Nem tartozik László legjobb írásai közé." Matyi felettébb háborog ezen a kijelentésen. Az egzisztenciális kiszolgáltatottság, a lakásválság, állás körüli válság, egészségügyi zűrzavar közt igencsak meglepő újdonság, hogy Mara novellákat ír. Van már neki egy kötetre való. A kézirat Kardos GyörgyéktőI már vissza is jött, Illés viszont izgatott lelkesedéssel szólt róla. Dicsérte Lator is, most az én ízléspróbám következik és a Tiszatáj-é. Matyi úgy gondolja, új szerzőnek, olyannak, mint Mara, előbb folyóiratban kéne írói jogot szereznie.

Kíváncsi vagyok, milyen író Mara. Élménytartaléka, önállósága van ahhoz, hogy művet csináljon életéből. Sárika szerint még ruházkodási stílusából is látszik, mindenekelőtt teremteni, formálni akarja magát.

A furcsa, zaklatott, kissé euforisztikus állapothoz illik, hogy most meg én hajtogatom a cseresznyepálinkás üveget nyakló nélkül. Az, hogy az asszony először teszi föl előttem szemüvegét, s hogy a férj szokottnál is líraibb hangon szól, arra ösztönöz, hogy vallomásos biztosítékát adjam irántuk való nagyrabecsülésemnek.

Itthon Sárika értően figyel, s jútékony humorral kisér az ágyig, látván, hogy túl sokat ittam.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Fekete Júlia [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1976. május 17. hétfő

Ahogy a Dunaparti 2-es villamosról leszállok, egyszerre pillantom meg Konrádot, Királyt. - Tegnap a Szabad Európából hallottalak ­ kezdi Király s nyomban vitába is száll Gyurkával. Velem meg azt közli: - Meghíztál. - Te is meghíztál ennyi idős korodban.

Az Új Városháza előtt különleges rendőri biztosítás és különleges fogadtatás, Lukácsy József sofőr is lekezel mindenkivel. Már nincs hely, mondják, föl kell menni az erkélyre. Dobozy már beszél, de képtelenség rá odafigyelni. Még Illyés meg Déry levelének fölolvasásán is érződik valami manipuláció.

Szünet után Juhász hajmeresztő szóvirágos, szecessziós nyelven mondja a magáét. Nagy Laci, társa az elnökségben, hátravetett fejjel, lehunyt szemmel hallgatja.

Keresztury reformkori szónokként remekül bánik a rétori nyelvvel. Alaposan ki is oktat bennünket: ne legyünk se tragikus magyarok, se optimisták, s ne válasszunk olyan elnököt, aki csak adminisztrátor. Dobozy közben egyre jobban sápad, majd leesik a székról. Ha nem tudnánk, milyen az adminisztrátori szöveg, a következőkben Garai illusztrációt ád róla. Ebéd után elmegyünk a Dunapartra sétálni. Takáts, Csorba, Kopányi, Galsai betérülnek egy sörözőbe, Lator, Orbán meg én az egyetem előtti régészleletes téren kötünk ki, ahol a játszó gyerekek, gyér szökőkutak fölött egy vézna szerelmespár csókolódzik.

Ha úgy tetszik, én már meg is dicsőültem ezen a közgyűlésen, mert az első felszólaló (előimádkozó?), Sőtér azzal kezdte, az egész Irószövetségnek olyannak kéne lennie, mint a Költői Szakosztály... Többen szóltak is emiatt, a Prózai Szakosztályt vezető Cseres némi malíciával...

Afférom is volt, amikor Takátsot Kenyeres Zoltánnal bájcsevegni láttam. - Legalább megbeszélitek egymással, mért nem jöhet a Látóhatár-beli újraközlés? - jegyzem meg. (Gyula szerette volna Csűrös róla írt igényes, de csupán Kaposváron közölt cikkét utánközlésre beneveztetni. Szabolcsi megígérte, de Kenyeres lefújta...) Merthogy az írás jobb, mint akiról szól... - Igen? - nevet Gyula kényszeredetten. - És ki mondta? - Zoli tudja. - Bandi mindent tud... reagál K. Z. zavartan. Később szemrehányó ábrázattal mered rám: - Hát te ilyen fiú vagy? - És te milyen fiú vagy? Szemben hízelegsz neki, háta mögött fúrod? - Nem kellett volna... Rosszulesett neki. - És a végeredmény nem esik rosszul neki?

