1979_02. [4]

Fodor András naplója - 1979. február 7.

Szívesen megyek Csoórihoz, fejemben fogalmazva neki az ajánlást, melyben rím is van ("váltig remélve, akármi ármány gond alatt, akármi kés pengéje érje, gerincünk ép marad..."). Zelei Miklós van nála. Ez a tagbaszakadt srác sem tudja, hogy kötete elfogadtatásához én adtam az áment, meg a visszautasított cím helyett (Heródes-idő) én inspiráltam az Alapítólevelet.

Sanyi feltűnő nehézkesen mozog. Elhízott kicsit. Konyakkal kínál, mutatja Domokos Pál Péter könyvét, majd az én Bartókomról kezd beszélni nagy elismeréssel, hogy lám, kortörténetet, politikai helyzetjelentést is adtam benne. Kár, hogy nem kerekítettem még egy nagy esszét Bartókról, mint a kelet-európai folklór nagy géniuszáról, aki ezt a világdivatot teremtette. Erről más a véleményem, de nem akarok vitatkozni róla. Amikor elmondom a Németh László remekírókötetével történteket, Sanyi egészen elképed: - Ezt ne felejtsük el, Bandi! Bizonyos tervezett átcsoportosításokról tájékoztat. Juhászt legszívesebben az Írószövetség élére száműzné, Dobozy utódául, Domokos lehetne a Szépirodalmi Kiadó igazgatója, a Kortárs Főszerkesztője Kenyeres, az Új Írás Ilia. Szép vágyálmok.

Mutatja a levelet, amit a Charta aláírása után küldött Pozsgaynak. Akkor kellett volna együtt menniük a zámolyi könyvtáravatásra. Szerinte demonstrációjuk készítette elő a Vatikán, Bécs, Párizs hozzánk édesedését, s hogy fogadták Nyugaton Kádárt.

Magánéletről alig kerül szó. Meglep, hogy csengetés nélkül állít be egy házaspár. Jön Pálfy Pisti is, egyenest Erdélyből, ahol Ablonczyval, Nagy Gazsival járt. Utóbbi agyondicsért neki engem korrektségemért. Újságolja, hogy Kányádi, egy otthoni tévéműsorban a Halottak napja Bécsben versének kihagyott részleteit is el tudta mondani.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Németh Csilla Noémi [2011.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1979. február 17. szombat

Nyitva van a televízió, amikor a nap fő híreként bejelentik: Kína az északi határ teljes hosszában megtámadta Vietnamot. Számítani lehetett rá, mégis, megdöbbent a hírben rejlő veszedelem: ebből még a III. világháború is kirobbanhat, hisz a Kínától ugyancsak sértett Szovjetuniónak illenék testvéri segítséget nyújtania.

Féltíz-tíz felé gyűlik össze a fél évszázados fennállásom okán egy behívott nagyobb kompánia. Vörösné betegség miatt hiányzik, de Vekerdiné, a különleges alkalomra való tekintettel, megjelent. A vietnami krízis mellett ez a nap legnagyobb eseménye. Így például ő és Hernádi is találkozhat végre. Celebrálom is a pillanatot. Tízkor a férfinépség a rádióhoz húzódik, hallgatják a hivatalosan is drámai híreket. Hernádi a Várszínházból jövet semmit se tudott mind erről. Hiába hívja Jancsót, neki sincsenek bővebb értesülései. Az én jóra váró évfordulós reményeimet alaposan megtépdesi ez a baljóslatú fordulat.

A vacsorához vonuláshoz két üveget összekondítva adom meg a jelet. Létszámunk maximális, nem könnyű keveredni. Czigányékat pártolom föl, mert ők még ebből az ismerősebb körből is kilógnak egy kicsit. Adódik olyan "különórám", amikor Lakatos Kálmán, mint tanú idézésével bemutatom, hogyan is lettem a kaposi MÁV Intézetben versíróvá, mutatom H. Kovács piros ceruzás bejegyzéseit, dolgozatfüzetekbe írt első igazi verseim margóján. Szobámbeli magánszereplés közben Dávid az ördögi színes kocka rejtelmeibe avatja be Koffánt. Sárosiné Joli Dórával, Sárikával ül együtt, szemben velük a Napóleon konyakkal érkezett Beney Zsuzsa. Mellette Domokos Matyi, Lator. Szélről Benyhe és neje, oldalt külön Hernádi, ki Dávid kisszobájába jár ki édes Szamorodnit szopogatni.

