Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Reggel azt hiszem, minden rendben, de aztán ismét csak felugat belőlem "a halál kutyája". Egész nap göbörcös torokkal járok, s rossz rágondolnom a ma esti, a Zenei Világnapot televízióban is köszöntő nyilvános szereplésemre.
Domokos Matyi Kormosról ír valamit: játékosságáról, melynek mindig tragikus a tétje. Említi, hogy Illyésnél járt, s ő hozta szóba, hogy nemzedékünk két legjobbját Csoóriban és bennem látja. Amit csinálok, ellenefeszül a devalválódásnak.
Délután az idegesség is rossz fizikai állapotban tart. Egy tévés kocsi visz föl a Nemzeti Galériába. Az ottani rendetlenség, virtuális közönség, a rendező Apró Attila kekk modora tovább rontja kedélyemet. Még jó, hogy Czigány Gyurka menedzsel, s Pitti Katalin még csókot is adna, ha nem volna már mázolva. Engem is kiföstenek.
Nagyon kell ügyelnem, hogy minden szót kimondhassak a sötét zsák előtt, mellyel szembenézek. Legalább öt percig enyém a mikrofon. A hatásról fogalmam sincs. Köhentettem, nyaltam a szám szélét, vesződtem a mappába tett papírjaimmal? Figyeltek rám egyáltalán? Értették, amit mondtam?
A Gulyás György vezényelte kórus csodálatos tisztán fújja a Bujdosói és a Jézus és a kufárokat...
Távozandóban Czigány és Erkel Tibor (ő már minisztériumi osztályvezető is) csupa jót mondanak köszöntőmről, kérik a szövegét. Itthon János fiam mond nagykomoly véleményt: homályos volt a beszédem. Alighanem neki van igaza.
Munkahelyemen néhányan, főként nők, szépeket mondanak tegnapi szövegemről. (Szerény megjelenés, vibrálón egyéni előadásmód) Benkő Zsuzsa még büszke is rám egy kicsit. Este a hangversenyen Maros Rudi tér vissza a témára. Szerinte "szépen domborítottam". Költőnek kell adni az ilyen szerepet.
A zeneakadémiai sor szélén ülve szörnyen unom a Casella együttest. Rossz talján művek rossz előadásban. Álmossággal küszködve kávét iszom a szünetben. Elfog Várnai Péter, s megajándékoz Ligeti Györgyről írt könyvével. Be is akar mutatni neki, akit valójában ismerek. 1956-ban pár szót válthattunk is Colin Mason zeneművésszövetségbeli előadása után. Felesége meg valószínűleg bölcsésztársam volt. A lógó hajú, bölcs öreg zsidóra formázó Mester homlokához kap. Igen, ő is emlékszik, Colin, Seiber... az Új Hang! Megvan még? A nej is játssza az ismerőst. Mindenesetre velük könnyebb kontaktust találnom, mint Nonóval, akit L. Gy. nem szeret, s akinek új műveiből már Székely Bundinak is elege van. Miért politizál annyira?
A hangverseny második fele sem érdekel, belemerülök Várnai interjúkötetébe. Ligeti egzaktul beszél, világosan, pontosan határozza meg saját helyzetét.
Havas Judit hoz át a Szabó Ervin könyvtárból egy Tóth Erzsébet-kötetet, s mentegeti a furcsa, tartózkodó költőnőt. Szeretné, ha ő kapná a Radnóti-díjat. Így lesz, amennyiben rám hallgatnak, már korábban így döntöttem. Z. Szabóval is beszéltem már róla.
Ő éppen akkor baktat át a túloldalról, amikor a Szövetség elé érek. Viszem mindenüvé magammal. Tanúja, mennyi a dolgom, s hogy mindenre (meghívóküldéstől a műsorrendekig) úgy oda kell figyelnem, mint neki Győrben. Garamvölgyiné szobájában még kávét is kapunk, noha borzasztó nagy manapság a takarékoskodás. Koczkás taktikai mérlegelés közben, a korábbi döntéseinket szemlélve nem átallja azt mondani, hogy Bertók díjazása megalkuvás volt. (No, restellni fogja ő még ezt a kijelentést pár év múlva.) Próbált megegyezni Juhász Ferivel, ki legyen a fődíjas, Szécsit jóváhagyandó. - Ezen gondolkodni kell - mondta Ferenc -, majd visszahívlak. Azóta is hívja...
Lacit magammal csalom Domokos szobájába. Örömest jön, mert ez ideig nem ismerték egymást személyesen.
Tegnap Kováts néni temetésén voltunk, ma Laci sógorom édesanyjáén. Este Jánossal megyek Matuz hangversenyére. Néhány szépen hangzó művet hallhatunk a Sáry testvérektől, Kalmár Lászlótól és Balassától. Fantasztikus dolgokat tud a szólista. Piccolón valami távoli madárszóutánzatot is produkál. János az ütőskíséretet külön méltányolja.
A szünetben Moldován Domokos szegődik hozzám, s két szó között otthagy Kurtágot látva. Eősze mondja, hétfőn, Kurtág Játékai után kérdezni is lehetett. Egy ifjú, a születése évében íródott Sztálin-dalt kérte Kurtágtól, játszaná el. Próbálta, belesült; odafordult Ligetihez: Te talán tudod...
A Korunk zenéje sorozat mai estjén Stockhausen Zyklusa és Xenakis Psapphája egyaránt tetszik. Az est hőse Sylvio Gualda ütőhangszereivel. Most aztán telt ház van: egyre többen és többen leszünk. Szép és látványos is Marius Constant 14 stációjában a különféle ütőscsoportok egymásutánja. Gualda hatalmas erővel és ügyességgel veri a kb. 100 hangszert. A jó szimatú Zachár Zsófiék is itt vannak Maurer Dóra társaságában.
A szünetben Hankiss Elemér áll meg mellettünk. A régi módon, egyfolytában faggat, de kevésbé hadarósan. Jancsóék csődjéről finom objektivitással beszél. Losonczy Ágiról szám íze szerinti elismeréssel. Igen, Nagy András felesége. N. A. a dicstelen kollégiumi szereplés után kiváló közgazdász lett, normális ember. Így Elemér. Bevallja, hogy az Irodalomtudományi Intézetből mindinkább a taccsra kerül.
Vajda Kornél hangját már beléptemkor hallom. Katonaságtól szabadulása örömére fölajánlom a fiókomban rejlő Skander béget. Rémes dolgokat pletykál el a fiú a bajai "éles" ezrednél szerzett tapasztalatairól. Miként fogjuk megtámadni az álsemleges Ausztriát, haladva tovább a Pó-síkság felé, miként kell az atomcsapáson is átvágni lángszórókkal, az emlékműveket persze kímélve. Az osztrákok bizonyos víztárolókat ránk zúdíthatnának, ezért mi máris pénzeljük az őröket, hogy ne siessenek majd ezzel a művelettel. Megtudom, hadtestenként hány atomtöltet dukál, milyen föld alatti tanktárolói vannak a szovjeteknek stb. Még e félkomoly beszámoló hallatán is elmegy az ember kedve mindentől. Számít-e ilyen hírháttér előtt, hogy Illyés a mai "Új Tükör"-cikkében Illés Endrét és Csoórit magasztalja?
Visszás érzésekkel készülök a halála évfordulójára, holnapra tett Kormos-zarándoklatra, főként a fiatalok mítoszkergető áhítata miatt. Milyen jó volna, ha tudnám szeretni Pistát akárcsak úgy, ahogy a Ház Normandiábanról készült verselemzésem idején. Hét éve készült, most elővettem, próbálom hozzáigazítani magam. Lator meg Matyi kínjairól tudósít, amiért Marának nem tetszett, amit ő írt most újólag Pistáról. Nyilván azért berzenkedik Mara, mert inkább csak az utóbbi idők képlékeny figuráját látta. Nem lehet benne annyi tolerancia, mint bennem a harmincéves közös múltra gondolva.
Az Írószövetség babérkoszorúja, melyet tegnap a lakásomra küldtek, belefér a svéd tarisznyámba. Így érkezem pontosan fél 8-ra taxival a Bajza utcába. Végül is nagy buszt adtak, pedig nem vagyunk húsznál többen. Aki nincs jelen: Tóth Erzsébet, akire várni kell majd fél órát, furcsamód, Domokos Matyi. Aki külön elbánást kér magának, ezért Győrig mellette kell ülnöm: Petróczi Éva. Vészi, Pomogáts elöl, Orbán, Vajda Miklós, Tornai középtájon, Koczkás, Hárs Ernő, Lator, Domokos hátul ül. Közbül az ifjak. Olvasom az "És"-ben Kálnoky fulmináns cikkét a Hét évszázadban méltatlanul kezelt nemzedékéről. Tőle például egyetlen új verset se vettek be, holott az utóbbi években rengeteget írt.
Csöpögős, borongós, hűvös az idő. Tízkor már Győrben vagyunk, de sokáig kell kerengeni, amíg a busz le tud állni. A volt színházépület (most Művelődési Központ) előtt Z. Szabó és Borbély János vár bennünket. Kellemes a fogadtatás, a képekkel díszes klub termet megtöltik az érdeklődők (lehetnek ötvenen). A sorrendben megállapodtunk: Lator, Fodor, Domokos. Mindhármunk spriccelt sötét öltönyben, rendes nyakkendővel. Lászlót inspiráltam, szóljon szabadon a harmincéves barátság nevében. Emelje ki bátran összetartozásunk jelentőségét. A Ház Normandiábannal úgy érzem, kötni tudom a hallgatóság figyelmét. Az emberi intimitásoktól a szakszöveg is lelkessé válik. Matyi összegzése ugyancsak él. A három élőbeszéd így alkalmas volt a szellemi felhangolása. Móser, Czigány és László társaságában ebédelek. Z. Szabó kiosztja a maga szerkesztette Radnóti koszorúi című gyűjteményt, a róla írt versekből. Ez most szép kiadvány lett. Rab Zsuzsa is odajön asztalunkhoz, újságolja, hogy hamarosan férjhez megy a Kaposvárról általam is jól ismert (színész volt ott, különben muzeológus) Rassy Tiborhoz.
Koczkásnak jut eszébe, hogy nem gondoskodtunk a sofőr ebédjéről. Ásványrárón pótoljuk. Mivel azokra a helyekre megyünk, melyek Kormos életrajzában és verseiben előfordulnak, itt fogadnak bennünket először. A tanácselnök beismeri, hogy Kormos költészetében tájékozatlan, de a falu történetét saját szavakkal jól összegezi. Héderváron a kastélyt láthatjuk, ahol Pista anyja szobalánykodott, s az egyik legenda szerint megesett a gróftól. Iskola van a különös zárt épületben, s a vadászteremből, ahol a karácsonyi ajándékot osztogatták (idézik Pista vonatkozó versét!), tornaterem lett. Mecséren, ahol verse szerint a "lehetetlen szép" fekete násznépet látta, az egész iskolát sorba állították, de egyetlen cigánygyerek sincs köztük. A tanítónő könnyekig meghatva olvassa fel az Október t: "október ez, az év októbere, / valamint életem októbere; / nem fájna, ha egy nagy csontkalapács / a halántékomra csördítene..." Mégiscsak megborzongató, hogy ez az előérzet két évvel ezelőtt ezen az októberi napon beteljesedett. Kétségtelen az is, hogy Yorick mély nyomokat hagyott mindegyik vállalt szülőfalujában. Péter Márta és Annuska is meg vannak illetődve. Lébény remek szép Árpád-házi temploma előtt az én Pannóniám vonatkozó részét olvassa föl egy kislány, másik a templom történetét mondja fel. Bent Matyi is Fülepet idézi, kintről Orbán figyelmeztet a hármas rend szépségére. Hátulról Csukás ismeri be: szebb, mint a jáki templom. Szentmiklóson szinte az egész falu négyszögében folyik az emléktábla-avatás. A beszédet Z. Szabó már erős alkonyaiban olvassa, végül csaknem elsírja magát. A helyi énekkar Liszt-kórust énekel, koszorúzás közben is. A művelődési házban a falu másik híres szülötte, Nikisch Artúr domborművét avatják (mind a kettőt Szabó Iván csinálta). Az igazi meglepetés a Borbély, Pátkai kezdeményezte kiállítás. Sorra visszaköszönnek itt a tőlem kapott képek, levélrészletek, vers kéziratok. Hosszú műsor következik: fúvószene, kórus, László szónoklata, Z. Szabó szavaló tanítványai, maguk választotta Kormos-versekkel. Közben a Rádió Társalgónak nyilatkoztunk sorban, Csukással kiegészülve. Szépen kikerekedett a mondókánk. Látom a versbéli Mézes Annust, teljesen ősz, fejkendős nagymamaként. Vajon hogy magyarázná a "cicerélésre szólított" - kitételt?
