Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Éjjel háromig verem a gépet, s látva, hogy lassan fölszabadulok járma alól, bejelentem a Zeneműkiadónak, hogy jövő hétfőn viszem a Vallomások Bartókról kéziratát. Révész Dorrit jópofán fogadja jelentkezésemet: Na?! Aztán amikor közlöm a jó hírt, ezt vágja rá: - Tapsikolok az örömtől.
Csűrösre - aki az első fejezetet (Szomjúság zenére) elolvasta, nem lehet azt mondani, hogy tapsol az elragadtatástól. Netán András túl magasra csigázta várakozását? Egészében persze jót mond, de a stílust esszéimnél hanyagabbnak látja. Néhány észrevételt, javítani valót kijegyzett. Most részletezi a Larkinról való véleményét. Ez viszont abszolút pozitív. A nagy költőséget s a köztünk való meglepő rokonságot egyaránt bizonyítva látja. Néhány hibáról azért itt is jegyzéket ád.
Domokos Matyi a Múzeum Kávéházban adja vissza új megolvasott termésemet. Szívesen, melegen beszél róluk: - Nagyon tetszettek... valamennyi - jelenti előre. Tetten érem az idő békés körülmények közt is továbbmunkáló roncsolását, a bársonylemezt fölmaró jelenségeket. Versnyelvezetemet, noha a formát mindenütt két vállra fektetem - öntörvényűnek, biztonságosan költőinek érzi. A Kamaszregény vázlatában is, amelyiket talán legjobban szeret ebben a gyűjteményben. Sokat hánytorgatott hibámat, a magyarázatra szoruló személyességet ezúttal egyáltalán nem sérelmezi. Nem számít, kihez szól a Lecke, Szeizmográf, Pálya társ. A Harmincéves találkozó summáját is általános érvényűnek tartja, bár az ő hasonló alkalmakon szerzett tapasztalatai teljesen ellentmondanak az enyéimnek. (Ha 1945 után nem tölthetek még két évet Kaposváron, lehet, hogy nekem se volna oly meleg az osztálytársak légköre.) Megjegyzem magamnak, hogy szövegeimet Matyi sűrűeknek tartja, s hogy a beemelt tárgyak költőiségét éppúgy látja igazoltnak, ahogy én a Film és természetesség cikkemben írtam a gesztusok költészetéről.
Kőszeg Ferivel kijelölt szerkesztőmmel megyek a Várba Szabó Júliához. Válogatott egyet-mást Egry dokumentumanyagából. Kezd kialakulni a sajátos, illusztrált esszé-monográfia + emlékkönyv kötet arculata. [Az Egry József arcképe, 1980. előkészületeiról van szó. F.A, 1994.]
Vujicsics Tihamérról szeretnék írni Forgóajtó-cikket, ezért jelentkeztem be öccséhez Sztojánhoz. Festői jelenés, ahogy két kezében két palackkal jön szemben velem a Váci utcán. A szerb templomot házuk udvaráról látom. A lakás légköréról még Rab Zsuzsa számolt be 13 éve. A mama beszédén érzik, hogy az otthoni nyelv a szerb. Kedves, közvetlen a társaságunkkal végig kitartó feleség, Marietta. Vitkovics Mihályról beszélgetünk először. [Szerb versei magyarra fordítására ekkortájt szánom el magam. F.A, 1994.]
Tihamért látom, a sógornő is nagyon szerette. Csak négy nappal volt idősebb nálam. Igazából száz évig szeretett volna élni. Tíz nyelven tudott, álmai netovábbja Kelet volt, neki Bizánc csak Kelet kapujának számított. Shirázba készült (állítólag a Rákóczi induló perzsa motívumait is keresve), amikor Damaszkuszban lezuhant vele a gép. A szomorú témát nem számítva (lejátszották a V. T-emlékfilm bevezetőjét is, Petrovics elcsukló hangú búcsúztatójávai) - nagyon otthoniasan éreztem magam a pópa fiánál. Kedves, ahogy még a folyosóra is kikísérnek.
Postámban egymás után kapok simogatást és pofont. Egy Gitta Horváth nevű bécsi hölgy nagyon szépeket ír verseim élményéról. Rilkét, Montalét, Radnótit és engem szokott olvasni leginkább. A csend szólítását eleitől végig, szinte regényként olvasta el. "Nem tudom, egy írónak valóban örömet szerez-e a visszhang, de az írásaiból érezhető - manapság oly nagyon hiányzó embermelegség alapján, gondolom igen."
A pofont viszont Kárpáti Kamiltól kapom, kinek Vajda Kornél róla szóló Új Könyvek recenziója borzolta fel lelkivilágát. Beteges vájkálás az egész levél, akárcsak régebbi felhördülése, amikor Ágh Pistát marta le a mostanihoz hasonló jóhiszemű, gondosan fogalmazott ismertetőjéért. Még azt is orromra hányja, hogy bezzeg én Ágh Pistáért hogy kiálltam, s őérte? (Ha tudná, pusztán a szövetségi tagságáért is, mennyit kellett diplomatizálnom!)
Következő stációm a Sport Szálló hallja. Némi várakozás után (éppen Galgóczi Erzsi Ménfőre való emlékezését olvasom) megjelenik Sulyok Vince. Mondja, lesz egy kis meglepetés is... és egyszerre, lám, előlép Kányádi Sándor. Ádám várható nagy örömére ő is jön velünk Bisztrayékhoz a Frankovics utcába. (Valóban így történik, s gondolatban nagyon megdicsérem Sándort, hogy korábbi előítéletét mára fölfüggesztette.) Sándor a nehéz faasztal körül is könnyed-ügyesen, színesen beszél. Jellemző, ahogy Alexandru költőt idézi. Kötetnyit tolmácsolt tőle, s egy ízben így fordult hozzá a román poéta, szeretné, ha elmennének együtt a Székelyföldre. "Végül is, itt vagytok hatszáz éve..." Hírlik, Ceausescu a földrengés után Gyulafehérváron akar új adminisztratív fővárost emelni. Sándor ebben is látna valami jót. Az építkezéseken elszaporodnának a magyarok, mert az építőiparból nem lehet őket kiszuperálni.
Vincét Csillag-időkbeli levélváltásunkról kérdem. Nem képes visszaemlékezni rá, pedig bizonyosan válaszoltam tehetségesnek látott kéziratára.
Egyébként ők mindketten az Anyanyelvi Konferencia vendégei, mely ok folytán valahol még összesodródhatunk.
Dornbach Lojzi vár bennünket a két csemetével. Jártam én már itt, de alig emlékszem a falura. Szalmatetős, fehér, félívekkel kicsit átabota stílusban maradt, de jó állapotban levő házban gazda-asszonykodik Zsófi. A komfort: hideg-meleg víz, fürdőszoba, angol WC, gázpalackos főzés. A vendéglátás az Ecserin vett, először kinyitott nagy asztal körül kifogástalan. A gyerekek értelmesek, helyesek, kivált Boriska. Anyja is csak bámul a leányzó kerek bájain. Van egy különös szokása: csak egy piszkos, kacsás mintájú babatakarót szopogtatva (Hápinak nevezi!) érzi magát igazán jól. Témáink kissé felületen maradnak, bár most hallok részletesebben először a Kormos - Kurcz Ágnes közti tragikus kapcsolatról. Sok szó esik a magvetőbeli szörnyű állapotokról. Zsófi nem tudja, hogyan és hová kerülhet el onnét. Sík Csaba, úgy látszik, kikészül a Kardos Györggyel való párharcban.
Öt óra felé sétálni megyünk a hegyre kanyargó utcákban. A természet ősisége, a falusias csend, a szépen helyre hozott házak, csinos kertek látványa megejtő, ha a Balatonra látás nem is kiilönleges. Hatkor szállunk vonatra. Nem messze tőlem hippis jellegű pár gyömöszöli egymást. A lány Révfülöp előtt odajön, bocsánatot kérve megkérdi, nem én vagyok-e F. A. Ezzel megelégedve mindjárt tovább is áll.