Fekete Gyula kivágja a rezet, keményen és célba találóan beszél. Óvári zavartan pislog, amikor az állóvíz hirtelen csak fölkavarodik. Juhász azon ékelődik, hogy az egyik ívlámpa a fulmináns beszéd közben kilobban. A további szövegeket már nem érdemes hallgatni. Többnyire kint tanyázunk a faburkolatos előtérben. Csoóri jelzi, menjünk Nagy Lacival és más csatlakozókkal valahová. A lépcsőházból Aczél és Óvári oldalra parolázásai közt jutunk ki.

Az Irányi utca felé ballagtunkban már Kormos halad Nagy Laci oldalán, amikor pedig bejutunk a Rézkakasba, mint az angolna csúszik előre a vastagon rakott hosszú asztal élére. S fütyül a hátramaradtakra. Nagy Laci elhelyezkedik, Szélesi Margit is, csak Orbán ácsorog és Kalász Marci kérdezget barátságosan. Látva, hogy nekem ebben a játszmában lapot nem osztanak, hogy nincs esély rá, hogy jól érezzem magam, kifordulok az utcára. Szememben maradt az egymásra találók éhes öröme, mint amikor egy intézet lakói vakáció után újra találkoznak -, de a gőzölgő bandaszag elég taszítóerő volt, hogy ne érezzem utólag vesztesnek magam. A pedagógus könyvesboltban akadok össze Funk Miklóssal. Ő a szegedieket várja a Csendesbe. Oda én is beülök. - Legalább elmondod a kiadvány történetét - kezdi, s a benti társaság - Annus, Vörös László, Grezsa, Ilia és Száraz György - előtt se restelli föltárni, hogy Juhász csakugyan feljelentést írt, s hogy Aczél Agárdit is megdorgálta, amiért hasznosnak találta a munkámat összegző kiadványt. Nekik is igazoló jelentést kellett írniuk, de megnyugtat "porba fullasztottuk az ügyet".

Az ügyek egyébként csalafintán intéződnek. Megtudjuk, Aczél egyéni akciókkal is megpróbálta Juhászt, Kereszturyt elnökjelöltté tenni, s hogy Illyés szövegét éjjel kellett átírni.

A szegediek kissé lassabban, de szimpatikusan gondolkoznak. Jó volt közéjük keveredni, látni, hogy Ilia végre egy asztalnál ül a többivel.

A somlai bor kicsit fejembe szállt. A Kenyeressel való összeugrást könnyebben felejtem, mint Kormos magakelletését. Mégis azoknak van igaza, akik spontán gesztusai mögött az elszánt törtetést látják. Nem akarom hinni, mert annyira nem illik a róla való régi képbe.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Nepp Gáborné [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1976. május 18. kedd

Ugyanoda ülök, ahová tegnap, de most Domokos és Ilia a szomszédom. Boldizsár fecsegése közben Matyi már olvasói élményét adja vissza nekem: meg tudtam mutatni egy nagy személyiség (Stravinsky) hibáin is átsugárzó, belső hűségét.

A mai napra három legátusszónok jutott: Bata, Czine, Sánta. Az elsőnek van legnagyobb sikere, mivel ironikusan föl tudja mutatni a Kritikus kentaur szerepét s állítólagos árulását. Tetszetős a paradoxon, hogy nem ő árulta el a parasztságot, ha úgy tetszik, inkább a parasztság őt, amikor belépett a tsz-be. Persze a hogyanról nem esik szó. A szünetben sokan gratulálnak Batának. Nekem kérdeznivalóm is van tőle: mit tud közös ügyünkről? Nem ő tehet a következményekről, így a jogos rosszallás ódiumát is K. Ferire hárítja. Sikeres "szolnok" még Hubay, mániás témáival, hogy például hírünkért a világban milyen keveset teszünk. Tolnay Károlyt idézve félelmetesen benyal Illés Endrének. T K. egyik nyilatkozata szerint ugyanis egész Nyugat-Európából hiányzik a New York-ház tornya... Matyi meg én állunkkal bökögetünk az előttünk ülő Kardos Györgyre ezt a békát hogy nyeli le. Magamat hökkentő élmény, hogy arctipizáló leleménnyel, félreismerhetetlen pontosan megtalálom a fejek közt Szigethy Gáborét. Pedig sohase láttam. Félelmetes profil, akár egy elcsapott görög kocsihajtóé, aki átmenetileg bravo szerepet is vállal. Megnyugtat szinte, hogy ebből a fizimiskából jött az a levágó cikk.

Kormos megint hív a Rézkakasba, de a kénytelen vonulással oda térülve, megint idegennek érzem magam. Meglógok.

