1978_01. [1]

Fodor András naplója - 1978. január 30. hétfő

Nehéz tollat fognom erről a napról szólva, amikor Nagy László már nem eleven kortársam többé. Terveztem, meghívom én is a magam 50. születésnapjára, és...

Töltöttem az időt délután hat óráig sejtelmetlenül, holott a rádió többször bemondta a gyászhírt. Nem nyitottam ki a rádiót. Ferenc hozott Esti Hírek-et, melynek hátlapján ott volt a gyászkeretes közlemény, elhárítottam a lap kézbevételét: majd később!

Tizenegykor a napsütésben kint is jártam. Örültem a Új Irás- ban megjelent Tested kenyerénnek. Úgy olvastam, mint bevált ígéret igazolását. A nem sokkal hat óra előtt kapott hazai telefonban se szerepelt a döbbenetes információ.

De amikor a földszinti folyosón a Bárónak nevezett Mátrai és a jászberényi nevelőotthon igazgatója mellé értem, s ők úgy mellesleg elmondták: " - Nagy László - vagy - Szabó László... nem, a Nagy László meghalt... 53 éves volt." Ebből a nyomatékosító "53 éves"- ből megértettem, bármilyen abszurd, igaz a hír. A helyzet kísértetiesen hasonlít Kormos halálhírének vételéhez, csak most nem az üzenettovábbító futár vagyok, inkább a különös fejbekólintáshoz kellően elkülönített társ. De még zárlat alatt is illetékes társ, hisz holnap egy írószövetségi esten nekem kell majd először kimondanom: többé nem botoz be közénk dérütötten is derűs fejével, nem ül le mellém az oszlopok mögött, nem mondja kicsit szertartásosan: - Isten veled!

Elképzelem a sok kétségbeesést, ami a hír nyomán felszakad, hiszen még be se fejeződött Kormos siratása.

Asztalfőre kerülve az étteremben, csak nézem az ételt. Nincs íze semminek. Gyuri, a liftes még egyszer elém libbenti az újság, a nyomtatott betű tényét. Otthonról szinte a telefonkagylóba is visszaárad a dermedtség. Alföldy Jenő nyilván emiatt keresett a déli órákban.

Gyötrelmes, ahogy a Báró úr ismét elkap a sarkon, s hosszasan magyaráz, mennyire kell vigyázni a 48-54 év körüli időben. Ez a legveszélyesebb. Úszni, mozogni, az a legfontosabb. Az ő huszonnyolc éves fia is, bárha stramm gyerek, de kicsit segges. Nem sportol. Tessék rendszeresen úszni!

Egyelőre csak komor gondolataimban úszom. Engem is meglep, mennyire megtestesül bennem a gyász. Az egyik búcsúzó betegtárs szamorodniját kényszeredetten hajtom le. Cigarettára gyújtok... erről is a Philippe Morrist szívó Laci jut eszembe. S milyen vidám várakozás volt hangjában, amikor Kormos halálhírét közöltem vele!

Nyomasztóan hat rám a tudat: mennyivel több lesz rajtunk a teher. Nem ok nélkül nyilatkoztam erről Mezeinek már öt évvel ezelőtt. És amikor a Kettős rekviemet írtam, gondolhattuk-e, hogy helyzetem megismétlődhet, hogy párosával ragadja el a sors legjobb embereinket? Az "Esti Hírlap" nekrológírójának igaza van: N. L. halálával más időszámítást kell kezdeni a magyar költészet naptárában.

És a Fényes szelekre kimondják-e már végre, hogy igazából érdes szelek voltak? Különben Kamondytól B. Nagyon, Simonon, Siposon, Kormoson át mért mentek el közülünk ennyien? - "Hányszor ér bennünket még ilyen lórugás?" Juhász, ki egyedül maradt a karámban, ugyan mit gondol most?

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Hornyák Róbert [2014.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.