Jó hangulatú a vacsora. Lacival, Mártával, Annával kerülök egy asztalhoz. A temetésről készült fényképcsomót mutogatja az igen szimpatikus, vidám(!) Sárosi Lajos igazgató tanító, az itt zajlott ünnepség lelke. A pohárköszöntők után Kántor Péter súgja fülembe, jó volna, ha én is szólnék. Matyi szavaiból indulok ki. Reméljük, Pista most abban az időtartományban, ahová megszökött tőlünk, szikrázva dörzsöli tenyerét, de az elégedettség örömétől. S azzal fejezem be: "Nem csak magára" - sokakra számíthat.
Ahogy jövet Kerék Imrével, most a szavalókkal, főként Hegedűs Péterrel és Popperékkal társalgok. Popperné olyan figyelmes, hogy még Dávid sorsáról is kikérdez. Hazafelé Kántorral esik legjobban az eszmecsere. Komáromban bort hoznak, mitől az idősebbek elpillednek. Szakolczay Budafok után leszáll, rám hagyva Petrőczi Éva gardírozását. Mivel a doktori avatásra vett cipő feltörte lábát, kénytelen vagyok taxin hazaszállítani.
Tekintve, hogy az Európa csak 1984-re vállalná új műfordításkötetem kiadását, Kardos György újfent felajánlja a jövő évi megjelentetést. Ezer sort még bele is vehetnék új fordításaimból. Egyébként jelzi, hogy szabadságáról tért meg a tervezettnél előbb, mert unta a pártüdülő luxusát. Bevallja, hogy nem tetszik neki Hernádi Lélekvándorlás drámája, de fél ezt a szerzőnek nyíltan megmondani, mert tíz évig ismét nem áll szóba vele. - Kérlek, én úgy is csak a jót hallom meg... - Hát mért vagy te ilyen világcár? - méltatlankodott Kardos.
Harmatiék nyomatékosan hívtak a Deák téri templom mai hangversenyére. A Jézus és a kufárokat hallom, majd Szokolay műveit (Pünkösdi ének, Esti ének). Most bezzeg nincs dugig a templom. Megvárom Polgár Rózsát. Érdeklődik a Kormos-féle zarándoklatról, s taglalni kezdi Szokolay nehéz napjait. A delikvens maga folytatja: feleségének kockázatos műtétje volt, majdnem belehalt. Ő meg kis híján összeütközött egy tilosba menő autóval. Tévedésből följelentették, becipelték a rendőrségre. Kimentője, Tóth Dezső szerint ő jelenthetné fel vádlóját becsületsértésért. Búcsúzáskor megölel Sándor, s szokatlan melegséggel mondja, jó volna egyszer beszélgetni.
Amikor délután visszamegyek munkahelyemre, Benkő Zsuzsánál Radnótit, Könczölt találom részegen. Az utóbbi egy százast kér tőle éppen - hiába -, hogy tovább ihassanak. Könczöl valami idétlenséget mond Csűrös monográfiájáról: Miért sorol be engem Juhász mellé? Jellemző, hogy a siklósi találkozón is úgy be volt kávézva, hogy arra se emlékszik, találkozott-e Miklóssal egyáltalán.
Enikő tájékoztat Dávid leveléről. Olyan géppisztolyt kapott, melyen egy kis lyuk mutatkozott. Örült, hogy ez lesz a fegyver különös ismertetőjele, de aztán kegyetlenül lerámolták, hogy ő rongálta meg a fegyvert, majd megfizettetik vele. Nem győzöm nyugtatni az aggódó anyát, ebből azért nem lesz főben járó baj.
Ligeti szerzői estjén telt ház van a Zeneakadémián, de nincs olyan túlcsorduló érdeklődés, amilyet Lutoslawski vonzott. Mivel a szerzőről írni akarok a Forgóajtóba, jegyzetelem műveit. A finom effektusok gazdag sorozata, az álló, sűrű hangzatok a vizionáló erő jólesően hatnak rám. (A Requimbeli Dies irae szerkesztésén, sajnos, nem tudok eligazodni.) Zachár Zsófi velünk tölti a szünetet, Orbán Ottó is odajön. Most Sárika észleli, amit én Svédországban: ha Ottó mondani kezdi a magáét, akkor ott más nemigen jut szóhoz.
János ma hajlandó volt egyedül itthon maradni. Egy skatulyában éttermet rendezett be, s madzagon eregeti be az ételt. Jó, hogy egy ilyen játszó fiú még van a házban.
Tolnai Gábor keres: hallott kitűnő Kormos-előadásomról. Legyek szíves, Lator után olvassam föl az Irodalomtörténeti Társaságban is, csütörtökön.
Estém Hernádié. Most ád A hülyeség csontritkulása című új kötetéből, melyre Aczéltól már kézírásos levelet kapott, "Kedves Gyuszi, kedves Barátom" megszólítással. Hanem az aláírás! Micsoda megalomániás, felfújt birsalmasajt-alakzat már a magába visszatérő, kezdő A is. Gyula nem tagadja, hogy így van, de máris saját ötletei irányában landol. Angol szakcikkek igazolják föltételezését a Homeosztatra vonatkozólag. Egyik agyféltekénk mindig a beszabályozáson dolgozik, nem zavarja a körötte lévő sok gáncs. (Tóth Dezső üzent, ne nagyon akarjanak színházat csinálni az Astoria bárjában, mert nagy az ellenkezés; Ruszt nem akarja kiadni sem a Tordait, sem az Iglódit másik vállalkozásához (a Lélekvándorláshoz.) Bernáth László, miután előző filmjüket dicsérte itt, az Allegro barbarónál már kifogyott a szuszból. Konrád György is mondta: sok a luftballon ezekben a filmekben. - És a te regényeidben, ott mennyi ballon van! - A különbség, hogy a mi ballonjainkban súly is van. - Hát, ha valaki így bírja lelki fölénnyel! A Vas megyei színházi szimpozionról csak egy sztorit ad tovább. Páskándi hadakozott a Nemzeti Színház ügyében: - Ki ellen kell neked a Nemzeti Színház? - hördült közbe Eörsi. - Ki ellen beszélsz te magyarul? - vágott vissza Páskándi.
Eörsiról különben most hallom először (és nem hiszem!), hogy besúgó hírében áll.
Mivel Dávid ma sem írt, csak Enikőnek panaszkodott, amiért a laktanyában folytonos szolgálat a sorsa, anyja minden lehetséges hírt összeszedett az osztálytársak szüleitől. Sokszor emlegeti szegény kis muszogó fiát, mit csinál vajon az őrségen? Egyébként Kroó Rácz Aladár-monográfiájába temetkezik, én meg régi naplóimból keresek adatokat megint csak Kormosról és Ligeti Györgyről.
Készülök az Irodalomtörténeti Társaság ülésére. Közben - ezt senki se hinné, ha újságolnám! - Hernádi hív, s kér tólem sürgősen 3000 forint kölcsönt nyugdíja kifizetéséig.
A Pesti Barnabás utcában Tolnai Gábor, Pálmai Kálmán és Csáki Edit fogad a hivatalos helyiségben. Vasy jön szembe a folyosón. - Kevesen vannak... mondja egy savanyú nőszemély a dékáni ajtó előtt. Igen, rajtunk kívül összesen húszán. Elgondolkoztató, hogy Kormos divatba jövetelekor az újság közölte kommüniké szinte senki új hívet se vonzott ide. Bodolay, Sz. Nagy Miklós háztáji tanszemélyek. Mindössze Kulcsár Adorján, Rába, Eörsi Gyuláné, aki jó szívvel, lelkes lényként ül itt. Lator epikusra hangszerelve rövid cikkét, szépen, elmélyülten beszél. Szabó András volt győri díjazott szavaló néhány költeményt mond el. A hízottkacsa-hangú Tolnai dicsérget bennünket. Bevezetőmben pontosan idézem az egyezéseket, hogy a harminc év előtti tavaszon, éppen egy ilyen, társasági ülésen mutattam meg Latornak, melyik a Kormos. Ezen az előadáson beszélt Kolozsvári Grandpierre az új magyar költészetről meglehetősen dicstelenül. Kapott is érte, főként az íróktól, mert ott bizony sok író volt. Fölidézem az előzményeket is, szólok Kulcsár Adorján érdeméről, hisz voltaképpen ő avatta költővé Kormost a "Diárum"-beli módszeres bemutatással. Szövegemet szívesen elkérnék meghívóim, de már elígértem a "Tiszatáj"-nak. Vonulunk a Rézkakasba. (Ez is rím, méghozzá kancsal rím, mert itt szerzett nekem legutóbb Kormos igazi keserűséget.) Melczer Tibor ül mellém, előre ismerteti a Jelenkorban rólam írt cikkét. Ismeretei hiányosak, de ő maga jóhiszeműnek látszik.
Este fél tízkor kellő áhítattal szembesülök Takáts Gyula oly nehezen született televíziós portréjával. Ő tetszik nekem végig. Különösen jó, amit az eredetiségről mond. Szépek a gesztusai, rendkívüli melegség árad a szavaiból. Az én közbeszólásaim viszont gyatrák, alig hallatszik a hangom. Már-már fölöslegesnek látszom. Vigasztaló, hogy mégiscsak én voltam az előhívó médium. Sárika, aki Pór Judittal együtt ott volt egyetemi szereplésünkön, ottani szellemidézésünkről is elégedetten szól.
A nap külön szenzációja: Bozayék Melinda lánya félóra alatt megszületett. 2,80-3 kilós, és nagyon helyes. Bátyja repes az örömtől.
Folyóiratokat böngészek a vonaton. Hatalmas tanulmányt írt Kiss Feri Csoóriról. így kezdi: "Aligha kétséges, hogy napjaink legjelentősebb könyvéről beszélek." S azzal végzi, hogy a "Valóság"-beli vitatkozva-dicsérőknek is megbocsát. Még Orbánnak is, amiért a táncházon gúnyolódik, hisz "egyetlen költő, akivel hangversenyeken is lehet találkozni". Spiró György meg kikiáltja magát Wyspianski (a Menyegző) első sikeres fordítójának.
Foglalkozom a "Somogy"-kéziratokkal is. Oldalt pillantva látom, milyen szép mélykék a Balaton, s mennyire színesek a fák, tiszta minden körvonal.
Nővéreim szivárványos pisztrángszeletekkel várnak, s ebéd közben van annyi idő, hogy a legfontosabb híreket kicseréljük. Kaposig Bárczy János (B. István leszármazottja, megvakult katonatiszt), Vádindítvány című, kitűnő áldokumentum-könyvét olvasom a délvidéki harcokba szerencsétlenül bevetett pápai ejtőernyősökről. Bámulatos beleérző képesség van a szerzőben.
Várkonyi azzal kezdi a szerkesztőségi ülést: lehet, hogy utoljára ülünk itt együtt. Az új főszerkesztőjelölt Szapudi András. Tüskés éjszakára is itt marad, így együtt kísérjük haza Takáts Gyulát. Filmjét mindenki látta, elégedetten beszélnek róla. Tibor szépen is. Megkapóan hangulatosak a kaposi utcák, persze főként attól, hogy Gyula itt sétál a platánok alatt. Lelkendezik is értük. - Ugye, akár egy francia kisvárosban is lehetnénk. Szép lányok köszöngetnek ránk. A szuntyer (a MÁV internátus) előtt nehéz fékeznem nosztalgiáimat. Gyula becei bora mellett újságolom a Radnóti-díj osztásának etapjait. Igen élvezik zárójelekkel szaggatott beszámolómat. Én is a finom bort.
Gyönyörű, őszutói napfényes idő. Ezt a napot se tudom arra használni, amire eredetileg akartam, de azért sok minden történt. Hernádi ébresztett. Panaszolta, hogy minapi elszólásáért - Milliomosnő szerető kéne! - megrovást kapott: "Ti is jó firmák vagytok!"
Pomogáts jön, hozza könyvét (Sorsát kereső irodalom), csámcsog Juhász Ferin, ki most csak a családjánál él, no meg a Kútvölgyi úti kórház ultrahangos jóslatán. Úgy látszik, ott sem az élet, sem a halál dolgában nem biztosak.