Sánta szónoklata véget nem érő szómámor a nemzet-haza-közösség-tisztesség. Ennél Czine rezege hangja is foghatóbban szól. Érzékelhető különben (legkevésbé Fekete Gyulán, aki viszont Lator­nak, Kormosnak Iliát dicséri, hogy milyen tárgyilagosan szólja le a bőbeszédűséget, Sántáét is.) Aczél nincs nagy formában, de csak a szépre óhajt emlékezni, bezsebeli a hűségnyilatkozatokat. (Czine kizárólag Óvárira hivatkozott.) A többi duma nem érdekes. Többnyire kint töltjük az időt. Domokos melegen újságolja, milyen sokat jelentett Marának (fölhívtam már) nyilatkozásom, íróként komolyan vettem. Bevallja, neki is nagy próba tudomásul venni: olyan nővel él, akiben gyerekek gondja, háztartási munka, lektori elfoglaltság mellett olyan teremtő erő is működik, ami őbelőle hiányzik. Ezzel együtt még jobban szereti. ( Annuséknak tetszenek a novellák, közölnek belőlük.)

Nevetségesen folyik ismét a szavazólapok kiegészítése: minden bemondott nevet meg kell szavaztatni. Matyi már-már mondta Takáts Gyulát. Ha valami, ez fájhat Gyulának, hogy Győzőt jelölik, őt - a Cseres szerint nehezebben kezelhető embert - nem. Szorgosan húzgáljuk a neveket. Az urna felé haladtomban látom, ahogy Major Ottó húzza át épp az enyémet. Pándi odvas fogakkal vigyorog, ő aki A - K közt, K - Z közt is szavazhatna kettős nevével, láthatóan nem gondolja még, hogy nem lesz benne a 61-ben.

Sokat gyüszmékelek kint, kerülve a nehéz embereket, Aczél bűvkörét is. (Bárha egyszer megsimogatja karomat, Páskándi meg magához ölel.) Végül Domokossal, Latorral hármasban üldögélünk a hátsó sorok egyikében. Akárcsak 20 éve, most is az a lélektani kannibalizmus hatja át a gyülekezetet: várják, kik hullottak el, kik maradtak állva. Lassan! - kiáltják oda a szavazatszedő főbiztos Báránynak, ki már előre krokodilkönnyekkel búcsúzik néhány tevékeny társunktól. Pándi autósmódra homlokra húzott szemüvegét már-már részvéttel nézzük.

1956-ban Benjámin előzte Illyést, most Galgóczi, Nagy László vannak mögötte. A 12 első helyre jósoltjaimból 7 bejött, de Weöres sokkal lejjebb van, mint Szakonyi. Engem pár fokkal Benjámin után, közvetlen Sánta szomszédságában és Dobozy előtt mondanak be a 19. helyen, Juhász a 22-en. Bata bekerült, Kiss Feri nem. Az utolsó három név: Dobai, Hernádi, Buda. Latoron semmi megrendülés sem látszik, amiért a kieső 22 közé került, Pándi, Szabolcsi társaságába. Nem kellett Komlós Aladár se, Galambos se. Megtudható még, hogy 40-en húzták ki nevemet. Ellenségnek nem kevés. Igaz, nem smúzoltam úgy, mint Pista, ki egy dekáddal lejjebb került.

Amint megyünk az oldalsó terembe, Gergely Ági gratulál, Mezei nagyon emberségesen szól a kiadvány körüli afférról. Garamvölgyiné először neki tálalt ki, majdnem sírva. Nagy komolyan szorongatja kezemet Agárdi: - Változatlanul ragaszkodom elvi álláspontomhoz. Ebből azt érthetem, hogy az Aczél-féle megítélésemet továbbra is ellenzi. A győzelmes György nem várta meg a végső szertartást. Sőtér jelenti, hogy minden maradt a régiben. A titkárságban függetlenítettként említik Benjámint. Utána nagy gazsulálások. - Te is most ugrottál be ugye? - kérdi a főtitkár Garai, Dobozy elérzékenyülve tapogat, Garamvölgyiné Marika pedig ölelődzve így fakad ki, megint csak szinte könnyek közt: - Úgy örülök magának, Bandi, hogy ki se tudom mondani... - Mostantól többet fogunk együtt ülni - mondom a kockás ingben sündörgő Kormosnak, de őt most is csak addig tudom szemmel tartani, amíg más nagyobb hangú csábításnak nem enged. Megint ő kiáltja ki: - Menjünk a Rézkakasba - s én, ezen már nevetni kell, megint megszököm onnét.

Sárika örül híreimnek. - Az a Kenyeres azért biztosan kihúzta neved... - mondja vidáman. Hernádi nem várta meg a szavazást, de Ica szerint idegesen telefonálgatott haza. Most Kiss Feri is föl tud hívni. Fegyelmezetten viseli, hogy riválisa bekerült, ő nem.

