Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
János segít az esti vendéglátáshoz kívánatos bevásárlást lebonyolítani. Elég nehéz szatyrot cipelünk együtt: bor, pezsgő meg kóla van benne.
Horváth Gitta, bécsi barátném jelentkezik. Sárika elenged, mondván: - Ennyi őrült, beteg, vén asszony közt mégiscsak jó egy csinossal beszélgetni. A hölgy valóban extra modorú és finom öltözékű. Háromnegyed órát ülünk együtt. Férje, Szabolcs még könnyezett is, amikor húszéves évfordulójukra az én Köszöntő című versemet olvasta föl neki. Ezúttal én is ajándékot adok, Józan reggel című kötetem egyik törzspéldányát (egy még van). Most is őszintének találom a mellékzöngék nélküli vonzódást. Kicsit zavar a sok kösöntyű, karperec, az orrig vágott hajzat, de a habitusból, a kicsit dülöngélő járásból, érzek valami jópajtási közvetlenséget, amire később jó visszagondolni.
Vekerdi az első érkező, az utolsó pár pedig Bulláék, fél tíz felé. Néhány asszony (Mara, Lakatos Éva, Anikó) otthon maradt, vagyunk azért így is elegen. Meghívtam Erdélyi Györgyöt és feleségét. Az asszony kissé félszeg a sokismeretlenes társaságban, korábban is megy haza, mint a férj, ki könnyebben kapcsolódik vagy vitázik. (Többnyire Bulla Karcsival.) Az evés bontja meg a belső szorosságot. Vekerdit szegényt, Sztankó természetfilozófus postán most kapott művével sújtom. Csűröst arra kérem, januárban elkerülhetetlen Kossuth Klub-beli szerzői estemet vezesse be. Körmendi Klári boldogan vállalja a közreműködést. Egész nap készült az idejövetelre. Dicsérem szép ruháját. Ő meg Ica állították ki magukat a legmutatósabban. Koffánnak adok Stravinsky-könyvemből. Ő, Zsuzsó meg Domokos húzódnak egymás mellé. Hernádi hosszan eszme-cserézik a halálbüntetés eltörléséről, felesége meg végre kibeszélheti magát az én feleségemmel a gyerekeinkről. Miklós Szávai János véleményét közvetíti a monográfiáról. Nem ártott volna még jobban kifejteni az én nemzedékemen belüli különállásomat. Másrészt sokallja nálam a Kodály iránti lojalitást. (Sajnálom, ebből aligha fogok kigyógyulni.) Fölidézem (naplóból) Hernádira való huszonöt évvel ezelőtti rátalálásomat. "Talán az első igazán tehetséges költőt fedezem ma föl szerkesztősködésem óta. Hernádi Gyulának hívják... (1954. XII. 13.)". De a múlton merengésre most nincs igény. Erzsike kedves, élénk, kicsit felönt a garatra, később sápadtnak látom. Jutka a szokottnál is vidámabban értékeli kétértelmű elszólásaimat, amikor például a közösen használt hamutartóra azt mondom: - Itt együtt fogunk bagzani.
A társaság két óra felé kerekedik útra. Karcsi beveszi kocsijába Erdélyit és Vekerdit. Egy óra még, amíg helyre rakjuk a lakást, de ez már a mi megigazulásunk. Sárika is elégedett lehet, mert készítményei igen népszerűek voltak.
Hernádi ébreszt, fülembe olvassa a másik Gyula (Takáts) Népszabadságban olvasott versének zárószakaszát: "Jön, jön a lomb között Tüskés, Fodor... / Betyár-név is lehetne mind a kettői / Jönnek, jönnek a jó somogyiak / s velük megy ismét egy esztendő."
Hát igen, Takáts már Győrökből (Bece-hegyről) tekint vissza földijeire, de a "jó somogyiak" jelzőt még megkaptuk.
Itthon nagy a készülődés apósom aranydiploma-osztó ünnepsége miatt. Közben levél Dávidtól. Szegény flótás, második engedélykérő alkalmát is elszalasztotta, mert nem volt öv a "mikádó"-ján. A mi csomagunk tehet róla, melyért sebbel-lobbal ment, s mire visszaért, éppen a sorakozóba ütközött.
Rengeteg a népség a Semmelweis Egyetem huszonkét emeletes épületének aulájában. Szegény apósom - úgy látszik, unokája erényeiben és hibáiban is őrá hasonlít -, a kézfogás, a névkihirdetés, fényképezés rendje éppen akkor borul föl, amikor rá kerülne a sor. Lánya, keserűségében majdnem elsírja magát. És a Himnusz éneklésével ki vannak fizetve az ünnepelt aggastyánok. Kezükben a diplomával mehetnek haza. Véletlen szerencse, hogy az itteni adminisztráción dolgozó Vörös Jutka egy csokor virággal tiszteli meg öregemberünket. A Metróban úgy döntök, én adok kétezer forintot a jubilánsnak. írok egy kártyára pár sort a szegény Orvoskari Tanács helyett.
Még otthon érem a pezsgőző rokonságot. Öccse és húga legalább szívből köszönthette az aranydiplomást.
Ez aztán egy furingós nap! Vekerdi Lacival jövök kifelé megbeszélésünkről. Mögöttünk egyszer csak feltűnik az öccse, Jóska. A Nemzeti Múzeum kerítése mellett a prémes kabátos Jóska a vedlett báttyot is vérfagyasztó hírekkel traktálja: megfigyelik, bizonyos előadásairól jelentenek. Stumpf Bénivel bemegyek munkahelyére, a Gorkij Könyvtárba, megismerkedem Szondi Györggyel, kérdem az igazgatónak idekerült Tóth Gyulát, nem tudná-e négyórás munkakörben elhelyezni Pálfy Margitot (Elizt). Amikor a 7-es buszra szállok, gázolt férfi fekszik az aszfalton, hegyes cipőkkel. Mellette reklámszatyor. Szemből körben bénult tömeg bámulja. A Lapkiadó pénztáránál Rózsa Endrével, a járdán Pomogátscsal, Sík Csabával akadok össze. Csaba megígéri Csokonai Attila kiadatását 1981-re.
Megyek a Pataky Művelődési Ház gyerekkönyvtárába. Kiteszem a lelkem ifjú hallgatóságom elé. Fogalmuk sincs a József Attilához közelítő motívumokról. Azt se tudják, mi az ól, tanya, gólyahír, muhar, donga, ördögszekér... Mózner Gabriella vélt kárpótlásul egy huszonnégy éves költőpártfogoltját, Kerékgyártó Ferencet bízza rám. Józsefvárosi születésű, széplelkű, nem kellemetlen fiú.
Adódik más is. A könyvtárosnők közül egy erősen őszülő, igen kedves korombéli asszony lép elém. Ahogy jobban megnézem: Környei Ági. 1947-es diákvárosom legszebb lánya. Mint aki helyre akarja hozni korábbi vétkét, elnézést kér, ha nem köszönt vissza ismerősként. Tény, hogy a Zeneakadémián valamikor így történt, de még Fonyódon is, 1954-ben. Most főnöknője jelenlétében kér helyettesítést, s leül velem beszélgetni a katalógusszekrény mögé. Gyönyörködöm benne harminckét év után. Még mindig szép. Járása pontosan olyan... - Igen, nem javult - teszi hozzá dicséretemhez szellemesen. Kedvessége olyasféle, amilyen anyósomé volt 1943-ban. Egyébként egy huszonkilenc éves leány anyja, két unokája is van. Kevés, de nem jelentéktelen kaposvári nexusunk benne úgyszólván ködbe merült. Arra se emlékszik, találkoztunk-e egyáltalán. Csodálkozik, amikor fölidézem, a Dunántúli Bank könyvtárából a Virágos felé haladva mikről beszélgetünk. Ez a nő (egyébként valaha nagyon kedvelt cserkész őrsvezetőm, az építészként kiváló Böhönyey János felesége) évekig járt a KMK-ba könyvtáros tanfolyamra, soha be se nézett hozzám a szomszédos térségbe. A kaposi emlékektől most mégis ellágyul, legalábbis a két iskola utcájától. Ajánlom, olvassa el az Utca, Kaposváron versemet, erről szól. Tárgyilagosan megállapíthatom: tud rólam bizonyos dolgokat, de Kaposvár óta sohase melegült föl irántam. Nem volt mindig ilyen, de nem akarom zavarba hozni, mert nyájassága így is eléggé meghat. Megkínál egy banánnal, s próbál valamit a régiből is folytatni. Az önképzőköri emlékeket, Véghnét említi, kitől angolul tanult, ki meghívta arra az angol önképzőkörre, amelyiken én Edgár Allan Poe The Ravenjének fordításával, A hollóval, excelláltam.
- Talán még találkozunk... - búcsúzik. Hát nem különös, hogy harminc év után egy helyen találtam meg a két lányt, aki 1946/47-ben izgatott? (Volt kicsit később egy harmadik is Bartha Edit, de ő eltűnt előlem itt Pesten.) Mintha egy film eleven képkivágatára tapadnék, úgy látom az először megpillantott Környei kisasszony finom arcélét, s hallom a mellettem ülő Szigetvári Jankó hangját: - Tetszik, ugye?...
A Pénzverde frissen nyílt Kincsesboltja előtt hosszú-hosszú sor áll. Sárikának három teljes órát kell “menetelnie", mire a keresztlányunknak szánt vékony aranyláncot megveheti.
Este Hernádi Lélekvándorlás című négyrészes színművét láthatjuk a Játékszínben. Színháznak szörnyű ez a szűkös építmény, utoljára még Kamara Varietéként voltam vendége a tokaji Tóth Lacival.
Az előadás egész jó. Gyula rendezőként is bevált, csak játszotta előttünk a szerényt. A harmadik, negyedik rész még cselesebb az előzőknél. Iglódi rosszullétét olyan élethűen játsszák el (kérik a nézőtérről az ügyeletes orvost), hogy a népség szinte felhördül - pedig csak a színpadi háttér átrendezésére van közben szükség. Domokosék mellett ülünk. A mögöttünk lévő Szakonyit, Gyurkovicsot kamera előtt is nyilatkoztatják. Gyulát többször is kihívják a függöny elé.
A Béke Szálló-beli bankett kevésbé sikeres. Vizavím, Ungvári Tamás ugyan folyvást szépeket mond Auden-tanulmányomról és róla magáról, Szegedy-Maszákot meg szidja. Jobbján svéd színésznőre hasonlító orvos felesége. Balján meg a Jobba... Mellettem Hernádi Kriszta. Apjának Domokosék helyett is gratulálok.
Irgalmatlan fáradtan kelek, sietek a Délibe. A szerelvény befűtve, kivilágítva, de egyetlen lélek sincs benne. Mi az, ma összebeszéltek az emberek, senki sem utazik Kaposvárra? Megyek előre, a többi kocsi is üres. Nézem az órát. - Úristen, a 6.40-es vonathoz 5.40-re jöttem ki.
Sárbogárd után a büfékocsiból jövet fölfedez Reich Karcsi. Vele nagyon kellemes diskurálni. Annyira alkalmazkodó és kedves, hogy szavaimat szinte az ő figyelme bűvöli ki belőlem. Az esősből napfényesbe váltó Kapos menti dombok előtt Somogyi Krónikám vonatkozó Illyés sorait idézem, az édes dombokról s a pattogatott kukorica fényű városról.
Horányi és Szita vár bennünket, Takáts tradicionális kávéházából kerül elő, mindjárt megköszönöm szívmelengető verssorait.
Kezet fogok végre Albert Áronnal (Gábor orvos bátyjával). Ez a biztos orgánumú férfi lesz esténk moderátora. Kérdi Gyulát, mire tanított engem. - Becsületre! - vágja rá volt tanárom.
Bevonul Bokor Péter is. Egyeztetjük a közös ismerősöket. Nagyon szerette szuntyerbeli osztálytársait: Karácsonyit, Takarót, Búzást. Nekem a köztünk lévő évkülönbség miatt ők már a nevelőim voltak. Az igazi emlékidézések Takáts és Bokor közt a Dorottya-beli ebédkor zajlanak. Gyula vadászos bőrkabátjában, szemben a napfénnyel, festői jelenség. Megtudjuk tőle, hogyan halt meg Páti tanár úr. Miközben Wirth Feri vizsgálta, lefordult a vizsgálóasztalról, koponyaalapi törése lett. Különben gazdag jádi parasztcsaládból származott, Túrós Ferenc nevét azért "latinosította" Pátira, hogy ne csúfolják. Az ő ötlete volt, hogy foglalkozzunk az önképzőkörben Egry Józseffel. B. Péter különös meghatottsággal dicséri a Csabáról eredt Vasas Miskát (Lipták Pali később fölfedezőjét), de még Ungvári Sándort is. Kérdezem ifjú Horthy Miklósról. Időnkénti dadogásából érződött a lovaspólóban szenvedett sérülés. Az öccsét dicsérte, ő a politikában is tájékozottabb volt. A tévé számára nyilatkozni nem akart, mondván, harminc magyar barátja előtt nem állhatna meg aztán. Persze volt egy másik ok is: Nyugatra került tábornokok a kapott nyugdíj miatt is jobban megjátsszák a németbarátságot, mint ahogy valójában gondolkodtak erről a lojalitásról. Mindenesetre a most bridzstanár Kis-Horthy így búcsúzott tőle Estorilban: “Bokoh uh, nem is gondoltam, hogy ilyen kellemes kommunista uhakkal találkozhatom Magyahohszágból..."
Szíjártó szervezése folytán délután a kollégiumban kell Németh Lászlóról beszélnem, Vekerdi helyett is, ki a Kaposba jövetelt, sajnos, lefújta.
Az esti könyvtárbeli szereplés nehéznek ígérkezik, kivált amiért a sok ismerős (Keményfitől Matyikóig) kapkod értem. Itt vannak a fonyódiak is.
Reich, Takáts, Bokor, Tóth Imre, Vavrinecz Béla ül körülöttem, illetve Albert Áron körül. Bokor a legjobbat és a legrosszabbat köszönheti Kaposvárnak (nyilván az 1944-es évre gondol) - de végül is az itteni nép emberségét dicséri, méghozzá ízes kaposvári dialektusban. Tóth Imre ördöngös voltáról nyilatkozik nagyon érdekesen. Amikor pedig a Juhász Andris balladáját intonálja, kiderül, hogy Takáts tompa rímei, merész asszonáncai ezzel a verseléssel rokonságban vannak. Vavrinecz kis kamarakórussal adatja elő Gyula Balatonparton című versét.
Jó a hangulat, intenzív a figyelem, szépek a körbe-körbe elhelyezett fotók. A "Somogy" folyóirat megerősítéséről azonban Balassa is hallgat. Pedig annyi helyen sikerült a kéthavira váltás - jegyzi meg a szünetben Csupor, kit végre bemutathatok Takátsnak. (Nem nagyon barátságos hozzá.)
Az ars poeticáról valló második részben Reich az elvesztett gyereklátást, Takáts a hasznos, szép és igaz összefüggését emlegeti, én meg a sokoldalúságért való erőfeszítést, Vavrinecz a Somogyi Krónika megzenésítéséről lantol.
Az est főrendezője a "Somogyi Néplap" volt, ezért Jávori főszerkesztő ragaszkodik a maga éttermi protokolljához. Már ez se veszi el kedvünket. Bokorral összekarolva ballagunk vissza a Dorottyába, éjfél után. Neki is nagyon tetszett a Polgárjelöltek. A füredi szívkórházban olvasta, nyáron.
Amit a somogyi becsületről mondtam, mégiscsak igaz.
Vidáman zajlik az összeszokott négyes baráti est Csányiékkal, Lakatosékkal, Riesékkel, ezúttal nálunk. Márta vagy száz fotót mutat Péter fia esküvőjéről. Ott van már a nyomában Zsolt is egy gimnazistalány menyasszonyjelölttel, aztán sorjázik majd a három lány. Bizonyos, hogy ők lesznek nemsokára a legnagyobb kiterjedésű család.
A volt Vilmos császár utcában igen népszerű a Vilmos-körte. Ennek most Bandi pajtás a kárát is látja. Ám van abban valami rokonias meghittség, ahogy Mártának segítek férjét ápolni.
Az írószövetségi választmányon huszonhármán jelennek meg. Ehhez képest mégis rengeteg a duma. Vas Pista alázatosan kér helyet mellettem. A Kisebbségben kipécézése miatt benne van a pácban, sokan bántják. Kíváncsi nekem, a mérvadónak mi a véleményem. Ha nem írta volna azt, hogy ceterum censeo ki kell adni, akkor rosszabb lenne. (Bal oldalamon Hernádi élvezi, hogy Vas, miközben bátor, be van szarva. Mindig ilyen volt, de ez az egyik szuverén tulajdonsága. Nem számításból, temperamentumától ilyen.)
Abszolút hülyén folynak a szavazatok. Csanády János például 16. lesz a József Attila-díjak szavazási listáján. [Mindazonáltal megkapja. F.A. 1994.]
Munkahelyemen hallom Radnóti Sándortól: elbocsátották a Gondolat Kiadó kötelékéből.
Sokan vagyunk az első kötetesek záróvitáján, de a szövetséget csak Csák, Bella és én képviseljük.
Kenyeres összegzése példás. Mindenkit külön köszönt és igényesen meglatol. Domokosra emlékeztet a negatívumok szemléletes felmutatásában. Helyenként szellemes is. A rendezésben is tanultunk valamit: Havas Judit a szövegbe illesztve mond egy-egy verset a felállással is bemutatkozó szerzőktől.
Iszlai kezdi Tóth Erzsi dicséretét. Kifogásait olyan furán fogalmazza meg, hogy a költőnő lábánál ülő kortesek hangosan felröhögnek. Hatalmas lólábként lóg ki Apáti szövegéből is a Tóth Erzsit védő akció: "Ne legyen belőle Jeanne D’Arc, ne segítsük a máglyára!" (Később magyarázza, hogy ezzel a tétovázó, szolidaritást nem vállaló, mert a díjat mégiscsak elfogadó győri fiúk ellen beszélt.) Kartal igen ingerülten végigveszi mind a tizenegy költőt. Fecskét és Pátkait elmarasztalja. Az utóbbit igazságtalanul. Nagy Gazsi tiltakozik is nagy hévvel. A nem érdektelen vitát Könczöl közbeszólása teszi élessé. A Madárúton antológiáról a Fiatal Művészek Klubjában már elmondott szöveget itt ugyan nem kérjük, de ő letéve a papírt, kivág egy kemény filippikát a három évtizede egy helyben vesztelgő, Nagy László "klubelnök" szárnya alól cseperedő epigonok epigonjai ellen, a hemzsegő szereotípiák, a Dózsa-tüzeskoszorúk, az 1954 óta új toposzt nem hódító Juhász Ferenc ellen. Szerinte Tandori és Esterházy azért valakik, mert heherésző reagálásuk igaz.
A hozzászólásokban Tóth Erzsin kívül Keresztes József, Borbély János kap még figyelmet. Vadernáról felemásan ítélnek, Petrőczit, Fodor Ákost távollétében inkább szapulják.
Kenyeres zárószavaiban ügyesen riposztoz, Könczölt is visszanyesi, ki a Bánk bánról szólva is ugyanezt a szöveget mondaná most. Esterházyt politikailag ítéli el, Tóth Erzsit a siker súlyától óvja.
Nem éreztem sok erőt a záróbeszédhez, de a légkör segít. Emlékeztetek más sorozatok erkölcsi győzteseire (Petri, Kiss Anna stb.), és hogy a méltatlanul lemaradtakban feszülő csak azért is erő legalább olyan fontos, mint a befutottság ténye.
Kilenc körül oszlik a társaság. Több felől hallom: ez nagyon jó volt. A legjobb! - vágja ki Kemsei. Kenyeres újra elismeri, a vártnál sokkal többet ért a feladatvállalása. Egyúttal bevallja: a szövetségben csak a Költőszakosztályban van élet.
Vele indulok el. Töprengésemre, hogy ki legyen a következő összefoglaló, Kenyeres a kitűnő Csűröst ajánlja.
Az első kötetesek kerekasztal-vitáját itt is megrendezzük, s nagyon jól sikerül. Papp Árpád, Papp Márió, Keresztes József, Vaderna, Büki, Kerék, Deák László, Tóth Erzsi vannak itt a győrieken kívül. Sorba kérdezem őket, s ebből kijön valami épkézláb dolog. Pete és Péntek, Parancs, majd a "Műhely" főszerkesztője Gecsényi is csatlakozik. Őket is sikerül bevonnom az eszmecserébe. Tóth Erzsi meglepő szerényen beszél. Amikor a majdnem háromórás eszmélkedést - sok humoros kiszólással - összegezem, T. Erzsivel megyek át a szállóba. Átadom neki emlékül, róla írt laudációm szövegét. Belátja, hogy elhibázta a lépést, s hogy a győri fiúk jutalmazása az egyetlen normális döntés.
Z. Szabó rosszul érzi magát. Éjjel hányt, most sem iszik. Volt elég idegeskednivalója. A fiúk is megbokrosodtak egyszer, hogy nem fogadják el a kényszermegoldást. Lacit vonták felelősségre, szabályszerűen kihallgatták a pártbizottságon. Laci úgy volt a fiúkkal, mint a csoportképen mosolyogni nem akaró gyerekekkel a szülő. Végül Pátkai józansága győzött, s jólesett nekik, hogy a szövetségben Tóth Erzsi odament hozzájuk s hogy most is itt van.
Fél négytől program szerint a Borsos-házat nézzük. Benke Laci kerül elém, vele indulok sétára. A Káptalan-domb előtt, ahol elbizonytalanodnék, mint mennyből az angyal megjelenik Czigány György. Ő, aki a házat hivatalosan megnyitotta, éppen oda készül.
Olyan szép az épület pincétől az udvarig, hogy már-már sok is a jóból. A szép belső terek mindenesetre segítenek a szobrok élvezetében is. A Szent László-hermát csak félhomályban láthatjuk a templomban. Benke nehézkes, de kedves fiú, valami koraöreges van benne. Hát miért nem voltál ott a tanácskozáson?
Előzetes gyülekező ötkor. Zimonyi, Koczkás és Koczkásné megérkeztek. Az utóbbi mellém ül, mondja, milyen szép könyvet adtam a Magvetőnek. Olvasta Steinert Ágota jelentését. Szaló pohárköszöntőjében szinte személyi kultuszt űz velem, háromszor is fölemleget. Szécsi Margit a nagydíjas, nyugodtnak, boldognak látszik, de majdnem elnevetjük magunkat Czigánnyal, amikor a tévéfelvételtől szaggatott díjkiosztás után, jóslatom szerint bányamélyi hangon kezdi megint mondani "A naaagy hadi úton"-t, "a naaagy tengeri hadi úton"-t. Bessenyei idétlen ötlettel összekutyulja Vácit Illyéssel, előadó-művészeti díja nagyobb dicsőségére. Aztán többé nem is látjuk, két szavalóestet még szervezett magának holnapra.
A fogadás szűkösebb, mint szokott lenni. Tóth Erzsi valóban a győri fiúkkal van. [Kik addig folytatják majd az ivást, míg mind a három díjat el nem isszák bánatukban. F. A. 1994.] Kilenc után, amikor búcsúzom, Tóth Erzsi spontánul mondja: kár!
Czigány hoz vissza kocsin. Említi: utasítást kapott, hogy az aláírókat egyelőre ne szerepeltesse. Más (Koczkás híre!): A szimpátiatüntetést a legbalosabb cseh politikus, Bilák szervezte. Teljes öngól.
Hét órakor a Rzewski-hangverseny miatt taxiba ülök, hogy Budáról odaérjek az Akadémiára. Kár volt. A nagyterem előtt óriási tolongás a Bach-kantátákért, a kisteremben mi 50-60-an lézengünk. Wilheim András itt van, Szófiából, Milánóból jövet. Milánóban több koncertjük volt (Új Zenei Stúdió). Sáry Laci vallja be a szünetben, hogy nekik is alig volt közönségük. Rzewski jó muzsikus, de inkább pop-artot vagy protest artot mível. Ezekért a Wolff-művekért, ha máshol hallaná, W. A. se lelkesedne. (A Rzewski-féle Négy észak-amerikai ballada közt volt egy, a fonógyárról szóló, ami nekem a körülményektől függetlenül, tetszett.)
Bedobok a postaládába húsz-harminc levelet. (Összesen kb. 150-et írtam ebben a hónapban.) Hozzájutva egy kis szabadidőhöz, elmegyek szétnézni a városba. Vásárolni is próbálok, kevés sikerrel. Demeter Rózsa csalhatatlan szeme látja rajtam, hogy fáradt, nyúzott a tanítványa. Férje mellett szerzett tapasztalatok alapján figyelmeztet: ne vállaljak annyit. Veszélyes korban vagyok ... és robotolok. Annak se örvend Rózsika, hogy itt-ott megünneplik Sztálin születésnapját. Gábor Viktor hosszan, bizalmasan beszél az aláírások okozta bajokról. A közös kiadásokba már nem kérik a névsorban szerepelteket.
Jánost nővéremék Fonyódra vitték további vakációzásra, mi pedig a huszonöt éves barátság emlékvacsorájára megyünk Hernádiékkal az Intercontinentálba.
Jobb hely híján föl kell mennünk a tetőre, ahol a hangos zene miatt alig lehet beszélni. Végül a borjúszeletek s három üveg kéknyelű után mégis magunkhoz alakítjuk a világot. Gyula, Gyuri bátyja ifjúkoráról és saját kalandjairól mesél olyasmiket, amiket még soha. Hogyan botlott bele a báty Galamb utcai lakásán Karády Katalinba. De nemcsak ő, Muráti Lili, Réthy Eszter is jártak hozzá. Akadt olyan barátnő is, aki rá is átörökítődött. A karmesternéről, ki a fiatal költőt úgy hívta meg versei felolvasására, hogy ő maga meztelenül hevert az ágyon - már huszonöt évvel ezelőtt is hallottam. - "És én, az ágy széléhez ülve, felolvastam a verseimet..."
Másik témánk az új barátságok alakulása, az érdekszövetség szerinti manőverek, útvesztők. Konráddal találkozott tegnap, aki Eörsivel, Makk Karcsival akarja visszabékíteni. De hát ő nem hagyja magát egyszerre degradálni és forgalmazni. Az igen-igen és a nem-nem híve. Volt idő, nem is régen, amikor Gyula Fehér Ferencék adúja lett. Tanúként Ica mondja el, hogy ennek a kapcsolatnak milyen szigorú kötelmei voltak. F. F. neki vallotta meg: mi nagyon sokat tudunk segíteni, de ártani is. Gyulánál a barátság kritériuma, hogy a háta mögött is ugyanúgy beszéljenek róla, mint szemközt. Utólag meggyőzően hangzik, miért nem hagyta, hogy ezek Jancsóval összeugrasszák.
Hallok az Aczél- Pozsgay közti háborúság új mozzanatairól. Az is kiderült, hogy egy szalonnázáson Csoóri és Huszár Tibor győzte meg Pozsgayt, vegye el a színházat Jancsótól, Hernáditól.
Ami ezek után a huszonöt éves barátság aranyalapját illeti, nekem az volt az első igazi bizalmat keltő jel, hogy Gyula nem sietett a hasznos szerkesztőségi kapcsolatot családivá szentesíteni, csak amikor már nyilvánvalóvá lett a kölcsönös érzület, akkor hozta el hozzánk a feleséget is.
A másik garancia, a folyamat, ahogy az én barátaim őt elfogadták. Az elfogadás természetesen kölcsönös, neki sincs problémája senkivel, csupán Kormossal volt, aki a velem való viszonylatban többször is maga felé hazudott. Ehhez neki nálamnál jobb szimata volt. A zenebona miatt továbbra is bosszankodva, de jó hangulatban ülünk a Dunára néző asztalnál, a fogyó gyertyafényben. Sárika nagyanyjától örökölt vastag arany óraláncával, fekete csillámos blúzában meghitt látvány, Ica pedig ismét olyan, akihez illik a velem egy napon, egy órában születés rokoni adata.
Gyula újra és újra fölméri, mit köszönhet saját "Kelj föl Jancsi" makacsságának s legfontosabb szeretteinek. Lényeges ez azért is, mert a frontok összekavarodtak. - Fene se kíván politizálni, mégis kell, különben eltaposnak.
Valahogy így összegződnek nézeteink a nevezetes vacsorán, melynek minden költségét - hiába mutatom, hogy nekem is vannak Ady-bankóim, jól kereső vagyok -, még a ruhatárat, a taxit is Gyula fizeti.
Indulnánk már az esti vendégségbe Bisztrayékhoz, amikor Németh Ella telefonja lép be hozzánk. Elkerülhetetlen a Kisebbségben problematikát borzoló Vas István regényrészlet taglalása. - Látja, hiába írta a végére, hogy ki kell adni Újra, E. Fehér a Nota bené-jében máris helyteleníti Vas ajánlatát. ("Take it in yor pipe and smoke it" - Tömd a pipádba és szívd el.)
Bulláékat tegnap a körúton aránylag szerencsés autóbaleset érte:a Barcsay utcából kanyarodva ütköztek a villamossal. Szerencsére inkább a kocsi sérült, mint Ők. Most hát Ők se keréken érkeznek a Frankovics utcába. Kellemesebben elférünk az átrendezett lakásban. Bertók Laci lesz a vizavím. Anikó is itt van, és közös örömünkre, jókedvű. Az egész ifjú társaságon mégis nyomottság, szétesettség érzik. Erzsi az elszenvedettektől megviselt, ideiglenes fogai vannak. Laci pedig szívkoszorúér-meszesedésről, különféle orvosi tilalmakról, ismétlődő rosszullétekről beszél. A pécsi irodalom helyzetét se látja rózsásnak. Túlságosan beleragadok a Lacival, Karcsival való diskurzusba. Lakatos Andrissal legalább jó hírt latolgatunk: januártól közvetlenül a mi munkatársunk lesz az Új Könyvek-nél. Éjfélkor, amikor már a fáradtság jelei mutatkoznak a társaságon, előveszem Szabó Pista Bereczkyhez írt opuszát. Ez aztán összekapja a lankadók figyelmét. Nem mondom be a szerzőt, de Csűrös hamar eltalálja, kiről van szó, s ki se fogy méltánylásából. Ugyanígy Karcsi sem. De nem sokkal utána máris szedelőzik a nép. Főként Bertók Laci fáradt. Az este legszebb emléke a havas utcák. Bulláékkal taxizunk. Erzsi beismeri, engem kivéve senki se maradt olyan, mint amilyen kilenc éve volt. Én még hívnám Karcsit hozzánk, de a baleset ideglázától alig aludt éjszaka.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap