1978_07. [3]

Fodor András naplója - 1978. július 4. kedd

Czigány bemutatja a szereplőknek s a közeli érdekelteknek, elkészült sorozati filmünket (Találkozás Fodor Andrással és barátaival). Logikus, szép a film fölépítése, biztosak az arányai, s ami a legfontosabb: mindenki karaktere szerint nyilatkozik meg. A képek minősége jó, csak Hernádi méltatlankodik szétesett arca láttán. A kimaradt részekben volt egy elmélkedése a barátságról, mint különös természeti jelenségről, maradt viszont saját könyve fölötti odamondása: - "Úgyse olvastátok...", vagy Sárosi kiszólása: - A kollégiumban ketten beszéltünk tájszólásban Colin meg én. Czigány minden dicséretet megérdemel ezért a vállalkozásért: úgy működik közre, hogy maga is baráttá minősül az egymást kölcsönösen becsülök körében.

A Hiawata mai próbája már a bemutató hangulatát vetíti előre, Pécsi Ildikó és férje meg az igen kedves fővárosi tanácsbeli Viktória a szomszédaim. Elragadtatásuk közt alig tudok hová lenni. - Remek a rendezés! - mondja az egyik. - Ez a Harsányi Gabi! Zseniális... - tódítja a másik. Jólesik, hogy a színészek bizalommal vannak irántam, a kapott szövegjavításaimat is megfontolják. Még Pau-Pak Kíwisz is, aki azt mondja nekem, a Csusingura óta ilyen jó fogása nem volt a Körszínháznak. - Csókolom... köszön el kedvencem, az erős tekintetű Miklósy Judit, csak a szarkasztikus Drahotával nem lehet kapcsolatot találni.

Megint Kazimir szállít haza. Latolgatja a kritika esélyeit, szidja a Film, Színház, Muzsiká-t - Tavaly valami Fábián írt Körvinkli címen a produkcióról, idén mi jobbat várhat? Elcsípem még egy filmen Antonella Lualdit. Igen, ő volt ifjabb férfiúságom egyik eszménye, szívesen töltenék vele egy legényéjszakát, illene is színházi élményt színésznővel ünnepelni.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Tarsoly Bálint [2016.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1978. július 7. péntek

Dávid megy Enikőjéhez, kit anyjával, Líviával együtt meghívtunk a Körszínházba. A földalattin is összetalálkozunk. Nyárias jó hangulat van a pavilon előtt. Nemeskürtyékbe és Király Pistába akadok. Köszöni könyvemet, emlékezéseimben a "Csillag" idézgetését. Legalább valaki ír róla. Többen kérdik, egyáltalán, hogy jutott eszembe az indián eposz fordítása, kevesen tudják, hogy a Gyöngyszemekben már 1958-ban kiadták munkámat, melyhez Kormos Pista révén úgy jutottam, hogy a mű eredetileg megbízott fordítója disszidált.

Az előadás valamivel folyamatosabb, mint tegnap. Pau-Pak Kíwisz tánca után most is bejön a külön taps. Bulla és Apáti a szünetben dicsérik a produkciót. Király és Schubert Éva Kazimirt méltatja, amiért élni hagyta a költői szöveget. Hívom vendégeimet a felsőbbb régióba, próbálom őket üdítővel ellátni, nem könnyű, mert Rézike és a televízió az amerikai meg a finn követség közt ugrál. Rézi engem is tuszkolna a kamerák elé. Ő maga teljes fényben az emlékkönyvet emeli az egyik diplomata elé. - Látod Pista - mondom Királynak -, te ilyen jelenetet nem tudtál összehozni aGorkij fasor 8-ban. Egyébként a szerkesztőség negyedik szereplőjeként Illés Lajos is mutatkozik köztünk élénk érdeklődésű feleségével. Jósfay szerint a "magas" vendégek igen el vannak ragadtatva. A közönség érdeklődése is végig ernyedetlen marad, ennek eredményét mérhetjük Ie az ötperces, szűnni nem akaró tapson. Egyszercsak Kazimir engem is magával ragad, besuvaszt a színészek, Esztergályos és Drahota közé. - Van még benne! - (mármint a tapsban tartalék), s vezényel bennünket vissza a tapsolók közé.

Önérzetem ennyit megérdemelt, hogy: lássák, kinek a szövegét hallották. Most meg Fekete Sándor erősködik, rég nem hallott színpadról ilyen szép költői dikciót. Miért nem írok drámát.

Kazimir még marasztal, legyek együtt kicsit mámorban úszó gyerekeivel. Most váltok szót olyan szereplőkkel is, mint Kánya Kata, Kollár Béla. Most ismerkedem össze Töreky "Güzüvel", akiról Kormos Pista, 1953 tavaszán, Szigligetról visszatérve oly mámoros szerelmi románcot szövögető odaadással beszélt. Azt hittük, utóbb is feleségül kéri. Most aztán itt van a férje: Szirtes Ádám. (A feleség -, kár hogy szegény Pistának már nem mondhatom el - valóban kedves nő.)

Kazimir az ifjak körében. Tollas pezsgősüveget robbantanak. A egyik ifjú naivan kérdi, hogy jutottak eszembe olyanok, mint "cickóró", "csuka maskenoza", "lappantyú"? Lengyel Erzsi figyelmezteti férjét, Petrik Jóskát, tanára voltam. Kazimir nagyon hálás, hazaküldet autón.

A család Buozzi-Bulláékat kísérte haza a színházból. János szalad elém a kapuba, stílusosan, piros indián szerelésben. Bulla Éva a szokásos grandezzával kiosztotta ajándékait, s nincs oly erő, mely őt ilyenkor űberelhetné vagy visszatarthatná.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Juhász Mónika [2012.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1978. július 21. péntek

Budapest-Fonyód

Beviszem Domokos Matyihoz tanulmánykötetem kéziratának két példányát. Több mint a felét nem olvasta. Invitál, ebédeljünk együtt, de ehhez a Domokos gyerekeknek is elő kell kerülniük. Csakhogy közben beállít Vas Pista. Azt mondja, írt nekem levelet Bartók-könyvemről. [Nem jött meg, később se. F.A. 1994.] Még kérdezett is benne, honnét való a Jean Jouve idézet. Pikáns helyzet, hogy leadott kéziratomban ott van egy róla szóló írás, amiről nem tud, s közben netán turpisságon érem a címzettet, imitt-amott szenilitáson is, de aztán a kontroll-jelentéssel bajlódása bosszúságát, ideges hangját lecsavarva egyik percről a másikra elbűvölően kedvessé válik. Gálánsan és mély meggyőződéssel dicsérni kezdi Ács Marát, aki szép és tehetséges egyszerre, majd egy - gondolatban már bizonyára megírt - levél lendületével Bartókról írt vallomásaimat méltatja ismét, a fölismerés üde hangján: - Milyen jól írsz, de a zenei élmény megidézésénél is izgalmasabb, ahogy egy-egy embert, helyzetet elkapsz. - Meg kéne írnod az Eötvös-kollégiumot, mert a korszak igazi jellemzője nem az, hogy vér folyt, hanem a szorongás, a nyomasztó légkör, amit ábrázolsz... Szabolcsi Bencével viszont nagyon elnézően bánsz... (Bónisnak nem ez a véleménye.) Mert nem lehet elfelejteni Az ifjú gárda operát író Mejtusz és Szabó Ferenc dicsőítését.

Végül is eljutunk a Lucullus étterembe, ahol Matyi nagyvonalúan vendégüknek tekint. Itt messzebb ül tőlem, inkább Mara hangját hallom. Kesergéseit, a Mozgó Világ-ban olvasott ifjú kritikusok nyilatkozatai miatt. Hiába írt ő sikeres regényt - a Kortárs közli teljes terjedelemben - ha ilyen szellemi klímába kerül. Leginkább Kulcsár Szabó Ernő hivatalos, akadémikus hangja keseríti: - Ennyit ért neki, hogy a te közeledben van?! Ezt a számonkérést nem először hallom, K. Sz. E.ugyanis nem írta le nevemet kedvencei közt. De hát volt idő, nem is olyan régen, amikor Matyi is kifelejtett az Új magyar líra megkísértői közül. Az ilyen névsorokat, saját káromon tanultam, nem szabad nagyon komolyan venni.

A tojásos erőleves, meg a sólet után az EMKE aluljáróban válunk el, ahol Labdarúgás újságot vásárol fiainak. Marát Csűrös szavaira emlékezve figyelmeztetem Kortárs-beli megjelenése irigységet fog kelteni. (Mivel a kéziratot jó alaposan olvastam, jegyzeteltem, sokáig terveztem, hogy stiláris javításokat javasolok a szerzőnek. Visszakoztam végül, mert még ilyen formában sem szeretem a megszégyenítést.)

A megbeszélt időben pontosan érkezik László Ferenc. Ingujjasan, válltáskájával inkább nyugat-európai típusnak gondolnám. -Tegeződjünk! - szólítom -, hiszen nyolc évvel vagyok öregebb. - Nem látszik - mondja. Megnyugtat, hogy Bartók ügyekben nincs stop Romániában. Bukarest- Budapest közt e tekintetben jobb a viszony, mint Budapest- New York közt. Igy kaphatta meg ő a Cantata profana olyan kéziratos változatát, melyből kiderül, hogy a szerző eredetileg román szövegre írta művét. Kiderül továbbá, hogy a románok nem kérnek a szöveg eredetmondájából, nekik csak a Manoli mester meg a Miorita fontos. Kallósra, Jagamasra, Nagy István kórus- vezetőre egyaránt szigorú ítéletet mond. Nem becsülték meg magukat posztjukon. Egyik nem végezte el iskoláit, dilettáns maradt, másik a folklórintézet élén viselte magát gyatrán (válóperekbe bonyolódva), a harmadik a Psalmus Hungaricust akarta 1956 őszén bemutatni. Új nekem, ahogy ez a fiú a romániaiságról beszél, ahogy nem csak a román neveket, de Tango Egistóét is olaszosan ejti. Fölvilágosít róla, hogy Bartók támogatói, Birlea a legnagyobb román nacionalisták voltak. Brediceanu, aki Petranuval is megtámadtatta, csak szűklátókörűbben volt soviniszta. Brediceanu apja már a lugosi színház építésekor azzal biztatta a majszterokat: jól építsenek, mert ezt a magyarok már nekik építik. Bankár volt, az Albena Bankház tulajdonosa, melynek nagy szerepe volt Erdély románosításában. Tény viszont az is, hogy Bartók a román zeneszerzők Szövetségének aktív tagja volt, részt vett az ülésein. Németh László a Magyarok Romániában című írásában jól látta meg, hogy Bartók az egyetlen, akin keresztül a két nép közlekedhet egymással. ("Bartók Szép hídja legfőbb erdélyi pillérének..." - ezt írom be Bartók könyvembe ajánlásként L. F.-nek.) Roppant érdekes, amit Bartók máramarosi peréról mond: hogy várt B. kint a zeneszerzők szövetségének ajtaja előtt, míg bent Enescu a vádlót hallgatta ki. Végül behívták a kis cvikkeres embert. Elég volt Enescunak rátekintenie: - "Hát nézz a szemébe! Ez az ember nem képes arra, amivel vádolják.... Menjetek a picsába!" - mondta, és este együtt vacsorázott Bartókkal. Aki viszont koronatanúja volt mindennek az esemény sornak, a tárgyalásnak, máig se meri leírni emlékeit.

Tudom, hogy L. F. apja a Farkas utcai református templom papja, a Magyar Párt meghurcolt képviselője volt. Fia bukaresti állása veszélyben van, mert a dráguló vasút miatt egész fizetését utazásra kéne költenie. A Ceausescu 1968 utáni kapunyitását csodálatosnak mondja. Akkor alakult A Hét és a Bartók körüli nagy felfutás is akkor kezdődött. - De azóta?... Mindazonáltal tündérinek nevezi a román népet; sok barátja van köztük, s tökéletesnek mondja saját román nyelvtudását.

Úgy búcsúzom vendégemtől, mint jelentékeny embertől. Ő három könyvemet is viszi, s kölcsönben Ottó Ferenc Cantata profana elemzését.

A vonaton, Fonyódra utaztomban Andorka Rudival akadok össze. Jó fiú, de fogalma se volt róla, miket csinálok. Azt se vette észre, közös munkahelyükön, a KSH-ban, hogyan kínlódott Lakatos András a szomszéd szobában. Távoztán épp úgy sajnálkozik, mint előzőleg, a Szépirodalmi Kiadóban Pintér Jóska.

Esik az eső, senki se vár az állomáson. Lászlóffyék az enyéimet szórakoztatják éppen a kék szobában. A pálinkájával kínálkozó Bálint jóízűen meséli, hogy szerzett e nemes italból fia esküvőjére kétszer harminc litert a száz vendégnek. Az ajánlott beszerzőhelyen eleinte szóba se álltak vele és társával. - Jó, hát akkor megmondjuk Lajcsinak, hogy nem kaptunk... - Maguk ismerik a Lajcsit? Rábólintottak, noha nem azt a Lajcsit ismerték, Szinérváralja pálinkafőzdéinek főparancsnokát, csak egy állami gazdaság véletlenül azonos keresztnevű vezetőjét. A történetet mindenesetre a nagybányai Tersánszky is tollára vehette volna.

Sárika Borhidi Enikő és édesanyja, Lívia, az Apáczai kiváló tanárnője itt töltött két napjáról számol be. A kérdésre, mi a véleménye a gyerekekről, pozitívan nyilatkozott. A kétlányos Hernádi is arra intett, nem szólhatunk bele gyerekeink érzelmeibe. S netán Dávid is következetes marad korai választásában, akár az apja.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Bálint Éva [2010.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.