Magyar Napló

Hiedelmek, hagyományok, történetek

Majoros Sándor:
Kirándulás a Zöld-szigetre, Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 1999

Vannak történetek, amelyeket tovább lehet adni, meg lehet örökíteni. Aztán akadnak olyanok is, amelyekről nehéz beszélni, létformájuk a töredékesség. Néha azonban a helyszín, szereplők és idő nélkül villan fel egy emléktöredék, egy történetfoszlány. Történetek, amelyeknek csupasz váza, halvány körvonalai vannak, ám kristálytiszta élességgel törnek felszínre.
Majoros Sándor harmadik kötetének tíz története egy különös, az évszázadok során számos határ által szabdalt területre, a Délvidékre vezeti az olvasót. Arra a vidékre, ahol igencsak kétes hasznosságú az olyan ember nyelvtudása, aki tud "szkipetárul, satrováciul, vlahul, lícsányul meg egy kicsit cigányul". Meghatározhatatlan viszonyok, szabálytalan események szövik át a novellákat, sajátosan múlik az idő, máshogy formálódik a tér. A novellák eseményeinek egyik jól elhatárolható forrása a falu közössége, a szánalmasan sanyarú sorsú emberek világa. Hagyományok és néphiedelmek motiválják a szereplőket, mint például az első történet, Az ajándékmalac családja esetében, amely García Márquez Száz év magányát idéző furcsa kapcsolatokkal, egy elátkozott kismalaccal, éjszakánként megjelenő, halott nagyapával. Ugyanakkor sajátosan ismerős keretet adnak a novelláknak a szövetkezeti villongások, a falu zárt közösségének íratlan szabályai.
S hogy kik is utazhatnak a Zöld-szigetre? "A lista összeállításakor Bódvai nemcsak a munkafegyelmet vette figyelembe. Előnyt élveztek például azok a dolgozók, akik hangszeren játszottak, akik mertek magyarkodni és természetesen azok a lányok, akik engedték fogdosni magukat" - olvashatjuk a listáról a címadó novellában a boldog békeidőket és a megbízható kirándulókat felidézve.
A novellák másik fő témája a katonaság, a laktanyák világa. Vannak legendák, amelyek nemzedékről nemzedékre vándorolnak és vannak egyszerű, hétköznapi történetek. A változatos élmények helyszíneit különös gonddal rajzolja meg az író. Lassanként feltűnnek a boszniai hegyek, a titokzatos erdők, félelmetes figurák: a nagymama történeteiből ismert vámpírok, vukodlákok, szlinavacok és Dragomán, a rettegett haramia. A meséket és legendákat idéző tájakat és alakokat a természeti elemek és jelenségek különleges leírásával egészíti ki az író. A hajnal, az alkonyat, a forróság vagy az eső megjelenítése is alkalmat ad arra, hogy egyszerre keltsen félelmet, csodálatot és kíváncsiságot az olvasóban. A valóság elfedése, a titokzatosság mindvégig a megfejthetetlenség érzetét kelti.
A különböző események történésének idejét néhol pontosan meghatározza ("Az eset, amiről most beszélni fogok, hetvenkettő tavaszán történt..."), míg máshol az elbeszélő hívja fel figyelmünket az idő huncutságára ("az idő ugyebár huncut jószág, hol így, hol úgy múlatja magát"). Az elbeszélés stílusára a néha felvillanó, néhol lassan előbújó emlékképek következtében a töredékes képszerűség jellemző. A tájnyelvi szavak archaikussá tehetnek egy modern történetet, változatos színt hozhatnak a novellák nyelvezetébe. A visszatérő elemek, refrénszerűen felbukkanó, ismételt események váltogatják egymást a kötetben. Szinte valamennyi novella az erotika, a háború, a paraszti életmód, a vidék-város ellentét, a halál témájára épül.
A halál szinte mindvégig jelen van, megtörténik, mímelik, játszanak vele vagy évtizedekig elhúzódik, s homályos titokként lappang egy család körül. Betegség, baleset, figyelmetlenség vagy az alkohol mind ott szerepelnek az okok között, bekövetkezte hol megdöbbentő tragédiának, hol pedig szánalmas butaságnak tűnik. A szexualitás is többféle síkon van jelen a novellákban: a kissrác gyerekes gondolataitól kezdve a kamasz éjszakai álmodozásain keresztül, egészen egy fiatalasszony megerőszakolásáig terjednek a változatok. Az otthontalanság érzete is hozzátartozik a kötet "alaphangjához", pontos kidolgozását az Úton hazafelé című írásban olvashatjuk. A kitűnően megkomponált, pszichikai novellában egy Németországból a vajdaságba hazatérő férfi halálba vezető útját kísérhetjük végig.
Majoros Sándor nem keresi történeteit, magában hordozza őket, együtt él velük, feltárásuk egy-egy expedíció. Az expedíciók által felmutatott értékek pedig a magyar irodalom legnemesebb hagyományait őrzik.
K. E.