Diskay Lenke mindig szívesen fogadja az italt, de borral már nem győzöm a körbe-körbe kínálkozást. Könyveimet, mindet kézbe adtam. Varga Pista gyönyörű rajzzal ajándékozott meg: emberek, fák, házak, madár és víz és domb, jobbra megdöntve, karcos szélfúvásban. Koffán is csodálkozik, hogy lehet ilyen nyugodt vonalakkal drámát teremteni a papíron? S milyen szép még az aláírás is. Sárika mondja később, hogy a rajz nagyon rokon az én költészetem természetével, de legalábbis szellemével.

Mara nincs eléggé központban, s láthatóan nem tudja még, Alexa a Mozgó Világ-ban milyen rondán lerángatta kötetét, elővezetését a Kortárs görögtüzes trükkjének nyilvánítva. Vekerdinét gyakran kell ivásra bátorítanom. (Dóra és Beney Zsuzsa kínálására is külön gondot kell fordítanom.) Fülöp Géza viszont könnyen illeszkedik.

Néhány pár elmenetele után kerül szó a mindig hangulatteremtő régi szép időkről. Előveszem a húsz év előtti születésnap leírását, s a kollektív, költőbrigád alkotta verses köszöntőt, mely a Gumiarabikum dallamára készült. Persze, nekem kell előadnom, Gyula szinte minden poén után hahotázik. Hát nem mondom, vastag benne a humor, a kollégiumi kabarékra emlékeztető. Még a Kormos-formázta legszolidabb szakasz is így szól: "Bár idegen pina / edzi, mondják, a monyt, / szűzen koslattam át / a ködös Albionyt".

Mi volt még mulatságos? Az például, amikor János éjféltájban még úgy futkosott körben a szobában, hogy anyjával lehetőleg ne találkozzon, ahogy Pór Jutka nem bánta volna, ha Trabantukba ülve elmentünk volna még valahová murizni, ahogy Matyi jegyezte meg Juhász és az Új Írás viszonyáról: azzal vette meg a szerkesztőséget, hogy lényegében ingyenélőként működhetnek mellette, minden bajt, botrányt rákenhetnek.

Nagyon sokáig tart az elrakodás. A háborús intonáció után eleve más lett az est, mint amilyennek képzeltük, de nem vált sikertelenné mégsem. Az a tény, hogy háromnegyed 2-kor elvonultak, inkább a korosodás jele.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Pál Vanda [2011.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1979. február 19. hétfő

Győr

Czigány Gyurka nem engedi, hogy térítsem a benzinköltségét. A Rába Művelődési Házba visz bennünket, ahol ő már múlt héten látta a hatalmas plakátot: "E A. ötvenéves". Az idézőjelbe fogáson kívül az is derűre fakaszt, hogy oda van írva melléje kézzel: "El lehet ezt hinni?"

Z. Szabó a másik Rába, a szálló előtt vár bennünket, irányít ide- oda a vendéglátó személyekhez. Gyurka meg kicsit később városnézőbe visz. Sokszor voltam itt, de sose néztem meg a Püspökvárat, a Szent László-hermát, a Magyar Ispitát. Jó, hogy mindezt most Sárikával együtt szemlélhetem. Gyurka előtt minden ajtó megnyílik, a zárt múzeumé, ahol a volt bencés refektórium látható, a Csinos patikáé, s bejutunk rejtélyes ajtókon, folyosókon át a Színházba is. Sárika találóan jegyzi meg, hogy Gyurka szerény és céltudatos iránykeresése, de még kabátjának esése is emlékeztet a mi Colinunkra. Kipróbálom a híresen rossz akusztikájú, de szép előterű színház zsöllyéit. Zenészeket, táncosokat látunk a folyosón, a színpadon a Ránki-Weöres-féle Holdbéli csónakos díszletét illesztgetik össze.

Hat óra tíz perckor vonulunk be a Rába Művelődési Ház körsugaras elrendezésű termébe. Az ismerős arcok mellett az üres székeket is észreveszem, a hangulat mégis első perctől fogva meghitt. Módosné talán élete legközvetlenebb hangú beszédét, köszöntőjét mondja, méltatva erősen szerénységemet, gondolataim és érzéseim igazát, munkámat, melyért a város hálás. Meg is ajándékoznak nyomban nagy csokor virággal ( Horváth Ildikó adja át) s egy részemre tervezett cserép padlóvázával, mely olyan, mint egy vidám sakkfigura - alig győzöm tartani. De mindjárt le is tehetjük, mert kezdődik a műsor. Laci szavalógárdája - tizennyolcan - kiállnak elém sorra a dobogóra s fölmondják a jól megtanult leckét, szinte vallomásos átéléssel. A két Bartók-zenebetéttel megszakított versfüzér így következik: Rét, Hazafelé, Bűvölt bűvölő, Temetés, Szülöttem föld, A barátság bére, Derekad, Nyakad oszlopa, Mindvégig, A vízrenéző, Az ember, Gazdátlan ház, Érkezés, Pannónia, Kezdeni újra, Közös kenyér, Az idő foglya, Száműzetés, Kőnyomat. (Ezt az utolsót P. Nagy Gabi mondja nagyszerűen.)

A versek egyre jobban és jobban szólnak. A kis gimnazista lány megbirkózik az Egryvel, Hegedűs Péter a Bartókkal. Ezek után állunk ki Lacival beszélgetni. A kötetem fülszövegén szereplő 25 műből indulunk ki. A látszatból, miszerint akadálytalan pályám volt, pedig hát tele zökkenővel, kínnal. Az volt a szerencsém, hogy nem volt szerencsém. Egyet-mást elmondok a kollégiumi időkről, kényszerű hallgatásomról és újra megszólalásomról, a Csillag-ba való belépésről, amikor mindjárt az első napon véletlenül rábukkanva irattárba tett A vízrenéző című versem kísérő céduláján U. T. följegyző neve alatt ezt olvashattam: "Egy reakciós Hortobágy-poétája". Elmondom a Bodri Ferenc-féle sértést is, amikor Simon Pista húsz éve meghallgatott itteni estje után, a fehér asztal mellett, szinte megbökve oldalamat megjegyezte: - "Andris, neked mikor lesz ilyen ested?"

Szépeket mond Laci az én örökké munkálkodásomról, mert hiszen a barátság is munka. Idézi esetemet, amikor a győri állomáson épphogy fel tudtam ugrani a meglódult vonatra. Levelemben írtam: "A kalauz nagyon összeszidott, de volt értelme a kockázatnak, mert a vonaton lefordítottam egy fontos Larkin -verset."

Jelenésünk után következik a versek második csoportja, köztük az Érkezés, Az idő foglya, a Száműzetés, végül a dermesztően tökéletes Kőnyomat. Itt figyelhetem meg, amit Z. Szabó helyes instrukciójára a szavalók a szünettartással mívelnek, módot adva a gondolati közelítésre, a szavak súlyának érzékeltetésére. "... valaha otthonosabb volt a föld... vagy mégse?..."

Derék társaság a versmondók, még a Hungária étteremben is összekerülök velük. Később beülök a fiatal költők, Borbélyék, Pátkaiék közé. Tele vannak panasszal, hogy a szétrobbant Kassák- kollégium óta nem veszik be őket a Műhely folyóiratba sem. Atyáskodásom most igazán nem formális, mint ahogy az ifjak szeretete is valódi. Kormos halála óta nagyobb szükségük van rám. Az is tetszik, hogy a feleségek mind szép és kedves teremtések.

Czigány kedvéért kelek föl Borbély mellől. Ő, amikor elválunk Z. Szabóéktól, találóan mondja: ha más nem történt volna, csak a szavalatok, az is teljes elégtétel a költőnek, ha így lehet fogni és reprodukálni írásait.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Strbka Eszter [2008.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1979. február 27. kedd

Egyedül vagyok még Pesten, a család Fonyódon Maradt. Gergely Ági szép levelében arra biztat, "minden egyebet" soroljak e két sorom alá: "A romlottság csodája is / természettől való..."

Múzeum utcai munkatársaimat, ha már a munkától mára fölmen­tettek, meghívtam egyetemlegesen a Vörös postakocsiba. Jönnek szívesen, végül már huszonöten üljük körül a hosszú asztalt. Itt van Varga Pista is, Kulcsár Szabó magvetőbeli új munkahelyéről jön át. Bereczky a szokottnál is szarkasztikusabb paródiát szerkesztett Panoráma című versemből. Már-már kínos mozzanatok vannak ben­ne, de a záradéka nagyon is szeretetteljes: "Éljen és viruljon a Bába unokája / a magyar irodalomnak, / KMK-nak, Uj Könyveknek, / Ked­ves Mindnyájunknak / Szeme Szíve Szája." Varga Pista azért is jelen van, mert a társaság rajzot rendelt tőle számomra. (Nem tudhatták, hogy már kaptam egyet.) A kolléganők csinosan kiöltöztek, s nem fukarkodnak bizalmuk melegével. A fiúkkal viszont az étteremből továbbcsavargunk még a Kálvin tér környéki kultikus helyekre. Vajda Kornél, Benedek Béni, Kulcsár Szabó végig velem marad.

Itthon még a családtól is kapok két szál tulipánt, s egy, a halak jegyét hordozó görög poháralátétet. Jelképnek is tekinthetem: él­jek, virágozzak, de a poharamra vigyázzak.

Egy rossz hír: Bulla Karcsi édesapja meghalt. A fiú babonásan úgy hiszi, vasárnap délután 3/4 3-kor azért eredt el az orra vére, mert akkor történt...

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Kántor Zsófi [2018.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.