Itthon tudjuk meg, hogy ma reggel meghalt Déry Tibor. Combnyaktöréssel került kórházba, de nagyon gyenge volt a szíve.
Pribojszky visz kocsin. Pilledten, fejfájósan hallgatom beszámolóját a fóti másnapról, amikor csakugyan ott volt Illyés. Várdy Béla elnökölt, és Erdély volt a traktátus fő témája. Illyés gyakran volt indulatos. (Matyit egyébként Selleivel együtt meghívta Püski Amerikába.)
Korán ott vagyunk a Művelődési Központban. A népzenei napok szokásos, családias nyüzsgését nem tapasztalom. A Televízió forgat a lédeci asszonykórussal. Az asszisztensnő szerint nagyon keres engem Hajdufy Miklós rendező, hogy Olsvai Imre összegző szövegéhez fűzzek hozzá még néhány mondatot. Megteszem. Bozay Attilát és Fábián Mártát látom együtt. Attila furcsa, elidegenedett állapotban jön-megy, mintha sejtené, hogy Tükör című citera-cimbalom művének nem lesz kedvező fogadtatása a színházi műsor végén.
Lassan előkerül Tornai és Ildikója. Csoórit hiába várják. Nagy Laci viszont Budai Ilonka kocsiján, műsoron kívül, vidor arccal bebotoz. Mondja, hogy tegnap kutyául volt, egy pofa pálinkától berúgott, ma ellenben a napsütés természetes hatásától rendbe jött. Látom, ahogy P. Matyi vastapsot kap a színpadon, de Budai Ilona tüntetően nem tapsol neki. Tornai egy értekezést olvas fel Sinkáról, ez bizony nem ide való, inkább egy vasárnapi iskola közönsége elé. Fábián Gyula meg egyenesen nemzeti kortesbeszédet ereszt meg. Jánosy Pista találja el legjobban az illeszkedést. Falun című Bartók-verse bensőségesen szép. (Nekem meg kár volt ragaszkodnom Bartók-versem elmondásához, fél tizenegy felé már nincs rá semmiféle fogékonyság.) Bujáki Gergely, a finom kis manómozgású öregember táncát nagyon élvezem most is, úgyszintén Tóth Imre bátyánk is bírja még szusszal.
Pribojszky learatja az összes babért "Amióta innét nem engedtek el... a nagyvilágban sokfelé jártam" - Nagylemeze verbunkosait játssza, csak ő kap vastapsot. Kettőt se kell szólni neki, már megy vissza a színpadra, ezzel árulva el, hogy a siker fényében fürödni vágyó "Művész Úr" lett belőle. Sárosi Bálint, akit csak későn találok meg, úgy látom, nincs elragadtatva ettől a sikertől.
Egy énektanárnő melegen szorongatja a kezemet: csak én vagyok neki a folytonosság. Sipos Gyula meghalt, mások nem jöttek el. Még valaki nagyon kedves hozzám: Heltai Nándor utóda, a város népművelési főnökasszonya, Tapasztóné Magda. Ő nevéhez méltóan hostessnek is kiváló. Már legutóbb is előszeretettel bánt velem. Az Óvónőképző Kollégiumának recepciójában éjfélig még vele üldögélek.