Kórházban ma nekem is van dolgom. Körmendi Klárit látogatom meg szülése színhelyén. Viszek neki Sárika-sütte süteményt, s János írásával egy vízipacit ábrázoló képeslapon jópofa üdvözletet.
Bergman új filmjét, az Őszi szonátát kár lett volna elmulasztani. Majdnem olyan nagy, mint a Suttogások és sikolyok. A három sérült ember: anya és két lánya közti lelepleződések szenzációsak. Különösen Ullmann éjszakai "beolvasása" csodálatos. Ha egy szót se értenék abból, amit mond, akkor is tökéletesen átélhetném a helyzetet. Ingrid Bergman formátumossága és összetöretése is kitűnő. Ullmann azonban arra is képes, hogy amikor gyűlöletet (szeretethiányt) kell mutasson, a szeme oly hidegen csillog, mint két blikkergolyó. Nagyszerűek a házon belüli lefogott színek, az éles, hökkentően tiszta vágások, az oda-vissza montázsok. (Amikor a férj elolvassa neje levelét, azt is látjuk, hogyan olvassa majd mindezt a címzett anyós.) És a természeti környezet fojtogató szépsége is mennyire funkcionális, amikor az anya megérkezik Mercedesén. Ami a szeretetlen, családját elhagyó, gyerekeit tönkretevő művészanya és őt hazahívó lánya közt lejátszódik nemcsak a felsőbb rétegek ügye, más hasonló emberi helyzetre is átvetíthető. És ebben van Bergman kiválósága, hogy mer képekben, arcok oda-vissza játékával lelkizni. A könyörület keresztyén föloldását persze megadja végül, de ez nem ront a film értékén.
Itthon a képernyőn a Cseresznyéskert előadásából (Törőcsik figurájából) mintha visszaköszönne a vízbe fúlt fiát emlegető, Párizsba vágyó, feleségnek nem való asszony.
Sok-sok levelet írok. Újra kutatom, Molnár Edit hol és mikor fényképezhette Colint 1958 őszén? Megvan! Szeptember 29-én, Benke miniszter asszony Gundel-beli fogadásán, ahol úgy megdicsérte őt, amiért nem pestiesen, szinte tájszólásban beszél. "A kezét is fogtam az asztalnál..." - dicsekedett Colin.
Korán ott vagyok az első kötetes bemutató helyszínén. Sejtettem, hogy Tóth Erzsébet miatt sokan eljönnek. A rátarti költőnő hajlandó Havas Judit mellől fölállni, odajönni hozzám és elnézést kérni, amiért a Kormos-zarándoklatból kimaradt, de nagyon beteg lett. (Olyan nagyon, hogy azóta egy szót se tudott szólni...) Fehér (fehérített) arcú, szőke (szőkített?) nő, merev vonásokkal, de kétségtelenül formátumos. Valami plebejus erő süt belőle.
Fenyvesi Félix Lajos miatt Vas Pista is eljött, egymás mellett ülünk. Sikerül úgy indítanom bevezetőmet, hogy Pista is beleszól: azért lépett vissza a szakosztályi elnökségtől, hogy helyet adjon a fiataloknak. Igyekszem a jó ízlés határain belül maradva konferálni, rekapitulálni. Pálfy Margit tisztes hűséggel mondja Petrőczi verseit, Erdélyi György valamit hozzáad Fenyvesi hangjához. A legnagyobb dobpergés Tóth Erzsi körül van. Tíz hosszú, új versét mondatja, s hatot a kötetből. Az ő kötetét Kormos halála után már én ellenőriztem. Néhány olyan verset is kihagyásra szánva, amit ő itt is szavakat. Vas Pista morog. Tanítani lehetne belőle, milyen a rossz képalkotás. Én inkább Csoóri pátoszát hallom a sorok mögül, de furcsa mód ez a stílus szárazabb. Valószínűleg szólásaival, erkölcsi maximáival, kesernyés bátorságával hat. Alföldy Jenő bevezetője nyíltan kimondja róla: "látja, mi az, amit napjainkban is csak a költészet vállalhat magára Magyarországon".
Az összegző vita jövendő korreferensei - Apáti, Iszlai, Kartal Zsuzsa - önként jelentkeznek.
Nem soká maradhatok az ifjakkal, mert Domokos hívott hozzájuk Csatlós társaságába. Azt persze nem mondta, hogy János hódolója, Róna Ilus is ott lesz. Alig tudok mit kezdeni ezzel a szerencsétlen széplélekkel. Csatlós most is diákosan vidám. Újdonság, hogy végül ő is kiábrándult Juhászból. Amikor tavaly svédországi színes fotóit vitte be róla az "Új Tükör"-be, azt mondták neki, vigye innét a fényképeket a francba... Matyi mondja, hogy a megjelentetett Csernus Tibor-anyag miatt viszont a Pártközpont tiltakozik. Aczél ugyanis Párizsban randevúra hívta Cs. T-t, s ő fütyült odamenni. Még egy Juhásziáda: csupa olyan fotót készíttetett magáról, a Pere Lachaise-i temetőben, ahol különféle nagyságok sírkövére dőlve áll.
Kardos György nincs a szobájában, a titkárnőnek adom le a Mezsgyék című versfordítás-gyűjtemény kéziratát. Tizenhárom év után először vagyok ismét a Magvető várományosa.
Sűrűn be kell osztanom a délutánt Horgasra, Csoórira. Szerencsére lapjának, a "Gyermekünk"-nek velem interjút készítő Horgas kocsin szállít lakásukhoz a Gaál József utcába, s dolgunk végeztével tovább, a Marczibányi tér fele, Sándorhoz. Levendel Júlia, kit gimnazista lányként láttam először a Belvárosi Kávéházban, négy gyerek anyjaként, mélyültebb vonásokkal, de igen kedvesen fogad. Nagylányuk, Eszter már a Bartók szakiskola fuvolás növendéke. A kisebb fiúról meg az derül ki, hogy Jánossal párhuzamos osztályba jár.