Abból látszik, hogy megviselt a két nap, hogy alig tudok elaludni, pedig hajnalban utaznom kell.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Schwarcz Eszter [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1976. május 28. péntek

Kórházi betegeink látogatása is feladatom lett mostanában. Ma például Gál Pistát keresem meg az ORFI-ban. Kezei már teljesen elgacsosodtak, de néhány füzetet teleírt a Babits körüli új leletekből (Európai olvasókönyv).

A Csorba - Takáts-féle Fészek-esttel nagyobb a gond, mint máskor. Eszter az animátor beteg, mindennel nekem kell foglalkoznom. Ideges leszek, amikor Gyula az egykori osztályfőnök számonkérő hangján megvallat: a portás tudja-e, hogy itt költői est lesz, mert nem úgy reagált?!... 7 perccel 8 előtt még alig ül valaki a nézőtéren. Biztosan csak azt tudom: Lator nem lesz itt. Ő telefonált. (Matyi állapotáról is többet mondott, mint amit tőle megtudtam. Jövő héten agyröntgen alá kerül, mert a lumbálás eredménye pozitív volt. Az orvos szerint a nagy ivás okozta az egészet, annak oka pedig a házastársak közti zűr...)

Az első pozitív jel, amikor barátaimat látom seregelni: Csűröst, Bullát, Lakatost, Hernádit. Itt vannak Nemes Nagy Ágnesék, sőt Weöresék is. El tudom mondani magvasnak szánt bevezetőmet a két végvári kapitányról. Idézem a két esetet (név nélkül), amikor Zelk nem tudta azonosítani egy költőtalálkozó előzetes fogadásán, ki az a nagyon szimpatikus barna férfiú. Én mondtam meg neki, hogy Csorba Győző. Faragó Vilmos pedig a Hungária mélyvizében nézte döbbenten a nemes nyugalmú, ősz férfit, Takáts Gyulát: hát ilyenek is vannak ebben a hisztériás magyar íróvilágban?

Győző egyszerűbb hangú verseivel a színészek jobban boldogulnak. Amikor végezetül kiáll verset mondani, s szép, mély hangján az egész publikumot magához köti, jobbra mellettem Weöres Sanyi, mint renitens nebuló odasúgja Amynak: "A Győző milyen vastag lett..."

Bejelentem a szünetet, s cikázom ide-oda. Valaki amerikaiak a szegedi Péter László javaslatára akarnak befogni engem. Egyelőre kisebb gondom is nagyobb. Leltározom az ismerősöket (Dudás Kálmánék, Vihar Béla, Klimó Károly, Lakatos Kálmán, Kristóék, Benkő Attila, Bisztrayék, Siposs Gézáék, Pomogáts, Varga Pistáék, Pelejteiék). Gyula izgatottan vezet Santarcangelihez, ki szívesen olvasna fel mutatóban valamit a Knosszosz romjai olasz fordításából. Jó, bekombináljuk.

Galambos igazgató félt, szünet után elmegy a közönség. Nem így történik. A szavalók, az épen beszélő Jancsó Adrienne és Végvári Tamás kivételével gyöngék. Szacsvay nem tud megbirkózni se A kan Püthiával, se az Új Themopülével. Santarcangeli szavai a Két oszlopról s Takáts kiállása, félprofilban fölvetett feje, hatásos. És ahogy a Tündöklő forrás Berzsenyi-idézése közben majdnem elsírja magát, nekem igazán emlékezetes marad.

Jó volt mégis közös estre szegődtetni őket. Meg is vallom búcsúzóul: irodalomban, emberségben példát, formát mindenekelőtt tőlük kaptam. Lelkes nagy taps köszönti a pódiumra mellém szegődtetett költőket.

Nem mehetek mindjárt velük, meg kell vívnom az amerikaiakkal. (Harasztival és Várdyékkal). Invitálásukat az Itt-ott konferenciára nem vállalhatom. Nekik egy pedagógus-szónok-irodalmár kellene. Tüskés Tibort ajánlom, ő meg tudna felelni a hármas követelménynek. Bólogatnak, fölírják nevét, címét. [Soha nem hívták meg Amerikába. F. A. 1994.]

Az étterem hosszú asztalánál is a Várdy házaspár közelében vagyok. Mint kiderül, Kormos és Kiss Feri hívta ide őket. Az irodalomtörténész asszonyt, Huszár Ágnest később egyre szimpatikusabbnak érzem.

Gyula Paolója Győző és Maros Rudiék közt találja föl magát. Reagálásaikból úgy érzem, csakugyan örültek szereplésüknek. Igorról írt könyvemet itt adom Maros kezébe. Belelapozva is nagyon méltányolja.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Dobsi Beatrix [2016.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.