Magyar Napló

KÖRMENDI LAJOS

Bengecseg

Bengecseg: határrész Karcag keleti részén. Először egy 1720 körüli asszonyszállási határperben említik, hogy Bengecseg egy halom és egy laponyag neve a Taskond halom közelében. Kun eredetű szó, jelentése: örököcske. A Bengecseg-halmot rizstelep építése miatt elhordták. Ma a határrész és egy út őrzi a Bengecseg nevet. A vízszabályozás előtt e halom mellett folydogált a Hortobágy, melyen itt volt egy gázló, s ezért a területért hosszú határperek folytak Karcag és Püspökladány között. Ma Karcaghoz tartozik. Szűcs Sándor Régi magyar vízivilág című könyvében ír erről és a halomhoz fűződő mondáról Bengecseg halma címmel. Györffy István a monda egy másik változatát dolgozta fel A lőzérhalmi eset címmel.
Nyikorogtak a szekerek a teher alatt, bőgtek a címeres szarvú barmok.
A vár elé kanyarodtak.
Izzadtak a piros bugyogós őrök, patakokban folyt a verejtékük, a nap szinte zabálta a testüket.
Szolnok várában Mahmud bég fogadta a Debrecenből hozott harácsot.
- Sádeže bu kadar getirdiniz, köpekler? (Csak ennyit hoztatok, kutyák?) - ordította.
Elinalt a szél, mint aki begazolt.
A pogány úr úgy berzenkedett, akár egy kanpulyka. Egyre vörösebb fejjel szemlélte azt a néhány daruszőrű marhát, amiket a szekerek mögött terelgettek, és hevesen kiabált.
- Daha! Daha getirdiniz! (Még! Még hozzatok!)
A debreceniek egyik lábukról a másikra álltak.
- Mi is csak senyvedünk... - mondta bizonytalanul egyikük, de a bég ügyet sem vetett rájuk.
- Hortobágy'ta bulduyunuz šeyler buraya getiriniz! (Hozzátok ide a Hortobágyról, amit ott találtok!) - harsogta most már a katonáinak.
Azok máris ugrottak.
- Yolda cobanlarďnď toplayďnďz, onlar buraya čalďštďracak! (Útközben szedjetek össze pásztorokat, majd ők idehajtják!)
Egy csapat lóra kapott, elvágtatott kelet felé.

Csak a szél karattyolt naphosszat, ők meg sem szólaltak. Ették a karimás kását, nézték egy kicsit a tüzet, aztán fűaljt gyűrtek, lefeküdtek.
Zápor kerekedett, de hamarosan elvonultak a felhők.
Girhes hold őgyelgett az égen.
Az öreg felneszelt álmából. Fülelt.
A nap olyan kényszeredetten készült fölkelni, mint a fáradt pásztor, ha megrugdossák a talpát: még előódalogni sem akaródzott neki.
- Talpra, hé!
Bengecseg felpattant, s csak akkor engedte le az ólmos botot, amikor megbizonyosodott róla, hogy a számadója áll előtte.
Az öreg nyugat felé intett a fejével.
A legény hallgatózott.
- Lovasok? - kérdezte.
Amaz bólintott.
Feszülten figyeltek, az öreg sokára szólalt meg.
- Pogányok.
A bojtár szeme kikerekedett: honnan tudhatja, hiszen nem is látja őket?
- Pogányok?
A számadó bólintott.
- Csak tapogattyák az utat.
A halvány derengésben Bengecseg szinte szívta magába a hangokat. Talán hatan-nyolcan vannak, gondolta. Járhattak már erre, de ritkán: óvatosan, bizonytalanul közelednek. Még elég messze járnak. Karcagújszállása felől jönnek.
- Hat lovas - mondta.
- Nyóc.
Sokáig figyelt ismét a zajokra, végül bólintott.
- Nyóc.
A nap felpislantott az ég alján, aztán - mint aki nemszeretem dolgot lát - gyorsan egy felhőt húzott az arca elé.

Egy-két cingár fa ácsorgott az út mentén.
A szpáhik inkább a lovak ösztöneire hagyatkoztak a félhomályban. Szótlanul haladtak. Sár volt, csak a paták cuppogtak a szilvalekvár állagú habarékban.
Nyomukban nyugtalanul sappogott a szél.
Egy szárazabb laponyagon leszálltak a lóról, délkelet felé fordultak, leterítették az imaszőnyegeket, egy tócsába mártották a kezüket, a lábukat, végigsimították a homlokukat.
- Allahu ekber! Allahu ekber! Bismillahrahmanďrahďm! Esedü enna la iláha il Allah! Muhámed resülillah! (Allah, a könyörületes és az irgalmas nevében. Dicsőség Allahnak, a teremtmények Urának, a könyörületesnek és az irgalmasnak, aki az Ítélet Napját uralja! Néked szolgálunk és hozzád fordulunk segítségért. Vezess minket az egyenes úton, azoknak az útján, akik iránt kegyesnek mutatkoztál, s ne azokén, akiket haragvásod sújt, sem a tévelygőkén.)
A szószátyár szél felkapta az imát, s repítette a pásztorok felé.
A pirkadatban látszott, hogy kicsit távolabb már nádtól borostás a táj.
A koloncos szőrű komondor morogni kezdett.
Az öreg levette a fejfedőjét: már deres volt a fején a csimbók. Visszatette a kalapot, megigazította az álladzóját. Biccentett.
A hóka lovon ülő durva arcú pogány rádörrent a bojtárra.
- Sen bizimle gel!
Az egyik török lekászálódott a lóról, előrébb sántikált, s megismételte a mondatot magyarul.
- Te velünk jössz!
Elcsodálkoztak: magyar ez a bicékelő?
- A pogány kutyája lettél, hékás? - kérdezte az öreg.
Amaz nem válaszolt.
- Sen bizimle gel! (Te velünk jössz!) - ordította ismét a bakafántos török.
A barmok nyugtalankodni kezdtek.
- Éhomra? - kérdezte Bengecseg.
- Yemek yemeden önže? (Evés előtt?) - fordította a bice.
Felfortyant a drabális pogány, előkapta a handzsárt, s úgy ordított, hogy még a nádas is farolni kezdett.
A komondorok farokbehúzva inaltak el.
- Eriggy! - morogta az öreg.
A bojtárfattyú hosszan keckálódott.
- Haydi, ažele et! (Siess!) - förmedt rá a nagy dahó pogány.
Erre nyakába akasztotta a kacabajkáját, s elindult. Csúszkált a habarékban, rögtön kastos lett a ruhája.
A nap, mintha nem kéne haladnia, csak lebzselt az égen.

Közeledtek a halomhoz.
Már látták a lomha, szinte mozdulatlan Hortobágy folyót, s a közeli mocsárvilágból kihallott a vízimadarak cécója.
Ezen a határrészen rettenetesen nőtt a csetkáka.
Amint megérezte a vizet, megindult a hatalmas gulya, verte a port, hiába cserdítgette a karikását az egyik égimeszelő ladányi bojtárfatytyú.
- A fikós tojást is megenném most! - kiabálta két csördítés között.
A gázlónál ittak a marhák.
Bengecseg odaintette a többi legényt, súgott nekik valamit, azok bólintottak, aztán mintha mi sem történt volna, eloldalogtak egy-egy pogány irányába.
Itatás után megindították a gulyát a halom felé. Függönyt vont köréjük a felvert por.
Bengecseg a bice magyarra engedte rá az ólmos botját.
- Pogányok kutyája! - sziszegte fojtott hangon.
A hatalmas termetű török nyugtalanul forgatta a fejét, a porfelhőt fürkészte, úgy érezte, hirtelen egyedül maradt, de a marhák bőgésétől nem hallott, a portól nem látott semmit.
A levegőben kavargó szürke masszából váratlanul bukkant elő Bengecseg, s mielőtt a pogány a handzsárt felemelhette volna, lesújtott.
A tetemeket bevitték a mocsárba, a vízbe lökték, a barmok egy részét keresztülhajtották rajtuk, s a törököket beletapostatták az iszapba.
Az egyik legény a kutyákat a kolompos marha elé küldte, s visszafordították a gulyát.
A nap mosolygott odafent, mint egy csorbacsík gyerek.

Még egy kukorifia árnyék sem volt Karcagújszállásán.
A máskor izgága szél most egy nagy fa alatt heverészett álmatagon. Öblös karosszékében szuszogva bóbiskolt a bíró is. A súlyos, ázsiai nyugalmat velőtrázó kiáltás törte meg.
- Köpek, dďšarď gel! (Gyere ki, te kutya!)
A bíró úgy pattant ki a székből, mint akit a mennykő vágott ki onnan. Óvatosan kikémlelt az ablakon: ott állt a szolnoki bég egy egész hadsereggel!
- Ez egy tepedelem ember! - nyögte keserves képpel.
- Önüme dur! Veya evlere ateš atažam! (Állj elém vagy csóvát vetek a házakra!) - harsogta a pogány vezér.
A felrezzentett szél riadtan eliszkolt a mocsarak felé.
A bíró megigazgatta köpcös termetén a ruházatát, közben olyasmit motyogott a bajusza alatt, hogy nyomban megüthetné ezt a Kunság fölött piramoskodó Mahmudot a guta!
A pogány nagyúr egyre happárézott odakint.
A bíró jó ideig rezgelődött, végül rászánta magát, és nyájas mosollyal az arcán kilépett a napra.
- Bunun ičin ödežeksiniz! (Ezért fizetni fogtok!) - ordította a bég. - Fďyátď büyjük olažak! (Nagy árat fizettek!)
Karcagújszállása elöljárója erősen figyelt a fenyegetőző szóáradatra, majd egy idő után végre megértette, hogy a Hortobágy folyónál, de már az innenső oldalon, agyonütöttek néhány törököt, egynek meg is találták a holttestét.

- Köpekler, buna hatďrlayažaksďnďz! (Ezt megemlegetitek, kutyák!) - mennydörögte ismét Mahmud bég.
Erősen vakarta a búbját a bíró, hirtelen minden baja lett, leizzadt, viszketett az összes porcikája, kiszáradt a szája, majd pípot kapott a szomjúságtól. Úgy érezte magát, mint aki már a sózóban van.
- Ževap ver! (Felelj!) - tette a handzsárt a nyakára egy katona.
A bíró először csak nyefegett, aztán köntörfalazott, majd a türelmetlen béget és a fegyver csillogó pengéjét látva, ijedtében eszébe villant egy gondolat.
- Fizetünk! - jelentette ki.
- Ödeyežeyiz - fordította a tolmács.
Mahmud elégedetten elmosolyintotta magát.
- Fizetünk, ha mi tettük. De az a terület nem a mienk.
- Eyer biz sučluyuz, ödeyežeyiz. Ama o toprak bizimki deyil.
- Kime?
- Hanem?
- A ladányiaké.
- Ladány'dakilara.
A távolban felmordult az ég.        
- Tőgyell - nézte az ég alját Karcagújszállása első embere.

Már jó ideje elporzott Ladány felé a török futár.
A bíró várakozás közben szépen kicirkalmazta a beszédét, még istenkedett is a basának, hogy Karcagújszállásán embert ölni!... Még ha török is az illető, ilyet nem szoktak elkövetni, békés nép lakik erre...
- Még a gyanútól is megrökönyödik az ember! - jelentette ki.
Mahmud bég azonban ügyet sem vetett rá, a sebtében felállított sátrában eszegetett nagy élvezettel, s a sátor bejáratánál álldogáló hitetlen elöljáró szavai már el sem jutottak hozzá.
A bíró kiókumlálta magában, hogy mikor térhet vissza a futár, s úgy vélte, már nem kell sokáig húznia az időt. Addig is mézes orcával gazsulált, hajlongva gazsulérozott a pogány előtt, s magában abban reménykedett, hogy valami vérmes fattyú legalább ezt a kontyos futárt nem tökítette el az úton. Nézte a béget, aki úgy ült a szőnyegei és a párnái közt, mint a szotyos szilva a földön. Elvigyorodott a kurta lábú kun.
- Sen gyaur köpek, ničin seviniyorsun? - nézett fel a pogány nagyúr.
A tolmács fordította szaporán.
- Minek örülsz, hitetlen kutya?
- Hogy megmutatkozik az igazság.
- Čünkü hak gösteriležek.
- Elči geldi mi?
- Megjött a futár?
- Közel járhat.
- Yakďn olur.
Kiléptek a sátorból. Odakint a szél fincoltatta az ördögszekeret. Fürkészték a távolt.
A vastag nyakú bíró fohászkodott magában, hogy csak jönne már az a küldönc, mert különben itt ül a nyakukon a pogány istenviláguntig.
Nem sokáig ívelődött ezen, mert a házak között feltűnt a vágtató futár. Leugrott a lováról, átnyújtott egy papírt a bégnek, aki elolvasta.
- Atlara! (Lóra!) - parancsolta.
Összekapkodták a himmi-hummijukat és lóra pattantak.
- Köpek, haklďsďn - kiáltotta Mahmud bég. - Ladány'dakilar ödeyežekler!
- Igazat mondtál, kutya! A ladányiak fizetnek! - ismételte a tolmács.
Elvágtattak.
A karcagújszállási bíró nagyot sóhajtott, rövid kezével megtörölte a homlokát, s egyre az elporzó sereget leste.
- Kutyaguránc ember ez a Mahmud! - sóhajtotta.        
Lassan előmerészkedtek az emberek, a nyakukat kelet felé csavargatva tárgyalták az eseményeket. Egy Bengecseg nevű legényt emlegettek, aki a társaival elaltatott néhány pogányt az egyik halom mellett. Dicsérték a bírót, hogy milyen jól kivágta magát a szorult helyzetből, s ezzel megmentette Karcagújszállása házait a tüzes csóváktól.
Már tutult a szél, mint valami kelekótya csürhés. Az égen nagy fekete felhő-konda tolongott. Vihar galázolta a nádast.
Arra, keletre, Ladány fele, cudar világ lehetett: csörgött-csattogott a tüzes korbács a tájnak a hátán.

Szómagyarázat

abál: felfőz, például disznótorkor hurkát, szalonnát
begazol: megijed, például a hősködő ember
berzenkedik: tiltakozik valami ellen
karattyol: sokat és unalmasan beszél
karimás kása: főtt köleskása tejjel leöntve
fűaljt gyűr: a mezőn a feje alá gyűri a szűrét
girhes: igen sovány
őgyeleg: jön-megy
felneszel: éjszakai alvásból valami zajra felriad
cingár: vékony, sovány
habarék: összetaposott, híg sár
sappog: tehetetlenül jön-megy
laponyag: a környezetből alig kiemelkedő hely, enyhe domborulat
szószátyár: nem tud titkot tartani, állandóan jár a szája
koloncos: itt a kutya összetapadt szőre
csimbók: öreg kun férfiak befont haja
álladzó: a pásztorok karimás kalapjának a lefogója
hóka: keskeny, fehér csík a ló homlokán, ilyen jegyet viselő ló
bicékel: egyik lábára sántít
bakafántos: csavaros eszű, kötekedő ember
éhomra: éhgyomorra
keckálódik: nehézkesen készülődik
dahó: durva, értetlen
kacabajka: munkában használatos kiskabát
kastos: sárral felcsapkodott
csetkáka: vízinövény
fattyú: itt fiatal fiúk kedveskedő megszólítása


fikós: olyan tojás, amelyben már kismadár van
bice: sánta
kolompos: a marhacsordát vezető állat, amelynek a nyakába kolompot akasztottak
csorbacsík: csikófogait kihullatott kisgyerek
kukorifia: nagyon-nagyon kicsi, majdhogynem semennyi
tepedelem: rossz, haszontalan ember
csóva: félkézbe fogható összetekert szalmacsomó, itt tűz
piramoskodik: másokon rosszindulatúan hatalmaskodik
happárézik: méltatlankodva hangoskodik
rezgelődik: nehézkesen készülődik
pípot kap: a szomjúságtól eleped
sózóban van: beteg
nyefeg: nehezen találja meg a beszédben a megfelelő szót
köntörfalaz: kerülgeti az igazságot
tőgyellik: nagy esőfellegek gyülekeznek
istenkedik: bizonykodik még esküdözéssel is
ókumlál: itt kiszámít
gazsulál: érdekből megalázkodik valaki előtt
gazsuléroz: érdekből folyamatosan hízeleg valakinek
eltökít: elveszít, itt megöl
szotyos: meglágyult gyümölcs
fincoltat: szándékosan megugrat
istenviláguntig: olyan sokáig, hogy mindenki megunta
ívelődik: magát emészti
himmi-hummi: csekély értékű, kevés holmi
kutyaguránc: önfejű, makacs ember, akit nem lehet meggyőzni
galázol: belegyalogol, letapossa