Béla tehát röpít Sanyihoz, ki a szokottnál is óvatosabb mozgású. Betegségéről kérdem először. Metereopataságra panaszkodik. Az enzimek infarktus előtti állapotot mutattak, ezért küldték pihenni. Öt hetet volt Mátraházán. Éva is vele, kinél most váratlan javulás mutatkozik. Az újságokat szükség szerint inkább én mondom. Ő, sakkhúzásaiból legfontosabbként Ilia "Kortárs"-ba való tervezett behelyezését említi. Ezzel most már Illyés is egyet ért. Az írószövetségből menesztenék Garait, Jovanovics kerülne helyére. Nem tudni még, hogy az ő szerkesztő örököse ki lesz, a Száraz - Mezei András-variációt elvetették. Juhász talán magától abbahagyja a szerkesztést. Ő a legutóbbi írását elolvasta: szánalmas beismerése a teljes bukásnak. Szerinte nem igaz, hogy Juhász Pozsgayra számíthat, hiába vacsorázik nála. Sanyi a politikai vezetés csődjét is látja abban, hogy Pozsgayn kívül nincs fiatal káder. P. I. ellenállásának eredménye, hogy Gyurkó, illetve utódaiként "Gyuszi és Jancsó" nem egzisztálhat tovább. Gyuszi ezért meg is neheztelt, de ő megmondta neki: az ilyen helyzetek tönkreteszik a belékerülőt.
A Radnóti-díjakról értesült. Tóth Erzsébetnek meg is mondta már a jó hírt. Bizalmasan tájékoztat a lánnyal való rapszodikus kapcsolatról, melynek leglényegesebb tanulsága, hogy T. E. egyéniség. Látóm az ajánlást is, amit április 7-én írt, neki átadott kötetébe. Valószínűleg én se tudnám megállni, hogy meg ne mutassam ezt a különleges dedikációt a költőtársnak, kérve persze azt is, hogy ha megjegyezte is minden szavát, ne mondja tovább.
A "Somogy"-nak ígért verset (Téli alvásomból) megkapom. Együtt jövünk el hét óra felé. Ő még Für Lajossal találkozik a Keletinél.
Úgy pakolom össze holmimat, hogy öt napra elegendő kitartásom legyen. Zalába, Veszprémbe hívtak meg több helyre.
Az őszi megyei könyvhetek tegnapi megnyitója, a rengeteg ital, cigaretta és a kevés alvás után igencsak próbára tesz mai egyéni programom. A könyvtárvezető Joósné vezet az iskolába, ahol az emlékkönyvi bejegyzések szerint most vagyok harmadszor. A gyerekek felnőttnek való verseket mondanak, olyanokat, mint a Bartók vagy a Malom. Nagyon össze kell szedni magam, hogy álljam a kérdező gyerekek ostromát.
Délután, mint 1972 októberében, kimegyünk megint a zajdai kaszárnyába. Itt feltűnően értelmes (bölcsészjelölt?) mundérosok faggatnak életről és irodalomról. A parancsnok is jó vágású fiú. Dávid seregbeli szolgálata miatt másképp nézem őket most. Bezzeg délután a könyvtárban vetélkedő civil ifjak semmit se tudnak se rólam, se másról. Este még Rédicsen is szerepelnem kell. Néhány mottószerű versrészlettel, rózsákkal és kerámiával, nagyon bensőségesen fogadnak. A kérdésekből, kivált a pedagógusok érdeklődő hozzászólásaiból az derül ki, hogy köteteimet behatóan forgatták. Izgatja őket, miért nem tártam föl mélyebben konfliktusaimat s miért nem lettem közéletibb lírikus. Elfelé még győzök Joósnéval is beszélgetni. Van benne valami Bereczkynére emlékeztető vonás. Nem szép nő, de vonzóvá teszi tehetsége, ahogy környezetét, munkatársait értelmes rendben tartja.
Egerszegen a múzeum vendégszobájába kerülök. Onnét még telefonálok helyi gondviselőmnek, hogy minden rendben, még állok a lábamon. Délelőtt, amíg Fekete Gyulával együtt ő is a társaságban volt, Sánta Ferenc folyton engem sajnált; hogy bírom ki ezt a napot.
Lázár Tibor, a megyei TIT-főnök prózáját olvasom az ágyban. Az 1944. március-december közt, falujában a somogyi Ladon átélt tizennégy éves kori önmagát és az eseményeket elég érdekesen tárja föl. Verskötetét visszaadták, de szerintem több ő a minden régióban található izgága dilettánsnál. Jól elbeszélgetünk ebéd közben az Aranybárányban, délután pedig a MESZÖV-munkatárs Piroskával kocsizunk át Győrökre. Szép az egyórás napsütétes út. Az iskola körül várnak ránk, de előbb még lemegyünk a mólóra. Hajó már nem jár, csak néhány pecázó ül a vízparton állhatatosan. A szigligeti öböl csodálatos az ősz párái mögött. A keszthelyi ÁFÉSZ-főnök, Sáfár Károly idevaló, ő kísérget bennünket és néhány pedagóga. Közönségem nyolc gyerek és tíz felnőtt. Egryről, Takátsról, Veres Péterről beszélek nekik. Rendkívül értelmes nő Bándy Margit, Németh Lászlóról és sokféleségem más ösztönzőiről vallat. Egy ugyancsak értelmes fiú pedig a fojtogató közöny okairól.
Sáfárék meghívnak bennünket remekül berendezett, patikatiszta lakásukba. Bortól, kedélyes beszélgetéstől fölhangolódva gurulunk vissza Egerszegre. Piroska kevés beszédű, de nagyon kedvemre való és ragaszkodó teremtés. Szeretné még megmutatni a kis falut, ahol nevelkedett. (Boldogfát?) A sötétben nem sokat látok belőle, később a térképen se találok ilyen falut. Így hát most nem lehetek boldog F. A.
Somogy se adott egyvégtében ennyi munkát és ennyi szeretetet. Nagyon tetszik például a Mezőgazdasági Szakmunkásképző illedelmes, a viszonyokhoz képest szellemi légköre. Könyvtárátadás ürügyén én vagyok az ünnepi költő. Az Ezt is elmondom és az Apám árnya hallatán jobbára személyes témákról beszélek. Különösen szimpatikus Buday Imre, a Pápán végzett letenyei könyvtárigazgató, meg Gyimesi Endre egerszegi könyvtáros.