A badacsonyi kikötőben találkozom a stábbal. Lődörögnek erre-arra. Az idő nyárvégiesen fantáziátlan. Amire a szigligeti kanyarba érünk, már süt a nap, de a színészek még sehol. A sofőr szedi össze őket. Juhász Jácintot előbb az Árpád-kori torony mellé állítják. Fölveszik vele néhányszor a Bűneimet, úgy, hogy egy akácbokor mögül lép elő, de sem a szövegtudása, sem a környezet zajtalansága nem megfelelő. Végül is ott hagyjuk Jácintot, hadd gyakoroljon, mi addig elmegyünk kávézni. Igen ám, de a műnépi csárda nagybajszú legényei éppen csak kávét nem tudnak adni. Így megy ez ma mindenben. Juhász Jácintot hiába állítják immár egy gesztenyefa törzse mellé, valami mindig megzavarja a hasznos egy-egy percet, vércsevijjogás helyett tyúkok kárálása, tetőfedők zaja, rádió, magnó, autó, motorkerékpár, gyerekzsivaly... Most tudom meg, hogy rendőri segedelem nélkül a Televíziónak nincs joga leállíttatni a közforgalmat. Ezzel a helyszínnel végeztünk - mondja Apró, menjünk a várromhoz... B. Ildikó éhségre panaszkodik, rávesz, ebédeljek vele. Nem tudok nagyon örvendezni e kivételes helyzetnek, mert evőpartneremben nincs különösebb érdeklődés. Tulajdonképpen a jópofa szendét játssza. Dicséretes azért, hogy nem sztároskodik, csak a felkunkorított haját félti az esőtől, merthogy olykor már szemerkél is. Hamarosan várja őt is a sminkesnő meg a kékfestős ruha, amit ajándékba kap a Televíziótól erre a szereplésre.
Fölkapaszkodom a Várba. Amióta nem jártam itt, már belépti díjat is szednek. Nehezen találom meg embereimet. Szegény Jácint egy sziklafalhoz szorítva, meredély fölött egyensúlyozva mondja, ki tudja hányadszor, két versemet. Végre, jelenlétemben sikerül neki. Könnyebbült kedéllyel mesél lengyelországi, szlovákiai kalandjairól, mennyire szerették ott a Benyovszky-film Omahel-alakításáért. Oszter sokkal kevésbé közvetlen. Annyit elárul, hogy porosz és erdélyi vér keveredik benne. Színésznőnk is pironkodik a smink alatt, mert ha a családfát megrázza, akkor ő "Bánsági"-nak Krausz, méghozzá jugoszláv Krausz, ezenkívül orosz és cseh vér is folyik ereiben.
Oszterra ma semmiképp sem kerülhet sor, Bánságira is éppen csak. Siralmas a tabló, ahogy a kikötő körüli nádgazdaság telepén ázgolódunk, nézzük a vigasztalanul felhőfüstös eget. (Pedig csak fél négy van!) Illés János szerint a fény-, színérzékelés az alsó határ alatt van. Márpedig a Szerelmünk földi táját én nem ilyen nádas, békalencsés vadregény mellé képzeltem. De "sompolygó szennyes szürke ég", az van bőven. Fényképezni kéne külön, ahogy feje fölé tartott blúzában Bánsági lebilleg a buszból. Ili, a serteperte asszisztensnő gyakorol vele. Háromszor, négyszer indul a vers, tökéletesre nem sikeredik, de elfogadható lesz. Közben a nádkupac közé cipelve elmondatják vele a Családot. Erre azt kell mondanom hangosan:
- Príma. Még egyszer nekibuzdítják a másik versnek, most az is jobb. Az előnyös arcpozíciókat kereső égrenézésekről sikerült őt lebeszélni. Szeressetek! - mondja jellegzetes színésznős attitűddel, amikor végre kész a mára rendelt produkció. Valamikor utód Üdvöske, aki altatókkal is rosszul aludt, izgult, tízszer elmondta a kocsiban a verseket - aki most végre mehet... Megyünk mi is, de nem úgy, mint akik haj, de jól végezték dolgukat.
A Helikonban most külön szobát kapok, s olyat, aminek ablaka a Balatonra néz. Elmegyünk sétálni. Eső utáni finom idő van, ha úgy tetszik: "világos alkonyat". A két magas filmes közt csak hallgatom, mi mindent láttak ők a világból. A. A. a külkeres após révén Pakisztánban, Indiában, Peruban is járt. Illés ugyancsak megfordult Rióban, Vietnamban, az arab országokban.
Keszthely kisvárosias estjében egyetlen kocsmát találunk. Fülledt, cigányzenés, de elég jó vacsorát kapunk benne.
Szobámban hosszú küzdelmet vívok a nyitva maradt ablakomon át, a fürdőszoba égve maradt villanyégőjéhez tódult kérészekkel. Nejlonzacskóval csapkodom Őket.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap