Magyar Napló
Az önmeghatározás agresszivitása - létezik-e nemzeti alkat?
Bordás Sándor - Huncík Péter: FER - Feszültség-előrejelző rendszer,
NAP Kiadó - Márai Sándor Alapítvány, Dunaszerdahely - Pozsony, 1999
Rákos Péter: Nemzeti jelleg - a miénk és a másoké
(Öncsalások és előítéletek mint történelemformáló tényezők),
Kalligram, Pozsony, 2000
A gondolkodásról való gondolkodás az elmélkedésnek az a "meta-szintje", ahol a "kételkedem, tehát vagyok" elve kizárólagossá válik, miközben logikánk elvész, elveink szertefoszlanak. Ez a elvek-nélküliség valamifajta jó értelemben vett "elvtelenséget" jelent. Miközben mindennapjainkat gyakorlatiassá züllesztett gondolataink világában bonyolítjuk, addig vitatkozásaink a meta-gondolkodás és a pragmatizmus közötti mezsgyén zajlanak. Ez a határsáv, mint minden határsáv, önmagában nem létezik, körülírható csupán. Ez az a tér, ahol könnyedén elszédülünk, megingunk, bizonytalanná válunk, miközben a vitatkozás hevében tudatunk mélyére süllyesztett, szilárd elvekről teszünk tanúbizonyságot. Logikánk, ami van, kusza, és így nem logika, de még ha az is volna, józanabb, a meta-gondolkodás magasán eltöltött pillanatainkból tudjuk, hogy a logika, az ellenmondás-mentesség nem az igazság kritériuma, az igazság paradoxonokban szeret testet ölteni. (Mondhatnánk: "az igazat írd, ne csak a logikust!")
Rákos Péter Nemzeti jelleg - a miénk és a másoké című könyve egy merész kísérlet öncsalásaink és előítéleteink leleplezésére. A szerző kénytelen a gondolkodás (a tudat) egy alacsonyabb régiójában mozogni, hiszen innen meríti azokat az irodalmi, szociológiai idézeteket, amelyek a sztereotípiák mély beágyazottságát, "tudati tény"-szerűségét hivatottak szemléltetni. Egy-egy pillanatban, olvasmányában elmerülve, az óvatlan olvasó már azt gondolja, hogy az író is azonosul az egyre sorjázó, egybehangzó ítéletekkel, sztereotípiákkal, melyek a vak engedelmességet a német nemzeti alkat sajátosságaként fogják fel, azonban Rákos Péter nem felejt el elhatárolódni, s többszöri utalásaiból egyértelműen kiviláglik, hogy hajlik azt hinni, nemzeti alkat, mint olyan, nem létezik. Mint másmilyen, azonban annál inkább. A szerző könyve elején bölcs megállapítást tesz: a szélsőség tagadása ugyancsak szélsőség. Nem tagadja tehát a nemzeti karakter létezését, állítása szerint azonban e létezés a "tudati tény"-szerűség szintjére korlátozódik. Azt gondolom, hogy ami tudati tény, az él és hat, tehát létezik, sőt elképzelhető, hogy a dolgok tudati ténnyé válásuk révén válnak létezővé, és így másfajta létezés nem is létezik. Visszaemelkedve a gondolkodás meta-szintjére, a kételyek is kételkedésünk tárgyait képezik. Érzésem szerint a fenti gondolat a következő állítással analóg: "boszorkányok vannak, de csak a mesékben". (Annak a mondatnak, hogy "a fű zöld", nem az a "nem-tagadása", hogy "a fű nem zöld, csak te annak látod", hanem az, hogy "a fű lehet, hogy zöld, és te látod jól".)
Ahogyan Rákos Péter - helyesen - írja: "a nemzeti alkat képzete mindig valamely más nemzettel (vagy nemzetekkel) való egybevetés révén, az önarckép és a más nemzetek tudatában élő imidzs egybevetésével keletkezik". Való igaz: valamely egyedi létezés csak valami mással oppozícióba állítva definiálható. Egy dolog, egy ember (avagy egy etnikum) legfőbb ismérve: a különbözőség. Az ember (illetve etnikum) oppozíciókon alapuló önmeghatározása jellegében "agresszív": a felülről meghatározott nemzeti öntudat által táplált pozitív önkép azt fejezi ki: "nem csupán különbözőek vagyunk, hanem különbek is". Az önmagunkkal vagy másokkal való - kényszerű - azonosulás a sport világában, a szurkolók háborújában érhető tetten.
Rákos Péter a nemzeti alkat kapcsán főleg a tulajdonságok imidzsével vitatkozik. Vegyük most sorra a kötet végén található Tíz tétel a nemzeti alkatról (ha van) című összefoglaló fejezet kilencedik tételének alpontjait: "a) nem létezik olyan attribútum, mely egy és csakis egy nemzetre volna korlátozható" - ebben implicite az is benne van, hogy létezik olyan attribútum (tulajdonság), amely több nemzetre jellemző, másokra azonban nem; "b) a több nemzettel közös tulajdonságok nem kevésbé jellemzők az illető nemzetekre, mint eltérő tulajdonságaik" - azaz akikkel egyes tulajdonságaink közösek, azoktól más tulajdonságaink eltérőek; "c) a nemzeti alkat (ha van) nem képzelhető másként, mint a közös és eltérő tulajdonságok összességeként". Mindebből Rákos Péter szerint az következik, "hogy a nemzeti alkat(ok)" explicit megfogalmazása túlnyomórészt, ha ugyan nem kivétel nélkül, álsajátos (pszeudospecifikus) következtetésekre vezet". Ez a szkepszissel átitatott, finom megfogalmazás is nyitva hagy számunkra egy lehetőséget. Léteznek "eltérő tulajdonságok". Egy entitás vagy etnikum eltérő tulajdonságai révén maga is "eltérő", egyes nemzetek össztulajdonságaival oppozícióba állítható. Ha az összes nemzettől nem is, egyes nemzetektől azért különbözőek lehetünk, mert míg vannak velük közös tulajdonságaink, addig vannak eltérőek is, a közösek pedig nem közömbösítik az eltérőeket. A nemzeti alkat tehát relatív fogalom. És persze az sem kizárt, hogy két nép ilyen értelemben vett nemzeti alkata egybeesik.
A szociológia, a pszichológia (a szociálpszichológia), a génkutatás, a történettudomány, a közgazdaságtan módszereit és eredményeit hasznosítva, a jövőben esetleg megalkothatjuk a nemzeti karakterisztika azon tudományát, amely górcső alá véve a geopolitikai, történeti kontextust, vizsgálva a klímát és mindent, ami szignifikánsnak látszik, feltárja a nemzeti vagy "földrajzi" alkatok sajátosságait. (Eredményeinkben majd akkor is kételkedhetünk.)
Nemzeti alkatról lévén szó, felvetődik a kérdés: végül is mi a gond a sztereotípiákkal? Az általánosítások általában jól működnek. Lényegében minden emberi gondolat általánosítás. (Az is, hogy minden általánosítás balga agyszülemény.) Vajon mi zajlik az elmében? Előbb az egyesből következtetünk az általánosra (indukció), majd az utóbbiból az előbbire (dedukció). A sztereotípiák eligazítanak minket a valós világban, s érvényességük minden pillanatban igazolást nyer. S hogy előítéleteink meghatározzák-e utóítéleteinket, avagy utóítéleteink válnak előítéletté? - E kérdést legfeljebb az agyi folyamatok pontos feltárása révén lehetne megválaszolni.
Kérdés az is, hogy a nemzet adott-e okot a vele kapcsolatban létrejött képzetek (nemzeti karakter) kialakítására, avagy e már kialakított képzetek összessége hatott vissza rá akképpen, hogy létét, attitűdjét "nemzeti karakter"éhez idomította. Akár így, akár úgy, akárhogy is áll ok és okozat viszonya, olybá tűnik, hogy a "nemzeti alkat", mint olyan, igenis létezik.
Rákos Péter munkája ugyanakkor komoly előrelépést jelent az azonosságtudat-zavarok okainak és eredőinek kutatásában. Míg például Nemeskürty István szerint többek között a nyilas korszak felelős azért, hogy szembesítette a magyarokat idegen gyökereikkel (l. keresztlevelek kényszerű összegyűjtése), addig ez alapjában historikus-historicista érveléssel szemben Rákos a filozófusra jellemző kutatói szemlélettel közelít témájához. Mintha az ezer torony városából, a történeti gondolkodástól érintetlenül, a tisztánlátás magasából venné szemügyre e közép-európai tájat. Ezerszer is igaza van, amikor gondolkodóinkat ostorozza azért, mert a nagyvilágban való jártasságuk a szomszéd népek felöli tudatlansággal párosul. E könyvben ugyanakkor, s ez nem véletlen, még csak nem is hibája a könyvnek, a cseh példák kerülnek túlsúlyba a többihez képest. Érdekesek és sokatmondók azok az ankétok, amelyek eredményeiből a bennünk élő sztereotípiák jellegére, a környező népekre vonatkozó ismereteink hiányosságaira következtethetünk. Mi, közép-európaiak.
A média által ismertetett valóságnak való együgyű behódolás, az öröklődő félreismerések rosszabb, avagy ínségesebb időkben testvérharchoz, "etnikai konfliktus"-hoz vezetnek. Van-e műszer, hideg fejjel, racionalista mérlegeléssel, pozitivista optimizmussal kiötölhető, működőképes szisztéma, amely előre jelezné e konfliktusokat? Számszerűsíteni a kaotikus emberi lélek áramlatait, formalizálni a fájdalmat, a lehetetlent, képletbe zárni és kikalkulálni a jövőt, lehetetlennek látszó, világmegváltó vállalkozás. Bordás Sándor és Huncík Péter FER - Feszültség-előrejelző rendszer című könyvükben egy szociálpszichológiai módszereit alapul vevő felmérésről tudósítanak. Vizsgálataikat észak- és dél-szlovákiai falvakban folytatták, az eredmények összevetéséből e két nép kapcsolatára, e kapcsolat érzékeny pontjaira, az "alapfrusztráltság" szintjére következtethetünk valamint arra, miként reagálnak e "véleményformáló személyek" és "holdudvaraik" a frusztrációt okozó helyzetekre. Bordás és Huncík nem előzmények nélküli (l. Ellenpróbák, 1995) vállalkozását jó szemmel, ugyanakkor egészséges szkepticizmussal szemléljük. Hátra van még az elmélet pontosítása, a további lényegi faktoroknak, jelentősséggel bíró változóknak a rendszerbe való beillesztése.
A szigorúbb értelembe vett, de még mindig csak teoretikus tudományosság, a nemzeti alkatra vonatkozó nézeteinket illetően újabb érvekkel, fogalmi finomításokkal szolgál. A lélektan egyik elmélete szerint például a társadalomban jelen lévő viselkedésminták kiterjedhetnek a közösség kollektív tudattalanjára. A két kutató, a Rorschach-teszt eredményeit kielemezve, megállapítja, hogy az észak- és dél-szlovákiai települések véleményformáló személyei különböző alkati sajátosságokkal rendelkeznek (109-111.o.). A pszichés jellemzők e nagyfokú eltérésének említésekor meg kell jegyezzük, hogy míg az északi csoportban túlnyomórészt szlovák nemzetiségű személyeket találunk, addig a déliben a magyarok képviseltetik magukat nagyobb számban. A felmérésből ugyanakkor nem annyira a nemzeti alkat lelki összetevőire, hanem inkább a szlovákiai állapotokra vonatkozóan vonhatunk le következtetéseket.
Az etnikai alapú összetűzések, háborúk egyik okaként az identitás-fejlődések egybeesését említik a szerzők. Véleményük szerint Szlovákiában a territoriális elv prioritása "lappangó szinten" érvényesül. Az identitás-fejlődés folyamatának feltételezése ugyanakkor a nemzetek bizonyos fokú különbözőségének elméleti lehetőségét is magában hordozza, implikálja. A nemzeti alkat valamilyen típusú létezését látszik alátámasztani Bordás és Huncík azon megfigyelése is, miszerint a dél-vidéki magyar családok, többek között a személyes problémák feldolgozását tekintve, "zárt"-nak tekinthetők, szemben a gyermek számára több mintát is felmutató "nyitott" jellegű szerb családokkal. E hipotézis, mint minden valamirevaló elmélet, szükségszerűen az empírián alapul, s annak csalóka volta miatt, valamint a kísérletező, kutató alany szubjektivitása okán ugyancsak megkérdőjelezhető. Ha azonban a tapasztalati tényeket csakis mint képzeteket, avagy "tudati tény"-eket tartjuk számon, eljuthatunk a gondolkodásra való képtelenség számunkra talán magasztosnak látszó állapotához, amely, belülről nézve, lehet maga az üdvösség, kívülről azonban inkább elmebajnak tűnik. A matematika axiómái is megkérdőjelezhetőek, nem érdemes azonban őket megkérdőjelezni, ha éppen számolni akarunk, hasonlóképpen: ha gondolkodni kényszerülünk a világ dolgairól, el kell, hogy fogadjuk a világot minden észrevétlen manipulációjával, magunkat pedig érzékelésünk és felfogásunk összes fogyatékosságával együtt.
Arra a kérdésre tehát, hogy létezik-e nemzeti alkat, ismételten csak azt válaszolhatjuk: sejtéseink szerint igenis létezik, és nem csupán mint "tudati tény", jóllehet, feltételezzük, csak részben hasonlít arra, amely tudatunk rejtekeiben jelen van. Képzet és valóság gyakorta nem fedi egymást. A torz nemzetképek, végzetes félreismeréseink azok, amelyeket mielőbb ki kellene igazítanunk.
Dancs Szabolcs
