Magyar Napló

Magyar főhajtás

Brazília a fiatalok szemével

Nem csak mi, magyarok ünnepelünk az idén. Ezeréves európai államiságunk évfordulóján egy óriási dél-amerikai ország is emlékezik: arra, hogy éppen ötszáz évvel ezelőtt fedezték föl Brazíliát "hivatalosan" - mert bizonyos történelmi források szerint, titokban, már jópár évvel azelőtt megtették - a portugál hajósok, és kapcsolták be az akkori világ (vagyis Európa) történelmébe.
Sokan sokféleképpen emlékeznek az amerikai földrész fölfedezésére. Már a nézetek puszta felsorolásával is darázsfészekbe nyúlunk, egy történelmi per kellős közepébe csöppenünk. "Kitágítottuk a földgolyót, utat törtünk addig ismeretlen tájaira, barbár szokásoknak is áldozó természeti népek között terjesztettük haladottabb művelődésünket, a keresztény hitet, kultúrát és erkölcsöt, a betűt, a tudományt, a korszerű közigazgatást és gazdálkodást" - így a spanyol, portugál és mindenféle más felfedező és gyarmatosító. "Nálunk alighanem semmivel sem kevésbé barbár horda igázott le bennünket, verte szét kifinomultságot sem nélkülöző, sok évezredes kultúránkat, világszemléletünket, nyelvünket, társadalmunkat és életmódunkat; történelmi tény a fennálló helyzet, de nincs okunk rá, hogy köszönetet mondjunk érte" - vallják a fölfedezés őslakó kárvallottai és mai - jó- vagy rosszhiszemű - szószólóik. Hittérítés tűzzel-vassal, rabszolgaság - emberevés, véres emberáldozat! Európai civilizáció és technika - ősamerikai mítosz, bölcselet, költészet, (természet)gyógyászat! Vannak érvek és ellenérvek mindkét oldalon, de azért a felvilágosult ibér-amerikai szellem legjobbjai (gondolkodók, írók, tudósok, politikusok) bölcsen vállalják vegyes, bárhonnan eredő gyökereiket- ilyen nemes globalizmus is van! - ne merüljünk hát el ebben a félévezredes perpatvarban. Különben is, a múló idő szinte önmagában is emlékezésre méltó.
Hát még, ha olyan történelmi és természeti csoda az emlékezés tárgya, mint a magyar művelődéstörténeti tudatban már 340 éve, Zrínyi "török áfium"-ja óta jelenlévő Brazília! Történelmi csoda, mert egy kis európai nép, a portugál merész álmából fogant ez a különböző amerikai, európai, afrikai, ázsiai fajok, nemzetek kohójává lett, így mégis egységessé, portugál nyelvűvé vált és portugál nyelvűnek, a széttagolódott spanyol gyarmatbirodalomtól eltérően egységesnek megmaradt, földrésznyi nagy ország. Természeti csoda, mert az óriási folyók, tengerek, őserdők, puszták, hegyek, a napfény, a dús növényzet, állatvilág és ásványkincsek Brazíliája is olyan, mint a földkerekség néhány más mamutállama, az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, talán Ausztrália és India: ami ott nincs, az talán nem is létezik.
A magyarság is tartozik egy főhajtással ennek a nagy délszaki birodalomnak. Nem csak mint (sajnos, csak múltbeli) méltó futballellenfelünknek, hanem mint annak az országnak is, amely immár mintegy 130 esztendeje sok-sok magyar kivándorlónak, földönfutónak vált második hazájává, és amelyet ma is úgy százezernyi magyar származású egykori honfitársunk tekint otthonának. A magyarok már a XVI. században letették a névjegyüket a brazil történelemben (vagy csak a földrajzban?). A kalandor Hans Staden 1557-ben, Marburgban megjelent, német nyelvű útleírása már la húngara-nak ("magyar tónak") nevez térképén egy dél-brazíliai beltengert. Erre a rejtélyre egy kiváló dél-amerikai magyar kutató, Szabó László próbál fényt deríteni Magyar múlt Dél-Amerikában [1519-1900] című lebilincselő könyvében.
Akárki akárhogy tekint is arra a pillanatra, amikor 1500. április 22-én, illetve 23-án a portugál Cabral hajója kikötött a brazil partvidéken, a mai Bahia állam déli részén, Porto Seguro környékén, az a nap volt a modern értelemben vett Brazília születésnapja.
Ez a gondolat vezérelte Luciano Ozorio Rosa őexcellenciáját, Brazília magyarul is elég jól beszélő budapesti nagykövetét, amikor külügyminisztériumával egyetértésben - 1999. december 20-án - értékes, 1400 dolláros díjat tűzött ki annak a pályamunkának a megírására, amely a legmagasabb színvonalon méltatja ezt a történelmi eseményt. A "Brazília ötszáz éves" -díjra 18 és 25 év közti magyar egyetemi és főiskolai hallgatók pályázhattak. Nem csak a brazillá lett nemzet kialakulásával és fejlődésével, hanem, általában, a bennszülött ősnépek életével és kultúrájával, a későbbi brazil társadalmat nagy mértékben meghatározó bevándorlási hullámokkal is foglalkozhattak. A beküldött és szigorúan névtelenített, csupán számjeggyel azonosított 34 terjedelmes pályázatot Dr. Boglár Lajossal, az ELTE Kulturális Antropológiai Tanszékének, és Dr. Pál Ferenccel, az ELTE Portugál Tanszékének vezetőjével együtt bíráltuk el. Elsősorban a dolgozatok eredetiségére, alapgondolataik újszerűségére, az elemzés és a fejtegetés minőségére, az írásokban tanúsított tárgyismeret mélységére és filológiai hitelére voltunk tekintettel.
A bírálóbizottság egyhangú döntése egy esszészerű, széles művelődéstörténeti megközelítésű és kitekintésű, igen nagy tájékozottságról tanúskodó írást talált legjobbnak, amely hatalmas ismeretanyagot fog át. Bárczi Miklósnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem német-történelem szakos hallgatójának dolgozatában szervesen kapcsolódnak össze Stefan Zweig és Alejo Carpentier, Jorge Amado és Vargas Llosa, a brazil kultúra zsidó-keresztény gyökerei, a magyar-indián "sorsközösség", a brazíliai bevándorlás és a kulturális keveredés tárgyköre. További hat pályamunkát dicséretben részesítettünk, különösen Karaba Vera írását, amely elsősorban eredeti műfajával, képzeletgazdag, vadromantikus, brazilos-szappanoperás tele-regényszerűségével vívta ki elismerésünket. Ízelítőképpen, olvassanak bele Bárczi Miklós esszéjébe!

Benyhe János