Délután Lázár kísér Zalaszentgrótra. Magamban azt hiszem, ez a kilencedik vállalt találkozó már túl van a valón, de tévedtem. Ez a hely, hol valaha Papp Pista volt a könyvtárigazgató, ahol most utódának, Csögleinének a lányát láthatom, a szellem valóságos temploma. Nyolcvanan ülnek előttem rendületlen figyelemmel. Németh Lászlóról és a zene szeretetéről faggatnak. Amit a somogy-zalai testvériségről mondok, mindenkinek kedvére van. Egy Németh Lajos nevű tanár meg is fogalmazza a testületi egyetértést. Már most megállapodnak velem, hogy a legközelebbi találkozásra ne várjunk sokáig.
A "Filmvilág" kaján tárgyilagossággal mérlegelteti Jancsó két új filmjét. (Jelentéktelenek - nyilatkozik Melocco Miklós. - Jobb volna, ha Kálmán Imrét filmesítené - írja az "International Herald Tribune.") S bizony Aczélnak kellett beavatkoznia, hogy a Játékszínhez a Várszínház kiadja Tordait, Iglódit. Talán nem kéne ezt az önérzeti utóvédharcot erőltetni, de hát Jancsó is azzal vigasztalódik, "ebben a vidéki országban", hogy meghívásra az Othellót rendezheti a milánói Scalában, Ricardo Muti vezényletével.
Egy katonatárs mamája értesít bennünket, hogy jön fiunk hétvégi szabadságra. Félórás Enikőhöz kanyarodás után csakugyan befut a honvéd. Egészséges, piros az arca, s bárha fáradt az éjszakázástól, jókedvű, szívesen foglalkozik öccse mókáival, ahogy különféle katonasapkáit saját fejére, meg a vízilóéra próbálja. Dávid pontosan olyan távoltartással, egyúttal alkalmazkodással beszél a katonaéletről, amilyet magam is helyeslek. Mutatja az alsó és felső ruha közt viselt "molinó"-t. A viszontagságokat elég jól bírja, a "tundrabugyit" még nem avatta föl.
Megjelent végre Ligeti Györgyről szóló írásom. Az is valami, hogy akad egyetlen olvasója, ki szerint négy kézzel kéne kapkodni az ilyen írások után. De hol vannak a régi olvasótársak? Saját nemzedékem s a harmincasok is teljesen bedugultak köröttem családi ügyeikbe. Semmi mozgás. Ezért jó viszonylag a munkahely, az utca, ahol egy katonát látva a Madách téren Dávidra gondolok - és ő az! Enikővel sétálgat. Éppen csak ebédel velünk, s siet a fizika tanulmányi versenyre. Rajzol egy kört a papirosra, aztán megkapva a részvételi okmányt, megy a leányzóhoz.
Enyém az egész nap, ehhez képest lankadtan dolgozom, pedig amit olvasok, Bartók írásainak részletei lenyűgözőek. Ezt a fellebbezhetetlen fölényt, ezt az egyenesbe fogalmazást ketten tudták Ady óta: Fülep meg ő.
Gál István, valahai pataki diák, émelyegve beszél a református templomban zajlott Móricz-ünnepségról, melynek fénypontjaként Czine légátusként szónokolt. Bizony, időként csak az ízlés nélküli bandagazda ő, még ha rajonganak is érte a tanárnők országszerte. Kanizsán a Sütő-est után, Harkány Laci saját lakásán szedte össze őket, ahol úgy mulatott Miska, mint egy "beates magyar úr". Kedden a "Tiszatáj"-esten ő vezeti elő Csoórit, Illyést, Kányádit, Kovács Istvánt. Talán jó, hogy nem lehetek ott.
Dávid szinte ebédig nem öltözik föl, lubickol a szabadságban, tanulmányozza öccse fuvoláját, aztán a nap ékesebb részét ismét Enikőnél tölti. Még egy levelet is kap tőle a postaládánkba. Ez nyilván az útielemózsia, szerelemből.
Éjfélkor taxin viszem ki fiunkat a Józsefvárosi pályaudvarra. Két kilóval keskenyebb a fiú. Van benne valami megindító, ahogy felölti a béleletlen felső zubbonyt, tányérsapkát. Az állomáson csupa fekete kézitáskás katona szállingózik.
Már télies idő van, télikabátban indulok a Keleti pályaudvar felé. A vonaton végig Czipri Éva verseit olvasom. Édesanyja juttatta el őket hozzám. Szorongató elgondolni, hogy ez a harmincegy éves korában két gyerek anyjaként öngyilkossá lett eruptív, tehát igazi költőnő 1943. május 12-én született Kaposváron, akkor, amikor ugyanott én már és még Németh Klárival s a színészillúziókkal voltam leszámolóban.
Balogh Feri ad át az állomáson a dévaványai ÁFÉSZesnek s a Giriczné Eta nevű gyomai könyvesboltosnak, kinek könnyű hangját a sötét autóban is foghatóan vonzóan találom. Békés megyének ezen a már Kisújszállás fele forduló részén sose jártam. Nincs sok illúzióm, amikor az eső áztatta fénytelen úton a "Kultúr" előtt kiszállunk. A már Csabára is késve érkezett vonat miatt háromnegyed órát várt ránk a közönség. A boldogtalan igazgatótanító, Bencze Elemér csak annyit mond: - Üdvözlöm a Fodor elvtársat, mindjárt át is adom neki a szót. Szemközt két kamaszlány, mögöttük a kézimunka szakkör asszonyai, jobbról az általános iskolások. Nagy ellenállást kell leküzdenem. A nevetőgörcsöt kapott pukkancs lányt, aki a "saláták az estharmatba borzonganak, kotyognak halkan" - József Attila-idézetet röhejesnek találja, nem tudom pacifikálni. Barátnőjével együtt elhagyja a színteret. Néhány élénkebb arcú idősebb asszonyra koncentrálva mégiscsak elboldogulok. Olykor, egy-egy versfelolvasás után még tapsolnak is. Bencze erőlteti a hozzászólásokat. Egy ötvenhat éves agglegény tanár kezd szónokolni az irodalom hasznáról, Rainer Maria Rilke, "a jeles költőnő" (!?) egyik versét dicséri, majd egy stanzát is elmond. Végül dedikálom néhány könyvemet (inkább Csűrösét) s a rendezőséggel ülök a hideg teremben. Jutalmam egyetlen langyos kávé. Szerencsére kísérőimet rá tudom venni, hogy vacsorázzunk együtt Gyomán. Az asztal mellett szembesülve, kiderül, hogy Giriczné helyes, értelmes asszony, még írásaimból is készült s pontosan megfeleltem várakozásának. A férfi nemkülönben rokonszenves, Ungvárról került haza 1960-ban. Őszintén beszél ott szerzett élményeiről. S döbbenten hallom, hogy óvodás kislánya közlekedési baleset áldozata lett. Mintha a Dáviddal majdnem megtörtént tragédiát hallanám.
Csabán minden ismerős: a hotel szobái, az Úttörőház fölötti eső. Még az se meglepő, ha a portán ismerőst találok. Szigetvári Gyurka ölelget, "Arany Bandikám"-oz. Mert a mérei, atyafiságos melegség Kaposváron is megvolt mindig. Valami népi építészeti konferencián vesz részt. Várják a Békésre vivő buszt.
Balogh Feri jön értem Lipták üzenetével: menjek Filadelfihez, jelzi majd, mikor csatlakozhatom hozzá.
Miska, kinek szögletes bajszos arca olyan, mintha Borbereki Kovács faragta volna, szokása szerint agyonszeret. Dér Bandi van nála, egykori csabaiként ajánlja éppen szolgálatait az "Új Aurorá"-nak. (D. E. volt akinek Lipták megmutatta verseimet 1951-es Szolnok-megyei összebarátkozásunk után.) Miska ismét előadja küzdelmes múltját, a kilencgyerekes, tizenkilenc holdas parasztcsaládtól, parasztpárttól az AVO-s ellenőrzésig (amikor őreinek teát nyújtott ki az ablakon. "Szinko moj, co robis?" - Kisfiam, mit csinálsz? - kiáltott föl az anyja) -, a két iskolában viselt méltánytalanságokig, amikor spiclinek akarták beszervezni, majd ellene spicliskedtek... Sokat sejtetően beszél bizonyos káderanyagokról, melyeknek birtokába jutott, s hogy miként akartak vele manipulálni 1956-ban és később.
Két nagy kupica pálinka után a legjobbkor jön értem Lipták, ebédelni visz a Halászcsárdába. Szigora, ahogy Baloghot és a többit ugráltatja, ahogy az embereket jellemzi, ugyanannak a tágasságra apelláló, mindent a szellem és a természet között elhelyező aspektusnak a rendjét követi, amit Fülepnél tapasztaltam még nagyobb méretben, minden részletre kiható rigorózussággal.
Kiadványsorozatunk bárha fenyegetett állapotban van, az ő ügyessége révén tovább fog élni. A nyomdát, papírt már átmentette. Merthogy építkezés miatt a könyvtár hamarosan költözik. Talán csak Takátscsal érzem magam ilyen jól, ezért kéne végre összehoznom ezt a két embert. [1982. VI. 1-jén, 2-án, a Békés megyei könyvhéten kerül sor a találkozásra. F. A. 1994.]
Szusszanásnyi időm se marad, visznek tovább Orosházára. Koszorús Oszkár, ottani könyvesboltos onnét tudja, városukban nem jártam még, hogy Éva lánya tavasszal levélben fordult hozzám. Koszorusék így kötik bele lányukat az irodalom szeretetébe. Hetvenöt levelére ötvenkét író válaszolt, legutóbb például Weöresék. Kobiela lengyel színészre emlékeztet, van is benne lengyel vér!, élénk agyú, érdekes ember. Sok fontosat elmond a városról, s később az egész békési világról.
Most is csak esti fényben látom a "legnagyobb magyar falut". Ám stílusos, hogy ott van éppen Bérczi László, népi írókról készült reprezentatív fényképsorozata. Sok újat fedezek föl a jól nagyított felvételeken, például Fazekas Lacit, a NÉKOSZ-os Kardos Lászlót a szárszói találkozó hallgatóságában.
Negyven-ötven főnyi közönség előtt Varsa Zoltán beszélget velem. Jól kérdez. Mindössze két verset kell mondanom, a Berzsenyi Dánielhezt, s a Kélt újra jelet. Ez utóbbit egy igen értelmes, lelkes tanárnő húzza ki belőlem. Egy énektanárnő rajongással szól a Vallomások Bartókról élményéről, s arról, hogyan terjesztette ezt a könyvet. A hangulat tulajdonképpen a mezőberényire emlékeztet. Rendesen meg is vacsoráztatnak az ÁFÉSZ különtermében. Varsa (Varga) a Filadelfi-problémát is sokkal tárgyilagosabban mutatja fel, mint ahogy Miska vélekedik a fiatal békési írók ellene berzenkedéséről. Csak az nem stimmel, hogy a már harmincnégy éves, magát költőnek érző fiúnak még nincs egy kötetre való verse, és hogy Mózsi Ferit, Szokolay Zolit tekinti csak támaszainak.
Hallom Benkő Zsuzsától, hogy bizonyos kamikázék ismét aláírásokat gyűjtenek az elítélt cseh írók melletti demonstráció jegyében. Könczöl engem is evégből keresett, de nem talált. A 170 név közt, Csoóri, Mészöly, Konrád lista vezetése után valahol ott található Mátis Líviáé is. Ez hiányzott még nyomorultnak! Mert hisz éppen elég neki a jólelkűségén élősködő barát is. Egy korábbi pedig, akihez ő vittel el a listát, nem írta alá. - Akkor engem többé ne keress! - Nagy áldozatot kérsz tőlem - felelte maliciózusan.
A Komjádi uszodánál egy öregembert kis híján elgázol egy autó. Ordítva szidja az illető a ...rendszert. Gyógytornabéli váltótársam, Gábor Viktor a televíziót szidja, amiért nyilatkozatát manipulálták.
Czipri Éva születésnapja felbolygatta bennem az 1943-as emlékeket. Kézbe veszem s szinte végig olvasom életem első (1943. V 1. - VIII. 31. közti) naplóját. Még fantasztikusabb időszak ez, mint ahogy a Kamaszregény vázlata című versszinopszisban éreztem. Egy- két ponton legendásítottam ebben az összegzésben a valóságos történést. Úgy teljes a tabló, ha Honti Lucia is benne van s az én sok-sok kamaszos idétlenségem (43. fagyi!) és egyebek. S mindezzel a hordalékkal együtt mégis életem legcsodálatosabb metamorfózisa, ami abban a négy hónapban végbement.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap